Nógrádi Népújság, 1960. december (16. évfolyam, 97-104-1. szám)
1960-12-28 / 104. szám
I 10 A művelődési javak elosztása Közeleg hazánk felszabadulásának 15. évfordulója. Ilyenkor illik számvetést csinálni, mit valósítottunk meg az elmúlt évek alatt. Jól dolgoztunk-e? Milyen feladatok várnak ránk az elkövetkezendő években? Ebben ia cikkben megyénk népművelési munkájáról, pontosabban a könyvtári munkáról szeretnék írni. Azonban nem számszerűen, adatok halmazával, hogy ennyi könyvet olvastunk, ennyit vásároltunk, hanem inkább a következő évek feladatairól könyvtári vonatkozásban. Nagyon sokat írtak már, és a pártkongresszuson is elhangzott, az eltelt 15 év értékelése. Nézzük meg ezt a népművelési munkán keresztül is, hogyan volt ez nálunk Nógrádban. Tíz éve csak, hogy pártunk politikájának megfelelően létre kellett hoznunk a falusi könyvtárak hálózatát. Tíz év alatt megyénkben is létrehoztuk valameny- nyi faluban a könyvtárat. Megyénkben a felszabadulás előtt a falvakban egyáltalán nem volt könyvtár. Ma már újabb feladatok előtt állanak a falusi könyvtárak. Ma már olyan helyre is eljutott a könyv, illetve el kell juttatni, ahol eddig a lakosság kevés létszáma miatt nem tudtunk letétként könyvet biztosítani. Sőt, ebben az évben könyvtárunk kiszélesítette népművelési munkáját. Ebben az évben a Megyei Könyvtár művelődési autót kapott, amellyel felkeressük az eddig elhanyagolt tanya- világot, ahol a könyvkölcsönzés mellett filmvetítést és természettudományos előadásokat szervezünk a falusi és tanyai dolgozók részére. Még csak egy féléve használjuk az autót, de már megyeszer- te ismerik a dolgozók. Sokan olvasnak és szórakoznak a művelődési autó adta lehetőségek kihasználásával. Sajnos, nem tudjuk kielégíteni a dolgozók igényeit, mert azt szeretnék, hogy ne csak havonta egyszer, hanem hetenként keressük fel őket. Hisz’ nekünk, könyvtárosoknak a feladataink, mindennapi gondjaink közé tartozik, hogy hogyan válhatnának a nemrég még látástól vakulásig robotoló dolgozók, munkások és parasztok egyaránt műveltekké és kultúráltabbak- ká, egyre növekvő szabadidejük nyomán. Nem kicsi és nem is könnyű feladat, hogy az állandóan növekvő igéSikeresen mutatkoztak be a „ Vándordiákkal44 az acélárugyári színjátszók A Salgótarjáni Acélárugyár Petőfi szinjátszó csoportja a legutóbb a színjátszás olyan műfajához nyúlt, amely még a hivatásos színészektől is maximális követeléseket kíván: a daljátékhoz! A „Vándordiák” című daljáték köny- nyed stílusú mű, de mind érzelemkeltés szempontjából, mind hangulati szempontból nagyon igényes. Emellett igen sok benne a dal és ének, ami külön követelményeket támaszt a színjátszókkal szemben. Az ilyen nagy követelmények késztették meggondolásra eddig színjátszóinkat, amikor szóba került egy-egy daljáték előadása. Az acélgyáriak vállalkoztak erre a feladatra, s dicséretükre legyen mondva, sikeresen oldották meg a velük szemben támasztott igények kis részleteit is. A Vándordiák című daljáték az 1848-as forradalmi harcok idejére vitte vissza a nézőt. S ebből az időből olyan képet mutatott be, amikor a szabadságvágy, s a forradalmi hangulat még a legeldugottabb helyre is eljutott, lelkesített és tettekre buzdította a szabadságszerető magyar hazafiakat. Ennek a hangulatnak kellős közepén keveredik a császári tiszt futárszolgálatának teljesítése közben Drági Péter portájára. A Vándordiák éppen a császári hadakkal szemben szervezi a szabadságharcos magyar hazafiakat. Találkozása a császári tiszttel élményszerű konfliktussal végződik. Meghiúsítják azt a tervet, hogy a császári tiszt futárszolgálata eredményes legyen. A daljáték e politikai mondanivalóján kívül megkapó szerelmi epizódokban és humoros jelenetekben is gazdag. Élményszerű, kifejező eszközeiben sokoldalú volt ez az előadás, amely az elejétől a végéig lekötötte a néző figyelmét. Az előadásnak különös ízt és hangsúlyt adott az a körülmény, hogy a jó rendezésnek az acélgyári Petőfi szinjátszó kör fiatal tagjaiban meghúzódó gazdag tehetséget sikerült a daljáték szolgálatába állítani. Az érzelemkeltés játéka Turek Lászlónak, a Vándordiáknak, Lévai Árpádnak, a dalmű Drági tekintetes urának, és Miklós Bélának a császári tisztnek egyaránt jól sikerült. Turek László temperamentumos, otthonos mozgásával, hazafias, tettekre buzdító magatartásával kitűnően oldotta meg a Vándordiák feladatát. Lévai Árpádnak is nagyszerűen sikerült tolmácsolnia Drági Péter gondolkodásmódját, s különösen énekszámaival nyert nagy elismerést a közönségtől. Tóth Zsuzsa szerepében ugyancsak elismerésre méltó alakítást nyújtott, énekszámaival is kitűnőre vizsgázott. Ambruzs Ilona példája igazolja, hogy fiatal is nagyszerűen tudja ábrázolni az idősebb asszonyt. Különösen kedves élményt nyújtottak a nézőknek Ivony Istvánnal, az ispánnal formált együttes jeleneteik. Bár Szalva Éva halk hangjával nem tudta eléggé túlszárnyalni a zenekar hangját, alakítása mégis sikeresnek könyvelhető el. Arcjátékával és mozgásával eredetien adta vissza a bécsi dámát. A császártiszt figurája nagyon fontos ebben a szerepben. Itt az érzelemkeltést még fokozni lehetne azzal, ha Miklós Béla nemcsak a beszéd alkalmával, de színpadon tartózkodása minden percében érezné és éreztetné, hogy ő most egy pökkhendi és súnyi, viselkedésében hatalmaskodó s a magyar hazafiakat gyűlölő császártiszt. A kiegészítő szerepeket is dicséret illeti, mert elősegítették, hogy a darab mondanivalója egyértelműen álljon a nézőközönség elé. Külön említést érdemel az egész dalműnek oly kellemes és érzelmi keretet adó zenekari együttes, Krajcsi Lajos karmester vezetésével. A művészi összhang hallatán szinte úgy érezte magát az ember, mintha valami neves, fővárosi színházban lenne. A merész vállalkozásé dalmű «rendezőit is dicséret illeti, de ugyanakkor Brunczel Tibor díszletező munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a néző valóban az 1848-as idők egyik félreeső tanyáján érezze magát. Sok apró mozaikból tevődött össze az acélgyári színjátszók sikere, de a mozaiklapok már együtt vannak és így együttesen nagy értéket jelent. Mindent egybevetve, a Petőfi színjátszók képességeit dicséri az előadott Vándordiák, amellyel karácsony három munkaszüneti napján több mint 1100 művészetkedvelőnek nyújtottak kellemes órákat. A nagy érdeklődésre való tekintettel viszont még január 1—2-án is műsorra tűzik ezt az igényes és kedves daljátékot. Orosz Béla nyékét kielégítsük. Nehéz gond és mégis felemelő érzés, hogy az olvasók száma nagyrészből a munkás- és parasztfiatalokból tevődik össze. Felemelő érzés azt tudni, hogy nemcsak a könyvtárosok, hanem az egész társadalom hozzájárul a népművelési munkánk megsegítéséhez. Ezek a gondok állandóak, s tudjuk azt is, hogy sikereink új korszakunk politikájából fakadnak, annak a korszaknak a politikájából és sikereiből, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyitott meg. Könyvtári munkánkban az elmúlt években nem kis eredményeket értünk el. Munkánkat is megzavarták az 1956-oS események, azonban ez a törés viszonylag gyorsan normalizálódott és ebben az évben is folytattuk a konszolidáció megerősítését. Figyelembe kell venni az olvasók igényeit a könyvtári munkánkban. Figyelemmel kell lennünk arra, hogy a műveltség fogalma szemünk láttára alakul át. Üj tudományok kerültek előtérbe a természettudomány és a technika fejlődésével. Igyekeznünk kell a népművelést úgy irányítani, hogy az emberek megszerezhessék az új korszaknak megfelelő műveltséget. Ma már nem vallhatja magát művelt embernek, aki csak a klasszikus műveltség megszerzésére törekszik. Ma már az az ember a művelt, aki lépést tart a korszerű politikai és társadalomtudományi ismeretekkel. Az 1960-as év nemcsak a jobb propagandamunkát kívánja meg a népművelési munkában, hanem a népkönyvtárak szervezeti formájában is változást hoz. Január elsejétől a népkönyvtárak tanácsi kezelésbe kerülnek. Ez azt jelenti, hogy ezután a községekben levő könyvtárak a község tulajdonába kerülnek és a helyi tanácsnak kell gondoskodni a könyvtárak fejlesztéséről. Eddig ezt a feladatot a megyei és járási könyvtárak végezték. A könyvbeszerzési tevékenység a megyei könyvtárnál volt biztosítva. A jövő évben a tanácsok költségvetésében szerepel ez az ösz- szeg. A könyvtárak átadását a megye legtöbb községében befejeztük. A tanácsosítás alkalmával feladatunk volt, hogy a községekben olyan könyveket biztosítsunk, hogy megfeleljenek az általános követelményéknek. Meg kell legyenek főként a magyar és külföldi klasszikusok legismertebb művei. Főként az iskolások közkedvelt irodalma. A minisztérium is segítette a tanácsosítás! munkánkat. Az átadáskor a népkönyvtárak anyagából sok könyvet kivontunk elavulás és elrongálódás miatt. Ezeknek a pótlására 200 000 forint értékben vásároltunk könyvet a rendes havi kereten kívül. Ugyancsak kaptunk pénzt a községi könyvtárak bútorainak kiegészítésére. Asztalok, székek s legelsősorban szekrények és könyvespolcok beszerzésére. Ide 175 000 forintot költöttünk. Láthatjuk, hogy felsőbb szerveink egyáltalán nem zárkóznak el az anyagi . segítségadástól. Ezekután a községi tanácsoknak is nagyobb részt kell vállalni a könyvtárak fejlesztéséből. A költségvetésben biztosított kereten kívül a községfejlesztési alapból is lehet könyveket vásárolni. Hiányos még néhol a könyvtárak felszerelése is. Ezeknek a kiegészítését szintén a községfejlesztési alapból lehet biztosítani. Nagyon örülünk annak is, hogy az 1960-as évben a Salgótarjáni Városi Tanács is biztosított mintegy 100 000 forintot a város könyvtárának és fiókkönyvtárainak fejlesztésére. Ez a segítség lehetővé teszi, hogy városunk dolgozói sokkal több könyvet olvashassanak, hogy a város több pontján fiókkönyvtárakat nyissunk. A könyvtárak jó «munkáján múlik tehát, hogy a következő évben sokkal több olvasót elégítsünk ki igényeinek és műveltségének megfelelően. A jó könyvtári munka azonban nemcsak rajtunk, könyvtárosokon múlik. hanem megyénk dolgozóin is. Tartsa kötelességének minden dolgozó, hogy műveltségét szakadatlanul fejlessze, hogy minél hasznosabb polgára legyen a társadalomnak. A falusi könyvtárak kezelői is tartsák kötelességüknek az olvasókkal való foglalkozást. Az ő munkájukat a megyei és a járási könyvtárak továbbra is fogják segíteni. Kívánatos, hogy a falusi könyvtárak erős bázisai legyenek a népművelési munkának. Még «kívánatosabb, hogy a falusi dolgozók is teljes részesei legyenek a művelődési javaknak. Hisz már nemcsak a kenyér, a ruha, a cipő, amiből nincs hiány, a művelődést és a szórakoztatást kielégítő jó könyvből sem. Magyar József e t e g & é g <ß. Qijula: NÓGRÁD... Ahol a hegy orma, fodros felhőt csókol, Az erdő ózondús levegővel hódol, Sudár fenyők büszkén néznek fel az égre, S kövér tölgyfák várnak Napleány kegyére, Az a vidék Nógrád.... az én szülőföldem. Aohl be nem telsz, a természet ízétől, őzikék isznak, a hűs forrás vizéből, Csörgedezve folyik a kis hegyi patak Es véreztek gyakran ellenséges hadak, Az a vidék Nógrád ___ az én szülőföldem. Ah ol legszebb a nép fiainak tánca, Festői az ősi várak ostorlánca, Vidám csicsergés a madarak élete, Ösmagyar dallam a pásztorok éneke, Az a vidék Nógrád___ az én szülőföldem. Ah ol a szeretet erős lelki parancs, Hosszan elnyújtózik a Medves és Narancs, A hegyekhez apró házikók simulnak És az ablakokban muskátlik virulnak, Az a vidék Nógrád___ oz én szülőföldem. Ah ol történelmet csináltak a várak, Egymást érik a szénbányák és a gyárak, Csendesen folydogál az Ipoly és Zagyva, A büszke hegyeket hátuk mögött hagyva, Az a vidék Nógrád.... az én szülőföldem. Ahol Petőfit is megihlette a táj, Buja a növényzet, nincsen szikes aszály, S bizakodva várnak aratást, szüretet, Ahol Madách, Mikszáth, Balassa született, Az a vidék Nógrád.... az én szülőföldem. ZENGŐ HÍD... Zengjél, ősi lantom húrja, Messzi földre száll e dal: Zengő híd légy népek között, Hogy vesszen, a válaszfal. Mint zengő híd juttasd át, a ■ Határon, a magyar szót, Mint zengő híd, juttasd minél Messzibb, e kis biztatót. Mint zengő híd, fogd össze az Országokat, népeket, Hogy barátként, békességben Kezdjenek új életet. rPeto(i fujűuiííhati Ezernyi metszet, rajz, festmény, illusztráció, fénykép- felvétel, okmány-, könyv-, újság- és folyóirathasonmás, s ezernél is jóval több emlékezés, méltatás, feljegyzés, vers- és prózarészlet sorakozik ennek a vaskos albumnak lapjain. Az időrendben csoportosított ábrák és írások — Petőfi Sándor életének és költészetének összegyűjtött és gondosan válogatott dokumentumai. A „Petőfi nyomában” végigvezeti az olvasót a költő születésétől haláláig, élete és «költészete úgyszólván minden nevezetesebb útján és állomásán. Békés István, a „Petőfi nyomában” szerzője, bejárta Magyarországot, Szlovákiát, Romániát, Jugoszláviát, követve Petőfi érzés- világáínak, Petőfi írásainak, Petőfi életének és emlékezetének nyomát. A „Petőfi nyomában” azokat, akik Petőfit ismerik és szeretik, még közelebb viszi a költő halandó és halhatatlan alakjához. Vígan, s kígyózva szállong a kékes füst a kémény felett, míg derékon nem kapja a délutáni szél, s a földre nem teperi. Ősz van. Kopott zöldben, s fakó álomosságban tengődik az udvari gyep. A levegő olyan se hideg, se meleg. Ámbár ez a megállapítás csak a felnőttek szájíze sze- \rint való, mert a gyerekek | vékony kabátban szaladgál- \nak kint a téren. Egy másik * csoport bú jócskát játszik. Pis- J ti a konyhában támaszkodik az ablakdeszkára, s borúsan figyeli a játszadozókat, s ebbe a lemondó borúba némi dac és sírhatnékság is keveredik. — Kimegyek! — duzzog benne az önállóság és csiklandozza szemét a játék. — Előbb olvasol, aztán kimehetsz! Ez a megjegyzés a tűzhely felől érkezett az édesanyja szájából, aki arra várt, hogy Pistike vegye elő az olvasókönyvét és tízszer makogja végig a leckét: fű, fa, fej, fúj ■ ■ . S így tovább. Az egész oldalt. A gyerek elsőosztályos, ami egymagában is elég teher és szánalmas állapot, hát még a tengernyi olvasás, írás. Lassan lépegetni betűről betűre és az értelmet is meg kell hallani a kényelmesen elnyújtott szótagokból. t — Jaj — sóhajt a gyerek \keserveset, de keze a világ I minden kincséért se mozdul- ina a könyv után, pedig a háta mögé kellene nyúlni a táskáig. Az arca savanyú és eltorzult a tehetetlen dactól. Mélyeket pislog pillái alól. Húzza az időt, mint aki fogorvoshoz készül, hogy hátha? Pisti is abban reménykedik, hogy hátha anyu meg fogja únni a nyüstölést és mérgében kizavarja az udvarra. A könnye is megered a türelmetlen várakozásban, de a tűzhely felől csak nem akar érkezni a megváltó kiutasítás. Pillája tövéből, ahol kék ívben domborodik a szeme, hangtalanul, elfojtott szerénységgel, vékonyan szivárog a keserű bánat, mert ime Józsika, a jó cimbora most ugrik elő, figyelmetlen mozdulattal lekapja a sapkáját, szökdell, azután tovább fut, s búvik a bokrok mögé. Lányok is szaladgálnak gyönyörűségesen. szabadon. Eleltűnnek a rozzant fekete kapu mögött, s a másik oldalon ismét előbújnak elevenen, virgonc-pirosán, ahogy csak a játék tudja kitüzesíteni a gyermeki arcot. — Édesanyám, Józsika már ott van, s integet, hogy menjek. A szomszédbeli kis pajtás valóban a fa mellett áll, s erősen integet a Horváték ablaka felé. Kezével csalogatja, biztatja az elszomorodot- tat, akinek csak a feje látszik az ablakkeretben és türelmetlen mehetnék izgalma sóvárog a nézésében. — Azóta már régen elolvashattad volna, s tőlem mehetnél játszani. De addig nem. Első a kötelesség. Erre oly erős sóhaj szakadt fel a gyerek melléből feleletként, hogy másnak a szivét is megrepesztette volna, csupán Pisti bírta ki összeomlás nélkül. — Jaj, jaj — ingatja fésületlen fejét nekibúsultan, mint a fuvaros lova. Valami megjegyzést szeretett volna még hozzátenni az anyai szív kegyetlenségét és az iskolának, mint gyötrő intézménynek haszontalanságát illetően, de még idejében okosoabb- nak vélte elnyelni meggondolatlan véleményét. Ez már az ügy diplomáciai része. Hiába, a gyermeki bölcsesség úgy súgja, hogy nem érdemes ujjathúzni a felnőttekkel. Akárhogy vesszük is a dolgot, mindenképpen a felnőttek erősebbek. Egyszer mondta meg őszintén a véleményét, s akkor is kinevették. S ez még a jobbik eset. így viselkednek a felnőttek. Való ez? Gyúnyt űznek a gyermek komoly szavaiból, s azt hiszik, hogy a kicsi csupán merő nevetség, csak azért, mert gyengébb. Ügy történt a dolog, hogy szeptember első napjaiban megindult a tanítás. Pisti is nagy hejehujával kapta fel a táskáját és ki- düllesztette a mellét. Az Óvodásokat már meg se látta. S az első nap mindjárt betelt az iskolával, mint újdonsággal. Röviden végzett az új környezettel, tudomásul vette, tovább nem érdekelte. Gyerünk tovább. Csak ennyi az egész? Nincs ebben semmi érdekesség. Másnap reggel költi az anyja. — Pistikém ébredj. Iskolába kell menned. — Tegnap már voltam. — De ma is kell. — Ma is? — Bizony. S ezután minden reggel. — óóóó . . . Balra hajlította a fejét, hogy hátrafelé sandíthasson, mert a tűzhely tájáról valami neszféle, furcsa mozgás lopakodott feléje. Gyanúsnak vélte a zajt, amely esetleg egyoldalú tettlegességig fokozódhat (a felnőttek néha kiszámíthatatlanok!). Egyszer- kétszer elmondják a mondó- kájukat, rimánkodnak, ismételgetnek, vagy fenyegetnek (változik temperamentum szerint, nincs rá biztos recept), de végeredményben hamar elunják a kötekedést, aztán gorombáskodnak, zsarnokoskodnak, sőt még suhintanak is. Pisti a tájékozódás bizonytalanságával látja, hogy az anyja elmozdul a tűzhelytől. S ilyenkor tanácsos az óvatosság. „Ami biztos, biztos” jeligével hátranyúl a könyvéért, fölemeli, kinyitja maga előtt az ablakpárkányon és rátehénkedik mindkét könyökével. A szeme a cselekménytől függetlenül kint pásztázik a téren, a vadgesz- tenyefák alatt ... Vár . . . Addig nem olvas, míg . . . ha előbb kiengednék játszani, utána kérés és fenyegetés nélkül is olvasna ... Ez biztos. De így . . . ?
