Nógrádi Népújság. 1962. augusztus (18. évfolyam. 61-69. szám)

1962-08-19 / 66-67. szám

ó gr Adi VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Népújság AM MSZMP NOGKAD MEGYEI BÍZÓI is AGA E8 A MEGYEI I AN ÁCS LAPJA XVIII. ÉVF. 66—67. SZÁM. ÁRA: 1.20 Ft 1962. AUGUSZTUS 19. Alkotmányunk ünnepén IRTA: SÜMEGI JÁNOS, A SZECSÉNYI II. RÁKÓCZI FERENC TSZ ELNÖKE Ha végigjárjuk utazóként De rájuk volt bízva a műm- vonala egyenlő lesz a váro- Nógrád megyét és néz- kások, parasztságunk, a nyo- séval. zük a falut, jól- morgó értelmiség sorsa, élete, Termelőszövetkezeti pa- eső érzés megállapítani, hogy jövője. Még csak emlékezni rasztságunk tanul, fejlődik. A alkotmányunk 13 éve alatt sem jó erre. szécsényi tsz-ben 13 ipari és mennyit alkottunk. Uj laká- Ma új életet építünk, mezőgazdasági szakmunkás sok, szép virágos kerttel, mo- Gyermekeink, unokáink szebb tanul, három brigádvezető i dern, kényelmes bútorral be- életének biztos útjait alapoz- technikumot akarja elvégez­zük az alkotmányunk adta n'- Tagjaink téli politikai és jog keretei között. Megyénk dolgozói: munká­sok, parasztságunk, értelmi­ségi dolgozók az Alkotmány jogadta lehetőségeit jól ki is rendezve. Minden faluban vil­lany van. Kultúrház rendel­kezésre áll fiatalnak, idősnek, hogy munka után szabad ide­jét kellemesen szórakozva, tanulva tölthesse. szakelőadást hallgatnak, ké­pezik magukat. Mind többer és rendszeresebben járnak ha zai és külföldi tanulmány utakra, kirándulásra, férfia- ink, asszonyaink, fiataljaink. Fiaink, lányaink szép isko- használják. Az országgyűlés- Iákba járnak. Megyénkben a ben a mi dolgozó testvéreink 'dősebbieink egyaránt, mely­gimnáziumokban, techniku- képviselnek bennünket. Gyá- ro1 reffen álmodozni se mer­rainkban mokban túlnyomórészt a rainkban, üzemeinkben a ve munkásság és parasztság gyér- zetők közülünk kerülnek ki mekei tanulnak. Könyvtárak és a mi érdekeink, egész nép­hálózata az olvasni szeretők­nek bő választékot ad. Áru­bőség jellemzi boltjain­kat. Munkások, parasztok, fiatalok, idősebbek szépen és az időszaknak megfelelően, ésszerűen öltözködnek. Ha kimegyünk a mezőre, szemet gyönyörködtetők a tek. A legtöbb helyen tele­vízió, rádió, olvasóterem, kul­túrház áll a dolgozók rendel­kezésére. Fejlődésünk naey, eredmé­nyeink szének, de a lehető­séget még jobban ki lehet és ki kell használnunk. Álla­munk termelőszövetkezetein­ket sokoldalúan segíti. Meg­felelő mennyiségű pénzt bo­csát beruházásra, építkezésre, gép és állatvásárlásra. Ered gazdaságunk érdekeinek szem előtt tartásával végzik fele­lősségteljes munkájukat. Is­koláink nevelési iránya, tu­dósok. művészek mind-mind a népet, a haza érdekeit szol­gálják. Megyénk parasztsága álla­— , , mi gazdaságban, termelőszö- olm„ai,allaaln. ^lcu_ ■zép téblásított búza, cukorre- vetkezetben, nagyüzemi kere- ményes munkát hitelelenge- pa, burgonya, kukorica par- tek között dolgozik. Termelő- déssel honorál. Szerződéses cellák, ahonnan nagyobb tér- szövetkezetbe tömörült pa- felvásárlással biztos alaoot méseket takarítunk be. A ku- rasztságunk kivétel nélkül ad a -övedelmező gazdálko- lönböző erő- és munkagépek maga közül választotta meg dúshoz. A tudomány is ren- segítsége ma már nem szó- ejnökét, vezetőségét. Tény- delkezésre bocsátja azokat a lám, — valóság. A gyor- ként állapíthatjuk meg, hogy kipróbált módszereket, me- san épülő új majorok tele tsz-eink túlnyomórészt jó lyeknek segítségével még na­eredménnyel gazdálkodnak. Tisztán rajzolódik ki a nagy­üzem szépsége, fölénye a régi kisparaszti gazdálkodással szemben. Az eredmények is hatalma, a népé, mely létre- ezt bizonyítják. Hiszen isme­hozta alkotmányát is. Talán retesek megyénkben: Palotás, soha nem időszerűbb