Nógrád. 1964. július (20. évfolyam. 119-145. szám)

1964-07-19 / 135. szám

% fi N Ó G ft A 15 1964. iűbus 19. ALFÖLDI ÚTTÖRŐK A HEGYEK KÖZÖTT A családi légkör szerepe a nevelésben Ha nem lenne olyan hí­re a faluban; talán meg sem találtam volna, annyi­ra a hegyek között fekszik az alföldi úttörők mátrano- vájki tábora. így azonban hol egy kisgyerek, hol egy pihenő traktoros, hol pedig egy vízhardó nénike mu­tatta az utat, míg végül egy szép fekvésű völgyben megpillantottam a lobogó csapatzászlót, amely azt je­lentette, jó helyen járok. A tábor szélén úttörők se­rénykednek, hidat építenek, amely a földútról a bejára­tot biztosítja a tábor terü­letiére. Kun Zoltán táborve­zető helyettes és Mácsai Bé- /iá a tiszavárkonyi általá­nos iskola igazgatója siet elém, 'amikor a naposok­tól értesül, hogy vendég érkezett. Egv fa alatt te­lepszünk le. — Vasárnap érkeztünk a táborhelyre, 35 úttörő, három tanár és négy szü­lő. Az utóbbiak főként a főzésnél segédkeznek. Hat vállalkozó szellemű pajtá­sunk egy vezető kíséreté­ben már két nappal előbb ideutazott, hogy előkészítse a terepet és felverje a sát­rakat. — tájékoztat az igaz­gató. Milyen előzetes elképze­lés alapján jötték Nógrád- ba és miért éppen Mátra- novákot választották? — ötéves hagyomány ez a tiszavárkonyi úttörők körében hottv minden máj hegyvidéket? — fordulok a gyerekekhez. Kézerdő emelkedik a ma­gasába jelezve, hogy bizony szinte valamennyiü'knék újdonság ez a vidék. — Eleinte szokatlan volt a hegymászás — mondja Gyalai Balázs, aki egyike a táborverőknék, — de et­től eltekintve nagyon jól érezzük itt magunkat. Kü­lönösen a számháborút vár­juk izgatottan, mert ilyen terepen jól el lehet rejtőz­ni. Antal Lajos szerint a bá­nyalátogatás lesz a legiz­galmasabb. Mások a forrás­vizet emlegetik, mint érde­kességet. — Milyen programot dol­goztak ki a táborozás idejé­re? — kérdezem Kun Zol­tánt Válasz helyett gépelt programtervet tesz elém, amelyből tó rajzolódik a tá­bor színes műsora. Aka­dályverseny, egésznapos tú­ra, szalonnasütés, sportve­télkedő a legkiemelkedőbb esemény, de nagyon hasz­nosnak ígérkeznek az es­ténkénti kötelező foglalko­zások is, amelyeknek az a célja, hogy feldolgozzák, átismételjék az addig gyűj­tött adatokat, új ismerete­ket. Az esti programok közé tartozik a tanácsköz­társasági ankét is, ahol mindenki elmondja majd, hogy mit tud a magyar történelemnek e dicső kor­igen .sokszor találkozunk olyan esetekkel, amikor a szülők azt hiszik, hogy gyermekeik biológiai szük­ségleteinek, kívánságainak, sőt olykor szeszélyeinek a kielégítésével, magas szin­tű anyagi ellátásukkal már mindent megtettek, ami egy jó szülőtől elvárható. Az ilyen szülők nem tudják azt, hogy minden otthonnak, minden családi életnek megvan a maga sajátos légköre, amely ön­magában is kedvezően, vagy kedvezőtlenül hat a gyermekekre. A családi közösség, vagy ahogy régebben emleget­ték: a családi tűzhely lég­körének legfontosabb ösz­szetevői: a szeretet, a te­kintély, a nemes vetélkedés és a szolidaritás. .Vessünk most erre külön-külön egy- egy pillantást Megfelelő mennyiségű és minőségű szeretet folyama­tos áramlása nélkül nem alakulhat ki kedvező csalá­di légkör. A szeretetnek minden családtagból min­den családtag felé kell áramlania, mégis — egész­séges és normális helyze­tekben — az anya ennek a szeretetnek igazi forrása, A tekintély forrása, ugyanígy, normális körül­mények között elsősorban az apa. De ennek a tekin­télynek szinte magától, ter­mészetesen meglévő szemé­lyi értékekből kell kiala­kulnia. A családi közösség dina­mizmusához hozzátartozik a családtagok, elsősorban a gyermekek között tör­vényszerűen kialakuló bi­zonyos fajta versengés, ri­valizálás. Tegyük mindjárt hozzá a szép tartalmú „ne­mes” szót. Értékes célok­ra törő, egymás értékét nem csorbító, a személyisé­get nem torzító, valóbari nemes, magasrendű vetéli kedésről van itt szó, amely* arra sarkantyúzza a tast-i véreket, hogy kifejtsék a* bennük csíraállapotbam meglévő lehetőségeket, hogy aktívak legyenek, s ne várják a szájukba a sült galambot. A szülők szeretete és tekintélye meg­felelő biztosi iéka annak, hogy el ne fajuljon ez a kívánatos, „nemes” vetél­kedés. A családi légkor negye-i dik, feltétlenül szükséged összetevője az összetartó-1 zás érzése, az egymásért! vállalt felelősség, a szoli­daritás. Ennek az erőfor­rásnak éppen a családi! tűzhely, az „otthon” a hordozója, amely nem csu­pán falakból és bútorokból, használati tárgyakból és játékokból áll. Sokkal több ennél. A-zoknak a célok­nak, eszméknek, ideálok­nak az összessége ez, ame­lyek a szülőkből kiindulva a gyermekeket is rabul ej­tik követőikké teszik. Dr, Harsányi István UTAZÁSHOZ

Next

/
Thumbnails
Contents