Nógrád. 1964. november (20. évfolyam. 224-247. szám)

1964-11-13 / 233. szám

4

NOGB A D

f 'AAl -I I, - —I -I I n,| 4M»

ivWL SoKönyvek kozott Ktsterenyen

Kövekssik as olvasók száma, kevés as új kötet

A kisterenye, községi könyvtárnak pillanatnyilag 730 olvasója van.

Az újságíró pihenj állásba helyezi a ceruzát és kissé csalódottan arra gondol: bizony, nem sok ebben a viszonylag nagy községben. De azután fel kell figyelnie Németh Fe- remcné könyvtáros magyarázatára :

— Ez a szám így távolról sem tükrözi a község és a könyv viszonyát, mert feltétlenül számításba kell venni, hogy Kisterenyén hat körzeti kölcsönző adataival mérhetjük a teljeset. Könyvtári részlege van az Állami Gazdaságnak, letéti állománya Szúpataknak, kölcsönzője a Rákóczi-te- lepnek, a bányatelepnek, s vasútnak. Csupán a Rákóczi-telepcn s a bányatelepen mintegy 450 beiratkozott olvasót tartanak számon, így a rendszeresen kölcsönzők a községben megközelítik az 1300-at. Kötetkölcsönzési tervünk 24 ezer ebben az esztendőben s már eddig 23 ezret adtunk ki. Ez megint csak a központi kölcsönző adata, mert a körzetekkel együttesen 27 ezer 491 volt az eddig olvasásra vitt kötetek száma.

Nagyon érdekesek a fejlődések számai az éves felmérések visszapillantó tükrében is: 1960-ban 180 beiratkozott olvasója, 61-ben 339, 62-ben 520, 63-ban 655 volt a könyvtárnak s a 64-es évre tervezett 750-ből már mindössze 20 vár beíratásra.

A könyvtár szabadpolcos kölcsönző. Mindenki igénye szerint válogathat a hat és félezer kötet 13

ben, akár az önkiszolgáló boltban. Meg van tehát a bizalommal ma még együttjáró veszély is, hogy lába kél egy-egy könyvnek. Az emberek etikai, erkölcsi öntudatosodásának nagyon szép jele, hogy az olvasók és a kötetek fokozatos növe- désével nemhogy nem szaporodtak az eltulajdonítások, éppen ellenkezőleg; a leltári hiány évről évre csökken s most, az év elmúlt nyolc hónapjában mindössze négy könyv tűnt el. Maguk az olvasók is kényesek erre; megtörtént már, hogy egy-egy mackószárba

csúsztatott mesekönyvre a kölcsönző gyermekek hívták fel a könyvtáros figyelmét.

Hogy miket olvasnak Kisterenyén?

— A felnőttek — mondja Némethné — többnyire a kalandos, szerelmes könyveket szeretik, azokat keresik, kérik. Es most már egészen komolyan dicsekedhetünk a mai írók keresletével. Nálunk elsősorban Mesterházi. Berkesi, Szabó Magda ezek, ők vezetnek. A klasszikusokból változattanul Jókai á legnépszerűbb. Az ismeretterjesztő irodalomból sokan viszik az egészségügyi műveket, útleírásokat, a háztáji foglalatosságban hasznos mezőgazdasági szakkönyveket. A fiatalok népszerű olvasmányai a Pettyes köryvek, a kalandos útleírások is, elég bőségesen megtalálják nálunk a kötelező irodalmat is. Kedvezően alakul az olvasók életkori aránya: jelenleg 59 százalék a felnőtt olvasó s ez nagy

lépés a 61-62-es év 41

százalékához.

