Nógrád. 1964. június (20. évfolyam. 94-118. szám)

1964-06-07 / 99. szám

te NÖGSÍD Í964. május T. «asárnar Ő szintén szólva hide­gen hagy már, hogy nem fogom beba­rangolni a föld egész gömbfelületét. Vi­szont az az eshetőség, hogy egész életemben csupán egyetlen nőhöz legyen kö­röm, hovatovább önbecsü­lésem rovására ment. Csa­ládapa létemre elfogott a kalandvágy. Az égvilágon semmi bajom nem volt a feleségemmel. Ezenkívül kétszeri szülés után is ara- szos maradt a dereka. Némi , mellőzhető szeszélyeket le­számítva. tökéletes hitves. Mégis elhatároztam, hogy megcsalom. Természetesen valami feszes izomzatú, gazella­léptű leányra vágytam, olyan húsz év alatti gya­nútlan haj adón ra. Félre­lépésemhez legfeljebb há­rom napot szakíthattam ki többszörösen ellenőrzött .dőmből. Magam sem tu­dom miért, Balatonfüredre esett a választásom. Min­denesetre kellemes volt el­képzelnem, hogy megnye­rőén festek majd türkiz­fényű Feliciámmal, s sző­ke göndörségem, markáns vonásaim fölött sem síkla- nak el közömbösen az unatkozó, ábrándokkal te­lített leányok. Koromat még nem találtam aggasz­tónak. Harmincnégy év — kimondottan ideális. B alatonfüred.,. csak annyiban prózaibb a tündérmeséknél, hogy nem képzelet szülte, hanem földi való­ság. Gondolom, a nápolyi öbölben sem vakítóbb a napfény, mint itt, és az alexandriai pálmafák sem ragyognak szebben, mint a funedi jegenyék. Fehér öl- ’ozetemben ruganyos te­niszbajnoknak érezhettem magam, amint könnyed aj- zottsággal portyázgattam le s föl a sétány platán­boltozata alatt. A fizikai tisztaság önmagában is jól­esett, de a lelki felelőtlen­ség. az *orzott törvényen- kívüliség állapota a várt­nál jobban felüdített. Furcsa módon állhatat­lannak bizonyult ez a han­gulat. Kezdetben megerő­sítették reményeim .hitelét , színesen rajzó nők, de amikor kezdeményezésre nógattam magam, csődöt mondott az elszántságom. Ijedten próbáltam felmér­ni. mi ez a szokatlan je­lenség. Nem bocsátkozhat­tam lélektani elemzésbe, «zért kár lett volna Bala- ‘onfüredre utazni. Futólag csupán annyit állapítottam meg, hogy ellenőrizhetetlen forrásból, bonyolult áttéte­leken jut hatalomra ben- cera egy erő. amely gorom­bán lefékezi bátorságom lendületét. Kellemetlennek éreztem, hogy rám izzad az ing, tagjaim elpillednek, s cipő­met. belepi a por Mint ahogy piszkos autóval sem szeretek utazni, úgy a meddő portyázás reám ra­kódott szennyeződése is megfosztott az ünnepélyes illúzióktól. A strandra bal­lagtam. hogy megmártsam magam a Balatonban. Fonnyadozó reményeim új­ra kifényesedtek. Bizakod­jam, hogy a strandon sok­kal egyszerűbb az ismerke­dés. Visszadobni az elgu­rult labdát, fölajánlani, hogy szívesen sorba állok .őrért, vagy fagylaltért, odakínálni a napolajat, vagy egyszerűen leülni va­laki mellé a hullámtörőre, mondani néhány érdek nélküli közhelyet — egé­szen valószínű, hogy így elegánsabban, kevesebb fáradsággal - alapozhatom meg a szerencsémet, mint­ha gusztustalan tolakodás­sal szólítanék le valakit a sétányon. Í me a nő, akiért tíz­ezer kilométert se vonakodnék végig­robogni egyfolytá­ban. Ö az, akiről az Éne­kek éneke szól. Sudár gyö­nyörűség. Tavaly kislány lehetett, s talán éppen ezekben a napokban érik teljessé a szobor: alakját még hamvasság derengi körül. Áll a tus alatt, zu­hanyozni szeretne, de nem sugárzik a víz. Lemondóan rándít egyet-kettőt a mad­zagon, aztán a földet is alig érinvte elring a part felé. Én, mint jóravaló mesterember, a tushoz me­gyek, és néhány hozzáértő mozdulattal megjavítom. Kutatom a barna, dalla- mosléptű leányt, akinek ugyanúgy elefántcsont to­rony a nyaka, mint Sala­mon király kedveséé. Ép­pen a vízből gázolt ki, ar­cát a nap felé fordította, így rázta meg álmosítóan szép fejét. Majd narancs- színű ernyője alá hevere- dett a raffiaszőnyegre és hasonfekve olvasni kezdte Thomas Mann egyik vas­kos kötetét. Hanyagul melléje ültem. Mintha mellékes lenne az egész, szórakozottan tép­kedni kezdtem a füvet. — Már jó a tus — kezd­tem az ismerkedést. Meg se moccant. — A maga kedvéért csi­náltam meg — folytattam rábeszélőn. Semmi válasz. — Igazán szólhatna, hi­szen emberek vagyunk .. Rámnézett, mintha csor- gónyálú, tisztátalan egy­ügyű lennék. Alig mozdult a szája: nalmas ügyefogyottként sodródott a móló felé. Nem bántam volna, ha szembe­találkozom vele. Leültem pihenni a lépcsőre, a szi­gonyt tartó i bronzhalász mellé, hogy csituljon fá­rasztó zavarom. Az a leány soha rém fogja megtudni, hogy mennyire telibe ta­lált. de én annál pontosab­ban tudtam, és ha tetszett, ha nem, arra kellett gon­dolnom, hogy . miként ke­veredtem ide a két bronz­halász kékoxidos talapza­tai közé. Átok, vagy áldás: nehéz lenne eldönteni, de bizo­nyos, hogy a célok valóra válása újabb hiányérzetet fakaszt. Szerelőinas ko­romban, amikor csupán annyi volt a jelentőségem, hogy összeszedtem az ola­josrongyokat a műhely be­tonjáról, Erika egyetlen kedves pillantását nem ad­tam volna oda Szaud ki­rály pazar háreméért. Lá­zárrá fogytam a tanulás­ban, de közben olyan bol­dog voltam a szereimtől, hogy a szívem belefájdult a jóba. Dehogy kellett vol­na más asszony! Csak az­óta teher a hűség, amióta kifutottam a nyílt vizekre így természetes, hogy én való tüzes csikók. Mintegy páholyból leselkedve, vár­tam azt a bizonyos csinos­nak nevezhető hajadont, aki látszólag csak egy po­hár sörre szerénykedik be valamely korosabb hölgy társaságában, de valójában ugyanúgy szeretne titkos felelőtlenségbe hanyatlani, mint, én. Hátulról lepett meg a kedves szirénhang: — Mit parancsol, uram? A pincérnő volt, akit eddig nem vettem észre. Hitetlenkedve bámultam rá. Ennyire szép nőstény­nyel még soha nem talál­koztam a sörös kancsók és pirított májak világában. Latinosán buja, macskásán lomha fekete asszony volt, élveteg ajakkal, valószínűt- lenül ártatlan szemekkel, Huszonhat éves lehetett. Szándékosan késtem a ren­deléssel, közben figyeltem arcát, hogy türelmetlenné teszi-e a várakozás. De te­kintete nyugodt, közvetlen, sőt biztató maradt. — Kérek egy limonádét, lehetőleg jéggel. Ettől kezdve biztonsággal törtem a siker felé. A pin­cérnő módját ejtette, hogy a kelleténél többet foglal­kozzon a környező — Ha unatkozik, menjen haza a gyerekeihez. Olvasott tovább. Mint a tüdőbajtól, vagy a nemibetegségektől, min­dig borzongva irtóztam a szégyentől. Most aztán ci­pelhettem sompolyogva. Ebben a gyalázatos perc­ben azon sem csodálkoz­tam volna, ha fáklyává lobbanok. A zt hiszem, Erika, a feleségem jobban szégyelné az esetet, mint én. Büszke, sőt néha gőgös férje szá­vagyok jellemtelen? Mit ér az olyan erény, amelyet csupán az alkalom hiánya őriz meg? M ivel az ördög min­dig a legfrissebb cimboráihoz a leg­készségesebb, biz­ton számíthattam segítsé­gére. Raffináltan tálalta az alkalmat. Híven elképzelé­semhez, sötétedés után ki­ültem a mólócsárda egyik távoli asztala mellé. Elő­kelő magányosként. Szólt a jazz, zabolátlanul twis- teltek a mindkét nemből lókkal. Félórán belül meg­tudtam róla, hogy Gertrud a neve, elvált asszony, csak az üdülési szezonban dolgozik a Balatonnál, kü­lönben Kispesten van az állandó munkahelye. Ud­varlója nincs, megengedi, hogy záróra után egy da­rabon elkísérjem. Addig is üljek át egy másik asztal-, hoz, ahol barátnője egye­dül unatkozik. Kellett-e több biztatás? Viszont a barátnője rosz- szabb volt az istenverésnél, ötvenéves szőke kóró, aki mindenáron harmincnak i akar látszani. Sovány és mégis löttyedt. Amikor tán­coltam vele, ruha mögé bujtatott acélbordákat éreztem a derekán. Még­sem haragudtam rá, mert valami különös, szomorú hálával ragaszkodott hoz­zám. Anélkül, hogy rászol­gáltam volna, rokoni bizal­mába fogadott. Gyalázato­sán táncolt, de annál meg- hatóbban mesélte el életét. Jobb hüvelykujját ragta­pasz borította: megcsapta a gőz. Kelenföldi fodrásznő létére nem értett eléggé a presszógéphez. Gertrud hív­ta le, hogy' a szabadság idején is keressen valamit. Napközben a gombában főzte a kávét, esténként a mólón árulta a petrezsely­met. Iszonyú órákat töltöt­tem vele. Az egész ígére­tes estének árvaház-szaga lett monoton panaszárada­ta tóL De éjfél után jóra for­dult minden. Gertrud igé­nyes dámává szelleműit, kitűnő kedvében volt, be­lém karolt, és lépteivel tudtul adta. hogy nem kell annyira sietni: maradjunk le kissé a többi pincér mö­gött. Teketória nélkül szá­jon akartam' csókolni. Pompás rutinnal hárította el a kezdeményezést. Vi­dámsága nyomban megfa­kult. Nyilván feltételezte rólam, hogy észre veszem, hogy mohóságom sérti a becsületét. Még hálás is voltam szemérmességéért, amellyel finoman jelezte, hogy a hódítást az ellen­állás teszi értékessé. Betértünk a bár lugasá­ba, ahol látszólag véletle­nül Gertrud főnökébe bot­lottunk. Vékony, vérsze­gény, feltűnően jól öltö­zött ember volt ez az úr, aki közönybe süppedve hallgatott, de mégis észre kellett venni, hogy ő a kö­zéppontja a társaságnak. Mi is letelepedtünk. A fő­nök egykedvűen nyújtott kezet, rám se nézett. Tán­colni mentem Gertruddal. Izgatott és barátságtalan lett egyszerre. A világért sem akart hozzám simul­ni, pedig már-már állati önfeledtséggel kívántam közelségét. Furcsa módon az italt nem kívántam. Jó­zanul kellett a mámor, és örültem, hogy az éjszaká­ban is észre veszem a vi­rágzó jázminbokrokat. Te­nyerem minden lehetőség­gel élt, amire csak alka­lomra nyílik tánc közben. Gertrud riadtan, de cin­kosként tiltakozott: ne le­gyek ennyire bizalmas, mert a főnöke veszettül szerelmes belé, s mivel hasztalan minden nyavaly- gása. gyűlölködve figyeli valamennyi lépését, és fél­tékenységében éli ki ma­gát. Ezért jobb, ha én most elmegyek. Holnap délelőtt boldogan találko­zik velem, a természetbe vágyik, ahol nincs tömeg, nincs részeg, nincs zene, csak csend, tisztaság és jó­zanság A légyott idejére minden 1 szükségeset bevásároltam a ki­ránduláshoz. Aztán vártam. Ha türelmem nem fogy el, ma is ott vár­hatnék a fényképész előtt. Az üdülőkben ebédhez ko- lompoltak. Gyanítani kezd­tem, hogy rossz tréfa ál­dozata vagyok. Számonké- rő kedvvel siettem á gom­bához. A kelenföldi fod­rásznő teljes gőzzel főzte a feketét. Nagy ámulatomra nyoma sem látszott rajta a tegnapi kókadtságnak. Ledér kuncogása*! köszön­tött már messziről: — Szia! Gertrudot ^ár­ja? Otthon döglik. Reggelig lumpoltunk. Keresse meg, örülni fog7 t A címet hanyagul röpí­tette hozzám, elkaptam, s máris rohantam, a lóvátetrt hím bosszúálló dühével. Az országút mentén la­kott, valaha nagyzoló, de most züllött külsejű ker­tes házban. Eszembe ju­tott, hogy mennyire fölös­leges ez *z akció. Hiszen világos: Gertrudnak szük­sége volt . valakire, aki j szórakoztatja a barátnőjét. Palira vettek, ahogy mon-1 dani szokás. Ha makacsko- j dók, méginkább röhejessé válók. Mégis hatósági; eréllyel dörömböltem a vaspántoktól súlyos pad­lásajtón. Sírí hang; „ — Ki az?.;;” — Hubertusz. Á vadá­szok védőszentje. Visz az erdőbe, hogy örvendj az éneklő madaraknak. Pofozni kész mozchdgé- tal lendülök be, s erre mi történik? Gertrud a nya­kamba omlik, mezítelen mellét hozzám szorítja, és a szájamra akar tapadni. Ellöktem magamtóL Muszáj volt: szennyes le- bujok szagát lehelte rám. Figyelmem kamerája csa- pongva pásztázott ide-oda a tág padlásszobában. Könnyelmű szajhákként hevertek szerteszét a ruha­darabok. Részeg cipők fin­torítottak felém. Salakszí­nű hab poshadt a lavór­ban. Az esőcsatornában drága italok kiürült fias­kói dülöngéltek. Gertrud, a latinosán .buja, macská­sán lomha Gertrud löttyed- ten vonszolta magát vissza a padlóra vetett matra­cokhoz. Inkább hajat ettem tv#- na, minthogy hozzányúl­jak. Zsíros undor kínozott. Eleve tudtam, hogy vállal­kozásom úgy ízléstelen, ahogy van, de ez az él­mény felülmúlta minden várakozásomat. Menekülé­si vágy rohant meg. Kel­lemetlen bűntett színhe­lyének éreztem Balaton- füredet, ahonnan nyomban tanácsos elszelelni. i K itűnően ismertem az utat, frissen re­pültem az ország­úton. Lendületem, a kocsi fiatalos színe és sportos vonala, mindeh­hez pedig a napfény, meg a tündéri panoráma az életöröm reklámja lehetett volna egy sokszínnyomá- sos magazin fedőlapján. Almádiba:? malájbarna lány lobogtatta felém ken­dőjét. Autóstop. Fölvettem. Fehérvárig utazott velem. Meggyőződésem, hogy kor­rektebb autótulajdonossal nem volt még dolga. Ha egy nappal korábban ta­lálkozom vele, könyörtele­nül lerohanom. Ha többet nem, legalább egy csókot zsarolok tőle, még akkor is, ha utána nyomban ki­ugrik a kocsiból. De most egy szerelőinas ült a volánnál, aki Erika egyetlen kedves pillantását nem adta volna oda Szaud király pazar háreméért. j %

Next

/
Thumbnails
Contents