Nógrádi Népújság. 1963. április (19. évfolyam. 27-34. szám)

1963-04-13 / 30. szám

1963. április 13. NÖGRÁDI népújság 5 Ölem Dali szegjjent etedtuémjeiael az cdeiUíuujjjAt . JHíuul'ódh i ^őúza Néhány adat is elég annak igazolására, hogy a Salgótar­jáni Acélárugyár Művelődési Háza milyen jelentős szere­pet tölt be a város művelő­dési és szórakozási igényei­nek kielégítésében. A műve- lődési ház 1961-ben megren­dezett 1594 rendezvényén 251 ezer, 1962-ben pedig 1527 ren­dezvényen több, mint 222 ezer ember vett részt. Ha ezeket a számokat elosztjuk a napok számával, akkor egy napra átlagosan négy rendezvény jut. 400 résztvevővel. Napi négy rendezvény le" bolvolítása és naponta át­lagosan 400 ember szórakoz­tatásának, nevelésének bizto­sítása nem kis feladatot ró a művelődési ház vezetősé­gére. Különösen most, amikor a VIII. kongresszus egy egész sor olyan új feladatot sza­bott meg, amelyek egész mű­velődéspolitikai tevékenysé­günk alapjául szolgának. A Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési Háza a napokban mintegy 170 kultúrmunkás részvételével számbavette az eddig végzett munkát, meg­vizsgálta hogyan valósítot­ták meg a párt művelődés­politikai irányelveit. Az el­múlt évek munkáját Kovács József elvtárs a művelődési ház igazgatója elemezte. Megállapította hogy nagy lépést tettek előre azon az úton amely elősegíti a gyár dolgozói és a környék lakói kulturális és műveltségi szín­vonalának emelését. Bár Sal­gótarján rövid idő alatt a televíziók városa lett és egyedül az acéláru­gyári lakóterületen több, mint 400 család rendelkezik már televízió készülékkel, mégis az elmúlt évben a tudatfor­málást elősegítő ismeretter­jesztő előadásokon itt közel 20 ezer ember vett részt. Nö­velték a vasas akadémiák tagozatainak számát is. Addig, míg az 1960—61-es oktatási évben 6 tagozatból álló vasas akadémia volt, jelenleg a va­sas akadémiának 8 tagozata van és havonta mintegy 400 dogozó hallgatja előadásait rendszeresen. A művelődési ház vezető­sége az elmúlt időben is nagy gondot fordított a mun­kásszállóban végzett isme­retterjesztésre. Az elmúlt év­ben havonta egy előadást tar­tottak a munkásszállóban, de ez évben már havi két érté­kes ismeretterjesztő előadást hallgatnak a szálló lakói. Az ismeretterjesztő tevé­kenységen kívül nagy gon­dot fordítottak egy másik fon­tos kultúmevelési ágazatra, a könyvtár tevékenységére is. A művelődési ház könyvtá­rában jelenleg mintegy 11 ezer kötet található. A köz­ponti könyvtár mellett 17 le­téti könyvtárral rendelkeznek, s legútobb mintegy 200 kötet könyvvel fiókkönyvtárat hoz­tak létre a munkásszállóban is. A könyvtárak jó munkájá­val megnövekedett az olvasók s vele természetesen a ki­kölcsönzött könyvek száma is. 1960-ban 1322 olvasója voH a könyvtárnak. 1961-ben 1607- re, 1962-ben 2015-re növekedett az olvasók száma. Ennek megfelelően 1960-ban 37 ezer 431, 1961-ben 41 ezer 930, 1962-ben pedig 45 ezer 579 kötet könyvet kölcsönöz­tek ki a művelődési ház könyvtárából. Ezek a számok önmagukért beszélnek. Iga­zolják azt, hogy a könyvek, iránt évről-évre növekszik az érdeklődés, a gyár dolgozói és a környék lakói közül egy­re többen tanulnak, olvasnak, és művelődnek. A művelődési ház jó hírne­vét fokozta az elmúlt évben megrendezett 75 éves jubi­leumi ünnepség. Ezen az ün­nepségen a Művelődésügyi Minisztérium „Kiváló színját­szó együttes” címmel tüntette ki a Petőfi színjátszó szak­osztályt. Ugyancsak nagy el­ismerést hozott a művelődési ház részére az ez évben meg­rendezett Észak-magyarorszá­gi Vasas színjátszók körmű­sora. Az Acélárugyár szín­játszói e körműsor keretében mutatták be Seribe: Egy po­hár víz című prózai vígjáté­kát, és Nádassy: Feleség férj nélkül című zenés vígjátékát. A körműsornak nagy közön­ség sikere volt, s az ózdi szereplést beleszámítva, mint­egy 3 ezren tekintették meg a vasas üzemek színjátszói­nak előadásait. A művelődési ház most új vezetőséget választott. Az újjá választott vezetőségnek a jö­vőben igen komoly feladatokat kell megoldania. Elő kell se­gíteni a dolgozók általános szakmai és kulturális neve­lésének fokozását. Tudatos te­vékenységet kell kifejteniük az eszmei, politikai neveiés terén. Igen szerteágazó, sok­rétű feladat vár rájuk, mert a művelődési házban nagy­számú művészeti csaport és szakkör tevékenykedik. A művelődési háznak fúvósze- rekara, szimfonikus zenekara, szájharmonika együttese van ezenkívül ifjúsági és felnőtt tánczenekara, férfikórusa, tánccsoportja, képzőművészeti foto, bábszakkör, vannak szó­lóénekesei, van galambász szakkör és most szervezik a bélyeggyűjtő szakkört. Foglalkoznak a legifjabbak kultúrális nevelésével is. Gyermekfoglalkoztatási szak­körön belül működik szín­játszó csoport. barkácsoló szakkör és énekkar. Az újonnan megválasztott vezetőségnek tehát alapos, kö­rültekintő munkára, lelkiis­meretes tevékenységre van szüksége, hogy a dolgozók sokirányú érdeklődését mara­dék nélkül kielégítse, a kü­lönféle művészeti csoportok és szakkörök tevékenységét egyre magasabb fokra emelje, munkájukat a párt útmuta­tásának megfelelő politikai és eszmei tartalommal töltse meg. Orosz Bél» ható vitán kívül ő látott egy másik vitát. Titkosat, éleseb­bet. hosszabbat — az ember kíméletlen vitáját önmagával. Karjákin ráocsudott. sőt csak­nem bizonyosra vette, hogy ez a pap — régen nem pap. A terem zsúfolva volt a ko­médiát élvező közönséggel. Karjákin viszont egy ember tragédiáiét figyelte, akinek gondolatai kitörni vágynak szabad térségek felé és nem tud vagy fél... — Néhány szót a Bibliáról — folytatta a pap. mikor a zaj elült. — Ne íogaüjaK el, mint az isteni kinyilatkozta­tások könyvét. Úgy is fel­foghatják, mint feljegyzések, kéziratok véletlenszerű gyűj­teményét. De ostobának nyil­vánítani ... Ha ez így van. hasonlóképpen korlátoltak le­hettek azok az emberek, akik százéveken át komolyan vet­ték és tanulmányozták ezt a könyvet. Dehát ezek az em­berek: Luther Márton. Bene­dict Spinoza. Gottfried Leib­nitz. Július Velhauseh. Georg Hégel. David Strauss, Ludwig Feuerbach. Bruno Bauer, Friedrich Engels... — a pap elhallgatott, szinte ellenőriz­ve önmagát, elegendő-e név­sor? Rendben vannak-e az arányok? Rendben. — Ele­gendő — mondta ki hango­san is. úey. hogy abban érez­hető volt a megvetés. ..Ne­ked éppen elegendő” — mondta volna Tarutyinnak. Valami legényke. — diák vagv technikus — állt fel a nézőtér közepén, felháboro­dottan, borzasán, kigombol- kozva. mint valami vereke­désben : — Fölöslegesen próbálko­zik itt. tisztelendő polgártárs, ezzel a ködösítéssel! Art gon­dolja. ha egv halomba hord­ja Spinozát Engelssel. jaj, de meggyőző lesz? — Még Lenint is Spinozá­hoz varrná? — kapta föl Ta- rutyin. A pap gyakorlott vitatkozó volt. nem hagyta, hogy ez a siker-szikrácska lángra lob­banjon. Hátravetette haját a homlokából. — Lenin számára az ate­izmus terjesztése része volt egy hatalmas ügynek. De ön — mutatott Tarutyinra — az előadás után hazamegy, hogy a nyulait megetesse. Tarutyin nyúltenyésztő volt. ezt itt mindenki tudta. — Áááá! — a terem föl- morajlott, mint egy stadion­ban. Ebben a tűzijátékban volt kombináció, passz, csel. szá­mítás. rizikó, lövés! És már nincs menekvés: a labda rö­pül kivédhetetlenül. Gól! — Kettő-null a pap javá­ra! Ezzel Tarutyin kivonult. Felkapta az aktatáskáját, de sokáig képtelen volt megta­lálni a színpadi lépcsőt, hogy a termen át elmehessen. Ha­nem Karjákin arra gondolt: olcsó siker, öregem..; Ol­csó ... öngól ez ... Már mindenki vitatkozott. Védték Tarutyint. Disznóság, mondták, megengedni egy papnak. így megszégyeníteni ezt az embert. Mások, ellen­kezőleg. úgy vélték, úgy kel­lett Tarutyinnak. Minek vál- lálkozik olyasmire, amihez nem ért. Megint mások nem értettek egyet sem ezekkel, sem amazokkal. A legaktívabb a diák volt. Felállt a székre: — Tisztelendő úr. túllőt a célon! — kiáltotta. A közön­ség hatalmas robajjal hátrafordult. — Nem lehetett volna több tisztelettel vita­társa iránt? Alexandr atya egy pillanat alatt parírozta a vágást: — Édes fiam: az ön kö- nyörületessége ostobák és fe­lelőtlen fecsegők iránt végte­len. ön bizonnyal eljut a mennyek országába. A kacagás leterítette a le­génykét. Alexandr atya végig pillan­tott a nézőtéten. A 6, szá­mú Építőipari Vállalat építés vezetője, Paska Fomin — ré­gen isrnerem, nagy vitatkozó — eddig csöndben ült. türel­metlenül izegve-mozogva szé­kében. Ö végül rájött, mi a hiba. A kicsinyes ellenveté­seit a pap számára, mint ele­fántnak a sörét. Rá a leg­nagyobb kaliberű tüzérséegel kell lecsapni. Paska fölállt. — Elvtársak! — kezdte, köny­nven betöltve a termet, dör­gő basszusával. — Ez a be­szélgetés nem tréfadolog. Na­gyon fontos kérdést érintet­tünk. Úgy, hogy nem helyén­való gúnyolódni, bohóckod­ni. Hamarosan csend lett. — Vendégünk természete­sen tapasztalt ember — foly­tatta Paska. Ügyes is. szó se róla. Hiszen még a marxiz­mus megalapítóit is a val­lás híveivé nyilvánította. — Helyes! — kiáltotta a kigom_bolkozott legénvke. — A vitából maidhogy nem civakodás lett. pedig fölös­leges. Mindannyian jól tud­juk. mit mondott Marx a val­lásról: „A vallás — ópium a nép számára.” A pap előrement a szín­pad széléig. — Marx nem úgy mond­ta. hogy „a nép számára” — vágott vissza. — ..A vallás a nép ópiuma” — mondta. Eb­ben azt a gondolatot fejezte ki. hogy az Istenben való hi­tet az emberek hozták létre önmaguk számára. Én tiszte­lem ellenfelemet. Gondolom, képes rá, hogy megértse, egy olyan ártalmatlan sza- vacskával. mint a „számára”, egy mély gondolatot lehet akaratlanul lapossá tenni. A közönség hallgatott. Va­laki megsemmisülten felsó- haitott: — Hogy tud ez a fickó! „Matt” — gondolta Kar­jákin. Szinte a szemével lát­ta. a két ember közül — ahogy a pap kettéosztotta ön­magát — az egyik felülkere­kedett a vitában és ez a győzelem — a nap veresége. Megérzése alaposnak bizo­Egy életpálya termése... Id. Szabó István gyűjteményes kiállítása a Műcsarnokban Március végén Budapesten, a Műcsarnok három nagy rep­rezentatív termében egy, a hatvanadik életévét ünneplő, de még java teljében alkotó szobrászművész, id. Szabó István Kossuth-dijas gyűjte­ményes kiállítása nyílt meg. Bányászok és gyárigazgatók, ványba, bazaltba öntötte saját szívét, adva értéket a magyar művészet ma íródó történeté­hez. Művészete egy új világ térhódítását, a szocializmus világát jelenti, amikor a te­hetség kibontakozhat, nincs kalodába zárva, hanem szaba­don szárnyaló. meggyőző a tolmácsolásban, élményben. Alkotásaiban felhangzik a hősi és lírai dal, a valóság szeretete — ez teszi széles ská­lájúvá művészetét. A „Kazári menyecske” és a „Röplabdá- zó” mellett az „Akt” jó példa erre. A női test utólérhetetle- nül finom és ritmikus vonalú mintázásával a modem szob­rászat egyik szép eredménye, mely elveti ugyan a klasszi­kus, merev formákat, de be­lőle épít. Régebbi alkotásaiban a köz­vetlen népismeret, az őszinte humor, a falusi életképek megjelenítéséhez nyúl nagy szeretettel; Disznóölés, Tehén, Címerezö, Szamaras fiú stb. Nem érződik itt egy népi ro­mantika, egy hamis szimbo­lizmus, vagy a zsákutcás kí­sérletek buktatói, egészséges szemléletből fakadó életigen­lés és a mivességben is érett szobrászattal állunk itt szem­ben. Külön kell szólni portré szobrairól, melyek, közül ki­emelkedik Mikszáth fekete bazaltba faragott szobra. Ün­nepélyességével, a formai ösz- szefoglalásnak nagy summázó leegyszerűsítésével lepi meg a nézőt. Lényegében a hagyo­mányos plasztikai eszmék közt fogant ez a portré, mégis az antik ideálnak oly dialek­tikusán ellentmondó szépségé­vel hat, hogy érezzük a me­részen korszerűt, a medgyes- sys világ egészen újszerű, he­lyesen értelmezett rokonvoná­sait. Id. Szabó István művé­szete világosan interpretálja azt az igyekezetét, hogy meg­ragadja az igazi tartalmat összhangban a formával, a mű oszthatatlan egységében. Az utolsó nagy reprezentatív terem közepén, a rendezés igen körültekintő frissességé­vel beállított, virágokkal ékí­tett környezetéből emelkedik ki a már eddig televízión és újságok hasábjain ismertté tett „Leninje”, mely — a mes­ter szerint — a világ legna­gyobb, egyetlen fatörzsből fa­ragott szobra. Itt a felület rusztikus szépsége, a fa anyag- szerűsége, lebilincselő asszo­ciációkat nyújt a hatalmas, mélygyökerű fa és a világ legnagyobb gondolkodója vo­natkozásában. A kiállításon külön figye­lemre méltó a vázlatok szép­sége, melyekből már kibontva ott áll a jövő szobra. Ezek a vázlatok kész műalkotások. Elégségesek ahhoz, hogy a néző befejezze a szobrot, — önmagában is esztétikai él­ményt nyújtson. Kisplasztikái kedvesek, biztos formázás, plasztikai bizonyosság érződik belőlük. Külön kell szólni a rende­zésről. Katona László szép plakátja, katalógusok címlap­ja emeli a kiállítás színvona­lát, de azt is igazolja, hogy fiatal alkotója megérdemelten foglal el az alkalmazott gra­fikában országosan is rangos helyet. Láncz Sándor rende­zése a művészeti író jó képes­ségeit csillogtatja meg ebben a vonatkozásban is. Világos, áttekinthető, jól komponált, kiegyensúlyozott összhatást kelt' a kiállítás. A Műcsarnok (Kiállítási Intézmények) dol­gozói valóban igényes, szép és célszerű szervezéssel, dicsé­rendő munkát végeztek. Kö­szönjük! — mert mit is tehet­nénk mást. A parkett finom fényétől a frissen locsolt vi­rágokig. a meghívták időbeli érkezéséig, mennyi áldozatos munka komponensén keresz­tül jut el a néző a mű élve­zéséig, megértéséig. A kiállí­tás látogató közönség bizonyá­ra sok élménnyel gazdagodik e nagy életmű láttán. Mér- földlcő ez a gyűjteményes be­mutatkozás. egész oeuvre jét, fejlődésének meg nem törő útját mutatja a mi szeretett Kossuth-díjas Pista bácsink­nak. Gratulálunk és köszöntjük a Palócföld szülöttjét, büsz­keségünket, id. Szabó István elvtársat 60. életévének küszö­bén. CZINKE FERENC országgyűlési képviselők és művészek, munkások és pa­rasztemberek — nógrádiak és pestiek — ünnepelték a mes­tert! Azok a művészeti sikerek, melyek Pista bácsinkat pályá­ján kísérték, egy kicsit büsz­kén tartják a mi fejünket is. Számára ez a megye biztosí­tott nyugodt és biztos alkotó­lehetőséget, szép műtermet, ő pedig cserébe remekbe fa­ragta elképzeléseit fába, már­nvult. Alexandr atya hirte- a len elhallgatott, nem tudni j miért feltette a szemüvegét. | levette, aztán feltette megint.? Arcára bűntudat ült. * — Kérem, bocsássanak meg ■) nekem. Nem volt célom f marxista babérokra pályázni. Lejött a színpadról és az ajtóhoz ment. Karjákin úgy állt föl, mint akit egy eddig összelapított rugó most hirtelen meglendí­tette volna. — Egy pillanatra. Alexandr atya! Egy másik átjárón át. Kar­jákin a pap elé ment. és így szólt: _ — Az ön sikere vitatha­tatlan. Hanem miféle siker ez? No lám. leleplezte az elő­adó tudatlanságát. A mi sze­rencsétlenségünkre ilyen ma- goló-betűrágókat küldenek hozzánk. De önnek vaion ilyen sikerekre van-e szük­sége? Hallgasson ide. Alexandr atya! ön okos em­ber. Érti. nem rosszabbul — sőt sokaknál jobban — az élet merre tart. Hát akkor miért sorvasztja önön tehet­ségét? Kinek szolgál? Jöiiön közénk! A terem felrobbant. Mint­ha orkán száguldott volna végig rajta, valami forgószél — úgy megrázta őket az egy­szerű gondolat: jöjjön közénk! Úgy tűnik, bennük volt ez a gondolat, benne volt mind­egyikben. de valami akadá­lyozta, hogy napvilágra jus­son. Az első pillanatban a pap védekező mozdulatot tett. De mikor körülölelte ez a zuha- tag. mozdulatlanná dermedt, mint valami csuda előtt, képtelen lévén önmagának magyarázatot adni e mérhe­tetlen emberi jóságra. Aztán ebben a zuhatagban megin­dult az ajtó felé, még min­dig megközelíthetetelenül. büszkén, papi reverendájá­ban. amely jól illett hozzá. De Karjákin tudta: ebben az öltözetben utoljára látia őt. Fordította: Csizmadia Géza Ki vonná kétségbe Veres Péter, Szabó Pál kvalitását, rangját, helyét a magyar iro­dalomban? Hány vasesztergá­lyos, marós, traktoros, tanító vált rangos költővé? Akik a tehetséghez a mesterség fogá­sait úgy sajátították el — ve­rejtékkel —, mert pótolni kel­lett a kapcakanócú szegénység örömét. S a művész nem az­zal teremti meg rangját, hogy mikor, hol végzett, hanem mit alkotott! Itt ezt kell számba- venni, egy kicsit elidőzni, mert alkotás van bőven. Rangos művész id. Szabó István. Kossuth-díja és kül­földi kiállításának nagy sike­rei megteremtették ezt szá­mára s ez ma már országunk­ban összefonódik az alkotó nép világot formáló tehetsé­gével. Nemzeti tárlatokról, külföl­di bemutatókról úgy ismerik, hogy a bányászélet krónikása. Ez igaz, de több ennél. Nem egy szűk világ, hanem egész valóságunk tükrözésére hiva­tott művész. Kétségtelen, hogy legközelebb áll a bányászok világához, hiszen gyökerei innen erednek, így műveiben is túlnyomórészt a bányász­munka heroikus küzdelmét, örömét mintázza, vési nemes anyagba. „Bányásztörténet” sorozata a természet birtok­bavétele, a bányamunkások szervezkedéséről, kezdeti har­cairól ad számot. Ezek régeb­bi munkái ugyan, de nagy jellemábrázoló készsége itt bontakozik ki széles skálával. A kiállításon jól lemérhető, hogyan jut el a művész az egyszerűsítés, a kevéssel so- katmondás mai eredményé­hez. „Pihenő bányász” című szobra a nyugalom, a nyuga­lomban is meglevő belső fe­szítő erő, mozgás kifejezője. Érezni, hogy a művész a mo­delljét „nem állította be”, ha­nem megfigyelte, s mozdula­tát önmagán átszűrve evoka- tív erővel adta vissza. Nem részvét, hanem a bányák mé­lyén dolgozók bátor harcának nyugalomban is tükröződő küzdelme bontakozik itt ki. Bányászai az átszűrt élmé­nyek mély tolmácsolói. Heroi­kus küzdelem a munkával — hétköznapi — emberek — a hétköznap hősei ezek. Különö­sen kiemelkednek: Vájárta­nuló, Beszélgetők, Ácsolok c. szobrai. Mert id. Szabó István a társadalmi haladást egész totalitásában átérzö és tolmá­csoló művész. A munkásosz­tály vezette hatalomért folyó harc ihlette több műalkotás létrehozásánál. A „Bizalmi” heves pátosza, a „Bányászsors 1917-ben” c. kompozíciója a szobrászati forma klasszikus szépségét vallja, tartalmilag teljes, realisztikusan igaz és

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents