Nógrádi Népújság. 1963. augusztus (19. évfolyam. 62-70. szám)

1963-08-19 / 66-67. szám

12

NÖGRÄDINÉPÚJSÁG

1963. augusztus 19.

Pali bácsi oílKDha

EGYSZERŰ ESZÉVEL sokat töprengett nagy fájásai szüntével a kórházi ágyon. Volt idő rá bőven azután is, hiszen járó betegként még két hétig bent tartották: akkor legjobban kedvelte a ■ park távoli zugát, egy virágágy mögötti pádon üldögélt csöndesen. És e közben bölcs igazságokra jött rá.

Hát persze, ő hangoztatta állandóan, hogy a téesz a tagok otthona, ott nem úgy kell élni, dolgozni, mint valaha az uraságnál: napszámosként, irigy idegenül, fogcsikorgatva. Bertók Pál azonban nemcsak beszélt erről, hanem a szerint is cselekedett. Gyakran este tízkor is ott tett-vett még az istállóban, kicserélte az almot a tehenek alatt, fényesre kefélte a szőrét a kedvenceknek, főként a Bimbónak és Rozinak. Ezeknek, ha más dolga nem volt, pipaszó mellett el is beszélt néhány régebbi közös emléket. Nehogy elfelejtsék, milyen sorsuk volt az ő portáján, hogyan kímélte őket s etette még lopott csemegével is. No hiszen, most sincs rosszabb dolguk, legalábbis addig, míg ő, a volt gazdájuk gondozza őket. A két jámbor állat talán értette is a simogató szavakat.

Igen, Bertók Pali bácsi becsületesen, elégedetten serénykedett az Űjbarázda fejős tehenei között. Nem értette, sőt szidta azokat, akik kényszeredetten, zsörtölődve, csak olyan tessék-lássék módon végezték dolgukat.

— Itt ti is, én is a magunkéban vagyunk. Olyan lélekkel és vigyázattal kell munkálkodnunk, mint odahaza csináltuk, amikor nem kíméltük magunkat, hogy jobb és szebb legyen az otthonunk. — Így szokta mondani és már ment is, hogy friss szénát rakjon a jászolba.

— Megette a fene! — ez volt az első eszmélése azután, hogy fellökte a bika. — Hát nem a legaljasabb módon meggyaláztam a közöst? Tisztára úgy tettem, mint a tolvaj idegen. Hogy kerülök azok szeme elé, akiket nagy hangon megreguláztam? — Bizony Pali bácsi nem bánta, hogy olyan sokáig ott tartják a kórházban.

— Dehát akárhogy volt, mégse egészen magam vagyok az oka — morfondírozott máskor. — Szőke Pista, meg Szlovencsák, a gazemberek. Miért szégyenítettek meg annyi nép szemében? Az egész életem keserves eredményét vették semmibe. — Pali bácsi még gyógyulófélben is újra felidegesedett.

. . . MERT HOGYAN IS TÖRTÉNT, hogy ez a vén paraszt, a termelőszövetkezet egyik alapító és leghűségesebb tagja szembe került a közösséggel, méginkább a saját lelkiismeretével? A vezetőség elhatározta, hogy a kevés tejet adó öreg teheneket kiselejtezik. Üj, fiatal törzskönyvezetteket állítanak a helyükre. Nos, az állattenyésztési brigádvezetőkre bízták az állatforgalminak eladandó tehenek kiválogatását. Tízről volt szó.

Már az sem tetszett Pali bácsinak, mikor Szőke Pista Szlovencsákkal jelent meg az istállóban. Jó, hát Szőke a brigádvezető, de Szlovencsák kertész, mi köze neki ezekhez a dolgokhoz? Azelőtt szatócs volt, nem is érthet a tehenekhez. Meg azután őt, a gondozót figyelembe sem vették. Nem is köszöntek, mintha ott se lett volna. Hát ki tudná azt jobban megmondani, hogy melyik fejőstehén való selejtezésre? Hajnali háromkor szinte ő ébreszti őket, gondosan megmossa mind a huszonhetet, az ő csontos ujjainak simogatásá- ra gyűlik a sajtárba, majd a kannákba az édesfehér ital nap mint nap. De ezek ezt semminek tekintik. Jó, csináljuk.

Az első hatot nem volt nehéz kiválasztani, hiszen azokon már az abrak sem fogott, csontosak, szikkadtak voltak. Akkor ért oda a brigádvezető, meg kísérője a Bimbóhoz és a Rozihoz. Megálltak. Pali bácsi szíve megdobbant. Mit akarnak ezek? A kertész alányúlt az egyiknek, aztán Szőke Pistára kacsintott. Az bólintott, majd jegyezni kezdett.

— Mi van azokkal, Pista? — lépett közelebb izgatottan az öreg.

— Mi van? Hát tudja Pali bácsi, hogy tízet kiselejtezünk.

— Tudom, de ... ezeket? Hiszen nem öregek. Jól is tejelnek. Tévedsz te fiam — pendített meg közvetlenebb hangot a tehenei érdekében.

— Vagy maga téved, bátyám. Ki van mutatva, hogy ez a két állat az utolsó három hónap átlagában nem adott többet egyenként napi öt liternél. Már pedig ebben az istállóban csak nyolc literen felüli tehenek maradhatnak, — hivataloskodott a brigádvezető.

— Az ángyod... izé, nem úgy van az egészen. Én ismerem jól a Bimbót, meg a Rozit, hiszen én hoztam őket a téeszbe. A tíz litert is megadták ezek akkor, itt is már harmadik éve vagyok köztük. Most, igen, a télen csutkaszáron éltek, az egyik alá egy ikerborjat is löktek egy hónapig. Az a másikat is nyugtalanította. Így lehetett a kevés tej...

— Mindegy, tíznek kell lenni, öregem, mit akadékoskodik? A brigádvezető ezeket is kiselejtezi, — szólt közbe Szlovencsák.

De bezzeg Bertóknak se kellett több, küszöbhöz vágta a pipát és szaladt az elnökért. Majd ad ő nekik. Hogy az ö tehenét vágóhídra vigyék. Még az úristennel is szembeszáll értük. Ajtóstól rontott az irodába.

— Hol az elnök?

— Mi van Pali bácsi? — csodálkoztak a mindig nyugodt tehenész zaklatottságán. — Az elnök elvtárs a lucernaföldre ment, ott lesz egész nap.

Nem is felelt. Szaladt tovább. Ki a tó partra, ahol reggel óta kaszások vágják a télire valót. Kiverte a veríték, lihegett, mire kiért. Ott is csak vicceltek vele.

— Csak nem ég a falu? Vagy friss lucernát akar vinni a teheneknek? — nevettek elé. — Az elnök? Most volt itt. Átment a Károly-major- ba, mert üzentek érte, hogy jöttek az állatforgalmitól a sertésekért.

Szent ég! Jöttek a hízókért. Biztos most viszik a marhákat is! Csak ott elkapja legalább. Károly-major meg a másik határrészen van, túl a falun. Vissza tehát. Fáradt volt, de nem hagyta magát. Mire odaért, már alig állt a lábán. De végre megtalálta, akit keresett.

— Elnök elvtárs... Józsi! Gyere gyorsan, nagy baj van! Segíts rajtam, édes fiam — s majd elsírta magát.

— Mi a baj Pali bácsi? — kérdezte ijedten az elnök.

Elmondta, elhadarta, hogy mit talált ki ez a Szőke Pista. Ö ezt nem hagyja, nem engedheti. Ez szégyen, mit mondanak a faluban, hogy pont az ő teheneit viszik vágóhídra. Itt valami nagy disz- nóság lehet a háttérben.

— Jó, Pali bácsi, gyerünk, nézzük, tudunk-e még tenni valamit. Mert lehet, hogy már elszállították a teheneket.

Ügyis lett, mire beértek, már Bimbónak, Rozinak, a többi nyolcnak csak hült helye volt. Hát ez szörnyűség!

— Gyerünk utánuk a városba, vigyél be motoron, hátha... — elsírta most már magát. Pali bácsi közönséges biciklin sem ült még életében, de most motorra szállt volna a kedvenceiért. Hiába.

— Nincs annak értelme - — vigasztalta az elnök, aki tisztelte az öreg Bertók becsületességét. Különösen azóta érezte közelebb magához, mióta egyedül maradt Pali bácsi, hogy az ősszel sírba tette a feleségét. — Azt már vissza csinálni úgysem lehet, kár a fáradságért. Majd hoznak a jövő héten új teheneket, még szebbeket, mint amilyenek a magáéi voltak.

DE AZ EGYÜTTÉRZŐ SZAVAK nem csillapították a tehenész fájdalmát. Ezt nem lehet megbocsátani. Itt mindenki csak nevet rajta, ellene van. Talán világgá kéne menni, mint gyerekkorában, ha elverte az apja. Másutt nem ismernék a szégyenét, jobban is megbecsülnék, mint a falujában. Ez már úgysem otthona, s úgy sincs neki már senkije, semmije, így háborgott magában nagy elkeseredésében.

Szőke Pistán azonban bosz- szút áll. A tolvajon! Ellopta az állatait, ellopta az örömét, a nyugalmát. De mit tegyen, hogy megemlegesse ezt a napot is? A kúthoz indult, hogy friss vizet igyék, minden nedvet kiizzadott a nagy sza- ladásban. Az ital felüdítette, kézfejével törülte meg kók- kadt bajuszát. És ekkor a szénahordó szekérre esett a tekintete. Ott állt az istálló véginél. Az is az övé volt! Csak a kerekei nem. Hopp, megvan! A szekéren új, hibátlan kerekek, a téesz műhelyében gyártották. Otthon a régi, hiányzó-küllős régi négy kerék. A szekér leltárban van, a brigádvezető felel érte. Kicseréli a kerekeket! Hadd fizesse meg a bitang, ha rájönnek. Őt már úgyse találják meg akkor. Meg ki is gyanakodna rá?

Így cselekedett. Két házzal arrébb lakott. Mikor besötétedett, egyenként átgurigatla az ócska kerekeket, haza az újakat. Közben még egy ötlete támadt. Nehogy mégis rágyanítsanak és megtalálják nála. Berecz Lajkó, a kupec, aki még most is kívül van a közösön, biztosan megveszi. Az mindent vásárol, különösen a lopott dolgokat, potyán. Nem tévedett. Hatszáz forintot kapott azonnyomban s már örült is a gyors intézkedésnek, mert még meggondolta volna magát és akkor mi lenne a bosszúval.

A felidegesedett, annyi izgalmon átesett vénemberben csak nem aludt el egészen a lelkiismeret. Hogyan lehet elaltatni? A felesége halála óta nem ivott, most elindult a kocsma felé.

— Jóestét Pali bácsi! Nahát, hogy magát itt látni és éppen zárás előtt! — köszöntötte a kocsmáros. Nem is volt rajta kívül más a helyiségben.

— Hát... megszomjaztam ebben a melegben. Hogy már záróra van, azt mondod öcsérp? A fene ismeri a szo- kástokat, máskor meg reggelig is áll a zene-bona. Na, adj hát egy liter bort üvegbe, akkor elviszem magammal.

VISSZAMENT AZ ISTÁLLÓBA, beült a szénáslyukba és elkezdett iszogatni. Ritkán ivó embernek, ilyen öreg embernek könnyen megárt az ital. Pali bácsi is így járt. El is szunnyadt talán. Egyszer csak arra ébredt, hogy a szomszéd istállóban nagy dö- römbölés van. Botladozva indult abba az irányba. Ott a borjas tehenek, még rajtuk túl abika. Az verte a jászlat, becsavargózott a láncba.

— Az isten, te! Hát hol van a gondozód? Itt kéne neki lenni. Hej, Papp Karcsi, megint valami menyecskénél koslatsz... Na, Mátyás, ne- tene, ne bolondozz! — A hatalmas állat fejével az alomra szorulva iszonyúan csapkodott, lábaival toporzékolt, fel volt bőszülve. Józan fejjel dehogy ment volna közelébe Pali bácsi!

TAMÁS ISTVÁN:

SZERETNÉM

hátamon vinni a Napot aranyló búzatáblák között s a nyár

szőke hajába temetni arcom tapintani gömbölyödő hasán az élet szívverését £s csókom melegét egy üj testből tüzelni és mosolyom ívét egy pici száj szegletén

Szeretném versbe terelni agyam lármás gondolatait

Szeretném

óh mennyire szeretném kiütni kezetekből a kételyek poharát és magasra tartani a rózsásbőrű jövőt

Szeretném

S csak várok ifjú férjként államon kéthetes szakállal morzsolgatva

a boldog nyugtalanság kemény perceit.

Már ott motozott a jászol körül, motyogott, káromkodott, kínlódott a vaddal, s egyszercsak alákerült a hatalmas testnek. A bika még jobban megszilajodott, ahogy képes volt rá, orrával, pofájával, melső térdelő lábával nyomta, verte Pali bácsit.

Talán nem is marad benne élet, ha közben meg nem érkezik a szoknyavadász Karcsi. ő aztán kihúzta az élettelen testet és hegyes villájával megszelídítette a bikát, így került Bertók Pál összetörve, mentőautóval a városi kórházba.

... Sehogy sem tudott tisztába jönni önmagával. Hogy lehet valaki ilyen vén barom, hogy egyik bajt a másikra halmozza?

Persze a téeszben minden kiderült másnap. Bimbót és Rozit Szlovencsák istállójában lelték meg az ö két nyúzott tehene helyett, amiket a brigádvezetővel összejátszva a téesz nevében adtak át az állatforgalminak. Fegyelmi bizottság elé került mind a kettő. Szőke Pistát leváltották a brigadérosságról, Szio- vencsáktól pedig visszavették Pali bácsi teheneit. A másik kettő árát kifizette neki az állatforgalmi.

De a kerékpárlopást is felfedezték, sőt azt is, hogy hova tűntek a lopott tárgyak. Az elnök személyesen ment ei Bereczhez és felszólította, hogy ha nem akar rendőrkézre kerülni, vigye vissza a kerekeket. A hatszáz forintot kérje meg majd Pali bácsitól.

AMIKOR A KÓRHÁZBÓL értesítés ment a faluba, hogy hazavihetik az öreget, szintén az elnök ment be érte a városba.

— Pali bácsi megsértette a közös tulajdont, megszenvedett utána, csaknem az életébe került, ezért nem állítjuk fegyelmi elé. Ilyen többé nem fordulhat elő. — Mikor látta, hogy a vén tehenész megkönnyebbül a szavakra, elmondta neki a két tehén esetét is. — Ügy, hogy otthon most már megint a mi istállónkba kötve találja őket. Ez is sikerült.

— Tényleg ... Otthon vannak? ... A Bimbó ... meg a Rozi is? Nahát akkor fiam, most már siessünk haza! — és kopott agyarára fordította a pipát.

KONDOROSI JÁNOS

KEMÉNY ERZSÉBET VERSEI;

PARAZSAK

Tűzvészt gyújtott a Nap az idei nyárban.

Vadul lobognak szikrázó színei.

Az alma hamvas bőrére csorognak és zamatos ízekkel lesz teli a barack arany húsa.

Az akác megőrült s újra virágba borulva lengeti lila szirmait; illata a kertre omlik s a bokrok ájultan pihegnek.

A fűszálak csókolózni kezdenek és csillogó kelyhét az éj ezüst ajkához emeli a Holdimádó virág...

Csírák

mozdulnak fénykeresőn a földben. Részeg bogarak háta villog zölden a repkény levelei között.

A lány a tóhoz szökik a vízzel szeretkezni és a hajnali bíbor karja fénnyé öleli az éjt.

Az idei nyárból

csupa tűzcsokor fakad...

Tiszaparti emlék

Láttad-e Kedves, előttünk a Tisza hogy hömpölyög és lágy aranyhaját mint reszkettetté k meg a parti árnyak: e lenge díszt sötéttel szőve át.

És hallottad-e ott a parton ülve mint simogatta ránk a csönd neszét örök ringása hullámzó vizének: a fényt ezer szilánkká törve szét.

S érezted-e? Illatok és ízek vággyal lobogtak át a partokon s tündöklővé mélyültek a színek, míg zajló hévvel folyt a „Nagy Rokon”.

Láttad ugye? És nem felejted soha a percet, ami nem is volt talán; az édes, zsongó csók előtti csöndet, míg fények törtek össze a Tiszán.

Tokaji tájon

(Iványi Ödön festmény:)

M—11 »I in—I ■■Ml,,«. BWkWWMU,«.,

JOHANNES R. BECHER:

Háromszor reng a Föld

Háromszor reng a Föld az ember életében.

Először reng a Föld, amikor az ember öntudatra ébred és felismeri, mit jelent: embernek lenni. Ekkor meghajlik a Föld az ember nagysága előtt és először reng.

Másodszor reng a Föld, amikor az ember a sors fölé emelkedik és felismeri, hogy ő úrrá lehet a sorson,

ekkor meghajlik a Föld az ember mindenhatósága előtt és másodszor reng.

Harmadszor reng a Föld, amikor az ember az emberrel összefog és együtt hirdetik: „Mi megváltoztatjuk a világot.”

Ekkor egy új megtermékenyül és e’őérzetében harmadszor reng a Föld.

És ez a rengés elvegyül idők ön át, tova a végtelenségen a világ teremtését kisért mennydörgés morajával.

Hollósi Tibor fordítása

\

\