Nógrád. 1964. július (20. évfolyam. 119-145. szám)
1964-07-05 / 123. szám
1964. Július 8. vasárnap NÓGRÁD 5 Nehéz félbeszakítani a beszélgetést. Folytatjuk még az ebédlőben is. — Tanulni? — mondja Predsler Ferenc. — Nem is olyan egyszerű probléma az. Én például képtelen vagyok olvasni. — Miért? Nem szereti a könyvet? — Nem szeretem? Szenvedélyes olvasó voltam. De ha most a kezembe veszek egy könyvet, s fölteszem a szemüveget, másfél oldal után ugrálni kezdenék a betűk, fájni kezd a fejem. Le kell tennem. öten vagyunk otthon. A legkisebbet nem számítom, de a nagyobbik fiam és a leányom nagyon szeretik a szépirodalmat. A feleségem is. És van is miről beszélgetniük».;. Én hallgatok. A feleségem már szólt is érte. Mi az, azt mondja, te mindig csak hallgatsz? Szóval nemcsak a brigádban probléma ez, otthon is. De mondja jneg, mit csináljak? A mi szakmánk ilyen. Hallotta azt a fiút, a Falik Józsefet? Huszonnégy éves és már megtréfálta a szeme ... Néhány perccel ezelőtt az Öblösüveggyár tanműhelyében ültünk. Két brigád tagjai, a Horváth Györgyé és a Preisler Ferencé. Körben ücsörgünk széken, ládán, kinek mi jutott. 4 mozgalom bölcsőjénél Izgalommal készülődén erre a találkozásra, ^«rt Horváth György brigádja számomra mindig r' oliefq HriGYARAK, EMBEREK ' Elvesztik-e a szocialista brigád címet? olyasmit talált mondani, ami nagyon szöget ütött a fejembe — annál is inkább, mert valami hasonlót már én is tapasztaltam. — Én nem tudom — így a brigádvezető — más hogy van vele, de nekem az az érzésem, mintha megállt volna a mozgalom. A kezdeti lelkesedés nem tudom... Itt van a alábbhagyott volna le — mi brigádunk — de nem csak a miénk, más üveggyári szocialista brigád is — évről-évre szinte ugyanazt vállaljuk. És nem tudjuk, hogyan lépjünk előre... Horváth Györggyel már akkor megállapodtunk abban, hogy visszatérünk a témára. Most elhívta a Preisler-brigád tagjait is, ők is segítsenek válaszolni a kérdésre: valóban elakadtak-e, s ha igen, mi az oka. Hadd mutassam be egészen vázlatosan a két szocialista brigádot. Horvá- thék jelenleg kilencen vannak. A brigád törzse öt év óta azonos, de azóta új tagokkal gyarapodtak. 1959 óta minden évben elnyerték a szocialista címet, okleveleket, jelvényt. Preislerék tízen vannak, kétszeres birtokosai a szocialista címnek. A brigádtagok két műszakban váltják egymást, ezért egy-egy brigádnak „junior” vezetője ’< van Amolyan „két Vagyis, tulajdonképpen ilyen vállalásuk nincs. Csak annyi, hogy részt vesznek a politikai oktatásban. És ebben sem mindenki. És aki részt vesz, hát az is furcsákat mond. A Horváfh-brigád öt tagja például a marxizmus—leninizmus tanfolyam első évfolyamára járt az 1963/64-es oktatási évben. Különös, hogy az előző években már jártak az I., sőt a II. évfolyamra is, tavaly mégis — ismét — az I. évfolyamra osztották be őket. Ugyan miért? Teli jóindulattal, ők maguk próbálnak magyarázatot találni, ilyet is, olyat is. A többi brigádtagok KISZ-szemináriumra jártak. Nézzük Preisleréket. Közülük csak ketten jártak pártoktatásra, négyen pedig KlSZ-szeminárium- ra. A KISZ-szemniárium jellemzésére egyébként elegendő a résztvevők szavait idézni. „Hol a hallgatók jelentek meg, s az előadó nem, hol előadó volt, hallgatók nélkül.” A szeminárium-problémánál természetesen alaposabban elidőztünk. Nem elsősorban a KlSZ-szemi- náriumoknál, mert ott alighanem először alapvető szervezési és persze fegyelmi kérdéseket kellene tisztázni. Két momentumot mindenesetre gyorsan tisz- ♦ á-rtunk a pártoktatással járt egyáltalán: „vidéki, házat épít, más egyéni problémája van”. Elfogadták. Részint ez a kényelmesség az oka annak is, hogy akik járnak, nem készülnek fel rendesen a kéthetenként megtartott foglalkozásokra. De közrejátszik a felkészületlenségben a munka utáni fáradtság, különösen a szem és az idegek munkaközbeni erős kopása. Van akinél az otthoni elfoglaltság az akadály (házépítés, kert, stb.) Többeknél a társadalmi megbízatásokkal való túlterheltség már nemcsak a tanulást, de a normális családi életet is zavarja. A szemináriumon muk- kanás nélkül ülni pedig egyik sem szeret. S az okoknak még távolról sincs vége. Horváth kifejtette, hogy sokan azért érzik magukat kényszeredetten a szemináriumon, mert ugyan lelkiismeretesen felkészülnek, de hadilábon állnak az eleven beszéddel, amit megtanultak, nenm tudják elmondani. Aztán, az egyiknek jól megy a tanulás, a másiknak nehezebb a felfogása. Márpedig az embereket egyforma mércével mérik, mikor a szemináriumra beosztják, s abból a szempontból is, hogy mit produkálja foglalkozásokon. Holott például a Schramek hiába szorgalmas, körmöl, jegyzetel, a szemiháriumon még se ■'’mondani a mondójuk, azzal, hogy egyiknek sincs kulturális vállalása, s ha visszaemlékezünk arra a képre, amelyet a politikai oktatás helyzetéről kaptunk — talán már könnyebb lesz válaszolni a kérdésre: hol és miben akad el e két szocialista brigád fejlődése. Sőt Horváthéknál nyugodtan beszélhetünk visszafejlődésről is, hiszen nekik korábban benne volt a vállalásukban, hogy X és Y elvégzi ezt és ezt az iskolát, a brigád megnéz öt politikai tárgyú filmet, s azt megvitatja, stb. Hogy ez elegendő-e vállalásnak, vagy végrehajtották-e — más kérdés. De most már vállalásuk sincs. S ez annál aggasztóbb, mert — félretéve most a brigádtagok „hivatalos,, művelődési helyzetét —, ez a vállalás-nélküliség eltorzítja azt a képet is, amelyet különben ezeknek az embereknek a valóságban létező kulturális érdeklődéséről, igényeiről és tevékenységéről kirajzolódhatna. Hiszen Horváth évek óta tagja egy munkásdalárdának. a másik a színházat szereti, a harmadik népi táncos volt a gyári kultúrcsoportban, a negyedik sportol. Legtöbbjük szereti a mozit és a könyvet. De mindezt szétszórtan, rendezetlenül, irányítás nélkül teszik. És itt, ezeknek a részleteknek a boncolgatásává k-P7tem legigazabbakmutatott volna tétova lépteiknek, ma már a „formai,, követelménynek sem tesznek eleget. Szigorúbb számonkérést Az Öblösüveggyár szak- szervezeti bizottságán ma már látják, hogy a „tanulni;, (én inkább úgy mondanám: művelődni) jelszó elsekélyesedése, másodrendűvé, degradálása, az egész mozgalom előrehaladását veszélyezteti. Es hiaba szancionálták, hogy ezentúl szigorúbb lesz a számonkérése. Mert kevés az olyan konkrét és elégge differenciált intézkedés, amely segítene ezeknek az embereknek eligazodni ebben a — számukra — művelődési útvesztőben. Amelyben példának okáért egészen másként fest a tanulás fogalma — s ezzel együtt a vállalás fogalma is. — Pesze Gábor számára, aki fiatal és közgazdasági technikumba jár, és az inkább az ötvenhez, mint a negyvenhez közelebb álló Preisles Ferenc számára, akinek a szemei előtt táncra perdülnek már a betűk és megfájdul a feje az olvasástól. Másként a nógrádszakáli Falik József és még nagyon sok vidéken lakó számára, de megint másként a salgótarjáni, de az ötvenedik éveit is átlépett Horváth György számára. Megrekedt-e a két szocialista brigád fejlődése? Azt hiszem, az elmondottak után ez már nem lehet kétséges. Felmerül még annak a veszélye is, hogy a mozgalom ötödik eszten-
