Nógrád. 1964. május (20. évfolyam. 68-93. szám)

1964-05-24 / 87. szám

to \ NÖGRÄD 1964. május 34. Yincze György: (Váratlan oeudéqek A NAPOT és a pillanatnyi tehetetlen­ség kavargóit. már régen eltakarta a domb. A kisváros utcáin emberek sétáltak. Horváth Sándor, a tégla­gyár, párttitkára egyked­vűen bandukolt a pártház felé. Amikor odaért, már lármázó emberekkel volt tele a terem. Este nyolc órára rendkívüli megbeszé­lésre hívták őket. Türel­metlenül várták a járási párttitkárt, mert senki sem tudta miért kellett ilyen sürgősen idejönni. — Minek hívott ide ben­nünket, ha ennyit késik! — mérgelődött az egyik ember, és a többiek kórus­ban igazat adtak neki. El is \ határozták, hogy nem várnak tovább. De amikor indulni akartaik, megérkezett a járási tit­kár. A megyebizottságtól jött. Izgatott volt, aztán amikor egy kicsit csillapult, tréfásan megszólalt: — Elvtársak! Ha Jézus­nak nem is sikerült, de mi a mai napon megvált­juk a világot. Szóval nagy dolog miatt hivattunk ide titeket. Még ma elkezdjük az államosítást. A kisváros mellékutcá­ja, amerre Horváth Sán- dorék mentek, kihalt volt, csak a villanylámpák him­bálták fényüket. Megálltak egy ház előtt. A kapu fö­lött rozsdás pléhtáblán már alig lehetett elolvasni a betűket: „Krassó Kál­mán sörnagykeresüedése”. Alatta egy kisebb táblán: „Krassó Szikvízüzemi’. De volt egy frissen festett cé­gér is: „Krassó Kálmán pálinkafőzőé je a dolgozó parasztok szolgálatában”! A kapun belül jámbor kutya csaholt. Hamar megbékélt, és farkát csó­válva a jövevények mögé somfordáit. Az ebédlőbe Krassó és barátai kártyacsatát vív­ták. Krassó éppen „ultit" akart mondani, amikor be­nyitott Hbrváth Sándor, mögötte Tarr László és Gyömbér István. — Jó estét — köszönt il­ledelmesen Horváth. — Jó estét — fogadta Krassó bizonytalanul. Pil­lanatnyi zavart mosoly után nyájasan szólt a vá­ratlan vendégekhez: — Minek köszönhetem a látogatást? — Az államosításnak! — felelte Horváth halkan, de határozottan. A csinos Krassóné szo­rongva nézett Horváthék- ra. Pillanatok alatt min­dent végiggondolt és remegett, amikor megszó­lalt: — Azt akarja mondani, hogy a mi... — Pontosan! — vágott szavába Horváth. — Ezért jöttünk! Leltárt készítünk a vagyontárgyakról és. ■ ■ Krassó úr az ultit már rég elfelejtette, az esemé­nyeknek ebben a sebes vi­harában. Arcán úgy vál­toztak a színek, mint szín­házi reflektorok fényei a sztár homlokán: Krassót, mint híres kereskedőt is­merték három vármegyé­ben. Tudatában most gaz­dagsága, a kitűnő üzletek A TÄRSASÄG megbénult, csak Horváth szavai törték meg a síri csendet: — Krassó úr, kérem a sör- és , szikvízüzem kul­csait, és az összes könyve­lési anyagot. A korcsmát, ami szintén Krassó úré volt, csak két ajtó választotta el az ebédlőtől és áthallatszott a zene. Krassó úr sohasem sze­rette a cigányzenét, csupán az üzlet kedvéért tartotta a bandát, s most, hogy meghallotta a hegedű sí­rását, egy pillanatra meg­szédült a gyűlölettől. Ide­gesen vette elő az acél­kasszát, a terebélyes, ol­tárhoz hasonló ebédlőszek­rény fiókjából. — Hozd be az üzem kul­csait! — fordult a feleségé­hez, és tehetetlenül harap- dálta szája szélét. A kocsma pénztárát féj­félkor lezárták. A pincér­nő — 'aki „pausálban” fi­zetett Krassónak a szoba használatáért — kénytelen volt megválni éjszakai vendégétől. 4 volt ennyire érzékeny, mert sajnálkozva bár, de megszokott hangsúllyal ki­jelentette: — Sajnos gyakran elő­fordul ... — Az dsszony megjegy­zésére Krassó úr felült! — Bocsánat urak... il­letve elvtársak, egy kicsit gyengélkedem. — össze­szedte erejét. Sorra lapoz­ták, egyeztették az üzleti könyveket. Hajnali öt óra lehetett. Csengettek. A sofőr és a két kocsis jött. Amikor a jövevények meglátták az ebédlőben Horváth Sán­dort és társait, nem tudták mire vélni a helyzetet. Ba­logh János, az idősebb ko­csis harminc éve dolgozott Krassónál, de ilyen fur­csának még nem látta gaz­dáját. A soffőr is nagyot nyelt, mielőtt megszólalt: — Krassó úr, itt va­gyunk! KRASSÖ HAJNALI négy órára az üzleti köny­veknek) értéknyílvántartá- soknak Csak a felét tud­ták átnézni Horváthék, mert bizony elég nehezen ment nekik, sohasem fog­lalkoztak ilyennel. Krassó percenként itta a lombikban gőzölgő feketét. S mint aki csatát vesztett, készségesen mutogatta < a „tartozik„követel" téte­leket. Arcán egyre inkább állandósult a sárgás szín, aztán halk nyögés kísére­tében, eldőlt a perzsahuza- tú kanapén. Horváthék meglepődve, némi részvéttel állták kö­rül Krassó urat. Gyömbér István meg is jegyezte: — Nagyon sajnáljuk, de... Krassóné azonban nem kihúztál magát, teste meg­feszült, mélyen lélegzett, amely nagy sóhajként jött vissza a torkából: — Nem én rendelkezem! Balog János Horuáthra nézett. Jól ismerte, együtt gyerekeskedtek valamikor a téglagyári dombokon. — És velük mi lesz? — kérdezte. — Mi lenne? — mosoly-t gott Horváth — dolgoztok tovább, mint eddig, vagyis nem egészen úgy ... Délu­tán kezdjük a sör és a szódavíz szállítást. Addig fessétek át az autón és a kocsikon a névtáblát. ír­játok rá, hogy: „Nemzeti Vállalat”. A nap ú\a eltűnt nyu­gaton a dombok mögött. Az éjszakai virrasztás után Horváth Sándor fáradtan bandukolt hazafelé. A kis­város csendes volt, mint mindig. Emberek sétáltak az utcán, és a fák susogtak a lassú esti szélben. ♦»*#»*»***«*»*■#»»***«*«***»*****• » egyes tulajdon­A 7 képpem a kezdet. Van olyan nézet, hogy a rendet mégis talán a nulla kezdené, de sze­rintem a zéró az még sem­mi. ösállapot. Mozdulat­lanság. A nulla emberi tu­dat nélkül való. Zöld gyü­mölcs. A zéró még haszna­vehetetlen, kibányászatlan érc, márványkő, amely­nek belsejéből szobor le­het, ám most csak kő, for­mátlan és alszik. A nulla és az egyes közt olyan a végtelen különbség, mint a semmi és a valami közt. Halál és élet. Mozdulat­lanság és mozgás. A te­remtés az egyessel kezdő­dik. Az egyes fürge, gyors­lábú, gyorskezű, dolgos, szorgalmas, építő, tudatos, ő a pionír, az első balta­csapás, az első barázda, az első tégla, az első vers­sor, az egyes az oszlop, amelyen a világ nyugszik. Lépjen elő a kei/tes. Lá­tod-e? Nős szám ő, fele­sége van. Kispolgár és él, a mesében, dióhéjba ke­rekedik és sosem hal meg — így hiszi. Jelentéktelen figura, kisigényű és fejbó- lintó. A katonaságnál rá­parancsoltak, egyesek bal­ra, kettesek jobbra — bol­dogan ugrott jobbra... Ha jól meggondoljuk, helyesen mondták, hogy kettesek jobbra, ám önkénytelenül is rögtön degradáltak a ketteseiket és egyben a he­lyet is. Kettes: , másod­rangú szemben az egyes­sel, a fáradhatatlannal, a dolgozóval, az élenjáróval. Egyesék balra!... Kettesek jobbra... A hármas, legalábbis külsőleg hajlotthátú kicsit vén, mintha mogorva len- ne, olyan szótlan, inkább csak kevésszavú. De az mind látszat, a hármas tulajdonképpen igen jó csoport, összeálltak hár­man. Előfordul, hogy bát­rak és kiáltanak. íme a forradalom trikolorja, a szabadságharc kokárdája. Három a magyar igazság. Ludas Matyi háomszor üt vissza. Éljen soká a hár­mas, a szabadság kezdete. A négyesről nem tudok sóik jót, még ha akarnék akkor sem. Dzsentritipus, négyesfogat. Azzal henceg hogy kétszer kettő: négy. Tudjuk ezt, nem nagy di­Bodó Béla: SZ r A M O K í 2 3 0 9 8 VIA APPIA ANTICA 4 5 6 7 csőség,1 amellett rossz ta­nuló és buta... Az ötös feketeszemű, ér­dekes alak. Kicsit hebrencs, nem tartozik se ide, se oda elavult bohém. Szegről- végről rokona a tízesnek, akiről azt hiszi, hogy uno­kaöccse, persze azért, mert feleannyi. Olyan mint az április, .szeszélyes, néha olyan mint a hónap ele­je, amikor még van pénz *— ha ugyan egyáltalán van. Elfér a mellényzseb­ben. Ostobán büszke arra, hogy bármely számmal áll szorzatban, mindig a tíz felé jut. ügy hangzik, mint­ha valaki azzal dicseked­nék, hogy rokona ennek, meg annak a neves ember­nek, noha maga névtelen senki. Lyukas a nadrágja, de megelégedett ördög... Na vigye el az ördög. A hatost szívből utálom. Hasa van, mint valami kövér vénasszonynak. Vég­eredményben kövér vén­asszony, csak ő hiszi ma­gáról, hogy szám. Meggyő­ződésem, hogy titokban szivarozik. Érelmeszesedé­se van, mégis sok,- húst eszik, aztán panaszkodik, hogy magas a vérnyomá­sa. Csúf, vén nő, lilla ru­hát hord .Legszivesebben kikezdene a kettessel, és adna némi pénzt az ötös­nek, hogy járjon el hozzá. Sok kávét iszik forrón és keserűen, gyűlöli a gyere­keket, főleg a szegényeket. Hetes? Rendkívül okos ember, figyelj csak rá! Fö­lényesen tanult, sokoldalú, hétrétű. Olyan mint egy él­ményekkel telt gazdag hét. Hétköznapi és vasárnapi egyszerre. Diplomás, szel­lemi vezető. A népből származik, hetedik testvé­re az egyesnek. Egyes és hetes annyi mint a fizikai és szellemi dolgozó együtt. Ideje lenne, hogy kinevez­zék egyetemi tanárnak. Megfontolt, jelleme, dereka is egyenes. Ha ráhallgatsz hét bőséges esztendőd lesz. A hetes maga a feltörek­vő tömeg. Az élre kerül, csak gyülekezzenek köré­je. A hetes elő» né* és vezet. Kövessük. Begurul a nyolcas. Iz­zadtam Nagy tömeg háj és gazdag. Két nulából szaba­dott egyszerre magának is egyenes. Ha ráhallgatsz, dott: puffancs. Volt dúsgaz­dag gyártulajdonos. Műve­letlen, nívótlan. Puhány. Sok értelme nincs, hogy szóbaálljak vele. Zsfros és kövér, aranylánc van mind a két hasán: talán még a nadrágtarója is szín­arany. Ha haragszik, háj­jal rengő nyakán elvörösö­dik, jaj megüti a guta. Ha megüti, hát megüti... Falu­si gyerekek tél idején kine­vetik, hóembernek ábrá­zolják. Alul egy gombóc, felül egy gombóc. Csúfsá­gul répát dugnak a szájá­ba. Kár a répáért. A hó nyolcas egyébként a tavasz téldiktátortól szabaduló győztes napsugarai nyomán elolvad. Szimbolikus ez és egyben példa. Kilenc matematikusunk illő koponya. Félelmetes esze van. Szikár, öregedő ember, aki folyton előre néz. Amellett jószívű és igazságos. Nagyon szegény; hónapos szobában él, de mindenkin segít. Az igaz­ságok ereje az ereje. A ki­lences inkább mártírhalált hal, de nem ad föl az igaz­ságból egy jöttét sem. Ma­kacsság ez, vagy elvhűség? Nem. Aki. tudja, hogy az igazság végül is győz, az szívesen meghal érte, mert az igazság győzelme milH-i ók életét jelenti. Éljen a' forradalom! Éljen a haza!... Éljen az egy-egyszerű em­berek mind, itt vannak a kilences mögött. p így születik meg a Ho szépséges-szép tizes. A tizes immárom betonalapzata mindennek a tizes-rendszerben. Néz csak kitörő örömmel, szemed ragyogjon, ime elől áll az egyes, a győztes, az építő, a harcos, a pionír, az első kapavágó, a belső szög a forgó kerékben. Elől immá­ron az egyes, aki magához emeli a kezdetelőttit, íel- ébreszti az alvót, felpezsdí­ti a vérét, maga mögé so­rakoztatja. .. így lesz a tizes. Minden mozog már, él, így formál erőt a név­telenekből, ahol magához csatolja a kezdetek előtt voltakat és így nő hatal­massá a szám, amelynek élén az egyes áll, így nő a végtelen időkig, akkor sincs vége. Már nem is szám, az, mert a számot kimon­dani nem tudod, jellel he­lyettesíted, így jelzed már: a nép. Lásd e hatalmas jelben mennyije láthatata1- nul porszemmé törpül a polgárocska kettes, a dzsen­tri négyes, a vénasszonyos hatos, vagy akár a dupla- pocakú aranyláncos nyol­cas. Hányadrészük ők a végtelen végtelennek? PAPP LÁSZLÓ: (Czinke Ferenc rajza) INTELEM Nem adhatod föl ami szép volt: Ifjúságod kamasz-hitét. Habár az utad túlnehéz volt, Elfáradni ráérsz te még. Ne feledd millió testvéred Kapzsi kalmár soha ne légy. Hörcsögtempó, kis önös érdek Hínárként ne fonjon be még. Állóvíz-lelkű emberekkel Mi dolgod? nagy luxus neked Es árulás, ha nem verekszel. Mit kezd így véled a sereg? Kívánom: újra megszülessél, Legyen nagyálmú éjszakád. Itt az idő, hogy megméressél: Mit lehet bízni rád.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents