Nógrád. 1964. május (20. évfolyam. 68-93. szám)

1964-05-17 / 81. szám

5 NÓGRAD 1984 május 17. vasárnap Jé eredmények az úttörők járási négytusa versenyen .1 lányoknál Nagybátony. a fiúknál Kisterenye úttörőcsapata nyerte a csapatversenyt d* A salgótarjáni járás út- Kislabdadobás: Kissimon jrő négytusa-csapatait Albert (Cered) 69,35 m., i űvös, esős idő fogadta Baksa Béla (Karancskeszi) jénteken délelőtt az 68,90 m., Tőzsér Imre (Ka- SKSE-stadionban. A fia- zár) 68 m. tai atlétajelöltek azonban mit sem törődtek a kelle- \ csapatverseny metlen idővel színvonalas eredményei: versenyt vívtak. Ezen a járási döntőn a, Lányok: 1. Nagybátony körzeti versenyeken győz- ul2 pont, 2. Kazár 1048 p. 3 jytátranovák bányatelep 1016 ponttal. Fiúk: 1. Kisterenye 1218 pont, 2. Kazár 1164, pont, 3. Nagybátony 1131 pont. A csapatok teljesítménye tes 6—6 főből álló 18 út­törő négytusa-csapat vett részt. Az egyéni eredmé­nyek ugyan kissé elma­radtak a városi bajnoksá­gon feltűnt kiemelkedők­től, de a nemhivatalos egyém verseny eredményei évről^vre nő. A múlt évi biztatók, s azt jelentik, hogy a vidékieknél is meg­találhatók atlétikai éle­tűnk jövőbeli versenyzői. járási bajnoki eredmény­nyel az idén már csak a 4. helyre lehetett kerülni a lányoknál, a 3. helyre a fiúknál. Egyéni összetettben: Lányok: 1. Vaspál Edit (Mátranovák btp.) 250 p. 2. Lomon kos Piroska (Ka­zár) 243 p„ 3. Kiss Ágnes (N.bátony) 235 pont. Fiúk: 1. Baksa Béla (K - keszi) 269 p., 2. Ágoston András (Kisterenye) 262 p., 3. Kissimon Albert (Ce­Egyéni eredmények: LÁNYOK: 60 méteres síkfutás: Sü­megi Eszter (Nagybátony) 3.9 mp., Nagy Anna (Nbá- íony) és Orosz Ágnes (Ka­zár)'9,2 mp, Magasugrás: Domonkos piroska (Kazár) 135 cm., Vaspál Edit (Mátranovák bányatelep) 130 cm.. Ma­mas Ildikó (Mátranovák, özség) és Jancsó Eva red) 262 pont, Mátranovák. bányatelep) ______________ 2 5 cm Távolugrás: Sümegi Esz- er (-Nagybátony) 419 cm., Domonkos Piroska (Ka­zár) 403 cm., Újházi Vera Kazár) 398 cm. Kis! abdadobás: Vaspál Edit (M.novák, bányatelep' . 46,50 m., Kiss Ágnes (N.bá­tony) 45.90 m.. Somoskői Marsit (Kazár) 42.10m. FIUK: 69 méteres síkfutás: Ba­kos Károly (Kazár) 8,4 mp., Mészáros István (Nagybá­tony) 8,4 mp., Ágoston András (Kisterenye) 8,4 ’ ’+VB r , Magasugrás: Ubranko­.vies István (Kisterenye) '40, Baksa Béla (K.keszi) MO. Bakos Károly (Kazár) ' 40 cm. Távolugrás: Barta György Kazár) 458 cm., Ágoéton András (Kisterenye) 457, Baksa Béla (Karancskeszi) 455 cm. /FO/*/ Már a kézilabdázók is! ? Rangadó előtt: Mind a két csapat esélyes a bajnokságra — Beszélgetés Jávor Pállal, a Szombathely edzőjével — A Szombathelyi Haladás Salgótarjáni BTC ellen, szereplését. Úgy láttam, NB I. B. labdarúgó csapa- Csapatommal elégedett va- itt is sok volt a bizonyta­ta már péntek este óta Sál- gyök, hiszen az utolsó há- lanság, elsősorban a csa- gótarjánban tartózkodik, rom mérkőzésen, — a társor összeállításánál. A Az együttes vonattal érke- BVSC, a Dunaújváros és sok kísérlet, mint nálunk, zett a mai mérkőzés szín- Szállítók elleni összecsapá- az SBTC-nél is sikerülhe- helyére, s ezért az edző úgy son öt pontot sikerült meg- , tett, az a véleményem, hogy rendelkezett, hogy pénte- szereznünk. Úgy tervezem, kialakult az együttes. Jó­ken a fiúk korán pihenőre hogy ha sérülés, vagy más nak, megbízhatónak tartom tértek. Szombaton -könnyű nem zavarja játékukat, a a védelmet, reggeli volt, s délelőtt 40 jelenlegi lesz a végleges — Ezzel a kerülővel a perces edzést tartottak az csapat. Mester is felgyó- várható eredményre tér- SBTC-pályán. A délutánt gyűlt' sérüléséből, ő is erős- jünk vissza! Bízom a csa- pihenéssel töltötték a fiúk, sége együttesünknek. patban. De a hazai pálya — Bizonyára arra is kí­váncsi — folytatja Jávor Pál —, hogy milyen ered­ményt várok a mai mérkő­zéstől. őszintén szólva ne­héz tippelni. Én egyben azonban bízok. Ez pedig nem más, mint az, hogy a kialakult az együttes. Ép­bajnokság végén az SBTC- pen ezért nem változtatok, vei együtt bejutunk régi A ma pályára lépő együt- helyünkre, az NB T-be. Vé- tes ez lesz: Szarka — Kán előnye sokat jelent az SBTC-nek. Éppen ezért a döntetlen körüli eredmény­ben reménykedem. — A várható csapatosz- szeállítás? — Hangsúlyoztam, hogy este pedig mozilátogatás szerepelt a programban. A mai mérkőzés előtt ta­lálkoztunk Jávor Pállal, a Szombathely kiváló edzőjé­vel, ahol elsősorban a sa­ját csapata szerepléséről beszélgettünk. V. ) — Hosszú kísérletbe ke­rült, amíg sikerült vég-e a legjobb egyuttest^megtalál- leményem szerint mindkét tor, Ekler, Mester — Tóth csapat esélyes a bajnokság- II., Márkusz — Molnár II. ra. És hadd szóljak itt ar- Varga, Stoic, Tóth Z., Szi- ról, hogy sok emlék, sok geti, összecsapás és sportemlék ni, összeállítani. És ezzel a csapattal lépünk rria is pá­lyára az egyébként jóhirű H&tg.y.ak&űlai köti össze a két együttest. A barátság szálai is össze­kötik Salgótarjánt és Szom­bathelyt, ami véleményem' szerint kiegyensúlyozott. — A tét természetesen nagy — folytatta az edző —, de az összecsapás sem­mi esetre sem ronthatja majd a jó viszonyt — Mi a véleménye az el­lenfélről? — Figyeltem a csapat Az SBTC. csapata már csü­törtök óta együtt van. Csü­törtökön délelőtt könnyebb edzés szerepelt a csapat prog­ramjában, délután pedig Eresztvénybe látogattak e! Pénteken Párádra utazott a csapat, ott folytatta íelké szülését a ma! találkozóra. Srosics Gyula edző csapatát a mérkőzés előtt állítja össze. — Somogyvári — A legtöbb szabálytalan­ság és sportszerűtlenség a labdarúgó sportágban for­dul elő. A szövetség fe­gyelmi bizottsága bizony elég gyakran tárgyalja az egyes labdarúgók és csa­patok fegyelmi vétségeit és sok fegyelmi határozat lát napvilágot ebben a sport­ágban. Újabban azonban a lab­darúgók mellé mások Is „felsorakoztak”. A megye! kézilabda bajnokságban Is jó néhány sportoló követte a rossz példát. A kézilab­da sportág mérkőzéseinek hevében könnyen előfordul a szabálytalanság, de ez nem teszi indokolttá az egyes játékosok sportsze­rűtlen magatartását. Serfőző Andrást a ml- zserfai bányász játékosát játék közben dulakodásá­ért négy bajnoki mérkő­zéstől tiltotta e! a kézilab­da szövetség fegyelmi bi­zottsága. Bodó Lajost, a Nagybátony! ITSK játéko­sát ugyancsak dulakodás­ért három mérkőzéstől til­tották el, Szebení Árpádot a Nagybátonyi Bányász kézilabdázóját pedig négy mérkőzéstől tiltották el du­lakodásért. Mosomíjvári Frigyest, az St. Gim. játéko­sát három bajnoki mérkő­zéstől tiltották el sportsze­rűtlen magatartásáért. Ko­vács Lászlót pedig, ugyan­csak a St. Gim. játékosát az egymást követő fordu­lókon tanúsított sportsze­rűtlen magatartásáért két bajnok! mérkőzéstől tiltot­ta el & kézilabda szövet­ség. A megyei kézilabda baj­nokságban szereplő csapa­tok játékosainak okulni kell e rossz példákból. Ke­vesebb sportszerűtlenséggé! őrizzék meg a kézilabda sportág szépségét. — Andé — VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Falusi sportkörökben: Ne hagyják magára Hosszabb kihagyás után 1362-ben újjászervezték Egyházasgergén a sportkör muhkáját. Ekkor vette át a sportkör vezetését Simon József, kilenc vezetőségi taggal. Az új vezetőség tevé­kenynek mutatkozott, de egy napon Simon József sportköri elnök azt vette észre, hogy a munkában magéra , maradt, a vezető­ségi tagok közül csak Berta Bélától és Gecse Istvántól kap segítséget. Ha felada­tokkal látta el a vezetőség többi tagját, vagy megkérte valamire: „Most nem érek rá”, „Hagyd, úgy sem érde­mes”, „Hol akarsz te spor­tolni, kint a mezőn?’ és ehhez hasonló választ ka- kapott. A munka persze nem áll­hat meg, ha nem is aktí­vak a vezetőségi tagok. Az elnök nyakába szakadt a labdarúgócsapat edzése és ügyeinek intézése.A szer- tárosi teendőket, adminisz­trációs munkát szintén ő látja el. Igaz, vannak szakosztály- vezetők — mint például az asztalitenisz sportágban is — akik dolgoznak, csak ná­luk is több komolyságra lenne szükség. Hogyan értékeli a járási vezetőség a sportkör mun­káját? A közepesnél jobb Ezt konkrét tények bízó nyitják. 1963 őszén labda rúgócsapatunk az egyfor­dulós tornán megnyerte az Lpolymenti bajnokságot. A hetven sportköri tag közül 40 részt vesz a Kilián Testnevelési mozgalomban. A lányok aktivan bekap­csolódnak a sportkör éle­tébe. Az adminisztrációs munkát, tagdíjelszámolasi pontosan intézik. Ennyi po zítivum önkéntelenül kí­nálja a kérdést. Há a sportkör munkája még Így is jobb a közepesnél, mi lenne akkor, ha a veze­tőség minden egyes tagja lelkiismeretesen dolgozna? Egyházasgergén járva magunk is meggyőződtünk a sportkör helyzetéről. Tény, hogy sporttelepünk nem a legkorszerűbb. A réten mindössze két kapu­fával és két oszloppal — amely a 1 röplabdaháló tartója — találkoztunk. Csak a vezetőség passzi­vitásán múlik az, hogy ilyen a sporttelep, a veze- iőség tagjai részt vállal­nak Simon József napi há­rom-négy órás társadalmi munkából, a sportkör tevé­kenysége megváltozik, jobb eredmények születnek és a tervezett új sporttelep épí­téséhez is hozzáfognak. Reméjük, hogy az egy- hazasgergei sportkedvelők nem hagyják magára a munkában elnöküket — Szenográdi — ATLÉTIKA: Megyei kö­zépiskolás bajnokság, Sal­gótarján SKSE,-stadion 8,30 óra. A soprtegyesületi baj­nokság első fordulója. Sal­gótarján, üveggyári pálya 8,30 óra. VÍVÁS: az SKSE és az SBTC versenyzői Veszp­rémben szerepelnek ifjúsá­gi és II. osztályú férfi és női versenyen KÉZILABDA: Úttörők járási kézilabda tornájának döntője. Fiú és leány csa­patok mérkőzései Nagybá- tonyban 9 órái kezdettel. A megyei férfi kézilabda baj­nokság mérkőzései. Nagy­bátonyi B. — St Gépip. Tech. Nagybátony, ITSK pálya 11 óra. Előtte 9,45 órakor Nagybátonyi ITSK — Bgy. Dózsa. Nagybáto­nyi Gimn. — Zabar 8,45 órakor. RÖPLABDA: Férfi NB. I. Újpesti Dózsa — St. ZIM, Budapest, Timár ut­ca, 10 óra, v: Zsillé. Me­gyei női bajnokság: (a mérkőzéseket 10 órakor I kezdik az elől álló sport- ' telepein), Baglyasaljai B. , —Mizserfai B. Salgói B.— Kisterenyei B., Szorospa­taki B. — Róna-bánya. Férfi mérkőzések: St. ZIM II. — SBTC, St Dózsa II —Pásztó, Kisterenyei B. — Zpálfalvi Bányász. TEKE: a megyei nagy­golyós bajnokság mérkő­zései: 10. forduló: Zp. Épí­tők I.—SKSE II. SKSE I. —Mátraszőllős. SÜMSE TI. ■—SÜMSE I, Nagybátonyi B. — Zp. Építők H Ka- rancsalja B. — Kisterenyei B. LABDARÚGÁS: NB. I. B.: SBTC— Szombathelyi Haladás, Sal­gótarján, SBTC pálya, 15.30 óra. v.: Gere. Előtte 13.30 órakor, SBTC II — Zp. Bányász, megyei baj­noki mérkőzés, v.: Hor­váth. NB. II, Keleti csoport: Nagybátonyi B. — Vasas Izzó, Nagybátony, 16,30 óra V.: Arzt. Szolnoki MÁV — Baglyasaljai B. Szolnok, 16.30 óra, v.: Bálint. Bé­késcsaba — Kisterenyei B. Békéscsaba, 16,30 óra v. Kiss. NB. III. Északi-csoport: Kartali MEDOSZ — Zp. Építők, Kartal, 15,30 óra v: Dudás. Tűzoltó Dózsa — Bgy. Dózsa, Sashalom, Sasvári út 10 óra, v.: Hor- nyik. Megyei bajnokság: (A mérkőzéseiket az elől álló pályaválasztók sportelepein kezdik 16,30 órakor.) Ka­rancskeszi — Palotás, v.: Bakó. Pásztó — Mizserfai B., v.: Szabó L. Rákóczi- telep — Dejtár, v.: Simkó. Karancslapujtő — Rétság, v: Bures. Szécsény — St. Üveggyár, v.: dr. Juhász. Somosi, Ép. — Karancsalja v.: Langár. A mérkőzések előtt az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztályú baj­nokság: Salgótarjáni cso­port: Mátramindszent — Salgó, v. Bővíz, Ménkes — Hasznos, v.: Antal, Mátra- verebély — Mátranovák v.: Máté Tar — Rónabá­nya, v: Mészáros. Karancs- berény — Forgács, v.: Dobrocsa Szurdokpüspöki — Jobbágyi, v.: Fodor. Megyei NB-s tartalék- bajnokság. Bgy. Dózsa — Zp. Építők, v: Varga. Nagy bátonyi B. — Baglyasaljai B v: Dora A mérkőzések ólőtt az ifjúsági csapatok játszanak. NÖGRÄD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Gotyár Gyula 'Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 1- Telefon: főszerkesztő: 12-94. párt- és tömegszervezeti- és kulturális rovat 14-40 10-79, Ipari rovat: 10-64, Mezőgazda­sági rovat: 12-12 (123-as mellék) Szerkesztés: 11-59. Kiadja: A Nógrád megyei Lapkiadó V. -Felelős kiadó.- Vida Edit Kiadóhivatal; Salgótarján. Rákóczi út 53. Telefon: 10-29 Inaex-szám: 25072. Előállítja: ’ a Nógrád megye} Nyomdaipari V. Salgótarján Lovász József u. 2. Telefon: 11-92 Felelős vezető* Fila István 64.169. Terjeszti a Magyar Fosta Előfizethető: a helyi postain v taloknál és kézbesítőim * Előfizetés! díj: egy hóra 13.— forint

Next

/
Thumbnails
Contents