Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)
1960-04-08 / 29. szám
4 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1960. április 9. Társadalmi összefogásra és nagyobb felelősségérzetre van szükség a dolgozók oktatásához 'JÓZSEF ATTILA: M iinkíuűk A felnőttek oktatása napirenden szereplő kérdés. Államunknak, népünknek, vezetőinknek nem közömbös, hogy miként folyik ez a munka. Kétségtelen, hogy sok áldozatot követel. Vajon hogyan segítenek azoknak a dolgozóknak, akik munkájuk mellett tanulnak? Hogyan vélekednek erről a pedagógusok? Ezekre a kérdésekre kért választ munkatársunk Csik Páltól, a megyei tanács művelődésügyi osztály dolgozók oktatásának felelősétől. Hogyan segítik elő az oktatómunkán keresztül a pedagógusok a dolgozók könnyebb előrehaladását? — Szép eredményeink vannak — kezdte nyilatkozatát Csik elvtárs —, de kétségtelen, hogy sok a megoldatlan kérdés. A pedagógusok legnagyobb része igyekszik hiba nélkül ellátni feladatát. Tény, hogy megyénkben sok a fiatal pedagógus, akiknél még nincsenek meg a szükséges feltételek e munkához. Becsületesen dolgoznak és keresik azokat a módszereket, amelyekkel a legjobb eredményt tudnák elérni. — Az is igaz — folytatta Csik elvtárs —, hogy módszertanilag elmaradtunk — és ez országos jelenség — s az utóbbi tíz évben senki sem gyűjtötte össze a felnőtt oktatás tapasztalatait. Perspektivikus, de sürgető megoldás az idősebb, tapasztaltabb pedagógusok nagyobb arányú bevonása ebbe a munkába. Több községben szép eredmények bizonyítják, hogy ahol a feltételek adottak, a pedagógusok szívügynek is tekintik a felnőtt oktatást, ott halad ez a munka. Egyházasgergén, Karancsla- pujtőn, Mátraverebélyben jelentős ez többek között. — Persze akadnak még pedagógusok, akik csupán pénzkérdésnek tekintik ezt a munkát is. Ezekkel szemben még vannak feladataink. Hogyan segíti a megyei tanács művelődési osztálya a felnőtt oktatást? — A múlt év szeptemberétől van külön felügyelője a felnőtt oktatásnak. Eddig már több intézkedést tettünk az elvi, módszertani és adminisztratív kérdésekkel kapcsolatban. Az a célunk, hogy szemléletbeni változást idézünk elő az embereknél, a pedagógusoknál, de a felnőtt tanulóknál is. — Az új oktatási évben a járási szakfelügyelők a felnőtt oktatást is ellenőrzik és segítséget nyújtanak a még tapasztalatlanabb pedagógusoknak a módszertani kérdésekben. Feldolgozzuk a most folyó oktatási év módszertani tapasztalatait és ezzel is igyekszünk könnyíteni e munka nehezén. Én személy szerint is helyeslem, hogy kísérletezzenek a pedagógusok, keressék a jó módszereket. — Már megkezdtük a felmérést a következő oktatási évre és április 15-ig be kell fejezni a jelentkezéseket a dolgozók iskolájára. Meg kell szüntetni a dolgozók között felmerült és felmerülő ferde nézeteket, amelyek „ráérünk a jelentkezéssel majd ,az őszszel” megnyilvánulásokban jelentkeznek. A tankönyvtervezés szempontjából is meg kell ezt akadályozni. Hogyan segítik ezt a munkát az üzemek vezetői? — Sajnos, az üzemek nagy része félvállról veszi még ezt a kérdést. A dolgozóknak sok bajuk van a matematikával, kémiával, fizikával. Nagyon előnyös lenne, ha az üzemekben! a mérnököket megbíznák társadalmi munkaként, hogy nyújtsanak segítséget azoknak a dolgozóknak, akik hasonló nehézségekkel küzdenek. — Jó lenne, ha többet törődnének az üzemi könyvtárak anyagának az összeállításával, az új anyag megvá- g sárlásával is. Vegyenek olyan szakkönyveket, amelyek segítséget nyújtanak a tanuló munkásoknak. — S még egy szót a törődésről. Többen panaszkodtak már, hogy az üzemekben, gyárakban senki sem törődik azzal, hogy miként megy a tanulás. „Csak legalább egyszer megkérdeznék tőlem az illetékesek, hogyan vizsgáztam” — mondta egy jobbágyi munkás. Ezen is sürgősen változtatni kell. A dolgozók, akik fáradtságos munkájuk után vállalták a tanulás nehézségeit, feltétlenül igénylik a törődést, a támogatást. — A hibák és hiányosságok kiküszöbölésére részünkről már történtek intézkedések, de ehhez a munkához társadalmi összefogásra és nagy- nagy felelősségérzetre is szükség van az érdekeltek részéről — fejezte be nyilatkozatát Csik Pál elvtárs. Forgolódnak a tőkés birodalmak, csattog világot szaggató foguk. Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak, s mint fészket ütik le a kis falut. Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, — kis, búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája. Párás büdösség-felhő lep bennünket el. S hol zápfog rág, a város érdes része, hol a vasbányák fuvallata int, gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce, lendkerék szíja esetten és nyálint, hol a fémkeblű dinamókat szopják a sivalkodó transzformátorok, itt élünk mi. És sorsunk összefogják a nők, gyermekek, agitátorok. Itt élünk mi! Idegünk rángó háló, vergődik benn’ a múlt síkos hala. A munkabér, a munkaerő ára, cincog zsebünkben, úgy megyünk haza. Újságpapír az asztalon kenyérrel s az újságban, hogy szabadok vagyunk — poloskát Űzünk lámpával s a kéjjel s két deci fröccsel becsüljük magunk: Elvtárs és spicli jár a csöndben erre, részeg botlik, legény bordélyba lóg, mert hasal az éj s pörsenéses melle, mint szennyes ingből, füst alól kilóg. Így élünk mi. Horkolva alszunk s törten egymás hátán, mind odvas farakás s hazánk határát penész jelzi körben a málló falon; nedves a lakás. De — elvtársaim! — ez az a munkásság, mely osztályharcban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! És búvunk érte, mint az üldözött. A történelem futószalagjára szerelve igyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Ember vörös csillagát! Sikeres volt a kulturális seregszemle házi bemutatója A salgótarjáni 211-es Ipari- \ tanuló Intézet fiataljai iinne- ' pélyes keretek között tartot- | ták meg a felszabadulási kul- i turális seregszemle bemutató- | ját. A bemutatón a szülők, i tanulók és üzemi dolgozók is részt vettek. Ez alkalommal ellátogatott | a tanulóintézet fiataljai közé i Mrázik János elvtárs, a ká- | nyási bányaüzem igazgatója, i aki ünnepi beszédet mondott. ' Beszédében a felszabadulás í jelentőségével foglalkozott. | Saját életének példáival ma- , gyarázta, hogy milyen nehéz ’ volt és milyen kilátástalan a ’ fiatalok élete a felszabadulás 1 előtt. Az ünnepi beszéd után Palotás László tanár, az inté- > zet KISZ elnöke ajándékot i nyújtott át Mrázik elvtárs- | nak és ígéretet tett arra, hogy | az intézet KISZ-szervezete a | jövőben is minden tőle tel- 1 hetőt megtesz a tanulók szo- i cialista nevelésének ügyében. Az ünnepi aktus után a | fiatalok bemutatták a „Ke■ nyér és só” című egyfelvo■ násos drámát. A fiatalok ! szinte kivétel nélkül nagy- | szerűen oldották meg felada- ’ taikat. Legkiemelkedőbb alakítást azonban Kerekes Stefánia nyújtotta, aki elismerés- képpen több alkalommal nagy | tapsot kapott. Egy kirándulás Nagy volt az öröm mar a hét elején a Sztahanov úti általános iskolában. A tanulók kirándulásra készültek a mátrabeli Ágasvárra. A megállapodás szerint április 6-án szerdán reggel 5 órakor indultak volna a salgótarjáni állomásról. Az csak természetes, hogy fél 5-kor már ott szorongott valamennyi gyerek. De amíg ők „szorongtak’1, addig a tanár — Rákóczi István — akinél a kirándulók vasúti jegyei voltak, csak 6 óra után 10 perccel érkezett meg az állomásra. És mit csináltak addig a gyerekek? Nem valami épületes látvány volt, amikor egy jóképességű ifjúsági futballcsapat a tanárokkal együtt a vágányok között rugdosta a labdát. Nem volt elég, hogy az egyik tanár elkésett és több mint másfél órát várakoztatta a gyerekeket, ráadásul még a baleseti biztonságot ennyire semmibevevő fegyelmezetlenséget is megengedtek és részesei voltak. Csak jogosnak lehet vélni a jelenlévő néhány szülő elmarasztaló megjegyzését. Valószínű, hogy a másfél órás késéssel induló diáksereg sem vette jónéven az ilyen eljárást. Hazafias Népfront emlékbélyeg A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a mozgalom májusban megrendezésre kerülő országos kongresszusára emlékbélyeget adott ki három — 1,2 és 5 forintos — címletben. A kongresszusról történő í megemlékezés mellett a bé- * lyeg kiadásának célja az, > hogy az eladásból származó ! bevétel biztosítsa a Hazafias J Népfront II. országos kong- > resszusa megrendezésének ] költségeit. J A megyében (a városban) 4 a népfront bizottságok már eddig is igen sok emlékbélyeget adtak el. Megjelent a Nagyvilág legújabb száma A Nagyvilág áprilisi számában Bertolt Brecht „Kantáta Lenin halála napjára” című versét olvashatjuk, ezenkívül a folyóirat közli Pablo Neruda, Marcello Venturi, Vlagyimir Dugyincev, valamint Eugéne Ionescó írásait. Ezenkívül a világirodalmi folyóirat szokásos széles skálájú tartalmában sok irodalmi tanulmány, elbeszélés és könyvkrttika olvasható. jólismeri mindennapjaink művészi iolmácsolása — A MŰCSARNOK GRAFIKAI KIÁLLÍTÁSA AZ ACÉLGYÁR MŰVELŐDÉSI OTTHONÁBAN Nagy közszeretetnek örvend a karancsaljai iskola fogyasztási szövetkezete. Ebben az üzletben a legjobb tanulók a kiszolgálók, s a nyereség egy részét iskolai táborozásra használják fel az úttörők. Szinte észrevétlenül, hangtalanul, szerényen vonult be Salgótarjánba a műcsarnok felszabadulási grafikai kiállításának 52 darab képből álló anyaga. Zajtalanul vonult be és mégis oly sok életet, egyre szépülő hazánk világraszóló erős, határozott hangját hozta magával. A kiállítás értékes anyagában az ország legnevesebb képzőművészei tolmácsolják az elmúlt 15 esztendő fejlődésének egy-egy történelmi mozzanatát. A kiállítás anyaga az elmúlt 15 esztendőnek nem a történeti áttekintés rendezett sorozata ugyan, de mégis teljesen egységes, eszmeileg egyértelmű, a másfél évtized történelmi jelentőségű változásainak művészi módon felelevenített gondolatsora. Ügy vetíti elénk az életet, az élet eseményeit, ahogyan az a valóságban megtörtént. Gazdag gondolatokat tár elénk, jólismert mindennapjainkból és mégis oly elgondolkoztató hangulatot áraszt felénk a kiállított művek mindegyike: Gács Gábor „Földosztása” csakúgy, mint Barcy Pál „Államosítása”, Móré Mihály a keleti főcsatorna építéséről szóló mozgalmas képe, Konstantin László „Küzdelem az árral” című munkája, vagy például Vati József „Salgótarján új városrésze”. A kiállításon szinte kivétel nélkül csupa olyan grafikus szerepel, akiket az elmúlt másfél évtized nevelt igazi művésszé. Tehát nemcsak a bemutatott művük van kapcsolatban a felszabadulás adta új élettel, hanem maguk az alkotók is ebből a 15 esztendőből valók. Olyan művészek kiállításának anyaga ez, akik a szocialista, realista művészet tolmácsolásának szerepét választották hivatásul, akik megkeresték a kapcsolatot a mindennapi élettel, és meg is találták azt az ábrázolási módot, amely a művészet legértékesebb és legmaradandóbb formája. Ott szerepel a kiállításon Feledi Gyula, a miskolci művésztelep fiatal grafikusa, aki érzékeny és ugyanakkor határozott fantázia-gazdag művészetéről ismert. Ugyancsak ott szerepel Kondor Béla munkája is, azé a fiatal művészé, aki a mai magyar művészet egyik legnagyobb ígérete. De képviselteti magát Ék Sándor, a nemzetközileg is jólismert művész, a szocialista képzőművészet egyik veteránja, „Budapest felszabadulásáért” és „Ganz hajógyár” című munkájával. Jól jár az, aki időt szakít arra, hogy tanulmányozza ezt a nagyon értékes és komoly művészi munkát magába záró kiállítást. De dicséretre méltó a Salgótarjáni Acélárugyár művelődési otthonának az a tevékenysége is, amellyel elősegítette, hogy a művészet iránt oly fogékony, az igazi művészetet oly nagyrabecsülő salgótarjáni közönség is hozzájuthatott a „Felszabadulás grafikai kiállítás” műcsarnoki anyagához. A két hétig tartó kiállítás lehetőséget nyújt arra, hogy nagyszámú érdeklődő ismerje meg ezeket a munkákat, gyönyörködhessenek bennük. Igen, gyönyörködni lehet bennük, mert a kiállított „anyagok” nem ködös álomképek, hanem élményszerű tolmá- csolói 15 esztendő ugyan fáradságos, de annál értékesebb történelmi mozzanatainak. Orosz Béla ( Ne civakodjanak Cserhátszentivánban! I < vagy a faluszélen, avagy egy másik helyen, jóformán még mindig eldöntetlen dolog. A falu közepén, ahol az otthont tervezik — ér vezet át. Alatta csatornát kellene készíteni, s ez megdrágítja valamivel a munkát. A faluszélre vándorolni meg mégis ügyes-bajos dolog — így vélekedik a másik párt. A harmadik megint a saját kedve szerint akarná elhelyezni az épületet. Hát ezen a cívódáson múlik nagyrészt, hogy nem áll még a cserhátszentiváni művelődési otthon, hogy a 600 ezer forint értékű, tudományokat és szórakozást szolgáló ház falai eddig sem nőttek fel, mert a jelenlegi civakodás szomorú következménye az, hogy a társadalmi munkát ajánlók pártoskodnak, a vállalt feladatnak saját igazuk tudatában nem akarnak eleget tenni. Az ilyenféle dologra azt is lehetne mondani, hpgy vihar egy pohárban. A községiek pedig 550 lakóval olyan ajándékot kapnak, ha művelődési otthonuk megépül, amit csak a szocialista ország adhat. S boldogok lehetnek a szent- ivániak, mert vannak náluk még jóval nagyobb községek is, amelyek a művelődés hajlékát kívánnák, s akiktől mégis türelmi időt kell kérni. Pedig nem akadékoskodnak, hol építkezzenek. Egységet kell teremteni a cserhátszentiváni művelődési otthon dolgában. Közös nevezőre kell hozni a tanács vezetőit, s a község dolgozóit, hogy azt a szép felajánlást, amit az otthon építése érdekében tettek, minél előbb valóra válthassák az emberek. Az építés terve három esztendős, de 150 család ereje csodákat tud tenni, s ha ösz- szefogás van, könnyen meglehet, hogy Cserhátszentiván művelődési otthonát hamarabb is ünnepelhetjük. (b. t.) Lelkes emberek közössége < Cserhátszentiván a megyében, i A falu alig számlál félezer- ] nél több lelket, de büszkén mondhatja, hogy nem maradt , el az időtől, fejlődni, haladni , kíván minden téren. Nemcsak a szövetkezés jel- ! zi a község embereinek előbb- : re lépését, de számos jelből látható, mérhető az út, amit ] a cserhátszentivániak is meg- : tettek az eltelt másfél év- : tized alatt. Épült, szépült a község, szaporodtak a házak, s ma már szórakozni, művelődni vágynak az emberek. A kuiturálódás vágya igen megbolygatta az itteni lakó- : kát. A községfejlesztési Pénzt < okosan akarják elkölteni, ám : a vélemények erősen meg- : oszlanak. Abban valamennyien egyetértenek, hogy művelődési ott- : honra van szükség, hogy ehhez az anyagi áldozaton túl emberi erőre is szükség van, de ott már nincs közös akarat, hol épüljön meg ez az otthon. Tervezik háromfelé is az épületet, s közben úgy tű- < nik, hogy sok bába közt el- < vész a gyermek. A cserhátszentivániak 100 ezer forint állami támogatást kaptak ahhoz, hogy 550 ember részére megteremtsék a művelődés otthonát, a községfejlesztési alapból 70 ezer forint áll a szép cél megvalósítására ebben az évben. Szép a cél és igen dicséretes a törekvés, mert a község dolgozói egynapi munkát ajánlottak fel a művelődési otthon megépítéséhez. Ez 150 család felajánlása, komoly értéket jelent, ha vállalását teljesíti is. De teljesíti-e? Ez a kérdés most. Pénz, anyag és emberi szorgalom együtt lenne, ám hiányzik az egyet-akarás, ami gyorsabbá tehetné a terv va- lóraváltását. Hogy miért? Mert más a tanács szándéka : és más a falué. A főtéren épüljön-e a művelődés háza,
