Nógrádi Népújság, 1960. november (16. évfolyam, 88-96. szám)
1960-11-16 / 92. szám
4 NÓGRÁDI NSPÜJBÄG 1960. november 16. Politechnikások között az Acélárugyárban Érdekes körúton jártam a minap. Azt kutattam, mit csinálnak, hogyan dolgoznak az Acélárugyárban a gimnazista poilitechnikás tanulók. Nagyon sok új tapasztalattal gazdagodtam. Ha van kedve, jöjjön velem kedves olvasó, meglátja nem fogja megbánni. Azaz álljunk meg még egy percre és tisztázzuk, mi is az a politechnikai oktatás és mi a célja? A politechnikai oktatás, gyakorlati foglalkoztatás, amely az ifjúságot az életre neveli. Most már a kellő alapismeretekkel felszerelve indulhatunk. Az Acélgyár GSZ üzemrészének szerszámlakatos műhelyében a felületes szemlélő első látásra semmi érdekeset nem vesz észre. Munkaruhás emberek hajolnak a satuk fölé, és kezükben buzgón jár a reszelő, lendül a kalapács. Pedig nem igazi munkások ők, hanem a politechnikások, akik a lakatosság alapfogásait sajátítják el. Közöttük két idős ember járkál, a két Józsi bácsi. „Alul kell megfogni a kalapácsot fiam” — mondja Makri Józsi bácsi és kiveszi Zsidai Laci kezéből a szerszámot. Szaporán kopog a kalapács és az előbb még akadozó véső olyan engedelmesen vágja a vasat, mintha csak vaj lenne. „Azt szeretem Józsi bácsiban, hogy mindent megmagyaráz, mutat” — mondja Laci és közben szaporán reszeli a tapintókörzőt. „Érezzük, hogy az oktatók szeretnek bennünket, szívesen foglalkoznak velünk.” Oláh Kálmán éppen az utolsó simításokat végzi a tapintókörzőm. Büszkén mutatja a fényesen csillogó kis műszert. „Ez az első munkadarabom, nagyon jó érzés, hogy önállóan tudtam elkészíteni”. Demény József, a másik oktató forgat egyet- kettőt a kész körzőn, aztán elégedetten jelenti ki: „Rendben van, nincs semmi hibája, — és dicsérően teszi hozzá, — ügyesen megcsináltad.” Józsi bácsinak nagyon jó véleménye van a politechnikai oktatásról. „Jó kezdeményezés ez az államtól — mondja. Az ember sohasem tudja, hová kerül az életben, és itt olyan dolgokat sajátítanak el a fiúk, amelyeknek mindig hasznát veszik”. A politechnikai oktatáson nemcsak fiúk, hanem lányok is tanulnak. Az ő tanműhelyükben látható, hogy kezükben éppen olyan ügyesen állnak a szerszámok, mint a fiúkéban. „Nagyon örülök, hogy ugyanazt a munkát végezzük, mint a fiúk, — mondja Zazvarecz Anna. — Nemcsak azért, mert erősödünk a fizikai munkától, hanem azért is,<» mert megmutathatjuk a fiúknak, hogy éppen olyan ügyesek vagyunk, mint ők. Megszerettük a fizikai munkát és bár amikor idekerültem, féltem a gyártól, ma már elhatároztam, ha nem vesznek fel az egyetemre, akkor idejövök vissza dolgozni”. (Anna véleményét mestere, Gráf Ede is támogatja, sőt- kijelenti, hogy Jobban szereti a lányokat tanítani, mert ügyesebbek a fiúknál). Amikor körbejártuk az üzemeket, Rudinszky István II. b. tanuló, mestere irányítása mellett trapéz menetet vágott egy fáradtolaj- regeneráló kétméteres tengelyébe, Kovács Kati, Várhelyi Kati és az anyagvizsgálóban dolgozó többi kislány szakértelemmel magyarázták, milyen folyamat az anyagvizsgálat a gyár életében. A legnagyobb meglepetés a huzalmű lakatosműhelyében ért bennünket, ahol Visnyár István III. c. tanuló egyedül dolgozott egy fúrógépen és hangjából érezhetően kicsengett büszkesége, amikor elmondta: mestere megbízik benne és már többször is megengedte neki, hogy egyedül dolgozzon a gépen. Szabó Géza tanárnak, a politechnikások