A könyvtár gondjaira terelődik a szó;

— A jelenlegi anyagi ellátottságból egy évben egy könyv sem jut egy olvasóra. A napi kölcsönzőink száma átlagosan harminc s egyre nagyobb gond új köteteket adnunk kezükbe. Eddig állományfejlesztésre költségveté- sileg kilenc ezer forintot kaptunk, ezen felül öt ezer forintot községfejlesztés} alapból. A 65-ös esztendőre 15 ezer forintot kértünk költségvetésben, de ehelyett az előbbi kilencezer forintot ötezerre csökkentették s ez méginkább nehezíti helyzetünket. Igaztalan lennék azonban, ha elhallgatnám az egyéb természetű támogatást. Azt például, hogy felújítják a helyiségeket, parkettát raknak a termekben, csillárt szerelnek. kicserélik a kályhát. Ezzel járó gondunk: hol húzzuk meg magunkat a munkálatok idejére? Egyébként a könyvtármunkához értékes segítséget kapunk az iskolától, szoros az együttműködésünk a művelődési házzal s figyelemmel kíséri munkánkat a községi pártszervezet is. Legutóbb például taggyűlésen foglalkozott a könyvtárüggyel, ami szintén sok hasznos, serkentő javaslattal szolgált részünkre. Az elmúlt esztendőben — mondja búcsúzáskor Némethné — szervezési és nevelési eredményekért nagyon szép elismerő oklevelet kaptam s szeretném, ha a járási könyvtárak idei versenyében is elsők között állnánk meg helyünket.

13.

Jól emlékezett rá, hogy az ügyész, aki tegnap este elmondta neki a történetet. félreérthetetlenül kijelentette: Amikor a „finn házakban” látogatást tett, az az idős hölgy, Kalin- kowski nagynénje, azt állította, hogy a joggyakornok a merénylet előtti napon este kilenc órakor tért haza.

Ezzel szemben a nemrégen kihallgatott Kalin- kowski azt vallotta, hogy a bíróság épületét hét óra előtt hagyta el. A Kra- kowskie Przedmiescie utcáig tartó séta és az autóbusz út félóráig, legfeljebb negyvenöt percig tarthatott. Tehát még nyolc óra előtt otthon kellett lennie, ha sehová sem tért be útközben. Különben Zyg- munt vallomása megerősíts azt, amit az idős hölgy mondott. Kaitnkowski azt vallotta, hogy a házigazdái már megvacsoráztek és a

nagynénje melegítette meg neki az ételt. Itt valami nincs rendben.

Miért hazudott a joggyakornok, hogy útközben sehová sem tért be?

A Piekna, az Aleja Ujazdowski és az Agryko- la utcák közötti óriási terület egészen lefelé a Visztuláig, a gyermekek és fiatalok birodalma! De ez a királyság szigorúan fel van osztva különféle autonom „hercegségekre”. Az Ujazdowski Park kicsi padjaival és hattyúival, a legkisebb gyermekek területe.

Valamivel lejjebb, a pillérek alatt terül el a Diák Park. Ezt a -.vidéket” a kisportolt diákok vették birtokukba. A futónálván. amely még emlékezik Ku- secinski ideiére, hajnaltól késő estig fáradhatatlanul szaladgálnak Krzyszkowiak és Zimny utódainak ezrei.

A még távolabbi terület a legidősebb fiataloké, övék a sportstadion, a Légi« és a Towar sport-stadionja meg az uszodája. Ebben az elrendezésben, a terület ilyen felosztása mellett nem volt hely a 8— 12 éves gyermekek számára.

Ezek a gyerekek, olyan jogon, amely nincs sehol feljegyezve, játéktérnek az Aleja Ujazdowski és a meredeken lejtő Agrykola utca közötti keskeny zöld területet választották. Itt, 1961 áprilisától késő őszig, hajnaltól késő estig szüntelenül folyt a „Grun- wald melletti ütközet.”

A litvánok éppen egy szeplős zöld esőkabátos kisfiú vezérlete alatt kirohantak rejtekhelyükről és hangos kiáltással megtámadták a kereszteseket, akiket egy rövidre vágott hajú kislány vezetett, összecsaptak a kardok, úgy, hogy a szikrák helyett szilánkok röpködtek. Krzyzewski őrnagy mosolyogva nézte ezt az ütközetet. Talán éppen a gyermekéveit juttatták eszébe?

Csend

Magyarul beszélő szovjet film

Nagy sikerű regény-élmény után most egy kitűnő filmváltozat is eljuttatta hozzánk Jurij Bondarev a Csend című alkotását. Nem nehéz megjósolni: azok számára, akik könyv- alakban találkoztak Bondarev művével, a mostani film-élmény még teljesebb, zavartalanabb lesz; másokban viszont, akik első benyomásként a filmmel ismerkednek, fellobban a kíváncsi, türelmetlen érdeklődés — a regény iránt S így lesz ez természetes, magátólértetódő, hiszen a két mű harmonikusan kiegészíti egymást: A film tovább sűrítette a regény szerkezetét, viszont ebben az új fogalmazásban szükségszerűen le kellett mondán : néhány mozzanatról' melyet a regény teljesebben ad'

Mindenképpen jó tehát, hogy ez a jelentős regény a filmvásznon is megelevenedik. Hősét, Szergej Vohmincevet közeli ismerősnek, jóbarátnak érezzük. Sorsa, életútja — melyből csupán néhány mozzanatot ölel fel ez a történet, — kissé szimbolikussá növeli lényét. Vohroincev annak a korosztálynak egyszerű katonája, amely megjárta a második világháború legnehezebb csatáit, és megvívta a maga harcát. Megvívta a hazáért, melyet a náci-fasiszta betolakodók romhalmazzá szerettek volna változtatni: és megvívta önmaga belső nyugalmával néhány baj társának kishitűségével, gyavaságá- gával szembeszállva. A háború dicsőségesen fejeződött be, az ellenség zászlai lehullottak a Vörös téri Mauzóleum mellvédje elé. A másik ütközet azonban még csak ezt követően kezdődött.

Amikor ütközet után egy pillanatnyi fegyverszünet állt be, mert az egyik vezérnek azonnal haza kellett mennie; a harcosok egyre kíváncsibban tekint- gettek a szürke kabátos férfira. Az egyik gyerek megkérdezte tőle, hány óra, s az úr udvariasan válaszolt. Aztán a zsebéből előhúzott egy zacskó cukrot, bekapott egy szemet, majd a többit szétosztotta közöttük; nem tett különbséget a litvánok és a keresztesek között.

— Nem találtatok itt semmit? — kérdezte a gyerekeket.

— Mit vesztett el bácsi? — érdeklődött a litvánok vezére.

— Tegnap est» erre mentem és a sötétben egy bokorba botlottam. Azt hiszem, hogy itt vesztettem el egy kék kendőt, és volt a kezemben egy fűzfavesz- sző is, kockásra faragva, mint a sakktábla. — Nem .találtátok meg? — Krzyzewski őrnagy ezt a mesét rögtönözte az elveszett tárgyakról.

— Ha itt maradt volna valami. a fiúk biztosan megtalálják — úgy látszik, a litvánok vezére volt a leghatározottabb — de itt senkinek nem volt ilyen vesszőié. Hogyan tetszett azt csinálni.

Erről szól az áj szovjet film: Vohmincev belső békéjét, illetve az ahhoz vezető rögös utat igyekszik bepásztázni. Ennek a drámának napjai a bizalmatlanság és gyanakvás., egyszóval a személyi kultusz éveire esnek. Vohmincev- ből, a győztes katonából mellőzött szovjet állampolgár lett, volt bajtársa pedig. aki annak idején gyáván cserbenhagyta katonáit, most az ő vádlója.

Vlagyimir Básaov, a film rendezője tehetséges, erőteljes kompozíciót formált Bondarev regényéből. Erénye, hogy sokoldalúan igyekszik ábrázolni a háború után kialakult társadalmi helyzetet, amikor a szovjet emberek számára új, minden addiginál nehezebb feladatot kellett megoldaniuk: romjaiból

újjáépíteni az országot és behegeszteni az emberi lelkeken ütött háborús sebeket- A film körültekintő részletességgel idézi és ítéli meg az eseményeket.

Néhány hibáról azonban, amely fékezi, lassítja a dráma kibontakozását, szólnunk kell. Ilyen például a film szerkezetének

aránytaiamságsa. De OBs- mányek nagyobb han^Äg* kapnak ebben a fitoéptt- ményben, mint magának a rágalmazásé mozzanatnak a kidolgozása. Ebből Ís6- vetkezrk aztán néhány tevéssé munkáit cselekményszál bizonytalansága, néhány motívum elnagyoltsága. Ezektől eltekintve szép, komoly film kerekedett Bászov munkájából. Segítségére voltak ebben színészei is.

