Nógrád. 1964. július (20. évfolyam. 119-145. szám)

1964-07-19 / 135. szám

1864. fúltus 19. vasárnap NÖGEÁD 3 A műszakiak segítségével Eredményes as újítómosgalom a Misser fai Bányaüsemben Tss-tanáesadó s A békésiek javítási és karbantartási rendszere Az újítók tanácskoztak legutóbb a Mizserfai Bá­nyaüzemnél. Volt is miről tárgyalniuk. Az elmúlt év­ben több mint egymillió forint megtakarítást ered­ményeztek a megvalósult újítások. Az idén, bár számszerűleg több újítási javaslatot nyújtottak be a dolgozók és több az elfoga­dott javaslat is, azonban a népgazdasági haszon keve­sebb, félév alatt 308 ezer forint. Az értekezleten közel 30 újító vett részt. Többen kérték, hogy a vezetők gyakrabban tájékoztassák őket gondjaikról, a megol­dásra váró feladatokról, hogy újításaikkal segíteni tudjanak. A mizserfaiak győztek Az újító mozgalom előtt nincsenek akadályok Mi- zserfán. A javaslatok szak­véleményezése és elbírálá­sa sosem késik. Ha komp­likáltabb rajzokról van szó, akkor szívesen segítenek a műszakiak. Nem hivatalos újítási verseny is alakult ki az úgynevezett kazári és mizserfai rész újítói kö­zött. Az elmúlt félévben a mizserfaiak javára dőlt el a verseny. tán művezető például a meddőhányóra beépíthető egyhengeres gumiszalag újításával a meddő ürí­tést könyítette, illetve gyorsította meg. Itt dolgozig a Huszár- Kaposi néven közismert egyesült szocialista lakatos brigád is. A 14 tagú bri­gád öt újítási javaslatát fogadták el az elmúlt fél­évben, jelenleg pedig négy javaslatuk vár elbírálás­ra. Két rosszból egy jó Egyik legjelentősebb újítási javaslatot Huszár Imre brigádvezető és Ár­va Ferenc lakatos nyúj­totta be a Swarc-f éle acéltám csúszóbetéteinek a felújítására. Eddig ugyanis az volt a gyakor­lat, hogy elkopás után ezeket a csúszóbetéteket eldobták. Huszárék, most Helyi klubvezetőválasztó ülést tartottak a napok­Hpn a a 1 á.- J T~>X —s két elkopottból készíte­nek egyetw Ez az újítás je­lentőségénél fogva a Nógrádi Szénbányászti Tröszthöz került elbírálás­ra. A vontatási részlegnél is vannak kiváló újítók. Kozma Józsefnek például fél év alatt hat újítási ja­vaslatából ötöt elfogadtak. Barla József öt javaslatá­ból négy lett alkalmas a megvalósításra. A megtakarítás: százhúszezer forint Az elmúlt félévben egyébként Tőzsér Imre bányatechnikus mondható a legerdményesebb újító­nak. Négy javaslatából hármat valósítottak meg. Ezek között a legjelentő­sebb a Szurdok lejtősakna víztelenítésének a megol­dása, ami évi 120 ezer fo­rint megtakarítást ered­ményez. B. J. ve a Népművelési Tanács képviselője is megjelent, A GÉPIPARI Tudomá­nyos Egyesület Békés me­gyei csoportja június vé­gén Békéscsabán mezőgé­pészeti napokat rendezett. A mezőgépészeti napokra az őrs.ig megyei mező gazdasági, műszaki szak­embereit — köztük me­gyénk szakembereit is meghívták. Mi az, ami a Nógrád megyei szakembereknek egy bizonyos mértékig új volt és amiből viszonyaink­nak megfelelően a legtöb­bet át kell vennünk a Bé­kés megyei módszerből? A termelőszövetkezeti gé­pek teljes műszaki ellátá­sát, a szalagszerű javítási rendszer kialakítását és ti­pizálását. Annak ellenére, hogy a termelőszövetkezeti gépek teljes műszaki ellátása a gépállomások részéről csak egy átmeneti állapot, amely addig tart, amíg a ter­melőszövetkezetekben lét­rejönnek az alapvető fel­tételek a munkák elvégzé­sére (megfelelő felszerszá- mozott karbantartó műhe­lyek, stb.) érdemes felfi­gyelni a Békés megyei módszerre. Az átmeneti időszakban ugyanis a gé­pek karbantartásának egyik legjobb és legbiztonságo­vagy gépjavító állomások­kal teljes műszaki ellátási szerződést. A termelőszö­vetkezetek tapasztalataink alapján elégedettek az állomások tevékenységé­vel. Mi az, amit a gépállo­más vagy gépjavító állo­más a teljes műszaki ellá­tás keretén belül elvégez a termelőszövetkezeteknél? Ha röviden és egy mon­datban kívánunk erre a kérdésre válaszolni, akkor a helyes válasz: biztosítja a termelőszövetkezeti gé­pek üzemképességét, ami azt jelenti, hogy a ter­melőszövetkezet a gépek­nek csupán a munkáját szervezi, irányítja és a traktorvezetőt biztosítja. A gépek műszaki kiszolgálá­sa a gépállomás vagy gép­javító állomás feladata. A napi karbantartásokat a termelőszövetkezet traktor- vezetői, a kihelyezett sze­relő ellenőrzése mellett végzik, a dekád — tízna­ponkénti — karbantartá­sokat pedig az állomások a termelőszövetkezet terü­letén végzik el. Ez igen lényeges, hiszen me­gyénkben jelenleg a ter­melőszövetkezetek túlnyo­mó többsége azért nem szerződik a gépállomások­kal szervizre, mert az állo­...U 1—.-.„-iu.'-ix­a termelőszövetkezetnél, ahol az erő- és munkagé- ; pék szervizét óránkénti j beütemezésnek megfelelően ' elvégzi. Azok a termelő- szövetkezetek, ahol a mű- : szaki feltételek nincsenek ■ meg a karbantartások szak- : szerű elvégzésére, maguk 1 szorgalmazzák a javításra, karbantartásra a szerző­déskötést. A MÁSIK igen lényeges előrehaladás a Békés me­gyei gépállomásokon, a gépjavítások szakszerűsé­gének és termelékenységé­nek növelése. A mezőgaz­dasági erőgépek fő javítá­sa az úgynevezett szalag- szerű javítási rendszernek megfelelően történik. Ezt a javítási módszert egyéb­ként megyénkben az Ér­sekvadkerti Gépjavító Ál­lomás alkalmazza. Miért több mégis a Bé­kés megyei szalagrendsze­rű javítás a nálunk alkal­mazottnál? A leglényege­sebb talán az, hogy bizto­sabban tudja garantálni a nagyobb javítást. Ennek az az alapja, hogy a motor mellett, amelynek próba- üzemeltetése és ellenőrzése fékpadon történik, szinte minden más szerkezeti egy­séget műszerekkel meg­vizsgálnak és bejáratnak. Élet a Pécsktf uteai klubban

Next

/
Thumbnails
Contents