Nógrád. 1964. augusztus (20. évfolyam. 146-170. szám)
1964-08-07 / 151. szám
4 NÓG R A D 1964. augusztus ? pfetek f A kertmoeiban ismerkedtek meg, pontosabban akkor beszélgettek először. Még élénken emlékszik arra az estére, hiszen mindössze két hét teli el azóta, Egész nap forróság volt, ezért választotta a kertmozit, holott a Szabadságban jobb filmet adtak. Sokan voltak a pénztárnál, ő azonban nem szokott sorban állni. Mindig akadt ott elől miaki, aki ügyesen be lehetett hálózni. Nem volt durva soha, de rendkívül szellemes. A sorbanállók ezért legtöbbször meg is bocsájtottak a jól öltözött fiatalembernek, hiszen egy-két jól ,időzített poénnal még a legkomolyabb bácsikát is mosolyra derítette. Már éppen szólni akart most is, amikor meglátta öt a sorban. Torkára fagyott a szó. Zavartan állt egy kövér nő mögé. és hosszú másodpercig fel sem mert nézni. Maga sem tudta mitől fél. Egy nő ilyen hatással lenne rá? Meg különben is, ilyenkor szokott a legbátrabb lenni, ha nőről van szó. Máskor hasonló esetben sziporkázott, hogy felhívja magára a figyelmet. Most meg?l — Ne légy már olyan anyámasszony katonája — bíztatta magát, O is ember, csakúgy mint a többi. Felnézett. A lány éppen akkor ért a pénztárhoz. — Kérek egy első helyet — mondta hangosan, hogy a pénztáros megértse. A hangszóró ugyanis twistet üvöltözött. — Egyedül van — suhant át a fiún a gondolat, és ettől mintha bátrabb lett volna. Jobban megnézte a lányt, aki éppen £úqatflf(í öngyújtójával babrált. Fecskét szívott. Fehér nadrág volt rajta, csíkos blúzzal. Barnára sült bőrén meglátszott, hogy nem idevalósi. — így csak strandon lehel lesülni, itt meg évek óta nem tudnak egy vacak strandot csinálni — gondolta magában, miközben tovább szemlélgette. Nylon kötött szatyor volt i lánynál, egész biztos retikül helyett. Napszemüveg, levéltárca, kozmetikai cikkek és egy könyv volt benne. Nehezen sikerült kibetűzni a cimét: Martin du Gard.Thibault család. Most már csak azt tudná, hogyan kell ezt kiejteni. Nem sokat gondolkozhatott rajta, mert közben odaért a pénztárhoz. Első helyet kért. Még az a jó, hogy a kertmoziban nincs számozott hely... Még csak a híradót vetítették, amikor hirtelen dörögni kezdett. A lány idegesen mozdult meg mellette, — erre ő sem számított. A dörgés egyre erősödött, sőt már villám- lőtt is. Az egész környéken kikapcsolták a villanyt. Pillanatok alatt zuhogott. Az emberek hamar szétszéledtek. — Most vagy soha — gondolta magában, miközben egymás mellett meritek kifelé, és illedelmesen megszólította a lányt: — Kézit csókolom, bocsánatot kérek az alkalmatlankodásért, de ha nem sértem meg; szívesen felajánlom a zakómat, hiszen így blúzban bőrig tetszik ázni. Különben is egy helyen lakunk, igy egyúttal haza is kísérem. A lány nem félt az esőtől — inkább az előadást sajnálta — az utóbbi érv azonban meggyőzte. Any- nyira még nem volt ismerős a városban, hogy ilyen sötét utcákon, zuhogó esőben is könnyen hazataláljon. Ismerte már az ilyen ‘„leszólításokat” — Pesten elég gyakori — de most valahogy nem kételkedett, ] hogy a fiú igazat mond, hangja őszinte, meleg volt. — Köszönöm előre, is, de honnan ismer engem? Mindössze három napja vagyok ebben a városban. — Nem emlékszik rám?] Nem csodálom, hiszen munkaruhában másképp néz ki az ember. Tegnap, amikor az állványról le-1 ejtette a logarlécet, én' hoztam vissza. Vmie nem is olyan könnyű négy emelet magasban dolgozni? — Maga az? — nézett rá 1 a lány, de a sötétben) nem lehetett kivenni az arcvonásait. Egész a munkásszállóig szaladtak, mégis csurom vizesek lettek. A társalgóban igyekeztek rendbeszedni magukat. — Nem jön el kirándul- \ ni holnap? Megy az egész brigád — szólt a fiú. A lány hosszasan rá- nézett. Nyílt tekintetű, csinos arcú férfi állt előtte. — Lehet róla szó, hiszen az egyetemen úgy sincs ilyesmire idő, pedig nagyon szeretem a természetet. — Akkor reggel hétkor itt találkozunk! Jó éjszakát! — köszönt a fiú, és máris rohant felfelé a lépcsőn. Még aznap este meg- keeste a KISZ-titkárt, és jelentkezett levelező tech- ] rúkumba. Csongrády Béla A háború, melyben születtem Szubjektív feljegyzések egy film kapcsán A films NÁPOLY NÉGY NAPJA NEM TUDOM elképzelni, hogy valakinek a kezével azért kapcsoljam össze a kezemet, mert falhoz állítottak, s míg zsibbadt testtel várom a lövést, úgy félek, mint az állat. (Még nem állítottak falhoz). Nem tudom elképzelni az erkélyekről zsinegen lengő kosarakat kézigránátokkal telten, mert azokban én csupán üveg-szemű halakat, puha spongyát, érett sajtot, vagy finom paradicsomot láttam, amikor éppen az orrom előtt húzták fel nevetve a fénylő-szemű lányok, akiket talán Luciának hívtak;, talán nem, de Malaparte könyve után mindenképpen csak úgy tudom elképzelni őket, hogy fésülködés közben folyton kacagnak, hiszen nekik van a legnagyobb tükrük a világon: maga a magas- ságos ég. (Még nem érintettem kézigránátot, nem tapintottam robbanóanyagot, nem láttam eltört eget). Nem tudom elképzelni, hogy felnőtt nápolyi ember úgy meneküljön a szép Szűzanya megszentelt szobrával valami sötét zugba, mint Csokonay komikus eposzában Dorottyával a vénlányt emelő szüzek. (Nem ismerem a sziréna hangját.) Nem tudom elképzelni, hogy csordába terelt felnőttek vinnyogva tapsolni kezdjenek, amikor ártatlan felebarátjukra sortűz dördül, csupán azért, mert ez parancs. (Még nem hallottam sortüzet dördülni, nem kaptam hasonló parancsot, még nem köptek mocskos nyálat a számba.) Nem tudom elképzelni azt a temetést, amikor falak dőlnek eleven emberekre. (Még nem láttam épületet összeomla- ni és csak koszorús, cifra nápolyi temetést fényképeztem, módfelett örülve az „életnek”.) S E FILM kapcsán megláttam Nápolynak általam eddig nem ismert másfajta arcát, másfajta napjait. Egy haldokló borostás-képű férfi hörögve azt mondta: a közeli faluban, Sor- rentoban... lehet... fiam született. (Még nem láttam szitává lőtt embert, és arról a csecsemőről a bibliai megváltó jutott eszembe.) Nem tudom, hogy a tizennyolc éves lány, akivel végignéztem e pár nap történetét miért szorította meg néha önkéntelenül a kezemet. Nemcsak azért-e, mert ez a háborús film olyan „izgalmas”, valóban. Nem tudom! Mint ahogyan nem tudom Malaparte villáját sem elképzelni másként, csak ragyogó-fehéren, ahogy megláttam Capriban a csapkodó hullámú tenger partján. S végképp nem tudom elképzelni a kék vízbe bukó hullák csobba- nását ,akik akkor igyekeztek Sorrentóba a kis bőgő motorcsónakon, s közben lelőtték őket a németek. Nem tudom elképzelni, pedig én ugyanott hajóztam át Sorrentoba, ugyanazon a kék vizen, ugyanabban a szélben, és mellettem is elúsztak különböző hajók, de nem rettegtem tőlük, mert tudtam, hogy azokról most nem lőnek... hiszen szállt: O sole mio... O sole into — a dal. m Amikor Nápolyből szaindultam Rómába, s autósztráda mellett a Coca- Cola reklámokat, a Shell- kutak sárga jelzéseit egykedvűen rázogatta a tengeri szél, hátradőltem a gépkocsi ülésén, és azt mondtam magamban: ismerem Nápolyt. NEM ISMERTEM! Mint ahogyan most sem Ismerem, s bár a film ökölbe szorította kezemet, annál különösebb utána rádöbbennem: valójában nem tudom elképzelni a háborút, amelyben születtem. Tóth Elemér a célját Elkészült az i fjűsági filmlátogatási verseny záróértékelése Az ifjúság filmesztétikai nevelése, illetve filmízlésének kialakítása érdekében a megyei tanács művelődésügyi osztálya a megyei moziüzemi vállalattal közösen múlt év októberében filmlátogatási versenyt hirdetett Nóg- rád megye általános, illetve középiskolái között. A versenyt ez év januárjában és áprilisában értékelték. A harmadik, s egyben záró értékelésre most került sor. A versenyben mintegy 50 iskola (17 738 tanuló) vett részt. A mozilátogatók száma 87 412 volt. Az iskolákat azok létszámától függően három kategóriába sorolták. Az első- kategóriába tartozó iskolák közül a záróértékelés szerint a legjobb eredményt a pásztói Mikszáth Kál-. mán gimnázium (a tanulók 18,43 százaléka rendszeres mozilátogató), a balassagyarmati Balassi gimnázium, a salgótarjáni közgazdasági technikum és a kisterenyei általános iskola érte el. Az egyes kategóriákban az első négy helyezést elért iskolák igazgatói a szervezési formában megállapított jutalmakat [ szeptember 1-től 15-ig vehetik át a megyei moziüzemi vállalatnál. (te) A hosszú szemüveges fiú. nem szívesen, de őszintén beszél középiskolás pályafutása első éveiről. — Nem vettem komolyan a tanulást, ezért „elhúztak”. — Géza ekkor a közöny és a nemtörődömség álarcát vette föl, de belül, a lelke mélyén másképpen érzett. Magára erőszakolta, mert nem tudta, hogy mit kezdjen magával. — Nagyon sokat foglalkoztatott az ügy. Barátaim azt mondták: „ne törődj vele”. Előttük megjátszottam' a vagányt. Nem érdekel, hogy elhúztak, de amikor egyedül voltam, foglalkoztatott az ügy, és egy megoldáson törtem a fejem. Hallottam arról, hogy a környezetváltozás hatással van az emberre. Gondoltam megpróbálom. Így került át Nyéki Géza a balassagyarmati Balassi Bálint gimnáziumból a Szántó Kovács János gimnáziumba. Az új iskolába nem fogadták be minden vita nélkül a több tárgyból bukott diákot. „Nem jótékonysági intézmény ez, hanem iskola”, és ehhez hasonló vélemények hangzottak el. Szekeres János végül pontot tett a vita HORVÁTH LÁSZLÓ: FELTARlLNAK ÁZ ATÓMMAG TÍTkAí EGY ÚJ VILÁGKÉP KIALAKULÁSÁNAK KEZDETÉN A csillagászok a tejútrendszer-szigetek százezreit fényképeztek le a legutóbbi évtizedekben. A tőlünk legmesszebb levők, de még halványan látható tejútrendszerek körülbelül félmilliárd fényévre vannak. A tejútrendszereit átlagos átmérője körülbelül húszezer fényév és egymástól mintegy kétmillió fényévre vannak. Ezeket a méreteket érdekes hasonlattal illusztrálja Huble, az egyik legnagyobb csillagász: „Képzeljünk, el egy nyolc kilométer átmérőjű gömböt, s benne elszórtan teniszlabdákat egymástól tizenöt méterre. Ebben a hasonlatban egy-egy teniszlabda jelent egy-egy tejútrendszert, amely sok- milliárd csillagból áll. A nyolc kilométer azt a távolságot jelenti, amennyire ma el tudunk látni a térben. A teniszlabdák közti tizenöt méteres távolság azt érzékelteti, milyen kevés a koncentrált anyag és milyen sok az űr a világmindenségben.” Nagy távcsövekkel, pontos műszerekkel a tudomány már azt is kimutatta, hogy sem a legközelebbi, sem a 'legtávolabhi bolygókon semmi olvan anyagot nem lehet megtalálni, amely Földünkön ne lenne. A világmindenség anyaga ugyanazokból az elemekből, ugyanúgy molekulákból, atomokból és elemi részesckékből tevődik össze, mint Földünk vagy Földünkön bármely élettelen tárgy vagy élőlény. Ezért mondhatjuk, hogy a világmindenség anyaga egységes. Einstein sokat foglalkozott azzal a gondolattal, hogy vajon ugyanolyan törvények érvényesülnek-e az anyag legkisebb részecskéiben, mint a viláaminden- ség egészében? Erre ma még nem tud a tudomány megbízható választ adni. Ugyanis csak elgondolásokkal magyarázzák azt a jelenséget is, amely szerint nagy érzékenységű távcsövekkel s a színkép- elemzés módszerével vizsgálva a világmindenségben látható tejútrendszerek folytonosan távolodni látszanak tülünk. De hogy vaniiak elgondolások s ezek némelyike már nagyon gazdag gyakorlati tapsztalatok- ra, megközelítő pontosságú mérésekre támaszkodik, az az anyag szerkezetét tanulmányozó új tudományágnak köszönhető. Ennek a tudománynak köszönhető, hogy az ember fogalmai tisztábbak lettek a világról; az emberi gondolkodás ma már magyarázatát adta sok olyan jelenségnék, amely fölött fél évszázaddal korábban legfeljebb tétován merengett. Korunkban tanúi vagyunk annak, miként alakul ki ez az új tudományos világkép, hogyan hódítja meg az emberi képesség lépésről- lépésre a világmindenség eddig kifürkészhetetlen- nek hitt titkait. Űj természettudomány és új filozófia keletkezik. És ez a kettő már nem választható el egymástól. Szorosan összefügg, egyik támaszkodik a másikra, ezzel is igazolva, hogy az emberi agy terméke, a gondolat valóban a legnemesebb produktuma az anyagnak. Anyagi világ a mi világunk. Kézzel, érzékszervekkel tapintható világ. Műszerekkel is mérhető. Olyan műszerekkel, amelyeket az ember alkot. Napjaink történelme azt is bizonyítja, hogy az emberek milliói hasznos dolgokra képesek fordítani ezeket a műszereket. Olyan megismerés birtokában van az emberi tudomány, amelynek jó vagy rossz fel- használásán áll, vagy bukik milliók sorsa. Erről a felelősségről írta Einstein még 1839. augusztusában az akkori amerikai elnökhöz, Roosevelthez intézett levelében: „Rajtunk, tudósokon, akik ezt a szörnyű erőt felszabadítottuk, rajtunk áll, parancsolóan bennünket terhel a felelősség az atomenergia irányításáért, azérf hogy az emberiség jólétét. szolgálja és ne a megsemmisítését idézze elő”. És Einstein kora óta csak tovább növekedett ez a felelősség... (Vége.) végére: — Adjátok az én osztályomba. — Géza ettől kezdve a Szántó Kovács János gimnázium II. a. osztályának tanulója lett. — örültem, hogy átvettek. Elhatároztam, hogy az első pillanattól kezdve becsülettel tanulok. Géza betartotta Ígéretét. Beilleszkedett az osztály- közösségbe, lelkiismeretesen hozzálátott a tanuláshoz. Különösen a fizika és a matematika érdekelte. Egy-egy fizikai kísérletet csillogó szemmel nézett végig. Legnagyobb örömet az jelentette számára, mikor osztályfőnöke, Szekeres János bevonta az iskolán kívüli kísérletezésbe. — Szívesen mentem, nemcsak azért, mert szerettem a fizikát, de meg akartam hálálni a tanár úr bizalmát. Géza szabaidejét olvasással a fizikai és matematikai példák megoldásával töltötte el. Készült az érettségire. Az érettségin helytállt: jól érettségizett. — És érettségi után? — Felsőfokú elektroipari technikumba jelentkeztem. A felvételi vizsga már a háta mögött. Az iskola értesítését izgatottan bontotta fel, melyben ez állt: Felvételi vizsgája sikerült, felvételt nyert. Géza megtalálta számítását. Szeoográdi Ferenc
