Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)
1960-04-02 / 27. szám
4 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1960. április 2. Beszélő adatok A felszabadulás előtt Salgótarjánban csak egy középiskola volt. 1939-ben mai középiskoláknak megfelelő 4 osztályban összesen 74 diák tanult. A felszabadulás után néhány év alatt három középiskola nyer elhelyezést Salgótarjánban. A közép- skolai tanulók összlétszá- ma 195911960-ban 1194 fő. 1939-ben a munkás, szegényparaszt származású anulók száma összesen 24, 1959/1960-ban 753 a középiskolákban. 1939-ben gimnáziumba 27 leány árt, ezek is csak magántanulók lehettek, 1959/ 960-ban az ' általános eánygimnázium leánytanulóinak száma összesen 03, és természetesen telesen egyenjogúak a fiűk- cal — tehát nyilvános tanulók. A felszabadulás óta öbb mint 7 millió forintra rúg a szociális juttatá- ok összege. A múlt rend- zerben tizenöt év alatt 39 000 forint értékű felszerelést kapott a gimnázium, a felszabadulás óta eltelt tizenöt év alatt 93 000 forint értékűt, ami megfelel az egy évi tandíjbevétel 2040 százalékának. Művelődéstörténeti fordulópont UTÓDOK M inden társadalom fényképet készít magáról kultúrájában, valamint a kulturális javak megszerzéséhez tagjai számára biztosított lehetőségekben. Ez a kép a történelmi feltételektől függően részleteiben többé, vagy kevésbé pontosan, de fő vonásaiban hűen mutatja meg az adott társadalom lényegét, belső szerkezetét. A magyar kultúrában és a magyar művelődésügy helyzetében az utóbbi másfél évtizedben bekövetkezett gyökeres fordulat társadalmunk egész szerkezetének megváltozását vetíti elénk. Kulturális fejlődésünk nagyszerű eredményeinek okait keresve megállapíthatjuk, hogy a feltételeket ezek eléréséhez hazánknak a Szovjetunió hadserege által történt felszabadítása és a magyar munkásosztály hatalmának kivívása teremtette meg. A magántulajdon nemcsak a dolgozó osztályok kizsákmányolását jelentette, hanem vele együtt szellemi elnyomásukat, az emberi kultúra értékeinek birtoklásából való kirekesztettségüket is. A kultúra, a művelődés a magántulajdon függvénye, a gazdagok monopóliuma volt. A munkásfiatalomnak a földesúri és tőkés magántulajdon felszámolására irányuló inMunkásszínjálszó Egyszerű, csendes ember Somoskői István. Aranykeretes szemüvege mögül fürkésző tekintet vizsgálja a világot. Beszél az életéről, amely nem különbözik sok-sok sorstársáétól. Vagy talán mégis? Korán, élete hajnalán munkába állt. Követelte a szükség. Hányszor áhítozta a tanulást, a művelődést. A szegverőgépek zaja különös, képzeletet tovaragadó zenévé alakult a fülében. Voltak barátai, akikkel együtt ábrándozott a jövőről. Szebbet, jobbat kívántak, szépre szomjü- hozó lelkűkkel, amely oly keveset kapott akkor. S aztán 1923-ban megtalált valamit, ott az urak Acélárugyára mellett, az Olvasó Egyletben. Színpadra lépett. Azokra a deszkákra, amelyek hírt, nevet, dicsőséget jelentenek és sok-sok tudást követelnek. Nem a hírért, névért, a dicsőségért tette: a tudásszomj vezette őt. Régen volt a „Híres ebéd” című színdarab. Mikor ebben játszott, akkor döbbent rá, hogy mennyi hasonlóság van az ő élete és a könyörebédeken tengődő suszterinas élete között. Néha eljátszottak valamit a régi urak előtt, akik kacagva tapsoltak a figurázásnak, s mit törődtek azzal, hogy a színpadi könnyek és mosolyok mögött érző emberek rejtőznek. Aztán bekövetkezett a legnagyobb színjáték, amely életszerű realitásával magával ragadta az embereket. Kitágult a színpad, új formák nyertek létjogosultságot. A felszabadulás után leérettségizett. Végre tanulhatott. A színpadot nem hagyta ott. Megszervezték a színjátszó gárdát és polgárjogra emelték a munkásszínjátszást. Végre azoknak játszhatott, akik érte várományosai voltak ennek a kultúrának és méltó gazdái lettek. Alakítások sora következett. És 1948-ban eljátszotta élete legnagyobb szerepét: Leart alakította Shakespeare tragédiájában. Azóta sokat szerepelt, de hű maradt a drámai műfajhoz. Sokat gondolkodó, töprengő típusa kiteljesedett a drámai szerepekben. Az életkedve töretlen; mosolya soksok keserű emléket is takar. Talán ezért szimpatizál a drámák hőseivel. Nagy-nagy művészi tudással mutatja be az embereknek, hogy az élet mennyire változó és mily sokasága létezik a különféle lelkű embereknek, a változó, előrevárt, vagy váratlan fordulatoknak. Művészete iránti megbecsülést tanúsítják a különböző kitüntetések. Oklevelek, az Acél- árugyári Színjátszó Kör Petőfi-díja, a Szocialista Kultúráért érdemérem. Manapság inkább már csak rendez; néha játszik is. Két régi jó barátjával Vertik Józseffel és Csics Györggyel folytatják a megkezdett munkát, a munkásszínjátszók nevelését. Formálják a fiatalokat. Beléjük oltják, szívükbe lopják a művészet iránti vágyódást, a szép és nemes szeretetét. Űj Learek, Hamletek, Jágók, Don Jüanok formálódnak kezük nyomán. Nemes, igazi vágyódásoktól terhes élet az ő élete, amely alkotásokra termett és alkot is mindaddig, míg akarata buzog, míg idők múltával majdan felhangzik egy nagyon távoli hang, amely bensőjéből fakad: „.;. De lám, öreg vagyok, s egy s más Csapás megtört bizony ...” (Shakespeare: Lear király) — pádár — rézkedései tehát megszüntették a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumának gazdasági alapját is. A kialakuló új, szocialista társadalmi viszonyok talaján bontakozott ki a magyar kultúra és művelődésügy fejlődésének minden megelőzőtől különböző, új szakasza, melynek eredményeként nemzeti kultúránk soha nem látott magaslatra emelkedett. Gyökeres változás történt a kultúra és az egész művelődésügy tartalmában, a létrehozott kulturális javak mennyiségében és hatókörében, valamint a magyar kultúra nemzetközi helyzetében. Kultúránk és művelődés- ügyünk egésze ma tudatosan vállal feladatot a dolgozó nép felemelkedéséért vívott harcban. Közoktatásunk, művészeink, közművelődésügyi hálózatunk intézményei vállalják és egyre sikeresebben oldják meg a szocialista embernevelés megtisztelő feladatát. Sokasodó tudományos intézményeink mind több és több konkrét segítséget nyújtanak a szocialista építés termelési és más kérdéseinek megoldásához. A kultúra és a művelődésügy a burzsoázia uralmának eszközéből a szocializmus építésének megbízható fegyverévé vált. A munkáshatalom kitár" ta a művelődés kapuit a dolgozó tömegek előtt, eljuttatta a kultúra fényét oda is, ahová az osztálytársadalmak évezredes történelme során soha nem jutott el. Oldalakat tennének ki azok a statisztikai adatok, amelyek országos és megyei viszonylatban kimutatják, hogyan nyílt meg a kulturálódás lehetősége az egész nép számára. Könyvtárak, mozik, új iskölai tantermek, művelődési otthonok ezrei kezdték meg működésüket, soha nem látott méreteket öltött a könyvkiadás és olvasás, ugrás-sze- rűen nőtt a nappali és felnőtt oktatásban résztvevők száma, stb. Azt hiszem nincs megyénkben — amely a fel- szabadulás előtt kulturális tekintetben , is a legelmaradottabbak között volt, — egyetlen olyan dolgozó sem, aki maga is közvetlenül ne érzékelné a művelődés lehetőségeiben bekövetkezett gyökeres változást. Büszkék vagyunk arra a nagyszerű eredményünkre, hogy a művelődni, tanulni akaró dolgo- 7:ók előtt minden lehetőség nyitva áll, s ha a tudásvágy akarataerővel és hajlammal is párosul, államunk magára vállalja az anyagi áldozatok nagy részét a tanulás megkönnyítése céljából. iiiiimmimiiimMiMiiiimmimiiiuin Ma széles tömegek természetes megszokottsággal vesz-i nek igénybe olyan kulturális1 eszközöket, tesznek magukévá olyan kulturális értékeket, amelyek a felszabadulás előtt szokatlanok és idegenek, elérhetetlenek voltak számukra. Nagy forradalmár