Nógrádi Népújság, 1960. december (16. évfolyam, 97-104-1. szám)

1960-12-10 / 99. szám

< nógrádi népújság 1960. december 10. Már most készüljünk a jövő évi zöldségtermelésre Megyénkben nagy volt a fejlődés aiz újonnan alakult termelőszövetkezeteknél a zöldség- és burgonyaterme­lés terén az 1959—60-as gaz­dasági évben. Az előző évek­ben, amikor zömében még egyéniek termelték megyénk­ben a zöldséget és burgonyát, a legnagyobb zöldségterület nem haladta meg az 1800 kh-at. 1960-ban pedig 350 kh-on termeltek szerződésileg zöld­séget és burgonyát tsz-ek. A 3500 kh-ra 129 354 mázsa zöldséget és burgonyát kötöt­tek le. Ezenkívül még 7859 mázsára kötöttek pótszerző­dést. Idáig a termelési szer­ződésre több mint 110 mázsa zöldséget és burgonyát vásá­roltunk fel és minden kilá­tás megvan arra, hogy az év hátralevő időszakában a termelőszövetkezetek átadják a MÉK Kirendeltségeinek a lekötött áruféleségeket. Az 1960-as gazdasági évben a termelőszövetkezeteknél még nem érvényesült a zöldség és burgonya termelésnél a nagy­üzemi módszer. Mivel a ter­melőszövetkezetek nagyrészt a tavasz folyamán alakultak és így a zöldség- és burgo- nyatermő területek még szét voltaik szórva. Reméljük, hogy az 1961 -es gazdasági évben sok termelőszövetkezetnél be tudjuk vezetni a nagyüzemi zöldségtermelést és annak részbeni gépesítését. Me­gyénkben* ebben a gazdasági évben gépállomásaink még nem rendelkeztek kerti trak­torokkal és így gépesített zöldségtermelésről nem is le­hetett beszélni. Szükséges volna, hogy az elkövetkezen­dő években a gépállomások beszerezzék az RS. 09-es trak­tort és az ahhoz tartozó pa- lántázó és egyéb munkagépe­ket, amelyekkel a nagyüzemi zöldség- és burgonyaterme­lést meg lehetne kezdeni. 1960-ban több termelőszö­vetkezet beszerezte az RS. 09-es számú traktort (balas­sagyarmati „Palóc”, a dejtá- ri „József Attila”, a szécsé- nyi „II. Rákóczi Ferenc” Tsz-ek), azonban a zöldség- termeléshez szükséges felsze­relést sajnos még egyetlen tsz sem vásárolta meg. Jó lenne, ha a jövő évi beru­házásoknál figyelembe ven­nék, milyen hasznos lenne, ha a nagyüzemi zöldségter­melés érdekében a traktor mellé a munkagépeket is be­szereznék. Az ^következendő években ki kell alakítani a zöldségter­melő tsz-eket, vagyis meg kell állapítani, hol a legér­demesebb ezzel nagyüzemileg foglalkozni. A nagyüzemi zöldségtermelés alapfeltétele — a gépeken kívül —, hogy a tsz-ek rendelkezzenek üveg­házakkal, melegágyi felszere­léssel. Megyénkben különö­sen a balassagyarmati, a pász­tói és a szécsényi járás egy részén lehet korán és ered­ményesen zöldségféléket ter­melni. Ehhez az is szükséges, hogy a tsz-ek olyan palántá­kat tudjanak előállítani, hogy azon kiültetéskor virág-, vagy terméskezdeményezés legyen. Amennyiben e feltételeket biztosítani tudja egy tsz, ak­kor kh-ként 35—40 ezer fo­rint jövedelmet is el tudnak érni. Ebben az évben még csak kezdetleges melegágyi felsze­reléssel már 6 farintos áron tudott a MÉK-nek paradicso­mot primőr áruként átadni az őrhalmi Hazafias Nép­front Tsz. 1961-ben a zöldségtermelés­hez szükséges, hogy a tsz-eink az őszi mélyszántást és a trá­gyázást időben elvégezzék. Ebben az évben sók tsz nagy eredménnyel termelte a vörös- és fokhagymát is. A vöröshagyma termelésénél a cserhátsurányi Szabadság, a cserháthalápi Béke Tsz kh- ként 16 ezer forint jövedel­met ért el. A jövedelmezőség növelése szempontjából igen fontos, hogy a tsz-ek a vöröshagy­mát magról termeljék, mivel a termelés önköltségi ára így sokkal kisebb, mint a dughagymáról termelt vörös­hagymáé és a termelési időt 3 évről 2 évre lehet csökken­teni. Chikán István BEMUTATÓ A BARTÓK­TEREMBEN A VIDÉKRE TERVEZETT MŰSOROKBÓL Az Országos Rendező Iroda bemutatót rendez 13-án és 14- én a Bartók-teremben a vi­dékre tervezett műsorokból. Bemutatásra kerül a „Ta­más bátya kunyhója” című háromfelvonásos színmű, a „Csakúgy mint Pesten” két­részes zenés kabaré, „Tegnap asszony, ma mennyasszony” című zenés játék és „örök szép melódiák” címmel ope­rettműsor. A fent említett műsorokat rövidesen Nógrád megyében is bemutatják. ÓRIÁS ORGONA GORKIJ városában ... Zengő akkordok töltik be a terem boltozatát. „Hang­próbát” tart az ezerhangú óriás, a gorkiji konzervató­rium épületében felállított új orgona, amelyet a Német De­mokratikus Köztársaságban építettek. Az orgonának 2300 sípja van. Az új orgonával rendezett első hangversenyre Gorkijba érkezett az orgonát gyártó né­met cég vezetője, Hans Joachim Schützke is. Wolf­gang Schepelich, a nagytehet­ségű muzsikus, a lipcsei fő­zeneiskola docense Bach és más zeneszerzők műveit ját­szotta az orgonán. A hang­verseny nagy sikert aratott. A LAKOSSÁG segítségével i Bíróság elé kerülnek a bujáki betörők Még az ősz derekán tör­tént. Két fiatalember — munkanélküliek — vették szemügyre a bujáki földmű­vesszövetkezet üzlethelyisé­gét. A kora délutáni órák­ban lesték ki a „terepet”: s tették fel maguknak a kérdést — hogyan jutnak be oda záróra után, A ta­nácskozás nem sokáig tartott. Suhaly Kálmán bujáki és Mátyás Péter szarvasgedei la­kosok gyorsan döntöttek. Még­pedig úgy, hogy záróra után lefeszítik a lakatot, behatol­nak az üzlethelyiségbe, s ott kényük-kedvük szerint válo­gathatnak a szebbnél szebb dolgokban. Suhaly Kálmán „jól” irányította a betörést — az sikerrel js járt. A pénz­tárban levő, közel 1000 fo­rint készpénzt azonnal ma­gához vette. Aztán válogat­tak. Ruhát, karórát, töltőtol­lat, félcipőt, bizsu-nyakláncot, pénztárcát, meg ki tudná itt hirtelen felsorolni, hogy mi­ket vettek magukhoz. Aztán, mint akik jól végezték dol­gukat, több mint 5000 fo­rint értékű áruval útnak ered­tek. Suhaly Kálmán egy-kettő JUBILEUMI HANGVERSENY A ZENEISKOLÁBAN A Salgótarjáni Állami Ze­neiskola az idén december 10-én ünnepli fennállásának 5 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból ma este jubileumi hangversenyt rendeznek a József Attila Művelődési Otthonban. A hangversenyen fellépnek az iskola tanulói és tanárai. A hangverseny első részében a gyermekek Bartók, Kodály, Händel, Mozart, Beethoven, Kókai, Szervánszky, Weiner és Bárdos műveket adnak elő. A intézet tanárai nagyobb lélegzetű műveket szólaltat­nak meg. 8osoK§osoB^csa<®csaKaQSOBs<^a<3<xoKSQsa<scsaH^oscKScsaK8caaKSc8a4c9c,§D®>t>so®>íDi ruhát is cserélt. A régit le­vetette, az újat magára öl­tötte, s irány Hényelpuszta. Reggel az üzletvezető ész­revette a lopást. Jelentette is. És megindult a nyomozás, ami nem tartott sokáig. A lakosság segítette rendőrein­ket — állami gazdasági dol­gozók segítettek a nyomra- vezetésben. Suhaly Kálmánt és Mátyás Pétert a rendőrség letartóz­tatta, s betöréses lopás bűn­tettért rövidesen a bíróság előtt felelnek cselekedeteikért. Aktívaülések az HSZBT-nél A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyeszerte aktíva­üléseken tárgyalta meg a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság előtt álló legfontosabb tennivalókat. Legutóbb Balas­sagyarmaton volt aktívaülés, ahol szovjet elvtársak is meg­jelentek és nagy érdeklődés­sel hallgatták az aktivisták megnyilatkozásait a magyar- szovjet barátság további szé­lesítéséért. Az aktivisták egy­öntetűen vallották, hogy a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saságnak is a legfontosabb feladata megismerkedni a kommunista és munkáspár­tok nyilatkozatával, majd elő­segíteni a termelőszövetkeze­tek megszilárdítását, a dolgo­Bármennyire borongósak. esősek az őszi napok, azért néha mégis kibújik a nap a felhők mögül, s erőtlen su­garaival végiqsimogatja a szürke szántóföldeket, csupa­szon égnek meredő fákat, s bizakodást önt az emberekbe. Szép az őszi táj is, napsugár simogatja a lehullott levelet, s Ölelgeti a mezőn dolgozó embereket. Egy ilyen szép napsugaras, őszi délután ta­lálkoztunk Kétbodony és Szente között a mezőn egy nagy juhnyájjal és egy nap­tól. őszi széltől cserzett arcú idős juhásszal, Galbács Mi­hály bácsival. A Magyarnáv- dori Állami Gazdaság 415 juhát őrzi a szentéi és két- bodonyi határban. Lehet azt is mondani, hogy a jó gazda szeme hizlalja a jószágot. Ez talán a jó ju­hászra mégivkább érvényes. A szépen fejlődő jerke bárá­nyokból álló juhnváj szép látvány az őszi napsütésben. A nagy kvcsmás. idős juhász büszkén néz végig a nyájon. Az ő szaktudását. lelkiis­meretes, gondos munkáját tükrözi a fejlődő nyáj. — Mióta juhászkodik Mihály bácsi? — kérdezem a fokosra támaszkodó, nyáját szemlélő juhászt. — Itt mindössze négy éve, de mióta élek, mindig ju­hász voltam. Voltam a múlt­Megy a juhász... ban is juhász, meg a jelen­ben is az vagyok. — Mégis, mondja meg, mikor volt jobb a juhásznak, a múlt­ban-e, vagy a jelenben? Az öreg juhász nem gon­dolkodik, csak mosolyog a kérdés naívságán. Látszik raj­ta, hogy restell felelni. De mégiscsak felel. — Most azért mégiscsak jobb mint a múltban volt. Hiszen a munkámért pénzt kapok, akkor meg... jobb is arról nem beszélni. Bár az igazat megvallva, nem men: nekem akkor sem rosszul. De most mégiscsak jobban megy. Jelenleg is van 12 saját ju- hom, amely a nyájjal jár. meg a múltban is volt. Közben, míg beszélgetünk, a domboldalon messze fel­haladnak a birkák, de a juhász nem idegeskedik. Szól a kutyájának, amelynek Vgyes a neve, s az máris szalad, tereli a nyájat. A nyáj megfordul és szép las­san legelve ballag lefelé a juhász után. Galbács Mihály bácsi meg a lágyan simogató napsugárban öregesen ballag a nyáj elé. Kata János zó parasztok gondolkodásá­nak megváltoztatását. Az aktívaülésen Falati Mi hály elvtárs, a Magyar—Szov vet Bartáti Társaság megye titkára is felszólalt. SALGÖTARJANI 33. SZ. AUTÓKÖZLEKE­DÉSI VÁLLALAT FEL­HÍVÁSA A FUVAROZ­TATÓ KÖZÖNSÉGHEZ. Felhívjuk a tisztelt Fu- varoztatóink figyelmét, hogy föld — salak— ki — homok — kavics stb. gépi felrakással együtt történő fuvarozását vál­laljuk. Felkérjük a kislakás­építkezési engedéllyel rendelkezőket, hogy a lakásépítkezéshez szük­séges építési anyagokat január és február hó­napokban fuvaroztassák el. Fuvarvállalás: munka­napokon 7 órától 16 óráig, telefon 11-94, 10-81, 16-08, 13-99. T E F U — MAVAUT — TAXI mindenféle fuvarozást kielégít. (648) Amióta élek, juhász vagyok. Vásároljon félkész tortakrémes- lapot. Otthon kevés munkával elké­szítheti. Előrendeléseket minden cukrászdában elfogadunk. (636) Oriásgyümlöcsű szentendrei eg­res és nagygyümölcsű hollandi piros ribizketövek kaphatók dara­bonként 5 forintért, Toronyi Já­nos kertésznél. Békéscsaba, Sztra- ka 27. (644) !jj!^—Vasárnapi tej törő*"• "• Vízszintes: 1. Arany János mű­ve. 13. Hivatal is van ilyen. ]4. Távolkeleti állam. 16. Egyszerű gép. 18. Angol sör. 19. Rettenetes. 20. Kínai név. 21. Félig patkói! 23. Örahang. 25. Ékes méh-lakás! 26. Műveltető igeképző. 27. Ilyen a jó kés. 29. Verssorok végén van. 31. Shakespeare-alak. 32. Ro­kon. 34. Vízi állat. 36. Italtároló. 37. Régi kettősbetű. 38. ízletes. 41. Erős ital. 43. Szin. 44. Spanyol folyó. 46. Kettős. 49. Fúvós hang­szer. 52. Igekötő. 53. Név - klasszikus nyelven. 54. Kerek szám. 55. Durva ruhaanyag. 57. Gödör. 59. A sav teszi. 61. Nem abba. 62. Vissza: ruhadarab. 63. Visszaéri! 65. Kettő - röviden. 67. Mulatság. 68. Lágy fém. 69. Mól ................... Gizella (írónő). 70. El őre mozgat. 72. Sír. 73. Az iz­mokat tartja. 74. Madár. 76. Szov­jet város. Függőleges: 2. Következménye az okozat. 3. Női becenév. 4. Éneket. 5. Erre a helyre jegyez. 6. Ételízesítő. 7. Mezőgazdasági eszközök. 8. Európai nép. 9. Ilyen a falevél is. 10. Figyel. 11. Ma. 12. Munkácsy Mihály műve. 15. Heves robbanószer. 17. Tengeri rabló. 20. Rádió-stúdió. 22. Az el­múlt nap jelzője. 24. Az üzlet dísze. 26. Klasszikus föld. 28. íze­sít. 30. Vissza: fal-fajta. 31. Függ. 33. Tetejére tesz. 35. Bizonyos idő­szak. 39. Szorgalmas áUat. 40. Du­nántúli folyő. 42. Megtisztít. 45. Félig bolond. 47. Hajnalban. 48. Vissza: kerület röv. 50. Irodalmi kifejezés. 51. AAE. 52. Csavargó. 56. Robot mássalhangzói. 58. Ami fényük, az nem mind ez. 60. Finom sütemény. 63. Nem áll szi­lárdan. 64. Ésszel felfogja. 60. Nem arányos. 69. Régi magyar szó. 71. Elet. 73. Római 150-es. 74. Félig vonó! 75: Vissza: szovjet folyó. Az oó, illetve az öő betűk kö­zött nem teszünk különbséget! Beküldendő: a négy hosszú sor megfejtése, valamint a VASÁR­NAPI FEJTÖRŐ szelvény decem­ber 14-ig. A múltheti keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Játék, cukor, mogyoró — Hozza a sok szép ajándékot télapó. Könyvjutalmat nyertek: Konti Ferenc Pásztó, Schnltzinger Mag­dolna Nagylóc és Huszta Rozália Tar. KISKERESKEDELMI VALLALAT * SZAKÜZLETEIBEN * Két hél múlva KARÁCSONY! Nem érdemes vásárlását az utolsó pillanatra halasz­tani. Hatalmas árukészletünkből kedvére választhat. Különleges külföldi kötött kuligán 720,— Olasz pulóver 620,— Orion kuli 420,— Gyapjú kardigánok és kuligánok divatos színekben 380,—tói 540,— Ft-ig. Modern mintás férfisálak 87,—, 95,—, 117,— Ft-ért. Női nylon kendő 132,— Ft. Ajándékesomagolás. (655) Teljesen új Buksi kötőgép (sima és csipkekötésre alkalmas) 4000 Ft-ért eladó. Pál Istvánné, Salgótarján, Rózsa Ferenc u. 19. (654) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton fejezem ki hálás köszönetemet az Állami Biztosító Nógrád megyei Igazgatóságának, hogy a 33. sz. AKÖV. Vállalatnál dolgozó Hamaridesz Árpád nevű, baleset következté­ben elhalt fiam után, a balesetbiztosítás révén ko­moly összegű anyagi segít­ségben részesítettek. Hamaridesz Mihályné kutasói lakós. (556) Az fiM Vegyianyag Nagykereskedelmi Vál­lalat 3 sz. fióktelepe I960. de«emb«r hó 27- tői Sl-ig tartja évafei elszámoltató LELTÁRÁT. («45)

Next

/
Thumbnails
Contents