Nógrádi Népújság, 1961. február (17. évfolyam, 9-16. szám)

1961-02-22 / 15. szám

2 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1961. február 22. Hz Időszerű Kérdések tanfolyamának néhány tapasztalata Salgétarjánban \7árosunkban a pártokta- ’ tásra jelentkezett hall­gatók jelentős része az Idő­szerű Kérdések tanfolyamára iratkozott be. A 220 főnyi hallgatóság a pártpropaganda keretén belül igen fontos bel­politikai kérdések mellett — a tananyag által biztosított — nemzetközi jellegű kérdések­kel is megismerkedtek. A nemzetközi kérdésekből megtartott szemináriumok azt mutatták, hogy a hallgatók megértették a szocialista tá­bor fölényét a kapitalizmus­sal szemben, helyesen értel­mezik a Magyar Népköztár­saság külpolitikájának alap­elveit. Több helyen azonban a békés egymás mellett élés elvi és gyakorlati vonatkozá­sait nem értették meg meg­felelően. A körzeti alapszer­vezeteknél, — főleg ahol nyugdíjasok vannak — le­egyszerűsítették a problémát a katonai kérdésékre. A bé­kés egymás mellett élést nem úgy fogták fel, mint az osz­tályharc egyik módját, hanem azt nyugalmi állapotként té­telezték fel. A háború és béke kérdése is nagy vitákat váltott ki. Si­került a háború elhárításának objektív és szubjektív olda­lait is megértetni. Az ENSZ szerepe és tevékenysége tár­gyalásánál igen sok gyakor­lati témát hoztak fel (főleg Acélárugyár, Üveggyár, Tűz­helygyár). Igen sok helyen összekapcsolták az ENSZ te­vékenységét a kongói kérdés­sel. Megállapították, hogy az ENSZ nem teljesíti hivatá­sát. Ebből néhány elvtárs olyan következtetést vont le, hogy az ENSZ eljátszotta sze­repét, fel kell oszlatni. Nagy viták alakultak a szemináriu­mokon, majd annak befejezé­se után a Kuba és az USA 'között kiéleződött helyzetről is. Többször maguk a propa­gandisták sem tudtak telje­sen megnyugtató választ ad­ni ezekre a kérdésekre. En­nék is a következménye, hogy a nők, az alkalmazottak és a vidékről bejáró dolgozók kö­rében bizonyos fokú háborús hangulat lett úrrá. A meg nem értésből fakad az is, hogy több helyen, fő­leg hivatali alapszervezetek­nél úgy vetették föl, hogy a Szovjetuniónak gazdasági ér­deke fűződik Kubához. Hosz- szas vita után értették meg ezek az elvtársak, főleg pár- tonkívüliek, hogy az egész vi­lág dolgozó népe, s köztük a Szovjetunió a praLetárintema- cionalizmus szellemében aján­lotta fel segítségét. És az ese­mények bizonyították, hogy a világ dolgozóinak fellépése, s nem utolsó sorban a Szov­jetunió ereje képes megaka­dályozni egyes kardcsörtető imperialista körök kaland­jait. Egyes alapszervezeteknél az e kérdésekből tartott pártna­pok ellenére sem értik meg­felelően a nemzeti burzsoá­zia szerepét. Nasszemek a kongói kérdésben elfoglalt m f, ! Családiház _ ép ítkezők anyagbeszerzését köny- nyítí a TÜZÉP telepe­ken köthető ANYAG­BIZTOSÍTÁSI MEG­ÁLLAPODÁS! ÉPÍTKEZŐK saját ér­dekükben mielőbb kös­sék meg a TÜZÉP te­lepeken az ÉPÍTŐ­ANYAG-BIZTOSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁST. 64. Építkezők, figyelem! Nem lesz gond az építőanyag-beszerzés, ha idejében anyagbiztosítási megál­lapodást kötnek a TUZÉP-telep- pel. (65) Családi ház eladó Salgótarján­ban, a Vöröshadsereg-u. 32. szám alatt. Megtekinthető minden nap 14—19 óra között. (61) Eladó Salgótarjánban egy jó ál­lapotban lévő sötét hálószoba- bútor. Érdeklődni lehet telefonon, a 13-55. számon, reggel 7-től dél­után 3-ig. Galbács. (62) álláspontjából azt következ­tetik, hogy Nasszer kommu­nista. Ugyanilyen hiba, hogy Lumumbát is kommunista­ként kezelték igen sok he­lyen. A fent felvetett prob­lémák azt mutatják: 1. Igen megnövekedett az érdeklődés a nemzetközi kér­dések iránt. 2. Növekedett a vitaszel­lem, bátrabban vetik fel a problémákat a pártonkívüliek is. ILI indezekből a megfelelő tanulságot le kell von­ni. Az egyik tanulság, hogy a megnövekedett érdeklődés kielégítése érdekében közpon­tilag is 'kell szervezni kon­zultációkat, sajtótájákoztató- kat, főleg a vitás kér­dések megmagyarázására. Emellett helyes lesz tovább szélesíteni azt a gyakorlatot, hogy vissza kell térni koráb­bi meg nem értett, vagy ke­vésbé megértett kérdések tisztázására, s az újabb fej­leményéknek megfelelően ad­ni megnyugtató választ a kér­déseikre. De igen nagy segítséget adott e tanfolyam az idősze­rű belpolitikai kérdések meg­értéséhez is. A jelenlegi ok­tatási évben tananyagként szerepeltek az alsófokon a mezőgazdaság szocialista át- s zer vezésének időszerű fel­adatai, a hároméves terv be­fejezésével és az ötéves terv megindulásával kapcsolatos feladatok, tennivalók, a nép­gazdaságon belüli tartalékok jobb feltárására. A fenti témák jobb meg- ^ értése érdekében két alkalommal tartattunk megyei és városi gazdasági kérdések­ről tájékoztató előadást a pro­pagandisták és hallgatók ré­szére. Felhívtuk a propagan­disták figyelmét a megfelelő helyi anyagok feldolgozására is. A hároméves terv ered­ményéről és az ötéves terv feladatairól tartott foglalko­zások a legtöbb helyen, főleg ahol a helyi fejlesztési tenni­valókat is bedolgozták, jól sikerültek. Igen sok helyen azonban csak az országos adatok felsorolására szorít­koztak, ami a foglalkozások színvonalát nagymértékben csökkentette. Ennek ellenére a napirendre tűzött tananyag sikeresen segítette elő a ter­melési feladatokra való moz­gósítást, s a nagyüzemekben az abban az időben folyó nor­marendezést is. A szeminá­riumokon résztvevő műszaki középkáderek a Tűzhelygyár­ban, de más üzemeknél is he­lyes tanácsokat adtak a mun­kaidő jobb kihasználására, a tartalékok jobb feltárására. A megfelelő színvonal el­érését néhány propagandista nem megfelelő felkészülése akadályozza főleg. Akik nem járnak el a propagandista konferenciákra, nem olvassák a kötelező irodalomhoz meg­felelő segédanyagokat, elő­adásuk, foglalkozásuk elszür­kül, a hallgatók nem szíve­sen vesznek részt az ilyen foglalkozásókon. Probléma van a hallgatók felkészülésé­ben is. Igen sok a „rutinos” hallgató. Ezék az elvtársak korábbi ismereteikből próbál­nak megélni. Nem egy ezek közül évek óta azonos okta­tási formára jár kényelmi szempontok alapján. Igen so­kan képzettségüknek nem megfelelő fokra jelentkeztek. T T gyancsak probléma a ^ politikai és szakmai oktatás összeegyeztetése is. Igen sók párttagunk van, akik politikailag is, szakmai­lag is továbbképzik magu­kat. Mindkét továbbképzést fontosnak tartják. A tapasz­talat azonban azt bebizonyít­ja, főleg a fizikai dolgozók­nál, hogy mindkét helyen nem tudnak megfelelni a kö­vetelményeknek. Menetköz­ben erre felfigyeltünk és ja­vaslatot tettünk arra, hogy főleg fizikai, vagy beosztott alkalmazotti dolgozóknál en­gedélyezzük a politikai okta­tásból való mentesítését. Az elkövetkezendő időben nemcsak a propagandista, ha­nem a hallgatóság tanulmá­nyi munkáját is kell javíta­nunk. De a jó munka felté­tele, hogy a pártszervezetek, pártbizottságok kézben tart­sák e fontos munkát. Az e téren meglévő hibák kijavítá­sát megkönnyíti, hogy ma már alsóbb szerveink zöme egyre inkább megérti, hogy az elméleti képzés megtenné kenyíti a gyakorlati munkát, segít a párt és tömegek kap­csolatának szorosabbra fűzé­sében is. Molnár Pál az MSZMP városi bizottságának oszt.vez; Napirenden: a társadalmi vezetés problémái ÜLÉSEZETT A HAZAFIAS NÉPFRONT NÖGRÄD ME­GYEI BIZOTTSÁGA A napokban ülést tartott a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottsága, az ülésen a társadalmi vezetés prob­lémáit vitatták meg a bizott­sági tagok. Megállapították a bizottsági tagok, leküzdve a közlekedési és más akadályokat, önzetle­nül járják megyénk falvait, hogy ott a lakossággal és a község vezetőivel elbeszél­getve, segítséget adjanak a mozgalom községi tevékeny­ségének fejlődéséhez. Ered­mény, hogy a bizottsági tagok közel 90 százaléka vállalt mun­kát a községi mozgalom tevékenységének felméré­sében. Számos bizottsági tag vesz részt a különféle akciócsoport munkájában, illetve szervezé­sében. A jogi, mezőgazdasági és egyéb akciócsoportok igen figyelemreméltó eredménye­ket értek el a soronlévő fel­adatok megoldásában. Segítik a népfrontbizottsági tagok a tanácstagok munká­ját, tevékenységét is, részt- vesznek a tanácsülések meg­szervezésének előkészítésében. Gondot fordítanak az állandó bizottságok munkájának se­gítésére is, minden állandó bizottság mellé 8—10 főből álló aktívahálózatot szervez­nek. Vannak fogyatékosságok is a társadalmi vezetés kiszélesí­tésében elért eredmények mellett. Hiba, hogy nincs még meg a megfe­lelő önállóság egyes bi­zottsági tagokban, egyes feladatok megvalósításá­ban nem vesznek részt elég következetesen, vannak bizottsági tagok, akik egyáltalán nem, vagy csak kevés feladat megoldásába kapcsolódnak be. A bizottsági tagok megegyeztek abban, hogy tovább kell növelni a tagok aktivitását, fokozni fe­lelősségérzetüket, megbízni őket minél több feladattal és tovább kell bővíteni az ak­tívahálózatot is. Együttes erővel, felvilágosító szóval... A műssaki normák elkészítésének egyes kérdései a Salgótarjáni Üveggyárban A Salgótarjáni Üveggyár termékei a hazai és a nem­zetközi piacon egyre keresettebbek. Ezért is növekednek a gyár feladatai állandóan. Ahhoz viszont, hogy a gyár minél jobban eleget tehessen e kötelezettségeinek, — különösen napjainkban — számos fontos munkát kell elvégeznie. így többek között azt, hogy reálisan megismerjék és felmérjék termelési lehetőségeiket, a gyár kapacitását. Szükség van szilárd technológiai fegyelemre, a technológiai előírások ki­dolgozására, bevezetésére. El kell készíteni a gyártási össz- időszükséglet kimutatását, amely a termelékenység emelésé­re teremt lehetőséget. A magasabb műszaki színvonal, a termelés gazdaságosságának javítása pedig megköveteli, hogy alaposan, körültekintően rendezzék a munkanormákat, megteremtsék a teljesítmények meghatározásának, mérésé­nek reális lehetőségeit. E munka már megindult a gyár­ban, de korántsem kielégítően. Ezért az illetékes szervek joggal marasztalták el a Salgótarjáni Üveggyár vezetőit. A dolgosok, a normások is sürgetik a vesetők jobb munkáját Az új műszaki normák ki­dolgozásával és bevezetésével nagy feladat hárul az üveg­gyárak normásaira. Az üveg­ipari munkások ugyanis ha­zánkban még soha nem dol­goztak műszaki normák sze­rint. Az új normák kidolgo­zásához csak a régi munka­normák adatai nyújtanak né­mi segítséget. Ezek azonban főleg statisztikai adatok, szá­mítások alapján készültek, legtöbbször az ismeretség és a népszerűség megőrzésére törekvő művezetés és a kor­rupció díszkiséretében. A Salgótarjáni Üveggyárban kü­dául hat régi szakképzett normás dolgozik. Közülük azonban egyiket sem vonták be a műszaki normák ki­dolgozásával foglalkozó nor­más csoport munkájába. Az igazgatóság és a minisztéri­um — nagyon helyesen — nem ad helyt az Üveggyár vezetői létszám követelésé­nek. Amikor országszerte megkezdődött az új műszaki normák kiigazításával és be­vezetésével kapcsolatos mun­ka, az egyik legfontosabb mozzanat, a veszteségidő mérése éppen a béralappal való helytelen gazdálkodás módszereire derít fényt. No­ha az Üveggyárban a műsza­ki normák kidolgozásának csupán az elején tartanak, máris a rossz munkaszervezés és a béralappal való felelőt­len gazdálkodás számos je­lenségét mutatják ki a vesz­teségidő mérésadatai alapján. Amikor egyetlen munkahe­lyen, ahol műszakonként hat ember dolgozik, csupán a leg­egyszerűbb műszaki intézke­déssel naponta kilenc em­ber munkáját lehetne meg­szüntetni, ott a laikus szá­mára is érthető, hogy újabb létszámra, újabb béralap-ki­egészítésre nem kerülhet sor. A négy normás egybehang­zó véleménye alapján a mun­ka nagysága szerint kívánt normáslétszámot „házon be­Á KISZ szervezetek életéből ötszáz lelkes, harcos fia­tal vett részt Balassagyar­maton az ifjúsági nagygyű­lésen, amit a városi KISZ bizottság szervezett a napok­ban az üzemi, hivatali, me­zőgazdasági, kereskedelmi, is­kolai kiszisták részére. Bartos József a városi KISZ bizott­ság titkára nyitotta meg a nagygyűlést, majd Szabó Béla a Magyar Ifjúság főszerkesz­tője, a KISZ Központi In­tézőbizottságának tagja mon­dott beszédet. A december­ben megtartott I. Kongresz- szus határozatait, az en­nek alapján soron következő feladatokat ismertette, kije­lentette, hogy a második öt­éves terv első éve nagy le­hetőségeket ad az ifjúsági mozgalom munkájának hat­ványozott kibontakozásához. A beszámolót többször sza­kította meg a hallgatók he­lyeslő tapsa. A nagygyűlés résztvevői tiltakozó táviratot küldtek a KISZ Központi Intézőbizott­ságának az imperialisták Kon­góban folytatott agresszív ténykedése ellen, s követel­ték Lumumba gyilkosainak felelősségre vonását. * A szécsényi járás KISZ- szervezetei a múlt esztendő­ben igen komoly segítséget adtak a termelőszövetkezetek­nek, különösen a nyári és őszi mezőgazdasági munkák elvégzésénél. A tavalyi ta­pasztalatok alapján most már a tavaszi növényápolási mun­kákba is bekapcsolódnak a fiatalok. A járás területén összesen 164 hold tengeri megművelését első kapálás­tól a betakarításig. A mun­kák szervezését és irányí­tását a járási KISZ bizottság végzi. • A megyei postahivatal ki- szesei a karácsonyi és újévi megnövekedett postaforgalom lebonyolításában példás tel­jesítményt értek el: minden küldemény határidőn belüli továbbítását elintézték. Most elhatározták, hogy a felvételi munkahelyet KISZ területté nyilvánítját. Postás lányok­ból KISZ-brigádot alakítot­tak, akik a szocialista ifjú­sági brigád címért versenyez­nek. Többek között vállalták azt, hogy jelenlegi munka­helyük feladataival rokon, más munkakör tudnivalóit is elsajátítják. Az ifjúság a szocializmusért mozgalom szervezése folyik, s a postai fiataloknak eddig több, mint a fele jelentette be részvé­telét Felvétel a Pallagi Mezőgazdasági Technikuoiba A Pallagi Mezőgazdasági Tech­nikum az 1961—62-es tanévben is megnyitja kapuit azon leánytanu­lók előtt, akik a mezőgazdasági Ismeretek mellett szívesen foglal­koznak háztartási ismeretekkel. Felvételre jelentkezhet az a leány, aki a vm. általános iskolai ta­nulmányait közepes, vagy ennél Jobb eredménnyel befejezte, Il­letve most végzi, de 18. életévét még nem töltötte be. A tanul­mányi idő négy év. A sikeresen letett képesítő után a végzett tanulók technikusi oklevelet kap­nak. Vidéki tanulók kollégium­ban nyerhetnek elhelyezést. Jelentkezési határidő, az ille­tékes általános iskolánál, 1961. március 1. Bővebb felvilágosítást a Pallagi Mezőgazdasági Techni­kum igazgatósága ad. A tsz-ek megerősítéséről tanácskoztak Balassagyarmaton Balassagyarmaton a Haza­fias Népfront járási bízott- sága ülést tartott február 15-én, szerdán a járási tanács nagytermében. A bizottsági ülésen megbe­szélték a Hazafias Népfront bizottságok feladatát a ter­melőszövetkezetek megerősí­tésében, a zárszámadás és az 1961. évi tervek tükrében. A lül”, a minisztériummal való takaródzás nélkül is meg le­hetne oldani, csupán a régi, konzervatív szemlélettel kel­lene végre szakítani. Az új műszaki normák elő­készítésével kapcsolatos mun­ka legfáradségosabb részét a veszteségidő mérése adja a normások részére. A munka végrehajtásához több feltétel megteremtésére van szükség. Helyénvaló lesz, ha a gyár vezetői és a normacsoport dolgozói minél előbb felszá­molják a még jelenleg ta­pasztalható nézeteltéréseket. Mindkét részről megfelelő együttműködésre és közös erőfeszítésre van szükség. A nehézségiek ellenére is tervszerűen haladnak a mun­kával a gyár vezetődtől ma­gúikra hagyott normások. Az I-es, a II-es és a III-as szá­mú zöldkemenoéknél, továbbá az ezekhez a kemencékhez tartozó automata és félauto­mata üvegfúvógépaknél dol­gozó közel kétszáz munkás veszteségidejét mérték fel ed­dig. Kidolgozták a nyers- anyagtároló és előkészítő munkásai számára a tárolás és az előkészítés technológi­áját is. A zolidkemencéknél június végéig kéül áttérni az új műszaki normákra, a négy főből álló normás csoport azonban már májusra kidől- > Hazafias Népfront bizottsági tagok, községi népfront bi­zottsági titkárok és elnökök a vita során hosszasan beszél­gettek a termelőszövetkeze­tekben végzett népfrontmun­káról, az oktatási és szakem­berképzési feladatokról, vala­mint a termelőszövetkezeti ta­gok gondolkodásmódjának át­formálásából rájuk háruló fel­adatokról. a gozza az idevonatkozó műsza­ki normákat, s ettől kezdve eszerint dolgoznak az auto­matákhoz és félautomaták­hoz beosztott munkások. A gyár szakmunkásai ugyanis sürgetik az új műszaki nor­mák bevezetését. Különösen a csiszolók teszik szóvá sok­szor, hogy szeretnék már tudni az igazságosabb bére­zést jelentő műszaki normá­ból adódó feladataikat. Több munkahelyen maguk a dol­gozók hívják fel a figyelmet az eddigi rossz munkaszerve­zésre, a béralap túllépést je­lentő felesleges munkaerő al­kalmazására. A zöitdauitoima- táknál dolgozó lehordó brigád több tagja is szóvátette, hogy fele annyi munkás is elvé­gezné a szállítást, ha a gyár vezetőd a már régen kért üzemképes targoncát rendelr kezesükre bocsátanák. Most hatan dolgoznak műszakon­ként a szállításnál, és a há­rom harmadot alapulvéve ki­lenc ember szabadulna fel csak ezen az egyetlen munka­helyen. Az eddig vizsgált munkahelyeken a veszteségidő több, mint tízezer percét mér­ték a Salgótarjáni Üveggyár­ban. Ennyi idő esik ki na­ponta a tényleges termelés­ből a közel kétszáz dolgozó­nál végzett munkanapfényké- , pezés összesített adatai alapján. Váljon még hatékonyabbá a politikai munka Az eddigi tapsztalatok te­hát azt mutatják, hogy a műszaki normák előkészíté­sével, kidolgozásával és beve­zetésével kapcsolatban sok a tennivaló a Salgótarjáni Üveggyárban. Alapvető, hogy a gyár vezetői megváltoztas­sák e munkához való eddigi hozzáállásukat. Ebben külö­nösen nagy szerep hárul a gyár párt- és szakszervezeti lönösen megnehezíti az új műszaki normák kidolgozá­sával és bevezetésével kap­csolatos feladatok megoldá­sát az a körülmény, hogy a normások nem kapják meg a kellő segítséget a gyári veze­téstől. Az illetékes iparigaz­gatóság által javasolt tíz fő­ből álló műszaki csoport munkáját négyen végzik csu­pán, s ezeknek a munka két­szeres terhét magukra válla­ló elvtársaknak csak drasz­tikus ledorongolásban volt részük eddig. A Salgótarjáni Üveggyár különböző munkahelyein pél-

Next

/
Thumbnails
Contents