Nógrád. 1964. augusztus (20. évfolyam. 146-170. szám)
1964-08-27 / 167. szám
I NÓGEAD 130*1' 4 harmincöt év a katedrán MÉG NÉHÁNY nap és két hónapos szünet után ismét megnyílnak az iskolák kapui, megkezdődik a tanítás. A gyerekek még önfeledten játszanak, igyekeznek kihasználni a szünidő utolsó napjait, a pedagógusok számára azonban az augusztus vége már a tanévre való készülődés jegyében telik el. Vitái Ida érsekvadkerti tanítónő, aki oly végtelen türelemmel oktatja az apróságokat a betűk és a számok tudományára, immár a harmincötödik oktatási évre készül. Kedvesen berendezett otthonában fogad bennünket a faluszerte szeretett Ida néni. — Hivatalosan 1930 óta tanítok, de már előtte is évekig helyettesítettem. A mai fiatal pedagógusok el sem tudják képzelni, hogy milyen nehéz volt abban az időben álláshoz jutni. Az állam nem gondoskodott a végzett pedagógusok elhelyezéséről, mindenki saját maga járt utána. Hat évig tanítottam Esztergomban és 1936 óta vagyok Érsekvadkerten. Ezek szerint Ida néni két év híján harminc éve foglalkozik a palócgyerekekkel. Szép idő! — Hát igen, megettem már a kenyerem javát, sőt mi több, már két éve nyugdíj állományban lehetnék, de még itt szükség van rám és bizony a gyerekektől sem lenne könnyű megválnom. Itt ült az előbb is kettő — mutat a székekre — a javítóvizsgára készítettem fel őket. Szeretném, ha nem maradnának le, tudniillik már három éve tanítok egy osztályt és minden valószínűség szerint negyedikben is az én kezem alatt maradnak. Sok nemzedéket szárnyára bocsátott már Ida néni. Mik a tapasztalatai a falusi gyerekek életében? — Nehéz összehasonlítást tenni a múlt és a jelen között, olyan nagy változásnak lehettünk tanúi az elmúlt két évtized alatt. A magam részéről a legna-! gyobb jelentőségűnek azt tartom, hogy eltűnőben van a város és a falu közötti különbség és ez különösen a gyermekek gondolatvilágának fejlődésében mérhető le. A televízió, a rendszeres filmvetítés és a könyvtár óriási hatással lehet a gyermekre. Persze többet is követelünk tőlük mint régen. Az oktatásban különösen az alsó tagozatban a szemléltető eszközök gazdagsága jelent nagy változást a múlthoz képest. Vitái Ida maga is készítője az iskolai szemléltető eszközöknek. — .VALÓBAN megpróbálkoztam ilyen munkával és úgy érzem sikerrel hasznosítottam az oktatásban. Elsősorban mesefigurákat rajzoltam, de csináltam egy úgynevezett villamostérképet is. Hamarosan megkezdődik a tanév. Milyen érzés ez egy pedagógus számára? — Sokan talán el sem hiszik, de a pedagógus csak az iskolában érzi jól magát. Persze szükség volt szünidőre is, hiszen az egész év fáradalmait valamikor ki kell pihenni. Bükkszéken és Esztergomban voltam a nyáron... Most már a csengőt várjuk. Meddig akar még tanítani? Mikor hagyja el végleg az iskolát, gyermekeit? — EZ NEMCSAK rajtam múlik. Ügy egyeztünk meg feletteseimmel, hogy ez lesz az utolsó évem — mondja, mosolyogva, de arca tükrözi: maga sem hiszi, hogy egyszer meg is kell válnia tanítványaitól. Csongrády Béla Példabeszéd .az egyéni- és közösíéfi' érdekről (Balogh Bertalan rajza) A. megye székhelyéhez mélté szellemi életet Miért szükséges Salgótarján város központjának átépítése? A mai salgótarjáni városkép elképzelhetetlen a városszerte magasodó toronydaruk, a többemeletes lakóházak és középületek mellett dolgozó építőipari gépek látványa nélkül. Az eddig ismeretlen méretekben folyó építkezésnek mindig szép számmal akad helybeli és vidéki nézője, dicsérik, bírálják a város- fejlődés módját és ütemét. A vélemények egyrésze kétségbevonja az új Ka- rancs szálloda, az középületek szükségességét, sajnálják a Rákóczi út környékén lebontott „erős és emeletes” házakat. Mielőtt határozott állást foglalnánk a város fokozott ütemű átépítése mellett, érdemes a mai Salgótarján fejlődésére visszapillantani. Ötletszerűen épült Az 1850-es évek közepéig Salgótarján tipikus mezőgazdasági település. Lakosainak fő jövedelmi forrása az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás. Az 1784-ben megtartott első magyarországi népszámlálás a város mai területén 157 házat vett számba. Száz házra átlagosan 143 család és 942 lakó jutott. A népszámlálás adatai a2t bizonyítják, hogy a mai városmag csak az ipari fejlődés szakaszában alakult ki. Az 1784-es évben meglevő házak 36,3 százaléka Sstgétarjánban, további 63,7 százaléka BaglvasaDíh és Zagyvapálfalván épült meg. Száz évvel később az arány — az üzemszerű Mikes György: E U Szatirikus kisregény 10. Budapesten különös dolgok történnek az eycövet- ?zö napokban. Évek óta áll mar a Sípláda téren W. Q. 1. szobrászművész alkotása: ,,A jépkezelő a nagyanyjával.” A művész most vésővel, kalapáccsal a kezében felmászott a szoborra. „Ez nem maradhat így — mondta az elősiető rendőrnek. — A szobor borzalmas, megpróbálok egy-két dolgot kijavítani rajta. Mentsük, ami még menthető!” Az átdolgozás hírére megjelent Z. U., a neves képzőművészeti kritikus és másfél órán keresztül azt bizonygatta a szobrásznak, hogy a mű csodálatos, a szocialista realizmus egyik legjobb alkotása, kár lenne egy ujjal is hozzányúlni. W. Q. 1. azonban nem hallgatott rá és több kilós, a szoborról lefaragott márványdarajookkal kergette el a kritikust. Végül is a rendőrség szedte le a dühöngő művészt. Egy becsületben megőszült kisiparos felkereste az adóhivatalt és bevallotta, hogy az autóját nem lottónyereményből vette, hanem a jövedelméből. A szelvényt felárral vásárolta valakitől. Z. E„ a népszerű író, akinek eddig minden évben megjelent egy könyve, visszakérte legújabb regényének kéziratát a kiadójától. „Ilyen unalmas regényt nem lehet az olvasók kezébe adni!” — jelentette ki a meglepett lektoroknak, majd mindenki szemeláttára megette a kéziratát. A. Lucy, a közkedvelt aizőz egyik napról a másikra abbahagyta az éneklést, és beiratkozott egy gép- és gyorsíró iskolába. E. T, a Só utca 198-as számú ház házfelügyelője felkereste a második emeleten lakó dr. K. U.-t és bevallotta, hogy 1944-ben ő jelentette fel a nyilasoknál és 1951-ben a állam- védelmi hatóságnál. A „Strapa” cipőgyár igazgatója felhívást intézett a fogyasztókhoz, hogy eszükbe ne jusson vásárolni a gyermekszandál készítményeinkből, mert azok néhány nap alatt teljesen tönkre mennek. A Bámexbumfért egyik értekezletén az előadó bocsánatot kért a hallgatóságtól, mert három óra hosszat untatta őket és megígérte: ez többé nem fog előfordulni. A Pitypang eszpresszó kávéfőzőnője tizenöt kiló kávét vásárolt a saját pénzéből, hogy pótolja a hiányt és jobb kávét tudjon főzni a vendégeknek. X. Y. újságíró bevallotta a szerkesztőjének, hogy mindig kisfiával íratja a cikkeit. Jelentkezett a rendőrségen P. E., volt konfliskocsis és bevallotta: 1913. június 5-én elgázolt valakit az ötpacsirta utcában, és áldozatát lekiismeretlenül magára hagyta. Egy lakáshivatali vezető a saját lakását adta át egy nyolcgyermekes családnak, mert egy új lakást, amelyet nekik ígért, valaki másnak utaltatott ki. Cs. Enikő, a Parányi Re- vűszínház táncosnője beiratkozott egy tánciskolába. L. Bébi, a csodálatos szépségű volt segédszínésznő, magához vette azokat a férfiakat, akiket tönkre tett, kifosztott pályafutása során. A volt udvarlók ingyen étkezhetnek nála és heti húsz forint zsebpénzt kapnak. Egy szakértő közölte a főnökével, hogy teljesen híján van a szakértelemnek. Egy asszony, aki éppen be akart nyitni a Minőségi Ruhaszalon ajtaján, hogy egy új kisestélyit csináltasson magának, visszafordult, mert közben eszébe jutott, hogy a férjének nincs télikabátja. T. I. F., több magyar film rendezője szakállt növesztett és szégyenében el- bújdosott a Bakonyban. Dominóbajnokunk — harminc kísérővel — Sid- neybe utazott. Két kísérő visszajött a határról. „De- viz akarunk spórolni az államnak” — mondották a pályaudvaron, visszatérésük u^n. jolylatjuk) — Hozzászólás — szénbányászati és az ipar- telepítés hatására — Salgótarján javára tolódik el. A három településrész közül a ma már belvárosnak számító Salgótarján van a legsűrűbben beépítve. Az ipari fejlődés időszakában — az 1850 és 1900 közötti 40 év alatt — a lakosásg száma csaknem négyszeresére, 14 ezer fővel emelkedett Ez a növekedés természetesen városfejlődést eredményezett, ez azonban teljesen ötletszerűen, az építtetők egyéni elképzelése szerint valósult meg. Ezt bizonyítja, hogy a városközpontban, a Rákóczi út mindkét oldalán emelt egyszintes, vagy egyemeletes épületek mögött kátránytetős, alapozatlan és szigetelésnélküli banképületekben egészségtelen körülmények között éltek és élnek még ma is emberek. Az 1900—1910-es években épültek Salgótarjánban az üzemi lakótelepek. Többségük — annak ellenére, hogy ideiglenes jelleggel létesült — ma is fennáll. A lakások céljára épített helyiségek erősen avultak, a legminimálisabb követelményeket sem elégítik ki. Legtöbb épületben £—-4 lakásra jut egy közös konyha. Fenntartásukat a leiszabadulás előtt teljesen elhanyagolták, wfcéna is kevés gondot fordítottak rá. Valamennyi lakásra jellemző az alacsony lakóterület, kisméretű ajtók és ablakok, a közművesítés csaknem teljes hiánya. A lakóházak avultságát bizonyítja, hogy ezek közül 50 lakóháznak leltári értéke egyáltalán nincs, jelentős azoknak az épületeknek a száma, ahol ez az összeg nem éri el a kétezer forintot. A lakások 60 százalékát magábafoglaló mintegy 150 lakóépület felújítása már nem gazdaságos, ezeket az épületeket városfejlesztési szempontok megvalósítása, s nem utolsó sorban az ott lakók kulturált lakáskörülményeinek biztosítása érdekében szanálni kell. Vályogból Az 1900-as évek elején a legtöbb salgótarjáni lakóházat a város szélén bányászható homokkőlapra, vályogból építették. A homokkő viszonylag magas vízszívóképessége a legtöbb lakóház élettartamát 30— 40 évre csökkentette. Annak ellenére, hogy a városban, vagy a környező községekben több helyi jelentőségű téglagyár működött, a vályogból, vagy sárból épített lakóházak aránya 1900. és 1949. évek között 40—50 százalék között változott. A lakosság szűkös anyagi körülményei, a magas szállítási költségek Salgótarján és a vidéki városok között már 1910-ben lényeges különbséget eredményeztek. Az említett időpontban Salgótarjánban a kőből, vagy téglából épített lakóházak részaránya 42,4 százalék, jóval alacsonyabb a szomszéd Eger 78,4, Ózd 67,2 és Tatabánya 89,1 százalékos arányánál. Salgótarjánban az összes lakóépületek 33,7 százaléka 1900 évben, vagyl régebben épült. Ezek több-! sége a korszerűtlen építési mód és a nagymérvű elhasználódás következtében életveszélyessé vált Egyetlen helyes megoldás Salgótarján domborzata viszonyai kedvezőtlen építési, illetve terjeszkedési lehetőségeket nyújtanak. A viszonylag meredek lejtők és hegyoldalak az olcsóbb építést kizárják, másrész* a közművesítés szokásos költségeit többszörösére emelik. A gazdaságos helykihasználás, az építési költségek csökkentése és aa avult, egészjégteáen tele-.1 pülések szanálása első sor-* | ban a városközpont átépítését indokolják. A városközpont átépítése 1960 után indult meg. 1963 több mint 250 — csaknem teljes egészében avult lakóépületet, illetve lakást szanáltak, hogy ezek he-' lyét modern középületek I és lakóépületek foglalhas- j sák el. Az átépítés jelentőségét és gazdasagosságat az új Pécskő úti lakótelep bizonyítja. A Pécskő úti új lakóházak felépítése előtt a Pécskő és Gábor Áron utcákban több mint száz — többségében egyszobás — lakást bontottak. Helyükön eddig 326 otthont építettek fel, vagy építését kezdték meg. Az új lakótelep felépítése lényeges minőségi változást eredményezett. Míg a megszűnt lakások részlegesen voltak közművesít- ve (csupán villanyuk volt), az új lakóházak tejesen közművesítettek, a közeljövőben távfűtéssel lesznek ellátva. Növekedett az egy lakásra jutó szobák, illetve lakóhelyiségek száma és az átlagos lakóterület. A városközpontban az új szálloda, a kultúrotthon és a sajtószékház felépítése után új középületeket emelnek, melyek a több-; emeletes lakóházakkal együtt harmonikus, valóban nagyvárosi városképét alakítanak ki. Bíztató az ütem A gazdaságföldrajzi f«vj galmak szerint a városi olyan település, melyben' az ipari, közlekedési, ke-' reskedelmi, kulturális és1 más nem mezőgazdasági — funkciók játszanak vezető szerepet. Már most túllépi' a város határát. Átépítése és fejlesztése után Salgótarjánnal a nógrádi iparmedence gazdasági és kulturális központja legyen. Tamási Pál A Statisztikai Hivatal cae- Bűi'ttiezetőj.e t
