Nógrád. 1964. november (20. évfolyam. 224-247. szám)
1964-11-22 / 241. szám
r NÖGRA D 19m. iwwwnaSjer'a&'wasérsap A legszebb könyvek mesterei Napi tízezer kötet a Kossuth Nyomdából ALBERTO A KO- VÁCSLEGÉNYBÖL lett haladó művész, a spanyol szabadságharc bukása u- tán emigrálni kényszerült. A Szovjetunióban alkotott fantázia-gazdag képeit, a népművészetből sarjadó szobrait most ismertük meg egy négynyelvü modern albumból, amely a közeli hetekben jelenik meg. S már hány művész alkotása vált a barátunkká a Kossuth nyomda szép kiadványaiból! A legszebb reprodukciós albumoknak, színes nyomtatványoknak, bibliofil könyveknek szülőhelye ez az üzem. Mert — hogy a legujabbakat, a karácsonyra már kaphatókat említsük — itt készítik az új Csontváry- kötetet, Kálti Márk képes krónikájának fakszimile kiadását, a Művészet Kiskönyvtára legújabb. Reno- ir-ról és Vera Muhináról szóló köteteit, a Szinyei- Merse albumot, s még egy sereg tetszetős új könyvet. Aki a listát diktálja, a szép Alberto-könyv tervezője. a Kossuth-díjas könyvművész- igazgatója, Lengyel Lajos. — Tízezer kötelet készítünk naponta — mondja az igazgató —, a legkülönfélébb szépirodalmi és művészeti kiadványokat, de mindig igényeseket. VALÓBAN A MŰVÉSZI MUNKA mellett is üzem, komoly gyár ez: ezerkétszáz ember, tizenkét szakma mesterei szorgoskodnak itt. Bonyolult, nehéz munkával készítik a könyveket, * hosszú lenne felsorolni például csak a művészi reprodukció készítés folyamatait, amelyekhez fényképezés retu- sálás. komplikált technikai munkák egész sora szükséges. — Főleg pedig a tehetség mellett — türelem és szeretet — teszi le egy pillanatra a retusáló ecsetet Sas Ferenc, a reprodukciókészítés mestere. Harminchat éve dolgozik a szakmában, negyed évszázada készít reprodukciókat. — Most a múzeumi csoportot vezetem. Ugyanis külön részlegünk dolgozik a Szépművészeti Múzeumban, a Nemzeti Galériában és az Országos Széchenyi Könyvtárban. A legértékesebb művészi alkotások reprodukcióihoz helyben készítjük a kliséket, hogy munka közben állandóan előttünk legyen az eredeti. BIZONYSÁGUL a Szép- művészeti Múzeum Raf- faelo-képének új reprodukcióját mutatja. Lüktet a papíron a sapka vöröse, elevenszínű az arc, kitűnően érzékelhető a háttér. Valóban, akárcsak az eredeti. Képes Krónika lapjai, amelyek olyan hűségesen idézik az eredeti kódexet, hogy még a pergament halvány, ódon foltjai is érezhetőek. Innen á kötészetbe kerülnek a kész lapok, ahol fűzik, vágják, kötik a könyvet. Csupa gép. Az egyik ragasztja a borítót, a másik egyengeti, a harmadik rögzíti a lapokat, a negyedik már préseli, s néhány perc múlva Illés Béla új anek- dótás könyve a raktárban várja a karácsonyi könyvvásárt. Pontosan, kiszámí- tottan halad a munka a kötészetben. — Az újakat se hagyjuk ki a dicsőségből — figyelmeztet az üzemvezető, s elmondja, hogy a könyvkötők 80 százaléka, az egész üzemnek pedig több mint fele fiatal. <R. Gy.) —Nagyon sok kézimunka kell hozzá. Mert ennél a munkánál nem is a gépek a legfontosabbak. Nemrég egyiptomi mérnököket láttunk vendégül, s mondták, hogy ők korszerűbb gépekkel dolgoznak, mi hát a látnivaló nálunk? Aztán megmutattuk kiadványainkat, s megértették miért híres a nyomdánk. Majdnem ugyanezt mondták a múlt héten ittjárt lengyel szakemberek is: ugyanazok a gépek, a könyveink mégis szebbek. Csak az emberekben, á tapasztalt régi műszakiakban lehet a siker titka. — Ezt kísérőnk, Hegedűs Lajos meséli, maga is régi szakember, harmincöt éve nyomdász, jelenleg a műszaki fejlesztési csoport vezetője. ÉPPEN EZERT MÉLTÁN büszke a gépekre is. Kötegekben állnak a Régi kövek Egy vidéki város tanácselnöke — jó ismerősöm — meghitt beszélgetésben mesélte el, milyen, évekig tartó, rábeszélés kellett, amíg a kisváros régi várának nagytermét, ezt a romos düledező helyiséget művelődési teremmé lehetett átalakítani. A rábeszélésre azért volt szükség, hogy a tanácstagok és a lakosok belenyugodjanak: a várat sem művészi, sem történeti, sem más okból nem érdemes újjáépíteni. Ha viszont a vár újjáépítését, és művelődési ház építését összekapcsolnák, hamarabb menne mindkettő. így lett a városkának imponálóan szép előadóterme, viszonylag Ids költséggel. Ez az eset jut eszünkbe, Szabadtéri múzeum Balassagyarmaton megnyílt az ország első szabadtéri 1 múzeuma. 1932-ben szállították Karancskeszi- ből, a Palócházat Balassagyarmatra, amely a hagyományok szerirít a XVIII. század elejéről való. 1932től 44-ig a ház be volt rendezve a felszabadulásig. Azonban 1964-ig el volt zárva a közönség elől. A Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 200 ezer forintot biztosított az épület berendezésére és felújítására. Az ország eteó szabadtéri múzeumában látható egy lakóház, egy istálló és egy 1963-ban Lilikéről vásárolt pajta, valamint a XIX. századból egy tök- magolaj prés. A palóc lakóház mai haszna olvasván, hogy Borsod megyében a műemléki albizottság döntésére jóné- hány, eredeti formájában való újjáépítésére céltalan műemléképületben iskola, kollégium, turistaszálló, múzeum, stb. létesül. Minhogy a műemléki albizottság döntött így, nem pedig a műemlékek iránt érzéketlen emberek, csak helyeselni lehet a döntést. Igaz, persze, hogy a régi kövek mai haszna lehet a régmúlt korhű felidézése, történelmi emlékeztetővel oktatás és gyönyörködtetés — meg is tesz- szük arra méltó műemlékekkel —, de nagyon rendeltetésszerű a felhasználás, ha a régi falak közé a ma költözik be, végtére tiszteletet leróni a haladó múltnak így is lehet. 21. Kalinkowski felugrott az íróasztal mellől, nagy zajjal tolta hátra a széket, amelyen ült. Az őrnagy is felállt. Egy pillanatig farka sszemet néztek: végül a .ioggyakornok vállat vont és így szólt: — Nem értem a gyanúsí-’ tást, őrnagy úr. — Én meg biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen érti! — Beismertem mindent, amit tudtam. Nincs mit hozzáfűznöm. — Ahogy gondolja — mondta az őrnagy. — De ez volt az utolsó figyelmeztetésem. Felvette a táskáját és indult az ajtó felé. — Ha meggondolja, azt tanácsolom jöjjön el hozzám. Varom. — Mondtam már, hogy nincs több mondanivalóm. — Azt javasolom, mindent gondoljon meg — mondta az őrnagy és becsukta az ajtót. Amikor az őrnagy elment Kolinkowski még egy pillanatig állt, aztán leült; elővette a tollat és megpróbált tovább dolgozni, de nem tudott. A toll remegett a kezében és ez lehetetlenné tette az írást. Félretette az aktát, és mozdulatlanul ült; a falra, egy meghatározatlan pontra nézett. Majd felemelte a telefon- kagylót és feltárcsázott egy számot: — Sürgősen szeretnék veled találkozni — mondta. A lengyel tengerparton, gdyniai kikötőben az „Upsala” svéd hjijó horgonyzott. A kéményéből feltörő sűrű füst jelezte, hogy a fűtő jó adag szenet dobott a kazánba, és a hajó útrakészen áll. A fedélzet közepe szép szál, fehér gerendákkal volt megrakva. Az utolsó munkások és a Határőrség beosztottjai elhagyták a hajót. Az „Upsala” fedélzetére már felhúzták a kis hidat. Egy idős, őszhajú tengerész — egyenruháján kapitányi rangjelzéssel — állt a kormánykerék mellett. A svéd matrózok az eme- lőrudat megszabadították a vastag, „manilszki” kötelektől. A lengyelek a parton kissé meglazították a köteleket, majd egy pillanat múlva valamennyit le- vtték a kikötő vascölöpei- ről. A hajó még a parton állt, de már semmi sem kötötte össze a kikötővel, A munkások a parton állva integettek. A svédek viszonozták az üdvözlést. Olaf Atterbom kapitány biztos kézzel kormányozta hajóját. Már az öböl közepére ért és könnyű ívben vezette az „Upsalát” a távolból látszó gdyniai kikötő kijárati világítótornya felé. Az „Upsala” szi- rénabúgásával utoljára üdvözölte a kikötőt, és Held felé vette az irányt. A kapitány parancsot adort, hogy „teljes gőzzel előre", majd átadta a kormányt a fedélzetmestemek, ó maga meg lement a kabinba, hogy elvégezze a szükséges bejegyzéseket a hajókönyvbe. A tenger nyugodt volt, az utazás kedvezőnek látszott. Ekkor a kabinba lépett az együk tengerész. — Kapitány, potyautas van a hajó fedélzetén. — Mit beszél? Potyautas a hajón? ... — Biztos, a deszkarakodás közben jött fel, aztán elbújt a kémény melletti kamrában. — De hiszen ott meg lehet sülni! — mondta a kapitány. — Nem is bírta sokáig! Amikor a ha-jó elindult, és a futók egy jó adag szenet dobtak a kazánba, bizony félholtan mászott ki a fedélzetre. A kapitány káromkodva ment ki a kabinból. A fedélzeten kezes-lábas munkásruhában egy hatvan év körüli ember állt. Néhány napja már nem borotválkozott, és piszkos is volt. Amikor megpillantotta a kapitányt, tört németséggel megszólalt: — Megszöktem a kommunistáktól. Halál fenyegetett, Mentsen meg. Jól megfizetek, ha a skandináv parton, vagy az NSZK valamelyik kikötőjében letesz. A kapitány, kicsit már tudott lengyelül, elmosolyodott. — Beszéljen csak lengyelül, Hogy került a hajómra? És miért? — Hát ez nem svéd hajó? — a potyautas hangjából félelem érződött. . tfolytatjuk) Kürtőskemence amelyet Kazárról vásároltak, ezenkívül láthatók a korabeli háztartás: eszközök. Ilyen hímzett piros csizmákban járlak a palóc menyecskék a múlt században. Kepöáay György felvételei