az em- Ceredtótújfalu, Karancsalja, lékezés, mint ma, hogyan élt Kazár, Ságyjíalu, Ludány, ör­si parasztságunk, a falu népe, halom termelőszövetkezetei- a múltban. nek eredményei. Szécsényt is Nógrád megye parasztsága említhetem ezek között. Múlt nítani kell. Parasztságunk­ig olyan szegény, kisemmi- évben gabonából 14 mázsa át- nak öntúdatosabb szocialis- zett veit, mint az ország más lagtermésük volt, egyes táb- fa gondolkozásává kell válni, vidékén 'élők Minden község- Iákon 26 mázsa búza is tér- Termelőszövetkezeti pa- nek volt 2-3 urasága és 4-5 mett. Az idén 16 mázsát is rasztságunk esv kisebb része nagyparasztja. A többi nincste- meghaladja az átlagunk 1280 nem látja tisztán a fejlődés len volt, vagyon és jog nél- hold gabonaterületünkön. Hol lehetőségeit. Még eevém kis kül. Szécsényben egy nagy van ez a múlt 8-9 mázsás érdekéikét csak pillanatnyi uraság és 3 közép földbirto- átlagterméséhez kénest? Me- anyagiasság vezeti Meg kell kos volt Ezeknek földje köz- gyénkben a zöldségellátást érteni parasztságunknak, hogy ségünk kertjéig terjedt. Szé- csaknem megoldottnak te- csény parasztjai a határ egy hinthetjük, sőt jelentős ex- töredékét használhatták. An- P°rt°t is adunk. Uj gyümölcs- nak is jó része terméketlen nemek. eper, m?’,na hegy volt. A termelőszövetke- ».megyénk gazdaságát (Dre­Őszinte elismerés és csodálat a világűr „milliomosainak" Szombaton Moszkva fogadta a hősöket Világszerte mélységes elismerést, őszinte csodálatot váltott ki az a nagyszerű telje­sítmény, amelyet Andrijan Nyikolajev és Pavel Popovics, a Vosztok—3. és a Vosz- tok—4. szputnyikűrhajók utasai mind a több millió kilométeres űrutazásban, mind az augusztus 15-én, a reggeli órákban végre­hajtott leszállásban elértek. Nyikolajev és Popovics szovjet űrhajósok kitűnően visel­ték el a pályára vezérlést, a többnapos koz­mikus utat és a Földre való visszatérést. „Űrhajósok félórája" Megyeszerte ezernyi meg­Acélárugyár, több bányaüzem és hivatal dolgozói dísztávi­ratban köszöntötték ez alka­lomból a Szovjetunió buda­pesti nagykövetségét. A bá nyilvánulását látjuk annak az nyák mélyén déltájban már elismerésnek, amellyel dolgo- a legtávolabbi munkahelyeken zóink az űrutazás legújabb I is értesültek az elővájási és szépen fejlődő tenyészállatok­kal, hízókkal. Mi tette mindezt lehetővé? Válasz csak egy lehet: a * munkásosztály vezette nép g”obb eredményeket érünk el. Nem elégedhetünk meg a jövőben 16 mázsás átlagter­méssel sem! Hisz a Szécsényi Állami Gazdaság több éves á'.laga 20 mázsán felül van. Zöldségkertészetünket öntözé­sesen egyenletessebé kell ten­ni. Tennivaló sok van. Le­hetőségeink nagyok. A veze­tőknek tanulni, másokat ta­gelypalánk Ipolyvece). Ál­lattenyésztésünk is elindult a x a __n„ jövedelmező eredményesség c supán Az egész hatar Pea- űtján> Tejtermelésünk nő. hí zetünkhöz tartozó Pöstyén la­kóinak 8 hold földjük volt chevich grófé volt. Termé­szetesen az egész nép a gróf­nak dolgozott. Még vérlázítóbb Benczúrfalva múltja. Az 500 a közösségért felemelő érzés és hasznos dolog dolgozni. El kell tűnni annak a szemlélet­nek. hogy volt kisparaszt. volt nagynaraszt, volt cseléd, zsel­lér és volt első gazda. Csak egy jelző lehet, becsületes, mindenkit becsülő és minden­ki által megbecsült paraszt legyen a vezető, és az egysze­rű tag pevarúnt. Meg kell hoev szőniön a férfiak és az asszonyok közötti vita, hogy zósertést mind többet adunk a népgazdaságnak. A szécsé­nyi tsz ez évben 500 darabot, de hasonlóan a többi szövet- . — ----, l elket számláló falu 60 hold kezetek is mind-mind többet ki végez jobb munkát. Min­öreghegyet mondhatott maga- acjnak. Juhnvírósúly darabon- denki munkája nagyon érté­énak, melyet ml most ként 5 kilogramm a régi 2.5 kes- A v°h középparaszt fe- csak birkalegelőnek haszná- kilogrammal szemben. A ba- leségek is értsék meg, hogy lünk. A szántható föld itt is romfinevelés nemcsak pró- ükét is várjuk a közös mun­Peacheviché és Buttler föld- bálkozás tsz-einben, hanem a kába. A vezetőknek türelme­birtokosé volt. népgazdaság biztos áruterme- sen keH megmagyarázni, hogy 30 évvel ezelőtt sokat jár- lő üzemeivé váltok baromfi- az erős, közös vagyon bizto­tam lóval fuvarba Selypre cu- tenyésztő gazdaságaink. sítéka a tagok anyagi érde­korért, lisztért, cementért. A Az alkotmányos jog lehető- keinek is. Jó példa az erős több mint 60 km úton bár- ségeiért tud és akar is dol- mely völgyben síkságra néz- gozni parasztságunk. Ez év­iem, piros tetejű kastélyt és ben már a szó szoros értelmé- rozoga cselédlakást láttam ben birtokába vette az egész mindenütt. Már akkor nem földet. Nincs egy talpalatnyi tudtam szabadulni attól a föld sem kapálatlanul Az megalázó érzéstől, hogy csak aratást 10-12 nao alatt elvé- kastéiy lakói számítanak Spztük. Erre még nem volt példa! A gén most már igazi segítőtárs. Badacsonyi László kombáinos a szécsénvi tsz-ben 6-7 vagon árpát, búzát ara­tott. csónelt el egyedül. Egy hőseit övezik. A domb- és beg\ hátakon gazdálkodó nóg­rádi szövetkezetek legtöbbjén ben már befejezéshez közele­dik a cséplés. A több mint 3 ezer cséplőmunkás kora reg­geltől késő estig dolgozik, hogy az. aratáshoz hasonlóan ezzel a munkával is gyorsan vé­gezzen. A cséplőmunkások va­lamivel később értesültek Nyi- knlajev őrnagy ás Popovics alezredes szerda reggeli sike­res földre éréséről. mint a gyárak és bányák dolgozói. A folyamatos munkát megszakí­tó ebédidőre azonban ezúttal a szokottnál korábban került sor. A szerdai ebédidőt mél­tán nevezték el a nógrádi szövetkezetekben az űrhajósok félórájának. A termelőszövet­kezetek és a községi tanácsok vezetői, a patronáló ipari munkások sok helyen tájékoz­tatták a cséplőmunkásokat a Vosztok 3. és a Vosztok 4. űrhajók világraszóló sikerei­ről. Vanvarcon, Nógrádon, Ér- sekvadkerten és a megye más termelőszövetkezeteiben nagy érdeklődéssel vitatták a csép­lőcsapatok a szovjet tudomány és technika nagy győzelmét. Elismerés a bányák mélyén A salgótarjáni iparmedence gyáraiban több száz alkalmi röpgyűlésen fejezték ki elis­merésüket a munkások ezrei Nyikolajev és Popovics nagy­szerű helytállásáról, a Szov­jetuniónak a rakétatechnika békés célokra történő felhasz­nálásában elért kimagasló si­kereiről. A Tűzhelygyár, az fejtési csapatok a két űr­pilóta sikeres földreéréséről. utazásának sikeres befejezésé­ről A Vosztok 3. és a Vosztok 4. brigád Szerdán és csütörtökön élénk vita zajlott le a ba­lassagyarmati vasútállomáson. Mindhárom forgalmi brigád azért vetélkedett, hogy elnyer­je a Vosztok 3, illetve a Vosz­tok 4. brigád nevet. Az első fél évi eredmények alapján az állomás kollektívája úgy dön­tött, hogy a Gáspár brigád a Vosztok 3. a Vojtkó bri­gád pedig a Vosztok 4. ne­vet viselhesse. Bár a három brigád eredménye csak né­hány tized-százalékkal tér el egymástól, az előbb említett két kollektíva mégis évek óta tartó kimagasló eredményé­vel vívta ki a megbecsülést. A helyzet humora, hogy a harmadik, a Szabó brigád igényét a Vosztok elnevezés­re azzal a megjegyzéssel is­merték el: előzzék meg a má­sik két kollektívát, mire a Vosztok 5. megjárja millió ki­A bányászok a csillék olda- lométeres útját a világűrben, Iára írva tudatták társaikat és akkor ők lesznek az újabb a két űrhajós történelmi űr- megtisztelő cím tulajdonosai. gondolkozzanak többet azon, miként segíthetnék a gyönge tsz-eket. Erkölcsi kötelesség is az erősebbeknek a gyön­gét segíteni. embernek, a kunyhó