Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)

1960-04-02 / 27. szám

1960. április 2.

NÖGKAD1 NÜPtfJHA«

0

JCét tai)(uz

j icső napok, a történelem könyvek lapjaira arany betűvel írott események voltaik a tizenöt évvel ezelőttiek. A fasizmust taposó szovjet fegyverek diadalmas ropogása közben recsegett, ropogott a feudális úri Magyarország korhadt épülete, s az új kor kezdetét jelentő felszabadulás alapjaiban megrázta a hatalmas kastélyoikat, szabad levegőt vitt a dohos cselédházakba s új tavaszt a végrehajtóktól sanyargatott parasztoknak.

A hatalmas földbirtokokat, bitorló grófok, bárók gyáva nyúl módjára megfutamodtak. Féltek a nép, a sokat, szenvedett, az általuk oly lelketlenül meggyötört nép haragjától. Az elnéptelenedett kastélyok környékén a cselédházak nem néptelenedteik el. ök voltaik a föld rabszolgái, a felszabadulással, a Vörös Hadsereg hatalmas véráldozataival — ők lettek a hatalmas földbirtokok urai.

Milyen szokatlan volt a szécsényi, a palotási, a romhá- nyi cselédeknek az első tavasz. Eltűntek az intézőik, a cselédgazdák, s mindenki a sajátján dolgozhatott. A nyomorban tengődő cselédek igaerő híjján nem egy helyen a szovjet katonaság segítségével fogtak a tavaszi munkának. Szép tavasz volt az, a szabadság első tavasza, mégis nehéz, minden eddiginél nehezebb tavasz. Romokban hevert az ország, a munkások éheztek, a gyárakból a gépeket nyugatra szállították. Kenyeret, húst kért a nép a felszabadult parasztságtól.

Mindenki hatalmas akarással fogott a munkához. A dolgozó nép felszabadult munkája nyomán alakult, formálódott az új magyar falu. A paraszt, aki végre a saját maga gazdája lett, bátran fogott a régi lerombolásához és az új felépítéséhez. A szégyenletes cselédházaik helyén egészséges, új házak épültek, gyökeresen megváltozott falvaink képe. Az eltelt tizenöt év azóta is a rombolás és az építés diadalmas tizenöt esztendeje falun. A dolgozó parasztság napról- napra rombolja a régit, hogy a romok helyére új paraszti világot építsen fel.

Milyen roppant lelkesedés van a mai rombolásban. Nem elavult épületek, poros falvak tűnnek el a föld színéről, hanem egy egész életmód, egy régi paraszti világ éli utolsó napjait. A dolgozó parasztság saját szántából, a jövő érdekében tapossa a porba a múltat, hogy annak a helyére virágzó, új életet, új paraszti világot építsen fel.

Az elmúlt hónapok és

a mostani tavasz is hasonló a tizenöt évvel ezelőttihez, amely szintén aranybetűkikel kerül majd a történelem- könyvekbe. Napjaink vérte- len dicső forradalma egymás után szabadítja fel a kisparaszti gazdálkodás rabságában élő dolgozó parasztokat és nyitja meg előttük a .szocializmus távlatait. A marxiZmus-leninizmus diadalmas eszméi mozgatták a falut, utat törtek az emberek szívében és formálják, alakítják a falu emberét, forradalmasítják a mezőgazdasági termelést. Ezért rokon a mostani tavasz a felszabadulás dicső tavaszával, mert rokon lett a magyar nép, a magyar paraszt, a szocialista országok minden népével, minden parasztjával.

I

smeretes, a forradalmakat nein elég elkezdeni, azt diadalmasan be is kell fejezni. A mi dicső falusi forradalmunknak, nincs még vége. Még nem mindenki a forradalom katonája, s aki csatasorba lépett, még az seta látja mind világosan a jövőt. A mostani tavasz rokon a tizenöt évvel ezelőttivel, sőt bátran mondhatjuk, annak a történelmi szép tavasznak méltó folytatója.

Most nem társadalmi rendszereket, minden hájjal megkent kapitalistákat, földesurakat kell félreállítanunk, hanem egyszerűbb, jelentőségében mégis nagyszerűbb dolgot kell végrehajtanunk. Megkell szilárdítanunk falusi pozícióinkat, meg kell alapozni a dolgozó parasztság biztos jövőjét jelentő nagyüzemi gazdálkodást.

Nem hőstettekre, hanem igazi hétköznapi tettekre van szükség, amelyeknek nyomán hős lesz a falu egyszerű embere is. Istállókat, sertés és barmfiólaikat, magtárakat, közös gazdasági épületeket kell építeni. Több búzát, kukoricát, krumplit kell termelni, több hízott,marhát, hízottsertést, baromfit, tojást kell adni, ez a mai napok igazi hőstette.

Már az idén többet! — hangzik a jelszó a nógrádi dombokon, s a hegyek visszhangozzák dolgozó parasztjaink hősi jelszavát. Nagy dolgok történnek falun. Egy- más után születnek a szebb- nél-szebb munkavállalások. Termeljünk holdanként 30 mázsa kukoricát, emeljük

10—15 százalékkal a kalászosok hozamát, adjunk le kétszer annyi hízottmarhát mint ' tavaly. A traktorosok a nárt "oliitikájának sikeres végrehajtása érdekében 10' normálholdas mozgalmat kezdeményeznek.

Forrong, alakul a falu. Kérges'kezű, nanbarnított arcú emberek, asszonyok, fiatalok. öregek forradalma ez. A közösbe összeadott vetőmag, a közös erővel megszántott földek, a közös erővel összevont állatok a jövő egy-egy biztos alapkockái.

mi tavaszunk munkás, dolgos tavaszok kezdete. A falu népe tudja, honnan indult el. Élénken emlékezetében él az embertelen múlt, az alakuló jelen, s látja már a jövő körvonalait is. A mi népünk tudja és soha nem felejti, hogy nem lenne a mi tavaszunk ilyen derűs, világos, ha tizenöt évvel ezelőtt a szovjet hősök nem űzték volna el hazánk egéről a sötét felleget s ha nem hozták volna magukkal a szabadság aranyló napsugarát.

Kata János

Az első közös munkák

Megélénkültek a mátrano- váki dombok. Szorgalmas emberek szán lógatnak rajtuk. A íl. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet végzi a tavaszi

munkákat. Nem hagyják tétlenül az istállóban a lovakat, hiszen van nem egy olyan határrészük, ahol nem sokra boldogulna a gép.

Ez a tavaszi munka az első közös munka, amely elkezdte a közösség összekovácsolását..

Fent: Jól halad a szántás, ha egyszerre sok eke forgatja a domboldalt.

Oldalt: Puha még a föld, gyakran tisztítja az ekevasat Kun Lőrinc.

Lent: Néha jól esik a pihenés is. Simon Géza és Holecz Ferenc pihenőt tart.

Józan beszélgetés

Huncutul csókolódzó napsugár incselkedik a természettel. Sarjad már az ősszel elvetett mag, s ahol még barna a föld, zúgó traktorok hasítják az életet termő barázdát. Emberek a földeken; emberek itt, emberek ott, emberek mindenütt. Ez az utóbbi szójáték; de valóság.

Tanakodásra toppantam be a szilaspogonyi tanácsházára. Varga Gábor, az Űj Élet Termelőszövetkezet elnöke, a párttitkár, a járási pártbizottság instruktora éppen azt latolgatják, hogy ki is legyen a termelőszövetkezet magtárosa.

— Megbízható ember kell oda, meg erős is legyen. Ha meg kell emelni a zsákot, bírja azt is — érvel Varga elvtárs, aki bányászból lett tsz elnök. S ez látszik is határozottságán, tettrekészségén. Falusi gyermek volt, ismeri a mezőgazdaságot is.

Szó, szót követ. Szabó elvtárs, a párttitkár egy asz- szonyt javasol, de azután mégsem egyeznek meg. Közben bejön a tsz könyvelője is, Sótér elvtárs, hóna alatt a szövetkezet évi terve. „Éz kapóra jött” — gondolom magamban, s éppen kérdezősködni akarok, mikor élesen felcsörög a telefon.

— ... Hát mit gondolnak maguk — zúg az elnök hangja a kagylóba — ... tavaly még a géptől bevittük a magot a terményforgalmiba, hogyha az idén kell, azonnal biztosítanak ... vetnénk és nincs mag!.. .

— ígéretet azt kaptunk — zökken vissza székére az elnök dühösen.

— A traktorok már előkészítették a földet az árpának, s most honnan az istennyilából vegyek árpát? — dobálja magából a szavakat dohogva. Persze ez már néhány hete történt.

Lassan azért megnyugszik Míg ők újra felveszik a beszéd fonalát, nekem a főkönyvelő mondja el röviden, hogy mit is szeretnének megvalósítani ebben az évben.

Számok, számok után. Szépen szerepelnek a tervben a szerződéses növények is, hogy csak a 10 kh borsót, 5 kh vegyes zöldségfélét, 20 kh tavaszbükkönyt, 20 kh krumplit, 10 kh szarvaskerepet, 10 kh baltacint említsem. Kukoricát is termelnek 60—70 holdon, s résztvesznek a harminc mázsás mozgalomban. Ezt a területet hibrid vetőmaggal vetik be.

Lapozgatjuk a tervet, amely logikus felépítésével bemutatja ennek a mezőgazdasági üzemnek a fejlődését. A fejlődés lehetőségét, útját.

— Szép ez a terv — mondja Sótér elvtárs —, csak több emberünk lenne.

Erre a néhány szóra felfigyel a beszélgető csoport is. Vgrga elvtársnak, az elnöknek ráncok szaladnak a homlokára, s keserű hangon megszólal:

— Építenünk kell, tavaszi munkákat kell végezni, s kevés a bírós férfiember. Sok a nyugdíjasunk.

Gondok és lehetőségek merülnek fel a beszélgetés folyamából. Májusra szeretnék befejezni a befejezéshez közelálló két 300 férőhelyes juhhodály építését. Szeretnének vásárolni még április— májusban 15 darab tehenet is, a meglevő állomány frissítése céljából. Szeretnének vásárolni egy 2,5 tonnás autót is, mert enélkül szinte megoldhatatlanok a szállítási gondok. Salgótarján is, meg Mátraballa is messze van.

— Fizetni kell az embereknek is — mondja az elnök.

— S az előlegosztáshoz pénz is kell — tódít a könyvelő.

Lesz pénz is. Majdnem 50 szarvasmarhát hizlalnak a tagok. Ebből júniusban átadnak 11-et, a többit a negyedik negyedévben. Csupán ebből közel 180 ezer forintot akarnak elkönyvelni az Üj Életbeliek. Áruértékesítésből közel egymilliót akarnak jövedelmezni.

Gondoltak a pogonyiak a szociális és kulturális kiadásokra is. Közel 20 ezer forintot kívánnak fordítani a jövedelemből ezekre az igényekre. De fizetnek föld járadékot is. A jövedelemből közel 62 ezer forint jut erre.

A beszélgetést egy paraszt- ember szakítja meg, aki az elnökkel akar beszélni. Erre azután felkerekedik a társaság, s mindenki megy a munkáját végezni.

Pádár András

„A termeiőszöveikesset mindannyiunké •.. “

A

TELVEGI, meg a tavaszi napok nemcsak abban hoztak változást, hogy egy-egy község dolgozó parasztjainak összefogása eltüntette az összeszabdalt határból a barázdákat, Alakul, formálódik, az új gazdálkodási formával együtt, a termelőszövetkezetet választó dolgozó parasztok gondolkodásmódja is. Agyukban mind erőteljesebb alakot ölt a miénk fogalma, hiszen az enyém, a 8—10 holdat, helyett, most már a miénkről, az 1000—1500 holdak megmunkálásáról kell gondoskodniok.

A közösen végzett eredményes munkáról, az új istállók magasodó faláról, a közösen földbe tett őszi, meg tavaszi vetésekről nagyon hosszan lehetne beszélni. Betöltene minden helyet és időt. Erre sajnos nincs módunk, csupán egykét rövid történetet szeretnék elmondani arról, hogyan kerül közelebb mindinkább az emberekhez a termelőszövetkezet.

*

örhalomban történt, azokban a lelkesedéstől fűtött télvégi napokban, amikor a Hazafias Népfront Termelőszövetkezetben megindult a közös munka. Szekerek hosszú sora hordta a télen át felgyülemlett trágyát a határba. Estébe hajlott már a délután, amikor egy meglett gazdaember kopogtatott a párttitkár ajtaján, akit annak idején „nehéz esetnek” tartottak a községben, mert alaposan fontolóra vette a dolgot, mielőtt aláírta a tremelőszövetkezeti belépési nyilatkozatot. Most visszás dolgot lát a közösben, a párttól vár segítséget.

N

x ’ EM LESZ EZ ÍGY JÖ — kezdte mondókáját és hangja tele volt féltéssel, aggodalommal.

— Azután mi nem lesz jó, Józsi bácsi? — nézett rá kérdőn a párttitkár.

— Hát a termelőszövetkezettel! Ha így szétszórjuk, ami a szövetkezeté — s hogy így kimondta, ami a szívét nyomta, beszélt már kérdezés nélkül. Azt panaszolta, hogy a trágyát hordták, hiányzott némely emberből a gondosság. Úgy szórják szét az udvarokon, meg az utcán a trágyát, mintha már a határban lennének. Ö nem is állta meg szó nélkül.

— Nem lehet megverni a kocsi oldalát, hogy ne húzzátok szét a trágyát?

— Nem a te károd az, ne sajnáld, Jóska — szólt vissza néki a kocsis.

— Az enyém is, meg a tiéd is dohogott néki vissza.

— Mert ha nem sajnálod az enyémet, sajnáld a tiédet. A szövetkezet a tiéd is, mindannyiunké, mert azt határoztuk, hogy így boldogulunk tovább.

*

VERŐFÉNYES márciusi napok az ilinyi Cserhátvölgy Termelőszövetkezet gazdáit is kinn találták a határban. 17 pár fogat szaporázta a munkát, nyomukban nőttön nőtt a frissen szántott barna föld. Néhányan az árpát vetették. öröm volt nézni a szorgoskodó szántó-vető embereket. Az egyik táblában hárman dolgoztak együtt. Reggel óta vetették az árpát, s bizony már benne járt az idő mélyen a délutánban. A tavaszi fényben hosszúra nyúltak az árnyak, és ahogy lebukott a nap, egyszerre eltűntek, semmivé lettek. Alkonyodott.

— Na, mára elég volt — állította meg a lovakat az

egyik. ■.

Társa is megállt. Jóleső érzéssel hordozta végig szemét a bevetett földön. Azon a darabon állapodott meg tekintete, amely még bevetetlenül maradt. Nem volt már nagy darab. Alig egy hold. Maradni kellene — gondolta, de hát mit szólnák a többiek. Azért megkockáztatta a dolgot:

— Nem sok ez már.

Odaért melléjük a harmadik ember Is.

— Fáradtak a lovak — mondta. Elég volt nékik mára.

— Egy-kettőre végeznénk vele. Nincs már ez egy hold — erősködött amaz.

— Ej, holnap is nap lesz — vetett véget a vitának, aki először leállt és hazafelé készülődött. Az egy hold ott maradt vetetlenül.

Másnap eleredt az eső. A tegnap még ragyogó kék ég elsötétedett és a felhőcsatornák bőven öntötték a vizet erdőre, mezőre.

— De kár volt otthagyni azt a darabot — csóválgatta fejét a három ember. Ki tudja megint mikor vethetünk?

S ahogy kisütött a nap, annyira megszikkadt a föld, hogy munkához láthatták újra, nem késlekedtek tovább egy percet sem a vetéssel.

*

1GY TISZTUL az emberek feje, látják egyre világosabban, akkor válnak valóra nagyszerű terveik, akkor találják meg számításaikat, ha magukénak tekintik és úgy alakítják, formálják, dolgoznak a közös gazdaságért, mint azt akkor tették, amikor még egyénileg gazdálkodtak. Ez az átalakulás azonban nem megy egykönnyen. Mint mindenhez, ehhez is idő kell. De hogy minél rövidebb legyen ez az idő, azért nagyon sokat tehetnek és tesznek a falusi kommunisták.

Vincze Istvánná