Nógrádi Népújság, 1960. június (16. évfolyam, 44-52. szám)
1960-06-15 / 48. szám
4 NÓGRÁDI NlPÜJSAS 1960. június 15. ♦ ciz idhi is nieyrejulezU^x a niezóíjaítdaiáíji (Lolípoícók taLáLkozáfát Immár másodszor rendezik meg a mezőgazdasági dolgozók lassan hagyományossá váló találkozóját Balassagyarmaton e hó 26-án. Tavaly rendezték az első találkozót, amelyet siker kísért, s ezév- ben is reményekre jogosító készülődés előzi meg termelőszövetkezeti. állami gazdasági, erdőgazdasági, gépállomási dolgozóink, agronómusaink, egyéni parasztjaink találkozóját. A rendezők már hetekkel ezelőtt megkezdték a szervezést, hogy az idei találkozó szebb, impozánsabb legyen, mint a tavalyi. A mezőgazdasági dolgozók seregszemléje lesz ez a találkozó, ahol a látványos kultúr- és sportműsor mellett elbeszélgetnek a dolgozók a napi kérdésekről, időszerű mezőgazdasági feladatokról. A felvonulással kezdődő találkozó résztvevői meghallgatják Dobi Ferencnek, a MEDOSZ Pest-Nógrád megyei Területi Bizottsága titkárának beszédét, majd megkezdődik a találkozó szórakoztató része. Egyelőre érdekességként csupán azt említjük meg, hogy a két társ-megye lovasbajnokságöt és bemutatót is rendez, amelyen résztvesznek az olimpiai keret tagjai. A találkozót nagy érdeklődés előzi meg a mezőgazdasági dolgozók körében. Jubileum előtt... Tízéves a Gyógyszertár VállalatBalassagyarmaton, a Kossuth Lajos u. 2. sz. egyszerű épület falán fekete táblán aranybetűk hirdetik: Nógrád megyei Tanács Gyógyszertári Központja. A forgalmas utca békés járókelői talán nem is gondolnak arra, hogy a hatalmas tölgyfakapun túl, néhány — tágasnak a legjobb indulattal sem nevezhető — irodahelyiségben a közegészségügy pár tucat névtelen katonája az egész megye zavartalan, mind mennyiségileg, mind pedig minőségileg kifogástalan gyógyszerellátásán fáradozik. Államunk 1950-ben — a múlt káros örökségeként — korszerűtlen, elhanyagol állapotú, rosszul felszerelt a modem követelményeknek közel sem megfelelő gyógyszertárakat vett át, s ezzel jelentős anyagi tehertételt vállalt magára Az úgynevezett törpegyógyszertárak fejlesztése, az észszerűség követelte földrajzi áttelepítések végrehajtása, a hálózat általános korszerűsítése, a különböző nagymérvű helyreállítási munkálatok elvégeztetése bizony sok pénzt emésztett fel. Kormányzatunk áldozat- készsége nem bizonyult hiábavalónak, az általános fejlődés imponáló ütemét számos mérföldkő jelzi. A központhoz jelenleg 31 gyógyszertár tartozik, közülük 26 községekben teljesíti áldozatos hivatását. Nagybátpny és Tar új gyógyszertárat kapott, Barnán javítani akarnak a hibákon A Nógrádi Népújság június 4-i számában részletesen foglalkozott az Állami Déryné Színház egyik legutóbbi bemutatójával, „Színházas lakodalom Bámán” címmel, amelyben az előadás egyes nézőire és a jelenlegi kulturális viszonyokra nem éppen elismerő megállapítások szerepelnek. Örvendetes dolog, hogy a községi tanács a kifogásokra azonnal felfigyelt, a bírálatot helytállónak tartja, s a helyzet kedvezővé tételével kapcsolatosan a végrehajtó bizottság titkára az alábbi tájékoztatót juttatta el szerkesztőségünkhöz: „Hogy az előadás nem éppen úgy sikerült, ahogy a Déryné Színház művészeivel együtt mi is szerettük volna, annak oka abban keresendő, amit a Nógrádi Népújság is megemlített, hogy a kocsma a kultúrházzal egy fedél alatt van." A községi tanács, — ahogy Gajdár Béla vb. titkár a továbbiakban közli — már sokat gondolkodott ezen a helyzeten, s három esztendeje azon fáradozik, hogy megépíthesse új művelődési házát. A terv valóraváltásához csak ebben az esztendőben tud hozzálátni, de a teljes munkához éppen másfélmillió forintra van szükség. Nehezíti a szép terv végrehajtását az is. hogy a termelőszövetkezeti községgé lett Bámán a tsz építkezések is erre az időszakra esnek, s igen meggondolandó, melyiket kell előbb- revalónak tartani? „Mindenesetre a község igazi művelődési otthona az lesz, amelyhez mind a fiatalok, mind az öregek társadalmi munkájukat, községfejlesztési hozzájárulásukat ajánlották fel, — erről majd elmondhatjuk, hogy mi emeltük pártunk és kormányunk áldozatos segítségével” — vélekedik helyesen a vb. titkára. Elmondja a levél azt is, hogy a községben ma még bizony sok a pótolnivaló kulturális téren, — bár a fejlődés a felszabadulás óta eddig is jelentős mértékű az élet minden területén. A dolgozók munkásszállító autót kaptak, jó országút vezet a faluhoz, elérkezett Bámára is a villany, a mozi, a televízió. „A községi tanácsnak, — vallja Gajdár elvtárs_ , amit látnia kell a Nógrádi Népújság cikke nyomán, — nagyon sok. Látnunk kell elsősorban a kultúrház építésének sürgősségét, aminek rendelkeznie kell korszerű könyvtárral, a fiataloknak igen hiányzó KISZ helyiséggel. Kell párthelyiség a községben, óvoda, nevelői lakás, orvosi lakás és kell nem utolsó sorban új tanácsháza. Ezek volnának azok az „apróságok”, amik még hiányoznak, de annyira, hogy add meg uram teremtőm, de máris! így aztán jelenleg nemcsak azon kell a tanácsnak és az egész falunak gondolkodnia, hogy a kultúrház a kocsma mellől elkerüljön, de a fentebb említett célok megvalósításán is. A fegyelem kérdésével pedig a továbbiakban a legmesszebbmenőkig foglalkozni kívánunk annak érdekében, hogy az előadások a jelenlegi környezetben is megfelelő légkörben kerülhessenek a közönség elé. Ehhez a Déryné Színház irányítóinak segítségét is kérjük s akkor bizonyos. hogy Bámára sem. esztendőnként látogatnak majd el.” A bámai községi tanács azt ígéri, hogy a jövőben az eddiginél jóval fokozottabb támogatást kíván nyújtani a vendégként érkező Déryné Színháznak, s éppen ezért méltányos, hogy ezt az ajánlatot a színház is kellőképpen értékelje s a következő időkben az eddiginél több kultú- rálódási lehetőséget nyújtson azoknak, akiknek igen nagy szükségük van rá, akik közül a helyes neveléssel bizonyára egy idő múltán sokan a kocsma helyett a művelődési otthont választják igazi otthonul. (b. t.) átszervezés folytán Diósjenü is hasonló létesítménnyel gazdagodott. Az államosítás előtti „maszek patikák” emlékét már a múlt fátyla borítja. Mai gyógyszertáraink zöme minden tekintetben megfelel a legkorszerűbb követelményeknek A fejlődés mérvét jellemzően mutatja, hogy amíg 1950 előtt mindössze 8 helyen volt megoldva a vízszolgáltatás — amely köztudomásúlag nélkülözhetetlen alapja a higiéniának —, addig jelenleg már 20 gyógyszertár élvezi a vízvezeték áldásait. S itt a hangsúly a „jelenleg” időhatározón van, hiszen a távlati tervek keretében ez a probléma egyszersmindenkor- ra megoldást nyer. A fejlődés velejárója az a tény is, hogy ma már 22 gyógyszertárhoz kényelmes szolgálati lakás is tartozik! Amíg az államosítás előtt megyénkben összesen 34 gyógyszerész dolgozott, pillanatnyilag 71 fő tevékenykedik. 1950-ben vizsgázott gyógyszerésztechnikusok egyáltalán nem léteztek. Most 34 technikus segíti az egyre növekvő igények kielégítését, s számuk még ez évben újabb 18 fővel növekszik majd. A forgalom növekedését hűen szemlélteti két statisztikai számadat: amíg 1951-ben 7 664 000 forint volt az összforgalom, addig az elmúlt évben elérte a 22 237 000 forintot, tehát közel háromszorosára emelkedett. A patikák ellátása a központi gyógyszertárakból történik, ahonnan 2 hetenként — rendelés alapján — tehergépkocsikon ■ szállítják ki a készítményeket. Sürgős esetekben, hiánycikkek jelzésekor természetesen az expediálás azonnal végbe megy. A központi raktár több havi szükségletnek megfelelő mennyiségű gyógyszert tárol, illetve készletez. Megyénk gyógyszerellátása — az Egészségügyi Minisztérium 1959. évi értékelése szerint — országos viszonylatban is jó. A hazánkban jelenleg gyógyszertári forgalomba kerülő bel- és külföldi készítmények kivétel nélkül mind kaphatók. A magyar gyógyszeripar nemzetközi jóhírnevét csak öregbíti az a tény, hogy egyre csökkenő tendenciát mutat a külföldi gyártmányok forgalma. Az eredményes munkát fémjelzi, hogy tavaly a Fővárosi Gyógyszertári Központ után csak a Nógrád megyei teljesítette azt a szakmai szintet, amely a „kiváló központ” büszke cím elnyeréséhez szükséges. A termelőszövetkezeti mozgalom örvendetes arányú fejlődése magával hozta a társadalombiztosítási szolgáltatásokra jogosultak számának szinte ugrásszerű emelkedését. Ez viszont a gyógyszer- igények további fokozásával jár együtt. Jellemző, hogy 1951-ben például megyei viszonylatban az egy főre eső gyógyszerfogyasztás „csak” 33,40 forint összegű volt, 1959-ben pedig már meghaladta a 96 forintot. Szervezett formál- öltátt a gyógyszerészek szakmai és politikai továbbképzése is. Központi tematika alapján készült előadásokat hallgatnak meg havonként Balassagyarmaton és Salgótarjánban, részben helyi, részben pedig fővárosi előadók tolmácsolásában. Ez irányban nyilvánul meg az 1958-ban alakult gyógyszerész szakcsoport tevékenysége is, amely legfőbb feladatának tekinti a modern gyógyszerésztudo- mámy fejlődésével kapcsolatos újabb és újabb problémáknak vitafórumot teremteni. Ezenkívül kéthetes időtartamú központi továbbképzés is folyik' Budapesten kutatólaboratóriumokban és egyetemi intézetekben. A követekezetes nevelőmunka gyümölcseként a gyógyszerészek társadalmi életbe történő aktív bekapcsolódása is egyre szélesedő méreteket ölt. Sokan tevékenykednek a népfront-mozgalomban, a szakszervezetekben, a légoltalom vonalán és az egészségügyi állandó bizottságokban. Sajnos, a községi gyógyszerészek serénykedése mellett városi kollégáik egy részének mozgalmi élete még mindig eléggé se- kélyes, érthetetlen passzivitástól terhes. Pártunk és egészségügyi kormányzatunk pedig nem fukarkodik az anyagi, az erkölcsi megbecsülés kinyilvánításával sem. A megye gyógyszerészei között kormánykitüntetésse! rendelkező is akad. Egy „Kiváló gyógyszerész” és két „Érdemes gyógyszerész” mellett 16-an „Kiváló dolgozó” címmel dicsekedhetnek. Az „Egészségügy kiváló dolgozója” kitüntetés díszíti az egyik községben dolgozó gyógyszerész mellét. Az egyéb beosztású dolgozók között 17 kiváló dolgozó akad. A fejlődés méltó a szocialista építés terén elért egyéb sikereinkhez. A Gyógyszertári Központ vezetői azonban már a jövő terveit kovácsolják. Gyürky Zoltán Cserepes István képeiből rendeznek kiállítást Salgótarjánban A művészetszerető közönség köreiben sokat hallunk a készülő Cserepes-kiállításról. A kiváló proletárművész posthu- mus anyagából nemrégiben rendeztek bemutatót a budapesti Ernst Múzeumban. A muzeális értékű gyűjtemény legszebb darabjait a közeljövőben a főváros után elsőnek Salgótarjánba szállítja a Műcsarnok. Méltán előzi meg a nagy érdeklődés ezt a nem mindennapi tárlatot. Cserepes István azok közé a tehetséges, sokat Ígérő művészek közé tartozott, akiknek munkássága a régi rend hátrányos kultúrpolitikai viszonyai között nem bontakozhatott ki méltó módon. De nagyrahivatott képességeit mégis jól szemléltetik képei. A külvárosokról, gyárnegyedekről készített festmények, a lírai érzékenységét szemléltető tájképek, a szellemesen egyszerű, de sokatmondó csendéletek, A készülő salgótarjáni tárlaton mintegy félszáz festménye szerepel majd. Olajfestmények, aquarellek, grafikai munkák, valamint rajzok és vázlatok. A június 19-én sor- rakerülő ünnepélyes megnyitón — a Városi József Attila Kultúrotthonban — bizonyára ott lesz mindenki, aki a magyar képzőművészet egyik nagytehetségű, de tragikus sorsú, jeles mesterének életművét érdeklődéssel, tisztelet- teljes megbecsüléssel számba- venni kívánja. Július 3-án rendezik meg a munkás dalkörök találkozóját A Szakszervezetek Megyei Tanácsának kulturális munkabizottsága végérvényesen elhatározta, hogy a mozgalmi dalosok találkozóját július 3-án, vasárnap rendezi meg A volt mozgalmista dalosok részéről igen nagy érdeklődés nyilvánul meg a találkozó iránt, amit bizonyít az is, hogy eddig közel száz Salgótarjánban és környékén működött veterán dalos jelentkezett a találkozóra. A dalostalálkozo híre túljutott mar a megye területén, amit bizonyít Deák János móri lakos levele is. Deák elvtárs valamikor szintén itt élt és részt vett a mozgalmi dalkörök egyikének tevékenységében. A következőket írja: „... Tisztelt Elvtárs, ha valami nem jön közbe, szeretnék ott lenni, mert mindig szerettem a dalkört, itten is tizenöt évig daloltam, aztán feloszlott... ■.. Kérem Elvtárs, tudassák velem egy levélben, legalább két héttel előbb, hogy meglesz-e tartva a találkozó, s addig is üdvözlöm minden régi és még nem ismert elvtársakat is.” A kulturális munkabizottság jelenleg még szervezi, a résztvevőket és rövidesen kidolgozza a végleges programot. A veterán dalosok szereplése mellett fellépnek különböző felnőtt és ifjúsági dalárdák is. Legutóbb a ma- gyarnándori és sziráki KISZ énekkarok jelentették be részvételüket a munkásmozgalmi dalkörök találkozójára. Merre most tovább?... B izony, a felszabadulás óta eltelt másfél évtized alatt s — különösen jól mérhető módon az utóbbi esztendőkben, — rengeteget változott kultúrcsoportjaink arculata. Az egykori katolikus legényegyletek, különféle szervezetek magamutogató műkedvelőit, a külföldiek számára kirakati babákká cicomázott, hazug magyarkodást árasztó gyöngyösborétásokat falusi színpadainkon művészkedő fiatalok váltották fel. A háború utáni első esztendőkben kicsit nehéz volt ez az átváltás. Jónéhány helyen akadtak olyanok a csoportok tagjai és vezetői között is, akik görcsösen ragaszkodtak a színjátszó színpadokon azokhoz a selejtes népszínművekhez, amelyek felett pedig már jónéhány évtizeddel ezelőtt eljárt az idő. És az is igazság, hogy ekkortájt még alig akadt egy-két új, korunkat tükröző írásnál több, nemcsak kultúrcsoportjaink, de hivatásos színházaink rendelkezésére sem. A színpadi anyag válságán elsőként az akkori Magyar—Szovjet Társaság igyekezett túljuttatni kultúrcsoportjainkat, amikor szovjet darabok magyarra fordítását vállalta, s ehhez a jó törekvéshez csatlakozott 1950-től „Színjátszók könyvtára” kiadványsorozatával a Népművészeti Intézet. A kiadványok hamarosan komoly népszerűségre tettek szert, s íróink is mindinkább kedvet kaptak, hogy a műkedvelők számára könnyen értelmezhető és hasznosítható darabok alkotásához lássanak. Tamási Áron, Veres Péter, Füsi József, Balázsi Sándor, Ilyés Gyula voltak ezen a téren a kezdeményezők s örvendve tapasztalhattuk, hogy a giccs, a hamis romantika mindinkább háttérbe szorul. Sajnos, az 1956-os ellenforradalom kultúrpolitikánk területén is mérhetetlen rombolásokat okozott. Az irodalmi szemét újból felszínre hányódott s szívós munkát kellett végezni, hogy ezt a szemetet eltakaríthassuk csoportjaink útjából s egészséges levegőt teremtsünk kulturális életünkben. M a már a kulturális szemlék tapasztalatai nyomán bátran mondhatjuk, hogy nincs okunk aggodalomra. Kultúrcsoportjaink szellemben, a műsorválasztás okosságában is magukra leltek, jó utón járnak. De van még egy dolog, ami elgondolkodtató. amiről érdemes beszélni, sőt, vitázni, nevezetesen az: játszanak-e hivatásos művészek számára is komoly erőpróbát jelentő háromfelvonásos darabokat a színjátszók, vagy a csoportok rendezői egyfelvo- násosok betanításával a műpártoló hajlandóságot, szeretetet fejlesszék inkább — és elsősorban tagjaik sorában? Számos szakember ez utóbbi nézetet vallja helyesnek s valóban elgondolkodtató, ha mégoly jóképességű csoportokkal találkozunk is, mint a salgótarjáni bányászoknál, a pásztói gépállomásnál, vagy a balassagyarmati kultúrotthon színjátszóival, — helyes-e a mindenáron háromf elvonásos művekre irányuló törekvés. Valóban van néhány olyan izmos képességű együttese a megyének, — mint az előbb említettek többek között —, amelyek hozzáfoghatnak igen bátor vállalkozásokhoz is, de ezeknek sem szabad elhanyagolni és lebecsülni az egyfelvonásos színpadi műveket, amelynek régebbi irodalmunkban is jó hagyományai vannak, Kisfaludytól Heltai Jenőn keresztül, egészen máig. Nem baj az, ha megfelelő művészgárdával, érett együttessel nagyszínpadi műveket használunk a nevelésre és szórakoztatásra, de azok a kisebb színjátszó csoportok, amelyek 8—10 emberrel, s rendszerint alkalmanként egybeverbuváltakkal rendelkeznek, felesleges János vitézt, Néma leventét, Csárdás királynőt a nézőtérre erőltetni. Keressék csak, — és ezek feltétlenül itt keressék, az egyfelvonásosok gazdag birodalmában a sikerhez vezető utat. A balassagyarmati Irodalmi Színpad, — pedig dicséretes erőket vonzott magához, nem restellt például most sem egyfelvoná- sossal, Mikszáth: A kántor fia című elbeszélésének dramatizált változatával közönség elé állni. És komoly sikert aratott. Bátran követhetik a kisebb gárdák is, — mert ez a példa — jó. S most merre tovább? — ez a kérdés a kulturális szemle erőpróbája után —, hogy újabb lépést tehessenek előre csoportjaink. Igaz, általános a panasz, hogy 1956 óta megcsappant az egyfelvonásos művek száma, ez erősen így igaz. A Népművelési Intézet színjátszóknak szánt könyvtári sorozata megszűnt, csak elvétve jelennek meg ilyen kiadványok, azok is jórészt egyes alkalmi eseményt szolgálnak. Nos, az a feladat, hogy színjátszóink se várják a sültgalambot, rendezőiken, vezetőiken keresztül jelentkezzenek igényükkel az illetékes szerveknél, hogy indítsa meg újból rendszeres kiadványait mind a Népművelési Intézet, mind a SZOT, mind a KISZ és mindaz a társadalmi szerv, amely az ellen- forradalom előtt oly bőséggel adta anyagát a csoportok kezébe. S azon sem ártana elgondolkodni, hogy más megyék példájára a Nógrád megyei tanács is miért ne jelentethetne meg időnként egy-egy hasznos műsorgyűjteményt színjátszóinknak. Mert kórusainknak, táncosainknak a pedagógusaink között sok hozzáértő nevelője akad, színjátszóink azonban a szakirányítás terén jóval mostohább helyzetben vannak. A jó és okos műsortanácsadással, darab-javaslatokkal elsősorban őket kell támogatni. (barna)
