Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)

1960-04-16 / 31. szám

1960. április 16. NÓGRÁDI NÉPÜJSÁG 3 Emberbözelségbea Mit kaptak az építőipari dolgozók a borítékon kívül? Pártunk és kormányunk in­tézkedései révén a szociális juttatások köre egyre széle­sedik. Államunk évről évre nagyobb összeget fordít la­kásépítkezésre, kulturális épü­letek létesítésére, kórházak stb. építésére és ezek fenn­tartására. Ezenfelül az egyes állami hivatalok is komoly összeget használnak fel a szo­ciális normák biztosítására. Különösen sokrétű a szo­ciális ellátás az építőiparban, Hatalmas összeg: 21 400 000 forint került kifizetésre 1959. évben a törzsbéren és a 15 százalékos idénypótlékon kí­vül a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál — szo­ciális ellátás címén. Az Építő­ipari Vállalat dolgozói a kö­vetkező juttatásokban része­sültek : 1. Szociális teher, amely a törzsbér és idénypótlék 49,6 százaléka. Ebbe a fogalomba tartozik a bérkiegészítő fizetés és bérpótlék (2 998 000 forint). A családjuktól távol élő dol­gozóknak fizetendő napi 6 forint, vagy ahol üzemi kony­ha nincs, ott napi 10 forint különélési pótlék (1 068 000 forint). A munka- és védő­ruha juttatás költsége (458 000 forint). A vállalat hozzájáru­lása az üzemi étkezéshez (1 179 000 forint). További közvetett juttatás a dolgozók helyett fizetett SZTK járulék és illetményadó (8 004 000 Ft). Nem mindennapi találko­zóra került sor szerdán a Salgótarjáni Acélárugyárban. Ellátogattak a gyárba a vi­déki dolgozók körzeti orvo­sai, akik eljöttek, hogy meg­ismerkedjenek a kis falvak­ban lakó dolgozók munka­helyével, problémáival. Ä találkozót a szakszer­vezeti bizottság kezdemé­nyezte, melyet a körzeti orvosok nagy örömmel fogadtak. Ezt bizonyítja a közel 30 orvos megje­lenése is. A vendégek az üdvözlések után megtekintették a gyá­rat, s utána a művelődési otthonban elbeszélgettek a dolgozókkal, kik élesen bírál­ták az álbetegeket, s kérték az orvosok segítségét e kór Most változott a kép. Nem zúg a fúrógép, nem zörögnek a csillék, pihennek a lapátok, csákányok. Sándor István ifi. Gyula-bányai szocialista bri­gádjának munkahelye ezen az estén csendes. Mákkai Já­nos harmadvezető most más­féle utasítást ad Pányta Im­re és Kapusi Sándor brigád­tagoknak. Mert brigádot ké­peznek ők most is — annyi különbséggel, hogy nem a szénnel rakott csillét továb­bítják, hanem gőzölgő étellel megrakott tányért lesznek a fehérre terített asztalra. Most nemcsak ünnepelnek ők, ha­nem vendéglátók is. Abból az alkalomból, hogy a brigád az egyik legnagyobb kitünte­tést nyerte el, hogy méltóak lettek a szocialista brigád cím viselésére, kis ünnepsé­get rendeztek. — Kettős a célja mai ösz- szejövetelünknek — mondja Sándor István ifj., a brigád­vezető. — Az egyik az, hogy egyéves munka gyümölcsét ünnepeljük, a másik az. hogy tovább mélyítsük a kollektív szellemet, hogy megbeszéljük további tennivalónkat. Mert munkánk, az van bőven. Most is felelősségteljes fel­adatot bíztak ránk. A III-as bal-ereszkében fejtés előké­szítésén dolgozunk, s ez az új terület mintegy két évre biztosít szenet. Ma ünnepe­lünk. de a holnap új csatára hív bennünket. Itt van minden brigádtag. Senki sem hiányzik innét sem. A pontosságot, a fegyel­met megtanulták a bányá­ban, s ez a fegyelem jellem­2. A dolgozók jelentős ré­szét naponta, vagy hetenként szállítják lakóhelyéről munka­helyére. Ilyen címen 1959. év­ben 3 095 000 forintot fizetett ki a vállalat. Ez az összeg 12 százalékát teszi ki a törzsbér­nek és idénypótléknak. 3. Azok a dolgozók, akik lakóhelyükre naponként ha­zatérni nem tudnak, a válla­lat korszerű munkásszállásain nyernek elhelyezést. A mun­kásszállások fenntartási költ­sége 1 780 000 forintba került. A munkáslétszám növekedé­sére való tekintettel az építő­ipari vállalat 1959. őszén hoz­zákezdett egy 250 fős, kor­szerű szálló építéséhez, amely még ez évben befejeződik. Ennek építési költsége közel 10 millió forint. 4. Nyereségrészesedés címén — -------------------------­Eb ben az évben is, akár az elmúlt években, képvisel­ve lesz a Salgótarjáni Acél­árugyár a hamarosan meg­nyíló Budapesti Ipari Vásá­ron. Az elmúlt évhez hason­lóan a gyár termékei a KGM 20 X 25 m-es vasvázas pavi­lonjában nyernék eülhelyezésit. Mint Lichner elvtárs tájé­teljes megszüntetéséhez; Az orvosok Ígéretet tettek e se­gítségre, s kérték, a most létrejött baráti kapcsolat további mélyítését. Mint mondották, az álbete­gek, a táppénzcsalók ellen csak közös összefogás vezet eredményhez. De emellett több egyéb más fontos kér­désről is elbeszélgettek. A találkozó baráti légkör­ben zajlott le. Eltekintve át- tól, hogy jelentős segítséget ad a jövőben az álbetegek leleplezésében, tovább erősí­tette az értelmiségiek és a munkások barátságát. S ez a barátság minden bizonnyal kedvezően érezteti majd ha­tását a jövőben. 2 468 000 forint került kifize­tésre. A vállalat valamennyi dolgozója 21 napi átlagbérnek megfelelő összeget kapott, ezenkívül a vállalatnál eltöl­tött évekre évenként 5 száza­lék pótlék is elszámolásra ke­rült. 5. Végül a vállalat segély­alapjából és igazgatói alapjá­ból 390 000 forint került a dolgozókhoz közvetlenül, vagy közvetve. A fentiekből kitűnik, hogy a borítékban kapott fizetésen felül (törzsbér -j- idénypót­lék) dolgozóink még 79,4 szá­zaléknak megfelelő plusz juttatásban részesülnek. A fenti tények is azt bizo­nyítják, hogy pártunk és kor­mányunk mindent megtesz annak érdekében, hogy dol­gozóink életszínvonala állan­dóan, fokozatosan emelkedjen. koztatott, a pavilon építését már megkezdték, s a gyár­ban is megindult a készülő­dés. Ebben az évben nem lesz teljesen különálló kiállítása a gyárnak. A kiállítás fő sa­játossága a KGM vállalatok munkájának összegezése lesz. Bemutatásra kerül majd töb­bek között a vas útja az érc­től a készáruig láncszerűen. Ebbe a láncfolyamatba a gyár is bekapcsolódik. Több készáru szerepel majd a vas célja kiállításban. A csarnokban öt nagymé­retű üvegezett vitrin lesz el­helyezve, amelyben egyes KGM vállalatok mutatják be munkájukat szemléltetően. Az acélgyár is kapott egy üvegezett vitrint a csarnok­ban-. A betnine elhelyezendő' áruik a szalagvas, szeg, GSZ-i áruk. A kiállításra kerülő áruk felölelik a gyár legfon­tosabb gyártmányait, s bete­kintést nyújt majd a látoga­tóknak a gyár munkájáról. Emellett természetesen több tabló mutatja majd a fejlő­dést, amelyet az elmúlt -15 ev során értek el. Bár az idei ipari vásáron szerény keretek között, mutatják be munkáikat, de tudják, a ki­állított tárgyak minden bi­zonnyal elismerést nyernek. Cenki sem tagadhatná, ^ hogy akár a legutóbbi időkben is ne értünk volna el eredményeket a vezetők és a dolgozók közötti kapcsolat további javításában, egészen közelről: az emberséges mun­kastílusban, az emberi maga­tartásban. Lemérhetjük ezt életünk számtalan jelenségén. Vehetjük példának a termelő­szövetkezeti mozgalom sike­res térhódítását megyénkben, beszélhetünk a termelési ered­ményekről az iparban, az új élüzemekről, a zászlóval és oklevelekkel jutalmazott vál­lalatokról. Bizonyítja ez, hogy a dolgozók mind bát­rabban és követlenebbül ke­resik fel vezetőiket, hogy el­mondják személyes, vagy tár­sadalmi vonatkozású észrevé­teleiket, javaslataikat. A még­növekedett politikai aktivitás is tanúja lett ennek. Ez így is van rendjén, hi­szen ez az emberi munka­stílus a párt életének, mun­kájának olyan alapvető vo­nása, amely nélkül az el­múlt három évben elért si­kereket meg sem közelítettük volna. Amikor erről a kér­désről esik sző, bizonyára többet használunk az ügynek, ha szót ejtünk azokról a je­lenségekről, amelyek kiütköz­nek, elkülönülnek ettől az ál­talános helyzettől. Szót kell ejtenünk erről mindenekelőtt azért, mert a bürokratikus munkamódszerek lehetősége, veszélye megvan. Néhány legutóbbi ta­pasztalat is arra hívja fel a figyelmet, hogy az ember­séges magatartás, a munkások, a dolgozók felfogásának és életmódjának megfelelő mun­kamódszer nem minden veze­tőnél vált még egyedülivé, tel­jessé. E ^gyik fontos beosztásban levő vezetőnk például elfelejt­kezett arról, hogy egész éle­tét, munkáját, magatartását illetően milyen felelősséggel tartozik a dolgozóknak. Meg­engedett magának olyan el­járásokat, amelyek teljesen távoláéinak a kommunista, a becsületes emberi életmód­tól. Más helyeken az ta­pasztalható, hogy némely ve­zetők, a vezető és a beosztott közötti viszonyt rendkívül helytelenül értelmezik: vala­miféle háromlépéses távolsá­got alakítottak ki, amelynek hatása nem kétséges. Elszige­telődnek, eltávolodnak a mun­kásoktól, mindennapi gond­jaik, örömeik iránt érzéket­lenné válnak. A számok, a Nádasdi Sándort, mint ifjú vőlegény jelöltet, Franka Jó­zsefet, mint a legvidámabb brigádtagot „ugrasztották” bányászosan, úgy bányász­módra, azért a munka komo­lyabb vége került állandóan szóba. Volt olyan is, aki már megunta az állandó munkát, aki már azt kérte: — Hát barátaim, beszélges­sünk is már, ne dolgozzunk mindig — s magasba emeli a poharát, — a brigád egész­ségére! — mondja. Volt miről beszélgetni ezen a baráti összejövetelen. Mert nemcsak a múltba néztek vissza, hanem a jövőt is ke­resték. Megvitatták: milyen felelősséggel jár e kitüntetés, mit és hogyan kell csinálni a jövőben azért, hogy mél­tóak is maradjanak a szo­cialista brigád címre. Sok mindenben döntöttek is. Pél­dául abban, hogy mindenki tanul valamilyen iskolában. Kinek-kinek a képessége sze­rint. Megegyeztek abban, hogy részt vesznek a szak­mai és politikai oktatásokon, meg abban, hogy a kollek­tív szellemet most már a brigádon túl viszik: bevon­ják a közös életbe az asszo­nyokat is. Legyenek ők is jó barátok — a szocialista együttélés megköveteli ezt. És a brigád képes lesz a na­gyobb feladatok megoldására is. Későre járt az idő. Beszél­getés közben az ének is fel­hangzott, s daloltak örömmel, boldogan. Somogyvári László gépek, a megoldandó felada­tok között elhomályosul az ember, aki végeredményben mindezeket végrehajtja. Az ilyen légkörben természetesen a javaslatok, a bíráló meg­jegyzések sorsa kétséges, meg­található a sértődöttség, a bírálat elfojtására irányuló törekvés. Sajnos olyan esetek­kel is találkozni — egyre rit­kábban —, amikor egyes ve­zetőktől valósággal félnek, nem szívelik fellépését, modo­rát, hangnemét. Az ilyen sú­lyos eset a legjobb szándék mellett is rendkívül sokat árt ügyünknek. Nem arról van szó, hogy egy-egy vezető elvtelen kap­csolatot valósítson meg a be­osztottjaival, a dolgozókkal. Sőt, éppen arról, hogy a párt elvi általános politikájának alapján maguk is igyekezze­nek mind többet elsajátítani és megvalósítani abból az emberséges munkastílusból, amely dolgozóink körében olyan nagy megelégedést és elismerést vált ki. Tiszteljék, becsüljék a dolgozók a ve­zetőket, de úgy, hogy nyíl­tan és őszintén beszéljenek előtte. A vezetők és dolgo­zók gondja, öröme legyen kö­zös, a köztük levő kapcsolat, az egymás iránti megbecsülés alapján erősödjék. Semmit sem von le egy vezető maga­tartásának és munkájának ér­tékéből, sőt csak növeli azt, ha rendszeresen időt talál arra, hogy emberi hangnem­ben közvetlenül beszélgessen a dolgozókkal, érdeklődjön problémáikról. Necsak utasí­tani tanuljon meg a vezető, de meghallgatni azokat is, akik végrehajtják az intéz­kedéseket. N yilvánvaló, hogy ahol az elbizakodottság, a meg­nyugvás üti fel a fejét, ott ilyen munkastílusról, az em­berközelségnek erről a kívá­natos megvalósulásáról nem sok szó eshet. Az a vezető, aki akár munkájában, akár magatartásában eltér ettől az irányvonaltól nem sok er­kölcsi alapot érezhet magában, hogy munkatársaival közvet­len kapcsolatot alakítson ki. Ezt még csak súlyosbíthatja az a dolog, amikor itt-ott ér­tetlenséget, érzéketlenséget, a saját hibájuk iránti vakságot tapasztaljuk. Ezek mind olyan tényezők, amelyek a kritikai légkör, az őszinteség, a sze­rénység komoly akadályai. Abban, hogy egyes vezetők munkája és magatartása mindinkább megfeleljen a párt helyes célkitűzéseinek, rendkívül nagy szerepe van a kollektíva nevelő erejének. Számos vezető elmondhatja, hogy az irányában egy-egy értekezleten, vagy személyes beszélgetésen elhangzott bí­ráló megjegyzés hasznos volt, és az idő múlásával egyre jobban világossá válik annak felbecsülhetetlen értéke. Ter­mészetesen akadnak olyan ki­vételek is, amikor a szép szó, az elvtársi figyelmeztetés nem sokat ér. Ilyen esetben más módszerekre van szükség, de mindenképpen hasznos ez is a társadalom és végső soron az egyén számára is. A z emberséges munka- módszer, magatartás megvaló­sítása, az emberközelség ér­vényesítése, a vezetés munka­stílusában nem könnyű, nem időleges feladat. Hosszantartó munka következménye, amely­nek során számos emberi gyengeséget, múltból örökölt szokást szükséges legyőzni. Nem véletlen, hogy a párt vezető szervei rendszeresen és állandóan napirenden tart­ják életünknek e fontos kér­dését. Ehhez viszont az Is szükséges, hogy mindazok, akikről — ahogy mondani szók ták — a nóta szól, maguk is teljes erővel és önkritikával igyekezzenek levetkőzni a sokszor meggyökeresedett és begyepesedett szemléleteket és gyakorlatokat. Saját tapasz­talataikból tanulhatják majd meg — közben okulva má­sokon —, hogy emberségesen dolgozni, vezetni nagyon há­lás feladat, a legnehezebb helyzetekben is olyan ered­ményeket hoz, amelyekről egy vezető sokszor még álmodni sem mer. Balogh Gyula Testvéri zi Sándor István ifj. szocia­lista brigádjának tagjait a magánéletben is. A magán­életben? Ki tudja! Hisz’ ez a brigád már annyira össze­forrott, annyira eggyé lettek benne az emberek. A példák bizonyítják mindezt. — Ügy voltam én korábban a bányával, hogy nem talál­tam sehol a helyem. Olyan hánya-vetett életet éltem. Egyik csapaton sem éreztem jól magam. Amióta idekerül­tem, más lett minden. Először nem akartam hinni, hogy ilyen csapat is van a bányá­ban. Itt segítettek abban, hogy megtaláljam a számítá­somat, hogy jól érezzem ma­gam. Más lett a munkám is. Segítettek a szakma fogásai­nak elsajátításában, szóval éreztem, hogy jó kollektívába kerültem — vélekedik a csa­pat, a brigád munkájáról Percze Béla. Közben kiürülnek a poha­rak, a „felszolgáló brigád” már arról gondoskodik, hogy tisztán, kimosogatva kerülje­nek vissza a tányérok a mun­kásszállásra. Azután pohár­köszöntők hangzanak el. Szomszéd István elvtárs, a bánya vezetője további sike­res munkát kíván a csapat­nak. Kovács D. László elv­társ, főaknász arról biztosít• ja a bánya első szocialista brigádját, hogy továbbra is becsülettel végzi a patroná- lást. Sándor Béla elvtárs, a párttitkár további példamu­iinnep tató munkát kér a brigádtól nemcsak a munkahelyen, ha­nem a magánéletben is, csak­úgy, mint eddig tette azt Sán­dor István ifj. vájár és bri­gádjának minden egyes tagja. Kis csoportokba verődnek az emberek. Mindenkinek van valami mondanivalója. Az eltelt időt elevenítik fel. — Én vájártanuló voltam ennél a bányánál — mondja Pányta Imre. — Megszerettem a bányászéletet, itt is marad­tam. Arra viszont gondolni sem mertem volna, hogy az első szocialista brigád tagja leszek, hogy az én munkám, tanulásom, magatartásom is számít majd: elnyerjük-e a megtisztelő címet. Így emlékszik mindenki vissza az elmúlt év munká­jára. Percze Lajos mondása nagyon érdekes. Idézzük őt is. — Toborzottként jöttem a bányába. Talán ki is néztek bennünket akkor az idősebb bányászok. Ezt éreztük mi. De nem így volt! Segítettek bennünket. És ma? Ma csa­patvezetőhelyettes vagyok egy szocialista brigádban. Kötetlen a beszélgetés. Min­denki akar mondani valamit. Mindannyian boldogok. Ügy érzik, megérdemelték e ki­tüntetést. S i a baráti szóvál­tás közben, hogy például Percze Lajost, mint apát kö­szöntötték — előtte született a negyedik gyermekük, vagy A Salgótarjáni Üveggyár új, je­lentős létesítmé­nye az új zöld­kemence és a szovjet automata üvegfúvógépek. Oldalt: Az új ke­mence hőfokának ellenőrzése. Lent: Az egyik szovjet automata­gép. Az acélárugyár is készül az Ipari Vásárra Baráti falálkozó az acélgyári dolgozók és orvosok közöti-

Next

/
Thumbnails
Contents