Nógrádi Népújság. 1962. június (18. évfolyam. 44-52. szám)

1962-06-27 / 51. szám

\ N0SRAD1 HÍPCJ8A*. 1962. június 27. Fejlődtek az elmúlt évben a szülői munkaközösségek Az elmúlt tanévben új szel­lemben, az iskolai refoim megvalósításának elősegítésé­vel tevékenykedtek az iskolai szülői munkaközösségek. Tör­téntek bizonyos kedvező vál­tozások olyan irányban, hogy a szülői segítség nem ms- rül ki csupán gazdasági vo­natkozású támogatásban. E megállapítás ellenére még sok községben azért dominál az ilyen segítség. Borsosberényben például sportpályát, parkot létesí­tenek és évenként kétszer kitakarítják a szülők az iskolát. Balassagyarmaton kerítés készítésén fáradoz­nak, de az iskola belső berendezéséhez is sok tá­mogatást adott a szülői munkaközösség. De örömteli dolog az, hogy már több iskolánál szokássá vált, hogyha a nevelők tes­tületileg foglaltak valahol — például továbbképzés van — akkor a szülők felváltva vál­lalják és ellátják a napközi ügyeletet csak azért, hogy a dolgozó édesanyák ilyenkor se kerüljenek problémák elé. Ez a gyakorlat különösen szépen bevált a salgótarjáni Sztaha- nov úti iskolában. Eredmény van abban is, hogy a ki­rándulások alkalmával egyre több szülő vállalja még az anyagi áldozatot is annak ér­dekében, hogy segítséget nyújtson a ficánkoló fiatalok fegyelmezésében, egészségük megóvásában. Több faluban szokás az is, hogy a szülők megszervezik egymás között a moziellenőrzést, és ha a késő esti órákban vagy a nem nekik való filmnél gye­rekeket találnak, hazaküldik őket. Bár lényeges változások tör­téntek az apák érdeklődésé­nek felkeltésében és foglal­koztatásukban, még mindig nem kielégítő szerepük, tevé­kenységük a szülői munka- közösségi munkában. De nem mindig látják megfelelő ér­telmezésben a szülők segítsé­gének szükségességét az is­kolai vezetők sem. Van olyan iskola, ahol szükséges rossz­nak tartják az SZMK-t, nem kérdezik meg véleményüket, sőt olyan hely is van, ahol az igazgató nem engedi elég aktívan működni a szülői munkaközösséget. Pedig iga­zán eredményes nevelőmunka csak úgy folyhat az iskolá­ban, ha annak szerves ré­szévé teszik a szülői mun­kaközösségi munkát is. A nevelőmunka folyamatos­sá tétele érdekében szükséges, hogy munkaterv szerint dol­gozzanak a szülői munkakö­zösségek. Az elmúlt évben van ahol megtörtént a‘mun­katerv elkészítése, van ahol mellőzték a tervszerűséget - a szülők és pedagógusok. A szülők továbbképzése azonban majd minden iskolában meg­oldódott. Az ismeretterjesztési munkán belül, valamint a szülők akadémiája előadásain rendszeresen foglalkoztak a pedagógiai problémák iránt ér­deklődő szülőkkel. A nevelők részére kötelező családlátogatás mellett egy­re inkább beválik a szülők egymás közti látogatása. Egy- egy szülői munkaközösségi tag elmegy olyan helyre, ahol problémák vannak a gyer­mekkel, hogy segítsen a nevelési kérdések megol­dásában. Vannak azért olyan szülők, akik nem szívesen — és fő­leg nem őszintén — beszél­nek a hozzájuk látogató szü­lőkkel problémájukról. A szü­lők egymás közötti kapcso­lata és a nevelőkkel való együttműködés egy másik for­mája a szülői értekezletek 35 érettségizett fiatalt küldenek egyetemre a Salgótarjáni Acélárugyár és a nógrádi bányák A Salgótarjáni Acélárugyár és a Nógrádi Szénbányászati Tröszt már korábban is több fiatalt küldött egyetemre tár­sadalmi ösztöndíjjal. Az idén tóterjesztették ezt a társadal­mi mozgalmat: harmincöt most érettségizett fiatalt kül­denek különböző egyetemekre. A Szénbányászati Tröszt 23 fiatallal kötött társadalmi ösztöndíjra szerződést, s a bányamérnökök, villamossági és gépészmérnökök iskolázta­tásán kívül négy orvostan­hallgató társadalmi ösztöndí­ját is magára vállalta, hogy enyhítse a bányatelepek or­voshiányát. A Salgótarjáni Acélárugyár amely különösen nagy mémökhiánnyal küzd, tizenkét most érettségizett fiatalt küld egyetemre, akik közül nyolcán az egye­tem villamosipari szakát vá­lasztották. A nemrég üzem­behelyezett teljesen automata vezérlésű új hideghengermű és a megépülő korszerű hu­zalmű ugyanis különösen a villamosipari szakembereket igényli. A fiatalok a mérnöki diploma megszerzése után az Acélárugyár üzemi mérnökei­ként dolgoznak majd. A Nógrádi bányák és a Salgótarjáni Acélárugyár is­koláztatási bizottságai a tanu­lás megkezdése után sem hagyják magukra ösztöndíja­saikat. A nyári szünidőben a Az ÉM. Nógrád megyei Áll. Építőipari V. vasbetonszerelő, kőműves, ács szakmunkásokat és kubikosokat vesz fel Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Salgótarján, Úttörők útja. Napi három­szori étkezés és munkás- szállás biztosítva van. 369 bányákban és a gyárakban adnak nekik alkalmat gya­korlati munkára, az üzemek legjobb technikusai és szak­emberei mellett. megrendezése volt. A szülők szeretik ezeket a rendezvé­nyeket, 50—60 százalékban részt is vesznek a szülői ér­tekezleten. Szívesen fogadják az itt megrendezett előadáso­kat is. És a szülők, miközben te­vékenykednek az iskola ér­dekében, ők maguk is átfor­málódnak, változnak. Vannak ugyan még olyanok, akik még nehezen illeszkednek be a világnézeti nevelés tevékeny­ségébe, de a folytonos, ál­landó kapcsolat minden bi­zonnyal megkönnyíti az ő fejlődésüket is. Az elmúlt esz­tendő tapasztalatai tehát azt mutatják: fejlődtek, a ne­velőmunka szervesebb segítői­vé váltak a szülői munka- közösségek. Az év közben szerzett tapasztalatok hasz­nosítása biztosíték arra, hogy a következő tanévben még el­mélyültebb, szervezettebb te­vékenység folyik majd az is­kola nevelőmunkáját tsegítő szülői munkaközösségekben. Békegyűlés Baglyasalján: több mint ezer ember a KIMSZ emlékműnél Vasárnap, Baglyasalján fes­tői környezetben rendezte meg a Hazafias Népfront Salgótar­jáni Városi Bizottsága a sal­gótarjáni dolgozók békenagy­gyűlését. A békenagygyűlésen több mint ezer ember vett részt, amqly egyben a város külön­böző részei dolgozóinak ta­lálkozója is volt. A béke­nagygyűlésen Földes Mihály író tartott előadást a részt­vevőknek. Az előadó minde­nekelőtt méltatta a forradal­mi hagyományokban gazdag múltú baglyasaljai munkások felszabadulás előtti harcait, utalva a KIMSZ harcaira is, amelyet a kommunista fia­talok itt folytattak. Majd az előadó beszélt c. nemzetközi élet mai esemér nyeiről, méltatta a gyarmati népek harcait, és a világ ha­ladó gondolkodóinak, köztük a magyar népnek szolidari­tási harcait is a gyarmati né­pek szabadságmozgalma si­kerének elősegítésére. Beszélt az író a közeli hetekben Moszkvában összeülő Béke­világkongresszus várható eredményeiről is. A békenagygyűlés részt­vevői az előadás után sem széledtek szét, kint maradtak az árnyas fák alatt, hogy vi­dám juniálison ismerkedjenek egymás munkájával, beszél­gessenek életkörülmény eikr öl- problémáikról. Ezerkétszáz mázsa epret szüreteltek eddig a Börzsöny Lankáin és az Ipoly völgyében Vasárnap is szedték a hazai és külföldi piacok keresett gyümölcsét Több mint ötszáz holdon termelnek epret a Börzsöny lankáin és az Ipoly völgyé­ben. Különösen a honti, a drégelypalánki az ipolyvecei és a Nagybörzsöny-környéki epreskertek illatos és zama­tos gyömölcse ismert és ke­resett a külföldi piacokon is. Intézkedések az ifjúság védelmében A nyári iskolai szünet meg­növelte a gyermek és ifjúság- védelmi tanács feladatát Kü­lönböző intézkedéseket tettek, amelyeket részben már vég­rehajtottak, részben most fo­lyik a megvalósítása. Me­gyénk járásaiban gyermek- és ifjúságvédelmi munkaértekez­leteket tartottak és megvizs­gálták, hogy az ifjúság vé­delmében hogyan dolgosak együtt az ifjúságvédelmi ta­náccsal a művelődési állandó bizottság. Egyúttal kidolgoz­ták, hogy milyen ifjúságvédel­mi feladatokat kell a leg- röviebb időn belül megolda­ni. A járási ifjúságvédelmi albizottság több helyen mun­katerveik alapján, a közsé­geket ellenőrzés céljából egy­más között felosztották. A pásztói járásban például az ülésen három községi albizott­ság munkáját értékelték, mint például a kálióit, az ecsegit és a csécseit. A salgótarjáni járásban többek között Nagybá- tonyban, Kisterenyén rendszeresen tartanak íf­Meghatározták többek kö­zött a gyámügyi előadók fel­adatát is. Ezek szerint fon­tos tennivaló a gyermekvédel­mi problémáknál a szüksé­ges felderítés, a gyermekek­kel való helytelen bánásmód megelőzése, ezenkívül felhív­ták a gyámügyi előadók fi­gyelmét, hogy a jövőben a gyermekvédelmi feladatok el­végzésének kezdeményezői le­gyenek. Különösen a községi ifjúságvédelmi albizottságokra hárul fontos feladat, többek között a családi problémák megoldásának segítése, valamint a be­érkező környezettanulmá­nyok soron kívül való vizsgálata. A megelőzéshez tartozik, hogy a gyerekeket ne szol­gálják ki az italboltokban. En­nek érdekében a kereskedel­mi felügyelők, a tömegszer­vezetek, a rendőrségi szervek közreműködésével, valamint az albizcttsági tagok részvé­telével rendszeres ellenőrzése­ket végeznek. A pásztói al­bizottság egyes italboltoknál és szórakozó helyeknél fele­lősöket jelölt ki, akik amel­lett, hogy ellenőrzik az italboltokat, ne szolgáljanak ki fiata­lokat, még az italboltok előtt ácsorgó gyerekeket is eltávolítják. A nem ajánlott filmekre nem engedik be. Hasonló módon szervezett ellenőrzést végez­nek ■ Balassagyarmat város­ban. Az ellenőrzést szolgálja, hogy a kereskedelmi felügyé- lők sűrűbben lakott helyeken mint Nagybátony, Kisterenye. Mátraverebély, Somoskőújfalu ellenőrzéseket tartanak és az ellenőrzések tapasztalatairól tájékoztatják a járási tanács végrehajtó bizottsági elnökét. Az eddigi megtartott ellen­őrzések már komoly ered­ményeket hoztak, bár vannak helyek ahol egyes szülők hely­telen állásfoglalásukkal gátol­ják az albizottságok és el­lenőrző szervek munkáját. A fiatalkorúak védelméhez ter­mészetesen hozzátartozik, hogy maguk a szülők is óvják a gyerekeket, mert ezzel nagy­mértékben elősegítik az ifjú­ságvédelmi szervek tevékeny­ségét. A nagy kiterjedésű ananász epreskertekben már javában szüretelnek. Az utóbbi ked­vező időjárás jó hatással volt a vitamindús illatos és édes gyümölcsökre, s az epres- telepek a vártnál sokkal jobb termést érlelnek. A termelő- szövetkezetek lányai és asz- szonyai százával dolgoznak naponta az epres-telepeken. Most a napsütéses vasárnap délelőtt is szedték a lányok és asszonyok a termelőszövet­kezetek epreskertjeinek illa­tos és zamatos gyümölcsét. Ipolyvecén az Alkotmány Ter­melőszövetkezet hatvanöt hol­don termeli az epret s több mint másfélmilliós jövede­lemre számítanak erről a tábláról a közös gazdaság tagjai. Ez a termelőszövetke­zet egyedül mintegy ötszáz mázsát küldött már a szom­szédos Csehszlovákiába és Nyugat-Németországba. Va­sárnap is több mint kétszáz fiatal szedte az epret, az idősebb asszonyok pedig az export-ládákba csomagolták a zamatos gyümölcsöt. Jó ter­mést hoztak az eper-telepek Honton, Drégelypalánkon és Nagybörzsöny környékén is. Vasárnap délután már az ezer­kétszáz mázsát is túlhaladta ezekből a községekből eddig elszállított eper mennyisége. A harmadik vagont rakták már a Német Szövetségi Köz­társaság számára, újabb szál­lítmányokat indítanak útnak a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságba is. júságvédelmi tanácsadást. ✓\A^\A*VW\^v/v\/wV\/WV\/V\/v\/WWW\/<\/\^vn/VW\/VVV\/VWK/VWV^^ Hol a helye Csósza Józsefnek? Az élet százával adja a ra nyúlnak vissza. Magyar kát, nem látják teljes egészé­hasonló eseteket: egy vállalat Sándor előtt Dulkai Sándor ben maguk előtt a megöl- __ . , , , .. „ , . , . i gazgatójának két ember kő- volt az állami gazdaság párt- dásra váró feladatokat. A szervezetben, a gazdaságban, gozik Ö nem azért lett tag­jai „I Í„1, ÍLV,.., im«. Ez azonban csak egyik ol- ja a partnak, hogy szükségét az arra alkalmas fórumot, jogtalanság éri? Mert embe- ahol megbeszélhetnék, tisz- rek vagyunk, előfordul az fázhatnák a felmerülő, vitás ilyesmi. Hol van hát a helye kérdéseket, s ennek hatása Csósza Józsefnek, aki egyéb­igen károsan érződik a párt- ként ugyan becsületesen dol­>w.^v ^ -o_ Ez azonban csak egyik ol- ja a pártnak, hogy szükségét j elentős eredményeket ért el da^a a dolognak. Magyar elv- érezte az alkotó, tudatformá- a termelési agitációt illetően. tars’ a Parttltkár, amikor be- ]0 közösségnek. Csosza József •zül el kell döntenie, melyik alapszervezetének titkára. Dúl- pártalapszervezet az idén igen alkalmasabb, rátermettebb egy Icai Sándor úgy „erősítette” bizonyos munkakör betölté- új tagokkal a pártot, hogy _ sére. A közelmúltban a Bor- felelőtlenül jobb munkahelyet A termelésben a párttagok zö- sosberényi Állami Gazdaság a réginél, lakást ígért azok- me az elsők között jár. Kü- igazgatója került hasonló hely- nak, akik belépnek a párt- lönösen a traktorosokra vo- zetbe. Igaz, nem vezető be- ba. Dulkai a borjúnevelők- natkozik ez a megállapítás, osztásról, munkakörről volt nél volt brigádvezető. Fel- akik a kongresszusi verseny- szó. Határoznia kellett: Fe- készültsége, magatartása sok- ben magukkal ragadták szin­szélgettünk, elmondotta, hogy egyszerűen nem tudja, miért a párt és gazdaságvezetés kő- hordja magánál a párttagsági zött az utóbbi időben igen könyvet, mit jelent a dolgo­sokat javult a kapcsolat.- Azt zók élcsapatában lenni? Ö mondta: őszinte bíráló lég- csak az egyén önző érdekeit párt- és ismeri, s még ez nem nyer kete, vagy Csósza József ül- szór kívánnivalót hagyott ma. te az egész traktoros-gárdát, ^dasápnezeíok közotLSv. ^détóatenul mindI tóelegi­jön a gépkocsira. Mindkét- ga után. Ha felületesen vég- s vállalták, hogy egy hónap- |^’ekXiUeti Ísazda- akar a közössélről ^ ten gépkocsivezetői tanfolya- zett munkájáért, tűrhetetlen pal a határidő elott_ teljes.- ig^tója Sja a^- ^ormím^ltani az em­s ott nyilván berek tudatát, szüntelenül ma- pártvTzetósTg'erej'érr munka ?en\ ™ond eUf^ a k°ZÖS€n+ ayafázni hogy a párttagnak r .. . . ........... . hnrntt nr'Tarn7flr.nlrnnlr K.-rp-iriait rznic. lAnfof occortní 7oí+nTj* rtn­m ot végeztek, egyformán ér- magatartásáért felelősségre tik éves tervüket. Ez igen v ® tik mesterségüket. S mivel vonták a gazdaság vezetői, komoly eredmény, azonban a mrnd ’ a gazdaságnak, a gazdaság megsértődött, s mindent meg- pártvezetőség erejét a munka határozatoknak Ezeket csak köteledénél lettel,' rm­dolgozoinak egyformán az tett azért, hogy vélt igazáról teljesen lekötötte, nem ju- nrtarozatoknak. Ezeket sa<c Kötelességei lettek na volt az érdeke, hogy Puszta- meggyőzze a párttagokat a tett idő arra, hogy ezzel Jjeseket leszámítva azon- gyobbak, ]ogai nem ezt kell berkiről az ott helyben lakó körülötte dolgozókat. ’ együtt megnyugtató módon ^aa ™en™'?s d°1f?k a ^g^rtetme a partvezetosegnek Fekete szállítsa Borsosberénybe — E? az eredménye ami- megoldják a gazdaságban a íntiia. teljesen oisosbereny ben valamennyi •1 PazöacáíT 7 ~ ,, e,,nYe’ , n árttepnií- nnlitikni kénzéséi kulonbozo célért dolgozna a kommunistával. Ha szükséges, a gazaasag központjában dől- kor partonkivuliek kerülnek párttagok politikai képzését, (taz(jasK2 a Dártvp7pfps S nárttaggvú'lpqpn vitacicák- m gozókat, az ésszerűség párán- a vezetésbe. Ha csak tehetik. foglalkozzanak, beszélgesse- -““sag _« a pártvezetés, is parttaggyulesen vitassak meg csa volt, hogy Fekete kerül- üldözik a kommunistákat — jön a traktorról a gépkocsi- mondogatta ilyenkor ra. Csósza József erre fel- Bár Dulkait azóta levál­nék. A párttagok politikai mű- . , ... ... ... ,, , , veltsége igen alacsony." A tél zonytakmna teszi a párttá- portjára támaszkodva, akik a ez a másik dolog, ami bi­a kommunisták azon cso­folyamán lett volna mód ar­gókat, megtéveszti őket, za- gazdasági és pártmunkában vart okoz, nem engedi, hegy egyaránt élenjárnak — nyíl- tisztán lássanak. tan, őszintén mindezeket a Csósza Józsefről szóltunk az problémákat. S mondják meg kereste a párttitkárt .és le- tolták a pártvezetőség éléről" £a’ hog3: Pót°ljakf aAkoráb tette eleje a párttagsági kony- nézetei igen sok párttagot ban mulasztottakat. A part­_ _ megtévesztettek, s ez bizony Ha a gépkocsit nem ér- még most is igen sok gon- demlem meg, itt van, nincs dot okoz Borsosberényben. Ha szükségem erre sem! kimondatlanul is, a párttá- amelvik számára leeiob «*• iuK- mun, a paruaguK. a azzal A part tag „felsőbbrendűsé- gok között meg igen sokan “• 3 * Ésszerű °ii Okozni, hiszen azóta a fia- csak erősödik a pártszerve­—vprpfneper fl7nnhan npm mprtp ,JU^CUU1 ownuim uuíciiicuvau o muilujaK. megtévesztettek, s ez . bizony fel' megfelelően. hogy a párt- írasunk. eleién. hogy vissza- azt is nagyon világosan taenk közül ki mire kénes adta Párttagsági könyvét. Igaz lünk a pártonkívüliek épp- tagoK közűi ki mire Kepes, ,, , , _i_*__ m elyik az az oktatási for­mondhatná most valaki, miéri: úgy élhetnek, dolgozhatnak kell ezzel az üggyel fog- mint a párttagok. S azzal gének” elve nem mai keletű vannak olyanok, mint Csósza a Bonsosberényi. Állami Gaz- József, akik a párttagságot ban megfelel? Egyszerűen csak felírták azok neveit. talember megbánta tettét, zet is,ha megválnak az olyan Amikor leszállt a traktor- tagoktól, akik önző. egyéni “ — ™ nkikpt oktatásra invasnlmik icaz-om, <1 wiuvmi- tagO'KTOl, aKIK onzo. egyem dasagban, mint ahogy Csósza valamifele ugródeszkának te- . ^Sttn* tS ró1’ amelyet javított, könyö- érdekeik érvényrejuttatását József sem az egyik napról leintik, ahonnan csak a meg- a másikra jutott el odáig, felelő alkalmat várják, hogy hogy tójelentse: ha egy párt- előléphessenek, lakást kapja- tag annyit nem érdeméi, hogy nak. Mondom, a pártvezető­s ezzel elintézettnek tekin- , . . . , , .... tették az ügyet. így aztán klg olajosán már azt mond- varjak a párttagsági konyv- nemis lehet csodálkozni azon, kerte tekintsek úgy az tol. Csak így válik valóban hoev a megtartott kevés do- g ügyet, mintha meg sem a dolgozok elcsapatava a lituL elnafát érrlektoler.Qéír- tortént volna. A dolog azon- p_ártszervezet a Borsosberényj ő töltse be a jobb kereseti ség dolga rendkívül nehéz 'lbkai ,,^1,0,adáf ban nem üyen egyszerű. Fel- Állami Gazdaságban is. S lehetőséggel bíró munkakört, e téren, s hogy eddig nem ^ Pa™zervraer- vet6dik a kérdés? mi a biz_ ehhez a munkához várnak na. akkor nincs értelme, hogy a sikerült lényegesebb előre- a agHa^ősé“ M tosíték arra- h°Sy holnap, gyobb segítséget a borsosbe­Piros könyvecske tulajdonosa haladast elemiok, annak egyik szervezem, a partvezexoseg ai- vagy holnapután nem cselek- rényi elvtársak az eddigiek­tal irányított partélet nincs. szik-e hasonlóképpen Csósza nél a járási pártbizottságtól A párttagok nem találták meg József, ha valami sérelem, is. legyen az ember. Az elv, a oka az is, hogy sokszor terv­káros nézet gyökerei korább- szerűtlenül végzik munkájú Vincze Istvánná

Next

/
Thumbnails
Contents