lakója eszköz a kiváltságosok kezé­ben gazdasági és politikai vo­natkozásban egyaránt. Hogy milyen volt a politi­távlati cél érdekében tisztáz- maradunk adósa a népgazda- ni kell; a gépalkatrészek mi- Ságnak. nőségét, árait, . hozzáférhető- Ahhoz, hogy nagy tervein- ségét a tsz érdekeinek meg- két megvalósíthassuk, békére felelően megszervezni stb. van szükség. Minden erőnkkel Népünkben van alkotó szel- támogatjuk, az MSZMP béke­lem, van akarat és kitartás a politikáját, gazdasági mun- nagy eszmék, a nagy dolgok kánkat. úgy végezzük, hogy ............riTi,mn a muubkuwicb megvalósításához. Gyáraink, ezzel is a nemzetközi béke l ehetőségeiről. Nagy dolog volt |^anyáink egymást múlják íe~ ügyét erősítsük. Az igazság és parasztságunknak az új útra a terv teljesítésében. A az erő is a béketábor olda- lépni. Egyszerre nem válhat munkasosztály mindent meg- ián van. A Szovjetunió és mindenki szocialista emberré. íefz’ bogy ország szükség- a népi demokratikus orszá- Az emberek tudatának forrná- ete ugy belső fogyasztásra, gok népei együttes erővel küz­és_ gyönge tsz-ek helyzete, erős tsz-ben biztos, egyenle­tes a jövedelem, nő a közös vagyon, elégedett a tagság. Célunk, hogy megyénkben ne legyen gyenge tsz. De ezt. a gyönge tsz-tagoknak is akarni kell. A vezetésben több határozottságot, politikai, szakmai fejlődést és tagok­tól szorgalmas, becsületes ?Ä3Ämis«: « ä*Ä’SgrJä Ahol a tsz életében baj van, a párttitkár, tanácselnök, tsz- elnök közös megértéssel gon­dolkozzanak a kibontakozás Hogy milyen volt a politi- i_T" i " ben még szakkérdésekben is tapasztaljuk mi is. Van gép. gozunk az egész világ népei kai élet? Erre jellemző a szé- ember! Esv nao alatt 150 em- nek Benczurfalva, amely hoz- “ hárma! vezeté“- a falu epilkezés’ műtrágya, pénz és magasabb életszínvonalának cKénvi iáráfi kénvifieW az hpr valamikori nehéz mun- zánk csatlakozott. Látták ná- egyebek. Mi tsz-parasztok ar- emeléséért. csényi járás képviselete az , .... . , ................ országgyűlésben. Rakovszki k?.Tat vegcz^ el. A fei.fit naD- István kormánypárti képvi- t"“ tobb f tállóban geo selőt egyetlen egvszer látták Vpezi‘ ‘ 70 S7Pnnt valóiul meg •z egyetIen egyszer latiak az az álom. hoev a gén szánt, a járásban, mikor megvalasz- VPf. arnt fp1 Mj J(4. £*ták; | py alatt báró rphn,pi. ' csodáldi vafJlnk Orosdt Fulopné képviselte ja- P7otnpk a7 PrPdménveknek. r ás unkát. A harmadik öt év- teliesítrnényeknpk. Meevalö- ben vitéz Mikolai József. Ezek R„i az az alkotmányunkban az urak nem éltek a járásban, rögzített cél, hogy a falu szín­iünk a határozottság a jel- jemző, igazságos és becsüle­tes az irányítás. Azóta úgy dolgoznak, mint az országos hírű tsz-ekben bárhol. Mond­ják is: "János bácsi, sosem hittük volna hogy Benczúron így megváltoznak az embe­párt, tanácsi és termelőszö­vetkezeti vezetőinek összhang­ján épülő — egysége biztosí­ték a gyors előrehaladáshoz. Központi kérdésünk szocia­lista nagyüzemi mezőgazdaság megerősítése. De itt még rész­letkérdések várnak megoldás­ok.- Ajánlani lehet az erő- ra: még egyénileg gazdálko- nyunk ünnepén parasztságunk lóság, amelyben sebb tsz-ek vezetőinek, hogy dó parasztjaink helyzetét a nevében Ígéretet teszünk, nem gyarapodunk. ra törekszünk, hogy legyen Alkotmányunkban rögzítve minél több kenyér, tej, zsír, van: ebben az országban min- gyümölcs az ország dolgozói- den hatalom a dolgozó népé. nak az asztalán. Nyersanyag A munkához mindenkinek az ipar részére. Sokat aka- joga van. A munkásság a pá­runk termelni. Ez is zálo- rasztsággal, és a haladó ér- ga lesz a munkás-paraszt telmiséggel testvéri szövetség­szövetségnek. Most alkotmá’ ben vezet, irányít, mindez va­élünk és

Next

/
Thumbnails
Contents