Nógrádi Népújság. 1963. november (19. évfolyam. 88-96. szám)
1963-11-20 / 93. szám
1963 november 20 NOGRAD! NÉPÚJSÁG 5 TÖRTÉHELEYI 1/ i volt az első? Ki és mikor kiálthatta ki rettenetes panaszát, az éhséget, a fagyot, a megaláztatást? Ki volt az első, aki már nemcsak magáért, vagy családjáért lázadt, ki volt, aki nyomorult társának, társainak odakiáltotta ; ne tűrj! Évezredekig érlelődött a társadalom méhében, mint ahogy a szén, vagy az olaj évmilliókig rejtezett a hegyekké, völgyekké 'gyűrődött föld kérgében, érlelődött iszonyú nyomás alatt, erőt gyűjtve, hogy egyszer megszülessen. Közben hullott a vér, pusztasággá váltak a termőföldek, s légiók lándzsái járták át a láncra- vert rabszolgák szívét. És a lázadók mellett megszülettek az első álmodozók, akik a ,ne tűrj”-nél már többet tudtak, többet akartak. Talán bolondok voltak, talán szentek, mert színes papírálmaikat izzó zsarátnokra vetették, kínhalált szenvedtek hitükért, amiért életükben győzelmet nem remélhettek. Áldozatuk még sem volt hiába. Mert gyűlt az álmodok tábora, seregekké nőttek a lázadók, a megkorbácsoltak és kitaszítottak, a már-már harcosok, akik csákányukat és kaszájukat, vagy puszta öklüket védekezőén magasba emelték. Olykor már figyelmeztetően is. . És megszületett az értelem. Fénye széles kaput vágott a vaksötét éj falán, heve tágas tereken oszlatta a ködöt. Megérkeztével összeszűkül a világegyetem, de félelmetesen kitágultak az ember határai. Üstökös futott fel az égre, amelynek ragyogását nem homályosította el a máglyák füstje, dicsőséges útját nem torlaszolták eltaposott páriák hekatombái. Megszületett és számba vette évezredek halot- tait, kora elesettjeit, zászlót tartott a rongyosok elé, törvénybe hívta őket a gazság és a sötétség papjai ellen és megmutatta a palotát, amelyet majdan be kell venniök, hogy történelmi rangjukhoz méltóan uralkodhassanak ... 1848-at írtak, a Kommunista Kiáltvány esztendeje volt. Tulajdonképpen innen kellene számítani az újkort, ekkor és ettől számítva fordult legnagyobbat a történelem kereke. Szórbaszökkent évezredek vérrel-verejtékkel öntözött vejése, ettől az időtől kapott nevet és mind tudatosabb szerepet az eszme: létrejöttek a Kommunista Inter- nacionálé és a munkáspártok, majd a történelem színpadán végre megjelent a párt. Harcos jövetelét a burzsoák gyűlölettel és iszonyattal fogadták, küldetését csak a proletárok legjobbjai értették meg. S a párt ezernyi akadályon, gáncsvetésen, csendőrszuronyon, börtönön és bitón át magasba röpítette , a világosság tűzcsóváit, diadalmas kop- jáit sorra ütötte be a pusztulásra ítélt hűbéri és tőkés rend falába. S alig léptünk a huszadik századba, a félfeudális cári Oroszországban kibontotta a dicsőséges zászlaját a lenini párt. Nem telt bele másfél évtized, két világra szóló forradalommal üzent az elnyomott, az erejét sikerrel próbálgató nemzetközi proletariátusnak, a rabszolgaságban sínylődő gyarmati népeknek. Második üzenetének zenéjét a zsarnokság birodalma eresztékeinek recsegése-ropogása adta. A lenini párt eszméje, a kommunista eszme a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével mérhetetlen anyagi erővé vált. IX ozzánk, magyarokhoz, a munkásmozgalom küzdelmein át negyvenöt esztendővel ezelőtt érkezett el. Keletről jött, miként a fény tisztító vihara, évszázadok szeny- nyét söpörte el a szabadság útjából, de melengető sugara íelszárította a proletártanyák könnyeit, a kérgeskezű cselédek és a kormosarcú munkások verejtékét. Jövetelekor nem volt gigász, de hetek alatt azzá lett, tetteivel óriássá növelte népünket, nemzetünket. Csodálatos forradalmat kormányzott, miként maga is csodálatos volt! Rettenetes terheket hordozott vál- án, de szerető figyelme játszóterek, parkok, szociális otthonok után kutatott a fáradt. öregek, sápadt, csenevész gyerekek számára, s ugyanakkor számlálatlanul adta a hősöket és a mártírokat a proletárhatalom védelmében. Az ügy, amelynek első és rettenthetetlen katonája volt. | az árulók gáncsvetésén és a külső ellenség beavatkozásán 1 elbukott, de a párt élt a föld alá is kényszerítve, élt osztálya, népünk legjobbjainak vágyálmában, szívében, meg nem alkuvó harcaiban. Ne- , gyedszázadon át adta ismét a hősöket és mártírokat, egy emberöltőn át nevelte és tanította az emberibb embereket, felkészítve és megedzve őket az új, a végleges honfoglalásra. Felszabadultunk. p" Ipusztíthalatlan vetése ekkor érett meg igazán. Az ország ezer sebből vérző emberhez volt hasonlatos. Üszők és rom, tankok szántotta földek, kifosztott gyárak és szétdúlt otthonok panaszolták a hatesztendős vérzivatart, vádolták a nemzetgyilkos rendszert, amely népünket a sír szélére taszította. De bármily nyomorúság is szakadt ránk, a párt volt az, amelyet nem rettentett el a madáchi kép, s a világ ámulatára meghirdette: lesz magyar újjászületés! Ö állt elsőnek a sorba, hogy eltakarítsa a romokat, példaadó tettei nyomán sarjadt ki a remény zöld vetése, tanítása nyomán erősödött a hit, hogy a gazdává lett nép magának épít. Ö verte be a grófok, nagybirtokosok földjébe a mesgyekarót, s a termőföld uraivá tette a nincstelenjáno7 sok tízezreit. Ö volt az, aki felszegezte a gyárra az ember ötágú csillagát és ő védte meg osztálya élén a parasztság és a munkásság jussát, amikor a reakció kezet emelt rá. Mérhetetlenül sokat tett, sokat adott. Egy nép, amelynek csak elbukott forradalmai voltak eddig, útmutatásai nyomán évszázadok illanó álmait válthatta valóra, szocialista haza építésébe fogott, amely egyedül méltó otthon a teremtő emberhez. És milyen tragikus emlékezni rá, hogy az építő munka lázában elkövetett hibák felnagyításával ellenségeink — ha rövid időre is — feledtetni tudták tíz év nagy művét, s a gyilkos söpredék a párt elpusztítására szövetkezett. Sötét szándékuk, mint már annyiszor, most sem járt sikerrel. De szomorú tanulság: a veszély napjaiban csak kevesen értették meg teljes nagyságában, hogy a párt elvesztésével mindent elveszíthetnek . .. Ám él a párt és ledönthe- tetlen fároszként világít be minden ösvényt, fénycsóváia már a kommunizmus útját pásztázza. Erős, ledönthetet- len torony, hisz’ tartópillérei nemcsak osztálya, hanem az egész nép szeretetének és tiszteletének gránit-szilárd fundamentumára épültek. jV/f a nem titkolt megha1 x tottsággal s férfias büszkeséggel ünnepeljük születésnapját. Évtizedek hősi harcainak, dicső forradalmának gazdag emléke, egy évszázaddal is felérő tizennyolc esztendő gazdag termése köszönti ez alkalomból. Negyvenöt esztendő. Számában és jelentőségében egész történelem! András Endre Benjámin Ferenc: VÖRÖS MADARAK!... Vörös madarak, piros madarak!... A megterhelt föld megváltásra vár. Csudára ébredt március szagától A proletár. Kelet égboltján hatalmas tűz fénylik, Robbantva-zúgva, bús-nyugatra tör. Kelet égboltján üstökös világít: A proletárököl. Vörös madarak, piros madarak!.,. Mi hír amott, ott túl a Visztulán? Csak repüljetek, szánjatok közénk csak - Es megszűnik a pokoli talány. Gyere, siess, te töprongyos muzsik! Csak a nevünk más, mi egyek vagyunk, Bennünket is emészt a láz viharja És kiszárad a vágyaktól agyunk. Vörös madarak, piros madarak!... Egy oltár kell csupán: a kalapács: Vagy tiporjon le mindenkit a Munka, Vagy vesszen a világ! Már fulladozik, tajtékos a föld már. Proletár, sohsem volt még ily tavasz! Gyere, muzsik, hadd öleljünk szívünkre! Vörös madarak, piros madarak!... Vállán a falu Egyenest a kukoricaföldre ment, hogy mielőbb elújságolhassa Szlif kánénak: — Sikerült elvtársnő. Írjanak egy kérvényt a megyei illeték-csoportnak, kérhetik a részletfizetési kedvezményt. Egy darabig elbeszélgetett még az asszonyokkal, aztán könnyű, gyors léptekkel ment vissza a faluba, frissen baktatott felfelé a kastély nyikorgó falépcsőin. Persze, nem mindig köny- nyű a dolga. Maros János még nem tudta elintézni az ügyét. A többgyermekes tsz-tag és felesége tv-t szeretne venni. Szorgalmas emberek, szépen kaptak előlegként krumplit, eladták és az árát a tv-re szánták. A többit meg majd 200 forintjával kifizetik pár hónap alatt — tervezgették. Az OTP azonban keresztülhúzta számításaikat. Részletre csak az vásárolhat, akinek fix a fizetése. Hogy mi mindennel foglalkozik Kovács János, a párttitkár. Nem is gondolta még akkor, amikor három esztendővel ezelőtt bizalmat kapott erre a nemesen szép és nehéz feladatra. A pártszervezet vezetőinek, a község kommunistáinak vállán az egész falu gondja nyugszik. Fáradságot nem ismerő törődésük jutalma az a bizalom, megbecsülés, szeretet, amely őket erős kötelékkel az emberekhez fűzi. A jelen s a jövő formálása mellett mennyi apró-cseprő ügy. Szomszédok, ismerősök néha egy talpnyi földért, egy-egy tyúkért összevesznek. Nyugodt, csendes szóval igyekszik békítgetni. Sokszor nem sikerül. Ilyenkor javasolja, bízzák igazságukat a bíróságra. Egy másik család elhatározza, hogy külön kéményt épít. Igen ám, de kell a másik engedélye. Az meg köti magát. Nem és nem egyezik bele. A panasz viharában ismét ó a villámhárító. gondja Kovács János tizenhárom esztendeje, hogy itt él Kiste- renyén. Azóta nem keveset kapott ez a falu. Kerekedik, alakul arculata. Az új iskola mellé két év múlva gimnázium épül, művelődési kisközpont lesz Kisterenye. A világítás azonban korszerűtlen még. ö már neonfényt képzel a kanyargós főutcára. És a közlekedés is mennyire elmaradott. Bosszantó félórákat áll néha az ember a lezárt sorompó előtt. Mint megyei tanácstag járt minden szükséges fórumot, hogy felüljárót kapjon a község. Ki is utalják a félmilliót. Erre egyes rosszindulatúak tehetetlenséggel vádolják őket: Miért nem aluljárót építenek. Arra nem gondolnak, hogy az legalább ötmillióba kerülne. Persze az emberek tö' ' -é- ge támogatója a terve! , közreműködői a megvalósításukban. Hogyis lehetne ez másként, amikor a kommunisták nemcsak a célt jelöltek meg, de maguk is szerszámot ragadnak és mindig ott vannak az építő munka első vonalában. A kultúrház rend- behozatalánál már ott serénykedett szinte egész Kisterenye. Íme most is nyílik a pártiroda ajtaja. A tsz-elnök hívja: menjenek együtt Szúpatakra. Miközben készülődik az elnök, szóba hozza kettőjük nagy munkáját, a szakosított állattenyésztés tervezetét ... Vég nélkül sorolhatnám, mi az, ami erőssé, bensőségessé teszi a párt és a falu dolgozóinak kapcsolatát. De szükségtelen. A kívülállók a község gyarapodásának szép jeleit első pillanatban is felismerik, meglátják. Ám a magyarázatot, a gazdagodás valódi hajtóerőit csak a legfinomabb műszer mérheti igazán. S ez a műszer a szív. UJiaUy Mária ANYÓKA pulóvert köt, asz- szonylánya a gépen gyerekholmit varr. A dikón az egyik vő, Viczián és fia, a két üveggyári munkás. Az asztal túlsó oldalán a fiatalabb asz- szonylány és a kisunoka: Robi. Nagyapa sámlin ül a tűzhely közelében. Kukoricát morzsol. Amúgy is kistermetű Kristóf Józsi bácsi — azt mondja, ez is közre játszott, hogy sohasem volt katona — így összekuporodva 71 éves kora ellenére gyereknek tűnik. Jó meleg van a szűk konyhában, nem is tudom, hogy férnek benne annyian. — Hát még ha a többi is itt lenne! — mondja Kristóf néni. A többi gyerekek, vők, a nyolc unoka és a három dédunoka. Akkor is elférnénk, megszoktuk egy életen át, hogy sokan, kis helyen. Sok mindenből látom, hogy rendszeres ez a családi ösz- szojövetel az apró házban — pedig Vicziánék is a szomszédban laknak, tágasabban. De itt a gyermeki tiszteleten túl ennek az idős embernek, a kimondhatatlan sok gondban, üldöztetésben hűséges párjának, kettejüknek és nélkülözésben felnőtt gyermekeiknek valami egymást elhagyni, mellőzni nem tudó belső mágnese van. Ahogy mondja a bújkálásokat, külföldi emigrációit, a kis Robi közbeszól : — Nagyapa, hát amikor a Kristóf bácsi csendőrök az erdőben keresték? Az unokák, a mai generáció már csak hallomásból ismeri, de átélte és agyába, szivébe véste Kristóf József és szavaiból kirajzolódó kommunista társai több évtizedes nehéz és hősi harcát. ÖTVEN ÉVE, 1912-ben került a munkásmozgalomba, a Szociáldemokrata Pártba, a bányász és a földmunkás szakszervezetbe szervezte az embereket. Tizenhatban letartóztatták, Kassára, majd Ónodra hurcolták összevasalva. Ekkor kéthetes éhség- sztrájkot tartott, kórházba került, majd eredménytelen vallatása után később haza engedték. De már fleknis volt, sehol sem tartották pár hétnél tovább, mikor megtudták, kicsoda Kristóf József. Az Acélárugyárban sok volt a szervezett munkás, itt érte őt is a Kommunista Párt megalakításának híre. — Készülődtünk mi már előtte is erre. Azon a május elsején az egész környék munkássága a Pécskő alatt gyűlt össze. Őszelején jött haza az öcsém, András, orosz hadifogságból. Ö párttag volt, elmondta, mit tanult. Újságokat is hozott, röplapokat, amelyek háborúellenes megmozdulásokra szólították fel a népet, Tőle tudtam meg. hogy már odakint megalakult a párt, Kun Béla is hazajön. — Talán kétszer is volt Salgótarjánban. Kun Béla akar velünk tárgyalni, adták szájról szájra a hírt a gyárban. A Vadász-féle vendéglőben jöttünk össze. Most rajtatok múlik a proletariátus jövője, fogjatok össze, elvtársak — mondta. JÖTTEK MASOK IS. Nyisz- tor bácsira emlékszem még. Nyisztor Györgyre. ö sokat beszélt nekem külön is a kommunizmusról, hogy milyen más lesz az életünk, a magunk gazdái leszünk, nem csavargók. Mikor megszervezték a Vöröshadsereget, akkor mégis katona lettem a" Ka- rancsban. Bizony, nem sokáig. A Tanácsköztársaság bukása után menekülnünk kellett. Csehszlovákiába mentünk, ott tovább szerveztük a pártot. Haza-hazajártunk közben. — így pusztult el az öcsém, Ardrás. Pinkusz levelet küldött vele a feleségének Mi- zserfára, de figyelték a házat és a testvér csendőrök kezére került. Elfogták,. úgy megverték, hogy a kórházban meghalt. Mások is sokat jutottak hasonló sorsra. — Én? Az ország minden bányájában dolgoztam, mikor már a csehek is elüldöztek. Mégse volt maradásom. Franciaországba, Belgiumba, Németországba űzött a sors. Itthon a gyerekek és az asz- szony. Ma sem tudom, miből éltek. Ott kint is rossz világ járt rám, alig kerestem any- nyit, ami nekem elég volt. A harmincas évek elején megint- csak idehaza próbálkoztam. Harminchétben hetvenünket lefogtak, Baglyason kínoztak bennünket, hogy mondjuk meg, kiadja a röplapokat, kik a párt vezetői. A lábamon, a kezemen kilördelték az ujjaimat, mégse tudtak meg tőlem semmit. Elítéltek, de a börtön után újra kezdtem, az egészet. AZ ÉLETTÁRS. lányai, itt- ott unokái egészítik ki a történetet. Kristóf József élete örök hajsza, örök bujkálás volt. És az a jó, hogy nemcsak hozzátartozói, hanem mások, falubeliek, és ismeretlenek is rejtegették, segítették. A szóért, az agitátor szaváért csupán, ami igaz, hogy ígéret volt, de annak csodálatos. Lám, már milyen régóta valóság az akkori Ígéret. Ez a legszebb elégtétel: nem hiába küzdött, szenvedett Kristóf József, a töpörödött Kristóf bácsi és sok-sok ezer elvtárs, amiért ők jóval előbb megfizették az árat, az megvalósult. Jó lenne regényt írni a Kristóf Józsefekről... Konűorosi János
