Nógrádi Népújság. 1962. június (18. évfolyam. 44-52. szám)

1962-06-27 / 51. szám

6 NÖGRÄDINÉPÚJSÁG 1962. június 27. Időszerű feladatok, közérdekű kérdések vitája a megyei tanács vb második télévi munkatervébe» A Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága már kidolgozta, megvitatta és el­fogadta 1962. második félévi munkatervét. A tervben szá­mos igen fontos feladat vi­tája, elemzése és megtárgya­lása szerepel. Ugyancsak ki­dolgozták a tanácsülés elé ke­rülő ügyek napirendjét is. Szeptember 7-én a megyei tanácsülés művelődési prog­ramot vitat meg. A tanácsok feladatait elemzi a népműve­lési munka irányításában. Ugyanezen a tanácsülésen a tanácstagság rendeletet szöve- gez meg a növényvédelem fo­kozására, valamint a víz- és csatornahálózat használatára vonatkozóan. Decemberben a munkásosztály helyzetének megjavítására hozott tanácsi határozatok végrehajtását és a további feladatokat tanács­kozzák meg. Fontos dolgok kerülnek a végrehajtó bizottsági ülések napirendjére az év második felében. A végrehajtó bizott­ság július 9-i ülésén tárgyalja meg a december 7-én tanács­ülés elé kerülő napirend be­számolóját, a munkásosztály helyzetének megjavításával kapcsolatos határozatokról és az azokban megjelölt gazda­sági feladatok végrehajtásá­ról. A beszámoló előkészítésé­ben ipari, kereskedelmi, épí­tési, igazgatási és tervosztály vezetők vesznek részt. Követ­kező ülésén a végrehajtó bi­zottság a megyei tanács igaz­gatási osztályának irányító, ellenőrző tevékenységét vitatja meg. A beszámolót ideiglenes bizottság előkészítő munkája és jelentése alapján állítják majd össze. A félév során minden vég­rehajtó bizottsági ülésen meg­vitatnak egy-egy közérdekű, időszerű problémát. Augusztus 6-án például az általános is­kola 1961—62. tanévének ta­pasztalatairól és a következő tanév feladatairól tanácskoz­nak. A művelődésügyi állandó bizottság, a pedagógusszak­szervezet, a nőtanács és mű­velődési szakemberek vesznek részt a beszámoló összeállítá­sában. Több végrehajtó bizott­sági ülésen foglalkoznak a ta­nácsi vezetők a mezőgazdaság időszerű kérdéseivel és a tsz- szilárdítás tennivalóinak meg­beszélésével. Szeptemberben a gyenge tsz-ek megszilárdításá­ra hozott VB határozatok vég­rehajtásáról szóló beszámoló vitáját is napirendre tűzik. A beszámoló elkészítésében ugyancsak több szakembert foglalkoztatnak. Napirendre kerül a megye vízellátásának megjavítására hozott javaslat is. Megvitatja a végrehajtó bi­zottság a moziüzemi vállalat munkáját az eddig hozott ha­tározatok tükrében, megvitat­ják a körzeti orvosok munká­ját is. A fenti fontos feladatok megtárgyalása mellett rend­szeresen foglalkozik a végre­hajtó bizottság a tanácsi munkával, a tanácsok szere­pével és a munkájuk tovább- javításához elengedhetetlen tennivalókkal. Többek között 350 ember a ludányhalászi határban Ma, június 27-én benépesül a ludányhalászi határ. Mint­egy 350 ember kezd munká­hoz a szépen ápolt helyi ter­melőszövetkezetek szántóföld­jein. Az asszonyok már végez­tek a kukorica, cukorrépa es mák kapálásával, ma reggel a palántaültetéshez kezdenek. Másik részük a férfiakkal egyetemben a szénakaszálás, begyűjtés, és behordás mun­kálataiban vesz részt. Az egy hónap óta tevékenykedő szo­cialista címért küzdő munka­brigád 20 asszonya példájára valamennyi tsz-tag becsülete­sen kiveszi részét a tavasz­végi, nyáreleji munkákból. Megkezdődött a borsó sze­dése és a burgonyaszüret is. A pazarlás — bűntett Raktáron marad huzamo­sabb ideig olyan nagy tömegű áru, ami más megyében, vagy az ország más részében szük­séges lenne a fogyasztáshoz, esetleg valamelyik üzemnek éppen arra van szüksége. Vagy olyan cikkeket gyárt a vállalat „jobb híján”, ame­lyekre nincs és nem is várható megrendelés, de a mindenáron való termelés jelszavával az ilyen következményekkel nem számolnak. Másutt megvásá­rolnak — sokszor külföldön készített — százezteket, sőt. súlyos milliókat érő speciális gépeket, drága műszereket, amelyekről a leszállítás után derül ki, hogy nem azok, nem olyanok, amilyeneket megter­veztek, amelyekkel az új gyár. tási folyamat ' megkezdődhet. Esetleg a gépek minden te­kintetben megfelelnek az elő­írásnak, de az üzemi épületek, amelyekbe he fogják építeni azokat, még, meg sincsen A tervezve. Előfordul néha az is, hogy évek munkája és a be­fektetett érték vesz kárba egy-egy beruházásnál, mert annak célszerűtlenségét és kor- szerűtlenségét csak a megvaló­sítás után állapítják meg. __ A szándékosan, vagy fele­lőtlen felületességből okozott károk a közvagyon pazarlását jelentik s nem lehet büntetle­nül hagyni ezeket. A becsüle­tesen dolgozó emberek önér­zetét is sérti, ha egyes veze­tők a drága munka árán lét­rehozott értékeket herdálják, esetleg azokból gavalléroskod- nak. Az 1962. július 1-én hatály­ba lépő Büntetőtörvénykönyv bűntetté nyilvánítja a pazarló gazdálkodást. így határozza meg: „Állami szerv, társadal­mi szervezet, vagy szövetke­zet önálló intézkedésre jogo­sított dolgozója, aki az ésszerű gazdálkodás követelményeit súlyosan, vagy rendszeresen megszegve jelentős pénz-, anyag-, energia-, vagy munka­erő pazarlással járó gazdasági tevékenységet fejt ki, három évig terjedő szabadságvesztés­sel büntetendő.” Az ésszerű gazdálkodás fo­galma nem szorul külön ma­gyarázatra. Az egyes állami szervek, társadalmi szerveze­tek, vagy szövetkezetek részé­re törvényerejű rendeletek, minisztertanácsi rendeletek, miniszteri utasítások számta­lan szempont figyelembe véte­lével szabják azt meg. Bűn- cselekmény esetében azonban az ésszerű gazdálkodás meg­sértésének tényét szakértői vizsgálat is megállapíthatja. Hogy „jelentős”-e és mikor „jelentős” a pazarlás mérete, annak eldöntése a gazdasági egységek rendkívül széles ská­láját tekintve, szinte minde­nütt és mindig más elbírálást követel. Egy falusi KTSZ-nél jelentős lehet már akár 5 ezer forint kárt okozó pazarló gazdálkodás is, míg ugyanezt a Dunai Vasmű esetében nem minősíthető „jelentős”-nek, bár ott is megengedhetetlen. A bűntett kritériumához tartozik még a pazarló gaz­dálkodás állandó jellege és az, hogy annak hatását az adott gazdasági egység egész tevé- kenységében károsnak lehes­sen megállapítani. Súlyosbítja a bűncselekményt, ha kimu­tatható, hogy a vezető tudatá­ban is volt annak, hogy az irányításával folytatott gazdál­kodás pazarló és mégsem in­tézkedik annak megakadályo­zására. Az új Büntetőtörvénykönyv­nek ez a paragrafusa a közér­dek elsőrendű szempontját ve­szi figyelembe, igen nagy je­lentőségű, mert a tervszerű­ségre, a szervezett munkára és a magasabb színvonalú irá­nyításra ösztönzi vezetőinket. meghallgatják a Szécsényi Járási Tanács Végerhajtó Bi­zottságának jelentését, a ta­nácstagok választókerületi munkájáról. Megvitatják a megyei tanács tervosztályának irányító, ellenőrző tevékeny­ségét. Hasznosnak ígérkezik a végrehajtó bizottság és szak- igazgatási szerveinek a me­gyei tanács állandó bizottsá­gaival való kapcsolatának to­vábbfejlesztéséről szóló vita is. Több alkalommal foglalko­zik a VB a soron következő tanácsválasztások előkészíté­sével kapcsolatos tennivalók­kal is. Körzeti nőgyűlések a szécsényi járásban Június 27-én Szécsényben megkezdődik a körzeti nte gyűlés-sorozat első rendezvé­nye. Ezt követően Endrefal- ván és Litkén tanácskoznak a nőtanács titkárok és a nőmozgalomban résztvevő ak­tívák a feladatokról. A körzeti nőgyűléseken be­szélnek a nőtanácsok teen­dőiről és munkatervszerúen kidolgozzák a termelőszövet­kezetekben és a kulturális munkában betöltendő, nőtaná­csokra vonatkozó tennivaló­kat is. Egy ésszerű javaslat megvalósítása előtt Néhány hónapja egy párt­bizottsági értekezleten hang­zott el Salgótarjánban az a javaslat, hogy a postai levél és hírlapkézbesítők munká­jának megkönnyítése, egész­ségük óvása érdekében szün­tessék meg a liftnélküli eme­letes házakban a lakáson­kénti kézbesítést. Az ezután tervezett bérházakat már a földszinten elhelyezett és min­den lakónak külön készített levélszekrénnyel lássák el, a régebbi házakba pedig utó­lag helyezzenek el ilyen szek­rényeket. A megyei posta- hivata vezetője: Németh J. Jenő a szóban elhangzott ja­vaslatát a Szocialista ' Posta című szakfolyóiratban is meg­ismételte, s íme a KPM il­letékes szervei máris hasznos intézkedéseket helyeztek ki­látásba ennek alapján. Salgótarjánban a vásártéri és a megyetanács mögötti új 3—4 emeletes bérházak na­gyobb részében még az idén közel ezer tömbszekrényt helyeznek el, amelyekben — a földszint kivételével — az emeleten lakók ré­szére névre szóló külön­külön fiókok lesznek. Minden lakó kulcsot kap hoz­zá, s munkából, vágj' a piac­ról hazatérve veheti magához a postai levélküldeményeket. Természetesen ez az ajánlott, az expressz és a távirati kül­deményekre nem vonatkozik. A későbbi építkezések pedig már ezzel a felszereléssel tör­ténnek. KÖSZÖNET- NYIITV ANITAS Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett férjem és édesapánk elhunyta al­kalmából részvétükkel a család fájdalmát enyhí­teni igyekeztek, özv. Majcher Mihályné és családja, Salgótarján. (370) Az ésszerű újítás méltány­lását jelenti az is, hogy a vidéki postaigazgatóságok te­rületén elsőként Salgótarján­ban alkalmazzák azt. A postai kézbesítők mun­kájának megkönnyítésére ed­dig csupán néhány európai or­szágban, köztük a Szovjet­unióban alkalmaztak ilyen módszert. Számtalan előnye között a legjelentősebb azi, hogy a munkával járó fáradság lé­nyegesen csökken, megelőzi a különböző izületi és láb­betegségeket, a lépcsőzés okoz­ta szívbetegségeket. Emellett a gyorsan épülő új házak lakói számának rohamos növekedése sem igényli új kézbesítők munkába- állítását, mert a levélszek­rény-rendszerrel egy-egy dolgozó kézbesítési terüle­te növelhető. Lehetőség nyílik ebben a munkakörben női munkaerők nagyobb számú beállítására is, ami enyhíti a női foglalkoz­tatottság gondjait. Eddig ép­pen a nehéz fizikai igénybe­vétel miatt nem vállalták ezt a munkát a nők. Salgótarján­ban is mindössze 3 női kéz­besítő van jelenleg. Különösen jelentős a lép­csőházi levélszekrény-rendszer azért is, mert a postai levél­forgalom az utóbbi években sokszorosára emelkedett s a to­vábbi emelkedéssel számolni kell a jövőben is. A „címzett”-nek mindebből semmi hátránya nem szár­mazik. A legtöbb családban ma már dolgoznak a felnőt­tek, akik munkából való ha­zatértük előtt úgysem olvas­sák el a postai küldeménye­ket. Hazajőve pedig a föld­szinten magukhoz veszik. Ahol van otthon tartózkodó felnőtt, ott is elkerülhetetlen, hogy üzleti, piaci bevásárlásra ne jönnének le az emeletről a délelőtt folyamán s már ak­kor a szekrényben van a le­vél. Az ötletes újítás tehát hasz­nos mindenki számára, egy­ben korszerű és emberséges vonatkozása is van. I Autósok figyelmébe! A magánszemélygépkocsik kötelező szavatos­sági biztosításának második félévi díja július I -én esedékes. FELHÍVJUK a gépkocsitulajdonosokat, hogy a biztosítási dí­jat mielőbb fizessék be (Ha a gépjármű év közben kap rendszámot, úgy az évi díj aránylagos részét kell megfi­zetni). A kötelező gépjárműszavatossági biztosítás alapján azok a károk térülnek meg, amelye­kért az üzembentartó — a gépjármű üzemelte­téséből kifolyóan — idegen személyek halála vagy sérülése, esetleg vagyontárgyaik megron­gálása miatt törvényes kártérítési kötelezett­séggel tartozik. Saját személyükre, gépjárművükre és utasaikra az autótulajdonosok önkéntes biztosítást köt­hetnek. Felvilágosítást fiókjaink adnak. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ 373 A kiállításra készülnek A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet is készül a 64. országos Mezőgazdasági Kiállításra és Vásárra. Az állattenyésztésből a kiváló juhtenyészet néhány szép pél­dányát mutatják be. A szécsényiek ugyanis nagy gyapjú­hozamú fésűs merinói típust tenyésztenek. Az eddigi szép eredményeket a gondosan kezelt anyaállatoknak és nem utolsó sorban a sok jó tulajdonsággal rendelkező, kivá­lóan szaporítható kosoknak köszönhetik. A kiállításon is ezek közzül a kosok közül mutatnak be néhányat. A tíz kiválasztott egyéves növendék kosok egyik legjobb tulajdonsága, hogy gyapjúmagasságuk eléri a 10—12 centimétert. Képünkön: Ba­ta István ju­hász bemutatja az egyik „esé­lyest” ííízoliövmeny K.;iaíic$lapiijtön Karancslapújtőn rendezték meg vasárnap az idei tűzoltó- versenyt, amelyen a járási versenyek legjobb tűzolto- csapatad mérték össze tudásu­kat, felkészültségüket. A versenyen megjelent dr. Mics- kó Rudolf tűzoltó vezérőr­nagy, az Országos Tűzrendé­sze ti Parancsnokság vezetője. A közel 400 önkéntes tűzoltót Hankó János elvtárs, a me­gyei Tanács vb elnöke kö­szöntötte, majd megkezdődött a vetélkedés. Igen erős „mezőny” indul', hiszen Diósjenő, Szuha. Ság újfalu, Galgaguta, Pásztó csa­patai már hosszú évek óta a legjobb eredményeket érik el, Dejtár és a Tolmácsa Erdőké mia tűzoltói pedig az orszá­gos versenyen küzdöttek ki jó helyezést. Bár több régóta jól szereplő csapat most is megtartotta első helyezését, több új is bekerült az élvo­nalba. A kocsifecskendő szerelésé­ben a férfi csapatok közül a diósjenőiek csapata, a női versenyben Szente csapata bi­zonyult a legjobbnak. Az if­júságiak közül Csécse, a lá­nyok közül pedig Kutasó csapata került az első helyre. Diósjenő csapata jutalmul 8 öltöny tűzoltóruhát, a többi csapatok pedig 1100, illetve 1000—1000 forintot kaptak. A mozdónyfecskendő szerelésé­ben Karancsalja, a 400-as kis­motorfecskendőnél Diósjenő a községi férfi csapatok, Pász­tó a fiú és leány csapatok *versenyében megszerezte az első helyet. Az üzemek közül az AKÖV csapata volt a leg­jobb A 800-as kismotorfecs- kendő szerelésében Zagyva- pálfalva és a Salgótarjáni Acélárugyár csapata győzött. Ezek a győztes csapatok is ruhát, illetve pénzjutalmat kaptak, majd július közepén a szolnoki országrészi ver­senyen vesznek rész, hogy a hogy a legjobbak bekerülje­nek az országos döntőbe. új nyári juj fürdő­Szaténból 120.— Ft-tól 250.— Ft-ig Szatén kartonból 90.— Ft-tól 135.— Ft-ig Kartonból 85.— Ft-tól 100.— Ft-ig Pikéből 87.— Ft-tól 150.— Ft-ig Kötött pamutból 60.— Ft-tól 71.— Ft-ig Kaphatók az Állami és Szövetkezeti Áruházakban és szakboltokban. (299)

Next

/
Thumbnails
Contents