Nógrád. 1964. július (20. évfolyam. 119-145. szám)

1964-07-07 / 124. szám

1964. július 7. feedd nögrAd VAMYARC, 10 0 4. július H osszú évszázadok során, mit kellett kiállnia a maroknyi szlovák­ságnak, amely a Cserhát nyúlványainak egyik enyhe pihenőjén, Vanyarc néven községet alapított, aztmár csak az apáról fiú­ra szálló emlékek őrizgetik. Mert azt, hogy elnyomták őket, a törté­nelem lapjaira nem jegyezték fel. Sőt szemfényvesztésül még pár hold vitézi birtokot is kiosztottak. Nem annyit, hogy középbirtok kerekedjék belőle, csak egy néhány holdat. Akinek nem jutott föld, az jó volt cse­lédnek, mert kisebbség volt, nemzetiségi. Ez aztán mély nyomokat ha­gyott a községen is. De nem is ez a léyneg, hanem az a lelki nyomorúság, amelybe so­dorták. Teljesen érthető, hogy a felszabadulást követő napokban több család valósággal menekült az anyaországba. Mikor esztendőről-eszten- dőre hazajönnek, felsóhajtanak, mert a dombok, a patak, a vén akácos még a régi, ám a falu, az már más. Százhat új házat építettek. Egy új községet az ódon mellé. Érthető, akinek az emlékeiben a nyomorral teli napok élnek,: amikor a hábo­rú vihara után az emberek magukat fogták az ekébe és húzták, hogy le­gyen egy darab kenyér, azoknak ez az új falu valóban meglepetés. <)j a művelődési házuk is, amelyet a megyében talán elsőnek építettek fel saját erőből. Újak benne a könyvek, még az a 40 százalékot kitevő is, amely az anyanyelv ápolására hivatott. Aztán új az óvoda, a kétmillió hatszázezer forint forgalmat lebonyolító bolt, amelynek a forgalma egyre inkább követeli egy újabb építését. Üj az orvosi rendelő, új az autóbusz garázs, amely egyik tartozéka, hogy Vanyarc népe a cserháti dombok közül is bekapcsolódhassék az ország vérkeringésébe. De nemcsak ezek az építmények az újak. Újak az emberek is. Eddig már 11 falubéli fiatal került ki az egyetemről. Huszonhárom jár közép­iskolába, hogy aztán sohasem fogyjanak ki az egyetemi padokból. És újak azok a meglett emberek is, akik valamikor csak cselédnek voltak jók, akiknek a pnszta föld, meg egy eke jutott csak. A mai vanvarciak szekér helyett a traktort vezetik, az agronómiát tanulják, mert a falu­ban, amelyben talán a legnagyobb volt az analfabétizmus, ma már is­meretlen az írástudatlanság. Soha nem lehet elfeledni azt a képet, amelyet művelődési házuk avatásán láttam. Színpompás népviseletben, népi szokásaikkal tisztelték meg a napot. Ékes anyanyelvűkkel és magyar nvelven tolmácsolták szép népdalaikat. Egyébként az iskolában is őrködnek az anyanyelvükön. Szükség is van rá, mert hiába, a fiatalokat a ma lüktető élete visszavon­hatatlanul magával ragadja... Szlovák dal csendül, a Cserhát nyúlványok lankás pihenőjén. Egy maroknyi nemzetiségi él itt békében, már igazi hazájában. Virágzó lesz a „Virágzó... it Nagy a sürgés-forgás a vanyarái termelőszövetke­zet irodáján. A brigádve­zetők: az imént érkeztek meg a földekről. Rövid megbeszélés Szokol Ferne agronómussal, s máris in­dulnak vissza. Odakint az utcán Zetorok, emberek si­etnek a határba. Megin­dult az aratás. Szokol Ferenc fiatal em­ber. Alig végezte el az egyetemet máris nagy fel­adatokkal bízták meg. Jól ismeri a gazdaságot, hiszen egy évet eltöltött már itt. Ezért bízták rá az aratási, cséplési munkák irányítá­sát, lebonyolítását. Már a kezdet-kezdetén panaszkodik. — Ezerötven hold kalá­szost kell learatnunk, ami­hez kombájnokat kértünk meg aratógépeket. Ma ugyan két kombájn kezdte el a munkát, de ezek közül is egyik csak két napig lesz itt. Marad tehát egy kom­bájn és két aratógép. Mit kezdjünk ennyi géppel ek­kora területen? — kérde­zi méltatlankodva. . Mintegy végszóra betop­pan Hantosi Ferenc föag- ronómus is, aki az arató­gépeket nézte meg. Ked­vetlen nagyon. — Elakadtak az aratógé­pek — mondja, és már ar­ról beszélgetnek mivel is fogják learatni a rozsot, ami embermagasságnál is nagyobbra nőtt. így aztán * nem csoda ha az aratógé­pek elakadtak. — No mindegy! — vág­ja el a vitát. — A gépek a búzát vágják, a rozsot meg kézzel vágjuk le, mert másképpen nem megy. Vanyarcon is akad bő­ségesen tennivaló ezekben a napokban. Hiszen már aratnak, de a nötrényápo­lás még nem fejeződött be. A napokban végeztek a borsószedéssel, a kukoricát már másodszorra kapálják, de szorgalmas munkáskéz­re vár az uborka, bur­gonya és a málna is. A vanyarciak azonban szorít­ják. Keménykötésű embe­rek lakják ezt a községet. Bár ez káros, hogy a kel­leténél kevesebb gépet kap­tak, zavarja az elképzelé­seket, de most azon igye­keznek, hogy felülkereked­jenek a pillanatnyi nehéz­ségeken. Az aratásban egyelőre a meglévő gé­pek dolgoznak, de rövide­sen kaszára kap a hatvan aratópár is. Megszervezték már a cséplőcsapatokal is. Érdekes gazdaság a va- nyarciaké. Egy idős je­gyezte meg, beszélgetésünk közben, hogy nincs itt kü­lönösebb baj. A munkaegy­ség értéke igaz még negy­ven forintig sem emelke­dett, de évről-évre szinte egyenletesen növekszik. A valamikor hét családot összefogó termelőszövetke­zet már több mint három­százhatvan család biztos megélhetését jelenti. Solcat gazdagodtak, gyarapodtak a felfejlődés három éve alatt. Rövidesen elkövetke­zik az az év is, amikor végre a közepesen gazdál­kodó közös gazdaságok színvonalára kerülnek. Jelenleg a vanyarciak egy újabb, minőségi fej­lődési szakasz előtt állnak, így vélekedik Kulik János tsz-elnök és Dudok János pápttitkár is. Nem sok választja el a gazdaságot, az igazán jó eredményektől. Elég szép termés mutatkozik, jó az állatállomány, s nagyjából felépítettük már a legszük­ségesebb épületeket is. amelyek elengedhetetle­nül szükségesek a gadál- kodás kibontakoztatásához — magyarázza az elnök. Ezt a párttitkár is mege­rősíti: — Még jobb is lehetne a helyzet, ha sikerül a bor­só, a rétiszénánkat nem viszi el a víz. De hol tart­hatnának akkor ha a csak­nem háromszáz eljáró üze­mi munkásnak legalább a fele itthon dolgozna!... A féléves felmérés ered­ménye sem a legrosszabb Vanyarcon. A majdnem huszonkilenc forintra ter­vezett munkaegység érté­ke csak egyetlen forinttal rövidült az év első felé­ben. Hozzá kell tenni, nem a vanyarciak hibájából. Mert ha nincs a rossz ta­vasz, nem a tervezett ér­ték, hanem több is lett volna. A txtnyarci Virágzóban a jövőre is gondolnak. Ar­ra, hogy nemcsak most, ha­nem évek múltán is meg­műveljék majd a földeket. A tsz vezetősége különös gondot fordít a fiatalok munkábaállítására. Tanít­tatják őket. Jelenleg is van már néhány fiatal szak­munkás tanulója a terme­lőszövetkezetnek. Elsősor­ban azokba a szakmák­ba képeznek ki fiatalokat, amelyek nagyobb jövedel­met hoznak a gazdaságnak. Jelentkezett már négy ál­lattenyésztő, két növény- termesztő és három barom­fitenyésztő tanuló. Nagy gond hárul a veze­tőkre és a tagokra, de ezek a gondok minden évben csökkennek. Ez törvény- szerű. Vanyarcon nemsoká­ra valóban megfelel a ne­vének a gazdaság: virágzó lesz a Virágzó. Á föld nem marad hálátlan TUSKAN PAL 1 mindig tekintélyes ember volt a faluban. Tisztségvi­selő. Ma is a termelőszövet­kezet ellenőrző bizottsá­gának az elnöke. Hozzá irányítják az idegent, ha hivátalon kivül akar érdek­lődni á falu dolgairól. Tus­kán Pál nem takargatja gondolatait, a csúnyát sem festi szépre. A múltkoriban az agronómus, aki ugyan derék jóravaló ember, hű­séggel szolgálja a szövet­kezet ügyeit, azt mondta Tuskánnak: — Meg kéne büntetni azt a traktorost, amelyik ilyen hanyagul szántja meg a földet. Valóban panasz volt rá­juk, megérdemelték a rossz szót. De Tuskán őszintén megmondta az agronómus- nak is. — Meg kell őket büntet­ni, de azt az agronómust is, amelyik nem ügyel mun­kájukra. Nem lett a szóváltásból harag, egy akaratuk van, felvirágoztani a közös gaz­daságot. Ha vita van kö­zöttük, ebből kerekedik. És nem is ok nélkül, mert a közös még távolról sem adja azt, amit egy ilyen nagy gazdaság 450 tag munkája után adhat. Meg­kérdeztük Tuskán Pált, hogy miben látja ennek okát? — Nem azt termeljük a vanyarci földön, ami job­ban fizetne. A szőlő hazá­ja volt ez a katlan, mégis Palotásnak adták a sző­lőt. Nekünk meg sok a bú­za, a tavaszi árpa. Ezek nekünk nem hoznak jöve­delmet — mondja, aztán elgondolkozik. Talán önma­gával is vitatkozik, hogy igaza van-e, vagy nincs, de erről nem szól többet. Hir­telen egy másik gondolatba csap. — Huszonöt holdon do­hányt termelünk. Ez na­gyon jól jövedelmez. Szé­pen meg is munkáljuk. De nincs pajta, ahová lerak­juk. Rövidesen itt a törés ideje, a pajtát pedig még most sem építik. Megkérdeztük, ebben latja-e, hogy a gazdaság eddig a vártnál alacso­nyabban jövedelmez? Nyugtalan lett, mert ki más, ha nem ő, a régi gaz­daember tudja legjobban, nem ez a fő ok. De az idegenek előtt nem akarja kiteregetni a belső dolgu­kat. Annyit azért elmond: — Jobb minőségű mun­ka is kéne. Mert azért mos­tohábban is bánunk a föld­del, mint egyéni korunk­ban. Aztán ,hogy ne csorbul­jon a falu tekintélye sem, megtoldja: eddig már há­rom tanyát építettek saját erőből. Az egyik szép, új, központi tanya. Nekik kel­lett megépíteni, mert amit a földbirtoktól örököltek rozoga, koszos volt. A Moha-pusztán épített ki­sebb tanyán 100 férőhelyes tehénistállójuk van. Uzsa- pusztán sertéstelep. Tíz új gépet vásároltak. Mind­ezek nagyon sok pénzbe kerültek, és még csak most kezdenek jövedelmezni. DE ABBAN is van/ igazság, hogy a va­nyarci földek gondosabb munkát követelnének. Nem szabad elhanyagolni a szántást, a növényápo­lást. De legfőképpen nem szabadna most a legna­gyobb dologidőben más vi­dékre járni munkát vállal­ni, mikor az otthoni nincs elvégezve. Látni Tuskán Pál arcan, hogy tudja ő ezt, és tud­ják a többiek is. Néhány interpelláció Hutnik Jolán igazgatóta­nító: 321 gyereket taní- tunk.Az iskola szűk, sötét, korszerűtlen. Egyszer ígé­retet kaptunk, hogy újat építenek. Később ismeret­len okok miatt visszavonták. Másítsák meg azt a hatá­rozatot, építsenek a falu­nak új iskolát. Kulik Pál hivatalsegéd: egy cukrászda kéne, mert a fiatalok vasárnaponként csak a kocsmába mehet­nek, és ez nem tesz jót. Egy húsüzletre is szükség volna. i Éles Pál termelőszövetke­zeti alkalmazott, tanácstag: járda kéne a falunak, az új telepre villanyhálózat­bővítés. Készen vagyunk társadalmi munkában se­gítséget adni. Benkó János boltvezető: kinőttük jelenlegi bolthá­lózatunkat. Egy nagyobb boltra volna szükségünk, amely már önkiszolgáló. És egy közfürdőre... Hutnik Mária tanácstit­kár: Felépíthettünk közseg- fejlesztésből és társadalma munkában egy orvosi la­kást és rendelőt. ígérete: kaptunk, hogy Vanyarcor létesítenek egy orvosi kör­zetet, Miért nem kapjut meg? Mi magunk gondos­kodunk orvosról, aki lete­lepedik a faluban. Krizsan János tanácsel­nök: Nem kívánság listát állítunk fel.Tudjuk köte­lességeinket. Javítani kell a mezőgazdasági munkát, jövedelmezőbbé tenni a gazdaságot. Ez az alapja, hogy sok minden kívánság megvalósuljon nálunk. 1964-ben a község fejleszté­sére 200 ezer forintunk van. A költségvetési össze­günk 391 ezer forint. Csak annyit kérünk, hogy fel­sőbb szerveink támogassa­nak bennünket a munká­ban. A vanyarci nép dol­gos nép, munkával bizo­nyít. Bobál Gyula és Pádár András Kertésztanulók lesznek Az idén végzett nyolcadikosok közül több lányka határozta el, hogy kertészta­nuló lesz a vanyarci Virágzó Termelőszövetkezetben. A képen látható lányok már a nyáron a tsz-ben dolgoznak. Paszterovics Mária, aki már harmadéve« kertész-szakmunkás tanuló, sokat seeit » «“kmunkás jelölteknek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents