Nógrádi Népújság. 1963. augusztus (19. évfolyam. 62-70. szám)
1963-08-19 / 66-67. szám
1963. augusztus 19. nögrädt népújság 11 BALATONI TÁJAK Qt/uzút JlLaHULialuL Az iskolából ismerték egymást. Aztán később a téli örömök közül a szánkázás volt, amire emlékeznek, öszejártak a két íalu fiataljai, hiszen Ságujfalu és Ka- rancsság között mindössze három kilométer az út. Ha egy fiú és egy lány kézenfogva megy, akkor meg még rö- videbb. Nagyon sokszor táncoltak együtt, amikor egy- egy bálon találkoztak. Egy alkalommal ismét látták egymást, Gáboron akkor egyenruha volt, katonaságtól jött haza szabadságra. Lejött Holánékhoz, beszélgettek. Búcsúzáskor, talán félve, de annál nagyobb komolysággal hangzott el a kérdés, eljöhet-e máskor is, ha visszamegy, írhat-e ? Halk igen volt a felelet. Gyakoribb lett a levélírás, hosszabbak és tervezgetőbbek a mondatok a ' levélpapíron. Az egyik találkozásnál Gábor határozott hangon jelentette ki, elveszi feleségül Jolánt. Nem volt hivatalos lánykérés, nem is kellett. A szülők tudtak a fiatalok szerelméről, régóta figyelték kapcsolatukat, s titkon saját fiatalságuk jutott eszükbe. Gábort szerették, rendes fiú, Jolánt is. Nem tartottak eljegyzést sem. 1963'. július 10-én a ka- rancssági községi tanácson Herencs- völgyi Gábor 23 éves nagybátonyi bányász és Kovács Jolán 20 éves ság(Szlovák György rajzai) újfalui fodrászlány boldogan mondta ki az igent. Nem volt nagy lagzi sem, ahogy itt szokás, de volt egy autóbusz, amely Salgótarjánba hozta a fiatalokat. Az IBUSZ-nál érdeklődtek, milyen külföldi utat lehetne választani, mert ők úgy határoztak, külföldre mennek nászútra. Az IBUSZ-ban öt-hat prospektust raktak le eléjük. Az egyik nagyon csábította a fiatalokat. Románia, a Fekete-tenger Ma- maia. — Lehet-e oda menni 7 — Lehet, de csak egy hely van. — Kettő kellene — mondták szinte egyszerre. És ment a kérdés telefonon Budapestre, lehet-e még egy helyet biztosítani ? Igen, — hangzott a válasz és boldog izgalommal telve repítette hazafelé a két fiatalt az autóbusz. Ha valaki először megy külföldre, tudja mi az az érzés, ami az utazást megelőzi. Milyen lesz a repülőút ? Valóban olyan finom ezüstösen csillogó a homok, ahogyan a prospektusban olvasták ? Olyan korszerű a szálloda ? Milyen lehet a Fekete-tenger ? És minden, nagyon sok minden eszükbe jutott. Izgalom előzte meg a jegyek érkezését. Két napot jelölt meg az.IBUSZ. Az első nap nem érkezett levél. Aggódva kérdezték: „Mi van, nem jött semmi ?” „Nem, nekem sem”. „Bemegyek Tarjánba” — mondta izgatoi- tan Gábor. „Ne menj, hiszen holnap is jöhet”. Jött is a postára két repülőjegy Constancaig. Elérkezgtt az indulás ideje a budapesti a Ferihegyről. Nyolcvannégy magyar turista, közöttük Gábor és Jolán most már mint He- rencsvölgyi Gábor- né. Először repülőgépen. Nagyon izgultak, de nem volt semmi baj. A kedves légikisasszonyok vigyázó, mosolygó tekintete kisérte őket. Constancában Ovidius Eminescu szobra és a Fekete-tenger várta a fiatalokat. Rövid autóbusz út, aztánt feltűnt modem szállodasoraival, csillogó homokjával Mamaia, a román Riviera. Négy emeletes, modern szálloda, a Hotel Lótusz lett a laK- helyük. Eligazítás a hallban, majd a második emelet 210-es szoba. Első dolguk volt lepillantani a tengerre és körülnézni. Nem ők voltak az egyedüli nászutasok, még nyolc pár volt a csoportban. Oldalakat lehetne írni, annyi élményben, örömben, boldogságban volt részük. Kirándulás a tengerre. Constancában, sütkérezés a napon, lubickolás a Feketetenger hullámaiban, a közös szórakozások. Képet mutat a fiatalasszony, önfeledt, vidáman mosolygó fiatalok, köztük ők is, idézik az ifjúságot, a szerelmet. Mennyi emlék, barátság. Nagyon sok barátságot kötöttek. Irén- kével, a tolmácsnövel, a gondnok bácsival, aki biztatta őket, hogy csak énekeljenek az utolsó napon. Mert eljött ez is. Igaz, kicsit fájó, hiszen maradtak volna, ahogy mondták, legalább egy fél napot. Jött a búcsúzás, s a repülőtérre induló busszal lépést tartott a gondnok bácsi motorkerékpárja, mert nagyon megszerette őket. Elkísérte kéthetes fiait. Most itthon vannak, frissek az emlékek, az öröm napjai még. Tervek komoly, nagyszerű tervek hálózzák be a fiatalok karancssá- gi házát. Készülnek jövőre is külföldre, a Szovjetúnóba szeretnének menni, vagy máshová, ahol lesz hely. Igazuk vám, vajon nem a legjobb ismeretszerzés az utazás ? Különösen ha barátokra, társakra lel az ember. Budapesti, pécsi házaspárokkal kötöttek mély barátságot. Leveleznek, közös tervük meglátogatni egymást, ha lehet még ebben az évben, ha nem, jövőre, amint lehetőség lesz rá. Lesz lehetőség. Szorgos munkás emberek mindketten, jól keresnek. Most a tv vásárlás és a szobabútor van beütemezve. no és amiről írtam, egy újabb külföldi út. Fiatalok, boldogok. Miért ne lennének azok ? Szokács László Ilonkát eljegyzik Ketten ültek a cukrászdában, Feri és Ilonka. A fiú megszólalt: — Ilonka, olyan boldog vagyok, hogy megismerkedhettem magával! Szinte nem is merem elhinni, hogy itt van mellettem. — Ilyen a véletlen. Ha tegnap nem mutatnak be bennünket egymásnak, akkor most nem beszélgethetnénk itt a cukrászdában. — Ilonka, ez nem beszélgetés. Legalább is részemről nem. — Hanem? - kérdezte kacéran a lány. — Vallomás! Ilonka, én ilyen aranyos lánnyal, mint maga, még nem találkoztam! — Most azt kellene felelnem, hogy biztosan mindenkinek ezt mondja. De én elhiszem! Hiszen olyan jó elhinni. — Ilonka, milyen édes a kalan- ja! Ilyen szép kalapot én még életemben nem láttam, — Félemelet, balra! — Hogy mondja? - csodálkozott a fiú. — Félemelet, balra. — Én harmadik emeleten lakom, de sajnos, a lift sohasem működik. — És ez a csodaszép sál! — Második emelet, jobbra. — És milyen gyönyörűen ível a nyaka ebből a szép selyemblúzból! — Első emelet, jobbra. — Ne haragudjon, Ilonka, nem értem magát, — fakadt ki idegesen a fiú. En beleszerettem magába! És őszintén, rajongva bevallottam, hogy szeretem, szeretem, szeretem! Maga pedig folyton arról beszél, hogy hol lakik, hol lakott egy tudomisén, hogy micsoda jobbra-balra címekkel válaszol az én szerelmes szavaimra. — Ne mérgelődjék, Feri! Rájár a szám, mert ellazító vagyok az áruházban. Egész nap azt csinálom! De mosolyogjon már! Maga akkor csinos, ha mosolyog. Nini, most látom, milyen szép nyakkendője van! — Tetszik a nyakkendőm? Első emelet, balra. Izé, már én is eltanultam magától. . . Ilonka! En, én, én. .. én szeretem, és nagyon szeretném, ha egy életen át hallhatnám ajkairól, hogy jobbra, vagy balra. És azt is, hogy emelet, hogy alagsor, hogy félemelet! — Most megkérte a kezemet? — Igen. Megkértem a kezét! Ilonka, akar a feleségem lenni? — Váratlan volt az ajánlata, de azért válaszolok! Akarok! — Honira, én olyan boldog vagyok, olyan nagyon boldog vagyok! Mindjárt meg is veszem a jegygyűrűket! A lány halkan, szerelmesen jegyezte meg: — Jegygyűrűk, harmadik emelet, balra ... Palásti László Az Országos Főközpontban semmi sem mutatta, hogy pár perccel előbb rettenetes tragédia játszódott le. Nyakacs- ka főelőadó kartárs (ebben a percben már nem találta magát méltónak az elvtárs kitüntető elmére) magába ros- kadtan ült a helyén és gondolatai a lenni vagy nem lenni kérdéskomplexum hátborzongató szakadékai fölött vergődtek. S mivel évek óta megszokta, hogy csak kölcsönzött bölcsességekben tudott gondolkodni, most is magyarázatul egy német filozófus mondását idézgette: „A pokol útjai is jóindulattal vannak kikövezve.” Igen, kétségtelen, hogy ezzel az esettel állunk itt is szemben. Mert állíthatja-e bárki is, hogy őt ellenséges szándék vagy isten őrizz valami rosszindulatú kispolgári érzés vezette, amikor ma délelőtt arról a társadalmunk jelen fejlődési szakaszában mind gyakrabban felmerülő problémáról gondolkodott el talán a szükségesnél mélyebben is, amely az emancipált nők legsúlyosabb problémája: a második műszakról. Pár kétségtelen dolog, hogy Nya- kacska kartársunknál minden filozófikus hajlama mellett jelen probléma előhozásához nagymértékben hozzájárultak még az alábbi tényezők is; a) a virágillattól vemhes május, b) Ilonka kartársnő ibolyakék szemei, c) az osztályvezető elvtárs vidéki kiszállása, valamint d) az a ténykörülmény, hogy szombat volt és az évek folyamán meggyökeresedett szokások szerint ezt a napot nem hétvégi hajrára, hanem sokkal inkább csendes, értékelő elmélkedésre szokták felhasználni a Főközpont dolgozói. Tessék most már elképzelni, hogy ilyen tényezők össze- és közrejátszása mellett a fent említett Ilonka kartársnő az alább jelzett napon egy „melbourni” szatyor zöldborsóval érkezett a Főközpontba, ahol Nyaakcska kartárssal egy szobában töltötték a napnak „hivatali idő” címszó alatt szereplő részét. És furcsa, de igaz, néha jelentéktelen dolgok indítanak el nagy eseményeket. Bár az önmagát nem ismétlő történelem a folyamatokat elindító gyümölcsök közül eddig az almát tartotta leginkább nyilván (vesd össze a Newton fejére hulló alma és a gravitáció törvényszerűségének felfedezését, vagy a rothadó alma illatát Schiller „Ármány és szerelem” c. művének születésekor stb), a szatyor zöldborsó most Nyakacska kartársunkban a második műszak problémáját vetette fel. Amikor elgondolta, hogy Ilonka kartársnő délután a rekkenö kánikulában a megérdemelt pihenő helyett szőkefürtös fejével eme zöldborsó-hegy fölé görnyed és azt fogja tisztogatni, elöntötte a pír és a szégyenkezés, nemes gondolatokat indított el benne. A jó úton meginduft gondolatokat pedig hamarosan követte a minden Demosthe- nésnél szebben beszélő tett is. mert amikor Ilonka kartársnő szende, de sejtelmes mosollyal közölte, hogy egy órácskára „házon kívül lesz” és úgy is lön, amint mondd, Nyakacska kartárs elszánt mozdulattal birtokába vette a zöldborsóval terhes szatyrot es íróasztala védelme mögött serényen hozzálátott annak megtisztításáhc z. A történelmi hitel kedvéért meg kell állapítanunk, hogy a munka — annak ellenére, hogy Nyakacska kartárs a családi tűzhely körül nem tett szert ilyen irányú munkában a legcsekélyebb gyakorlatra sem — derekasan haladt és a borsószemek vidám koppanással hullottak egy nagy „Országos Főközpont” feliratú borítékban a kibelezett hüvelyek pedig már tekintélyes heggyé nőttek egy, az íróasztal fiókjából sebtiben előhúzott irattartó tetején. Tagadhatatlan, hogy a „termelési viszonyok” is kedvezőek voltak: nem csengett a telefon, a szobában idegnyugtató csend volt, „zavaró repüléstől” sem kellett tartani, hisz az osztályvezető elvtárs vidéken értekezett, és Nyakacska kartársunkat a hasznos munka régen nem érzett öröme csendes mosolygásra késztette. Ebbe az örömet szülő és születő boldogságot váró hangulatba robbant bele, mint abból a bizonyos derült égből a villámcsapás, a Főközpont első elnökhelyettese. Barátságos mosolyát a döbbenet csendje szobrász vésőjére kívánkozó grimasszá torzította, máskor egyébként kifejezéstelen szemeiből villámok cikáztak elő és az egész ember mérhetetlen indulatok kitörését sejttette. Nyakacska kartársunk orcája gutaütésgyanús lángban égett, a máskor feletteseivel szemben megnyilvánuló harsány köszönése szánalmas dadogássá torzult, a borsószemeket tartalmazó borítékot a földre ejtette, a még puco- latlan borsókat magában foglaló világot járt szatyor az íróasztal alá hullott, de hiába minden, mert az asztalon, gonosz árulkodással ott magasodott az irattartón a borsóhüvelyekből kiképzett „szégyenhegy”. A szituáció tagadhatatlanul kínos volt s nem lehet csodálkozni, ha az egyébként sok vihart megért elnökhelyettes is csak néhány pillanat múlva (Nyakacska kartársunknak óráknak tűntek e pillanatok) nyelte le hirtelen felkakaskodott haragját és mintha mi sem történt volna, a hálózatfejlesztési tervet kérte. Öh, milyen szép lett volna a szokott elegáns mozdulattal odanyújtani a kért anyagot: — Tessék elnökhelyettes elvtárs, — s ha mondani nem is lehet, de a szolgálatra kész fölénnyel éreztetni; ugye nálunk rend van, erre az osztályra lehet számítani. De fájdalom, ezt a biztonságot most csak valami csoda rögtönözhette volna, mert a hálózatfejlesztési terv éppen abban az irattartóban várta a megvalósítását, amelyen az emberi szorgalom által borsóhüvelyekből létesített hegy emelkedett. Nyakacska kartársunkat mindent elsöprő elszántság szállta meg. Érezte: egy pillanatnyi ingadozás, egy másodpercnyi habozás is végzetes lehet. Ezért egyetlen mozdulattal megsemmisítette, leseperte a borsóhegyet és máris nyújtotta a mappát. Az elnökhelyettes mohón kapott utána, s míg Nyakacska izzadságfürdőben meggyötörtén állt a takarítás előtti vásárcsarnokra emlékeztető terepen, lapozgatni kezdett benne. Arcvonásai megenyhültek és már-már úgy nézett ki, hogy a vihar elvonul, amikor az elnökhelyettes kezét kéjes csiklandozással „sétáló palotájának” választotta egy kicsiny kis hernyó. Nyilvánvalóan a borsóhegy összeomlása előtt húzódott meg valamelyik lap mögött és sem akkor nem volt kémkedési szándéka, amikor elbújt, sem most nem volt agresszív törekvése, amikor a maga módján parolázott az elnökhelyettessel. S miután nem volt a Főközpont dolgozója, nem érthette meg azt sem, hogy miért fricskázta őt le olyan goromba undorral az elnök- helyettes és miért rohant el iszonyatosan felpaprikázva: — Hát ez már mégis csak hallatlan ... erről az egész virtschaftról még beszélünk — felkiáltással, irgalmatlanul bevágván maga mögött az elvi osztály jobb sorsra érdemes ajtaját. Szegény Nyalcacska kartárs pedig ottmaradt összeomlott karrierje romja között. Mert ezek után, ha nem is rúgják ki, (helyzetét a lehető legsötétebben látta), az már biztos: tündöklő, mocsoktalan pályafutásának vége. Többé már ő sem állhat a példakép dicsfénnyel övezett magaslatán, olyan lesz csak, mint a többi szürke kis hivatalnok. Reznák, a titkos ügykezelésből, most már nyíltan is ki fogja mutatni a fogafehérét. Mit is lehetne várni az olyan embertől, aki még annak idején szépen megszerkesztett önéletrajzára is, amelyben népi káderhez méltó büszkeséggel írta be: „Apám nyomorgó telkes paraszt volt” — gúnyosan jegyezte meg: — No, no, Nyakacska elvtárs, a történészek szerint egy jobbágytelek 35—70 holdig terjedt, nem lesz itt valami baj?! Maga kissé kulákgya- núsü S mindennek ez az átkozott második műszak az oka ... Aztán, mert hát ilyen az ember, bánattól fátyolozott szeme előtt megjelent Ilonka kartársnő, az egész tragédia tulajdonkéopeni okozója. F.s a szép szőkefürtös fej, a hozzája kapcsolódó igen kívánatos részekkel, feltámasztották Nyakacska kartársban az örökké optimista embert. Mert lehet, hogy ennek az egész második műszakból eredő ügynek még lesz folytatása, de ha Ilonka kartársnő megtudja az események igazi indítóokát, akkor ez a folytatás lehet még kellemes is. Ki tudja, talán még egy harmadik műszak is lesz belőle!! CSUKLY LÁSZLÓ