költőnk egy évszázaddal megelőzve az események bekövetkezését, arról a korról álmodott, amikor ...... majd a szellem napvilága, Ra gyog minden ház ablakán.” Megkezdődött ez a kor. A munkáshatalom az elmúlt 15 év alatt kitárta, az eddig beszögezett ablakokat, s utat nyitott a szellem napvilágának a magyar hajlékok többségében. Ez azonban még ,1 csak a kezdet. Másfél évti- '< zed alatt nem lehet évszáza-« dós mulasztásokat nyomtala- « nul felszámolni. Nem mond-« hatjuk azt, hogy most már« megálljunk, mert nincs több« tennivalónk. Vannak még, >) akiknek az ablakát nem si-« került kitárni a kultúra lel-/) Írét megtermékenyítő sugarai S elől, és vannak olyanok is,» akik értetlenül hunyorognak a fényben, s maguk rejtik el>) arcukat előle. Baráti szóval,« tanáccsal, segítséggel rá kell« ébresztenünk őket is a mű-» veltség, a tudás értékére. << A felszabadulás és a szoci-y alista fejlődés a művelődés) területén is hatalmas lehető-? ségeket tárt fel népünk előtt.) Az eltelt 15 év alatt nagy-) szerű eredmények születtek ezek talaján a kultúra min-» den területén. Lehetőségeink« azonban újabb, még nagyobb? sikereket Ígérnek. Ehhez az« alapvető anyagi, tárgyi, poli-V tikai és személyi feltételek« megvannak. A további gyors)) előrehaladás sorsa azon mú-« lik, hogy milyen mértékben )> sikerül a kulturális nevelő« munkát céltudatosabbá és>> szervezettebbé tenni, párt-« szervezeteinkben és tömeg-« szervezeteinkben kialakítani?) azt a gyakorlatot, hogy a mű-K velődés ügyeivel való fog-)) lalkozás éppúgy hozzá tartó-« zik mindennapi munkájuk-)) hoz, mint a politikai és gaz-« dasági kérdésekkel való fog-) lalkozás. Mint annyi sok más« feladatot, ezt is meg tudjuk» oldani. S harcunk belátható! időn belül meghozza majd a> kívánt eredményt: társadal-c műnk minden egyes tagja) korszerűen művelt, sokoldalúan képzett ember lesz,) birtokában az emberiség ál-? tál alkotott kulturális érté-) keknek. Az utat ehhez is 1945 áp-> rilis 4-e — hazánk felszaba-) dulása nyitotta meg. Boros Sándor A Karancs-lejtősi ellenállási mozgalom utódai ők, a mai fiatalok. Azoknak az utódaik Ka- j'rancsalján, akiknek nagyapja, lapja még a fasiszta megszállók 'ellen harcoltak, fegyverrel a kézfjen hazánk felszabadításáért. Azoknak az utódaik, akik 1945ben a Magyar Kommunista Párt jelöltjére adták 99,6 százalékban szavazataikat, akik elsőknek kezdték meg a volt Balla-féla birtokon a földosztást. Ma hogyan élnek? Néhány pillanatot örökítettünk meg fényképezőgépünk lencséjével. EGY TANÍTÓ VISSZANÉZ... A kis szobában rend és tisztaság van. Varga György — a 23 éves tanító barátságos mosollyal mutat egy székre, közben védekezőén magyaráz: — A feleségem tsz-köny- velői tanfolyamon tanul, Kis- terenyén. Ne csodálkozzék, hogy hideg a szoba és esetleg kis rendetlenséget is lát. Megnyugtatom, hogy „szalma” létére igazán dicséretes rendet tart. Az ismerkedő mondatok után visszapergetjük az időt a múltba. Elko- morodik. Arcáról eltűnik a magabiztos mosoly, szemére rossz emlékek fátyoloznak szomorúságot. — Hárman voltunk testvérek ... Apám uraságoknál szolgált, mint cseléd ... Szép ruhákról, jó kosztról csak a mesében hallottunk, vagy a kastélyok kertjeiben kellett kilesnünk. Persze csak mesz- sziről, mert közelről kutyákkal zavartak el bennünket. De még így is megvoltunk, nem értettük az életet, örültünk. hogy élünk. Gúnyoros mosoly szökik arcára, ahogy megelevenednek a régmúlt emlékek. — Azután apám megpróbált kitörni a nyomorból. Egy talpalatnyi földet szereztek valahogy, ketten a nagybátyámmal __ Jaj, de bo ldogok voltunk mi, gyermekek! Büszkén mesélgettük a többieknek, hogy a mi apánk már nem cselédeske- dik többé, mert saját, igazi földünk van, amit mi vetünk be és a nyári szünetben mi szedhetjük a markot a kasza után... Keserű mosollyal nagyot legyint: — De bizony csak tovább kellett cselédeskedni szegénynek. Sőt, mintha még a földre is külön neki kellett volna keresnie. Elképzelheti, milyen nehezen tudták megművelni, amikor egyetlen igásállatunk sem volt. pillanatnyi csend után félrefordított fejjel, halkan folytatja: — 1944-ben eltűnt az apám. Alighogy behívták, Mórnál bevetették, ezredüket a híres móri nagy csatába. Az ezredből összesen heten maradtak Haláláról nem jött értesítés, eleinte csodára vártunk. Most már tudjuk, hogy ott maradt ő is. Így hát apa nélkül maradtunk a nagy nyomorúságban. Üjra csend következik, de a szomorú gondolatok után\ végre újak következnek. Azj ország sorsával együtt hirtelen egészen más irányba in- i dúlt a rongyos cselédgyerek sorsa is. — 1951 őszén a Balassagyarmati Tanítóképzőbe kerültem. Anyám nem hitt a saját szemének, sírt és egyre csak ezt hajtogattta: „Szegények is vagyunk, árva is vagy, hát hogy képzeled, hogy belőled tanító lehet?” ö még nem, de én már tudtam, hogy nemcsak képzelhetem, de az is lehetek. Apa nélkül, nehéz helyzetben kellett tanulnom. Sosem felejtem el, egyszer egy levélben zsebpénzt kértem az anyámtól. Meg is bántam, alig hogy elküldtem a levelet, hiszen nekem kellett legjobban tudnom, hogy milyen nehezen tartja el három gyermekét. De válaszként jött egy csomag ennivalóval és az ennivaló között csupa aprópénzből, három forint. /Mélyet lélegzik. Pillantá- sa kikalandozik a ház elé, nyilván hallja az utcán játszadozó gyermekek vidám kacagását. — Egy szép napon azután tanító lettem. Az anyám csak 1945 után a karancsaljai fiatalok még vasárnapi műszakban dől- goztak, hogy sportfelszerelést vá sároljanak az így szerzett pénzen. Az első háziszőttes ruha után ma már csaknem valamennyi sportágban ott találjuk a karancsaljai fiatalokat. Képünk a ping-pong csapat edzését örökítette meg. Új klubhelyiséget rendeztek be a községben. Naponta sok bányász és más foglalkozású egyén keresi fel a kedvelt klubot, ahol a munka után nemcsak olvashatnak, tanulhatnak, hanem szórakozhatnak is, a biliárd mellett sakk és más felszerelés is rendelkezésükre áll. Az újjáépített, kibővített művelődési otthonban is szorgalmas munka folyik. A színjátszók Gárdonyi „Lámpás” című színművét próbálják. sírt, és hitetlenül mesélgette mindenkinek. Sehogy sem akart a fejébe menni, hogy az ő fiából „tanító úr” lett. Így kerültem ide, Romhány- ba, így lett a cselédgyerekből tanító. Nem tudom azt mondani magának, hogy ez számomra is hihetetlen. Nyolcéves voltam, amikor megtörtént a felszabadulás. Engem már a nép hatalma nevelt, nekem ez már természetes. De ezzel nem azt mondom, hogy nem tudom mit jelent ez, hogy nem tudom értékelni, amit az állam és a nép ad. Múlt év augusztus 20-án, az Alkotmány ünnepén megnősültem. Feleségem akkor még földművesszövetkezeti adminisztrátor volt, nemsokára könyvelő lesz. Kiáltozásokra lesz figyelmes, az utcán tréningruhás, kerékpáros fiatalok igyekeznek az egyszerű sportpálya felé. Megrebben a szeme. — Ha nem haragszik, szeretnék én is edzésre menni. Igaz, hogy sokan gyerekesnek tartanak ezért, dehát van is valami igazuk. A falubeli fiatalokkal szívesen futballozok, sportolok. A színjátszó- gárdában is benne vagyok. Most is készülünk egy igen komoly drámával. Sok idősebb pedagógus erre csak a fejét csóválja és túl közvetlennek, komolytalannak tart. Mit bánom én, ki mit mond. Nem vagyok én szakállas, és addig kell kihasználni az élet örömeit, ameddig fiatalok vagyunk, nem igaz? íjgy hallatszik, Varga Györgyöt, a 23 éves romhányi pedagógust akarják megválasztani a helybeli népfront titkárának. Lgalább- is a község lakói közül is, az értelmiségiek közül is sokan reá gondolnak. Már hallott erről, azt is megkérdezték, vállalná-e. Azt felelte, büszke lesz, ha megbíznak benne. Mit is felelhetett volna? Hiszen őt már a nép hatalma nevelte. Török Ernő
