Nógrádi Népújság. 1962. május (18. évfolyam. 36-43. szám)
1962-05-23 / 41. szám
4 NOeRADINÉPÜJSAflf 1962. május 23. Hogyan védekezzünk a fáradtság ellen Az elfáradás: élet jelenség. Amikor ébren vagyunk, mindig többé-kevésbé működnek izmaink, érzékszerveink, terhelés alatt áll az irányítást végző központi idegrendszer. Ha egész nap szórakozunk (pl. a Balatonon vitorlázunk, a Mátrában túrázunk), sőt, ha „semmit sem csinálunk”, szervezetünk akkor is naponta megkívánja az alvást. Biológiai értelemben tehát az üdülés, a „pihenés” is fárasztó, és természetes, hogy még inkább fellép ez a jelenség, ha dolgozunk. A munkalélektan egyik ága ezt vizsgálja, és olyan módszereket igyekszik kialakítani, amelyek a lehető legkisebb mértékűre csökkentik az elfáradást. Mérések „Fáradtnak lenni” — szubjektív érzés, s az okai nagyon különbözőek. Esetleg betegségből (alacsony vérnyomásból, lappangó fertőzésből) ered — ekkor az orvostudományra tartozik. A munkalélektan azt vizsgálja, hogy egészséges embereknél milyen terhelés hatására következik be a fáradtság-érzés, hogyan változik a munakidő alatt, mikor kezd a teljesítmény rovására menni, és mikor éri el azt a pontot, amelyen túl az elfárdaás már zavart okozhat a termelésben, még inkább árt a dolgozó egészségének. Az elfáradás fokozatai és változásaim a már objektív módszerekkel mérhetők. Az agykéreg megterheléséről például biztos adatokat szolgáltat az, hogy mennyi idő alatt válaszol a szervezet a különféle ingerekre, vagy mennyivel kell emelni az „ingerküszöböt”, hogy ugyanaz a hatás jöjjön létre. A bevitt inger (fény- és hőhatás stb.) és a válaszcselekvés között eltelt idő úgy mutatja az elfáradás fokát, mint a lázmérő a test hőmérsékletét. Hasonlóképpen mérhetők a légzési, ^.\/lJlVA/'lPV.\/lllVA/lllV*\/lllVA/lllVA/lllVA/lPv.VTV»VnPVAVWV.\/'^V.\/^V.\^V.VlllV.\^I^A/ll'V^ mozgási, izomösszehúzódási rendellenességek — az álmosság, bágyadtságérzés objektív tünetei. Ezek a példák mutatják: a munkalélektan szilárdan megalapozott tudomány, ha gyümölcseit nem is tudjuk még naponta és az élet minden területén learatMódszerek Nagy lehetőségeket ígérő tudomány, amelyben végleges megoldások váltakoznak, egyelőre vitás, eldönthetetlen kérdésekkel. Vitás még például, hogy a rövidített munkaidőt kevesebb napra, vagy több napon át kevesebb órára célszerű beosztani. Valószínűnek látszik, hogy heti két napnál hosszabb munkaszünetet általában nem tesz szükségessé az elfáradás mértéke, másrészt káros hatású kizökkenést okoz. Természetesen ez szervezési kérdés is, de a munkalélektannak kétségtelenül döntő szava lesz a megoldásánál. Beható vizsgálatok, mérések tárgya, hogy a napi munkaidőben az egyszeri hosz- szabb, vagy ismételt rövidebb pihenővel küszöbölhető-e ki inkább a fáradtságérzés. Úgy látszik, hogy egyhangú (monoton) munkát hatásosabban old fel a többször beiktatott, rövidebb szünet. Az egyhangúság egyébként az elfáradás egyik legfőbb okozója. Munkalélektani felismerésből született ez a megoldás a monotéria megszüntetésére: ugyanolyan munkát végez a két szövőnő: ha előre megtervezett munkamegosztással két gépen közösen dolgoznak, kevésbé fáradnak el és termelésük is eredményesebb. A munkalélektan arra is figyelmeztet: csak azok dolgozhatnak így együtt, akik rokonszenveznek egymással, s az is fontos, hogy mind a ketten egyforma színvonalon álló, gyakorlott munkások legyenek. Általában: minél nagyobb a gyakorlat (rutin), annál inkább véd a változatosság a figyelmet elernyesztő egyhangúság ellen. Mind a modem gépek, az izom munka helyett mindinkább a figyelmet veszik igénybe, fontos a figyelem ébrentartása. Ezeken a példákon is láthatjuk, milyen sokrétű tudomány a munkalélektan és hogyan kapcsolódnak össze különböző területei. •• Ülést tartott a megyei, nőtanács végrehajtó bizottsága Hétfőn ülést tartott a megyei nőtanács végrehajtó bizottsága. Az ülésen két igen fontos, a nőmozgalmi munkával kapcsolatos kérdést vitattak meg. Először Vadkerti Lórántné előterjesztése alapján megtárgyalták a szülői munkaközösségi hiúnkéval kapcsolatos nőmozgalmi feladatokat, meghatározták a tennivalókat. Megállapították, azon kell munkálkodni, hogy a szülők alkotó részesei legyenek a nevelő munkának. Ezután a vb elfogadta a könyvbarát mozgalom terén a nőtanács által elért sikerekről szóló tájékoztató jelentést. Eredmények és tervek a Szécsényi Mezőgazdasági Technikumban Az elelnforradalom óta az idén hagyja el első ízben érettségi bizonyítvánnyal a zsebében majd harminc fiatal a Szécsényi Mezőgazdasági Technikumot, Az osztályvizsgákon huszonnyolcán vettek részt, valamennyien sikerrel- fejezték be negyedik évi tanulmányaikat. Három kitűnő, négy jeles, tizenkét jó és kilenc közepes eredményt könyvelhet el az folyamán. Elégséges és elégtelen tanuló nincs közöttük. Az osztály tanulmányi átlaga 4 fölött van, ami országos viszonylatban is fehér holló számba megy. Hogy mennyire komoly tartalomról és tudásszomjról tanúskodnak az említett számok, az is bizonyítja, hogy huszonhármán jelentkeztek továbbtanulásra különböző jellegű egyetemekre és főiskolákra. Csak Gödöllőre kilenc fiatal készül, de többen pályáznak Magyaróvárra, Debrecenbe, Keszthelyre. Budapestre is. Néhánynak máris sikerült társadalmi ösztöndíjat szerezni, igy Sümegi István a szécsényi Rákóczi Termelő- szövetkezettel, Tóth József a szügyi Mezőgazdasági Tangazdasággal kötött szerződést. Eszerint a tanulmányaik idején élvezett ösztöndíj viszonzásaként a diploma megszerzése után a patronáló gazdaságban vállalnak állást. Az is biztató, hogy a 28 érettségizendő fiatal közül huszonötén megyénkbeliek, akiknek szülei túlnyomórészt a szocialista nagyüzemi mező- gazdaságban dolgoznak s gyermekeiket is oda várják vissza majd, mikor már ag- romémökök, állatorvosok és más szakemberekként hasznosíthatják falun tudásukat. Három lány is van a végzősök között, akik mind a hárN egyedszázada is elmúlt már azoknak a gyerekéveknek, amelyek egyik legérdekesebb alakja volt — legalábbis számomra — az öreg Hancsák bácsi. Érdekes volt, mert egyesek félcédulásnak, mások rigolyás, bolondos öregnek, s voltak, akik egyszerűen csak öregnek tartották. Egykori játszópajtásaim tán még emlékeznek rá. Szikár volt, mint a mogyorófavessző. Görnyedt a háta, mint a napon száradt kötél. Amolyan csepűforma haja volt. Rongyos a kabátja, nadrágját is ezer folt tarkította — ha ugyan tudni lehetett, melyik a nadrág igazi szövetje. Ha így nem emlékeznének rá, hát elmondom hozzá a közelebbi ismertetőt, ö volt az, akire gyakran rákiáltottunk, hogy: „Hancsák bácsi, papírkatona!” Ezen annyira feldühödött szegény öreg, hogy végigsza- lajtatta velünk kistarjánt. Jött utánunk, mint a veszedelem. Csak az a csodálatos, hogy nem emlékszem egy olyan esetre sem, amikor sikerült volna, akár egyikünket is nyakoncsípnie. Lehet, hogy ez volt az egyetlen játéka? Lehet, hogy sajnált bennünket és engedte, hadd játszunk? De nem is emiatt emlékeztem most az öregre. Két ok vezetett rá. Mindkettőnek nagyon közeli és erőteljes aktualitása van. Gondolom, az okot meglelik, akik akarják, Hancsák bácsi két nevezetes históriájában. Sokáig nem is sejtettem miért kiabálom rá, hogy papírkatona. Egy este — ilyen májusféle zivatarközi borongás volt — még a nagyapám magyarázta meg Hancsák bácsi furcsa nevének történetét. A történet pedig valahol Boszniában? A Piávénál? Lehet Polában? Nem tudom. De nem is számottevő. Támadás előtti nagy izgalom volt. Mindenki reszketett a félelmetes pergőtűztől, a vad szuronyrohamtól. Ki imával, ki káromkodással, ki meg búskomor hallgatással várta a végit. 7őanes/ik há('ji... Hancsák bácsi rá se hederi- tett. Csak várt. Amikor aztán eljött a nap, hogy „irány a mészárszék”, Hancsák bácsi megmakacsolta magát. Ugy- mondja nagyapám: „Kiült a jámbor a dekung szélire, röhögött, mint a megrészegült. s nem mozdult az egy tapodtat sem. Ha kérdezték csak hümmögött. Hümmögött ám!” Akkor nem értettem egészen a szavak értelmét, amit nagyapám tolmácsolt — biztosan némi ráadással! De az emlékeim rostáján azért csak fennakadt egy-két morzsalék: Odamegy Hancsákhoz a káplár. — Te tulok, te mit röhögsz? — Nem röhögök én káplár uram. Csak azon mulatom magam, hogy ezek miképp szaladnak fölöslegesen. Holnap úgyis dobhatják a puskát veszendőbe! — Inkább fogd te is, te vadember, ha azt nem akarod, hogy a srapnell szakítsa le ezt a szép fejedet. — Jót van ez itt káplár uram. Ki is eszeltem már vele, hogy mit teszünk a sok bolond gyilkolóval. A kardokból majd gereblyét eszkábá- lunk, azzal takarítjuk a püspök kertjét, azzal ritkítjuk a réti szénát, hogy jó zsenge falatja legyen belőle a kis tinónak. A puskákból, meg az ágyúból harangot öntünk. Olyan szép hangja lesz! A szuronyból meg tésztavágó késeket kell ókomulálni. Nem is megyek én tovább káplár uram! De nem ám! Hozzákezdek hamarjában, csinálok egyet-kettőt mustrába a sar- zsisoknak. Nézte a káplár, mint a szélütöttet. Szidta a lajtnant, ahogy a száján kifért. De Hancsáknak már az úristen sem parancsolt. Ha szólt az ágyú, karesztett vetett. — Csitt babák, halljátok a harangot? Ha fütyült a srapnell, felugrott jó magasra, hátha elcsíphet egyet röptiben. — Jó lenne a darabja. Nehezéknek tenném a drót végire, amit a petrencén átal- vetek... Srapnellt sem kapott el, golyót se látott a véres csatákon Hazaküldte őt az ezred- orvos... És fájdalom, még azóta sem öntöttek harangot a fegyverekből! Még azóta sem változtak át a szuronyok tésztavágó késekké! Csak Hancsák bácsiról hittük, hogy félcédu- lás! Lehet, hogy negyedszázad elég idő arra, hogy felmentsük őt?! Aztán még valami! Volt az öregnek — és most is él valahol — egy unokája. Nem tudom már minek hítták a rendes nevén, mert ki tartotta számon őt? És miért? Mi, gyerekek, akkor, csak Istenkének becéztük. És ez a név úgy ráragadt, hogy nem volt istenpárja, aki lemosta volna róla. Az ördög sem tudta, hogy mi m.iatt kapott ilyen nagy nevet abban az istenes világban. De hogy kapott, azt bizonyíthatom száz tarjáni magamkora- belivel is! Ennek a történetét is csak nagysokára tudtam meg valamelyik tarjáni öregasszonytól. Mesélik, hogy az öreg Hancsák nem volt valami nagy bátorságban a szentekkel. Kocsmába se ment, de a templomot is messze elkerülte. Egyszer aztán nekitámadt a lenti templom öreg plébánosa: Ferenc atya. Hogy azt mondja: „Hallja csak Hancsák, nem lesz az jól, hogy maga nagyon kerüli az Istenkét! De legalább az unokáját járassa a hittanórára, hogy el ne kárhozzon az ártatlan ...” — Aztán minek menjek én az Istenkéhez? — kérdezte Hancsák. — Hogy boldogabb legyél, fiam! — Ha már igy vagyunk, tisztelendő atyám, hadd mondjam ki, amit gondolok. Boldogabb lennék én anélkül is. ha nem rongyoskodna az unokám, ha nem lennének olyan éhesek, mint amilyenek. Itt van nekem az Istenke, itt-e. A gyerek. Ez az istenke, nem a maga szobra ott a templomban. — Azt a gyereket meg csak hagyja maga békiben. Azt kell annak megtanulnia, hogyan boldoguljon az élettel. Azt pedig nem írja meg a szentírás, hogy a szegény ember kölyke. hogy lakhat jól üres polcról. — Elkárhozik, Hancsák, megveri az Isten! — Megvert az minket így is. Tudja-e tisztelendő atyám, milyen isten kell nekünk? Szegénypárti! Ha olyan lesz, ha úgy mutatkozik, hát akkor elmegyek hozzá én is, meg az unokám is. Addig megleszünk egymás nélkül is. — Igaz-e, te istenke? — füttyentett egyet az öreg és barackot nyomott az unokája fejire. Ferenc atyát pedig úgy otthagyta a kistarjám sáros úton. mint szent Pál az oláhokat. Csodálatos módon az öreget mégsem az Isten verte meg, hanem a város, mert sem nyugdíjat, sem valamiféle segélyt nem kapott. Ráadásul még azt is elhíresztelték, hogy félnótás a jámbor, mert minden gyerek azt kiabálja utána: — Hancsák bácsi, papír- katona! Lelhetünk-e valamely aktualitást Hancsák bácsi históriája mögött? Mindenkinek egyéni dolga, felfogása, élet- szemlélete szerint való dolog. Egy azonban bizonyos: az okot nem kell keresni! Én mindenesetre — ha élne még szegény — elmennék hozzá és megmondanám neki, hogy nem is volt ő olyan papírkatona. S ha jól öltöztetem fel emlékeimben az öreg arcvonásait — talán emiatt nem sikerült neki soha, egyikünket sem nyakoncsípnie! Pásztor Ferenc man tovább akarnak tanulni. Most tehát a legfontosabb, a hátralévő pár hét minden óráját hasznosítani annak érdekében, hogy a fiatal technikus jelöltek legalább olyan eredménnyel állítják meg az érettségi vizsga nehéz próbáját, mint az osztályvizsgáét. Ehhez a felkészülésihez segít az a verseny is, amelyik az ország több mint félszáz mezőgazdasági jellegű középiskolájának negyedikes tanulói között május 21-től 25-ig folyik Pápán. Szécsényben már házi versenyek voltak, amelyen azt dönötték el, hogy ki legyen az a három tanuló- aki a legtökéletesebb gyakorlati felkészültséggel képviselheti az iskolát az országos küzdelemben. Percze József rimóci, Farkas János hugyagi és Jenei László gödöllői származású tanulóknak sikerült az első három helyet megszerezniük. A szaktanárok segítségével ezután többnapos gyakorlaton vettek részt, míg sor került az izgalmas útra. Évek óta szokásos ez az országos verseny, de a szécsé- nyiek az idén vesznek részt először rajta. Reméljük, hogy a következő alkalammal már arról írhatunk: a Szécsényi Mezőgazdasági Technikum diákjai nem vallottak gyent Pápán. A gége osztályon A megyei kórház gége osztályán a jó idő újra „divatba hozta” a ma már simán veszélymentesen elvégezhető mandulaműtéteket. A szakavatott orvosok szinte fájdalommentesen végzik el a hajdan annyira rettegett műtétet. öt-hat napos kórházi megfigyelés után a betegek gyógyultan hagyják el a kórházat. Es ha az orvos otthonra adott utasításait gondosan be is tartják, nem lehet semmi probléma, nem történ« hét komplikáció. Képeink még a kórházi kezelés közben készültek, a fényképezőgép lencséje megörökí« tette az orvosi vizsgálat két fon« tos momentumát. Farkas Mártik» már túl van a „nagy” műtéten. Szaniszlóné dr. Kormos Margit ellenőrzi, nem vérzett e be a kis beteg torka. Itt bizony egy kis komplikáció van. A beteg a fülére is panaszkodik. Dr. Furtényi Géza főorvos Berecz Gyuláné asszisztens segítségével alapos vizsgálatot tart. (Fényképezte: Tamaska Gyula)