nevelőtanárjának a következő a véleménye: hasznos és jó a politechnikai oktatás, mert segítségével a diákok megismerkednek a szakmákkal és az a nagy többségük, aki már nem tanul tovább, könnyebben tud választani, mert kevéssé ismert szakmákat is megszeretnek. Ezzel egyet is lehet érteni. Olbrich Éva Panasz nélkül is intézkedni kellene Hivataliak örülne Ki m örülne annak, ha tudatos munkával ' akárcsak egy embert is megnyerne a szép szónak, jó szónak, okos szónak. Hát még azok, akik a szép szavak, jó szavak, és okos szavak hivatásos propagálói. Náluk jártam. — Képzelje el — mondja Csizmadia Sándorné, megyei könyvtáros. Tegnapelőtt 41 üres belépő- lappal, a kezemben ellátogattam a salgótarjáni leány diákotthonba. Nem tudom iárt-e már ott? Nem? No, mindegy. Csupa ragyogás, csupa virág, csupa csipke ott minden. Hát az valami szép. Nagyon kedvesen fogadtak. A leány diákotthon lakói éppen a cserépkályhák beállításával foglalatoskodtak. Megmutogattak mindent nekem és amikor a •ciildetésem eredeti céljára terelődött a szó... hát nogyis mondjam. Nagyon iranyosak és értelmesek ezek a diákok. Nemcsak megértésre találtam, hanem,. .. hanem egyenesen ujjongtak a gyerekek. Es tudja milyen jó érzés ezt tapasztalni... Látni!... érezni! Szóval csodálatos. Mindenki szinte egyszerre nyújtotta kezét a magasba. Mintha követelni akarnák, hogy olvashassanak. — Nem tudom ki volt az első, aki kitöltötte a személyi lap rubrikáit, a kis Nemes Magda, Pusztai Marika vagy Kalmár Katalin. Azt sem tudom kik voltak azok, akik részére pót személyi lapért kellett átszaladni ide a könyvtárba. Az is lehet, hogy Székely Éva volt, az is lehet, hogy Varga Márta. De nézze ezt a csomagot. Hatvan új belépő.. . Hatvan új olvasó... Hatvan fővel lett nagyobb a család. .. Egyszerre. ■. Ugy-e Marika? — fordult a szép, jó és okos szavak másik propagálójához. Marika csak bólintott és bólintását magabiztos mosoly kísérte. Amolyan megszokott örömféle. En meg az ö megosztott örömüknek örültem. OROSZ Panaszos levéllel fordult szerkesztőségünkhöz Velebny Sándor Nagyorosziból. Azt írta meg levélben, hogy több napos munkát végzett a KMP Közúti Igazgatóság balassagyarmati szakaszmérnökségénél, de hosszú hetek eltelte után sem fizették még meg munkadíját. A levél alapján szerkesztőségünk eljárt a balassagyarmati szakaszmérnökségnél, s érdeklődtünk: miért nem fizették még ki Velebny Sándor nagyoroszi lakos jogos munkabérét? Megkeresésünkre a szakaszmérnökség értesítette szerkesztőségünket, s azt tudatták velünk, hogy Velebny Sándor bérkövetelése el van számolva, és azt pár napon belül megkapja. Ez eddig rendjén is lenne — gyorsan reagáltak érdeklődésünkre. Egy jogos kérdés azonban még mindig felvetődik az emberben. Panasz nélkül nem lehetne intézkedni? Ezüstkalászos gazdák részére találkozót tartanak A napokban ezüstkalászos gazdák részére tartanak találkozót a Hazafias Népfront szervezésében a megyei tanácson. A találkozón a mezőgazda- sági termelés hozamának növeléséről, a mezőgazdaság részére történő szakmunkásképzés megszervezéséről és általában az ezüstkalászos gazdák továbbképzésének módszereiről hallgatják meg a résztvevők Nagy Dániel elvtárs előadását. Brigádvizsgálat- a bányászok közöH- végzett kulturális munkáról A bányászszakszervezet, a Művelődésügyi Minisztérium és a TIT központjának képviselői a megyei TIT-el közösen felméréseket végeznek a bányászok körében. A brigád vizsgálat célja