Vitalij Konya jev mán megjelenésében, arcának rezdüléseiben felvillantja azoknak az élményeknek tragikus, szomorú pillanatait, melyek végül is ellene fordulnak és ha csak egy időre, de letérítik életének nyílegyenes útjáról. Larisza Luzsina játssza Nymának, Szergej szerelmének, a szerelmében egyszer már csalódott asszony szerepét. Vonzó érettsége nagyon rokonszenves, mint szerető asszony és mint Szergej sorsáért aggódó, hozzá méltó ólettárs. Na- talja Velicsko, Szergej húgának, Aszjának szerepében kiváltképp életteli, természetes játékával kelt feltűnést.

Bános Tibor

Félszázados emlékek

Másfélszáz szöveges oldallal, s ugyanilyen terjedelmű képmelléklettel rotaprint nyomású könyv látott napvilágot nemrég a Salgótarjáni Üveggyár

Szakszervezeti Bizottsága gondozásában.

A könyv írója, képmellékletének szerzője és egy- begyűjtője ismert kultur- munkásunk: Vratmi József. Nagyon szép feladatra vállalkozott: megírni Salgótarján, közelebbről egy hagyományokban roppant

— Bólék Jablonski talált valamit, de nem botocskát — mondta az egyik srác.

— Mit talált? — érdeklődött az őrnagy.

— Eh, semmi érdekeset

— feleték a többi fiúk — egy olyan kis hurka-félét.

— Zsákocskát? Milyen volt? — az idősebb úr egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatta szavaikat.

— Olyan hosszú, vastag kis zsák, mint a „lengyel kaviár”.

— Kaviár? — az őrnagy- nagy meg kellett állapítani, hogy a litvánokból és a keresztesekkel folytatott beszélgetés legalább olyan nehéz, mint a gyanúsított kihallgatása, akiből szavanként kell kiszedni a vallomást.

— Hát nem tetszik tudni? — csodálkozott a fiú

— a „lengyel kaviár” az a hurka, hosszú és vastag.

— És mi volt abban a zsákocskában?

— Nem volt abban semmi. Csak homok. Olyan, mint ez — itt az egyik fiú a homokozóra mutatott.

— És hol van az a kis zsák? — kérdezte az őrnagy?

(folytatjuk)

gazdag üzem kulturális életének egy szakaszát. Kereken ötven esztendő történetét fogja össze, az üveggyári munkások kulturális törekvéseinek hősies évtizedeibe- nyújt bepillantást egykori feljegyzések, sárgult jegyzőkönyvek, személyes visszaemlékezések, plakátok, fényképek tükrében.

Nincsen különösebb sti- láris igénye a könyvnek; szerzője nem irodal mi műnek szánta, de kortörténeti dokumentációnak hűséges, hiteles. megbízható amit kapunk. S nemcsak hűséges, hiteles, megbízható, de rendkívül izgalmas olvasmány is a századforduló és a következő évtizedek máig szinte, teljességgel feltáratlan,, így alig-alig ismert világáról. az üveggyáriak, sl velük egy kicsit az iparosodó, kapitalizálódó város; életéről, munkás szervezkedések bontakozásáról.

S nemcsak izgalmas! amiket Vratni Józsefi eredményeként elmond-l hat minderről, de megha-i tó is meg tiszteletre kötelező azok iránt. akik egy mostoha kor legmos-1 tohább viszonyai között! igyekeztek sizellemi, kulturális igényt ébreszteni a soknemzetiségű üzemi munkásaiban, s bátran vállalkoztak néha erejüket meghaladó feladatokra.

„Az emberi élet múlandó, azonban tetteit megörökíti a történelem” — e szavakat írja le bevezetője első soraként a szerző. S nem célzatosság nélkül. Az öblösüvegsyári kultúrmunkások első

ered-ményei. vívmányai a mai kulturális élet alapjai.

Tiszteletadásunk az úttörőké, köszönetünk Vratni Józsefé, aki lehetővé tette, hogy fáradozásával megismerhessük őket.

Cb- O