Nógrádi Népújság. 1962. június (18. évfolyam. 44-52. szám)
1962-06-27 / 51. szám
1962. június 27. N09KAB!RÍP0J8AS s Minden szál takarmányt betakarítanak Ütban hazafelé találkoztunk Takács Imrével, a Kishar tyán—sóshartyáni Egyesült Erő Termelőszövetkezet mezőgazdászával. Jól esett neki egy kis beszélgetés, hiszen a forró napsütésben egész nap ellenőrizte, szervezte a mezei munkát. Megtörölte izzadságtól verejtékező homlokát és a völgy felé nézett. Távol, a rét szélén ember- csoportokat, lovasszekereket látni, a domboldalon pedig összerakott lucema-petremcé- ket. — A sóshartyáni brigádvezető most osztja a prémiumtakarmányt, a közösét már betakarítottuk — mondotta, s gyorsan hozzáfűzte —, hat vagon lucernaszéna van kazalba rakva. Láttuk arcán, hogy büszke erre az eredményre. Megértjük őt, hiszen ilyen kedvezőtlen tavasz után 6 vagon lucernaszéna a legértékesebb kincsek közé sorolható. — Csak azt az egyet saj nálom, hogy nem állványon szárítottuk a lucernát. Az erdőgazdaság későn szállította Is a faanyagot. A második kaszálásnál már alkalmazzuk az új módszert — jelentette ki s a völgyben kanyargó patak felé mutatott — a patakparti fák egy részéből is állványt csinálunk. Jól esett hallgatni Takács elvtárs szavait. Igaza is van mert ez évben az a szövetkezet fog nyerni, amely minél több s jobb minőségű takarmányt biztosít az áttelel tetőshez. — Ezen a téren az Egyesült Erő Tsz-ben nem lesz hiba — válaszol. — A szöszös- keverék terméséből 360 köbBolt és a fegyelem Eddig úgy tudtuk, hogy az önkiszolgáló boltokban a lakosság csak az ott levő kosarak igénybevételével vásárolhat. Annál meglepőbb volt az, amit a szécsémyi egyes és kettes földművesszövetkezeti egységben tapasztaltunk. Az eladók behúzódnak a rövid pultrész mögé és talán még a szemüket is behunyják, nehogy észre kelljen venniök, hogy a vevők kosár nélkül sétálgatnak a boltban és szedegetik a polcokról az árut. Hogy miért teszik ezt? Mert a zsákokéban nagyobb tételekben érkező cukrot, lisztet, rizst nincs „kedvük” előre kicsomagolni. Ennek oka pedig az, hogy az előre csomagolt áru mennyiségét leltár esetén ellenőrizni lehet és — mint a Szé- csény és Vidéke Körzeti Földmü- vesszövetkezet belső ellenőre tájékoztatott bennünket — alig akad olyan árucikk, amelyből egy-két deka ne hiányozna ... A vagyonvédelem mind a SZÖ- VOSZ V. kongresszusa irányelveinek megvalósítása, mind a szocialista embertípus kialakítása céljából, ma előtérben áll a kereskedelemben. Ezért adta ki a SZÖ- VOSZ elnöke azt az utasítást, hogy a pénztárgéppel nem rendelkező boltokban minden este pénztárzárást kell végezni. Ezt az utasítást a körzeti földművesszövetkezet ismertette valamennyi értékkezelővel. Ismertette? — Csakhogy a végrehajtáshoz el is kellene olvasni az utasításokat. Elolvasni és „komolyan venni!” Nemrég hangzott el az egyik földművesszövetkezeti dolgozó szájából a kijelentés: — „Elolvastam ugyan a rendelkezést, de az egész dolgot nem vettem komolyan ...” így fordulhatott elő azután, hogy az ellenőrzés során kiderült: a boltok 80 százalékában „elfelejtenek” esténként pénztárzárást csinálni ... méter silót készítettünk. A helyére rövid tenyészidejű silókukoricát vetünk. Nyolc holdon már földben a mag. A juhokról sem feledkeztünk meg. Az akolhoz közel eső gabonatarlókba, 10 holdnyi földbe takarmány- káposztát vetünk silónak. Ugyanannyi lesz a tarlórépa vetés területe is. — Persze, hiába a sok jó takarmány, ha pazarló a feletetése ... Szavunkba vágott: — A mi szövetkezetünkre nem vonatkozik ez. Itt szigorú takarékosság van. A lovak akkor látnak pillangós takarmányt, ha elhaladnak a lucernatábla mellett. Különben szecskázva, porciózva etetjük a takarmányt. Aki most nem takarékoskodik, az a télen szegre akaszthatja az állatait! Az Egyesült Erő Tsz tagjai nagyon jól gondolkoznak. Előrelátnak, s már most a nyár elején is — éppen a kedvezőtlen időjárásból eredő szűkös takarmányhelyzet mi- att — a téli átteleltetésre gondolnak. Jól teszik, most kell minden szál takarmányt betakarítani, most kell takarékoskodni, nem pedig télen, amikor már késő! Lantos László Negyvenhárom termelőszövetkezeti család ITi gondolná, hogy abban az igénytelen, hosszú épületben, ami az érsekvad kerti Dimitrov termelőszövetkezet területén, az országút mellett húzódik, nyolc család lakik. A keskeny, régimódi ajtók, amelyeknek kilincsét felfelé kell nyomni, hogy bejuthasson az ember, az apró konyhába, kerek hajóablakkal ellátott, fürdőszobából átalakított kicsiny lakószobába s egy padlós, nagyobb helyiségbe vezetnek. A lakás — amelyikbe most belépünk — zsúfolt ugyan, de nagyon tiszta és egy héttagú család lakik benne: szülők, nagyszülők, azasz- szony öccse és két gyermekük. És nemsokára helyet követel majd magának a nyolcadik személy is: Saját Józsefné két hónap múlva ismét gyermeknek ad életet... — Mi lesz akkor? — kérdezzük. — Nem lesz szűk a lakás? — Szűknek most is szűk — feleli és égboltkéksé- gű szemein árnyék fut át. — Nem is maradunk itt, elmegyünk Gyarmatra. Házat építünk. Hamarosan meglesz a pénz. — Miért nem itt építenek? Nem szeretnek ebben a ierpanasza melőszövetkezetben dolgozni? — Dehogynem! — A válasz szinte sértődötten hangzik. — Mióta csak megvan a Dimitrov, mi mindig itt dolgozunk. Tizenegy éve! Majdnem az esküvőnk is erre az időre esett — meséli még most is belepirulva az emlékezésbe. — öt- venben mentem férjhez, a férjem Szlovákiából jött, senkije sincs itt Magyarországon. Mi meg nyolcán voltunk testvérek, bizony, mikor összekerültünk, mint az ujjam, semmink sem volt. — Na, azután a közös gaz dálkodás sem ment először.. Az első három év alatt még a férjem esküvői ruháját is el kellett adnunk, hogy kenyérre valónk legyen. Akkor még én is elvállaltam a legnehezebb munkát is. Topolyát ültettünk, naponta huszonkét egy köbméteres gödröt kiás tam,, a férfiak meg csak ti- zenyolcat. Kellett a pénz nagyon, gyermeket vártam akkor is... FTgy hallgatjuk a történe- tét, mint a honfoglalást hallgatták régvolt elődeink ... Félig mintha mese volna, legenda, pedig hogy mennyire igaz, tanúsítják az MEZŐGAZDASÁGI TANULÓK, ÉRDEKLŐDŐK MEGBESZÉLÉSE Érdekes és fontos beszélgetés színhelye lesz e hét péntek délelőtt Salgótarjánban a TIT klubhelyisége. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya összehívja azokat a tanulókat a megyéből, akik az idén végezték el az általános iskola utolsó osztályát és szeretnéhek elhelyezkedni. a mezőgazdaságban. A tanácskozás fontosságához nem kell különösebb kommentárt fűzni, hiszen ismeretes, hogy 150 mezőgazdasági tanulóra lenne szükségünk már ebben az évben. Az értekezlet hasznossága viszont elvitathatatlan, mert a fiatalokkal ismertetik a mező- gazdasági tanulóképzés fontosságát, valamint olyan kérdésekre kapnak választ, amelyek még tisztázatlanok a fiatalok előtt. Ismertetni fogják a fiúkkal és lányokkal a választható különféle mező- gazdasági szakmákat, a mező- gazdasági tanulók jogait és kötelességeit. Elmagyarázzák azt is, hogy a mezőgazdasági tanulóképzés — gyakorlati vonatkozásban — miben különbözik az iparitanuló-kép- zéstől? Részt vesznek ezen a tanácskozáson csaknem százan olyanok is, akik már aláírták a tanulószerződést, — szántóföldi növénytermesztő, gépész, baromfitenyésztő, tejgazdasági, zöldségtermelő stb. szakmákból — valamint sokan olyanok, akik még nem tudtak dönteni, hogy a mezőgazdaság mely ágában szeretnének továbbtanulni. Kétmillió csibe Urbán Árpádné a kétmilliomo iik csibe Idkelését ellenőrzi a mátraverebélyi baromfikeltetőben. CÁ A szocialista brigád címért küzdők a csibe válogatását végzik. (Girtler Istvánná, Borbás Antalné, Hornyák Istvánná, Barta Ágnes, Urbán Árpádné.) (Fotó: Tamaska) All elep, nyárias nap van. Nekem bent a szobában van dolgom, a szekrénybe rakom be a frissen vasalt ruhát. Egyszer csak beállít a gyerek. — Kérem szépen a ceruzát — mondja ártatlan esdeklés— sei a szemében. Rögtön tudom, miről van szó. A sárga csavaros ceruzájáról, amibe ma vettem új piros hegyet. Az izgatja most. A ceruza egészen modem, ha fölfelé tartva megnyomjuk, a hegy eltűnik a belsejében. — Szó se lehet róla — mondom szigorúan, de úgy látszik, mégis van valami az arcomon, ami fölbátorítja a gyereket, mert nem tágít. — Csak egy kicsit... Nagyon vigyázok rá — biztosít. S valóban, most a megbízhatóság szobrának látszik. Addig beszél, míg odaadom neki. — De ha, valami baja lesz...! — kiáltom utána fenyegetően, — o büntetés jogát fönntartom magamnak. Tovább dolgozom, örülök, hogy nem zavar senki. Nem sokáig tart a nyugalom. Újra nyílik az ajtó, a gyerek bejön, ácsorog, várja, hogy megkérdezzem, mit akar. — Hol a ceruza? — riasztok rá rögtön. Látom az arcán, hogy valami baj van. — Eltört a hegye? *— kérdem reménykedve. — Elveszett — mondja lesújtottam Engem azonnal elönt a harag, de türtőztetem magam. Halkan beszélek, azon a fojtott hangon, ami mögött jövendő pofonok várják a megvalósulást. — Hol játszottál vele? — A homokban — feleli. — De ott nincs! — teszi hozzá gyorsan. — Honnan tudod? — kérdezem. A gyerek gyanús. Nem néz rám, és az előbbi hirtelen mondata. •. — Azt a ceruzát te nem vesztetted el — mondom neki, az igazság mindentudó angyalaként. — Kitörted a hegyét és eldugtad. Azonnal hozd elő! Jaj, ez nem jó, mindjárt látom a gyerek arcáról, hogy hibáztam. Odamegyek hozzá, megsimogatom. — Mondd meg szépen az igazat, nem bántalak. Tudod, hogy anyukának mindent el kell mondani! A gyerek elhúzódik, most már a szemembe is mer nézni. — Elveszett — állítja csökönyösen. Még gügyögök neki egy darabig; a gyerek nem vall. Lassan újra elönt a düh; beszélek, ő konokul hallgatja... Mit tegyek vele? — Elverni nincs értelme, nem is akarom. Ebből a gyerekből veréssel fnég nem vettem ki semmit. — Koplaltatás? — Sovány, válogatós, hajlandó egész nap nem enni. Éppen rá akarok kiáltani, hogy menjen a szemem elől, mikor változik a helyzet, erősítést kap, bejön az apja. Megáll, körülnéz; bőszítően nyugodt. — Miért bántod ezt a szegény gyereket? — kérdezi. Én gyorsan előadom a tényállást, ő a gyerekhez lép, megfogja a kezét. — Na gyere — mondja —, majd apuka segít megkeresni azt a huncut ceruzát. — így kell! — néz rám diadalmasan s vonulnak kifelé• Megyek utánuk, látni akarom, mi történik. Előhozzák a gereblyét, mennek a homokhoz. Az apja módszeresen, egy millimétert nem hagyva ki, kaparja a homokot. A gyerek nézi, komoly érdeklődéssel. Mert azért sohase lehet tudni! Mennyi csodálatos dolog van a mesékben is... Nekem most már csakugyan kedvem volna megci- bálni a taknyost. Határozottan érzem, hogy a gyerek tudja, hol van a ceruza. — Ugyan hagyd abba! — szólok rá az apjára. Persze gereblyéz tovább. — A ceruzát neki kell megtalálnia! — Nincs. Hiába, nincs. Én megyek a dolgomra, a gyerek az apjához szegődik. Egész délután a műhelyben van, nem játszik, csak ül komolyan. Estefelé mégis bevetődik a verandára. Figyelem mit csinál. Látszólag semmi érdekeset. Jön, megy. A verandán áll egy rozzant tükörállvány, a körül forgolódik. Elkapom a pillantását, melyet lopva vet az egyik sarkára. Odamegyek hozzá, most már egészen ' lehiggadt, nagyon szelíden, de nagyon határozottan azt mondom neki: — Kisfiam! Tudom hol van a ceruza. Vedd elő! A gyerek nem szól, de azonnal engedelmeskedik. Benyúl a belső sarokban levő lomok közé s előhúzza a ce ruzát. — Miért tetted? — kérdezem szomorúan. — Kitörtem a hegyét — mondja sötéten és várja a verést. Én csak úgy, próbaképpen lefelé fordítom a ceruzát, megnyomom. A hegy megvan, sértetlenül hullik a tenyerembe. A gyerek nézi, egy pillanat alatt átlátja a helyzetet, arca lángolni kezd, szeme könnyekben fénylik. Halálosan szégyelli megát. Én rá- mosolygok. egész iránta ér zett anyai szeretetem benne világít ebben a mosolyban. — Soha többet? — kérdezem. esti szürkületben lassan hazaszállingózó asszonyok: negyvenhárom család összetartó erői, feleségek és anyák, akik a semmiből is kenyeret „varázsoltak” akkor, amikor a föld még nem szelídült a kezük alá.,, ... És Sajátné tovább beszél ... — ötvenhatban volt először kielégítő zárszámadásunk. Huszonhét forintot fizettek akkor munkaegységenként... ötvenhétben harmincat, hatvanban negyvenegy-nyolcva- nat. Az idén negyvenhatot terveztük be, de meg lesz ötven is ... Igaz, hogy most, amikor szorít a munka, felkelünk két órakor és háromkor már a földeken vagyunk. Jelenleg kapálunk, de legtöbbet a dohánytörés, simítás, fűzét hoz. — Hány kereső van a családban? Három. Én körülbelül 270 munkaegységre számítok, apámnak 400 szokott lenni, a férjemnek meg 600. Gyors fejszámolást végzünk: ez munkaegységenként 50 forintjával számítva, súlyos ösz- szeget: 63 500 forintot tesz ki. Havi kereset 5290 forint. Ez igen! Azután még a háztájiból is csurran-csöppen valami... Igaz, hogy heten vannak rá, de azért ebből már lehet házra gyűjteni ... — Házra! — Most vesszük észre, hogy kérdésünkre még nem kaptunk feleletet. — Ha ilyen jól megy itt a munka miért akarnak Balassagyarmatra költözni? — érdeklődünk újra. — Talán ilyen túlságosan közel egymáshoz, veszekednek? — Dehogy! — szól bele a beszélgetésbe a közben vendégként. érkező Gyurkovicsr Jánosné. — Nem érünk mi rá veszekedni. Csak nem engednek bennünket itt építkezni. Két család már el is ment emiatt, kettő az ősszel szándékozik. Harmincnégy szép új családi ház díszítené már a környéket, ha a megye engedélyt adna az építéshez... Nagyon fáj ez nekünk, tessék elhinni... Tizenegy év úgy összekötött bennünket, hogy rosszul esik egymástól elválni ... | TZTa legalább az iskola megmaradna! — panaszolja keserűen Sajátné. — Én a gyermekeimre a szemem fényénél is jobban vigyázok és az elsős kislányomat nem merem elengedni mindennap busszal Vadkertre. Ha eddig lehetett itt iskola, most miért nem lehet? Igaz, azt ígérték, lakik itt majd egy pedagógus, az kíséri be, meg vissza a gyermekeket. — De még ha így lenne is — szólal meg újra Gyurko- vicsné —, a lakáskérdés csak nem oldódik meg. Régi cselédlakások ezek, mi most már mindig így összeszoruljunk? Dolgozunk, szorgalmasak vagyunk, nem érdemeljük meg, hogy kényelmes lakásunk legyen? ... — Dehogynem! — feleljük gondolatban mi is., mint Saját Józsefné tette beszélgetés sünk kezdetén. — Ha valaki, ez a negyvenhárom pionircsa- lád megérdemli a többszobás, összkomfortos családi házat! S érdeme szerint meg is szerzi majd magának mindenki. Csak egyet nem értünk: miért Balassagyarmatra költöznek, amikor itt van a közelben Érsek- vadkert? — kemény — ö fölnéz rám s boldogan, fölszabadulton suttogja: — Soha! Kemény Erzsébet Férfi segédmunkásokat, kubikosokat, tanácsi igazolással, azonnali belépéssel felveszünk budapesti munkára. Szállást, étkezést biztosítunk. Jelentkezés csak személyesen az CM. 43. sz. Áll, Építőipari Vállalatnál, Budapest, V., Kossuth L. tér 4., a bejárat mellett. 368
