Nógrádi Népújság, 1960. augusztus (16. évfolyam, 65-70. szám)
1960-08-20 / 67. szám
A teremtő munka gyümölcse Nagyszerű szó: alkotmány... Nagyszerűsége az értelmében rejtőzik, abban az értelemben, amely körülöttünk nyilatkozik meg. Mindennapjainkban. Minden felhő ellenére derűsek ezek a napok, hiszen alkotó munkánk, a nép ereje biztosítja a derűt a munkáshétköznapoknak. Mennyire más a mi alkotmányunk, a dolgozók alkotmánya, mint a régi volt. amit annyiszor emlegettek az írók, a költők. Sok kín, keserv fűződött hozzá a kötelességek és jogtalanságok tárházához. Mennyire igaz, hogy alkotmány nélkül nincs jogrend, nincs törvényesség: széthull az ország. Nagyszerűen írta ezt Ady Endre: „Ülj törvényt Werbőczi” című versében: „Még magasról nézvést meg volna az ország, Werbőczi utódok toldozzák, foldozzák...” Mily leírhatatlan örömet jelentett az egyszerű parasztnak a föld joga, az agyondolgoztatott munkásnak a gyárak feletti hatalom akkor, tizenegy évvel ezelőtt, amikor törvénybe iktatták ezeket a jogokat és még sok mást. Joggal örült és ünnepelt dolgozó népünk az alkotmány kikiáltásának napján, hisz ezer éves történelmünk legnagyobb vívmányát ünnepelte. De miért csak ünnepelte? Hiszen van alkotmányunk, s ez az alkotmány már nem a kiváltságosok törvénye, hanem az egyszerű embereké. Evek múltán minden új veszít újdonságából, s talán a hétköznapok forgatagában nem is jut idő minden percben arra gondolni, hogy a jogrend az tovább él és tovább éltet mindannyiunkat. Nem felejtettük el, hogy van alkotmányunk, hiszen aki ezt elfelejti, az elfelejti azt a sok gyötrődést, útkeresést, amely megelőzte e jogok kialakítását. Az alkotmány törvényei a jogok és a jogok mellett lefektetett kötelességek ugyanazokkal a szavakkal szerepelnek még ma is. Ez igaz, de az évek múltán nemesedett, patinásodott a jog és embert követelőbb a kötelesség. A jog határa ugyanaz maradt, de tartalma egyre jobban kiteljesedik és egyre gazdagabb lesz. Gazdagabb lesz és mi tesszük gazdaggá és a továbbiakban egyre többünknek lesz elsőrendű kötelessége az alkotmány tartalmának gazdagítása. Megnövekedtek a kötelezettségek is. Sosem szabad megfeledkezni arról, hogy most azok az emberek vannak hatalmon, akiket valóban megillet a hatalom, s ezért a hatalomért dolgozni kell, szívvel-lélekkel. Érezni kell azt, hogy elsősorban kötelességünk a jogok megvédése. A nép vagyonának a megvédése, a társadalmi tulajdon megszilárdítása, az ország gazdasági erejének fokozása, életszínvonalunk emelése, a széleskörű műveltség kialakítása, mind-mind olyan kötelesség, amellyel tartozunk és addig tartozunk, míg élünk. Alkotó szövetség A legtöbb helyen jól halad a patronálási munka A ír A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA 53. PARAGRAFUSA c4 JHíuiijiu' Qfitpkúdán asánj kát- katáuui táni&q.atia cl dolgozó nép iLgyjét szolgáló ttidoi/iáugoj man- kát, aatamlnt a nép életét, kaeea.it, a aaAóiágoi úbrozoló, a nép győzelmét hirdető mííoészetet i minden cendelkezéire álló eszk őzzel elősegíti a néphez kn értelmiség, ki/ef- lődését“ TAMÁS ISTVÁN: cd (Sáuga-teiiger sarkán Bár elröpít a szárnyas képzelet, Hol sirályt sikoly kelti a Napot: Megbontott dalban látlak tégedet, Óh sárgás ringás: pacsirtát röptetsz ott. Nem vágyom már a messzi óceánra. A gyilkos mélytől megremeg szívem. Kombájn, hajóid győztes ritmusára A milliókkal benned él hitem. Itt nem les ránk ,a sóstorkú veszély, Hol kreolra csókolt pacsirtái eged — A Mátra küldött: édeskés feszély Szorít, s én bízom, lásd: dalolok veled! Enyém; miénk vagy drága arany tenger, Mert. megtanuljuk becsülni egymást: Kezet szorítunk — nem lesz különb ember, Közös létünk fizet majd áldomást. Magyar tenger: zöld, sárga ringással, Hol a sok ér s patak egymásra talál — Áradj, áradj hithű csillogással: Kis evezősöd mind nagy hajódra száll. kai a játékokkal játszott, mint a többiek. Nemsokára szép új lakásba költöztek. Pali külön- szobát kapott. Itt nyugodtan rakhatta építőkockáit egymásra. — Anyukám, ha megnövök építő leszek! És már most építette kockáiból a házakat, szebbet, mint az övék. Majd ilyenbe költöznek. ha Pali nagy lesz és valódi anyagból épít. Iskolákat is épített. Itt fog tanulni, hogy jó „építő” legyen. És kórházakat is, ahova a szegény ember is elmehet gyógyulni. Mert akkor nagyapa sem halt volna meg, ha beviszik őt a kórházba. Pali most végezte az ötödik osztályt. Legjobban a mértani és a földrajzot szereti. Tiszta ötös a bizonyítványa. Még mindig építész- mérnök akar lenni, de nem akármilyen. Olyan kitüntetést akar, mint Apának van. LASSÚ KATALIN Megbecsült tagjai államunknak a munkában elfáradt, idős munkások. Megbecsülésükről gondoskodik a nép állama. A képen látható veteránok mellén kitüntetések díszelegnek. A munka hősei ők. Gyakorolják az alkotmányban biztosított jogokat, ömlik az acél, hogy új gyártmányokkal gazdagodjék az ország. Dejtáron az állomás mellett fürge csoport — férfiak, asszonyok — serénykedik. Mérlegelik, s a teherkocsira rakják a fehér, húsos paprikát. A „mester” nincs köztük. Távolabb a paprikaföldön rakják kocsira a gazdag termést. Tolnai János bácsi, a „paprikamester” igen régi, s jó gazdája a dejtári József Attila Termelőszövetkezetnek. Birtoka, — mert hát övé is, az a három és félezer hold, amelyen a termelőszövetkezet gazdálkodik, — éppen ezerszer akkora, mint amennyin annak idején, mint egyénileg dolgozó paraszt gazdálkodott. Jó érzés ilyen nagy birtok gazdájának lenni. Különösen akkor, ha az ember valóban annak érzi magát, s úgy törődik vele, dolgozik rajta, mintha őnélküle nem haladnának egyről a kettőre. Mert Tolnai bácsi így dolgozik. Lelkiismeretesen, szorgalmasan, hiszen néki itt kell megélnie. A munkája után. S ha most még nem is él annyival jobban, mint ameny- nyivel birtoka nagyobb lett, de jól él. Jobban, mint bármikor. A pádon, ahová félre húzódtunk, hogy beszélgessünk, jobban megnéztem Tolnai bácsit. Nem fiatalember már. Valamikor sötétbarna hajába egyre több ősz szál vegyül. De a szeme, az fiatalosan csillogott és korát meghazudtoló hévvel beszélt új életéről itt a termelőszövetkezetben. Sok mindent próbált, míg eljutott a termelő- szövetkezetig. De ilyen nyugodt, biztos élete csak azóta van, hogy eljutott ide. Ilyen nyugodtan, jó érzéssel csak azóta eszi a kenyeret, amióta itt van. A kenyérről aztán megint eszébe jutott a három és fél hold, a régi élet. A két tehénke, amivel a földet szántogat- ta, lassan, óvatosan, mert esténként fejni is kellett az állatokat. Így éldegélt. — Kenyérnek valót egy holdon vetettem. Egész éven át azt a naTOLNAI BÁCSI MEG A KENYÉR pót vártam, amikor zsákban lesznek az élettől duzzadó szemek. Nem volt sok, az igaz, de mégis termett. Nem dolgoztam hiába. Ahogy aztán eleget tett az ember kötelezettségének, maradt is, meg nem is. De any- nyi sohasem volt, hogy nyugodtan nézhettünk volna a tél elébe, hogy kitartson a gabona az újig. Néhányszor sütött belőle kenyeret az asszony. De többnyire csak a boltba jártunk... Ahogy így magyarázott, a távolt kémlelte, mintha onnan bukkantak volna sorra elő az emlékek. Csendesen szólt újra: — Emlékszem, egyszer jó bablevest főzött az asz- szony... Én meg azt csak jó, friss kenyérrel szeretem. Elém is tette az, ahogy szokta, amit a boltból hozott. Én meg ahogyan a számba veszem, csak érzem, nem olyan ez, mint itthon süamit tünk. — Most már nincs bolti kenyér? — törtem meg a csendet, amely Tolnai bácsi szavai után beállott. — Nincs ... vagy legalábbis nagyon ritkán. Csak akkor, mikor az asszonynak sok a dolga s nem ér rá így szombaton sütni. Akkor mondom meg, hadd csak, majd hozunk a boltból — lelkesedett újra a beszédnek Tolnai bácsi. — Mert nem rossz az. Csak hát tudja, a magamfajta parasztember, aki mióta csak felcseperedett, a földdel bajlódik, megszokta már, hogy azt a kenyeret egye, amivel dolgozik az esztendőn át. Különösen, amióta beléptünk a termelőszövetkezetbe. Így beszélgettünk, jobban mondva ő beszélt, én inkább csak néztem a barna, borostásarcú embert, aki a jó gazda büszkeségével magyarázott: — A feleségem is itt dolgozik, velem együtt a szövetkezetben. 443 munkaegységem van eddig. De az év végéig legalább hatszázra számítunk. Várjunk csak — szakította meg a beszéd fonalát, s ujjain számlálni kezdte a még hátralevő hónapokat. Amikor végzett vele, tovább folytatta: — Meglesz biztosan a hatszáz. Csak most augusztusban legalább 100 munkaegységünk lesz, ha nem több, amit ketten csináltunk az asz- szonnyal. Szép pénzt kapunk ezért. Csak az előleg 1400—1500 forint havonként, így kapok. Ehhez aztán még számolni kell a terményt. Csak kenyérgabonából két és fél kilót osztunk. Tíz mázsa nekünk bőven elég az újig, a többivel majd lesz valami ... — Ebből aztán süthetnek kenyeret. Jó kenyeret, biztosan érti a felesége? — Hogy érti-e? Hát már megtanulhatta — nevetett hamiskásan Tolnai bácsi. — Meg aztán — hajolt közelebb hozzám, mint aki titkot készül közölni, — van miből sütnie. Nem igaz? Kapunk bőven. Most is, hogy előleget osztottak, kérdezik, mennyit akarok? Én meg mondom, hogy elég lesz a három mázsa. — Több jár magának, Jani bácsi — így a magtáros. — Tudom én azt, mondtam, majd az év végén viszem a többit. Most elég lesz ez is. Hát látja, ezért élek én nyugodtabban, biztosabban itt, a szövetkezetben. S ezt meg is írhatja, ha éppen kedve tartja... Ezeket mondotta még, s aztán felkelt a pádról,, s oda indult, ahol a termelőszövetkezeti asszonyok, férfi tagok sza- porázták a munkát. Néhány perc múlva már újra ott ült a kocsin, amely a paprikaföldre indult. Pedig dolgozott egész nap szaporán. De csak szaporodjék a munkaegység, hadd legyen nagyobb darab a kenyér. A munkás-paraszt szövetség mögött egyre több nagyszerű tett áll, amelyek azt bizonyítják, hogy ez a szövetség nálunk élő valóság, alkotó barátság. Jelenlegi viszonyaink között legfontosabb feladat, a parasztság számára a mezőgazdaság szocialista átszervezése. S egyik legfontosabb feladata ez a munkásságnak is. A feladatok ismertek, a munka jórészét már elvégeztük, de még szükség van a munkásosztály alkotó támogatására, baráti segítségére. Gyáraink, üzemeink munkássága bebizonyította, már a szervezés időszakában, hogy a parasztság mellett áll, új életének kibontakoztatásában. A munkások a politikai segítségnyújtás mellett gazdaságilag is segítik a megalakult szövetkezetek tagságát. A Salgótarjáni Acélárugyár dolgozói öt termelőszövetkezetet patronálnak a szécsényi járásban. Még május hónapban szocialista szerződést kötöttek a szövetkezetek tagságával, s azóta igyekeznek a vállalásokat teljesíteni. Hetente jár ki patronáló csoport, amely a pártépítés, a KISZ-munka megerősítését segíti elő. Eddig több száz darab ásót, kapát és villát adtak át a szövetkezeteknek jutányos áron. Elvégezték Nógrádsipeken az egyik istálló villamosítását. A kulturális segítségnyújtás is kibontakozik rividesen. Az ÉMÁSZ salgótarjáni igazgatósága és üzemvezetősége a csécsei Madách Tsz-t patronálja. A napokban kaptak egy levelet a tagságtól, amelyből csupán ennyit a segítség jellemzésére: „ ... Köszönetét mondunk azoknak az elvtársaknak, akik szabadidejüket feláldozták azért, hogy irodánkban, istállónkban kigyúljon a fény...” A villamos dolgozók is megkötötték a szocialista szerződést, amelynek eddig becsülettel eleget tettek. A ZIM művek salgótarjáni gyáregységéről már kevesebb jót lehet mondani. Nagyon furcsa, hogy a többéves, hagyományos tradíciókat nem ápolják úgy mint eddig. Négy tsz-el kötöttek szocialista szerződést, de bizony a szerződéskötés óta tehettek volna többet is. A gyár tsz patro- nálási felelőse tud a legkevesebbet az eddig történtekről. S ez elgondolkoztató. A gyár párt-végrehajtó bizottsága ezen a héten tárgyalja meg a termelőszövetkezetek patronálásának kérdését, a szocialista szerződésekben vállalt kötelezettségek eddigi teljesítését, illetve a további feladatokat. Jó lenne ha ezen a végrehajtó bizottsági ülésen túl végre már a tűzhelygy áriak is megemberelnék magukat, hogy ne kerülhessen arra többet sor, hogy a patronált termelőszövetkezetek tagsága és vezető- séeg kifogásolja a patronálok gyenge munkáját. —I ól halad a termelő- I szövetkezetek patro- J nálásának munkája a Salgótarjáni Üveggyárban is. A gyár dolgozói szocialista szerződést kötöttek Ságújfalu, Karancsság, Szalmatercs és Piliny községek termelőszövetkezeteivel. A dolgozók vállalták, hogy Ö50 munkaórát biztosítanak a termelőszövetkezetekben adódó különböző műszaki munkák elvégzésére. Ebből a vállalásból 320 munkaórát már teljesítettek, de az év végéig teljesítik a hátralevő 230 munkaórát is. E munkák mellett az aratási munkák elősegítésére külön vállaltak a gyár dolgozói 600 munkaórát, amelyből eddig 450-et teljesítettek az eddig lezajlott aratási, illetve cséplési^ időszak alatt. Az eddigi műszaki és egyéb munkálatok elősegítésével közel tízezer forint értékben dolgoztak a gyár munkásai a termelőszövetkezetekben. Emellett a munkák mellett például elkészítettek a munkások egy anyaghordó szalagot az istállóépítkezéshez és egy vízhordó lajtot. A gyár gépkocsija és dömperje 100 munkaórát dolgozott az építkezéseken. Persze az üveggyáriak nemcsak gazdasági vonatkozásban nyújtanak segítséget a termelőszövetkezeteknek. A szocialista szerződések alapján kéthetenként az üzem aktívái meglátogatják a patronált termelőszövetkezeteket, ahol politikai nevelőmunkát végeznek. Ezt a munkát nagyobb időközökben — havonként — elvégzi a párt, a szakszervezet és a vállalat vezetősége is. K ulturális téren a megállapodások alapján adnak segítséget a tsz-eknek. Évente két kulturális műsorral és egy barátságos, úgynevezett hírverő : labdarúgó-mérkőzéssel kedveskednek a termelőszövetkezetek tagságának. Az alkotmány napját közösen ünnepük a termelőszövetkezetek tagságával. A salgótarjáni ünnepségekre 24 termelőszövetkezeti tagot hoznak be vidékről, és innen pedig hat dolgozó megy ki a szövetkezetekbe. Egviitt született az Alkotmánnyal 1949. augusztus 20. Emlékszel? Ezen a napon ismerkedtünk meg, ez a nap font össze bennünket. És most már örökre összekapcsol bennünket kisfiúnk. S ragyogva néztek az újszülöttre. Az új mama kimerült volt, de örült. Megfogta férje kezét: Miért nem mész... a gyűlésre? Menj csak... Már nem leszek egyedül. S a boldog apa estére a kis lakásba is elhozta a boldogságot: — Könnyű lesz már nevelni a kisfiúnkat. Segít az új Alkotmány. A mi Alkotmányunk. S a szöszke-bodros fejű csöppség nőtt. Óvodába, szép melegbe, kedves nevelők, gyerekek közé járt. S ő már soha nem érezte, hogy ő nem olyan, mint a másik — csak azért, mert az kastélyban lakik, ő meg csak egy kis házban. Az új Alkotmány eltörölte a lépcsős különbséget. A kis bodrosfejű Palika ugyanannyit kapott enni, mint az óvodában bárki, ugyanazok-
