Nógrádi Népújság. 1963. június (19. évfolyam. 44-52. szám)

1963-06-29 / 52. szám

N ő G R A D I népújság 1963. június 29; ÜLÉSEZIK A MEG VEI TANÁCS (folytatás az 1. oldalról) éveiben megépítendő két sal­gótarjáni üzletház. A megyeszékhely, de az egész megye ivóvíz ellátásá­nak és a szennyvízelvezetés problémáinak megoldására is ebben az ötéves tervben fog­hatott hozzá a megyei tanács. A mátraszelei vízmű létesíté­se Salgótarján vízellátási ne­hézségeit csak részben és ideig­lenesen oldotta meg. Folyik azonban a regionális vízmű megépítése, amelynek első lépcsőjét 1965-re kell befejez­ni. Sajnos, a szennyvízderítő és szennyvízlevezető csatorna­hálózat építése elmarad a kí­vánt ütemtől. örvendetes, hogy az egész­ségügyi beruházások tervét is sikerült eddig túlteljesíteni. A kívánt ütemben halad a megyei kórház építése. A la­kosság egészségügyi ellátásá­nak megjavítására a két esz­tendő alatt elköltött negyven- millió, 1965-ig pedig 118 mil­lió 400 ezer forint előnyösen fogja éreztetni a hatását. Ugyancsak jelentős javulás következik be a megyeszék­hely lakásehlyzetében, hiszen állami és szövetkezeti pénz­ből 1965-ig összesen 1718 lakás létesült Nógrád megyében, amelyből Salgótarjánban 1588-at építenek, építenek la­kóházakat ezenkívül a nagy- bátonyi és balassagyarmati lakáshelyzet megjavítása ér­dekében. A lakásépítésről el­mondható, hogy nemcsak a tervszerinti ütemnek felel meg az épületek átadása, de azt évről évre meg is haladja. Ez elsősorban a megyei építő­ipari vállalat igyekezetének tulajdonítható. Előfordul azonban, hogy a sietség miatt a lakások minősége nem mindenkor felel meg a követelmé­nyeknek. A sietséget az indokolja, hogy a lakásigénylők száma a sza­nálások miatt is emelkedett. A jövőben azonban törekedni kell a lakások minőségének megjavítására. A legtöbb gon­dot mégis a kiviteli tervek késedelmessége okozza, ame­lyen valamennyit enyhített a megyei tervező iroda életre- hívása, de e tekintetben a megyei tanács tervosztályának még javítania kell munkáján. A beruházások helyzetének fönt vázolt és egyéb problé­máit megvitatva, a tanácsülés jóváhagyta az előterjesztést. Határozatot hozott a többi között arra, hogy illetékesek­nek meg kell találniok a mód­ját a jobb minőségű és be­osztású lakások építésére, a még szebb homlokzati kiala­kítás és színezés megoldására; a községek és falvak vízellá­tásának megjavítására, szor­galmazni kell a víztársulatok létrehozását; több gondot kell fordítani a bölcsődei igények kielégítésére; a mezőgazdasági beruházások végrehajtása so­rán törekedjenek a komplett major kialakításra, a mező- gazdasági épületek felújításá­ra, karbantartására. A hatá­rozat (intézkedéseket javasolt a harmadik ötéves terv elő­készítésére is. • A tanács beruházási tevékenységének megvitatása után, az ülés megtárgyalja a dolgozók fokozottabb bevonásának lehetőségeit a tanácsi munkába, a bírósági ülnökök megvá­lasztásáról, a NEB tavalyi munkájáról és idei munkatervé- röl, valamint más, a napirenden szereplő kérdésekről szóló előterjesztéseket. Óiét ILI $£ú l//(LÍ : Fellenz és Fraundorfer Nem Goldoni Truffaldinó- jához hasonló mulatságos fi­gurákról van szó: a két F. beiűs személy, emberiség­mértékben közveszélyes gyil­kos. Jelesen szolgálták Hit­lert és most könyökig véres kezüket Adenauertől kapott kesztyűbe dugva, ők is — sok méltó társukhoz hasonlóan — a NATO-nak nyújtják, mond­ván: céljaitokat tekintve im­már alkalmasnak tekintjük magunkat... Martin Fellenz SS Ober­sturmbannführer Tarnovban és a megszállt Lengyelország más városaiban hullahegyeken gázolt át. Nem jelképesen, hanem a valóságban, ölési módszere, „sajátos” volt és „egyéni”. Ahol megjelent ez volt a bemutatkozó gesztusa: a tömegbe rohant és lőtt. So­se vaktában. iMndig célzott és válogatott. Egy-egy neki­futás után hajlott vén és ti­pegő gyerek, ifjú és hajadon, asszony és életerős férfi bu­kott átlőtt koponyával a kö­vezetre. Ezreket ölt meg sa- játkezüleg. Krakkóban, ahol a Gestapo alakulatok parancs­noka volt, negyvenezer áldo­zatát tartják számon. Ö gon­doskodott róla, hogy a gettó lakóit az általa készített me­netrendhez igazodva határidő­re elpusztítsák, az 6 paran­csára állították le a lublini pályatesten a januári fagyban azokat a vagonokat, amelyek­ben több ezer • ruhátlan gyer­mek volt fahasábok módjára összezsúfolva. A szerelvény csak akkor mehetet tovább, amikor ezekből a gyermekek­ből már egysem élt. Ehhez hasonló haditettek fűződnek Fellenz nevéhez Michalovicz körzetében folytatott tevé­kenysége idejéből is. A háború után csaknem egy évtizedig láthatatlan ma­radt: Nyugat-Nérlietcrszágban, Schleswig-Holsteinben élt há­borítatlanul. 1954-ben újra a „közélet” porondjára lépett. Schleswig város tanácsosa lett. Sok évbe telt, míg hajdani működésének néhány életben maradt tanúja előkerült és negyvenezerszeres gyilkosság vádjával hosszabb huza-vona után 1961-ben a vádlottak padjára ültették. Négy évi fegyházra Ítélték „gyilkosság­hoz adott segélynyújtás” cí­mén. Mint a Stuttgarter Zei­tung írja, enyhítő körülmény­ként figyelembe vették, hogy tetteinek elkövetése után még „kifogástalpn frontszolgálatot” teljesített. Büntetése kéthar­madrészét most elengedték és szabadlábra került. A jóér­zésű emberek felháborodását Adenauer lapjai azzal igye­keznek csillapítani, hogy: a halott nácizmus veszélytelen, ma a kommunizmus a fő el­lenség.” A nyugatnémet militaristák már odáig mennek, hegy a Feliemhez hasonló szörnyete­geket nyíltan visszafogadják zászlóik alá, és a „fő ellen­ség” iránti elvakult gyűlöle­tük sugallatára, ezek szolgá­latait a NATO-nak is fela­jánlják. Heinrich Himmle* birodal­mi SS führer volt adjutánsa Fraundorfer is elérkezettnek látta az időt, hogy a kom­munista ellenes hisztéria hul­lámain beevezzen az adena- ueri demokrácia közéletébe. Neki, aki 1951-ig Schreiter ál­néven bujkált, hogy elkerül­je gyalázatos múltjáért a fe- lelősségrevcmást, az a terve, hegy Globke és Oberländer után most ö is „aktivizálja magát” felajánlja régi roham­osztagos tapasztalatait a kom­munistaellenes hadjárathoz. Fellenz és Fraundorfer hi­vatásos gyilkosok, akiknek bűnlajsromáról nem hiányzik a nyugateurópai népek elleni bűncselekmények sorozata sem, ma a Szövetségi Köztár­saság urainak ajánló levelével szintén dcllárszolgálatra je­lentkeznek. Nem véletlenül bíznak abban, hogy szolgála­taikat elfogadják. / lYlit várok sí Nők Moszkvai Világkongresszusától ? Moszkvában egy héten át 120 állam nőszervezeteinek mintegy 1400 képviselője tanácskozott napjaink legégetőbb kérdéseiről, a béke és a leszerelés ügyéről. Nincs a világon olyan anya, akit ne érintene szíve mélyén egy újabb háború réme. Erről és még sok más, a nőket közelről érintő kérdés­ről tanácskoztak a világ asszonyai. Megkérdeztünk az élet három különböző területén dolgozó leányt, illetve asszonyt, beszéljen olvasóinknak arról, mit vár a nők. moszkvai vi­lágkongresszusától? VARGA ISTVÄNNE TSZ-TAG Hőkében akarok élni Rakéta­alsófehérneműben „Alsófehérneműben — tilos”. Úgy látszik, ez a’ legújabb jelszó, amellyel az amerikai Űrhajózási Hivatal meg akarja óvni tekintélyét az űr meghódításáért folytatott nagy nem­zetközi vetélkedésben. Az utóbbi hét ese­ményei legalábbis erre vallanak. Míg ugyanis az amerikai lapok első oldalait a Bikovszkij— Tyereskova páros repü­lés foglalta le. a hát­só oldalakon szerény hírek közölték: az ame­rikai űrhajós-program résztvevői úgynevezett „dzsungel tréningen” vettek részt a Panama Csatorna övezetének fülledt őserdejében. Ez a tréning valóban rend­kívül fontos, hiszen so­hasem lehet tudni, hogy egy-egy űrhajós milyen körülmények között ér földet, s milyen hely­zetből kell magányosan „kivágnia” magát. A furcsaság ott kezdődik, hogy a dzsungelben az amerikai űrhajósokat lefényképezték. A pi­lóták elkövették azt a könnyelműséget, hogy a kemény tré­ninget nem szmoking­ban vagy zsakettben „csinálták végig” ha­nem a gyakorlatok szü­neteiben bizony alsó- ruhára vetkőztek. Szi­gorú hivatalos utasítás futott szét az összes amerikai lapokhoz: a dzsungelben készült fel­vételeket nem szabad közölni. Szó szerinti in­doklás: „az amerikai űrhajózási program te­kintélyét sérti, ha az űrhajósokat a közönség alsóneműben láthat­ja ..." Termelőszövetkezetünkben, Őrhalomban nemrégiben bé­kenagygyűlést rendeztünk. Szovjet asszonytestvéreink is meglátogattak minket és ha egymás nyelvét nem is értet­tük meg, akaratunk, gondola­tunk egy volt: béke kell min­denhol a földön. Én szeretem a mi téeszün- ket, szívesen dolgozom gya­rapodásán. A téesz erősödése a n)i gazdagodásunkat is je­lenti. Mi most házat építünk, talán az idén rendben is lesz beköltözhetünk. Aztán a ház­ba berendezés kell, a gyere­keknek, ruhák, tankönyvek. Mindez azonban csak úgy le­hetséges, ha békében, nyugodt körülmények közt élünk Két kisfiam is van. Kicsik még, de mindkettő nagyon szereti a gépet. Az egyik évek óta mondja traktoros szeret­ne lenni. Traktort meg gé­pet is ‘ csak békében lehet gyártani. Most amikor a nők szerte a világból Moszkvába mentek, hogy minden asszony vágyát megtárgyalják; bizto­san remélem: a világ hallgat­ni fog a bókét akaró asszo­nyok szavára. j szágából Moszkvába érkezett leány és asszony személyesen láthatja a világűr női hős­nőjét Valentyina Tyereskovát. Az ő példája fényes bizo­nyítéka annak, hogy a Szov­jetunióban nemcsak a földi foglalkoztatásokban, hanem tudományos, űri programok kidolgozásában is egyenrangú társa a férfinek a %\ő. HACSAK ÉVA KERESKEDELMI DOLGOZÖ Tanulni, művelődni szerelnék Még elég fiatal vagyok, előt­tem , az élet. Most a közel­múltban 17 éves koromban végeztem el a kereskedelmi tanuló iskolát. Nem mindegy nekem, aki most léptem az életbe, hogy milyen körülmé­nyek között dolgozom, ho­gyan alakul további sorsom. Az emberi életet nagymér­tékben befolyásolja a bizton­ság, vagy bizonytalanság. Én a biztonság megnyugtató ér­zését kivánom minden em­bernek. Ez viszont csak bé­kében lehetséges. Szeptember­ben esti, vagy levelező tago­zaton gimnáziumba szeretnék menni. Másodikos növendé­ke vagyok a zeneiskolának is, énekelni tanulok. Édesanyám mal ketten élünk, célom, hogy valaha megháláljam azt. hogy egedül sok és nagy áldozat árán tudott engem tanítattni. Mint a kereskedelmi szak ma dolgozója az emberek igé­nyeinek kielégítésén munkál­kodom. A béke nekem azt is jelentené, hogy közremű­ködhetek minden ember ki- • vánsága teljesítésében. Hogy olyan árut adhatok, kínálha­tok a vevőnek, amire legjob­ban vágyik. Mert ilyet tud­na termelni a gyár, ha békés nyugodt esztendők következ­nének. DR. MARTONNÉ. DR. DEMANN EDIT * Nem sebesülteket akarok ápolni Ez a női kongresszus tu­lajdonképpen azt is jelenti, hogy az emberiségnek több mint a fele — hiszen mi nők többen vagyunk — küldte el képviselőjét Moszkvába. Mi itt megmutathatjuk erőnket, elmondhatjuk véleményünket a békéről, a nők megbecsü­léséről és az egyenjogúság­ról. Nekem az orvosnak nagyon szép a hivatásom; a munká­nak, az életnek segítek visz- szaadni beteg embereket. De nem akarok soha többé se­besülteket, a háború sérült­jeit, rokkan tjait ápolni. És azt is nagyon szeretném, hogy minél kevesebb legyen az idegrendszeri megterhelés kö­vetkeztében kialakuló beteg­ség, melyet a nemzetközi helyzet gyakori feszültsége ma még gyakran előidéz. Á béke és nyugalom nyugodt, kiegyensúlyozott embereket eredményezne. Nekem, a magánembernek is vannak vágyaim. Szeret­nék tovább tanulni, minél több nyelvet megismerni, szakmai ismereteimet gyara­pítani, egyszóval továbbfej­lődni. Minden ilyen vágyunk azonban csak úgy válhat va­lósággá, ha békében, nyugod­tan élünk. És mi nők, talán mindenütt a világon ezt az egyet akarjuk. A béke tenné lehetővé azt is, hogy csök­kenjen a dolgozó anyák mun­kaideje,. szebb ruhában, ci­pőben járhasson mindenki gyereke, tanuljon, művelőd­jön minden ember a világon. És az egyenjogúság örömét szerte a földkerekségen min- den-*w megismerhesse. Ä világ több mint száz or­. K. makacskodik A K.U Az ilyen híredre mondja az ember, az első hallomáskor, hogy nem igaz. Hogy nem le­het igaz. Habsburg Ottó és családja vissza óhajt térni Ausztriába. Rip van Winkle, avagy egy Űj-Zrínyiász hőse, felébred­vén régi álmából, ott folytat­ná, ahol annak idején abba­maradt. Azaz nem egészen pontosan ott: őfelsége-jelölt hűségnyilatkozatot adott, hogy mint az Osztrák Köztársaság egyszerű állampolgára, elis­mervén a köztársaság jog­rendjét és törvényeit, éldegél­ne családjával a hazai földön. Így a hűségnyilatkozat. Az az anyakönyv viszont, amelybe legutóbb született kisgyerme­két bejegyezni kegyes volt, az apa foglalkozásául nemes egyszerűséggel az „Ausztria császára és Magyarország ki­rálya” megjelölést örökíti meg. Ez is a hűségnyilatkozat egy bizonyos fajtája, de leg­főképpen az az egész élet és életmód, ahogy Otto von Habsburg-Lotharingen élt és él. Mondom, az ember először megdörzsöli a szemét, és haj­lamos el nem hinni a hírt, amely pedig komoly, s ame­lyet nem szenzációvadászásból tálal szenzációsan az érdekelt nyugati sajtó. Érdekelt, írom, mert hisz’, ha Ottó pont most és pont így szánta rá magát a hazatérésre, akkor alapos a gyanú, hogy valami okból történt így. Általában az el­üldözött uralkodók és azok leszármazottai nemcsak úgy ukmukfuk határozzák el az ilyesmit, nem megálmodják az egyik éjjel és lépnek a cse­lekvés útjára másnap, hanem ők maguk és bölcs tanács­adóik úgy ítélik meg a hely­zetet, hogy pont akkor és pont úgy kell a színre lép­niük. Politikai manőver Itt nem egyszerűen egy ope­retturalkodó szórakozásáról van sző, hanem nagyon is át­gondolt politikai manőverről s mi csak rokonszenwel em­lékezhetünk meg az osztrák népről, amely ezt nyomban felismerte és elszántan kész elutasítani. Arra az átgondolt politikai manőverre, amelyre az imént utaltam, következtetni lehet — ismétlem — Ottó előéletéből és politikai tevékenységéből. De az időpont megragadása magyarázatra szorul. Ugyan miért találják alkal­masnak a mostani helyzetet Ottó és a mögötte állók az ilyetén cselekvésre? Kétségbe- vonhatatlanul összefügg ez az egész nyugati világ fő bajá­val: a polgári demokrácia krónikus betegségével. A klasszikus polgári demokrácia szemlátomást már nincs ínyé­re a monopolkapitalizmus­nak: szerinte túl sok szabad­ságjogot ad a népnek, ami rá­nézve azért veszedelmes, mert ez a nép már felvilágosult. Korunkban mindenütt elemi erejűek a szabadság- és béke­mozgalmak, s szemünk láttára fonódnak össze a forradalmi mozgalommal. A májusi bé­kemenetek sikere Nyugat- Európában éppúgy igazolja ezt az állítást, mint a pánafrikai mozgalom és az Egyesült Ál­lamokban a négerek fellán­goló tömegharca stb. Az imperializmusnak nem tetszik Ausztria semlegessége. Távlatilag: egy jbszolút mo­narchia — amolyan De Gaulle- féle tekintélyuralmi rendszer — akár királlyal, akár — tisz­tesség ne essék szólván — Habsburg Ottó köztársasági elnök úrral az élen minden­esetre némi garancia lehet­ne ... Ez a távlati cél. Az első lépés pedig: hazasegíteni Ottót az államhű republiká­nus ábrázatában. De teljesen jogos feltételezni, hogyha az Osztrák Köztársaság ezt az első, viszonylag kevéssé álcá­zott teherpróbát nem állja ki, akkor később, az óriási Habs­burg-propaganda megtévesztő hatása alatt, még engedéke­nyebb lesz. Ha ugyanis elfo­gadható a néptől elrugaszko­dott közigazgatási bíróság döntése a hazatérés ügyében, bízvást illetékesnek fogadják majd el ugyanezek a reakciós körök eme bíróság illetékes­ségét vagyonjogi, majd később más közjogi ügyekben. Márpe­dig pénz beszél, kutya ugat — ez a magántulajdonon alapuló társadalom vastörvénye és természetrajza. Hacsak a nép közbe nem szól. A nagy próbatétel A nép közbe akar szólni. Vajon hagyják-e? — ez is a polgári demokrácia próbatéte­le. És le kell győzni, közömbö­síteni kell a királypárti pro­pagandát. Ne áltassuk magun­kat: van ilyen propaganda és talaja is van. A polgárságra oly jellemző konzervatív, retrogád nosztalgia, azaz a múltbanéző, csak a szépre em­lékező régi imádás. Nemhogy Ausztriában — még Magyaror­szágon is az idősebb évjárat egyes képviselői szólnak né­melykor a „boldog békeidők­ről”, a „ferenejóskai igazi bé­kéről”. Mi tudjuk, hogy ezek­ben az emlékezésekben mind­össze annyi az igazság, hogy az emlékezők akkor voltak fiatalok, s erre még akkor is szívesen gondol az ember, ha egyéb pozitívumra nem hivat­kozhat is ... A négy évszáza­dos Habsburg-uralom a kö­zépkort örökítette meg Ma­gyarországon, uralmi rendjé­vel, sötétségével, kiszolgálta­tottságával — pontosan azzal, aminek a forradalom által el nem oszlatott, pusztán a pol­gári fejlődés által már jócs­kán kikezdett maradékát meg­menekítenék Ausztriában, amíg nem túl késő. Pedig dehogynem túl késő már. Ma már arra is reagál a vi­lágpolitika, hogy Dominiká­ban — például — elkergetik Trujillo diktátort, s más kö­veti őt; a világpolitika arra is rezdül, hogy Csang-Kaj-sek trónja miként inog Tajvanon — hogy a világnak két nagyon távoli sarkát említsem. Hogy­ne lenne világpolitika hát, nempedig Ausztria kizáróla­gos belügye, visszatér-e Habs- bur Ottó, visszatér-e vele egy történelmileg túlhaladott, el­ítélt és bukott irányzat; hogy­ne lenne világérdeklődésű ösz- szacsapás és erőpróba az oszt­rák és egyéb reakció összecsa­pása ebben a kérdésben az osztrák néppel. Európa közepe a NATO és a Közös Piac kor­szakában nem egy háromfel- vonásos limonádé-vígjáték színpada, ahol a dirigens be- intésére cselekszik népség és katonaság... Vájjon megérti-e? Ottó a jelek szerint megér­tette, hogy Magyarországra nem térhet vissza, nevezze bár magát csökönyösen magyar királynak is. De azt, ugyan­csak a jelek szerint, még nem fogta föl, hogy Ausztria sem az övé. Az osztrák nép is tud­ja, hogy Habsburg Ottó — még ha ő maga akarná is — nem lehet egyszerű állampolgár. A császár: jelkép. Ezt kijelenteni nem a személyébe vetett buz­gó hit — ilyenre ok sincsen, mert Ottó történetesen nem valami tehetséges ember —, de a nagy betegségek is úgy indulnak el, úgy ütnek tanyát a szervezetben, hogy először talán egyetlen kórokozó fertő­zi meg. És ha van rá feltétel, tenyészik tovább és elhatal­masodik. Az osztrák népen a sor, hogy bizonyságot tegyen: Ausztria nem olyan szervezet, amelyben a középkor bakté­riuma új életre kelhet. V. K.

Next

/
Thumbnails
Contents