Nógrádi Népújság. 1962. június (18. évfolyam. 44-52. szám)

1962-06-27 / 51. szám

1962. június 27. NÓGRÁDInepüjsag 7 Szovjet feljegyzés U Thantiioz New York (TASZSZ). A Szovjetunió ENSZ kép­viselete a szovjet kormány megbízásából azzal a kéréssel fordult U Thanthoz, az ENSZ főtitkárához, hogy fontos és sürgős kérdésként vegyék fel az ENSZ közgyűlés 17. ülés­szakának napirendjére a kö­vetkező pontot: „Az idegen csapatok kivonása Dél-Koreá- ból”. A kérdéshez mellékelt ma­gyarázó feljegyzés rámutat, hogy bár kilenc esztendő múlt el a koreai háború befejezése óta, külföldi, főként amerikai csapatok vannak még mindig Dél-Korea területén. Az amerikai fegyveres erők parancsnoksága a koreai fél­sziget déli részén nagyarányú katonai építkezést folytat, tö­mérdek hadgyakorlatot tart, amelyben más államok egysé­gei, így dél-koreai egységek is részt vesznek. Az idegen csapatok sorozatosan megsze­gik a tűzszüneti egyezményt, összetűzéseket provokálnak a koreai népi demokratikus köz­társaság déli határain. Mint ismeretes — mutat rá a szovjet feljegyzés — a kí­nai önkéntes egységeket még 1958 októberében, tehát négy éve kivonták É zak-Korea te­rületéről. Semmi jogalap sincs tehát arra, hogy Korea déli részén amerikai és más külföldi csapatok maradja­nak. A szovjet kormány úgy véli, hogy az ENSZ, amelyet alap­okmánya arra kötelez, hogy minden eszközzel segítse elő a béke és a biztonság fenn­tartását, nem maradhat kö­zömbös az idegen csapatok dél-koreai tartózkodásával szemben. Hz nigériai Kommunista Párt az ideiglenes végrehajtó szerv és az 0HS közötti tárgyalásokról Párizs (MTI). Az Algériai Kommunista Párt nyilatkozott tett közzé s ebben felhívja az algé­riaiak figyelmét az algériai ideiglenes végrehajtó szerv és az OAS képviselőinek tár­gyalásaira. Rámutat arra, hogy a fasiszta szervezet meg akarja akadályozni az eviani egyezmény végrehajtását, az algériai forradalom fejlődését. Az Algériai Kommunista Párt rámutat: az OAS orani csoportja, amely tovább foly­tatja pusztításait, a francia politikai, katonai és közigaz­gatási szervek részéről teljes Rövidesen újból összehívják a Laosszal foglalkozó genfi konferenciát! London (MTI): Az angol külügyminiszté­rium szóvivője hétfőn kijelen­tette, hogy Moszkvában meg­egyezés jött létre a Szovjet­unió és Nagy-Británnia kö­zött a Laosszal foglalkozó genfi értekezlet újbóli össze­hívásáról. Az • értekezletre a keddi nap folyamán küldték el az érdekelt kormányok­hoz a meghívókat. Londoni diplomáciai körökben úgy tudják, hogy az értekezlet folytatásának időpontjául jú­lius másodikát javasolják. büntetlenséget élvez. A zsaro­lás célja az, hogy biztosítsák gz algériai forradalom által fenyegetett neokolonialista ér­dekek és kiváltságok fenntar­tását. Az európaiakat be akar­ják építeni az algériai fegy­veres erőkbe, holott az eviani egyezmény kimondja, hogy az európaiak öt évig nem telje­síthetnek katonai szolgálatot. Az Algériai Kommunista Párt kijelenti: az algériai nép és kizsákmányolói, az algériai nép és a gyilkosok között semmiféle megbékélésnek nincs helye. A párt ellenzi a megkegyelmezést az OAS-ve- zetőknek és a gonosztevők­nek, szembeszáll egy algériai fasiszta párt gondolatával. Tá­mogatja az algériai ideiglenes kormányt az OAS, az impe­rializmus és ellenforradalmi mesterkedések elleni harcában. Éberségre inti az arab nacio­nalistákat. a kommunistákat, a demokratikus érzelmű euró­paiakat a báránybőrbe öltö­zött farkasokkal, az ultra-ve­zetőkkel szemben. Az Algériai Kommunista Párt nagyjelentőségű állásfog­lalását röpiratként terjesztik Algériában. A Kara-Kum-csatorna Szovjet Közép-Ázsia legna­gyobb mesterséges folyójának: a Kara-Kum csatornának el­ső szakaszát 1962. május 12-én Ashabadban, Türkmenisztán fővárosában ünnepélyes kere­tek között megnyitották. As- habad és Kizil Ajak telepü­lés között megépített új ön­tözőcsatorna 800 km hosszú két hatalmas, több száz millió köbméter térfogatú víztároló­val ... A Kara-Kum-csatomát a Hindukus hegységben eredő, s átlagosan 200 m3/mp vízho­zamú, tehát bővizű Amu- Darja folyó táplálja. Az új csatorna lehetővé teszi a mint­egy 300 ezer km2 nagyságú, száraz, forró és csapadéksze­gény Kara-Kum (magyarul; fekete homok) sivatagnak ha­talmas területein áz öntözé­ses gazdálkodás — főleg gya­pot és rizs termeszt és — meg­indítását. A tervek szerint a csatorna építését a Káspi- tenger irányában tovább foly­tatják. A Kara-Kum-csator- na teljes kiépítésével össze­sen 20 millió hektárnyi — tehát Magyarországnál kere­ken kétszerié nagyobb — ma még terméketlen területet, azaz a Kara-Kum-sivatag két­harmadát vonják mezőgazda- sági művelés alá. A Kara- Kum-csatoma segítségével Szovjet Közép-Ázsia egyik leg­szárazabb éghajlatú köztársa­ságában, Türkmenisztán ban 10 millió hektárnyi termőföldet és 10 millió hektárnyi lege­lőt hódítanak el a sivatag­tól. A hét nemzetközi krónikája A nemzetközi életben moz­galmas hétre tekinthetünk vissza. A kommunizmus épí­tőinek, a szovjet párt- és kor­mányküldöttségnek lelkes sze­retettől kísért romániai kőr­útjával szemben éles kont­rasztot jelent Rusk, amerikai külügyminiszter európai uta­zása során tett sikertelen kí­sérlete, amely arra irányult, hogy enyhítse a Párizs—Bonn és Washington között fenn­álló ellentéteket. Nagyjelentőségű volt az NDK nemzeti frontjának Ber­linben tanácskozott német nemzeti kongresszusa, mely Németország jövőjének prog­ramját körvonalazta. A prog­ram magába foglalja töb­bek- között a két német ál­lam konföderációjának meg­teremtését, leszerelését, s le­mondását a nukleáris fegy­verekről. Az OAS vereségét és szakadását mutatja a Rocher ISfoir-i megállapodás az algériai ideiglenes végre­hajtó szerv és az OAS kö­zött. A hét krónikájához tar­tozik a békeharc jelentős ál­lomását képező Accrában meg­nyílt „bombamentes világot” értekezlet és a világszerte folyó készülődés a moszkvai leszerelési és békekongresszus­ra. Barátság és együttműködés Ez a két tényező dombo­rodott ki a Hruscsov vezette szovjet párt- és kormány- küldöttség romániai útjának nünden állomásán és a tár­gyalásokon. Békeakarat, az általános leszerelésnek, a vitás nemzetközi kérdéseknek a népek érdekeinek megfelelő megoldására irányuló törek­vés hatotta át a beszédeket és megbeszéléseket egyaránt. Mind a két országot érintő kérdéseket, mind a nemzet­közi problémákat illetően a szocialista országok vezetői­nek az emberiség sorsáért aggódó, felelősségteljes hangja csendült meg. A szovjet kül­döttség fogadására özönlő egyszerű emberek tízezrei, a nagygyűlések résztvevői ezért érezték, hogy a szocialista tábor országai a szovjet nép­pel az élen erejük, fölényük tudatában is változatlanul bé­két akarnak. A szovjet kor­mány mindent megtett és megtesz azért, hogy a lesze­relés megvalósuljon, hogy ne kerüljön sor nukleáris fegy­verkísérletekre, s a fegyver­kezésre fordított összegeket a népek jólétére kívánják for­dítani. A kommunizmus épí­tőinek a román néppel való találkozása azt a szilárd egy­séget, magabiztos erőt sugá­rozta, amely a szocializmus sikereiből, eredményeiből táp­lálkozik. Rikoltó ellentétet jelentett ugyanakkor Rusk amerikai külügyminiszter európai körútja, melynek be nem váltott célja a Kennedy és de Gaulle, illetve Ade­nauer közötti nézeteltérések rendezése volt. A francia ál­lamfőnél tett látogatást be­árnyékolta az a lényeges el­lentét, amelyet de Gaullenak a francia atomfegyver meg­teremtésére irányuló erőfeszí­tése és a NATO jövőjére vo­natkozó álláspontja az Egye­sült Államokban kivált. De Gaulle az Egyesült Államok­nak európai szövetségesei fe­letti védnökségét az USA és európa közötti, egyenlő jo­gokon alapuló kapcsolattá kí­vánja változtatni. Mind a franciaországi, mind az NSZK- ban folytatott tárgyalások ar­ra mutatnak, hogy az, amit Rusk finoman álcázott beis­meréssel a NATO-ban jelent­kező erjedésnek nevezett, már inkább bomlásnak mondható és az angol sajtó nem alap nélkül kételkedik abban, hogy az amerikai külügyminiszter •toldozó-foltozó kísérlete alap­ján előmozdította volna a marakodó szövetségesek kö­zötti nézeteltérések rendezé­sét. A német kérdés rendezésének perspektíváit vá­zolta fel a német nemzeti kongresszus kétnapos tanács­kozása, amely megvitatta „az NDK történelmi feladata és Németország jövője” című nemzeti dokumentumot A nagy jelentőségű kongresszus, melyen Nyugat-Németorszag- ból is számosán vettek részt, határozottan rámutatott, hogy az NDK-nak jelentős szerepe van a német kérdés megol­dásában, szuverenitása és te­rületi sérthetetlensége pedig ma már a nyugati államok előtt is kétségbevonhatatlan tény. Ugyanakkor azt is meg­állapította több felszólaló, hogy Nyugat-Németországban vége az adenaueri korszaknak s már egyre szélesebb töme­gek keresik egy új, ésszerű politika kibontakozásának út­ját A német nép az NSZK- ban is felismerte azt a ve­szélyt, melyet a bonni ve­zetők politikája jelent a bé­kére. Egyre tisztábban látják, hogy a provokációk helyét tárgyalásoknak, a kapcsolatok normalizálásának kell felvál­tania, hogy a két német ál­lam megtalálja a háború ma­radványai felszámolásához ve­zető, járható utat. Az OAS kudarca Dr. Mosztefainak vasárnap este elhangzott rádióbeszéde az algériai ideiglenes végre­hajtó szervnek az OAS-al kö­tött megállapodásáról: a ter­roristák kétségtelen vereségét jelenti. A titkos szervezet, melynek vezetői mindent meg­tettek az eviani fegyverszü­neti egyezmény meghiúsítása érdekében, végül is elvesztette az Algériában élő európaiak töredékének támogatását is. Hasztalan tiltotta meg, hogy elhagyják Algériát, naponta ezrek özönlöttek Franciaor­szágba. A „felperzselt föld” taktikája a naponta ismétlődő merényletek, gyilkosságok, a szüntelenül megújuló terror­hadjárat sem tudta megtörni a függetlenségüket kivívott algériaiakat. Újabb jelek arra mutatnak, hogy a Rocher Noirban az algériai ideigle­nes végrehajtó szervnek az európai telepesek képviselői­vel, köztük az OAS algíri ve- vetőivel kötött megegyezéBr hez az OAS oráni vezetői is csatlakozni kényszerülnek. S ez a gyilkos szervezet ku­darcát, teljes széthullását je­lenti. A megállapodás ugyan nem jelenti még a veszély teljes megszűnését, de re­ményt nyújt arra hogy a szavazások nyugodt légkörben-F 1 r V\ <-i +IV» il r- In A 1(rfnT*5 óKon Amerika egyik legnagyobb gengsztere Felmerül a kérdés: a ma­guk egyéni szempontjából mit védtek olyan görcsösen Ba- tistáék? Az alábbiakban — dióhéjban — megpróbáljuk érzékeltetni, hogy nekik volt mit védeniök. Ha a jópénzü túrista az Antillák Gyöngye­re jött, gyönyörű, modem fő­város fogadta. A szállodák­ban minden luxus megvolt, felhőkarcolók nyúltak az ég felé, esténként viliództak a modem mozgóreklámok neon­fényei, a jól aszfaltozott uta­kon amerikai kocsik tömege suhant, az előkelő negyedben valósággal dzsungelt alkotott a sok televíziós antenna. Ez volt a kulissza. Emögött azonban — elsősorban a vi­déken, de a városok kiter­jedt nyomornegyedeiben is — ott volt a rideg realitás: a hatalmas tömegek' nyomo­ra. És — amiről az alábbi­akban szólni akarunk — a kulisszák mögött ott pöffesz- kedett és fojtogatott a törté­nelem talán legraffináltabban megalkotott korrupciós szisz­témája. a sógorság, komaság, protekciózás. a zavaros üz­letek hihetetlen méretű lián- rengetege. Nem véletlen, hogy Fidel Castro első Batista-ellenes tá­madásai során nem is első­sorban politikai, hanem egy­szerűen bűnügyi húrokat pen­getett. A félelmet nem is­merő fiatal ügyvéd egyszerű­en „bűnözőnek és tolvajnak” titulálta az ország elnökét. Nos, vessünk egy pillan­tást, a bűnnek, a korrupt- ságnak erre a páratlan tob­zódására. Batista még Floridában ké­szült a hatalom-átvételre, ami­kor titkára bejelentett neki egy Meyer-Lansky nevű urat. A tábornok óvatos duhaj volt. Felkönyökölt a parti fö­vényen, a valószínűtlenül kék tenger partján, szeme gya­nakvóan összeszűkült és meg­kérdezte a titkárt, mit tud erről az emberről. Az alkal­mazott vállat vont, mire Ba­tista kiadta az utasítást: va­lamilyen ürüggyel hívja más­napra a látogatót, addig pe­dig tudjon meg róla, amit lehet. A precíz titkár még az­nap este jelentette: — Egy amerikai szenátusi jelentésben bukkantam a Meyer-Lansky névre, uram. Kefauver szenátor, a szeren­csejátékkal kapcsolatos szená­tusi vizsgálóbizottság Vezetője ebben a jelentésben azt ál­lította, erről az úrról, hogy egyike Amerika hat legvesze­delmesebb gengszterének. De még soha nem sikerült rá­bizonyítani semmit — Soha semmit? — kér­dezte elismerő mosollyal Ba­tista. — Várom Meyer-Lansky urat. Pánamerikai Honte Carlo A tábornok nemsokára in­tenzív tanácskozásba merült egy karcsú, elegáns, őszülű halántékú férfiúval. Batista azonnal felismerte vendégében a szakembert és megkezdte egy régi tervének előkészí­tését. Ez a terv az volt, hogy Havannát, a festői környezet­ben elterülő gyönyürű várost, amely repülőn alig egy órára van az amerikai gazdagok pa­radicsomától, Miamitól és mintegy öt órára New York­tól, afféle pánamerikai Monte Carlóvá, a szerencsejátékok fővárosává építik ki. Amikor esztendőkkel később Meyer-Lansky floridai villá­jában kézhezkapta a reggeli lapokat és azt olvasta ben­nük, hogy Fulgencio Batista tábornok vette át a hatalmat Kubában, összecsomagolt és repülőgépre ült. Esztendőkig el sem hagyta Kubát. Még a gépen rövid levelekben ér­tesítette „szaktársait” az új lehetőségről As nemsokára megérivezett Havannába Louis Santes, akit az amerikai rend­őrség alvilági néven Santos Trafficantnak ismert. Ezt az urat a hatóságok elméletben évek óta körözték, a hír­hedt Anastasia-ügy miatt. Ar­ról volt szó, hogy egy is­mert, dúsgazdag és nagystílű gengsztert a fodrásznál hang­talan pisztolyból halálos golyó ért. A rendőrségnek alapos, gyanúja volt arra, hogy a tettest Santos Trafflcante kö­rében kell keresni. Mindkét gengszter szerencsejátékkal foglalkozott ugyanis és két dudás úgy látszik még olyan nagy csárdában sem fért meg, mint az Amerikai Egyesült Államok. Ezek a „szakemberek” ha­ladéktalanul hozzáláttak, hogy kenyéradójuk, Batista számá­ra megszervezzék a szeren­csejátékok kúsza hálózatát. Azzal kezdték, hogy javasla­tot terjesztettek a főnök elé: hozzon egy törvényt, amely szerint az olyan szállodában, vagy mulatóban, amelynek értéke több mint egymillió dollár, fényűző és a „túris­tákat vonzó” játékkaszinót le­hessen a hatóságok tudtával és beleegyezésével felépíteni. Második javaslatuk Batis- tához magától értetődik. Azt indítványozták, hogy maga az állam finanszírozza a luxus­hotelek építését. Batista, mint mindig, most is megérezte az üzletszagot és azt az enge­délyt is aláírta. Aránylag hamar tető alá került a Ho­tel Riviéra (építési költsége 14 millió dollár) majd a Ha- vanna-Hilton, amelynek 24 millió dolláros költségeit a világszerte ismert amerikai Hilton-szállodatrösztön kívül a Batista-féle állam adta. Ezeknek a hoteleknek fény­űzésére jellemző, hogy pél­dául a Nationalban, amely­nek a tulajdonosa csodálatos­képpen rövidesen Meyer- Lansky úr lett, a medence vizét gombnyomásra tetszés szerinti színre lehetett vál­toztatni. Az engedély igazi ára Aztán teljes gőzzel megin­dult a reklám, nyomában évente mintegy 250 ezer ame­rikai turista érkezett Havan­nába, hogy hódoljon a ka­szinók fülledt izgalmának. A Hilton kaszinója röpke egy esztendő alatt megtérítette az építési költségeket és tiszta haszna már a következő esz­tendőkben évi húszmillió dol­lár volt. Nagyban ment a játék.. Mi volt mindebből Fulgencio Batistának és tár­sainak a haszna? Ehhez először is azt kell tudni, hogy az egész kubai államkincstár szőröstől-bőrös- től a tábornok hitbizomá- nya volt, pontosan azt csi­nált vele, amit akart. Hotel- és kaszá n óügyben i s az volt a helyzet, mint az élet valamennyi más területén: Ba­tista „létesítményeinek” beru­házásait jobbkezével az ál­lamkasszából fedezte, a be­vételek oroszlánrészét pedig balkézzel egyszerűen zsebre tette. Hatalmas jövedelmi for­rás volt ez, de csak egyik a sok közül. Ha valaki Kubában játék­kaszinót akart nyitni, a Ba­tista által hozott törvény sze­rint csak magáért az enge­délyért 30 ezer dollárt kel­lett készpénzben leszurkolnia. Ez viszont csak az első pil­lanatban tűnik soknak, ha a Hilton hasznára gondolunk, felismerjük, hogy ez az ösz- szeg tulajdonképpen nevetsé­gesen kevés volt egy arany­bánya engedélyéért. Nem is kell komolyan venni. Az en­gedély igazi ára ugyanis, ál­talában 300 ezer dollár kö­rül mozgott, s ez Kubában olyan közismert volt, mint az egyszeregy. Mindenki tudta, hogy 30 ezer vándorol — ad­minisztrálva — az állam- kincstárba, a fennmaradó mintegy 270 ezer pedig Ba- tistáék zsebébe. Hogy miként gazdálkodott az államkasszával a tábor­nok, arra jellemzőek a kö­vetkező adatok: korrupt elő­dei 177 millió dollár állam- adósságot hagytak az 1952- ben diktátorrá vált Batis- tára. Amikor pedig ő ^ég- bukott, az államadósság 1 mil­liárd 200 ezer dollárra nőtt. Az aranytartalék ezzel pár­huzamosan csökkent. Még a morfinista Prio is 600 mil­lió aranytartalékot hagyott a kincstárban, amikor Batista távozott, összesen 72 millió maradt. Tevékenysége idején ame­rikai bankároktól 568 millió dollár kölcsönt vett fel és ezért mintegy 229 millió ka­matot fizetett. De nézzük to­vább a tomboló korrupció­nak ezt a dzsungelét. A fantasztikus hálózat ro­hamosan fejlődött... (Következik: Mérnök úr, a takarítónő.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents