Nógrádi Népújság, 1961. április (17. évfolyam, 26-34. szám)
1961-04-01 / 26-27. szám
4 NÓGRÁDI NíRpnJSAG 1961. április 1. A másik falu szégyene Nógrádgárdony nyerte szövetkezetek közötti versenyt MáilIC UDflO faló a falu határában a kukorica a mű|UO VCyC lulu gyom fojtogató ölelésében sínylődött. Kis vékony, sáppadt leveleikkel segélyt kérőén tekintették az ég felé a csenevész növények. A máskor virágos kertnek tűnő, gazdag termést adó határ, most olyan volt, mint egy gazdátlan, legelő. Ecsegi Márton szövetkezeti elnök elkeseredetten, gondterhes arccal járta a tágas, siralmas képet mutató néptelen földeket. Hányszor kifakadt: — A fene enné meg még azt is, áki kitalálta, hogy háztáji föld illeti meg a termelőszövetkezeti tagot! Volt Is rá oka elég. A falu mellett, a kerték alján ha* ragosszöld színű kukoricatáblák terülték el, s olyan szorgos munka folyt ezen a viszonylag kis területen, mint azelőtt az egész nagy határban. Ha a gazdákat a vezetőség megszólította., hogy illenék a közösben is dolgozni valamit, mindig ugyanazt a választ kapta: — Majd megyünk most már! — de a közös munkában való részvétel nem jármit. Sajnos, ez az idő — a vezetőség bárhogyan is várta — sehogysem akart elérkezni. Mindenki talált valami kibúvót. Az egyik gazdának a dereka fájt, a másiknak a feleségét bántotta — a régi kór — a reuma, a harmadik meg azért nem ment dolgozni, mert azt várta, hogy meglegyen a tehenének a borja. A járási tanácson az elnökök részére megtartott értekezleten Ecsegi Márton sokáig lehajtott fejjel ü'lt, s magában mormogta: — Igaza van a járási főmezőgazdásznak. A kerekharaszti határ olyan, mintha gazdája sem lenne. A beszámoló után a legjobban az bántotta, hogy felszólalt a szomszédos község, — Hegyvég — termelőszövetkezeti elnöke is és elmondta, hogy sajnos, a kerekharaszti határ egésteen lenyúlik a hegyvégi kertek alá, s a vonatból az erre utazók a kapálatlan kukorica miatt a hegyvégi termelőszövetkezetet szidják. Hányszor beszédtéma a hegyvé- giek hanyagsága, pedig az ő kukoricájuk már az első kapálást megkapta. Nagy derültséget keltett a hegyvégi elnök bejelentése: ' Érdekes, Palánkit is a kiszögezésre váró tábla bosszantotta a legjobban. — Ez .nagy szégyen lenne ránk nézve — állapította meg a párttitkár. — De mit tegyünk? — tárja szét a karját Sápi Bertalan, a tanácselnök. — A három férfi éjfélig tanácskozott, míg végre megegyezték abban, hogy másnap délelőtt vezetőségi ülést, este pedig közgyűlést tartanak a szövetkezetben. Reggel fél'kilenckor már együtt volt a vezetőség minden tagja, csak sánta Kovács Jóska hiányzott. Kis késéssel ő is megérkezett Ecsegi Márton rövid, tömör mondatokkal ecsetelte a helyzetet, az értekezleten hallottakat, majd feltette a kérdést: — Engedhetjük-e ezt a szégyent? A jplpnlpiifíjf abban mind egyetértettek, hogy nem. JCIbllIC?ull de hogy mit tegyenek, kevesen tudták. Sipe.ki Gábor növénytermesztési brigádvezető azt javasolta, hogy menjen át egy küldöttség Hegy végre és bírja rá az ottani tanácsot és termelőszövetkezetet, bogy ne tegyék ki a táblát. — Butaság az egész — hallatszott egy kis szünet után Becsked Lajos hangja, áld így folytatta —, csak hadd tegyék ki a hegyvégiek azt a táblát. Két nap alatt, ha nekiugrik az egész falu apraja-nagyja, megesszük földestől azt a kétszáz hold kukoricát, s egy-kót hét múlva ez lehet a környék legszebb kukoricája, s akkor nem baj, ha tábla mutatja, melyik a mi kukoricánk. — Igazad van, Lajos! — szólt közbe több hang is a jelenlevők közül, majd olyan zúgás keletkezett,' hogy öt percig Bábelhez volt hasonló a terem. Ecsegi Márton és Palánki István összemosolyogtak. — Jó jel, a vezetőség szégyelli lemaradást. Most kell okos javaslattal élni, hogy a közgyűlésen is egységes legyen a vezetőség. — Emberek! — próbálta lecsendesíteni a hangoskodókat Palánki István — így nem megyünk semmire. Egyenként mondjuk el a véleményünket! A KAZÄRI ZÖLD MEZŐ ÉS A PALOTÄSI MÄJUS 1 TSZ 10 EZER FORINTOS JUTALMA A megyei versenybizottság értékelte a termelőszövetkezetek 1960. évi termelési versenyét. A bizottság jelentése alapján a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága az alábbi határozatot hozta: A versenyző szövetkezetek közül a nógrádgárdonyi Űj Élet Termelőszövetkezet került ki győztesként. Ezért 15 000 forint pénzjutalomban és díszoklevélben részesült. Az Üj Élet Termelőszövetkezet többek között 100 szántóegységenként 239,61 mázsa húst termelt és értékesíted az előirányzott 70 mázsa h--_ lyett. 25 százalékkal növelte tiszta vagyonát, s az egy szántóegységre jutó áruértékesítése 3527 forint volt. Ez lényegesen több a tervezettnél. Számosállat sűrűsége 100 szántóegységenként 42,9. A jó munka, a kazári Zöld Mező és a palotási Május 1. termelőszövetkezeteket is jó hírnévhez juttatta. Mindkét szövetkezet 10— 10 ezer forint pénz és oklevél jutalomban részesül, jól jövedelmező gazdálkodása eredményeként. Oklevéllel jutalmazza a végrehajtó bizottság a nógrádi Béke. a tolmácsi Szabadság, a mátraverebéiyi Március 15. s a ludányhalászi Alkottmány Termelőszövetkezeteket jó termelési eredményeikért. A szövetkezetek termelési versenve igen hasznos volt. A példás versenyszellem elősegítetne a term-.. «•mki edzések megvalósítását, *a belső szervezeti élet szilárdulásáb wimKrfá*'M — Még a mai nap folyamán a vasút mellé egy nagy táblát helyezünk, amelyre ráírjuk, „itt kezdődik a hegyvégi határ”, szidják az erre utazók a kerékharasztiakat. Ecsegi Márton olyan vörös lett, mint a főtt rák. Magán érezte a teremben résztvevők fürkésző tekintetét, gúnyos mosolyát. Majd elsüllyedt szégyenében. Ügy zúgott a feje, mintha ezer motor berregne benne. — Minek kellett nékem elvállalni az elnökséget? Megmondta a sógor, ne vállald, de én marha vállaltam. Ezék a gondolatok, mint a darazsak Ikergetőzték az agyában, amikor Szapuka Gábor főmezőgazdász vékony hangját hallotta: — No, mit szól mindehhez Ecsegi elvtárs? Ecsegi, mint a tettenért gyerek, riadtan tekintett az elnöki emelvény felé. Mindenki feléje fordult, s ő olyan nehezen állt fel, mintha mázsás súlyok húznák lefelé. — Elvtársak! — mondta, majd kis szünetet tartott és újra kezdte: elvtársak! Mególkadt, mint aki azt sem tudja, mit akar mondani. Ez volt az első nyilvános felszólalása, sehogy sem tudta megtalálni az indító mondatot. Végül mégiscsak magára talált és így kezdte hozzászólását: — Igaza van a hegyvégi elnöknek, a mi szövetkezetünk nemtörődön, hanyag munkája az ő becsületükbe gázol. Ez bánt minket, hiszen a jelenlevők jól tudják, hogy a kerek- harasztiak mnidig büszkék voltak szakértelmükre, szorgalmukra, azt tartották magukról, hogy ők a környék legjobb gazdái. Nálunk sokszor igazságtalanul a hegyvégiekről úgy beszéltek, mint lusta, hanyag, nemtörődön gazdákról, s most a hegyvégiek mégis megélőztek. Ennyit jelent az a három év, amennyivel előbb kezdtek. Még sokáig beszélt Ecsegi Márton, beszédében egy dologra mindig visszatért: — Csak az a háztáji ne lenne, vagy ha már van is, ne lenne olyan nagy. Hozzászólása után sok régebben gazdálkodó termelőszövetkezet elnöke kért szót és megmagyarázták, nem a háztáji az oka a lemaradásnak. Mindegyik mondott, valami okos, jó dolgot, s meggyőzték, hogy igen is, kell a háztáji gazdaság. Ecsegi Márton tele jótanáccsal, sok év tapasztalatából leszűrt útravalóval indult haza, Kerelkharasztra. Ahogy agyában rendezte az elhangzottakat, egy dologgal nem tudott megbékélni. Sehogy sem tudott belenyugodni abba, amit a hegyvégi elnök mondott. — Mit szól majd az a rengeteg ember, aki a vonattal erre jár, ha olvassa a táblán: itt kezdődik a hegy végi határ, s nyíl mutat a kerekharaszti földek félé, amelyben utolsó harcát vívja a gyommal a csenevész kukorica? Amikor hazaért, első útja a szövetkezet irodájába vezetett. Nem talált ott mást, mint Török Rózsit, a könyvelőt. Egy-két szót váltott u papíroik közöt szinte etoeszni készülő könyvelővel, s aztán hazafelé vette az irányt. — Ez így nem mehet tovább, nem lehetünk a környék szégyene! — mondogatta magában a súlyos szavakat. Otthon is alig találta helyét, bántotta a dolog. A vacsorát is étvágy nélkül ette, mintha a háta mögé dobálta volna az ételt, nem érezte még az ízét sem.- Még az utolsó falatot le sem nyelte, szótlanul felállt, gyorsan fejére dobta a kalapját és elindult a tanácsháza felé Az esti égen megjelentek az első csillagok, az utcán, a kiapadókon, a leányos házak előtt gyülekeztek a legények. Néha találkozott egy-egy tejcsarnokba igyekvő, tejeskannákat cipelő asszonnyal, de alig vette észre őket, úgy elmerült gondolataiban. — Először a párttitkárral beszélem meg, azután a vezetőség tagjaival -— határozta el végérvényesen. Éppen nyitni akarta a párttitkár kapuján a kisajtót, amikor az utca túlsó oldaláról átszólt valaki: — Hazajöttél, Marci? Ecsegi Márton azonnal megismerte a tanácselnök hangját. Feléje fordulva mondta: — Még a délutáni vonattal! A tanácselnök átjött erre az oldalra, s minden bevezető. nélkül a járási értekezletről kezdte faggatni Eesegit. Már beszélhettek vagy tíz perce a kapu előtt, amikor a portáról Palánki István öblös hangja hallatszott: — Mi az, nem mertek bejönni? Vagy talán nekem nem szabad hallani? Nyikorogva nyílott a kiskapu és a két elnök belépett az udvarra. Az asszonyok már bevonultak a belső házba, éppen ezért a nyári konyhában foglalt helyet a három férfi. — Igazad van! — helyeselnek többen, s Palániki az elcsendesedett teremben beszélni kezd: — Estére a közgyűlésen javasolja a vezetőség a kapásnövények területének munkacsapatokra s ezen belül tagokra való szétosztását! — Nem rossz gondolat — mondja Sipeki Gábor, s többen is hélyeselnek. Ecsegi Márton tovább fejleszti azt, amit Palánki mondott. — Azokat a gazdákat, akik a leggyorsabban és legjobb minőségben végzik el a munkát, 500 forinttól 1000 forintig terjedő jutalomban kellene részesíteni. A gondolát tetszett a vezetőséginek, de megtoldották egy javaslattal. A jutalmat az első öt helyezettnek a harmadik kapálás befejezése után osztanák ki ünnepélyesen. fi7 pofi bÜ7nuiilPCPr. szűkneik bizonyult a művelőbe Call flUíyyillCalili dési otthon nagyterme A szövetkezeti gazdák érezték, valami nagyon fontos téma lesz ma napirenden. Még a gyerekek is ott leskelődtek a kultúrotthon ablakainál. Az emelvényen egymás után foglaltak helyet az elnökség tagjai. A párttitkár bevezetője után Ecsegi Márton szövetkezeti elnök emelkedett szólásra.-— Nem előadást akarok tartani, hiszen arra most nincs idő — kezdte nagy figyelemmel kísért beszédét, —, nagyobb dolog az, amiért összehívtuk a szövetkezet gazdáit. A padsorok között az utolsó zörej is elült, s minden szem az elnökre tapadt. Amikor a kapálatlan kukoricára terelte a szót az elnök, sokan lehajtották fejüket, nem mertek az elnöki emelvény felé nézni. A beszéd közben szóba került a hegyvégiek táblája. Rendkívül nagy felháborodást keltett. Ecsegi Márton percekig szóhoz sem jutott. Az első sortól az utolsóig olyan vihar támadt, hogy elcsendesíteni gyengének bizonyult az elnökség. Végül Palánki öblös hangjához kellett folyamodni. — Emberek! — hangzott a teremben — így nem megyünk semmire! Hallgassuk meg az elnököt, s utána szót kap mindenki! Ha nehezen is, de elültek a kedélyeit, s az előbbi han- goskodók fegyelmezetten figyeltek az elnökre. Az első hozzászóló, Lóczi Bertalan nagy hangon ezt javasolta: — Ha a hegy végiek kiteszik a táblát, majd mi összetörjük! — Helyes! — hangzott a terem különböző részeiből. — Törjük össze a táblát! — Nem a tábla a bűnös! — kiált közbe Orbán László, hanem mi. az Egyetértés Tsz tagsága. Ha bekapálnánk a kukoricát, nem nevetne rajtunk a világ, nem gúnyolhatnának a hegyvégiek! — Igazad van! — szakítja felibe a 68 éves Tari Jóska bácsi. —: Kapáljuk be a kukoricát, s minden rendben lesz! Mi még mindig különbék voltunk, mint a hegyvégiek, legyünk a termelőszövetkezetben is különb gazdák. — Ügy van! — kapcsolódik Jóska bácsihoz Marakodi Vendel. — Osszuk ki a területet és holnap essen neki az egész falu! Az elnöki asztalnál Ecsegi kér szót: — Emberek! — kezdi — megszavazzuk á kapások egyénekre való kiosztását? — Meg! — hangzik az egyöntetű felelet, s a karok a magasba lendülnek. Végre megszületett az egyetértés a gazdák között, s ezt a vezetőség örömmel nyugtázta. A gyűlés után az utcán kisebb csoportokban még sokáig beszéltek az emberele az est eseményeiről, a közgyűlésről. A szomszédok és jóbarátok azzal váltak el egymástól, hogy másnap reggel találkoznak az állomáson. Reggel félhatkor megindult a falu népe az állomás felé. Egy forint tíz fillérért nem érdemes gyalog menni négy kilométert —- mondogatták a tsz-gazdák. A vasútállomáson a jegykiadó nem győzte adni az öt kilométer távolságig szóló jegyeket. Megérkezett a vonat, s úgy megtelt Kerek- haraszton, hogy még a lépcsőn is fürtökben lógtak az emberek. Volt nagy csodálkozás Hegyvégen, amikor a kapákkal felszerelt rengeteg embert meglátták. A hegyvógi kertek alatt már ott állt a tábla, amelyen nyíl mutatott a ke- refcharaszti határ felé. Eg57 óra múlva, amikor a félnyolcas vonat elhagyta Hegyvég állomását, megteltek az ablakok csodálkozó utasokkal. Szép látvány volt a sóik száz tarka ruhás, szorgalmasan dolgozó ember, s hiába volt kinn a tábla, az utasok mégis csak azt mondták, no, végre megemberelték magú kát ezek a hegyvégiek. Kata János A bánki este koromfekete. Az áram ugyan már ott bizsereg a póznák hálózatában, de még nem érkezett a házakig, az apró hajlékokig, ahol az emberek élnek. Lámpafény itt a világ, mégis, a halvány sugárnál, ha csende sülni kezd a mindennapos szorgalom, a kedves szobák mélyén fürge varázsujjak látnak újabb joglaíatossághoz. Virágokba, színekbe álmodott mesék íródnak posztók, imsznak, selymek anyaijára: hímeznek a bánki leányok. Ükanyák foglalatosságát űzik ilyenkor, mert szép, szép lehet mindenfajta ruha, a bánkiaknak lege.slegszebb mégis — a bánki. FENT: Pihenőnek **~*~~\ jól esik egy kis mozgás — legények nélkül is. KÖZÉPÉN: Ünnep előtt nagy a serény- ség Lomén Pálnó házában. Húsvét napjain tetszeni akarnak a leányok a locsolkodóknak. — Mutasd csak a tied? - kíváncsiskodik az egyik. LENT: Ugyan kié lesz a legszebb? IIIIMI Szeleczki Zsuzsa, Bemkó Mária, Bálint Zsuzsa, lvanics Anna, Ujjobbágy Mária, Macó Zsuzsa, Sztrapka Anna Bánki Zsuzsa és Bálint Ilona üj ünneplőt remekel.
