Nógrádi Népújság, 1961. április (17. évfolyam, 26-34. szám)
1961-04-29 / 34. szám
ELJEN A SZOCIALISTA TABOR MEGBONTHATATLAN EGYSÉGE! PO<>00<><>C><><>00<>0<><>C><>CK><>CK><X><><>CKX><>0<>0-0<K><>0<>0<><><>CK>0<>^ 0<KKXX><>CK><><><><>0<K><>0<X><>CK><H>00<><><><><><><><K><>0<><>0<><>CK><>CH^^ Máj us 1-e ünnepe a kapitalizmusban Emlékszem, hogy 1917-ben még fiatal gyerek voltam és május 1-ét az úgynevezett Jakubi erdőben ünnepeltük. De hogyan? A csendőrség, a rendőrség, valamint a katonaság ilyenkor állandóan riadókészültségben volt, hogy ellenőrizze a munkásosztály megmozdulását. így hát nekünk meg kellett óvatosan beszélni a gyárban, hogy hogyan és hová, illetve melyik erdőbe megyünk ünnepelni. Az idősek határozata az volt, hogy a Jakubi erdőbe, de egyenként, vagy esetleg kettesével. A fiatalok feladata az, hogy a magasabb dombokon, mint megfigyelők őrködjenek. Ha gyanús személyeket vettünk észre, azonnal értesíteni kellett a csoportot erről. Ezen az összejövetelen született meg az a határozat, hogy a salgótarjáni üveggyári dolgozók bérsztrájkot indítsanak, amely be is indult és 9 hónapig tartott. Az elhatározásunk csak ilyen körülmények között sikerülhetett, ha nem is teljes egészében... Hosszú idő múlt él azóta és hála a dicső szovjet hadseregnek, hogy 1945-ben felszabadította a magyar munkásosztályt, azóta szabadon ünnepelhetjük a május 1-i ünnepeket, valamint szabadon megbeszélhetjük a szocializmus építésének jobb és gyorsabb tennivalóit, a népek szebb és jobb életéért és a világbéke megvédéséért. Kruppa Károly Salgótarján Van már szabad MÁJVSUNK Minden évben megünnepelték a salgótarjáni kommunisták is a május 1-ét. Hol titokban, hol szabadon. Sokat tudna mesélni a pécskői erdő, a Tatárárok, a Krecs pusztája, de még többet a Ka- rancshegy erdeje, a zsidótemető részeivel együtt. Ezek a helyek tudnák a legjobban megmondani, hogy a kommunisták mellé szegődött józanul gondolkodó dolgozókra a május 1 ünnep alkalmából hogyan vigyáztak a csendőrök. Vajon mit jelentett a fel- szabadulás előtti május 1-én ezeken a helyeken forradalmi dalokat énekelni? Mint ahogy ezt tették az acélgyári munkások 1917-ben a pécskői erdőben! Mit jelentett 1918-ban május 1-én, a Krecs-puszta mellett a „100%-ot", a „Társadalmi Szemlét” olvasgatni s tervezgetni az elkövetkezendő szép jövőről, mint ahogy ezt tette idősebb Szalvai elvtárs Benkő Antallal. Vagy éppen mit jelentett, amikor 1917-ben május 1-én Oczel János és 300—400 gyárimunkás, közöttük sok bányász is, rögtönzött gyűlést tartottak a Karancs-erdőben, ahol a csendőrök rajtuk ütöttek és az arculcsapások, meg a puskatus működése mellett magukkal hurcolták a vezetőket. Az akkori május 1-ék az öröm mellett, rengeteg szenvedést, becsületes családok nyomorba döntését jelentették. Hiszen csak az kellett, hogy ilyen ünnepélyen részt- vegyen egy dolgozó, ez már elegendő volt ahhoz, hogy ő és családja kenyér nélkül maradjon, mert a munkaadója azonnali hatállyal elbocsátotta munkahelyéről. De nem kellett ahhoz kommunistának lenni, hogy állás nélkül maradjon az ember. Elég volt csupán az, hogy velük beszélgettek. A család kenyér nélkül maradt és a nagy munkanélküliségben ki tudta volna azt megmondani, hogy kinek és mikor jut a családja betevő falathoz. Az ünnep előtti héten, bizalmasabb körökben már folytak a megbeszélések, s mikor eljött a nagy nap, aki csak a nagy közösséghez tartozónak érezte magát, mindenki a helyén volt. Természetes, nem hiányzott a szalonna, egy kis hús, a kártya, de a titokban elhozott „100%-ék" újság sem. A Pécskőt, a Karancs-erdőt már napokkal előtte figyelték a csendőrök, de éberek voltak a munkahelyeken is, ahonnan az oda beépített embertől (mert ilyenek is voltak) kapták a „jó” értesüléseiket. Újságok cikkeinek megtárgyalása, forradalmi értekek tanulása mellett, azonban víg beszélgetések, adomák, kártyacsaták is folytak. 1917-ben a Salgó bányatelep összes dolgozói ki mertek vonulni május 1-én a Hupka Kornélia által készített piros szalaggal a mellükön. Letépték róluk. De ez a sors nemcsak az ártatlan piros szalagokra járt. de a piros szegfűnek, muskátlinak is ez lett sorsa. Féltek a piros színtől, mint az ördög a tömjénfüsttől. Bármit is csinálnak ellenségeink, május 1 mindig a szabadság ünnepe marad. A határon agyonlőtt Her- rich Jánosok és Lovász Józsefek helyett újak és újak állnak az élre, akik még magasabbra emelik a vörös zászlót, mint valaha volt. 1919 májusa szól most hozzánk. Vörös színben pompázik az egész város és az egész ország. Salgótarján is a kapitalizmus bilincseitől megszabadulva, kifejezésre juttatja az újjászületését, tánccal, dallal, zenével és sok kacajjal. Az emberek arca új, és lángoló arccal kiáltják: Ki az utcára! Mutassuk meg, hogy van már szabad májusunk, nem kell félni a csendőrszuronyoktól. Csak utcai tüntetés ez? Nem! Több ennél. A szocialista emberiség forradalmi megjelenése, amely kiépíti magának a kommunizmust és az ebben levő szabad és jobb életet. PODHORECZ JENŐ Salgótarján A férjemmel együtt ünnepeltem Nekem olyan férjem volt — kezdi levelét Pály Kálmánná, hogy fiatalasszony koromban az ő példája nyomán korán bekapcsolódtam a munkásmozgalomba. így asszony létemre is sok szép emlék fűz engem a régi május elsejékhez. A férjem az ilyen nagyobb ünnepek előtt mindig le volt tartóztatva, de mi nagyon sokszor kijátszottak a rendőrséget. Csendes gyűléseket tartottunk kint az erdőben, énekelgettünk, szalonnát sütöttünk, bográcsgulyást készítettünk, kimondottan csendes volt a mi május elsejénk, zeneszóval akkor még nem mehettünk. Igen nehéz volt régen ünnepet ülni, harcolni kellett és reszketni azért, hogy épségben kiérhessünk az erdőbe, várakozó munkástársaink mellé. De mentünk, leküzdve minden akadályt, hogy beszéljünk minél többet a mi szép jö- vönkről, arról, amikor szabadon ünnepelhetjük szívünk és saját elképzelésünk szerint a munkásosztály e nagy ünnepét. Most is a férjemmel mindig együtt megyünk végre szabadon és gondtalanul. Pály Kálmánná Salgótarján Május elsejék — a történelemben lSS9-ben, Párizsban ült össze a 11. Internacionálé. A munkáspártok képviselői itt mondották ki határozatban, hogy a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepévé teszik május elsejét. Ezen a napon a Föld minden részén ünnepélyesen emlékezzenek meg az internacionalizmusról, a munkások ünnepéről. Magyarországon először lS»0-ben emlékeztek a munkások erre a napra. Budapesten és vidéken a munkások százezrei szüntették be a munkát, vonultak fel az utcákon, tartottak hatalmas méretű népgyüléseket. És 1890-től dolgozóink minden esztendőben megünnepelték ezt a napot. Az emlékek erőt adnak a jövőbeni harchoz. Régi dokumentumok alapján olvasóink elé tárjuk a régi május elsejékről - amely mindig demonstratív volt -, a munkások harci egységéről adott tanúbizonyságot. És íme az első. A magyarországi első május elsejéről így ir az egykori polgári lap, a Vasárnapi Újság. Mi újság? melynek egyik értelmi szerzője dr. Somló József ügyvéd, a megyei direktórium napokban leváltott áruló elnöke volt. Megyeszerte ünnepelt a nép! Hangulatát a csehek támadási előkészületéről érkező hírek sem rontották le, bíztak a Vörös Hadsereg erejében ...! (A Munkásmozgalmi Múzeum gyűjtéséből.) A magyar munkásosztály ellen tört a külső és belső ellenség A Tanácsköztársaság 139 dicső napja után a fehér- terror vette át Magyarországon a hatalmat. Es 1945. A dicsőséges Vörös Hadsereg végképp meghozta a magyar nép szabadságát, függetlenségét. Megyénk mun„Május elseje, mely máskor a tavasz ünnepe szokott lenni, az idén aggodalmat okozott mindenfelé, s a kormányok, hatóságok nagy intézkedéseket tettek. Európaszerte a munkások tüntetése készült e napra, a nemzetközi munkáskonferencia határozatából, mely május elsejét munkásünnepnek mondta ki, mikor tüntetőén szüneteljenek a gyárak és a munkások impozáns életjelt adjanak magukról. A legtöbb gyárban és gyártelepen csakugyan szünetelt a munka, gyűléseket tartottak s feliratos lobogókkal járták be az utcákat... Budapest környékén... a munkások ezrei ugyancsak szüneteltek... A városligeti népgyűlés példás rendben ment végbe. A város különböző részéből különböző utcákon indultak a ligetbe Munkászenekarok is mentek velük, de ezek a városban némán maradtak, valamint a lobogókat és feliratos táblákat is csak a ligetben emelték föl. Katonás rendben sorakoztak, minden gyárnak, ipartelepnek, munkástestületnek megvolt a maga vezetője. Lehetett vagy 25 ezer ember együtt. A feliratos táblák e jelszót hirdették: „Nyolcz órai munka, nyolcz órai üdülés, nyolcz órai alvás.” (Vasárnapi Újság: 1890 május 4-i számából.) Az első szabad május elseje A május elsejékről bosszú éveken át hallgatott a krónika. Nem írtak a munkások megmozdulásáról a lapok. Újabb dokumentumot az első szabad május elsejéről találtunk. Az elsőről, amelyen a dicső Tanácsköztársaság kikiáltása után megyénk dolgozói is szabadon ünnepelhettek. íme a leírás. kasai ismét szabadon vonulhattak fel Salgótarján, Riste- renye, Balassagyarmat, Pásztó utcáin. Ünnepelt a város és falu. Legtöbb helyen együtt a munkás, paraszt, az újat választó értelmiség. íme e képes bizonyíték. Az első szabad május elsejének megünneplését, melyei a Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsa LXXX. rendelete, mint a világ forradalmi proletariátusa nemzetközi egységének emléknapját ünneppé nyilvánította, a salgótarjáni munkás-, katona- és földművestanács, valamint a Magyarországi Szocialista Párt helyi szervezete nagy gondossággal szervezte meg. Az ünnepségen részt vettek a helyi üzemek munkásai, a város lakossága, a környék bányászai, a pglfalvi üveg- gyári dolgozók és a falvak lakosai is. Itt meneteltek az etesi, a pálfalvi, a mátrano- váki és a rónatelepi bányászok. Mintegy tízezres tömeg gyűlt össze a kisállomás előtti főtéren és a közeli utcákon. Salgótarján épületeit és üzemeit vörös és nemzetiszínű zászlókkal díszítették fel, virágszőnyeg borította az úttesteket. az ablakokban a munkásosztály nagy vezéreinek képei voltak kirakva. Mindenki ünneplőbe öltözött és így hallgatta végig Hevesi Gyulának, a szocialista termelés népbiztosának, az északi hadjárat egyik szervezőjének ünnepi beszédét. rendeztek. Megnyitották az Almásy-féle kastély parkját, ahol elfogyasztották a marhagulyást és virradatig ropták a táncot. A megye székhelye is ünnepi díszbe öltözött. A város dolgozói a kórháznál gyülekeztek és jelszavas táblákkal vonultak fel a megyeháza elé, ahonnan Forgách elvtárs beszéde után a Múzeum térre mentek. Itt Fischer József, a váci dandár propaganda vezetője méltatta a nap jelentőségét. Amíg a nép zöme lelkesen és mámorosán ünnepelte az első szabad májust, addig Balassagyarmaton, a megye székhelyén egy katonatisztekből és reakciós egyénekből álló kis csoport titokban, egy egyébként meghiúsított puccs szervezését készítette elő, Május elsején már a kora reggeli órákban zeneszó hallatszik, talpon van az egész város. 8 órakor érkeznek az első csoportok a környező falvakból, akik valamennyien dalolva, jókedvűen jönnek az ünnepségre. Hömpölyög a tömeg. Fél 9 órakor a Petőfi téren felállított díszemelvényen elfoglalták helyeiket az üzemek élmunkásai, a város vezetősége, a pártvezetőség, és a társadalmi egyesületek vezetősége. Megkezdődött a soha nem látott színpompás felvonulás. Nagyszerű volt. Az acélgyári szakmai továbbképző iskola hallgatói, a Salgótarjáni Üveggyár, a Zagyvapál- falvi Üveggyár, a bányai központi műhely dolgozóinak autóra szerelt transzparense. A többiek is mind-mind örömüket és tudásukat mutatták be a felvonulás alkalmával. Amint elvonultak a nézők előtt, valamennyiüket hatalmas tapssal üdvözölték, ami önkéntelenül dörgött fel a pompás látványra. Az üzemi dolgozók mögött nem maradt el Salgótarján környékének földműves lakossága sem. Ök a demokrácától kapott traktorral, a fiatalok színpompás népviseletben, a fiúk lóháton vonultak fel... A győzelem jegyében ... 1956-ban idegen pénzen ellenforradalmat robbantottak ki Magyarországon. Dolgozó népük külső és belső elleségei a munkásosztály hatalmát kívánták megdönteni. Népünk azonban egységes volt — szövetségesével, a dolgozó parasztokkal — védte a proletárhatalmat. A krónikás így jegyezte fel ezt a napot a Nógrádi Népújság 1957. május 4.-i számában: sunk egyedüli záloga a munkások nemzetközi összefogása. Ilyen körülmények között a május elseje kedvezőtlenebb időjárása sem riasztotta visz- sza a dolgozókat a felvonulástól, hogy hitet tegyenek a Hevesi népbiztos salgótarjáni szerepléséről a Népszava 1919. május 4-i száma is megemlékezett. „Ismertette a nap jelentőségét, majd a Vörös Hadseregbe való belépésre szólította fel a munkásokat. A bányászok felajánlották szolgálataikat.” Az ünnepségen Salgótarján község dolgozói nevében Priska Dezső, a direktórium elnöke, a bányászok nevében Gólján András beszélt. Az utóbbi a kapitalista rendszer letűnését, illetve felszámolását humoros hangulattal érzékeltette. A koporsóba zárt tőkés rendet a Pécskő hatalmas sziklája alá kell eltemetni, hogy soha többé ne támadjon fel! A medence falvaiban mindenütt méltón ünnepelték meg a'munka ünnepét. Dorog- háza lakói például Kistere- nyére vonultak, ahol együtt ünnepelt a környék lakossága. Pásztón is nagy felvonulás volt. Az örömnap alkalmából este nagy vacsorát Talán egy ünnep se lopód- zott be az emberek szívébe, s honosodott meg úgy, mint május elseje, a munkásosztály harcos ünnepe, a proletárok nemzetközi összefogásának szimbóluma. Megyénk dolgozói, s főleg Salgótarján és környéke munkássága — már hetekkel az ünnep előtt lázas készülődésben volt és várta május elsejét. Különös színt és tartalmat adott e várakozásnak az a körülmény is, hogy a közelgő ünnepen ie- rójják hálájukat a testvérnépeknek, elsősorban a nagy szovjet népnek, a népi demokratikus országoknak, a nyugati államok munkásosztályainak a.zért, hogy segítségünkre jöttek az ellenforradalom leverésében. Ez a lény megerősítette népünket abban, hogy nemzeti függetlenségünk, társadalmi haladápártnak, kormányunk célkitűzései mellett. Ilyenek voltak a május elsejék, azok, amelyek bevonultak a történelembe, s Ilyenek lesznek a 'következők is: a Összeállította: nemzetközi munkásosztály nagy ünnepe. Somogyvári László Soha még ilyen ünnep Évről évre hatalmasabb volt a demonstráció. Az 1948-as salgótarjáni ünnepségről a Szabad Nógrád május 3-i száma így számol be:
