Nógrád. 1964. június (20. évfolyam. 94-118. szám)
1964-06-07 / 99. szám
te NÖGSÍD Í964. május T. «asárnar Ő szintén szólva hidegen hagy már, hogy nem fogom bebarangolni a föld egész gömbfelületét. Viszont az az eshetőség, hogy egész életemben csupán egyetlen nőhöz legyen köröm, hovatovább önbecsülésem rovására ment. Családapa létemre elfogott a kalandvágy. Az égvilágon semmi bajom nem volt a feleségemmel. Ezenkívül kétszeri szülés után is ara- szos maradt a dereka. Némi , mellőzhető szeszélyeket leszámítva. tökéletes hitves. Mégis elhatároztam, hogy megcsalom. Természetesen valami feszes izomzatú, gazellaléptű leányra vágytam, olyan húsz év alatti gyanútlan haj adón ra. Félrelépésemhez legfeljebb három napot szakíthattam ki többszörösen ellenőrzött .dőmből. Magam sem tudom miért, Balatonfüredre esett a választásom. Mindenesetre kellemes volt elképzelnem, hogy megnyerőén festek majd türkizfényű Feliciámmal, s szőke göndörségem, markáns vonásaim fölött sem síkla- nak el közömbösen az unatkozó, ábrándokkal telített leányok. Koromat még nem találtam aggasztónak. Harmincnégy év — kimondottan ideális. B alatonfüred.,. csak annyiban prózaibb a tündérmeséknél, hogy nem képzelet szülte, hanem földi valóság. Gondolom, a nápolyi öbölben sem vakítóbb a napfény, mint itt, és az alexandriai pálmafák sem ragyognak szebben, mint a funedi jegenyék. Fehér öl- ’ozetemben ruganyos teniszbajnoknak érezhettem magam, amint könnyed aj- zottsággal portyázgattam le s föl a sétány platánboltozata alatt. A fizikai tisztaság önmagában is jólesett, de a lelki felelőtlenség. az *orzott törvényen- kívüliség állapota a vártnál jobban felüdített. Furcsa módon állhatatlannak bizonyult ez a hangulat. Kezdetben megerősítették reményeim .hitelét , színesen rajzó nők, de amikor kezdeményezésre nógattam magam, csődöt mondott az elszántságom. Ijedten próbáltam felmérni. mi ez a szokatlan jelenség. Nem bocsátkozhattam lélektani elemzésbe, «zért kár lett volna Bala- ‘onfüredre utazni. Futólag csupán annyit állapítottam meg, hogy ellenőrizhetetlen forrásból, bonyolult áttételeken jut hatalomra ben- cera egy erő. amely gorombán lefékezi bátorságom lendületét. Kellemetlennek éreztem, hogy rám izzad az ing, tagjaim elpillednek, s cipőmet. belepi a por Mint ahogy piszkos autóval sem szeretek utazni, úgy a meddő portyázás reám rakódott szennyeződése is megfosztott az ünnepélyes illúzióktól. A strandra ballagtam. hogy megmártsam magam a Balatonban. Fonnyadozó reményeim újra kifényesedtek. Bizakodjam, hogy a strandon sokkal egyszerűbb az ismerkedés. Visszadobni az elgurult labdát, fölajánlani, hogy szívesen sorba állok .őrért, vagy fagylaltért, odakínálni a napolajat, vagy egyszerűen leülni valaki mellé a hullámtörőre, mondani néhány érdek nélküli közhelyet — egészen valószínű, hogy így elegánsabban, kevesebb fáradsággal - alapozhatom meg a szerencsémet, mintha gusztustalan tolakodással szólítanék le valakit a sétányon. Í me a nő, akiért tízezer kilométert se vonakodnék végigrobogni egyfolytában. Ö az, akiről az Énekek éneke szól. Sudár gyönyörűség. Tavaly kislány lehetett, s talán éppen ezekben a napokban érik teljessé a szobor: alakját még hamvasság derengi körül. Áll a tus alatt, zuhanyozni szeretne, de nem sugárzik a víz. Lemondóan rándít egyet-kettőt a madzagon, aztán a földet is alig érinvte elring a part felé. Én, mint jóravaló mesterember, a tushoz megyek, és néhány hozzáértő mozdulattal megjavítom. Kutatom a barna, dalla- mosléptű leányt, akinek ugyanúgy elefántcsont torony a nyaka, mint Salamon király kedveséé. Éppen a vízből gázolt ki, arcát a nap felé fordította, így rázta meg álmosítóan szép fejét. Majd narancs- színű ernyője alá hevere- dett a raffiaszőnyegre és hasonfekve olvasni kezdte Thomas Mann egyik vaskos kötetét. Hanyagul melléje ültem. Mintha mellékes lenne az egész, szórakozottan tépkedni kezdtem a füvet. — Már jó a tus — kezdtem az ismerkedést. Meg se moccant. — A maga kedvéért csináltam meg — folytattam rábeszélőn. Semmi válasz. — Igazán szólhatna, hiszen emberek vagyunk .. Rámnézett, mintha csor- gónyálú, tisztátalan együgyű lennék. Alig mozdult a szája: nalmas ügyefogyottként sodródott a móló felé. Nem bántam volna, ha szembetalálkozom vele. Leültem pihenni a lépcsőre, a szigonyt tartó i bronzhalász mellé, hogy csituljon fárasztó zavarom. Az a leány soha rém fogja megtudni, hogy mennyire telibe talált. de én annál pontosabban tudtam, és ha tetszett, ha nem, arra kellett gondolnom, hogy . miként keveredtem ide a két bronzhalász kékoxidos talapzatai közé. Átok, vagy áldás: nehéz lenne eldönteni, de bizonyos, hogy a célok valóra válása újabb hiányérzetet fakaszt. Szerelőinas koromban, amikor csupán annyi volt a jelentőségem, hogy összeszedtem az olajosrongyokat a műhely betonjáról, Erika egyetlen kedves pillantását nem adtam volna oda Szaud király pazar háreméért. Lázárrá fogytam a tanulásban, de közben olyan boldog voltam a szereimtől, hogy a szívem belefájdult a jóba. Dehogy kellett volna más asszony! Csak azóta teher a hűség, amióta kifutottam a nyílt vizekre így természetes, hogy én való tüzes csikók. Mintegy páholyból leselkedve, vártam azt a bizonyos csinosnak nevezhető hajadont, aki látszólag csak egy pohár sörre szerénykedik be valamely korosabb hölgy társaságában, de valójában ugyanúgy szeretne titkos felelőtlenségbe hanyatlani, mint, én. Hátulról lepett meg a kedves szirénhang: — Mit parancsol, uram? A pincérnő volt, akit eddig nem vettem észre. Hitetlenkedve bámultam rá. Ennyire szép nősténynyel még soha nem találkoztam a sörös kancsók és pirított májak világában. Latinosán buja, macskásán lomha fekete asszony volt, élveteg ajakkal, valószínűt- lenül ártatlan szemekkel, Huszonhat éves lehetett. Szándékosan késtem a rendeléssel, közben figyeltem arcát, hogy türelmetlenné teszi-e a várakozás. De tekintete nyugodt, közvetlen, sőt biztató maradt. — Kérek egy limonádét, lehetőleg jéggel. Ettől kezdve biztonsággal törtem a siker felé. A pincérnő módját ejtette, hogy a kelleténél többet foglalkozzon a környező — Ha unatkozik, menjen haza a gyerekeihez. Olvasott tovább. Mint a tüdőbajtól, vagy a nemibetegségektől, mindig borzongva irtóztam a szégyentől. Most aztán cipelhettem sompolyogva. Ebben a gyalázatos percben azon sem csodálkoztam volna, ha fáklyává lobbanok. A zt hiszem, Erika, a feleségem jobban szégyelné az esetet, mint én. Büszke, sőt néha gőgös férje szávagyok jellemtelen? Mit ér az olyan erény, amelyet csupán az alkalom hiánya őriz meg? M ivel az ördög mindig a legfrissebb cimboráihoz a legkészségesebb, bizton számíthattam segítségére. Raffináltan tálalta az alkalmat. Híven elképzelésemhez, sötétedés után kiültem a mólócsárda egyik távoli asztala mellé. Előkelő magányosként. Szólt a jazz, zabolátlanul twis- teltek a mindkét nemből lókkal. Félórán belül megtudtam róla, hogy Gertrud a neve, elvált asszony, csak az üdülési szezonban dolgozik a Balatonnál, különben Kispesten van az állandó munkahelye. Udvarlója nincs, megengedi, hogy záróra után egy darabon elkísérjem. Addig is üljek át egy másik asztal-, hoz, ahol barátnője egyedül unatkozik. Kellett-e több biztatás? Viszont a barátnője rosz- szabb volt az istenverésnél, ötvenéves szőke kóró, aki mindenáron harmincnak i akar látszani. Sovány és mégis löttyedt. Amikor táncoltam vele, ruha mögé bujtatott acélbordákat éreztem a derekán. Mégsem haragudtam rá, mert valami különös, szomorú hálával ragaszkodott hozzám. Anélkül, hogy rászolgáltam volna, rokoni bizalmába fogadott. Gyalázatosán táncolt, de annál meg- hatóbban mesélte el életét. Jobb hüvelykujját ragtapasz borította: megcsapta a gőz. Kelenföldi fodrásznő létére nem értett eléggé a presszógéphez. Gertrud hívta le, hogy' a szabadság idején is keressen valamit. Napközben a gombában főzte a kávét, esténként a mólón árulta a petrezselymet. Iszonyú órákat töltöttem vele. Az egész ígéretes estének árvaház-szaga lett monoton panaszáradata tóL De éjfél után jóra fordult minden. Gertrud igényes dámává szelleműit, kitűnő kedvében volt, belém karolt, és lépteivel tudtul adta. hogy nem kell annyira sietni: maradjunk le kissé a többi pincér mögött. Teketória nélkül szájon akartam' csókolni. Pompás rutinnal hárította el a kezdeményezést. Vidámsága nyomban megfakult. Nyilván feltételezte rólam, hogy észre veszem, hogy mohóságom sérti a becsületét. Még hálás is voltam szemérmességéért, amellyel finoman jelezte, hogy a hódítást az ellenállás teszi értékessé. Betértünk a bár lugasába, ahol látszólag véletlenül Gertrud főnökébe botlottunk. Vékony, vérszegény, feltűnően jól öltözött ember volt ez az úr, aki közönybe süppedve hallgatott, de mégis észre kellett venni, hogy ő a középpontja a társaságnak. Mi is letelepedtünk. A főnök egykedvűen nyújtott kezet, rám se nézett. Táncolni mentem Gertruddal. Izgatott és barátságtalan lett egyszerre. A világért sem akart hozzám simulni, pedig már-már állati önfeledtséggel kívántam közelségét. Furcsa módon az italt nem kívántam. Józanul kellett a mámor, és örültem, hogy az éjszakában is észre veszem a virágzó jázminbokrokat. Tenyerem minden lehetőséggel élt, amire csak alkalomra nyílik tánc közben. Gertrud riadtan, de cinkosként tiltakozott: ne legyek ennyire bizalmas, mert a főnöke veszettül szerelmes belé, s mivel hasztalan minden nyavaly- gása. gyűlölködve figyeli valamennyi lépését, és féltékenységében éli ki magát. Ezért jobb, ha én most elmegyek. Holnap délelőtt boldogan találkozik velem, a természetbe vágyik, ahol nincs tömeg, nincs részeg, nincs zene, csak csend, tisztaság és józanság A légyott idejére minden 1 szükségeset bevásároltam a kiránduláshoz. Aztán vártam. Ha türelmem nem fogy el, ma is ott várhatnék a fényképész előtt. Az üdülőkben ebédhez ko- lompoltak. Gyanítani kezdtem, hogy rossz tréfa áldozata vagyok. Számonké- rő kedvvel siettem á gombához. A kelenföldi fodrásznő teljes gőzzel főzte a feketét. Nagy ámulatomra nyoma sem látszott rajta a tegnapi kókadtságnak. Ledér kuncogása*! köszöntött már messziről: — Szia! Gertrudot ^árja? Otthon döglik. Reggelig lumpoltunk. Keresse meg, örülni fog7 t A címet hanyagul röpítette hozzám, elkaptam, s máris rohantam, a lóvátetrt hím bosszúálló dühével. Az országút mentén lakott, valaha nagyzoló, de most züllött külsejű kertes házban. Eszembe jutott, hogy mennyire fölösleges ez *z akció. Hiszen világos: Gertrudnak szüksége volt . valakire, aki j szórakoztatja a barátnőjét. Palira vettek, ahogy mon-1 dani szokás. Ha makacsko- j dók, méginkább röhejessé válók. Mégis hatósági; eréllyel dörömböltem a vaspántoktól súlyos padlásajtón. Sírí hang; „ — Ki az?.;;” — Hubertusz. Á vadászok védőszentje. Visz az erdőbe, hogy örvendj az éneklő madaraknak. Pofozni kész mozchdgé- tal lendülök be, s erre mi történik? Gertrud a nyakamba omlik, mezítelen mellét hozzám szorítja, és a szájamra akar tapadni. Ellöktem magamtóL Muszáj volt: szennyes le- bujok szagát lehelte rám. Figyelmem kamerája csa- pongva pásztázott ide-oda a tág padlásszobában. Könnyelmű szajhákként hevertek szerteszét a ruhadarabok. Részeg cipők fintorítottak felém. Salakszínű hab poshadt a lavórban. Az esőcsatornában drága italok kiürült fiaskói dülöngéltek. Gertrud, a latinosán .buja, macskásán lomha Gertrud löttyed- ten vonszolta magát vissza a padlóra vetett matracokhoz. Inkább hajat ettem tv#- na, minthogy hozzányúljak. Zsíros undor kínozott. Eleve tudtam, hogy vállalkozásom úgy ízléstelen, ahogy van, de ez az élmény felülmúlta minden várakozásomat. Menekülési vágy rohant meg. Kellemetlen bűntett színhelyének éreztem Balaton- füredet, ahonnan nyomban tanácsos elszelelni. i K itűnően ismertem az utat, frissen repültem az országúton. Lendületem, a kocsi fiatalos színe és sportos vonala, mindehhez pedig a napfény, meg a tündéri panoráma az életöröm reklámja lehetett volna egy sokszínnyomá- sos magazin fedőlapján. Almádiba:? malájbarna lány lobogtatta felém kendőjét. Autóstop. Fölvettem. Fehérvárig utazott velem. Meggyőződésem, hogy korrektebb autótulajdonossal nem volt még dolga. Ha egy nappal korábban találkozom vele, könyörtelenül lerohanom. Ha többet nem, legalább egy csókot zsarolok tőle, még akkor is, ha utána nyomban kiugrik a kocsiból. De most egy szerelőinas ült a volánnál, aki Erika egyetlen kedves pillantását nem adta volna oda Szaud király pazar háreméért. j %
