Nógrádi Népújság, 1961. január (17. évfolyam, 4-8. szám)

1961-01-25 / 7. szám

4 nógrádi népújság 1961. január 25. Világos ablakok mögött... Lelkes ünnepségen köszöntötték a jubiláló Déryné Színházat „HA NEM JÁRSZ minden vasárnap misére, nem vagy igazi katolikus ...” ,„Ha csak félmisét hallgatsz, nem érvé­nyes a szentmiséd.’’ Az Új Ember című hitbuz- galmi újság hasábjai mellett ezeket a kenetes intelmeket olvashatják a hívek a dejtári templom hirdető tábláján, közvetlen szomszédságában annak az újformájú, laposte­tős épületnek, amelyben né­hány esztendeje a község mű­velődési élete kapott otthont. Valamikor káptalani birtok volt ez a vidék, földjével, em­berével, jószágával káptalani tulajdon. Mi tagadás, szép számmal akadnak hát a köz­ség öregjei között, akik úgy beragadtak a régi világ meg­szokásaiba, mint az őskori kövület foglya. Hanem az idő azért Dejtár felett sem halad nyomtala­nul. S bár a bámész szemű gyermeknek, ha idegenbe bot- lik az utcán, dicsértessékre igazodik a szája, a köszöntés nála már nem egyéb puszta megszokásnál, különösebb tar­talmi érték nélkül. A régi vi­lág nyomai mellett az új kor­szak jelei észlelhetők itt is, ott is. Az öregek misztikus, babonás szemlélete éppúgy jelenlevő, de mind szűkülő hatókörű tényezője a község­nek, mint az, hogy ma már Dejtár is termelőszövetkezeti község. A közös munkában való boldogulás nem földön­túli erők különös kegye, ha­nem az emberi teremtő tu­dás és szorgalom eredménye. Így látják már nagyobb zöm­ben. Hogy így látják, abban egy­re jelentősebb része van an­nak a felvilágosító, ismerete­ket tágító munkának, amely a fiatal művelődési otthon­nak mágneses vonzást ad. Az otthon vezetője fiatal tanító-ember, ének-magyar szakos képesítése van, így érthető, hogy legszívesebben dalra, zenére oktatja a fel­nőtt fiatalokat, s az egyre na­gyobb számban jelentkező ko­rosabbakat. NÉHÁNY ESZTENDŐVEL ezelőtt még ugyancsak nehéz dolga volt az előző művelő­dési vezetőnek. A rendszeres ájtatoskodás cseppet sem za­varta az embereket, hogy a kocsmázások után hajba ne kapjanak. Alig múlt el szom­bat, vasárnap késelés nélkül. Még a művelődési otthon előző vezetőjét is meglesték egy alkalommal, mert nem engedte, hogy a garázda lel­kek az otthont használják egy-egy bál alkalmával való­ságos kis csatatérnek. Ám a türelmes nevelőmunkának eredménye lett Dejtáron. Szép szóval, türelemmel, ha kel­lett, helyén alkalmazott szi­gorral sikerült megfékezni a káros, a közösség nyugalmát zavaró indulatokat s a köz­ségbelieknek ma már nem a kocsma a szórakozó helye, hanem a művelődési otthon klubszobája. A boros poha­rat igen sokan hagyták ott például zenetanulásért. A ze­neiskolának 15 különféle hangszeren játszó tagja van. Vannak mások, akik a szín­játszó csoportban, az ének­karban lelték meg örömüket s a kétezer lakosú községnek 20 színjátszója, 30 tagú kó­rusa van s egyre többen ér­deklődnek az éneklés iránt azok a jóhangú öregek, akik valamikor a templomi kórus­ban fújták az egyházi éne­keket. Jónevű kórusa volt régen is Dejtárnak, de a maival sok- mtndenben nem bírna veteked­ni. Nemcsak az éneklés mű­vészetét illetően, de a közös­ség összeforrottságában sem. — Valamikor. — emlékezik egy idős ember, akit csak Józsi bácsinak szólítanak az otthonban — egy-egy ünnep­ségen a módosabb leány de­hogy is állt volna. ki a sze­gényebbel énekelni! Eleinte még a tsz-ben is, előfordult, hogy a módosabbak külön bandába próbáltak verődni, ha munkáról volt szó. A művelődési vezető az úgy­nevezett alvégi és felvégi helyzet alakulásáról is érde­keset mond. — Volt egy időszak a fel- szabadulás után, az úgyneve­zett felvég lett a község al vége, az alvég pedig felvég­gé alakult. Ez pedig az öl­tözködésben való változással jelentkezett. Az egykori fel­végi emberek valahogy job­ban megőrizték népviseleti sajátosságainkat, míg az al- végiek a kor városias divat­ját követték. Ez talán azzal magyarázható, hogy a mező­gazdasági proletariátus az olcsóbb városias öltözködést volt kénytelen átvenni, s el­mondható, az alvégiek jó ré­sze csak 1945 után öltözhetett fel kedve szerint. Ma persze már alig lelni Dejtáron is az al- és felvég egykori nagyon is meglevő válaszhatárát. A közös mun­ka eggyé olvasztja lassan az embereket, termelőszövetkezet­ben és kulturális törekvések­ben egyaránt. S mert a dej­tári ember mind a zenélés­nek, mind a nótázásnak nagy kedvelője, most a téli hóna­pokban különösen gyakran hangzanak felé a csalogató szavak. Ezek a szavak dal és muzsika formájában a művelődési otthon ablakain áradnak a portákig s nem kell sok unszolás, hogy fel­kerekedjenek egyik-másik házban a nótázni. vágyók, ze­nélő hajlandóságúak. Az ed­digi héttagú vegyes hang­szerű együttes mellett most szerveződik a 21 tagú rézfú­vós zenekar, a leánykórus vegyeskórussá nő a: termelő­szövetkezetiekkel, a színját­szók négy csoportban vetél­kednek, s a tíztagú tánccso­port is készülődik a felsza­badulás méltó ünneplésére. A MŰVELŐDÉSI btthon szobái egész héten népesek. A heti két mozielőadás mel­lett minden napnak megvan a programja. Hétfőn a zene­kar próbál, kedden KISZ po­litikai ismertetőkre jönnek az emberek, a szerdai napon a mezőgazdasági és nőakadé­mia előadásai hangzanak, le­hetőség szerint a televízió adásaival egybekapcsolva csü­törtökön, pénteken színját­szók, táncosok, kórustagok tartják próbáikat, a hét utolsó két napján pedig színház, vagy táncrendezvény hívja a vendégeit. — Nálunk minden este vi­lágosak az ablakok, — fűzi büszkén a tájékoztatáshoz az igazgató, a klubszobában is mozgalmas az élet. A SZERTEÁGAZÓ tevé­kenység zavartalanságát pél­dás rend biztosítja. A község 11 pedagógusa vállalkozott rá. hogy együttes gonddal ellen­őrzi az otthon életét s az ész­revételeket eseménynaplóba jegyzi. Felügyelnek a neve­lők arra is, hogy iskolások és fiatalkorúak este 8 óra után ne vehessenek részt ren­dezvényeken, film és televí­ziós vetítéseken. Ugyanakkor azonban gondjuk van rá, az iskolás és serdülő ifjúság ér­deklődésének megfelelő va­sárnap délelőtti eseményeket biztosítsanak. Hiába, eléggé nagy még ma is Dejtáron a főként nagyszülői vallásosság, irántuk való engedékenység­ből vallásoktatásra íratott gyedmekek száma, az igazság áz, hogy a fiatalok örömest cserélik fel a misézést érde­kes és tanulságos vetítések­kel, labdarúgó vetélkedések­kel, egészséges testedzéssel, sportversenyekkel és társas szórakozásokkal. Jó és okos nevelői munka formálja már Dejtáron is az egész község szellemi világát, hogy annak fényével léphes­senek mind bátrabban előre, — nem a mennyei, hanem a földi boldogulás útján. Bensőséges, lelkes hangulatú társulati ülés keretében a Nemzeti Színházban ünnepel­te szombaton délután műkö­désének 10. esztendejét az Ál­lami Déryné Színház. Az ün­nepségen a párt- és a kor­mány képviselőin kívül kép­viseltette magát a Művészeti Dolgozók Szakszervezete, részt vettek a megyék küldöttei — közöttük a Nógrád megyeiek is. A társulat nevében Ascher Oszkár Kossuth-díjas kiváló művész a Déryné Színház igazgatója köszöntötte a ven­dégeket, és ismertette Kádár János és Kállai Gyula elv­társak levélben eljuttatott, meleghangú jókívánságait. Meruk Vilmos a Művelődés- ügyi Minisztérium Színház- és Zerfei Főigazgatóságának ve­zetője. méltatta a jubiláló szín­ház áldozatos munkáját. Hangsúlyozta, hogy nálunk is csak a népi demokratikus adottságok között fejlődhetett a népszínház típusa az 1919-es jó hagyományok alapján, olyan színvonalra, mint a Déryné Színház. Elmondotta, hogy ma azoknak a helyek­nek puszta felsorolása is, ahol például a Tartuffe-öt ját­szották, több mint hat nyom­tatott oldalt venne igénybe. Azt a kívánságát fejezte ki, legyen a Déryné Színház to­vábbra is a szocialista mű­velődéspolitika segítője. A falusi dolgozó paraszt­ság köszönetét Sebestyén Gyu­la, a kővágóőrsi Béke Ter­melőszövetkezet elnöke tol­mácsolta. Major Tamás két­szeres Kossuth-díjas kiváló művész a Nemzeti Színház igazgatója, Petőfi: Levél egy színész barátomhoz című ver­sével szólt a társulathoz. A megyék küldöttei nevében pe­dig Jakab Sándor elvtárs az MSZMP Nógrád megyei bi­zottságának első titkára, or­szággyűlési képviselő szólott. Értékelte a színház munká­ját, tudatot, ízlést formáló ha­tását a falusi dolgozókra. Rá­mutatott arra a bensőséges kapcsolatra, amely az eltelt tíz esztendő alatt a falusi dolgozók és a művészek kö­zött létrejött és arra, milyen értékes segítséget nyújt a színház munkája, egy-egy mű bemutatása, az emberek tu­datának formálásához. A szín­ház kisugárzó hatása a siker alapja, a gazdaságpolitikai és kulturális életben. Megállapí­totta Jakab elvtárs, hogy a színház vezetőségének pártos és művészi munkája kifogás­A Színház- és Filmművé­szeti Főiskola igazgatósága az 1961/62 tanévre felvételt hirdet a színész-, színházi rendező- és filmoperatőr tan­szakokra. Felvételre érettségi bizonyítvánnyal lehet jelent­kezni. Rendezőknél előny a más pályán szerzett oklevél. Korhatár a színészeknél 17— 22, a többi tanszakokon 18— 25 év. A felvételi kérvénye­Tolmács községben a KISZ és a művelődési bizottság még a karácsonyi ünnepek idejére egy jól megrendezett művészi esztrádműsort állított össze. A műsornak nagy si­kere volt a lakosság köré­talan. A színház nem enged a giccsnek és műfajok sze­rint is helyes arányt határoz meg. Kérte a színházat, se­gítse tovább is a vidék kul­turális fejlődését, erősítse kap­csolatát a munkássággal és parasztsággal, majd jókíván­ságok kíséretében egy kris- lályvázát nyújtott át ajándék­ként a jubiláns színház igaz­gatójának. Ascher Oszkár igazgató sza­vai után, amelyben a Déryné Színház eddigi tevékenységé­ről és tapasztalatokról szá­molt be, valamint a további feladatokat ismertette, az ün­nepi társulati ülés vendégei lelkes tapssal ünnepelték a ju­biláló színház művészeit. két, a saját és szülei adatait tartalmazó életrajzzal és iga­zoló okiratokkal (vagyoni, és kereseti kimutatás, iskolai vagy munkahelyi ajánlás) 1961. március 1-ig kell be­küldeni a Főiskola igazgató­ságához (Budapest, VIII. Vas utca 2/c.) A határidőn túl ér­kező kérvényeket az igazga­tóság nem veszi figyelembe. ben. Legutóbb a lakosság az­zal a kéréssel fordult a KISZ és a művelődési bizott­sághoz, hogy ismételje meg a műsort. Vasárnap került sor a műsor megismétlésére, ame­lyen megint nagy sikert arat­tak. Az ősz folyamán három költő látogatott megyénkbe. Az itt-tar- tózkqcfásuk során felkeresték a Salgótarjáni Üveggyárat. A látot­takat versben örökítették meg. Érdekessége a verseknek, hogy azonos témából születtek, de mind másképp bontja ki mondanivaló­ját. A három költő Nógrád me­gyéből származott el. VihaF Béla szécsényi születésű, Jobbágy Ká­roly és Polgár István balassa­gyarmatiak. Szülőföldjük dolgo­zóit, a Nógrád megyei munkáso­kat köszöntik. § Jobbágy Károly: CSILLAGFŰVÓK A csarnok ében sötétjében, akár az égen a sziporkázó üstökös rajok, — izzó, üveggömb-csillagok fénye rajzolgat enyhe, görbe vonalat, ahogy szállnak körbe; középen csupa-tűz Napot idézve, sárgán lángoló fényében liheg a kohó és a pipákon felragyog egy új bolygó, mely körein túl, szédítő röppályára indul. Talpas-pohár... (még enyhe, bíbor, mintha öblében tűzszínű bor gyöngyözne) tíz, húsz úszik el, egész csillagkép... míg távol szemet pihentető homályból, mint lenyugvó Nap, feltüzel a gépmozgatta szalagon egy bőhasú, nagy demizson. .Köztük a vágyakkal teli ember, aki a tüzes pépbe fújva — a lelket leheli. Valóban! Mennyi lehelet! Ott leng a poharak felett; ez adott formát, enyhe öblöt az anyagnak; s így lett, mi lett. Ha poharamba belenézek ezóta visszanéz reám egy felfújt arc — túl a pipán — s én e látványtól leszek részeg. Mennyi lehelet vesz körül! Vázák . .. kancsók ... (rajtuk a fül, mit felrakott félperc alatt egy könnyed, kecses mozdulat) orvosság-tartó fiolák ... Megcsap a hő ezeken át, elér, átjár és izzadok, lihegek úgy, mint ott azok, akik fújják a csillagot. Vihar Béla: Látomás az Üveggyárban Csillagok, holdak, napok, tűzvirágok forogtak, lengtek: az izzó anyag a fúvócsövek végén felcikázott, majd lángban fogant arany madarak röptének tűnt a látvány, ahogy álltam az üveggyári csarnok küszöbén, és néztem, amint patakzó sugárban a kohómélyből felszökkent a fény; körben kerengtek a csillagok, holdak, napok, virágok tűzseregei, s mint akrobaták fordultak, hajoltak, a kvarcfolyót formába öntve ki harmincan-e, vagy ötvenen, a munka mesterei, a kéktrikós csapat: — zengett a gép, és benne megújulva immár csillárok, lcancsók, poharak alakját öltve tündöklőit, sereglett, mint ezer ékszer villámló sora, a fellávázó homokból teremtett, futószalagon száguldó csoda. Hová kerülnek innen, mely országba üzen velük Salgótarján, hazám? Kongó éjében gyűl ki ez, a lámpa, vagy Párizsban egy bisztró asztalán, avagy Bombayben buggyan e palackból a szomjat oltó, hűsítő ital? — Íme a munka, ami összekapcsol népet népeknek millióival. Ezt láttam én a gyárbah, a világot áthálózó nagy alkotó erőt, mi megteremti sorra azt az álmot, melyet századok képzelete szőtt. Mi óhaj volt csak, regék szülte játék: az óriás, hogy mérföldeket lép, már nem sóvárgás, mesebé li szándék: versenyre hívja az időt a gép. Csak legenda az égre röppent angyal, de az ember már szárnyakkal repül; csak legenda, hogy tömjénnel, malaszttal az anyag új valóra lényegül. Amit mítoszok, hitelvek hiába ígértek nékünk, azt az értelem általatok alkotja meg a gyárban, körös-körül a kontinenseken; áltálatok, ti technikusok, öntők, kik fém és üveg szobrászaiként mintázzátok jelenből a jövendőt, és ahogy itt a felszikrázó fényt, csillagot, holdat, napot, tűzvirágot emelitek a láng köreiben; így nyújtom én is e versben hozzátok, már önmagamat — ünneplő szívem. Polgár István: Üvegkancsó, pohárral Már évek óta asztalomon itt áll. Ahogy most töltöttél belőle, ittál, a fal okkere, a villany meleg narancsa s blúzod érett — paprika — pirosa elöntötte reszketeg, úgy, hogy a kancsó s pohár mintha a tűzből került ki volna épp e percben — s már üvegfúvók vettek körül engem. Én láttam őket... Farsangi parádé? Léggömbök százát lengető finálé egy operettből? Vagy lampionos duhajok dűlöngéző csapata? Álomi kép? E helyen táboroz a manók népe? Mesei éjszaka? Groteszk vásártér! Sárkányszáj-kemencék! Valaki jajgat! Lángokba vetették? A hirtelenség varázslata ez csak. Lépek beljebb — sistergés gőze megcsap. Anyag jajong itt: csiszoló eszi a vértelen húst. S a lampionok (botszalmaszálak buborékai): olvasztott mész, kvarc, szóda — híg homok. S kiket manóknak véltem: napi dolgát végző emberboly, egy műhelynyi ország. Ami bonyolult, azt ma még tüdővel (mennyi pufók arc s rajtuk mennyi rőt jel), bonyolult géppel, ami egyszerűbb — csilingel a formát kapott üveg, cinkos virágok rajzai derűt csillámlanak, áléit váza-szüzek ébredeznek s e Csipkerózsikákra ráterül szemem ámulat-palástja. Ennyi volt... Ennyi? Nem több? Hallgatózom: belül, magamban, visszacseng az ólom­kristályok nevetése s visszacseng a mesterség tudóinak szava. Kit láttak ők? Kíváncsi idegent (naponta jár ott vendég a haza s a föld minden tájáról), egyikük sem emlékszik már rám, de ők élnek bennem. Nemcsak a művész alkot, minden élő magában hord egy művet sorsa kéklő vagy mord ege alatt, és van, ki meg­szüli, és van, ki megálmodja csak: a szakmák értő mestereinek művei élnek ... Bútorok, falak, szőnyegek, vázák, hidak, furcsa gépek, a vers szerényen odaáll mögétek.-ÓOGOOO0OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOGO3OCOOGOOOG0OGOOOGGGOOOGGGOGOGOOGOOGGOGGGOOOOOOOOGG>GOOOOOOOOOOOOGOOOOOOOOO FELVÉTEL a Színház- és Filmművészeti Főiskolára Sikert arattak a tolmácsi színjátszók KÖLTŐK A SALGÓTARJÁNI ÜVEGGYÁRBAN v* vrvrvrvrw'vrw%/~v-rw"w"

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents