Nógrádi Népújság, 1961. július (17. évfolyam, 52-60. szám)
1961-07-12 / 55. szám
6 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1961. július 12. Az algériai vérfürdő 1961. július 5-én újra megelevenedtek Algír, Oran, Constantine, és a többi algériai város bennszülöttek- lakta negyedei, újból felhangzottak az arab asszonyok már ismert „ju-ju” kiáltásai, s az utcára özönlő tömegek felett ismét feltűntek a szabad Algéria zöld-fehér lobogói. Szerte Algériában megmozdultak a muzulmán tömegek, hogy minden eddiginél erőteljesebben tiltakozzanak a francia gyarmatosítók legújabb terve, az ország felosztása és a Szahara leválasztása ellen. És az algériai városok, falvak utcáin újból eldördültek a sortüzek is... Fegyvertelen tüntetőkre lőttek, asszonyokat és gyermekeket öltek de Gaulle katonái. Az algériai „véres szerda” hivatalos mérlege 80 halottat és 266 sebesültet tüntet fel, de a halottak száma még a jobboldali Figaro című lap szerint is eléri a százat. A karhatalmi erők vérengzése mellett a bennszülött lakosság veszteséglistáját az ultrák nem egy helyen elkövetett orvtámadása is növelte. A francia csendőrség és katonaság sortüzei azonban nem félemlítették meg a szabad Algériáért harcoló hazafiakat. Az algériai nép országos tiltakozó napja — a súlyos véráldozatok ellenére is — teljes sikerrel járt. A 90, sőt többhelyütt 100 százalékos sztrájkok, az elemi erejű tüntetések újból megmutatták az arab lakosság egységét és elszántságát a francia gyarmati uralom fenntartását szolgáló mindenfajta tervvel szemben. Tudott dolog, hogy az eviani SELYEMSZÖVÖ AUTOMATÁK Gyönyörű négyszínű selyemszöveteket fog szőni az új lengyel automata szövőgép. Skarzysko-Kamban, a gépgyárban már megkezdték az új gép gyártását, amely a maga területén a legmodernebb lesz a lengyel textiliparban. Az első automaták jövőre készülnek el. Ülésezett a megyei tanács vb. Hétfőn délelőtt ülést tartott a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen két fontos napirendi pontot tárgyaltak meg. Először a megyei egészség- ügyi osztály jelentését vitatták meg arról, hogy hogyan hajtják végre a megyében a szociálpolitikai feladatokat. A másik napirendi pontban a megye légoltalmi helyzetét beszélték meg. tárgyalásokon a franciák elfogadhatatlan feltételekhez kötötték az algériai függetlenség megadását. Akár a (Franciaországgal való „társulás”, akár az ország felosztásának tervét nézzük, világosan láthatjuk a gyarmat- tartók szándékát. Ez nem más, mint a „francia jelenlét” biztosítása Algériában, az ország — elsősorban a Szahara — gazdag kőolaj, földgáz, szén- és vasérc kincseinek korlátlan birtoklása. A franciák legújabb terrorakciójukkal — a valószínűleg rövidesen újra meginduló francia—algériai tárgyalások előtt — nyomást akartak gyakorolni az algériai ideiglenes kormányra. Az algériai véres események azonban nem az európai gyarmatosítók „erejét”, hanem ellenkezőleg, azok végtelen gyengeségét mutatják. A július 5-i sztrájkok és tüntetések újból bebizonyították, hogy csak a nép önrendelkezési jogának, teljes függetlenségének megadása vethet véget az évek óta folyó véres harcnak Algériában. Csak ez biztosíthatja Franciaország és Algéria jövőbeni együttműködését, mind gazdasági, mind kulturális, mind pedig politikai tekintetben. Az újabb francia—algériai megbeszélések is csak akkor vezethetnek sikerre, ha a de- gaulleista kormány levonja a július 5-i események tanulságait, felhagy a diktátumok politikájával és végre tanújelét adja, hogy valóban a vérontás megszüntetésére törekszik. A KONCESSZIÓK VÉDELMÉBEN A gyarmattartó hatalmak, amelyek már egyre kevésbé tudják feltartóztatni a népek függetlenségi harcát, új utakat, módokat keresnek régi kiváltságaik fenntartására. A látszatfüggetlenség megadása mellett mindent megtesznek azért, hogy hiánytalanul, vagy csaknem teljes egészében megőrizzék gazdasági, politikai befolyásukat volt gyarmataikon. Amit a franciák igyekeznek elérni Algériában, azt kísérlik meg most az angolok egy másik arab területen: Ku- waitban. Mint ismeretes, az alig egy hónapja „függetlenné” nyilvánított közel-keleti sejkség területére angol csapatokat vezényeltek, hogy „megvédjék az iraki agresszió” ellen. Erre a lépésre Kasz- szem, iraki miniszterelnök egy nyilatkozata szolgáltatott ürügyet. E nyilatkozat szerint Irak nem mond le Ku- waithoz fűződő történelmi jogáról, arról, hogy „békés úton megvalósítsa egyetértését Irakkal”. Kuwait területén jelenleg több, mint ötezer brit katona tartózkodik. Páncélosokat, ejtőernyősöket szállítottak oda, angol, sőt amerikai hadihajók parádéznak a Perzsaöböl partján. Napok alatt olyan feszültté vált a helyzet, hogy az elmúlt héten A BIZTONSÁGI TANÁCS NAPIRENDJÉRE TŰZTE A KUWAITI KÉRDÉS MEGTÄRGYALASÄT. A Biztonsági Tanács ülésén az iraki küldött ismételten hangoztatta, hogy kormánya „békés eszközökkel kívánja érvényesíteni jogait”. Mint az iraki képviselő rámutatott: az angol kormányt a kuwaiti nép felszabadító mozgalma rettentette meg és késztette arra, hogy fegyveres eszközökkel is megőrizze gyarmati uralmát az ország fölött. Az iraki küldött szavainak igazságát akarva nem akarva alátámasztotta Richard Wood angol üzemanyag- és energiagazdálkodási miniszter kijelentése az alsóháznak a kuwaiti helyzettel foglalkozó ülésén. Wood ugyanis közölte, hogy Nagy-Britannia 1960. június 1-e és 1961. május 31-e között nem kevesebb, mint 24 millió tonna nyersolajat importált Kuwait- ból. Ez pedig Anglia teljes nyersolajbehozatalának 39 százalékát jelenti. Az arab-keletre küldött hajók, repülőgépek és páncélosok tehát nem a kuwaiti nép „függetlenségét”, hanem a Kuwait Oil Company és a többi angol—amerikai olaj- társaság koncesszióit védik. Éppen ezért követelte Zorin, a szovjet küldöttség nevében, hogy a Biztonsági Tanács kötelezze az angol kormányt csapatainak azonnali kivonására Kuwait területéről. A kuwaiti probléma az arab országok belső ügye, s a kérdést nekik kell az ENSZ alapokmányával összhangban — békés úton, erőszak alkalmazása nélkül — megol- daniok. Az iraki kormányban, amint azt a Biztonsági Tanács vitája is megmutatta, megvan az erre való készség. tárul az ifjú olvasók elé »AZ ÉN KÖNYVTÁRAM« köteteinek lapjain. A magyar és külföldi ifjúsági irodalom gyöngyszemeiből összeválogatott könyvsorozat első kötete, Gárdonyi Géza örökbecsű műve, a LÁTHATATLAN EMBER már megjelent. A sorozat előfizethető az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban és az üzemi könyvterjesztőknél! Néplront-béketalálkozók j A Hazafias Népfront Városig Bizottsága a nyár folyamán há- ^ rom békegyűlést rendez. A béke- ^ gyűlések célja: kifejezésre jut- ^ tatni a város dolgozóinak béke- ^ akaratát, elmélyíteni a dolgozók ^ nemzetközi összefogásának esz- £ májét. ^ Július 16-án Somlyón lesz ^ békegyűles, amelyen koreai ven- ^ dégek is részt vesznek. Ez a ^ nap a koreai fegyverszünetig egyezmény évfordulója, melyről ^ méltó keretek között akarnak ^ megemlékezni. A nagygyűlés ^ után kultúrműsorral szórakoztat- ^ ják a vendégeket. ^ Ugyancsak béketalálkozó lesz < július 23-án a Zója-ligetben, ^ augusztus 6-án pedig Salgóbá- ^ nyán, amit majálissal kötnek^ egybe. A béketalálkozóra len- ^ gyei bányászdelegáció érkezik, ^ amellyel nemcsak az időszerű £ nemzetközi helyzetet, hanem az« egyes szakmai kérdéseket is ^ megvitatják. INNEN - ONNAN f ÜJ híd a rügeni gáton i í Nemrégiben cserélték ki £ a 2 és fél kilométer hosszú ^ rügeni gáton a téglából épült ^ gyalogjáró hidat, most pedig ^ az új vasúti és kocsiforgal-^ mat bonyolító strelasundi híd^ szerelésére kerül sor. Ezt a fontos közlekedési útszakaszt 1945-ben a fasiszta csapatok tették tönkre és korszerű formában való újjáépítésére csak most kerül sor. HÁNY INDIÁN ÉL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN? Az Egyesült Államokban 525 ezer indiánt tartanak nyílván. A tíz esztendővel ezelőtti népszámlálás óta számuk 46 százalékkal növekedett. A kínaiak és japánok száma is egyre nő, noha a sárga fa- júak bevándorlását megszigorították. Az Egyesült Államok néger lakosságának száma: 18,871 831. AMI SOK, AZ SOK Az angliai Woodfordban felbontották Simeon Kram- risch és felesége házasságát, miután a 32 esztendős férj rendszeresen arra kötelezte a feleségét, hogy a késő éjszakai órákig a Bibliából olvasson fel két gyermeküknek. Minden hónap első napjaiban kisebbszerű zaklatásnak vagyok kitéve a családi berkekben. Arról van szó ugyanis, hogy feldarabolt fizetésem egy-egy darabját kell különböző helyekre szcthor- danom. Jól mondom, hogy széthordanom, mert nincs más, aki elvigye, akinek meg kell, az nem jön érte. Annak ellenére, hogy érzem annak jogosságát, hogy az a bizonyos pénz nem éppen az enyém, szeretem, hogyha környezetemben van még egynéhány napig. így a lakbér, a telefonszámla fizetése elhúzódik egy hétig is. Meg, hogy úgy mondjam, azt sem nagyon kedvelem, hogy kitaposott reggeli útamról le kell térni ezen apróságok ügyében. De ha egyszer mégiscsak muszáj, akkor elviszem. így volt ez egy júliusi reggelen is. Rossz alvó létemre megint csak korán indultam. Túlestem az első akadályon, a lakbért kifizettem. Irány a posta. Az építkezés forgatagában alig találom meg a befizető helyet, de udvariasan betessékelnek, ahol látom a kiírást: „Pénz be- és kifizető- hely”. Illedelmesen köszönök, sőt a reggelijét fogyasztó pénztáros néninek még jó étvágyat is kívánok. Tekintettel arra, hogy csak egyedül vagyok, bizonytalankodom, hogy jókor jövök-e és meg is kérdezem: Lehet fizetni? Igen. De tessék 60 fillért ráfizetni. Miért? Mert korán tetszett jönni. Rögzítem e pillanatot: 1961. július 6, reggel 7 óra 30 perc. A válasszal ugyan nem vagyok megelégedve, de mégis nyugodt maradok és számolni kezdek. Es mennyivel fizetek többet, ha már hallgatok az első szóra, hogy 3-án fizessem ki? Kiszámoltam, 17,50 forint helyett 118,11 forintot kellett volna fizetni. így hát levontam a tanulságot. Nekem többé ne mondja az asszony, hogy mikor fizessek, majd én tudom. Minden hónap 10-én és legalább reggel negyed 9 órakor. Ezen a napon tovább alszom. Nem kelek korán csak azért, hogy többet fizessek. Mert fáj nekem — nem az a 60 fillér —, hanem a bürokrácia és méginkább fáj, hogy pénzért adják, legalább a posta adná már ingyen. A Sztahanov út 23 szám előtt egy tábla hívja fel a figyelmet a következő szöveggel: „Ezen a munkahelyen szocialista brigádtagak dolgoznak. Vállalták, hogy a négy épület tatarozását szeptember 30-a helyett szeptember 15-re elvégzik.” Nem sajnáltam a fáradtságot, s a ház oldalához erősített vaslétrán felmásztam a tetőn dolgozó ács-brigádhoz. Bede Géza brigádvezető készségesen tájékoztatott a brigád életéről, munkájáról. Mint mondotta, a norma ma eléggé szoros, a brigádtagok lelkesedése, munkakedve azonban lehetővé tette, hogy még nagyobb teljesítményeket érjenek el. A szocialista munkabrigád címet már A zt mondják a faluban, hogy nem értik ezt a Pistát. Fiatal, huszonhat éves sincs, tanult gyerek, a szövetkezet agronó- musa, jól is keres, jóképű is, és mégis olyan magának- való, visszahúzódó. Mulatságban még sosem látták, a kocsmába se jár el, kerüli a társaságot, az emberekkel éppen csak annyit érintkezik, amennyit a hivatalos teendője megkíván. A lányok utánanéznek az utcán, őt sohasem hajtotta a kíváncsiság senki után megfordulni. Mamák próbálták faggatni, hogy miért nem nősül, kire vár? Csak annyit felelt: ráérek még. A találgatások, a pletykabeszéd hamarosan a falu szájára emelte, s különféle történeteket meséltek róla „biztos helyről.” Józsi bácsinak, az elnöknek is fölébe jutott mindez, a feleségében ugyanis megvolt az a nem lebecsülendő tulajdonság, hogy fenntartsa *z összeköttetést a közvélemény és a férje között. Elhatározta, hogy végére jár a dolognak, mindenképpen kiszedi az igazságot ebből a gyerekből, aminek mindkét fél hasznát látná: Pistát rábeszéli, hogy hagyjon fel magányos életével, menjen a fiatalság közé, s ha ez megtörténik, a kultúrcsoport, a KISZ, a sportkör is csak nyerhet vele, mert értékes ember, a munkájában sem utolsó, de nem ad ki mindent magából. Egy szép júniusvégi estén bekopogott Pista ajtaján. A legény szobában • feltűnően nagy volt a rend, az asztalon papírosok, amiket a vendég érkezésekor a fiatalember sebtiben a fiókba süllyesztett. — Mivel foglalkozol, Pista? — kérdezte az elnök. — Semmivel... Semmivel, csak úgy firkálgattam. — No, nem szoktad te az idődet csak úgy elkótyavetyélni. Talán írsz valamit? A fiatalember elpirult, s zavarában még hellyel sem kínálta meg vendégét. Az viszont tudta, mit kell ilyenkor csinálni, s már érezte is, hogy megnyerte a csatát. — Eljöttem egy kicsit beszélgetni — ült az ágy szélére. — Az előbb érkeztem a kukoricaföldről... Olyan száraz a torkom. Nem gondolod, hogy megkéne egy kicsit locsolni? Feri sógorék- nak jó boruk van. Szólj ki, hogy hozzanak egy litert. P ista, aki ilyenkor úgy érezte magát, mint a rosszon kapott kölyök, örült az ajánlatnak — legalább egy kicsit rendbeszedheti magát. Pár perc múlva már ott is volt az asztalon « bor, s nagy igyekezettel töltött az elnök poharába, magának azonban nem. — Mi az, te nem iszol? — Nem szoktam szeszesitalt fogyasztani. — Hát tudd meg, ökör iszik magában, én pedig nem érzem magam annak. Most velem fogsz 'inni! Azzal fogta az ivópoharat, s színültig töltötte. — Egészségedre. — De Józsi bácsi...! — Semmi Józsi bácsi, igyál! Egészségedre! Máskor nem tette volna meg, ebben a helyzetben azonban gyengének érezte magát: a főnökének, aki most vendége is, nem tudott ellenállni, inni kellett. A negyedik pohár után azt vette észre, hogy végtelenül könnyűnek, felszabadultnak érzi magát. Most bármire képes lett volna, amit józanul csak gondolatban tudott megcsinálni. — Nem is olyan rossz ez az bor — mondta nevetve. — A bor sohase rossz, mértékkel. Mint ahogyan semmi sem rossz az életben, amit okosan a magunk és a köz hasznára végzünk. Ezért is jöttem hozzád. Szeretném megtudni, hogy miért vagy olyan zárkózott, félénk, miért nem vagy olyan, mint a többi fiatal? A kérdés sohasem jöhetett volna jobbkor. Erezte, hogy ebben a pillanatban, ennek az embernek szíve legmélyén őrzött titkait is el tudja mondani. — Miért Józsi bátyám? Magam is sokat töprengtem már rajta, s most végzem eddigi életem számvetését. Ezen dolgoztam az előbb is, amikor bejött. Rám még gyermekkoromban — három fontos tényező hatott döntően. Az egyik hatéves koromban kezdődött, amikor anyám először vitt iskolába. A városi, az úri gyerekek olyan magasan álltak fölöttem, hogy még szólni se mertem hozzájuk. Félénkségemet hamarosan ki is használták, s pár hét múlva már nevetség tárgya lettem. A másik tényező a háború volt. Keveset hallottam, vagy olvastam eddig arról, hogy milyen hatással van egy gyermek életére ez a borzalom. En mindenesetre úgy érzem, hogy az állandó riadók, robbanások, bombák fülsiketítő siví-. tásai és a harckocsik dübörgése tette tönkre idegeimet. A harmadik pedig az első szerelem. Tizenhat éves voltam, és bolondul szerelmes. De erről nem érdemes beszélni. — Érti-e most már Józsi bátyám, hogy miért vagyok ilyen remete? Ennyi megaláztatást egy fiatal nem bírhat el, hogy nyoma ne maradjon életében. É rtelek. Mégis azt mondom, nem helyes amit teszel. Amiket elmondtál, régen történtek. Te, ma megbecsült, érékes tagja vagy a társadalomnak, s e szerint kell élned. Szüksége van rád a falunak, mert tudásodból adhatsz nekik, és neked is szükséged van a falura, az emberekre, mert boldoggá csak ök tehetnek. Ismered a Kovács Évit ? — Ismerem. — Rendes, helyes lány. Úgy hallottam, tetszel neki. Mit szólsz hozzá? — Hát... — Szóval ő fel tudná oldani eddigi magányodat? Azt hiszem. Tóth Dénes Ki korán kel, többet fizet Pillanatkép egy szocialista munkabrigádról elnyerték, a továbbiakba n sem akarnak szégyent vallani. Munkájuk mellett 20 órás világnézeti előadássorozaton vesznek részt. Ezután is terveznek családi összejöveteleket, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonítanak: egyrészt szorosabb kapcsolatba kerülnek a brigád családtagjai, másrészt ezek az ösz- szejövetelek új szint visznek mindnyájuk életébe. Július 15-én például salgói kiránduláson vesznek részt a kőműves brigáddal együtt, ahol még sportban is összemérik erejüket. így teremt a szocialista munkaverseny a termelésben és szórakozásban egyaránt új lehetőségeket. T
