Nógrádi Népújság. 1962. június (18. évfolyam. 44-52. szám)
1962-06-27 / 51. szám
8 ffOSRADI NÉPÚJSÁG 1962. június 27 (Szűr-Szabó József rajza) — A kányási bányaüzem teljesítette féléves tervét. A hátralevő napokban még négyezer tonna szénnel túl is akarják teljesíteni. — Játszóteret építenek a felsőpetényi Nevelőotthon gyermekei részére a salgótarjáni vasipari üzemek. A patronálok a Nötanács kezdeményezésére a játszótérre hintákat és egyéb szórakozó, játszó eszközöket készítenek a kicsinyeknek. — Hétfőn tartotta a járási Hazafias Népfront-bizottság ülését, ahol a járás községfejlesztési feladatait tárgyalták. — Kombájnnal 660, aratógéppel 530 holdon aratnak a Kisterenyei Állami Gazdaságban. Leszerződtették már az aratópárokat is, mert csaknem 400 holdon aratnak még kézzel. — Újítási hónap van júniusban a ZIM salgótarjáni gyáregységében. A gyáregységek közti versenyben jutalmat kap a legjobb újítási felelős is. — Diósjenőn fejeződik be a hét végén a Déryné Színház évadja Tabi László: Esküvő című vígjátékával. Ezt megelőzően, szerdán és a következő napokban még Pász- tón, Nagybátonyban, Etesen, lesz előadás, a szombati, diósA magyar Csütörtök, június 28. Kossuth-rádió: 6.20: Néhány perc tudomány. 8.10: Operettrészletek. 1.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.45: Romantikus kórusok. 10.10: Napirenden. 10.15: Verbunkosok. 10.50: Rádió-szabadegyetem. 11.15: Kamarazene. 12.15: Tánczene. 13.00: Finn költők versel. 13.15: Egy falu — egy nóta. 14.35: Weber operáiból. 14.20: Ipari kultúra és reklám. 14.20: Ipari kultúra és reklám. 14.30: Zenekari muzsika. 15.10: A világifjúsági találkozók dalaiból. 15.30: Az Ifjúsági Rádió riportműsora. 15.50: Könnyűzene. 17.10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 17.20: A Lengyel Állami Népi Együttes műsorából. 17.45: Lányok, asszonyok ... 18.00: Egy nagy belga muzsikus: Eugene Vsaye. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Tánczene. 20.25: Operarészletek. 20.55: Tropikomédia. Rádiójáték. *1.35: Magyar muzsika. 21.45: Tudományos híradó. 22.15: Galopp- verseny-eredmények. 22.20: Zenekari muzsika. 23.10: Kedves melódiák. 0.10: Éji zene. Petőfi-rádió: 14.15: Könnyű fúvósmuzsika. 14.30: Regényismerte- tés. 15.00: Ifj. Johann Strauss zenéjéből. 15.50: A külföldi sajtó hasábjairól. 16.05: Zongoraművek. 16.50: Gondolatok filmekről. 17.00: A Tabónyi-együttes játszik. 17.20: Népművelők negyedórája. 17.35: Részletek Bellini: Puritánok c. operájából. 18.05: A bécsi bútor. Móricz Zsigmond: elbeszélése. 10.15: A Melachrino-zenekar játszik. 19.05: Mozart: Esz-dúr zonjenői est után megkezdi nyári pihenőjét a társulat. — Vasárnap rekordmeleget mértek a megyében: 34— 36 fokot. A pásztói strandra mintegy 3—4 ezer ember menekült a meleg elől. — A Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési Házának filmklubjában csütörtökön Ho- moródi József filmtörténész tart előadást Életrajz-film címmel. Az előadás után a Madame Curie című amerikai filmet mutatják be. — Hétfőn délelőtt felvételi vizsgáztak Salgótarjánban a megyei tanács mezőgazdasági osztályán azok a tsz elnökök, akik szeptemberben mennek a zsámbéki iskolára. Felsőpetényi gyermekek a rádióban A felsőpetényi nevelőotthonban ötven 3—6 éves apróság növkedik. A kicsinyek testi és szellemi gyarapodására egyaránt nagy gonddal ügyelnek a Nevelőotthon vezetői s az elért szép eredményekről a gyerekek július 7-én délelőtt 10 órakor a rádió óvodások műsorában is bizonyságot adnak — verseket, kis meséket mondanak. goraverseny. 19.45: A kulcs. Rádiójáték. Péntek, június 29. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: A Gyermek- rádió műsora. 9.20: Népszerű együttesek műsorából. 10.10: Napirenden. 10.15: Operarészletek. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Látogatás a vendeknél. Néprajzi műsor. 11.25: Verbunkosok, katonadalok. 12.15: Könnyűzene délidőben. 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.15: Kamarazene. 14.00: Az én gyermekeim. Novellaciklus, m. rész. 14.20: Lakodalmas dalok. 14.40: A Gyermekrádió műsora. 15.10: Fényes Szabolcs operettjeiből. 15.30: Juhász Gyula hatszáz napja. Regényismertetés. 15.50: Szív küldi... 16.20: Az ipari rovat műsora. 16.40: A béke dalai. 17.15: Táncdalok. 18.05: A hidegháború történetéből. 18.28: Francia operett- részletek. 19.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.30: Emil Gilelsz zongorázik. 20.25: Hangversenyfantázia. 21.00: Miért szép? József Attila Elégia című verse. 21.20: A zeneirodalom remekműveibőL 22.20: Tánczene. 23.18: Nászúton. Rádiójáték. 23.35: Hangverseny a Zeneakadémián. 0.10: Csárdások. Petőfi-rádió: 14.15: Részletek Csajkovszkij: Csipkerózsika című balettjéből. 15.10: Ausztráliai költők versei. 15.30: Japán népi muzsika. 15.50: Balatoni víkend. Riport. 16.05: Operarészlet. 16.25: Könnyűzene. T7.15: Az Ifjúsági Megyénkben elsőként az idén a rétsági járásban került sor a Falusi Spartaklád járási döntőjére. Vasárnap délelőtt Diósjenőn atlétikai és kerékpár számokban rendezték meg a küzdelmeket, ahol a járási Kisz-bizottság titkárának helyettese: Reidler István megnyitó szavai után 11 község közéi 100 fiatalja állt rajthoz az egyes versenyszámokban, hogy eldöntsék, kik is képviselik majd a megyei döntőn járásuk színeit. Ott volt Nógrádsáp, Kisecset, Alsópetény, Szátok, ösagrád, Szendehely, Diósjenő, Borsos- berény, Nagyoroszi, Romhány és Kétbodony sportolni vágyó ifjúsága, s küzdött a ceniméterekért, a másodpercekért, dacolva a mostoha körülményű pályával és a rekkenő hőséggel. Kár, hogy nem találkoztunk a járási székhely, Rétság versenyzőivel, valamint a tereskei fiatalokkal, akik az előző évben már jő néhányszor bebizonyították, hogy helytállnak majd minden sportágban. Ügy döntöttek e járásban, hogy a labdajátékok döntőjét július 1-én, Romhányban rendezik meg. Ezért a röplabdások, kézilabdá- sok és tekézők nem is jöttek el Diösjenőre. Az atlétikai versenyszámokat a férfiak 100 méteres futása nyitotta meg, ahol mindjárt izgalmas küzdelmeknek voltunk tanúi. Ugyanis az esélyesnek vélt Jámbor Vilmos nagy harcot vívott a távon a hazaiak fiataljával, Fekete Jánossal, ki végül is megelőzte Jámbort, de kiderült, hogy Fekete eredménye nem számíthat a versenybe, mivel középiskolás. így tehát a győztes: Jámbor Vilmos, Szendehely versenyzője, 12,8 mp-es idővel. Második Karczag Béla, ugyancsak Szendehely versenyzője lett. A női 100 méteres síkfutásban Hugyecz Agnes alsópetényi fiatal bizonyult a legjobbnak. 16,2 mp-el. Második lett Ecseg Teréz, 16,4 mp-es idővel. A női súlylökésben is a fiatal alsópetényi leány, Hugyecz Agnes szerezte meg az első helyet, 770 cm-es dobásával. A második helyezett, Kmetty Hona, kisecsetl fiatal 760 cm-es eredményt ért el. A férfiak súlylökésében a szá- toki Dóbiás János ‘érté el a legRádió műsora. 18.05: Magyar fúvószene. 18.20: Gordonka- és zongorahangverseny. 19.10: Népdalcsokor. 19.35: Beszélgetés dr. Ga- lántai József docenssel. 19.55: Heti hangversenykalauz. 20.40: Falurádió. Szombat, június 30. Kossuth-rádió: 8.10: Színes népi muzsika. 8.50: Lányok, asszonyok. 9.10: Zenekari muzsika. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Operett- részletek. 11.00: Irodalmi karikatúrák. n.30: Könnyűzene. 12.15: Operarészletek. 13.00: Füst Milán versei. 13.15: Szív küldi... 14.00: Könyvszemle. 14.15: Beethoven- művek. 14.55: Műsorismertetés. 15.10: Élőszóval — muzsikávaL 16.50: Hét nap a külpolitikában. 17.10: Könnyűzenei híradó. 17.30: Az Előszóval — muzsikával című műsor folytatása. 17.50: Mai emberek. Balia Anna Írása. 18.00: Nótaszó. Szabó Miklós énekel. 18.15: L. Delyle és G. Geissler énekel. 18.35: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 19.15: A New York-i Filharmónikusok hangversenye. 20.25: Jót nevettünk! Zenés kabaré. 22.15: Sporthíradó. Petőfi-rádió: 14.15: Fotóamatőrök ötperce. 14.20: Cigánydalok, csárdások. 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: Operaismertetés. 16.05: Az ékesen szóló paraszt története. Rádiójáték. 16.56: Két operettkeringő. 17.10: A teaszedőnő keze. Versek. 17.25: E. Schwarzkopf és D. Fischer- Dieskau énekel. 18.05: Glier: A Jobb eredméfljft, 16,1# métert, de mint mondotta, odahaza, jobb pályán, 11 méternél kevesebbet nem dobott. Lehetséges tehát, hogy a megyei döntőn ennél még jobb eredményt ér majd el ea a lehetséges versenyző. A második helyezett, Kmetty István kisecsetl versenyző, eredménye pontosan 16 méter volt. Nagy harc folyt a férfiak 400 méteres futásában, melyet végül is Kánya Sándor, nagyoroszi fiatal nyert 58 mp-es idővel. Második helyen Fekete János végzett 59 mp-el. Gránátvetésben a férfiaknál Fiír József bizonyult a legjobbnak 64 m-es eredményével. A második helyezett, Dóbiás János, 59,80 m-erí ért eL Magasugrásban a férfiaknál a járás legjobbjának Nagy Mihály, Szátok község fiatalja bizonyult, ki 150 cm-ert ért eL Második helyen' Springát Mihály, Szendehely versenyzője végzett 145 cm- rel. 1500 méteren a borsosberényi Tóbiás Emil győzött 5.6,9 perccel. A második befutó a nógrádsápi Dián József, ideje: 5,7,4 p volt. A női magasugrásban Deli Gizella, diósjenői fiatal lett az első, 120 cm-rel. Itt a második helyet is hazai fiatal szerezte meg Kaj- zer Hona személyében, aki szintén 120 cm-eres eredményt ért el. Sőt, még egy harmadik hazai fiatal is átvitte a 120 cm-ert, Pöstyéni Erzsébet, ki mint középiskolás, csak versenyen kivül indulhatott. A női gránátvetésben Kmetty Ilona bizonyult a legjobbnak 37,30 m-es dobásával. Második lett Sztankó Hona nógrádsápi fiatal, kinek eredménye 35,60 m volt. A női távolugrásban Deli Gizella, Diósjenő versenyzője lett az első, 358 cm-es eredményt ért el. A második helyen végző Ecseg Teréz 343 cm-t ugrott. A férfiak távolugrásában Jámbor Vilmos bizonyult a legjobbnak 552 cm-es eredményével. A második helyezett, Fiír József, 528 cm-ert ért el. Kerékpározásban Molnár István ideje volt a legjobb. így az első helyezést ő érte el 53 p-es idővel. A másodiknak befutó Miklós Vörös Hadsereg - nyitány. 18.15: Láttuk, hallottuk . . . 18.35: Köny- nyűzéne. 19.35: Ismeretterjesztő előadás. I TELEVÍZIÓ MOSOM Csütörtök, június 28. 16.30: Kirándulás Leningrádba. A Szovjet TV műsora. 17.00: Garas és a többiek. Magyar kisülni. 18.00: Kicsinyek műsora. 18.30: Közvetítés a Déli pályaudvarról. 19.00: A jövő hét műsora. 19.05: Telesport. 19.30: TV Híradó. 19.45: Ar Magyar Hirdető műsora. 20.00: Fűre lépni szabad. Magyar film. 21.30: Hírek. TV Híradó ismétlése. Szombat, június 30. 17.30: Tanszékről tanszékre. A Kulturális Seregszemle egyetemi és főiskolai vetélkedőjének döntője. 19.00: Lányok — asszonyok... 19.30: TV Híradó. 19.45: Hétről hétre ... 20.00: Egy vidám este Rátonyi RóbertteL 21.00: Kék rapszódia. I. rész. Amerikai film. 21.10: Hírek. TV Híradó ismétlése. Vasárnap, július 1. 10.00: Bújócska. Vidám vetélkedő a nyertes gyerekek között. 11.30: Falusi emberek. 16.40: A 26. sz. Magyar Híradó. 16.50: A bemutató mozik műsorából. 16.55: A vasárnap sportja. 19.30: TV Híradó. 20.00: Vasárnapi vers. 20.10: Kék rapszódia. H. rész. Amerikai film. 21.30: Telesport. 21.45: Hírek. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) István kisecsetl versenyző ideje 73 perc volt. Pontversenyben a legjobb eredményt Nógrádsáp érte eL Számszerűit 57-et. A második helyet Borsosverény 50 ponttal, és a harmadikat Szendehely 47 ponttal szerezte meg. A késő délutáni órákban díjkiosztással fejeződött be a rétsági járás Falusi Spartaklád döntőjének első része Diósjenőn, s mint előzőleg már említettük, ennek folytatására a következő vasárnap. Július 1-én kerül sor Romhányban. Salgótarjánban, az SBTC salakos pályáján került sor a nógrádi ifjú labdarúgók részéről igen fontos találkozóra, rekkenő hőségben. A nógrádiak első helye függött e mérkőzés sikerétől. Ügy is játszottak a fiúk. Sokat idegeskedtek, s enyhe fölényüket nem tudták eredményesen kibaszna lnL Gólhelyzetük több volt, mint a vendégeknek, de csak egy gólra tellett a csatárok erejéből, melyet a befejezés előtt 8 perccel Básti szép felsősar- kos lövésével szerzett meg. Ez a gól döntötte el a mérkőzés sorsát. De ez döntötte el végleg, hogy az 1961-62. évi labdarúgó ifjúsági válogatottak tornáján, csoportjában Nógrád megye válogatottja nyerte az első helyet. Ezért a mérkőzés után igen sokan gratuláltak a vezetőknek, az edzőnek és a játékosoknak is. A találkozó első félidjében egyenlő erők küzdelmét láthatta a nézőközönség. Bár ebben a játékrészben is enyhébb fölényben játszott a hazai együttes, de a vendégek is sok meleg helyzetet hoztak össze a nógrádiak kapujánál. Gólt egyik válogatottnak sem sikerült elérni. A második félidőben állandósult a nógrádiak fölénye, s a „levegőben lógott” a gól, de a jobbApróhirdetéseBs Kovács és kerítés-készítő tanulót felveszek. Salgótarján, Ré- glposta u. 26. (310) Tatabánya-Újvárosban levő egyszobás, komfortos lakásomat elcserélném salgótarjáni hasonlóért. Cím: Nagyné, Salgótarján, 3. posta. (374) 300 négyszögöl szép fekvésű házhely olcsón eladó Pásztón, a Kishegyi úton. Érdeklődni: özv. Pádáménál, Hősök u. 23. (372) Bécsikék anyanyulak fiaival, bepárosítva, valamint növendékek eladók. Válaszbélyeg. Fekete: Salgótarján, Aknász u. 1. (357) Eladó Zagyvapálfalván, Akácfa u. 41. számú 600 négyszögöles telek 10 méteres lakható épülettel, azonnal beköltözhető. Érdeklődés a fenti címen. — Ugyanott erős igásló 40 mázsa raksúlyú gumiskocsival eladó. (371) Fával égetett mész megrendelhető. Mátragyöngye Termelőszövetkezet, Mátramindszent. (347) Azonnal beköltözhető kettőszobás, félig kész téglaház, 800 négyszögöl kerti földdel, kúttal, gyümölcsfákkal, váci határban eladó. Gálffy, Budapest, I., Bem rkp. 26. (366) Betegség miatt sürgősen eladó 2 családi ház. Magános udvarban, gyümölcsös. Beköltözhető. Salgótarján, Arany János utca 101. (367) Jól sikerült szimultás Szécsényben A Járási Sakk Szövetség rendezésében került sor Sze- csényben először sakkszimultánra. A járás legjobb sakkozóival Balázs József salgótarjáni elsőosztályú játékos vette fel a versenyt. A verseny 12 győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel zárult a salgótarjáni sakkozó részéről. A verseny után Balázs István elmondotta, hogy igen tehetséges sakkozókat ismer* * meg Szécsényben. Különösen a fiatalabb évjáratúnk között S el is határozta, hogy kapcsolatot tart fenn Kiss Lajossal, Máth Tamással, akik még csak 11 évesek, s részükre könnyen érthető sak- könyveket is küld. megye ifjúsági labdarúgónál-jobb helyzetekben is idegeskedtek a fiatal csatárok, s így azok kihasználatlanul maradtak. A vendégek Jobbszélsője már az első félidőben szemtelenül beszélt a partjelzővel, a második félidőben pedig súlyos szabálytalanságot követett el a nógrádiak egyik védőjátékosával szemben s így a játékvezető kiállította. Ettől az időtől kezdve 10 emberrel Játszottak a hevesiek. A lelkes vendég-védelem amíg bírta erőnléttel, rombolta a nógrádi csatárok támadásait, s kapuvédőjük is sok veszélyes lövést hári- tot, de Básti szép ejtett labdájával szemben ő is tehetetlen volt. s így ezzel a góllal nyerte- meg Nógrád megye ifjúsági labdarúgó válogatottja a mérkőzést és egyben a csoportbajnokságot: Is, mely Jogot nyújt arra, hogykét hét múlva Tatán a csoportgyőztes fiatalok tornáján részt vehessenek. Addig, mint ahogyan tervezték;, még több előkészületi mérkőzést játszanak, köztük egy járási válogatott csapat ellen is pályára* lépnek, valószínűleg egy Spar- takiád Járási döntőjének keretében. Vereséget szenvedett a Salg. ZIM férfi röplabdacsapata Bp. Vasas — St. ZIM 3:0 Budapesten került sor a Bp. Vasas—St ZIM férfi röplabda: NB I-es találkozóra, ahol a. hazai együttes igen jó játékkal és biztos győzelemmel szerepelt a tarjám fiúk ellen. A tarjániak' csak & harmadik játszmában nyújtottak elfogadható játékot, ekkor tudtak méltó ellenfélként' küzdeni a jónevű és jó erőkből álló Vasas ellen. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG • A Magyar Szocialista Munkáspárt: Nógrád megyei Bizottsága és »- megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Godó László Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó V» Felelős kiadó: Vlda Edit Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján.-, Rákóczi út 193. Felelős vezető: Fila István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: egy hóra 4 forint Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz Telefon: felelős szerkesztő: 12—94» belpolitikai és mezőgazdasági rovat: 10—79, ipari rovat: 10—64, adminisztráció: ll—59, bányai tel: Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 53, Telefon: 10-39. rádió és televízió műsora- Gregor Csoportbajnok lett Nógrád válogatottja: Nógrád megye ifj. vál. — Heves megye ii fj. vál. 1:0