Nógrádi Népújság, 1960. december (16. évfolyam, 97-104-1. szám)
1960-12-28 / 104. szám
OLőtypádi Népújság ÜNNEPI MELLÉKLETE ocxpogqoogoooooooooooooooooooooooogoooqoooqooooogoogoooo ^gooqc Levél egy elvtárshoz: nemcsak a kettőnk dolgairól A zt mondod magadról — és másoknak is van ilyen véleménye —, hogy te nyitott szemmel jársz az emberek és események között. Szerinted ez rossz tulajdonság, mert így észre veszed a hibákat, amelyek mellett más emberek elszaladnak. S ha hibát Iá sz, szóváteszed. bírálsz, nem tudod elhallgatni. Elég sok kellemetlen következmény származik ebből: az igazságért harcolni, sokszor cselekedni kell, s az emberek olyan érzékenyek, ha saját cselekedeteiket kifogásolja valaki. Hálátlan feladat — jelented ki —, hiszen nemcsak hasonszőrű emberekkel lehet így szembe kerülni, hanem gyakran olyanokkal, akik emberi vagy társadalmi tekintélyt képviselnek, s előbb vagy utóbb fejedre üthetnek. Mert ez is megtörténik. Mégsem tudsz másképp élni. Ilyen a természeted és ezt nem tudod, nem is akarod megváltoztatni. Nem vagyok bölcsebb nálad.. Mégis szeretnék néhány gondolatot a figyelemedbe ajánlani. Ezek sem újak, hiszen életünk produkálja őket. Csak az a mi híres éleslátásunk néha elsiklik felettük. Nem vagy te „akadékoskodó” ember és nem káros tulajdonság még magadra nézve sem, hogy reagálsz a hibákra, szenvedélyesen ostorozod azokat. Inkább taníts meg erre mindenkit, akivel kapcsoatod van. De csak azután, ha változtatsz a szemléleteden. Mert most még egyoldalú. Most még csak a hibákat, az egyes emberek és rendszerünk ügyetlenségeit, baklövéseit rakod mikroszkóp alá, hogy még nagyobbnak lásd valóságos méretüknél is. M ikor a tízparancsolatot tanították nékem, a „ne lopj”-ra elmondotta a tiszteletes úr, hogy Finnországban, Dániában járt teológus korában. Nagyon elámult a jó erkölcsű északi népek szokásain. A házak előtt, az út mentén az este kirakott üres, tejes kannákat hajnalban a kihordó megtölti tejjel, s a reggel ébredő polgár érintetlenül találja, mert ott nem lopják el az emberek egymás holmiját. Milyen csoda! Micsoda megelégedett jólét lehet ott! Bagi Mihály, az Alföld legendás hírű, számadó juhászból lett nábobja pedig elvesztette a kocsisával kötött fogadást. A csütörtöki orosházi piacon hajtatván hintóján (mert mese szerint ezerholdas korában is a régi, zsíros juhász dolmányt viselte), liter borban fogadott kocsisával, hogy a kilométerkőre akasztott ócska, kopott kabátot, ha jönnek vissza délután, akkor is ott találja majd, mert ilyen holmira senkinek nincs szüksége. A belső zsrbbe még 10 forintot is tett, hogy ne- vettetősebb legyen a tréfa. Az öreg Bagi mégsem hordhatta többet a hagyományos ruhadarabot, mert az bizony eltűnt az útszélről. Én nap mint nap, télen-nyáron, reggel fél 6 előtt pár perccel jövök el munkábamenet a kiskereskedelmi vállalat 17. sz. árudája előtt. Ott áll sorban 10—12 darab tejeskanna, a tetején 2—3 kió 10 dekás csomagulású vaj és 20—25 pohár csomagolt tejföl. Szintén hajnalban rakják az utcára teherkocsiról és — érintetlenül, hiánytalanul leli ott a boltvezető valahányszor reggel hétkor nyit. Csoda ez ma minálunk? Nem, de figyelemre méltó dolog, a húsz évvel ezelőtti népkonyhák országában. Még Bagi kabátja is ott rohadna az árokparton. Gyakran esik szó még ma is a harmincas évek diplomás hólapátoló szűkségmun- kásairól. S ha most technikumba készülő fiamnak elmondom, hogy kitűnő tanuló létemre azért nem végeztem el a megkezdett egyetemi tanulmányaimat, mert ott nem értem el a teljes tandíjmentességet, mint a középiskolában, dolgoznom kellett, s még így sem kerestem meg a tanuláshoz szükséges pénzt, s a hajszás élet kizsigerelte idegeimet is —, ha erről beszélek magam is olyan távolinak látom ezt a helyzetet, hogy megkérdem magamtól: melyik igaz, a ma vagy a múlt. Mert van egy volt cigányzenész ismerősöm a szomszéd megyében, újságíró, doktor júrisz, 1950-ben kapta meg a diplomát. Mert van egy gépkocsivezető ismerősöm, Hiba Mihálynak nevezik, budapesti, az egyik minisztérium alkalmazottja és most utolsó éves bányamérnök hallgató a levelező tagozaton. Mert van egy kedves, idősebb barátom, aki minisztériumi vezető ember, 1945 óta villamosmérnöki és közgazdasági egyetemi diplomát szerzett, s ma a marxizmus—leninizmus esti egyetem hallgatója. Mert már te is velem együtt egyetemi szinten tanulgatsz elvtárs! Nyitva tartott szemünk miért siklik el ezek felett? Hát ezer és tízezer hasonló példa nincs ebben a hazában? Vagy ami megszokott, ami természetes, az nem érdemel figyelmet? Talán világjelenség ez, és mi csupán sodródunk az általános emberi fejlődés magával ragadó árjában? Nem, e dolgok speciálisan a mi társadalmi átalakulásunk és fejlődésünk jellemzői: ezekért a sokak által áhított nyugati világ is irigyel minket. A zt mondja a minap az egyik öntő ismerősöm (egykorú velem), hogy beszélgetésre hívta magához az igazgató. Fia az enyémmel egy osztályba jár általános iskolába, azzal a különbséggel, hogy az ő gyereke kitűnő tanuló. S az igazgatót az érdekelte, hogy mi a fiú és az apja szándéka a továbbtanulást illetően, mivel a félévi bizonyítvány után határozni kell, hol folytatja a gyerek a tanulást. Mert az igazgatónak, a vállalati igazgatónak — úgymond — tervei vannak az ő, az öntő fiával. A gyár fejlődik, a műszaki színvonalat emelni kell, technikusokra, mérnökökre van szükség, de sokra. Ezért tíz évre szóló tervet javasolt. Menjen a gyerek gépipari technikumba, utána dolgozzék egy esztendőt a gyárban, s szerezzen lakatos, vagy esztergályos segédlevelet, majd az üzem elküldi azután az egyetemie, anyagi segítséget nyújtanak neki, hogy gépész- mérnök lehessen. Csupán azt kell szerződésben vállalnia, hogy mérnökként legalább öt évig náluk dolgozik. Megegyeztek. A történethez tartozik, hogy egyébként is gépipari technikumba készült a fiú. Kell-e nálunk optimista, a békés törekvé tői sugárzó arcú embereket nagyítóval keresni? Csoda ez, vagy ámokfutás? Finom rétegekben egymásra rakódó, szitált anyagú betonalapja a biztosan fejlődő jövendőnek. Akarsz példákat még? Sorolhatnám végnélkül. Olvastad-e újságban, hogy a postai telefonközpontokban szolgálatot teljesítőknek is csökkent a munkaideje az idén és még csipketeát is kapnak? Nem olvastad, mert a kohászok, a vegyipari dolgozók tízezreinek hasonló kedvezménye mellett — amit tavaly óta elértek —, ez már nem hat a szenzáció erejével. De megtörtént és ez is lépés előre. Hallottál-e arról az orvosról, aki Ce-eden lakik és a lucskos-havas hegyi útvesztőkön december derekán motorkerékpárral jár le Vízválasztóra az orvosi rendelést ellátni. Dermedt ujjakkal, nyakig sárosán száll le a motorról, s félóra múltán mosolyogva osztja a Sabin vaccinát és vizsgálja az üzemek munkásait. Ez az ember is optimista, lelkes munkása hivatásának. S bár még szót se váltottam vele, azt hiszem, jövőre, ha helyettesítenie kell megint, saját gépkocsiján érkezik a betegekhez. Vagy nem láttad még, hogy a megyei pozicióban első ember reggelenként, mielőtt hivatalába megy, literes alumínium kannában tejet és friss zsemlékkel pakolt zacskót visz haza a családnak? Ez a mi fejlődésünk útjának tartalmában természetes, mindennapi, reális. Nem feltűnő, de figyelemre méltó. Régen az ország egy- egy vezetőjét „bölcs”-nek, „igazságos”-nak nevezték el, ha 3—400 évben akadt egy olyan a vezetők közül, amilyenek most nálunk naponta ezrével teremnek. És most nem kell el sem nevezni éppen ezért őket semminek. Emberek, mint mi, több gonddal, nagyobb felelősséggel. D e a hibák azért ráolvasással nem szüntethetők meg. Látnunk és elemeznünk kell azokat, mert minket húznak vissza. Irtani kell a hibákat, magunkban, másokban, a társadalomban. Kérlelhetetlenül és megtorpanás, megalkuvás nélkül irtani. S leginkább azzal a magabiztos szemlelettel, amelynek gyűjtőlencséjében ott tömörül a megszámlálhatatlan jó, szép, emberi előrehaladó eredmény, a megtett út, s a jövő perspektívája. Mondd: hát írtam én olyant, amit te nem láttál meg eddig, amit te nem tudsz, amit te nem értékelsz? Mondd: ezernyi hasonlót, s még különbet nem sorolhatnál fel akármikor? Akkor egyetértünk, Elvtárs! Kondorosi János AZ UJ EV kOSZOBth A SZABADSÁGHOZ 1823-1849 Óh! szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igaz istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. S mégis, mégis számkivetve voltál, Mint a gyilkos Kain bujdokoltál, Szent nevedet bitóra szögezték, Érkezésedet hóhérok lesték. Te vagy a mi törvényes királyunk, Trónusodnál ünnepelve állunk, Körülötted miljom s miljom fáklya, Meggyűlt szíveink lobogó lángja. H Oh! tekints ránk, fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást, Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól, Szaporodjék szemed sugarától. De, szabadság, miért halvány az orcád? Szenvedéseid emléke szállt hozzád? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövőtül félted? Megszűnt végre hosszú bujdosásod, Sírba esett, ki neked sírt ásott, Bevezettünk, s uralkodás végett Elfoglaltad a királyi széket. Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót, Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, S lesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni, vagy diadalt nyerni! S ha elesnénk egy szálig mindnyájan, Feljövünk a sírból éjféltájban, S győztes ellenségednek megint kell Küzdeni... kisértő leikeinkkel! Ukrán filmnapok Salgótarjánban I960 január 1 és 16 között hazánkban az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság kulturális és művészeti eredményeit ismertető rendezvények lesznek. Ez alkalommal megyénk több filmszínházában ukrán filmet mutatunk be és megemlékezünk arról a kulturális fejlődésről, mely végbement az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban. A Szovjetunióban az utóbbi 40 év folyamán — világméretekben is jelentős filmgyártás fejlődött ki — melynek sorában tekintélyes helyet foglal el Ukrajna filmipara. A kievi Dovzsenkó filmstúdióból több értékes művészi alkotás került ki, amely megnyerte a magyar közönség érdeklődését is. Nemrég mutatták be Salgótarjánban a Rendkívüli történet c. kétrészes filmet is, amely szintén ebben a filmstúdióban készült. Ukrajnában már a forradalom előtti időkben is működtek filmstúdiók: Odesszában és Jaltában. Azonban ezek csak korlátolt kapacitást és viszonylag alacsony technikai színvonalat képviseltek. A szovjet hatalom első évtizedének végén sürgető szükségességét érezték új ukrán fiistúdió létesítésének, hogy így kellő bázist teremthessenek az ukrán népi filmgyártás kifejlesztésében. így jött létre Kievben az új filmstúdió, amely ma a szovjet filmművészet egyik legnagyobb személyiségének Alek- szander Petrovics Dovzseko- nak nevét viseli. Az új filmgyár megépítése Ukrajnában jelentős kulturális esemény volt. Bár a filmgyár csak egyik alkotása a kulturális forradalom érdekében végrehajtott nagy létesítményeknek. A filmgyár, amely tavaly ünnepelte 30 éves fennállását több mint 200 játékfilmet készített. És 1939-ben már színes filmeket is gyártott. 1956 óta rendszeresen a filmeket szélesvásznú és térhatású hanggal állítják elő. Az ukrán filmművészet alkotásainak bárcsak egy kis része jut el hazánkba, azonban ezekből is láthatjuk a gazdag témaválasztást, a nagy technikai és művészeti fel- készültséget, amellyel a filmművészek rendelkeznek. Szomszédai vagyunk Ukrajnának és népünk sorsa a történelem folyamán sokszor összekapcsolódott — a közös ellenség elleni harcban tovább kováesolódott. Ez a barátság azonban csak felszabadulásunk után válhatott igazi testvéri barátsággá. Jó szomszédunk, segítőtársunk az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság. Amit érezhetett népünk az ellenforradalom nehéz napjaiban is. A barátság elmélyítését szolgálták az elmúlt napokban Ukrajna városaiban megrendezett magyar kulturális napok is, ahol megismerkedhettek a dolgozók a szocializmust építő magyar nép eredményeivel. A kulturális napok alatt több filmünket is bemutatták. S a barátság elmélyítését szolgálják a nálunk megrendezésre kerülő Ukrán Kulturális rendezvények is. A filmszínházak bemutatják a Külön utakon, A kék nyíl, Igor és társai, Mindhalálig, Malva, Fiú vagy lány, Túristaszere- lem, Elbeszélés az első szerelemről stb. filmeket. Bizonyára ezzel is elősegítjük a két testvémép szoros barátságát, kölcsönös segítését, megismerjük az idősebb testvér tapasztalatait, amelyet a szocializmus építése során tapasztalt.
