Nógrád. 1964. július (20. évfolyam. 119-145. szám)

1964-07-03 / 121. szám

NOGE.AD rsns». jtrrrng. s. péntek Számvetés két oktatási év között Beszélgetés Herold László gimnáziumi igazgatóval A naptári évnek alig léptük át a közepét, az iskolák időszámítása sze­rint azonban ismét leper­gett egy esztendő, befejező­dött az 1963-64-es tanév. A tantermek üresek, a gye­rekek a nyár örömeit élve­zik, a pedagógus azonban még nem pihen, A múltat vizsgálja, értékeli az elért eredményeket, kutatja a hiányosságok okait, de már előre is tekint: mit kell tennie az új tanévben? Ezekre a kérdésekre kértünk választ Herold Lászlótól, a Madách Gim­názium igazgatójától. — Milyen tapasztala­tai vannak az elmúlt oktatási évről, és mit vár a szeptemberi nyi­tánytól? — A legfőbb gondunk a többműszakos oktatással kapcsolatos. A nappali ta­gozaton délelőtt és délu­tán, a levelező tagozaton pedig este tanítottunk. Ez azt jelentette, hogy a ne­velők többsége naponta három műszakot teljesített. Az átlagos heti óraszám negyven körül mozgott, amely majdnem kétszerese a kötelezőnek. A tanárok túlterhelésével kapcsolatos gondjaink kiinduló oka a nagymérvű tanteremhiány volt. Tizenöt tanteremben 25 nappali és 12 levelező tagozatos osztályt foglal­koztattunk. Sajnos, a meg­osztás a tanulóknak nem vált előnyükre, hiszen egyes osztályok egész év­ben vagy délelőtt, vagy délután tanultak. A kollé­gisták miatt nem tudtuk a hetenkénti váltást bevezet­ni. Ez az áldatlan állapot különösen a fegyelem te­rén éreztette hatását, hi­szen a délután járók nagy többsége nélkülözte a szü­lői felelősségrevonást. — Hogyan akarnak változtatni ezen a jö­vőben? — Megszüntetjük a délelőtt-délutáni oktatást a nappali tagozaton, és ka­binet-rendszerben csak délelőtt tanítunk. Ez azt jelenti, hogy az egyes tár­gyaknak külön tantermeik lesznek és a tanulók az egyetemistákhoz hason­lóan óráról-órára változ­tatják helyüket a tantár­gyaknak megfelelően. En­nek azonban két feltétele van: az egyik, hogy a megyei hatóságok engedé­lyezzék és felépíttessék az úi Ruhatárat, a másik pe­dig. hogy az épületünkben lévő könyvkötőműhelyt a a megyei könyvtár más­hová helyezze el, hiszen ezzel egy termünk fel­szabadulna. Az idén a2 előző évektől eltérően csak négy első osztályt indítunk, mert a Sztahanov-úti is­kolában megindyló új gim­názium, amely három osz­tállyal kezd, lényegesen tehermentesít minket. A jövő problémáit azonban minden valószínűség sze­rint csak a tervbevett, és az egy-két éven belül fel­épülő új gimnázium lesz képes megoldani. — Szeretnénk halla­ja: nem kis sikerrel. Uj szakkörök indultak az idén, amelyek közül a Dr. Do­hány Irén vezette bioké­miai szakkör sikeres állat­kórházi kísérleteit tartom jelentősnek. Szépen dolgo­zott helytörténeti szakkö­rünk is, amely Kovács János irányításával főként iskola történeti problémák­kal foglalkozott. Bevezet­tük iskolánkban a népmű­velési tagozatot, ezen a ta­nulók elméleti és gyakor­lati képzésben részesültek. Az elmélet keretében a különböző tudományok és művészetek történetével foglalkoztunk a Felsőfokú Tanítóképző népművelési tankönyve alapján. Gya­korlati foglalkozásainkat főként könyvtárakban és művelődési otthonokban tartottuk. Munkánk ered­ménye, hogy a húsz vég­zett népművelő tagozatos­ból négy tanuló jelentke­zett az egyetem népművelő szakára. Közülük tizenné­gyen pedagógusok szeretné­nek lenni. Az elmúlt év történeté- héz tartozik, hogy első íz­ben gyakoroltak hálunk végzős hallgatók az Eötvös Lóránd Tudomány Egye­temről, és sikerült meg­valósítani régi vágyunkat: klub-helyiség létrehozá­sát. A klubb városi értel­miségi klubbá vált, ahol programszerű összejövete­leket tartottunk. Végezetül: 141 nappali tagozatost érettségiztettünk, akik közül sokan jelentkez­tek egyetemre és főiskolá­ra. Szeretnénk, ha minél többen nyernének felvételt és sikeresen megállnák a helyüket — fejezte be tá­jékoztatását Herold Lász­ló. Csongrádi Béla Kisfaludi Stróbl Zsigmond Szeretettel ünnepli az ősz mester a szobrászmű­vészet mindent értő fia nyolcvanadik születésnapját. Kisfaludi Stróbl azok közé a nagy alkotó művészeink közé tartozik, akik hírt és dicsőséget szereztek ha­zánknak.. Nevét világszerte ismerik, a Szovjetunióban éppen úgy számontartják és mebecsülik, mint az Egye­sült Államokban, vagy nyugat bármelyik más orszá­gában. , Gazdag és gyönyörű életmű áll Kisfaludi Stróbl Zsigmond mögött. Kötetnyi könyv műveinek puszta katalógusa. Kormányunk két ízben tisztelte meg a Kossuth-díjjal és a Kiváló Művész címmel. Hosszú időn keresztül tanított a Képzőművészeti Főiskolán. Alkotó műhelye valóságos múzeum. Amikor a járóke­lők elhaladnak zuglói háza előtt, s meglátják a szob­rokkal benépesített lombos kertet, nem tudnak el­szakadni az igézetes látványtól, öt világrész külön­böző múzeumaiban és magángyűjteményeiben találha­tók meg Kisfaludi Stróbl alkotásai. A világhírű mester mindig szerette a monumen­tális művészi feladatokat ,s ezeket formatisztaságban, a mondanivaló maradéktalan érvényesítésével oldotta meg. Alkotásai közül a Gellért-hegyen lévő Szabadság­szobrát már minden magyar és igen sok külföldi is ismeri. Soproni és kecskeméti hősi-emlékműve, a buda­pesti új Kossuth-szobor fő alakja beszédes dokumentu­ma alkotó zsenijének. Ezerkilencszázhatvanegyben a Szovjetunió Művé­szeti Akadémiája tiszteletbeli tagjává választotta. Szü­letésnapja alkalmából a világ minden tájáról üdvőz- Xik a kiváló mestert és kívánnak neki sok alkotásban gazdag esztendőt. ni valamit az eredmé­nyékről, a sikerekről is. — Szivesen beszélek ezek­ről, hiszen az elmúlt tan­évben sem szűkölködtünk eredményekben. Első he­lyen az országos tanulmá­nyi versenyen elért szép helyezéseket említhetem. Hat tantárgyból, köztük első ízben latinból, írtak pályaműveket tanulóink. A sok dicsérő oklevél mutat­MŰKŐTÖK TIZENÖTÖDIK FEJEZET VERÉB — MUNKÁBAN Félelmetes volt, amint koszos pufajkában, lopott szerszámosládájával or­mótlan bakancsai között őt.t ült Veréb, az alkony sűrűsödő sötétjében, a ját­szótér egyik padján és szűk homlokát ráncolva, ismételgette magaban a leckéjét: — Felmegyek. Becsengetek. Várok, ö kér­di: Ki az? Mondom: Ház- kezelőségtől a vízvezeték­szerelő. ő kérdi: Minek? Mondom: Alsó lakó meny- nyezete átázott, ő been­ged, és akkor már szabad kezem lesz... Na. mégegy- szer... Felmegyek. Be­csengetek. Várok. Kérdi: Ki az? Én erre azt mon­dom, hogy a vízvezetéksze­relő. A házkezelőségtől.. . Rohadt meló, ahol ennyit kell az embernek pofázni... ö megkérdezi: Miért? Én mondom... Hirtelen abbahagyta a memorizálást, mert élénk beszélgetésbe merülten két Nincs holtszezon, nyáron is keresett az olvasmány a megyei könyvtárban A KÖLCSÖNZŐ csoport vezetője, Csizmadia Sán- dorné élénken cáfolja a felvetést, mintha az isko- lakapuk bezárultával, a kánikulai idő beálltával csökkent volna a megyei könyvtár forgalma. A min­denfajta kulturális munka visszatérő időszaka: az uborkaszezon, ezen a nyá­ron jóformán semmiben nem érezhető itt. — Legnagyobb havi for­galmunk — mondja — tizezer kötet volt ebben az esztendőben s most, az is- kolaszüneti, szabadságos időben is kilencezer köny­vet kölcsönöztünk. Érdekes összevetésekkel is szolgál: férfi vágott át a pádon. Hopp az öregebbre ponto­san ráillik az ügyvéd úr­tól kapott személy leírás. Alacsony, sovány, kopott felöltője van, bottal jár, nem hord kalapot. Ha a Kokilla utcába fordulnak be, akkor biztosan ez lesz a páciens. Nehézkesen fel­kászálódott, átvetette a fe­jén a szerszámos lada gurtniját és utánuk ló­dult. Akkor ért a sarok­hoz, amikor azok ketten éppen beléptek az egyik épület kapuján. Veréb megtorpant, ta­nácstalanul meredt maga elé... Ketten vannak... Az ügyvéd úr azt mondta, a vén pacák egyedül lakik.... Most mit tegyen? Lerakta a földre a ládáját. Ráült. Innen szemmel tarthatja a ház bejáratát. Megvárja, amíg az a másik elmegy. Akkor majd ő következik... Lássuk csak mégegyszer: Felmegyek. Csengeteg. Vá­rok. .. Ilyenkor, estefelé, a Ko­killa utca kiválóan alkal­mas elmélyült lecke-tanu­lásra. Átmenő közúti for­galma napközben nincsen. Pedig ez nem zsákutca. Csak budai specialitás. Enyhe emelkedésű utcának indul, aztán éles szögben balra kanyarodva — lép­csősorrá alakul át. A lép­cső a Lánchíd utcába ve­zet le. Alig száz méternyi­re a fényesen kivilágított Lánchídtól, a nyüzsgő for­galmú Clark Ádám tér — Januárban például, az úgynevezett csúcsidőszak hétfői napján legnagyobb számú kölcsönzésünk 126 könyv volt, s most 110 kö­tetet vittek ki a legfor­galmasabb hétfőn. Pedig kölcsönzésben hétfő a leg­gyengébb napjaink. Napi átlagunk most is 500 körül van. — Mi a magyarázata a ..szokatlan” nyári forga­lomnak? — Részben és elsősor­ban a törzsközönség ki­alakítása. Most lényege­sen több a beiratkozott ol­vasónk, mint az előző esz­tendők hasonló szakában. S az emberek lassanként rendszeres olvasókká vál­nak. Talán egy órája leselke­dik, amikor köpcös fiatal­ember 'gurul ki a házból, és sietősen a busz-megálló irányába tart. Veréb ki­várja, amíg eltűnik a sa­rok mögött, aztán kényel­mesén felcihelődik. — Hó­kai, Hókai — böngészi a lakók névjegyzékét. — Megvan. Első emelet, ket­tő. Felkaptat a lépcsőn. Be­csenget. Csoszogó léptek, kutyaugatás. — Tessék — néz végig kíváncsién az öregúr a szerelőruhás behemótan. — — Az ifjúság, vagy a fel­nőtt korosztály szorgalma­sabb? — Nehéz lenne egyértel­műen válaszolni, mert a kölcsönzők között mind­kettő megtalálható. Azt a kiesést például, amit a vidéki tanulók szünidei távozása jelentett máskor, most pótolják a helybe­liek a gyakoribb és na­gyobb számú kölcsönzéssel. — Milyen művek a leg­keresettebbek? — Nagyon érdekesen jelenleg is a kötelező ol­vasmányok. A diákok, úgy látszik, már előre ismer­kedni akarnak az anyag­gal. A szakkönyveket is nagyon szépen viszik, na­ponta 8—10 kötetet, társa­szomszédságában, ez a fur­csa utcácska most telje­sen elhagyatott, néptelen. Csak Veréb ül a ládá­ján, és türelmesen vár. Szeme a kapun. Mit óhajt uraságod? — Alsó lakó — dadog Vereb, mert nem egészen passzol a szöveg — házke- zelőségi beázás... vízszere­lő. .. mennyezet... — Értem — bólint Hó­kai. — Nálam a konyhá­ban és a fürdőszobában vannak lefolyó- és nyomó­csövek. Talán előbb a konyhait nézze meg. Muki ösztönös gyanak­vással figyeli, amint az idegen a mosogató mellé helyezi a ládáját, és egy nagy blitzfogót. francia­kulcsot, vésőt, kalapácsot, forrasztó lámpát, kócköte- get, fakalapácsot, apró szerszámokat rámol ki be­lőle. Aztán megereszti a csapot, meggyújt egy gyer­tyacsonkot, és nyögve a mosogató alá bújik. — Vizes — tápászkodik fel nemsokára. — A fal vizes. Totál megrohadt az ólomcső. Nézze meg, ha nem hiszi — nyújtj'a a gyertyát Hókainak. — Skandalum — jegyzi meg az öregúr és leguggol. A fakalapács lecsap és Hókai a földre rogy. De ebben a pillanatban már támad Muki is. Némán. Nem csahol, nem kér segít­séget. Ez az ő harca. Esze­veszett düh lobog szemé­ben. Mintha acélrugó lök­né kis testét, oly magasra ugrik. Hegyes fogai bele­mélyednek a merénylő ke­zébe. Veréb felkiált, ,és a kutyát a kalapáccsal együtt a falhoz vágja. A rettene­tes ütéstől az állat elká­bul. Ott vonaglik eszmé­letlen gazdája mellett a konyha kockakövén. (folytatjuk.) dalomtudományi művekből pedig 26—28 kötetet adunk ki naponta. S nemcsak a diákoknak, a felnőtteknek is nagy az igényük ezek­ből, sokan készülnek kü­lönféle közép- és felsőis- kolai felvételi vizsgákra. Nincs tehát holtszezonunk. — Persze. nem csak ezek a keresett könyveink. Szívesen válogatják most a könnyebb, vidám, szóra­koztató olvasmányokat. S érdemes megfigyelni: szin­te semmit sem lanyhult az igényes irodalom iránti érdeklődés; A ka­landregények mellett mind nagyobb megbecsülést kap a mai magyar irodalom. Keresik főleg az elbeszé­lőket. s számunkra is meglepő számban újabban a mai magyar költőket.; Az előző esztendőkben verseket jóformán alig ol­vastak az emberek, s most' jó értelemben véve „di­vattá” kezd nőni a versol- i vasás. Váci Mihály, Weö­res Sándor, Juhász Fe­renc költeményei olyan ritkák polcainkon, mint a legnépszerűbb regények, elbeszélések. A nyári forgalom nö­vekedés az elmúlt öt esz­tendő számaiban igen vi­lágosan mérhető. 1959-ben a kölcsönzés átlaga ezek­ben a hónapokban három ezer kötet körül volt. Ta­valy már hétezer kötetet kölcsönzött a megyei könyvtár s most kilencezer a havi átlag szépirodalmi, tudományos és szakmai művekből. NEM BESZÉL róla a könyvtáros, pedig az ered­ményekben az emberek H betű iránti fokozódó igé­nye mellett a kölcsönzők ajánló munkája, fáradha­tatlan szorgalma is benne van. A budapesti és a me­gyei könyvtárak négy órán kölcsönöznek. A Nógrád megyei könyvtár kölcsön­ző ideje hét óra naponta, s ez nagyban magyaráza­tul szolgál a szép ered­ménynek. A megyei könyv­tár dolgozói valóban az olvasók messzemenő szol­gálatában végzik felada­tukat, — pontosabb szó­val: hivatásukat. (h&rna)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents