Nógrádi Népújság. 1963. augusztus (19. évfolyam. 62-70. szám)
1963-08-31 / 70. szám
6 wögradinépújság 1963. augusztus 31. A znap éjszaka szemét se ■í®' hunyta le Benedek. Hol dideregve, hol izzadva forgolódott az ágyon. A párttitkár szavai, a fegyelmi határozat, ráadásul Godóék manipulációja a csillékkel, teljesen összezavarták. Régen érezte már, hogy Godóval rossz vásárt csinált. Most mélységeket érzett megnyílni alatta. „Ezek a jégre visznek!” — gondolta. Soha nem volt még olyan hosszú, keserves éjszakája. A konyhából behallatszott Ica köhécselése. Éjféltájban felsírt a gyerek, vizet kért: Benedek hallotta, hogy az asszony nyikorgatja a csapot, aztán csönd, hosszú csönd következett. Hirtelen szomjúság fogta el, úgy érezte, folyókat tudna kiinni egyhajtásra. „El kell vinnem a családot innen” — gondolta. „Ne mutogasson a gyerekre senki majd, hogy ez a Benedek fia.” A gyerek ... Ügy nőtt, növekedett eddig, hogy jóformán számot se tudott adni róla. Néha megmagyarázhatatlan vágyódás fogta el, hogy lekuporodjon mellé a földre, játsszon, viháncoljon vele. De olyankor 'mindig jött Godó, vagy a másik és a kocsmába hívták. Esténként, amikor hazajött, a gyerek már aludt, az anyja nyakát szorosan átkulcsolva. Benedeknek fájtvez. Lám, ketten hogy megértik egymást! Tenni, tenni kellene valamit, hogy megváltozzon körülötte minden. De hogyan szabaduljon Godóéktól? Tudta, érezte, hogy ameddig Godóék közelében marad, nem tud talpraállni. De az asszony is, ha szólna, ha nem lenne olyan konok, meg lehetne vele beszélni mindent... Hol talál olyan embert, akivel meg tudná értetni, hogy elege van már ebből az életből, hogy már szeretne másképp is élni? Fölkelt és járkálni kezdett a szobában. Aztán eszébe jutott, hogy zajt csaphat, fölébreszti odakint a gyereket. Lassan, kínosan érkezett el a reggel. Most az egyszer nem volt szüksége ébresztésre. — Még ma kenyértörésre kerül a sor! — határozta el erősen. — Ha másképp nem, akkor én megyek el innen. — x — Szótlanul, némán dolgozott egész délelőtt. A másik kettő lopva állandóan az arcát kémlelte. Nem tudták, mi mehet végbe benne,,de komor hallgatása nem sok jót ígért. Godót bosszantotta ez a némaság. Eddig úgy érgzte, hogy Benedek teljesen a markában van, azt tesz vele, amit akar. — Beszélj már vele, — lökte meg Csonka egy alkalmas pillanatban —, ennek az agyára ment valami. Godó visszahunyorított: „Bízd csak rám.” Délfelé, amikor elszállították a munkahelyről a szenet, Csonka az inge aljába megtörölte az arcát s lámpája után nyúlt. — Megyek — mondta Godónak —, rögtön itt leszek — Ügyesen — biccentett a csapatvezető. Csonka elsietett, egyedül maradtak. M — Te Godó ... Már megint kezditek? — kérdezte rekedten Benedek. — Mit? — kérdezte Godó könnyedén. — Ja! Értem, mire gondolsz. Most csak kizárólag azért, hogy lásd: milyen könnyen megy az egész. Semmi okod, hogy berezelj. Persze, nem visszük túlzásba a dolgot. Az ilyesmit ésszel kell csinálni. Holnap te intézel el hármat-négyet, aztán egyidőre befejeztük. — Semmit se intézek! — kiáltott fel Benedek. Godó előkotorta a dózniját és lekicsinylőén legyintett Benedek felé. — Félted a bőröd, mi. Hová lett az a híres nagy bátorságod? — odanyújtotta a dóz- nit, úgy folytatta. — Attól nem félsz, hogy az én türelmem fogy el előbb? Pedig nem akarnám elvágni a fát alattad. P enedek kezében meg- állt a félig megcsavart cigaretta. — Fenyegetőzöl? Ehhez az egész disznósághoz semmi közöm! — Bizonyítsd be! — vigyorgott Godó és élvezte, hogy megremeg a dózni amannak a kezében. — Mi, ha akarjuk, a Csonkával úgy bemártunk, hogy évekig a börtönben rothadsz. Érted-e, komám? Van bőven a rovásodon. Horv csak kapásból említsek egyet: emlékszel-e még a csúzdagép- re, amit azért babráltál el, hegy ne kelljen rakodni, mert akkor is dögrováson voltál? — Ne ordíts! — ragadta meg a vájár Godó vállát. — Mit ordítasz? — No, mi az, ideges vagy? — gúnyolódott Godó, majd acsarkodva folytatta. — Ügy látom, meghülyültél, amióta a párttitkárral csevegsz. Meg akarsz javulni, mi? Tán még a pártba is bevesznek! Jó lenne a szocialista brigádba kerülni? Te hülye, azt hiszed, kellenél nekik? « — Elhallgass! — mordult meg Benedek, a csapatvezető elé ugorva. — Szétverem a pofád, ha rögtön be nem fogod! . . Godó leült egy darab fára és maró tekintetet vetett a hadonászó emberre. — És ha nem fogom be? Ha kikiabálom, hogy Benedek Péter lopja a csilléket? Én és a Csonka elmondhatjuk akárhol, hogy ... Nem fejezhette a vágat oldalából. — Széthasítlak, te! libben a pillanatban vi- lágosság közeledett. Szétugrottak és feszülten várták, hogy mi lesz. Csonka jött, kövér arcán messziről fénylett a mosoly. Csillebár- cákat mutatott a markából. — Ügy ment, mint a karikacsapás. A légvágaton keresztül mentem fel a siklóba. Ott eloltottam a lámpát. Van ott a kitérőben vagy harminc telijük. Négyen kicsréltem a bárcát a miénkre. No, látod, te hős: ennyi az egész. Hát veletek mi van? — kérdezte egyszerre megváltozott hangon. Godóból rekedten tört ki a szó. — Megőrült ez itt! Telebeszélték a fejét, tisztára eszetlen! — Fogd a szád! — csattant Benedek hangja. — Megmondtam, hogy elegem van az egészből. Csonka közelebb jött és kérlelni kezdte. — Nyugi! Szedd össze magad. Minden úgy megy, ahogy akarjuk. Benedek verejtékezett, melle zihált. Akkorát ütött öklével egy csille oldalára, hogy azok hátrahőköltek. — Gazemberek vagytok! Minden pénzem elnyeritek! Az asszony beteg... A gyereknek nincs egy jó ruhája! — hadarta össze-vissza. Csonka nekitámaszkodott a csillének, úgy köpködte feléje a szót. — Te valóban bediliztél, ba- rátocskám. Ügy látszik, igaza van Godónak. Be akarsz vágódni valahová? Hát csak menj, osztán nyalj nekik. — Benedek elé tartotta a markát. — Nesze: itt vannak az be, mert Benedek acélos marka a nyakára tapadt, hogy elkékült belé. — A gazember lelkedet szorítom ki, te nyomorult, te hamiskártyás! — Eressz ... eressz ... — hörögte Godó. — Tisztára elment az eszed! — lihegte, nyakát tapogatva, amint kiszabadult a szorításból —, meg se hallgatod, amit akarok. Nézd: holnap abbahagyjuk. Várunk addig, amíg elül a lárma. Addig te is megnyugszol, gondolkozol rajta — Semmin sem gondolkozom! Elegem volt belőletek! — Godó arca elé dugta két öklét. — Ezzel a két kezemmel őrlöm szét a fejeteket, ha még valami disznóságba belekevertek! Godó egy mozdulattal, elkapta a feldühödött ember gallérját. — így állunk? Talán már más helyet is kerestél? Telepofázták a fejedet? — Engedj! Hallod-e, eressz e!... Egy mozdulattal úgy vágta mellbe, hogy az hátrahuppant, a kiválogatott palarakás tetejére. De vicsorogva ugrott talpra és bordafát kapott elő Ozsvárték baligái. Vidd visz- sza nekik és mondd meg: itt vagyok! Én lopkodtam a csilléiteket! Csukassatok le! No, miért nem mozdulsz, a szentségit a fejednek! Benedek egy csavarással kiszedte markából a csillejegyeket. Másik mozdulatával lámpáját kapta le az ácsolat- ról és futásnak eredt. — Hát vissza is viszem! — kiáltott vissza a forgatólemezről. — Állj meg, nyomorult! üssük le! — ordított Godó. De Benedek elrohant s azok sápadtan meredtek egymásra a félhomályban. — x — Benedek úgy rohant a légvágatban, mintha élete függött volna tőle. Nincs veszteni való idő, sietni kell! Talán még nincs késő, nem szállítottak le a siklóból a csilléket... Vissza mindent, amit lehet! A párttitkár hangja csendült hirtelen a fülébe. „Nehéz visszaútat találni.” Homlokát kiverte a verejték, végig csurgóit az orrán, de nem bánta. Csak sikerülne! Csak ne találna senkit a siklóban! Itt van már a sikló, hallani a csúzda csattogását. Eloltotta a karbidlámpát és óvatosan haladt előre. Kikémlelt a légvágatból a siklóba. Fent a legfelső osztón égett csak lámpa. Itt csend és sötétség volt. A kitérőben ott ácsorogtak Ozsvárték teli csilléi. Tudta, hogy itt az alkalom. Körülnézett éa kabátjától takarva felvillantotta a gyufa lángját. Belekotort a legelső csillébe. A csillebárcán hármas volt, a Godó-csapat száma. A gazember Csonka... Lázas sietséggel szedte elő zsebéből Ozsvárték csillejegyeit. Letépte a drótjáról a sajátjukat s már vissza akarta cserélni az Ozs- vártékéval, amikor ... Hirtelen vakító világosság támadt körülötte. Négy-öt lámpa lobogott fel, káromkodás, lábdobogás, aztán záporoztak rá az ütések. — Megvagy, nyomorult csilletolvaj ! Dadogni, magyarázkodni próbált, de szóhoz sem juthatott. Kezéből kitépték az áruló baligákat s ő egyszerre megértette, hogy késő minden. Fásultan tűrte, hogy kivigyék a lejtősaknán és be- lökdössék a párttitkár szobájába. i — x — J éghideg szelek fujdo- gáltak a hegyek felől s már csak néhány nap hiányzott az újesztendőhöz, amikor Benedek kiszabadult. A júniusban megtartott tárgyaláson Godóék — ígéretükhöz híven — gyalázatosán ellene vallottak; sok régi ügy került napvilágra. A bíróság az összes körülmények figyelembe vételével hat hónapra ítél— Csak kettőt. Elég lesz kettő... — Soha nem lehet tudni, — vágott titokzatos arcot az asszony. Pár perc múlva kopogtattak az ajtón s vígan topogva, lábáról a havat verve, az öreg Ozsvárt lépett be. Eenedek elfogódottan kínálta hellyel a vendéget, aki azonban cseppet sem volt elfogó- tíott. Jóízűen nevetett, a gyereket ölbekapta és a vége az lett, hogy egy óra múlva ösz- szeszedelőzködtek s átmentek az öregékhez, egy kis ünneplésre. Jó bora volt Ozsvártnak, hamar belemelegedtek a beszélgetésbe. Az öreg semmit se kérdezett, hagyta Benedeket kedve szerint beszélgetni, csak néha csóválta meg a fejét. Benedek szégyenlősen azt is megkérdezte: hogyan termel a brigád? Tartják még a jó eredményeket? — Hát ami azt illeti, ter- melgetünk, termelgetünk elég szépen, — felelte Ozsvárt —, csak azzal nem vagyok kibékülve, hogy a két legügyesebb emberemet októberben elvitték katonának. Kaptam ugyan helyettük mást, de tudod ezek vidékiek, kényelmesek. Nehezen illeszkednek a brigádba. — Majd megszoknak... — sóhajtott Benedek. — Vagy megszöknek! — nevetett döcögősen Ozsvárt. Amikor aztán a vendégek éjfél után készülődni kezdtek, összehajtott kis cédulát ejtett ki ünneplője zsebéből-------------s hogy Benedek felvette neki, egyszerre eszébe jutott valami. — Te Péter, ejnye no, de jó, hogy kezembe akadt ez a cédula. A csapat jövő havi telepítését írtam rá: már karácsony után meg kellett adni a főaknásznak. De hová is tettem a szemüvegemet — kezdett kotorászni a zsebében —, no de keresse a fene, olvasd csak fel nekem, fiam. A te szemed még ablak nélkül is lát. é B enedek kisimogatta a papírt, melyre az öreg nagy, ormótlan betűivel rá volt írva: Nyugati sikló, 6-os csapat, szocialista brigád. Olvasta a neveket: — Ozsvárt János..., Kiss forgács Bertalan ..., Kovács Bálint... — s akkor hirtelen megakadt egy néven. Jól lát? Nem téved? De az ott csak az ő neve lehet, hiszen nincs másik Benedek Péter. — János bácsi... — kezdte, de nem jutott tovább. Szeme előtt összefutottak a betűk, a szoba, az emberek: minden. — Hanem azért egyet kikötök! — jegyezte meg Ozsvárt* huncutkásan csillogó szemmel. — A csillejegyeket. te fogod írni s te is rakod rá egytöl- egyig a csillékre. Hogy mindig eszedben legyen: yan visz- szaút. Mert bárhová is essen az ember, ha nem hiányzik az erős szándék, akkor van visszaút... (Vége) VÁRSZEGI GYÖRGY 1-----t e. A büntetésben töltött idő megviselte egy kicsit. Hangjából eltűnt a kötekedő hetykeség, mozdulatai sem árultak már el erőszakosságot. Se kát gondolkozott büntetésének töltése közben, hogy mihez fog majd, ha kiszabadul? Hogy fogadja a családja, hogy fogadják majd az emberek? Félt a pillanattól, amikor majd a világ elé kell kerülnie. S a pillanat egyszerre csak elérkezett. Elfogódottan szállt ki a vonatból. Szándékosan este érkezett, hogy ne lássák, mégis úgy érezte, mindenki őt bámulja, mialatt sapkáját szemébe húzva, gyors léptekkel sietett lakása felé. Szívdobogva állt meg az ajtóban. Mély lélegzetet vett és csengetett. Egy percbe sem került, már ott állt a lámpafényben az örömében hol síró, hol nevető asszony előtt. Aznap este sokáig világított a villany Benedekéknél. Az asszony elmondta, hogy milyen jó helye van a lámpatöltőben. És bizony, egy kis pénzt is összegyűjtött, szobabútorra. Benedek akkor restelkedve nyúlt a zsebébe s elővette a pénzt, amit „o n - n a n” kapott, a munkájáért. Nem sok... de hiszen, ni- csak! Pontosan annyi, ameny- nyi az asszony pénzéből hibázik a befizetéshez, hogy részletfizetésre bútort kaphassanak ... x — VASÁRNAPI FEJTÖRŐ TV ehezek voltak az első j Naphosszat otthon ődöngött, félt az emberek elé kerülni. Pedig mindenki tudta már akkor, hogy Godóék éveket kaptak az ő hat hónapjával szemben s ez szépítette is valamennyire a helyzetét. De mint aki mély szakadékba került, nem látott kiútat helyzetéből. Sehogy sem tudta, hogyan kezdjen újra dolgozni, kitől kérjen segítséget. Hiszen nem volt egy jóbarátja se jóformán; mindenkivel összetűzésbe került. Szilveszter estén kimondhatatlan vágyat érzett, hogy a kaszinóban megigyék egy pohár bort. Szeretett volna vidáman koccintani, boldog újesztendőt kívánni valakinek, aki nem néz rá görbe szemmel. Hallgatagon gyújtotta meg a kis fenyőfa gyertyáit és csendes örömmel nézte a gyereket, aki karácsony óta nem tudott betelni az égő gyertyák, a sziporkázó csillagszórók boldogságával. Azon az estén fehér abrosszal terített az asszony. Az asztalra bor került. A férfinak jólesett ez a figyelmesség. Amikor Ica a poharakat válogatta elő a konyhaszekrényből, mosolyogva szólt rá: 1919 szeptember 6-án volt a felsőgallai bányamunkások! hősi megmozdulása. Ennek emlékére rendezik meg minden évben a bányásznapot. Vízszintes: 1. Nógrád megye bányaüzeme. 6. Angol eposzköltő volt. 12. Nemzet. 13. Neki m. hangzói. 15. Nagyon csúnya. 16. Azonos betűk. 17. A nehéz fizikai munkát segíti a bányában. 10. Vissza: menni angolul. 21. Klasszikus dolog. 23. A Cigánybáró egyik alakja. 24. NY. 25. A hant. 27. A régi mértékegység. 28. \ Névelővel: sérülés a testen. 29. Hím állat. 30. Cipészszerszám. 31. Művészet latinul. 32. Gépkocsimárka. 34. Elektromosságban a pozitív sarok. 36. Mázolt. 38. Sebhely. 39. Megsérül. 41. összetételekben újat jelent. 42. Mint vízsz. 30. sz. 43. Ital. 44. Verssorok végén van. 45. Lágy fém. 46. végtelen kohó. 48. Odanyújtás. 51. Mutatószó. 52. Kórus. 54. Névelővel* csúnya. 55. Érinti. 56. Láb része. 58. Apró közepe. 59. Eredménye évről-évre sok millió forint a bányászatban (folyt. függ. 60.) 61. Alig van már bányász- család. ahol ne volna a szobában. 64. Középen kérges. 66. Vigadj! 67. Mint vízsz. 41. sz. 69. Félig nála. 70. öltözék. 71. Angol férfinév. 72. Hőemelkedés m. hangzói. 73. GGÖ. 75. Lusták. 78. Félig reggel. 79. Angol mérték- egység. 80. Tiszta németül. 81. Fejének ékessége. 82. Törők név. 83. Nem többet. 85. Napszak. 86. A munkateljesítmény egysége. 88 . Ba-be németül. 89 Óhajtó. 91. Eeykori tartomány Közép-Olas**- országban. 92. A nagyobb helyiség. Függőleges: 1. Bányászközség. 2. Idős. 3. Nála m. hangzói. 4. KAB. 5. Ez a burkolat. 7. Női név. 8. Csen. 9. Tóni m. hangzói. 10. Vajon nagyon régi? 11. Bányaváros. 13. Hosszúkás termetű. 14. A bányászok munkáját segítik ezek a berendezések Is. 13. NSA. 19. Akadály. 22. Elismerés. 24. Enni németül. 26. Ről párja. 28. Angyal-fajta. 33. Műhaj. 34. Fő ütőér. 35. AUateledelt. 37. Csiszolt kőkorszak. 39. Király francia nyelven kiejtve. 40. Jugoszláv város. 47. Rossz tanácsadó. 49. Vissza: súlyos betegség. 50. Érdes. SÍ. Rádió világmárka. 53. Piros németül. 55. Nem nappali. 50. A bányák gépesítése folyamán ez is majdnem minden bányában van már. 57. Vissza: nagyszerű. 59. Szoros a Kárpátokban. 62. Kanton Svájcban. 63. Pompás! 65. Hamis vád. 68. Az élére. 74. Visszafelé bejegyző! 76. Vissza: Ilyen a rágós hús. 77. Visszanyit. 78. Jelzőberendezés. 83. Eöl. 84. Hajó része. 87. Azonos betűk. 90. Kicsinyítő képző. Az oó, Illetve az öő betűk között nem teszünk különbséget. Beküldendő: Vizsz. 1. 17, 59 (folyt. függ. 60.) 61. függ. 1, 11, 14. 56. valamint a VASÁRNAPI fejtörő szelvény. Beküldési határidő: szeptember 4. Kérjük rejtvényfejtőinket. hogy megfejtéseinket lehetőleg levelezőlapon, a szelvény mellé'.-’etével küldjék be szerkesztőségünk címére. Múltheti fejtörőnk helyes megfejtése; Tanganyika. Uganda, Mauritánia. Gabon, Togo, Mali, C*>ád. Marokkó. Kamerun, Libia. Könyvjutalmat nyertek* Katona Erika Balassagyarmat. Király Albert Pásztó, Gőz Béla Salgótarján. A könyveket postán küldjük el.