Nógrádi Népújság, 1960. december (16. évfolyam, 97-104-1. szám)
1960-12-14 / 100. szám
2 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1960. december 14; Emlékezés Martos Flórára Karcsú, meleg barnaszemű, fiatal lány volt, amikor az első világháború alatt a vidéki kisváros katonakor házának kapuját először átlépte. Pár szál virág, és egy zacskó cukorka volt a kezében. Nem rokonhoz, ismerőshöz ment látogatóba, a háborúnak azokat a sebesültjeit kereste fel, akiknek hozzátartozói távolban éltek, és sze- retetet senkitől sem kaptak, a hadifoglyokat, akiknek nagy részük orosz volt. Először pusztán a jó szíve diktálta ezt a szép cselekedetet. Később már újságokat, híreket vitt a katonáknak. Valahogy így került , a munkásmozgalomba. Először a Szociáldemokrata Pártban, majd a Magántisztviselők Országos Szövetségében dolgozott. Mindig az igazságért, a szabadságért küzdött. Nem gondolta, hogy előbb kell meghalnia, mint ahogy munkájának célja, a munkáshatalom győzelme bekövetkezik. Az 1919-es forradalom utáni megpróbáltatásokkal terhes időben a bebörtönzött politikai foglyok megsegítésére alakított Vörös Segély egyik szervezője, később a vezetője lett. Többször elfogták és bebörtönözték. Mikor 1936 tavaszán letartóztatták, embertelenül megkínozták. A tárgyalásra már hordágyon vitték. De lelkét nem tudták megtörni. Szilárd, határozott magatartással halomra döntötte az ellene koholt vádakat, bírái kénytelenek voltak felmenteni. Szabadulásakor már halálosan beteg volt. A pártvezetőség mindent elkövetett élete megmentéséért. Nagy nehézségek árán sikerült őt Csehszlovákiába szállítani, de már a leggondosabb orvosi kezelés sem segíthetett rajta. 1938 december 30-án, negyvenéves korában meghalt. Akik ismerték, szerették és nagyrabecsülték. Igazi kommunistának ismerték, aki odaadó volt a barátságban, fáradthatatlan a munkában. Martos Flóráról utcákat, iskolákat neveztek el és a szebb, jobb életért küzdő emberek szeretettel emlékeznek ma is rá. Megyénkben a KISZ leánytanácsai, leánykörei több helyen őt választották névadójuknak. Ezekben a napokban készül a tűzhelygyári KISZ- bizottság leánytanácsa felvenni Martos Flóra nevét. Ennél szebben, méltóbban nem is lehetne Martos Flóra halálának évfordulójáról megemlékezni, minthogy annyi sok leány és fiatalasszony példaképül válassza őt. Bízunk benne, hogy az ünnepélyesen tett fogadalmat be is tartják, és a néphez hű, hazájukat szerető, becsületes, áldozatkész leányok és fiatalasszonyok válnak belőlük, és mindig méltóak maradnak Martos Flóra nevéhez. Szabó István né Segítsük elő az ifjúsági kongresszusi hét sikerét Ipari üzemeinkben is csatlakoztak a fiatalok a bányászifjúsági brigádok kezdeményezéséhez: december 12-től 18- ig, a kongresszus befejezéséig kongresszusi hetet sálrvez- tek. Még a második félév elején hangzottak el olyan vállalások, hogy az ifjúsági brigádok december 16-ig, a kongresszus kezdetéig befejezik éves termelési terveiket. A Tűzhelygyárban hétfőn a délelőtti műszakban kilenc helyen tartottak röpgyűlést, amelyeken a fiatalok már olyan vállalásokat is tettek, hogy az éves terv határidő előtti befejezésén túl felkészülnek a II. ötéves terv sikeres beindítására. Ez azt jelenti, hogy a brigádok munkájának megszervezését, a műszaki előfeltételeket, anyagok biztosítását úgy készítik elő, hogy zökkenőmentes legyen az átmenet az új gazdasági évre, illetve az ötéves népgazdasági tervre. A kongresszusi hét sikeréért és a munka folyamatosságának elősegítéséért az üzemek gazdasági vezetői is tegyenek meg mindent, támaszkodjanak bátran a fiatalokra, támogassák fokozottabban a