megállapítani a bányászok között • végzett kulturális munka eredményeit és módszereit, valamint a kultúrá- lis munka hiányosságait. A vizsgálatra a nógrádi szénmedencében és Tatabányán került sor. Az egy hónapos vizsgálat alatt több bányába látogatnak el a brigád tagjai, beszélgetnek a bányász művelődési házakban szórakozó bányászokkal. Meghallgatják problémáikat, érdeklődnek művelődési igényeik iránt, mit szeretnének, milyen kívánságaik vannak a művelődési munkával kapcsolatban. A kérdések másik csoportja olyan adatokat kíván ösz- szegyűjteni, mint a bányászok által olvasott lapok száma, az ismeretterjesztő előadások hatása munkájukra, stb. Egyenes úton Az Íróasztalon Z, ma„ délelőtti munka nyoma. Műszaki könyvek, táblázatok, logarléc, s néhány fénymásolt rajz. A szoba, mint a csatatér. Kint szürkült. A tűz is kialudt már a kályhában. Kulcs csikordult, s valaki belépett a szobába. Áporodott, fülledt szag fogadta. A folyosó lámpáinak sugárkévéje körülfolyta vállas alakját, s éles árnyképet rajzolt a padlóra. Kéve József mérnök felkattintotta a villanyt, s az egyik fotelba dobta ballonját Leült az asztal mellé, s végig pillantott a feljegyzéseken. Megtörölgette szemüvegét, s dolgozni kezdett. Kopogtattak. — Tessék! — szólt, de dolgozott tovább. — Mit csinálsz itt? — szólt valaki a nyitott ajtóból. — Dolgozom! — még most sem nézett fel a munkából Csak akkor pillantott oda, mikor a látogató belépett a szobába. Pali bácsi volt. Régi ismerősök. Egyik ajánlója a pártba. Szinte bosszúsan nézte az öreget. Az öregember azonban nem zavartatta magát. Leült az egyik fotelba. — Előbb bejöttem, s láttam, világos van nálad — szólt az öreg. Jóskán látszott, hogy nem örül ennek a látogatásnak. Az öreg nem folytatta, ő pedig újra felvette a logarlécet és számolt. — Mit számolsz? — Teherbírást... — Ilyen későn? — Vállaltam ... — Nem jó ez így! — mondta szinte önmagának az öreg. — Készen van-e a műszaki beszámoló? — Elkészült. Pali bácsi kedvtelve nézte a fiatalembert. Gyerekkora óta ismerte. Az apja jó barátja volt, s mikor, meghalt, azt mondta neki: „Gondolj a fiúra te is, Pali.” Az évek elszálltak, s Jóskából József lett. Mérnök. De neki mindig csak Jóska. — Menjünk az üzembe! — mondta Jóska, s látszott rajta, hogy nagyon örül valaminek. — Megtaláltál valamit? — Remélem, sikerült! — felelt élénken. Már az udvaron mentek, mikor az öreg megkérdezte — Hogyan akarjátok megtoldani az új üzem munkáját? — Még csak elképzelések vannak. Az öntödében rS‘“ légformázógépek munkájától. Az egyik kúpolónál éppen csapoltak. Szikraeső zuhogott a vashordókra, akik szaporán jártak-keltek a nehéz tégelyekkel. A gáz kék köddel vont be mindent. — Jöjjön be csak, mérnök elvtárs! — kiáltott az egyik formázó, s valamit mutogatott Jóskának. Az komoran bólogatott. Aztán tovább mentek a rázóasztalok felé. Egy óra múlva Jóska is, meg az öreg is fáradtan léptek ki az üzemből. — Menj már haza! — mondta az öreg. — Nincs még nagy idő, leírom, amit tapasztaltunk. — Nem feledkeztél el, hogy holnap a te ügyedben is döntünk a taggyűlésen? ... Jóska nem szólt, csak bólintott. Felszaladt az irodába, írt még egy keveset, s hazament. Még a gyárkapuban is érezte kezén az öreg kemény kézfogását. A portás fejcsóválva nézett távolodó alakja után. Még nyitva volt a sarki eszpresszó. Benyitott egy feketére. A pultnál valaki a vállára csapott. — Téged is lehet látni? — kérdezte egyik volt évfolyamtársa. — Ezer éve, hogy nem láttalak. Mikor kerültetek ebbe a pokolba? Jóska kelletlenül kezet fogott, de nem ült le az asztalhoz. Eszébe jutottak azok a régi viták, amelyeknek ők ketten voltak a szereplői. "•'sem kedvelte Szemes Pis: Behízelgő hangjával pó- nulta hiányos szaktudását. Pista kérdésözönnel árasztotta el barátját, szinte érződött viselkedésén, hogy nagyon kapóra jött neki ez a találkozás. — Hogy megy a sorod? — kérdezte. Jóska megvonta a vállát, s röviden felelt: — Jól. — Kijössz az emberekkel? — Sosem volt bajom velük. — Tudod, nem lehet öregem önállóan kezdeményezni — panaszkodott Pista. — A tudatlan emberek meggátolják a képességeim kibontakozását. Az egyik munkámat kifogásolta... / — Szerinted ki a tudatlan ember? — kérdezte Jóska fojtott hangon. — Mi, kollégák megértjük egymást. De nekem ne parancsoljon egy melós, még akkor sem, ha valamilyen funkciója van. — Te nem változtál! — mondta Jóska indulattal. A párolgó kávéba dobott kél szem cukrott s idegesen ke- vergette. Pista folytatta: — Nem becsülik a szaktudást, de munka az van bőven. Én már megtanultam, hogy csak azért lépjek egyet, ha fizetnek érte. Csak azért érdemes törekedni, ami jó hasznot hoz... — Míg együtt tanultunk, azt gondoltam, megváltozol — szólt Jóska. — önző voltál világéletedben. Most meg nem tudok rád mit mondani, annyira aljas lettél... Pista meghökkent earzős hangtól, de aztán cinikus mosollyal sziszegte: — Na ja, te mintaember lettél. Kiszolgálsz mindenkit.> Jóska már nem bírta tovább a másik viselkedését, felkapta a táskáját, s mielőtt kiment volna, odaszólt neki: — Még sajnálni sem lehet. Szégyeld magad ... Kint feltámadt a szél. Jóska fázósan húzta össze ballonját s az járt az eszében, hogyan tudnak létezni az ilyen Pista-szerű alakok. Kevés a becsületük ezeknek. Vajon miként jutott idáig Pista? Aztán újra eszébe jutott az üzem. Az egyik sarokháznál jobbra fordult, az újtelep felé. Növekszik a város — gondolta. Az újtelepen már szélesek az utcák, napfényesek a házak. Egyre épülnek a lakások. Gondolatai az egyik közeli faluba vitték, ahonnan két éven keresztül járt be a gyárba, mert nem tudtak neki lakást adni. S mikor megbízták az új üzem megszervezésével, sokszor aludt a munkásszálláson. Később Icap.ott lakást is. A munkásszálláson érdekes volt. Az a négy-öt ember, akikkel együtt aludt, elmondta búját, baját, örömét. Velük még közelebb jutott a többiekhez is. Emberek jöttek vele szemben, akik az éjszakai műszakra igyekeztek. Vidáman beszélgettek, ugratták egymást. Megismerték. — Hosszú műszak volt? — kérdezte az egyik érdeklődve. — Fáradt lesz másnap, ha ilyen sokáig dolgozik! — szólt a másik. — Majd lesz számonkérés otthon! — tréfálkoztak vele. Hirtelen nem tudott mit válaszolni, elmosolyodott s jó munkát kívánt nekik. Már látta az épületet, amelyben laktak. Világos volt az ablak. Bűntudat töltötte el, s eszébe jutott a tréfálkozás. Nem üzent a feleségének, hogy tovább marad a gyárban. Mennyi csatája volt régebben Évával, amiért későn járt haza, s néha még otthon is dolgozott. A józan beszélgetések aztán meggyőzték az asszonyt, aki csak azt kérte a férjétől, hogy ha elmarad, legalább üzenjen neki. Még nyitva volt a kapu. Lassan megindult felfelé a lépcsőkön. Igyekezett nyugodt lenni, mert Éva nem szerette, ha rossz kedélyállapotban tért haza. Nem tudta elfelejteni az eszpresszóbeli beszélgetést. Újra meg újra felidé- ződött benne a vita, s először talán szégyelte is, hogy anf/- nyira durván megmondta a véleményét. De később úgy érezte, jól tette. Ilyen vitában határozottnak kell lenni. Aztán eszébe jutott a másnap, Az emberek elé áll, s elmondja majd, miért akar párttag lenni. Ügy érzi, neki ott a helye köztük. Megnyomta jr"? Ä jutott eszébe, hogy nem itta meg a feketéjét. Elmosolyodott. Jó ez így, szinte jelképes. A feketével ott hagyta azt a rossz emléket is, ami emlékeztette a vitáira. Menynyivel jobb őszintén élni, úgy cselekedni, ahogy azt érzi is az ember; s úgy érezni, ahogy mutatjuk. Pádár András Mi lesz« ha ez így megy tovább? Igen, vannak emberek, akik vizet prédikálnak és bort isznak. Ezt annál is inkább állíthatjuk, mert ugye itt van az oktatási rendszerünkről szóló irányelvek végrehajtása. Milyen nagy örömmel fogadtuk. Nem akarunk általánosítani, de ezek között a lelkesedő emberek között vannak azok is, akik ebben az esetben vizet prédikálnak és bort isznak. Lelkesedtek az iskolai rendszerünk továbbfejlesztésének irányelveiért, különösen a politechnikai oktatás kiszélesítéséért. Ennek feltétele azonban, hogy tanulóinkat iskola műhelyekben foglalkoztatjuk. Ez eredményezi majd, hogy amikor az üzemekbe kerülnek, már elsajátították egyes munkák alapfogásait és a termelésbe közvetlenül bekacsolódhatnak. A hiba azonban ott van, hogy a műhelyek anyagellátása nincs biztosítva. Ezen a fogyatékosságon azonban lehetett volna segíteni, sőt lehet is, ha az üzemek elfekvő és használható, vagy megjavítható szerszámaikat átadják az iskoláknak. Egyébként ezzel kapcsolatban rendelet is jelent meg, amit mindenki örömmel fogadott. De úgylátszik az öröm korai volt. A balassagyarmati példa azt igazolja, hogy a vállalatok és üzemek, ezt a rendelkezést arra használják fel, hogy a raktáraikat kitakarítsák és azt függetlenül attól, hogy az iskoláknak szükségük van-e a raktárakból kisöpört anyagokra, vagy sem. A balassagyarmati iskolák kaptak például 96 darab televíziós dobozt, 36 ezer darab olyan villanyégőt, amelyekhez különleges áramú átalakítók kellenek. Színes üvegeket, színes ceruzákat, ceruzarúzst garmadával. Gumigyűrűt, kőtörő kalapácsot ezerszámra. Es ehhez hasonló dolgokat. De mind olyanokat, amiket használni sem tudnak. A Balassi gimnázium például a több vagon áruból nem kapott egyetlen használható darabot sem. A vállalatok által átadott anyag leírásra kerül a népgazdasági vagyonból. És éppen ezért ezt a kérdést, most már a népi ellenőrzésnek meg kellene nézni egy kicsit. Mert mi történik? Az iskolák az anyagot nem a leltár szerint veszik át. A csomagok felbontása után érkezik csak meg a kimutatás. És amikor a csomagokai megnézik, a kimutatás és a csomag tartalma között minden esetben lényeges eltérés van. Például villanyégő darabonként egy forint, rádiócsf 10 forint, de a jelzett 60C darab rádiócső helyett, csat 250 érkezett meg, a többlel villanyégőben van meg a csomagban. Az iskolák jogosan kérdezik, hová tűnt el a különbözet? De az átadott gépeket ií „kibelezik”. Például kaptat varrógépeket, amelyekből hiányzanak a motorok, a szinkronodnak csak a számlapja van meg és ehhez hasonlc fogyatékosságok tapasztalhatók. Gondoljuk csak meg, hogj ez országos viszonylatba! milyen vagyoncsökkenést jelenthet egyik oldalról, a má sik oldalról pedig ahogy mái mondtuk is, vizet prédikálnak és bort isznak. Meri ilyen anyagellátás melleti elképzelhetetlen a politechnikai oktatás.
