Nógrádi Népújság. 1963. június (19. évfolyam. 44-52. szám)
1963-06-19 / 49. szám
1963. június 19. nógrádi népújság. 5 Népünk támogatja a testvéri spanyol dolgozók harcát Kzolidarkási n:i”> «»> ííi«'s az Építők MiívelődcM Házában Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában péntek délután szolidaritási nagygyűlést' tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa a Hazafias Népfronttal,- a KISZ-szel a Magyar Partizán Szövetséggel, a Magyar Nők Országos Tanácsával és a spanyol nép támogatására alakjult szolidaritási bizottsággal együtt. Gábor István, a partizánszövetség , főtitkára nyitotta meg a nagygyűlést, megemlékezve, milyen széles visszhangot váltott ki a magyar dolgozó nép körében a Szakszervezeti Világszövetség felhívása. amely világszerte együttérzésre szólítja a szervezett dolgozókat a zsarnokság ellen küzdő spanyol nép igazságos harca iránt. A megjelentek torró tapsa és ünneplése közben köszöntötte Sebastian Zapiraint, a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját, aki több mint egy évtizedeit töltött Francó. börtöneiben, Rafael Vidiellát, a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját és Julio Lucas spanyol emigránst. Ezután Beckl Sándor a SZOT titkára a nagygyűlés előadója a nemzetközi szolidaritási akcióról és a magyar nép állásfoglalásáról számolt be. — Az immár világméretű- szolidaritási mozgalomnak részesei a magyar dolgozók is. Egész népünkben mélyen él a spanyol nép iránti szolidaritás érzése. Egyek vagyunk a spanyol néppel, igazságosnak, jogosnak tartjuk követeléseit és minden erőnkkel támogatjuk harcát. Biztosak vagyunk abban, hogy Spanyolország földjén is szabadon lobog majd a szabadság zászlaja, s a sokat szenvedett spanyol nép kivívja régen várt győzelmét. Az elnyomott. kisemmizett, brutális terror alatt élő spanyol hazafiak, a spanyol nép küzdelméhez még egységesebb nemzetközi összefogásra van szükség — mondotta és megállapította: Julian Grimau kiontott vére arra figyelmeztet, hogv a fasizmus még ma is öl eurónában. A nemzetközi szolidaritás segítségével kell valóra váltanunk Julian Grimau özvegyének megindító szavait: „Legyen Julian Grimau az utolsó, akinek vérét büntetlenül ontották ki a spanyol fasiszták!” Hangsúlyozta: Egész népünk támogatja a testvéri spanyol nép harcát. Részt vállalunk a nemzetközi munkásmozgalom hatalmas arányú szolidaritási akciójában, segítjük azt. erkölcsi, politikai és anyagi támogatásunkkal is. Spanyolország földrajzilag távol van ugyan tőlünk, de a spanyol nép ügye közel áll szivünkhöz! Ezért a világ békeszerető millióival követeljük: szabadságot a spanyol népnek! A nagy tapssal fogadott beszéd után Sebastian Zapirain lépett a szónoki emelvényre. Köszönetét mondott a magyar népnek., a magyar dolgozóknak a spanyol nép harcának támogatásáért. — Minden spanyol kommunista velük együtt minden spanyol demokrata azt a meggyőződést vallja, hogy Spanyolországot csak a spanyol nép harca szabadíthatja fel — hangsúlyozta. — A nemzetközi méretű szolidaritási akció, amely elitéli Francó rendszerét és elszigeteli a nemzetközi életben, nagv segítséget nyújt népünknek. hogv megszabaduljon Franco tábornok fasiszta diktatúrájától. Ha Francó azt hitte — mondotta a többi között —, hogy Grimau meggyilkolásával fenntarthatja fasiszta rendszerét, nagyon tévedett. Julian Grimau alias meggyilkolása nem felemlíti meg a snaúyol népet, hanem ni lendületet ad harcának. Pártunk Francó orovokációia ellenére, távol áll attól, hogy a polgárháború szellemét idézze fel. Nem engedjük magunkat az erőszak útjára kényszeríteni. A Spanyol Kommunista Párt megkétszerezi erejét, hogy létrehozza a cselekvés egyséA magyar nép 600 képviselője köztük 435 választott küldött, folytatott 2 napos tanácskozást az Országház kongresszusi termében. Munkások, parasztok; értelmiségiek, tudósok, művészek, írók, egyházi személyiségek összegezik a V. Magyar Békekongresszus óta eltelt időszak eredményeit, és határozzák meg a magyar békemozgalom további feladatait. A VI. Magyar Békekongresszus elnökségében foglalt helyet Dobi István, a nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, nemzetközi Lenm- békedíjas. Kállai Gyula, Rónai Sándor és Szirmai István az MSZMP Politikai Bizdtt- ságának tagjai, Bartha Tibor református püspök. Bólca László egyetemi tanár, Bugár Jánosné, a SZOT titkára, Bulla E Ima Kossuth-díjas színművész. Dezséri László, az Országos Béketanács főtitkára, Erdei L ászióné. a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke. Garami Győzöné. a XIII. kerületi népfront b.izottság titkára. Gere Istvánná egri bölcsődevezető Hamvas Endre Csanádi püspök. Harrer Ferenc. a Hazafias Népfront budapesti bizottságának elnöke, Helm Teréz szekszárdi üzemi munkás. Holló László kos- suthrdíjas festőművész, Horváth Richard templomigazgató. Straub F. Brúnó Kossuth- díjas akadémikus, Káldy Zoltán evangélikus püspök, Ma- gócsi Sámuel monori kisiparos. Nádasdi József, a KISZ központi bizotságának titkára, Orbán IAszló, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. Ortutai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Pápai István székesfehérvári technikus, Pátzay Pál Kossuth- d/ias szobrászművész, Pesta László a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, Pintér Jánosné cserkeszöllői tsz-tag, Radnót Magda orvosprofesszor. Rudolf Lóránd oécsi egyetemi tanár, Rasznák János, a Hazafias Népfront Békés megyei titkára. Pusznyák István a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Sebestyén Gyula. a kővágóörsi tsz Kossuth-digét Francó ellenzékének minden csoportjában. Minden energiáját arra öszpontosít- ja, hogy megszervezze a munkások általános politikai jas elnöke, Szakosíts Árpád, az országos Béketanács elnöke Szádecky-Kardoss Elemér Kossuth-díjas akadémikus Székely Sándor tatabányai vájár Tamási Áron Kossuth-di- jas író, Tompa Gyuláné körmendi háziasszony, Törő Imre akadémikus. Úszta Gyula a Magyar Honvédelmi Sport- szövetség elnöke. Vass Istvánná. az országgyűlés elnöke. Ugyancsak az elnökségben foglalt helyet Yves Choliere, a Béke-világtanács titkára, a Nemzetközi Béke Intézet titkára. Részt veitek a tanácskozáson a külföldi delegációk tagjai is. Szakasits Árpád a Béke-világtanács Irodájának tagja az Országos Béketanács elnöke, megnyitó szavai után Dezsé- ry László az Országos Béketanács főtitkára terjesztette elő az Országos Béketanács beszámolóját. Megállapította, hogy a békéért küzdő magyar nép egységesen követeli, igényli a békés egmásmellett élést, a leszerelés politikáját. Véget kell vetni a fegyverkezési hajszának. — hangsúlyozta az előadó. Majd a nemzetközi és hazai békemozgalom fejlődésével foglalkozott. Az Országo^ Béketanács legfontosabb kötelessége — mondotta végül — hogy a Hazafias Népfront valamennyi tömegszervezet és társadalmi szervezet együttműködésével szervezze, szilárdítsa a magvar békemozgalmat. A világ népei elismerik becsületes nemzeti törekvéseinket, szolidáris és igaz barátnak tartanak minket akiket a békés egymásmelleit élés eszméi vezérelnek. Az Országos Béketanács beszámolóiát követő vitában elsőnek Kállai Gyula. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának e'nöke szólalt fel. — Korunkban a béke gondolata új tartalmat nyer. — mondotta a felszólaló. — Az emberek száz és száz milliói ma már azért küzdenek, hogv örökre száműzzék az emberiség életéből a háborút. Majd beszélt arról, hogy kormányunk külpolitikája szilárd alapja a magyar bésztrájkját, amely meggyorsí- ja Francó bukását és halálos sebet ejt a diktatúrán. Befejezésül arról szólt, hogy a spanyol nép harca iránt megnyilvánuló világméretű szolidaritás erősíti a nemzetközi munkásosztály egységét, hozzá járul a demokratikus erők összefogásához, a társadalmi haladáshoz, a béke megvédéséhez is. Nagy hatású beszédét forró taps fogadta, majd Bulla El- ma Kossuth-díjas színművésznő. a szolidaritási bizottság tagja ismertette a szolidaritási bizottság és a nagygyűlés felhívását. amelyet a résztvevők helyesléssel fogadtak. „1936-1939 között a nemzetközi brigádok soraiban mintegy ezernyi magyar harcolt a spanyol és a magyar nép szabadságáért. Most éreztessék felszabadult hazánk milliói a spanyol néppel. how szabadságáért. demokratikus jogaiért folytatott harcában nincs egyedül. Szervezzünk tiltakozó gyűléseket a spanyol népet elnyomó Francó-diktatúra ellen! Követeljünk táviratokban, levelekben amnesztiát a spanyol politikai foglyok számára. Vásároljuk és terjesszük a spanyol nép szabadságmozgalma. a bebörtönzöttek és családtagjai támogatására kiadott szolidaritási bélyegeket” — hangzik a felhívás, s mostantól a szolidaritási bizottság irányítja az országos méretű akciót. kemozgalomnak. A szocializmus és a béke édestestvérek. — hangsúlyozta. Azon munkálkodunk, hogy erősítsük, szélesítsük a békemozgalom sorait Ne feledjük el, hogy a béketábornak nincsenek határai: fogjunk kezet azokkal a barátainkkal, akik a szocialista országokban a kapitalista országokban a gyarmati rabságból felszabadult országokban, a világ minden részén harcolnaJc a háború réme ellen, velünk együtt követeli a béke, a békés egymásmelleit élés győzelmét — fejezte be nagy tapssal fogadott hozzászólását Kállai Gyula. Ezután termelőszövetkezeti parasztok, nemzetközi hírnévvel rendelkező tudósok, békemozgalmunk ismert és országos fórumokon először látott harcosai adtak számot a magyar békemozgalom tere- bélyesedéséről. Felszólalt Schink József megyénk küldötte, a Salgótarjáni Üveggyár szocialista brigádvezetője is. Az egyszerű emberek b"'-"ért haladásért való küzdelme a munka hétköznapjaiban is tettre sarkaló akarata sugárzott szavaiból. Elmondotta, hogy munkatársai nap. mint nap fokozódó termelési sikerekkel, ismereteik állandó gyarapításával tesznek hitet békeakaratuk mellett. A Béke-kongresszus egyik legszebb pillanata volt. amikor egész sereget kitevő fehér- blúzos piros-nyakkendős úttörő lány. és fiú lépett a kongresszusi terembe és virágokkal halmozta el a küldötteket, köszöntötte a külföldi vendégeket. A kongresszuson résztvevő külföldi küldöttek felszólalásaikban kifejezték az egész békeszerető emberiség szolidaritását, békevágyát, rettenhetetlen harcát az atomháború ellen. A VI. Magyar Békekongresz- szus két napos tanácskozásá- sának minden résztvevője a világ dolgozói béke vágyának harcos szószólójaként lépett pz emelvénvre. A küldöttek forró tapssal s táviratban üdvözölték a szovjet tudomány újabb nagy sikereit, Bikov- szkij és Valentyina Tyereskova páros repülését az űrben. Befejezte tanácskozását a VI. Magyar Békekongresszus ÉRDEMES MEGISMERNI A burgonyabogár elleni vegyszeres védekezés Ma már talán szükségtelen a burgonyabogár és lárvája leírása, hiszen minden burgonyatermelő ismeri ezt a kártevőt. A bogár évről évre tömegesen lepi el a burgonya ültetvényeket, s ezért az ellene való védekezés ugyanolyan fontos, mint az egészséges vetőgumó, a gondos talajelőkészi- lés, növényápolás, stb. Hosszú idő telt el addig, amíg minden termelő belátta, — sajnos, a saját kárán —, hogy a bogár elleni védekezés nélkül a burgonya nem termelhető eredményesen. Két év óta a védekezést mind a házikertben, mind a nagyüzemi táblákon rendszeresen végrehajtják, mégis tetemes kár jelentkezik. Ennek az oka: a védekezés szakszerűtlen végrehajtása. Mikor és mi ellen védekezzünk? Egyszer és mindenkorra leszögezhetjük, hogy az eredményes védekezés alapja az, ha a tojásból kikelt fiatal 2—3 napos lárvák ellen védekezünk, mert a használt vegyszerekkel szemben ezek a legérzékenyebbek. Természetesen a lárvák ellenállóképessége a korukkal együtt nő. Csakhogy — s ez a tapasztalat — az esetek legtöbbjében nem a fiatal lárvák ellen védekeznek. Ám ezek a szokásos dózissal szemben csaknem százszázalékos ellenállóképességet mutatnak. S ehhez járul még az is, hogy a meg késett védekezés idején ugyanolyan vegyszerdózist használnak, mintha a védekezést optimális időben hajtották volna végre, pedig minél távolabb kerül a védekezés az optimális időponttól, a lárvák annál ellenállóbbak a vegyszerrel szemben, tehát elpusztításuk nagyobb vegyszerdózist igényel. Ezzel pedig kevés helyen számolnak. A védekezések eredménytelenségét sokkal inkább lehet a leírt két okban keresni, mintsem a vegyszerek hatóanyagainak hatástalanságában, vagy a növényvédő állomás dolgozóinak felületes munkájában, — noha ilyen is előfordulhat, de ez a hatástalanságot csak nagyon kis mértékben okozza. Milyen vegyszereket használjunk? DDT hatóanyag tartalommal permetező- és 'porozószerek kerülnek forgalomba. Hungária DL 5 20—25 kg/kh (porzószer) DDT 10 százalékos 15—20 DDT 20 százalékos 10—12 M Hungária DL 40 1,5 99 (permetezőszer) DDT 50 százalékos 2—4 9* Pernit 2 Házikertben, háztáji területeken és minden olyan helyen, ahol a burgonya területe nem számottevő, a porozószerek használata tanácsos. Kizárólag nagyüzemekben, ahol a szükséges óvórend- szabalyok maradéktalanul betarthatók, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának külön engedélyével felhasználható a Dieldrin permetezőszer 0,17—0,2 kilogramm hold-dózisban. A Dieldrin — hatásában a legjobb vegyszer, hiszen a burgonyabogarat minden fejlődési stádiumában elpusztítja, viszont gyilkoserejű méreg, s ezért használata az előírások legszigorúbb betartását megköveteli. MCH tartalmú vegyszereket a burgonya permetezésére, vagy porozására felhasználni tilos, mert a burgonyának dohos ízt kölcsönöz, ami miatt a krumpli élvezhetetlenné válik. A megye szántóterületéből a burgonya mintegy 14 ezer holdat foglal el, de nem hiányzik egyetlen házikertből sem. Ha figyelembe vesszük, hogy a 14 ezerből 8 ezer hold egyéni kezelésben, főleg háztáji területen van, a háztáji védekezés nem játszhat alárendelt szerepet. A tsz-ek növényvédő gépeit csak akkor lehet eredményesen kihasználni, ha a szomszédos szövetkezetekben is segítik a védekezést, hiszen a náluk jelentkező munka a gépet legfeljebb két napra köti le. Így optimális időben elvégezhető a védekezés, és hatásosságához nem férhet kétség, ugyanakkor tehermentesítve yan a növényvédő állomás, ami azt jelenti, hogy a védekezést1 a saját területén időben és eredményesen tudja végrehajtani. A háztáji területek védelmében fontos szerep jut a községi boltvezetőknek is. A háztáji területek megvédéséhez elengedhetetlen, hogy minden községben a védekezések időtartama alatt legalább egy bolt megszakítások nélkül biztosítsa a termelőknek a szükséges vegyszereket. Az elmúlt években megyeszerte találkoztunk olyan községekkel, ahol a vegyszerhiány lehetetlenné tette a védekezést, és ennek következtében tetemes kár jelentkezett. A burgonyabogár lárvái a megye összes burgonyavetésterületein megjelentek. Ez pedig azt jelenti, hogy a védekezést mind a nagyüzemi táblákon, mind a háztáji területeken a lehető legrövidebb időn belül el kell végezni, hogy az esetleges károsodást elkerüljük. Népélelmezésünk egyik legfontosabb növénye a burgonya. Kövessünk el mindent a burgonyabogár kártételének megakadályozására! Uhlár László növényvédelmi felügyelő SZÜTS LÁSZLÓ Ott tanultam meg... Kavarog, kéklik a permedé, mintha az ég kék színét keresné. Kevertem én azt néhány éve. voltam többször is a vegyésze. Nem mindegy, hogy miképp csinálják — megtanultam a tudományát. Oklevelem ugyan nincs róla. apám csak a megmondhatója, hogy a permetkészítést értem, lehetne akár mesterségem. Mert mesterség az, mert művészet kikeverni a jót. a szépet, védelmet a pusztulás ellen, gyümölcsös őszt a védöszerben. az ég színét gálicban. mészből. a nyár gondját az ég színéből, a munkát szorgalomból, kedvből szeretetet a szerelemből, múló évekből bölcsességet, kikeverni a jót. a szépet, a világból a tiszta értelmet. ... Ott tanultam meg a kád mellett.