meglevő és ezután alakuló ifjúsági brigádok munkáját. A cél közös. Kisses becsülettel dolgosnak JUTALOM: INGYENES UTAZÄS A SZOVJETUNIÓBA Szerte az országban vállalások születtek és születnek még most is a KISZ kongresszusának tiszteletére. A balassagyarmati Villany- és Épületszerelő Vállalat KISZ fiataljai már három hónapja dolgoznak vállalásuk teljesítéséért. A nagyjelentőségű munka befejezését december Nem mindennapi dologra lett figyelmes Bujákon az egyik tanítónő. Észrevette, hogy ebben az iskolában érdekes véletlenként öt ikerpár tanul a különböző osztályokban. Az ikeráldás tehát elég bőkezűen érte a bujáki családokat. Sok kedves problémát, gondot, sőt néha bosszúságot is okoz a pedagógusoknak az ikrek közötti eligazodás. A Dávid-gyerekeknél például arra volt szükség, hogy az egyik tagja az ikerpárnak alaposan megüsse magát, elölről kiesett egy foga is — hogy meg lehessen különböztetni őket. Szinte összenőttek lélekben — mint testben a sziámi ikrek — Sáfrány Ilona és Gábor. Annyira szeretik egymást, és ragaszkodnak a másikhoz, hogy nem is lehet még óra alatt sem külön ültetni őket. 31-re vállalták s ezt sikerül is nekik teljesíteni. A vállalat KISZ fiataljai országos gondot oldanak meg azzal, hogy elvállalták és készítik az áramszolgáltató vállalatok munkájához szükséges rovátkoló szerszámokat. Köztudomású, hogy a szabad vezetékeket már nem banA hatodikos Fintor Piroska és Aranka viszont alig hasonlít egymásra. Az egyik aktív, rendkívül értelmes, eleven kislány, a másik csendes, gyengébb szervezetű. Még szünetben is alig látják együtt őket. Jutott az ikrekből a negyedik osztályba is. Molnár Ferike és Erzsiké ugyancsak letagadhatnák testvéri mivoltukat. Az egyik szőke, kékszemű, a kisfiú pedig barna, majdnem fekete. Külön kell szólni Tóth Imréről és Marikáról. Ök még csak pár hónapot töltöttek az iskolában: elsősök. Az egyik ottmaradt a minap az iskolában korrepetálásra, mert rosszul szerepelt az órán. A kislány addig könyörgött, míg otthagyták őt is testvére mellett a büntetést együtt letölteni. dázsolással kötik össze, hanem szorító hüvelyekkel, amelyeket ezzel a szorító szerszámmal préselnek ösz- sze. Ezáltal a vezetékek két vége szinte szerves kapcsolatba kerül egymással. Az épületszerelő KISZ fiataljai 96 darab szerszám elkészítését vállalták, részben hulladék és új anyagból. Eddig körülbelül 1500 társadalmi munkaórát dolgoztak a szerszámok készítésén munkaidő után. Balogh Károlynak és Faragó Lajosnak már 140 munkaórája van, de a befejezésig még megtoldják né- hánnyal. Sokat segít a fiataloknak Táborszki Gyula bácsi is, aki patronálja a fiatalok vállalását, s akinek már eddig 155 munkaórája van. A kiszes lányok is bekapcsolódtak ebbe a munkába, bár a lányok csak „négyórás munkások” és nemrégen vannak a vállalatnál. Legtöbb munkaórája Ru- zsinszki Zsuzsának és Dudás Lászlónénak van. A fiatalok vállalása nemcsak a hálózatszerelő munka megkönnyítését jelenti, hanem jelentős pénzösszeget nyernek vele a kiszesek is. Ha teljesítik a vállalattal kötött szerződésben foglaltakat, elkészítik a szerszámokat, 90 ezer forinttal gyarapodik a KISZ-szervezet vagyona. Nem szólva arról, hogy már jelenleg is 59 ezer forint gazdagítja a fiatalokat. A vállalás megkezdése előtt, — amelyben mintegy 20 fiatal vesz részt — a taggyűlés határozatot hozott, hogy mindazok, fkik részt vesznek a szerszámok elkészítésében, jövőre kéthetes ingyenes szovjetunióbeli úton vesznek részt. Minden jel arra mutat, hogy ezt a vállalást teljesítik a fiatalok. Elsősorban kiszes becsületük kívánja ezt, másodsorban egyiküknek sem közömbös, hogy jövőre utaznak-e, vagy nem. E vállaláson túlmenően a fiatalokat újabb vállalások is foglalkoztatják. Már most tervezik, hogy jövőre is készítenek ilyen rovátkoló szerszámokat a szükségletnek megfelelően. Öl" ikerpár a bujáki iskolában A KISZ kongresszusa előtt Néhány nap múlva vonatra ül az a fiatalokból álló kis csoport, amelynek tagjai a megye ifjúsági küldötteiként részt vesznek a KISZ kongresszusán. Bányászok, üzemi munkások, mezőgazdaságban dolgozók, tanulók, értelmiségiek, a mozgalmi munka aktivistái, nők és férfiak képviselik majd ezen ' a nagy- jelentőségű fórumon a megye ötvenezer fiatalját. December 16-án az ország fővárosában a mindenünnen fontos megbízatásokkal elindított kiszesek találkoznak majd. Napokon át megtárgyalják a csaknem négy évvel ezelőtt új életre kelt ifjúsági mozgalom eddigi eredményeit, tapasztalatait, nehézségeit és irányt szabnak az elkövetkező esztendők feladatainak végrehajtásához. És míg a tanácskozás folyik, szerte hazánkban, az építőmunka megszámlálhatatlan területén új sikerek, új győzelmek születnek, amelyeknek hősei a névtelen kiszesek tízezrei, akiknek lelkesedése a kongresszus levegőjét is meg fogja forrósítani. Igen, mert ez az ifjúság 1957-ben büszkén emelte magasra azt a zászlót, amelyet esztelen és becsapott fiatalok a sárba tapostak. Büszkén nevezte akkor magát kommunistának ez az ifjúság, amikor sokan még a felnőttek közül is ingadoztak, ha színt kellett vallani. És ez az ifjúság azóta sokat fejlődött, tettekkel bizonyította be, hogy nemcsak hevülni tud a jövőt formáló társadalmi eszmékért, hanem azok gyakorlati alkalmazásában is eredményeket tud elérni. Itt a megyében az ifjúsági munkabrigádok kezdeményeztek munkaversenyt elsőként az ellenforradalom leverése után a széntermelés megindításáért. A párt VII. kongresszusa előtt és az után is az egész magyar dolgozó nép lelkes összefogása a gazdasági célkitűzések gyors és sikeres megvalósításáért a fiatalok aktív bekapcsolódásával vált erőteljesebbé. Az idén, amikor saját kongresszusuk meghirdetése elhangzott, új brigádok alakultak a termelőmunka csaknem minden területén, fokozódott a fiatalok tevékenysége a kulturális- és sport- mozgalomban, tömegesebben kapcsolódtak be a politikai és szakmai művelődés különböző formájába. Egészséges forradalom indult el a fiatalok százezrei között, amely magához ragadott sokakat azok közül is, akik eddig közömbösen haladtak el az ifjúsági mozgalom mellett. Becsülete, tekintélye lett a KISZ-szervezetnek a társadalom minden rétege előtt, azok előtt is, akik eddig leki- csinylőleg, csak úgy vélekedtek ezekről a szervezetekről, mint színjátszók, vagy táncosok öncélú csoportjairól^ Az építőmunka a fiatalok ötletei, kezdeményezései nyomán erősödött tartalmában, emellett az ifjúság sajátos hajlamainak megfelelő új színekkel gazdagodott. Nem lehet mind felsorolni, de ide tartozik az a több százezer — országosan több millió — társadalmi munkaóra, amit a fiatalok üzemi munkájukon kívül végeztek. Ez órákból művelődési otthonok, termelőszövetkezeti épületek, nélkülözhetetlen termékek, eddigi parlagföldeken hatalmas gyümölcsös kertek, fásított utcák, s ki tudja még, mi minden keletkeztek. A pár nap múlva összeülő kongresszus az eddigi tapasztalatok felhasználásával új, még nagyszerűbb célkitűzések megvalósítására indítja el az ifjúságot. Alig pár hét választ el bennünket a második ötéves terv végrehajtásának megkezdésétől. A terv —• nyugodtan mondhatjuk — hogy legközelebbről érinti az ifjúságot. A jövő, a gyorsabb előrehaladás programja ez a terv, s kik azok, akiknek elsőrendű érdeke jövőnk biztos alapokra fektetése, ha nem a fiatalok. Éppen ezért kell még nagyobb részt vállalnia az ifjúságnak az elkövetkező feladatokból. s erre nagyszerű alkalom lesz a KISZ országos kongresszusa. Kívánjuk, hogy megyénk küldöttei e gondolat jegyében vegyenek részt a kongresszus munkájában, s ezzel segítsék elő történelmi hagyományainkhoz méltóan minden fiatal, az egész nép ügyét. Kondorosi János A küldöttek közül Zsuffa Miklós, a tiribesi bánya mérnöke. Nádasdi Sándor, a kazári bányaüzem szocialista brigádjának tagja. Balogh Mária, a Palotási Május 1. Termelőszövetkezet KISZ-szervezetének titkára. liiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiM Nógrád kis község a Börzsöny lábánál, dombhátakon fekszik. Noha a megye székhelyétől, Salgótarjántól megyei névadó jellege ellenére nagyon távol esik, a község idősebbjei és fiataljai is me- gyeszerte hallatnak magukról. A nógrádi Béke Termelő- szövetkezet jól gazdálkodik, a kis község politikai és kulturális életét is nagyra értékelik a megyében. Különösen a község fiataljai hívják fel magukra a közvélemény elismerő figyelmét. Nógrád község KlSZ-szerve- zete néhány nagy község, vagy üzem kiszistáinak munkáján is túl tesz. A KISZ-titkár: Holma Miklós, alig húsz éves csupán, de a mezőgazdaságban már elismert szaketnber, az ifjúsági munkában is nagyszerűen helytáll. A fiatal mezőgazdász eddig saját falujában segítette a termelőszövetkezet és a még egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok munkáját. A Béke Tsz például gazdaságilag és szervezetileg is megszilárdult a fiatal agronómus segítségével, terméseredményei is jobbak, mint a környékbeli termelőszövetkezeteké. Nem véletlen, hogy Holma Miklóst a Nógrád községi mezőgazdasági szakirányító munkásságának elismeréséül nemrég a rétsági járás mezőgazda- sági osztályára helyezték át, járási termelőszövetkezeti felügyelőként. Nógrád község ifjúságának csaknem teljes létszámát maHolma Miklós a nógrádi szlovákajkú községek ifjúságának kongresszusi küldötte lába foglalja a KISZ. Nyolcvankét tagja van a szervezetnek, s valamennyien részt vesznek a KISZ munkájában. Noha a fiatalok egy része a környékbeli ipari ^zeniekben dolgozik, a falusi munkában is ott találják őket. Szorgalmukra jellemző, hogy a KISZ kongresszusa tiszteletére ezer társadalmi munkaóra végzésére vállalkoztak, s eddig ezerkétszáz órát teljesítettek. A falubeli Béke Termelőszövetkezetnek például egy négy holdas silókukorica mintatábláját gondozták védnökségként, de ott voltak Vácott, a DCM építésénél is. A KISZ-titkárral az élen harmincnégy Nógrád községi fiatal utazott legutóbb Vácra, s ezen a vasárnapon kétszáz társadalmi munkaórát dolgoztak. Fiú a KISZ-titkár, de a lányok az ifjúsági munka mozgatói. Vácott is több volt a lány, mint a fiú. S most, amikor a kongresszusi hetek ifjúsági munkája iránt érdeklődtem Holma Miklóstól, szinte a legegyszerűbb természetességgel mondja: — Huszonkét taggal megalakítottuk a leánykört. Varrni, horgolni és talán — ezt márcsak bizalmasan mondja — főzni tanulnak a leánykörben. Klu- csik Eszter vállalta a leányok oktatását. A KISZ kongresszusán már arról számol majd be a nógrádi szlovákajkú községek fiataljainak küldötte, hogy az ő falujában, a 'Börzsönymenti Nógrád községben megalakult a fiatalok énekkara, dolgozik a színjátszó csoport és a községi sakkcsapatuk a megyei bajnokságba nevezett. A KISZ téli oktatása mellett ugyanis ezek szervezésén fáradozik most a kis község nyolcvannál több ki- szistája, köztük a legfiatalabbak: Molnár Mária, Kriskó Zsuzsa és Mészáros Jóska, akiket most a napokban vettek fel a szervezetbe. Nagy Ferenc