Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)

1960-04-02 / 27. szám

2 NÓGRÁDI NÉPÜJSÁG 1960. április 2. AKKOR TÖRTÉNT... A bunkerben huszonnégyen szorongtunk rémült szemekkel, egymáshoz simulva. Kinn dörög­tek a tankok ágyúi és a löve­dékek vijjogásába kelepelve uga­tott bele a géppuskák hangja. A harc, nem messze a bányatelep­tör, már két órája tartott. Senki sem evett, vízért meg sem pró­báltunk felmenni. Délután két óra felé elsötétült a bejárat és letántorgott egy sebesült szovjet katona. Nem volt idő semmit sem kérdezni a félhomályban, jóformán még a vonásait sem tudtuk kivenni. A szeplős Juci kötözte be a karját, miközben könnyekkel telt szemmel sajnál- kozott a fiatalemberen. Alig végzett a kötözéssel, né­met szavakat, káromkodást és géppisztolylövedékek sivítását hallottuk a lejárat előtt. A szov­jet katona pillanatok alatt fel­kapta géppisztolyát, a bejárat­hoz ugrott és hevesen tüzelni kezdett. A németek két órán belül 28-szor kísérelték meg, hogy megközelítsék a bunkert, de az egy szál katona mind a huszonnyolcszor visszaverte őket. öt óra lehetett, amikor az egyik osztrák tört magyarsággal le­kiabált: — Hé, magyarok! A dombon mink felállítani nagy ágyút. Ha ruszki nem jönni elő, nemei hadsereg összelőni összes bun­kert, asszonyok, gyerekek meg­halni mind, meghalni mindenki! Némán, rémülten bámultunk egymásra. A szovjet katona kér­dőn nézett bennünket, mert nem értett semmit a fenti fenyege­tésből. Az egyik bányász, aki nek az apja még a múlt hábo­rúban hadifogoly volt, nagynehe- zen meg tudta magyarázni, mi­ről van szó. Szó nélkül letette a géppisztolyt, lekapcsolta de­rékszíját, zsebéből zsebkendőt húzott elő és megadta magát a németeknek. Két nap múlva véglegesen el­foglalta a környéket a szovjet hadsereg. Egyszer aztán egy autóban súlyos sebesültet hoz­tak. Megtudtuk, hogy ő az, azt is elmondták, hogy két németet leütve megszökött tőlük, akkor sebesült meg. A szovjet orvosnő izgatottan közölte, hogy vérát­ömlesztés szükséges, ellenkező esetben a sebesült meghal. Mind­nyájan jelentkeztünk, akik a bunkerben voltunk. A vérátöm­lesztés után jó órával magához tért. Az orvosnő valamit mon­dott neki oroszul, de közben könnyezett. A katona ránknézett, szeme tele hálával. Valamit visz- sza tudtunk néki adni ... T. Ahogyan megváltozott a bánya úgy változik a bányász is Egymással szemben ülünk. Arcán csak akkor vonul vé­gig egy keserves mosoly, ami­kor azt. kérdezem tőle, hogy milyen volt a múltban bá­nyásznak lenni. Ebből a ke­serves mosolyból még akkor is érteni lehetne, ha minder­ről korábban már nem hal­lottunk volna, ha nem let­tünk volna mi is aktív részt­vevői az akkori bányászko­dásnak. Mert Domonkos István vájár negyven éves kora el­lenére már 25 évet dolgozott a bányában, ebből tizet még a bányabárók idejében. Így tehát jó ismerője a külszíni és földalatti munkának, va­lóban jó párhuzamot tud vonni a „tegnap” és „ma” bányászkodása között. — Őszintén mondom, nem szívesen beszélek a régi időkről, — mondja mindjárt bevezetőben Domonkos Ist­ván. Ennek minden oka meg­van. Képzelje el, 15 éves voltam amikor meg kellett ismerkednem a bányával. Ka­záron, a rakodón kezdtem — palaválogató voltam. Utána a meddőürítéshez kerültem, műszakonként 200—300 csil­lét ürítettünk, teljesen kéz­zel. Tizenhét éves koromban már 30-40 éves emberekkel voltam együtt. Aztán Vizslás­ra kerültem, ott csatióztam, Forgácson pedig már csúszda­kezelő lettem. Itt találkoz­tam az első „géppel" mondja mosolyogva. „Gép" volt az. legalább is akkor annak szá­mítottuk. Ez a „gép” nem volt más, mint egy kézi csúszda. De még innét is bi­zony 500 métert kellett csil- lézni. s örült a csapat. ha fejenként egy csillét raktunk műszakonként. Mély barázdát szánt az emlékezés Domonkos István homlokára. Látni rajta, hogy nem szívesen beszél ezekről a keserves időkről. De azért folytatja. — Dolgoztam utána megint Kazáron, ahol sáros, vizes lejtősaknában négyen csilléz- tünk. Ez egy feltörésben volt, ahol a csillét elől hamófával fogtuk, hátul meg flokkol- tunk. Gergelyben már jobb volt a helyzet — mondja ne­vetve — mert ott már ló volt a segítőnk, azzal vonntattuk a csilléket. Szegény ló. mit kínlódott velünk a sáros, vi­zes bányában. — Szóval ilyen volt az ak­kori bányászkodás. Nem is lehet azt olyan hűen leírni, elmondani már, ahogyan az történt. Arra pedig aligha ta­lál valaki szavakat, hogy el­mondja: milyen a különbség a gépesített, meg a csillés bánya között. Most itt Mi- zserfán a legtöbb bánya már gépesítve van. Ha a munka­helyünk egy kicsit is emel­kedik, már gépet kapunk. Van itt rázócsúszda, szállító- szalag, fejtő és rakodógép. A mi munkahelyünk csoportos kamrafejtés. Munkánkat a Hi­dasi-féle rakodógép segíti. Érdemes két számot mindjárt össze is vetni. Míg a felsza­badulás előtt örültünk ha fe­jenként egy csillét raktunk nagyon nehéz fizikai munká­val, akkor most a géppel egy műszak alatt egy emberre 10 csille szén termelése jut — sokkal kevesebb fizikai erő kifejtésével. A csillét persze, már alig ismerjük, alig van z bányában. gumiszalagon történik a szállítás. Arról a teljesítményről pedig koráb­ban nem is lehetne beszél­ni, hogy 3 métert haladjunk előre egy műszakban. Mon­danom sem kell, hogy ez is a gép munkája. Ahogyan közeledtünk így beszélgetésben mindjobban a ma felé, Domonkos István vájár egyre jobban belehevül mondanivalójába. Nem a meggyötört, hanem a felsza­badult bányász hangja ez. Hiszen másképpen dolgozik, másképpen él már nemcsak Domonkos István, hanem a többi bányász is. — Az így megváltozott kö­rülmények között, máskép­pen is élünk. Csapatommal éppen a felszabadulási ver­senyben határoztuk el, hogy küzdünk a megtisztetelő szo­cialista brigád címért. Mert ahogyan megváltozott a bá­nyánk. úgy kell változni a bányásznak is. Igen, ennek így kell lennie. Somogyvári László A bányagépgyár kétszeres elismerése Egyszeriben az érdeklődés :özéppontjába került ezek- len a napokban a Zagyva- lálfalvi Bányagépgyár. A ki- artó és következetes munka i nehézségek, akadályok le- :üzdésére irányuló céltudatos evékenvség meghozta ered- nényét: a gyár a kongresszusi munkaverseny során elért eredményeiért elnyerte a* él üzem címet és a me­gyei pártbizottság kong­resszusi versenyzászlaját. A bányagépgyár kollektívá- a elmúlt évi befejezett ter- nelési tervét, 3,7 százalékkal lelkesítette túl, amely 2,5 szá­zalékkal magasabb mint 1958- Dan. Az egy főre eső termelés irtékét 5 százalékkal szárnyal­ok túl és ennél még maga­sabb eredményt értek el a L00 forint munkásbérre és az ;gy órára jutó termelési ér­léknél. Tervezett költségszint- iüket lényegesen csökkenthet­ték: 97,1-ről 92,2 százalékra. Egész évi munkájuk külön érdekessége, hogy export ter­melési tervüket több mint 272 százalékra teljesítették, ennek mintegy 60—65 száza­lékát a második félév folya­mán adták. Az eredmények tehát azt igazolják, hogy a Bányagépgyárban a ter­melési mutatók többségé­ben megvalósul a márciusi párthatározat A napokban Gubán Ba­láz$ elvtárssal, a volt hetes bizottsági taggal hozott össze a sors; Talán már sokan azt sem tudják, mi is volt az a Hetes Bizottság. Sokan vi­szont még nem is hallottak erről. Ezért hát elmondom, hogy a Hetes Bizottság 1945- ben a felszabadulást követő március közepén kezdett funk­cionálni. A szakszervezetnek egy csúcs operatív szerve volt. A bányakastélyban székelt és tagjai a környező bánya­üzemek megbízottai voltak. Feladata volt, hogy a szén­medence összes munkásait képviselje. Mondom, összetalálkoztam a volt hetes bizottsági tag­gal, és a felszabadulás kö­zelgő évfordulója előcsalta be­lőle a régi emlékeket. Gubán Balázs a salgótarjáni Köztár­saság teret övező neonlámpák egyik vasoszlopának vetette hátát és úgy nézte a jár­káló tömeget. — Hát nézd meg — mond­ta — ma már meg sem le­het ismerni, hogy melyik az igazgató, melyik az irodista, vagy melyik a munkás. Nem úgy mint régen. Régen csak ránéztek az emberekre és az öltözéke után könnyen ki tud­ták válogatni. Könnyen meg­tudták állapítani melyik ki­csoda, micsoda? — Hosszú, küzdelmes út volt ez, amíg idáig eljutot­tunk — vetettem közbe. De ennek igazolását már Gubán Balázstól vártam. És hogy is késhetett volna a válasz, ami­kor ő is éppen ezt akarta elmondani. — Még 1940-ben történt — kezdte. — Nagyon rossz volt a munkahely. Nem értük el a colt. Akkor 4 pengő 48 fillér volt a keresetünk. S ha valaki nem termelt annyit érte, amennyit előírtak, és a vállalat nem jött ki belőle, akkor hamar túl adtak az emberen. Leszámolták. M i is úgy jártunk. Em- lékszem, a leszámoltak között rajtam kívül volt három istenmezei ember, meg ott volt Juhász József is. — Elkeseredett harc folyt akkor a létért — magyaráz­za. Bozó Gusztáv, az egyik istenmezei ember elkeseredé­sében fejbe akarta vágni a főaknászt is. Már emelte a lámpát. Másnap aztán raport- ra kellett menni. Azonnal kiadták a leszámolásunkat. Nekem meg az igazgató, meg is mondta, hogy „Gubán ma­ga ne is jöjjön hozzám egy évig, mert úgysem veszem fel.” — Nem is vett. Hol itt, hol ott. kerestem alkalmi mun­kát, hogy a betevő falatot biztosítani tudjam. — így volt ez akkoriban! A ztán elmesélte, hogy 1945 január 3-án ala­kították meg Mátra- novákon a Magyar Kommunista Pártot. Mindjárt az első nap hetvenen jelent­keztek a pártba a mátra- nováki bányászok közül. Ne­héz körülmények között kel­lett megindítani az életet. A bányát elöntötte a víz. Nem volt kenyér, élelem, ruha. De miután a párt meghirdette a széncsatát, Mátranovákon mindenki derekasan harcolt a párt célkitűzéseinek megva­lósításáért. Persze nem ment simán a dolog, de azért az emberi akarat minden ne­hézséget legyőz. Az ország nyugati részé­ben még javában folyt a harc, de Gubán Balázs 1945 feb­ruár 2-án a mátranováki üze­mi bizottságnak az elnöke' volt, aztán március 12-én Sal­gótarjánban a hetes bizottság­ba delegálták. — Akkor még a kastélyban a régi urak voltak — mond­ja Gubán Balázs elvtárs, — Ha eredményt akartunk el­érni, bizony sokszor kemé­nyen kellett beszélnünk. — A legnehezebb dolog volt az élelmezés biztosítása. De hát a széncsatához kellett az ennivaló. iitaueKSzem, Eger­ben a szovjet elvtársaktól kaptunk két mázsa sót, Al- debrőn szereztünk 70 mázsa búzát, az alföldről meg bur­gonyát hoztunk szénért cse­rébe. — Nehéz küzdelmes út volt — mosolyodik el —, de most tizenöt év múltán megálla­píthatjuk, hogy érdemes volt küzdeni, harcolni. A párt mostani gazdaságpolitikája azt hiszem a dolgozó nép legszélesebb rétegének meg­felel. Csak arról veszek pél­dát, hogy nálunk Mátranová­kon a szénfal mellett dol­gozó vájárok átlaga 2800 fo­rint. Hát mikor keresett eny- nyit a bányász? D e nemcsak a bányá­szok keresnek jól. Nézd meg ezeket az embereket — mu­tatott ismételten a járókelők­re. Hát ki mondhatta volna valaha, hogy ez a szembe­jövő csoport bármelyike is nem igazgató? Dehát ennyi igazgató? Ez lehetetlen! És érdekes mégis megegyezett a véleményünk. Orosz Béla Varga Pál, a palotási Má­jus 1 Termelőszövetkezet el­nöke is megérezte, hogy itt a dél. Kerékpárra ül és né­hány perc múlva már otthon is van. A ház, ahol lakik, a régi Palotást mutatja. Apró abla­kával úgy bámul a világba, mintha sohasem látta volna. Az alacsony ajtón a gazda csak úgy tud bemenni, ha meghajtja a fejét. Nincs ott­hon senki, így egyedül kezd ebédelni. Ebéd közben — bár azt mondja a közmondás — nem beszél a magyar ember, Var­ga elvtárs mégis beszél. Em­lékezik egy tavaszra, amely­nek fénye, ahogy az idő mú­lik, úgy erősödik. Nem idős ember Varga Pál, mégis tör­ténelmi események szemta­núja, történelmi időszak te­vékeny részvevője. — Palotáson is, mint az ország sok falujában megala­kult a kommunista párt. Ná­lunk kezdetben nagyon so­kan léptek a pártba, mert a párt programja megfelelt a falu érdekeinek — emléke­zik vissza az elnök. — Én is ott voltam az első belépők között — folytatja. A párt volt akkor az, aki in­dította, szervezte a tavaszi munkát. A falut körülvevő földbirtokot, ha még hivata­losan nem is, mert még nem volt meg a földosztás, de bir­tokba vette a falu népe. A párt bátorított, biztatott. Mindenkinek azt mondta, le­gyenek nyugodtak, csak mű­veljék a földet bátran, nem kell félniük senkitől. —- Hogyan kezdődött tizen­öt évvel ezelőtt Palotáson a tavaszi munka? — kérdezem. — Nehezen, félve fogtak a munkához a falusiak. Nem volt igaerő. A tanyán talál­ható egy traktof azonnal munkába állt. A pártszerve­zet segítségével bírtunk üzemanyagot szerezni. De ez az egy traktor nem lett vol­na elég. A két tanyán tar­tózkodó szovjet katonaság szívesen kölcsönadta dolgozni lovait. Nálam is volt egy pár ló néhány napig. Sok tavaszi árpát vetettünk ak­kor, mert hát vetőmagunk volt bőven. A beszélgetés fonala elka­nyarodik attól a nevezetei tavasztól s az iránt érdeklő­döm, hogyan élt a felszaba­dulás előtt és közvetlen utá­na Varga Pál? — A felszabadulás élőt tíz holdon gazdálkodtan apámmal együtt, no, meí utána is hét évig. A termelő- szövetkezet csak 1949-ber alakult meg, s én csak 1952 ben léptem be. Varga eivtárs hangjábó érződik, nemcsak ő volt a: oka annak, hogy három évij még kívül maradt. Közrej át szott abban más tényező is A pártharcok időszakán így emlékezik a termelőszö vetkezet elnöke: — Az első választáson is : kisgazda párt győzött, di nem volt sokkal több szava zata, mint nekünk, kommu nistáknak. Abban az időbei mondogatták is egyesek a fe leségemnek, miért kell a fér jednek a kommunista párt ban lenni? Én azt feleltem nekem szükségem van a párt ra. Azóta az élet százszo igazolta, hogy igazam volt. — Amikor belépett a Má jus 1 Termelőszövetkezetbe hol dolgozott? — teszem fe a kérdést. — Fogatos voltam, maji amikor egyesültünk a Kos suth Tsz-szel, elnökhelyette lettem. 1953-ban elmenter Zsámbékra egyéves elnökkép ző iskolára. Amikor az isko Iáról hazajöttem, agronómu lettem, majd átkerültem gépállomásra, de munkahe lyem maradt a termelőszövet kezet. Az ellenforradalom ideje sem lett hűtlen a kommunis ta Varga Pál a termelőszc vetkezethez. Amikor egyese a közijs vagyont akarták el herdálni, felemelte a szavá — 1957 januárjában letter a szövetkezet elnöke s azót vezetem a közös gazdaságo Varga Pál, mint tsz elnö a mezők szerelmese, büszké beszél arról, hogy a fia éreti ségizik és egyetemre készü — A vérüket hullató szór jet katonáknak, a pártnál a mi kommunista pártunl nak köszönhetem ezt — f< jezi be a beszélgetést a p; lotási Május 1 Tsz elnöke. — ta — A termelési eredményekkel párhuzamosan nőtt a dolgo­zók reáljövedelme is. Egy év alatt az átlagkereset 1537- ről 1556 forintra növekedett Keresve a választ arra, ho­gyan érték el ezeket a sikereket néhány olyan fon­tos tapasztalatra mutattak rí az itteni elvtársak, amelye­ket módszeresen és követke­zetesen alkalmaztak. Az else és sorrendben is a legfonto­sabb, hogy a gyár mozgalmi gazdasági-műszaki vezetése között kialakult egy egész­séges egység, kollektív mun­ka. A pártszervezet törődöt azzal, hogy megmagyarázz; és mozgósítsa a kommunis tákat, a dolgozókat, a cél kitűzések végrehajtására. Né hány hasznos kezdeményezés is megvalósítottak a terme lés pártellenőrzésének érdé kében. A szakszervezeti bi . zottság a munkaverseny fej . lesztése és szélesítése érdé kében tevékenykedett sok sí ! kerrel. Elég talán példánál . megemlíteni, hogy a március : párthatározat célkitűzéséinél megismertetése nyomán szá mos műhely dolgozói elható rozták: csökkentik az egy-egy ter­mény előállítására lordított munkaidőt, ezzel növelik a termelékenységet, újabb alapokat teremtenek élet- körülményeik javítására. [ [ Vagy egy másik példa: nagy- r- arányú társadalmi munka ( bontakozott ki, hogy a ren- 1 ■ delkezésre álló beruházási ke­. retet hatékonyabban használ- c hassak fei. A raktar építésé- i ' nél a TMK dolgozói, a kábel- 1 1 fektetésnél az öntödei, az olaj- " tartály beépítésénél a kovács ' és lakatosüzem dolgozói, a ' műhelyek közötti tetőszerkezet ; elkészítésénél szintén a laka- > tosok, a kerítés építésénél pe- " dig a kiszesek végeztek je- . . lentős társadalmi munkát. ; 1 Ezek együttes értéke meg- - ' haladja a 200 ezer forintot. 1 ' Mindezek abból a felismerés- : 1 bői fakadnak, hogy a gyár 1 * ügyeinek előmozdítása az ] ■ egyes dolgozók számára is ] ' előnyös és hasznos. ; A sikerek összetevői között t másodsoron a műszaki fej- ] ■ lesztést említik. : A második félév során több jelentős kísérlet, új gyártmány bevezetése tör­tént meg. " Ekkor dolgozták ki az egy 4 köbméteres szivattyúk sorozat- 1 gyártásának technológiáját, í sőt elkészült az első tíz da- " rab. Elkezdték a vasúti vas­betonalj gyártásához szüksé­ges feszítőpadok prototípusai­nak készítését, amelyeket exportra küldenek. Ugyan eb- i bői a gyártmányból 34 szé­riát fejeztek be. Legyártot­ták a félköbméteres szivaty- tyú prototípusát, elkészítettek egy olyan rostát, amely köny- nyen és olcsón megoldja í 0—5 milliméter szemnagyság! szenek szétválasztását. Áttér­tek egy tartósabb, jobb minő­ségű bányai szállítószalaf gyártására. Emellett nagy mennyiségű egyedi gyárt mányt készítettek különbőz; nagy országos beruházások hoz, köztük a Zagyva II-höz Az 1960. évi feladatok pe dig sokkal nagyobbak, min1 amelyekért elismerést szerez iek 1959-ben. Termelési tervük mintegy 9, a termelékenységi mu­lató kö-zel tíz százalékkal növekedett. Tovább szigo­rították önköltségi elő­irányzatukat is. A gyár dolgozói és vezető az év elejétől keresték a fel adat megoldásának módját Kidolgozták az 1960. évi ver senyfeladatokat. Ebben a mu tatók további javítását vál lalták. Különösen nagy súly helyeztek az önköltség, a anyaghányad csökkentésén valamint a bányagépek al katrész utánpótlásának biztc sítására. Mintegy 30 témábc álló műszaki fejlesztési és ir tézkedési tervet kidolgoztál amely számos új eljárás bí vezetését célozza. A bányagépgyáriak büszké lehetnek eredményeikre é ami talán ennél is fontosabl tudják, hogy ebben az é\ ben rájuk még jobban szé mítanak, hogy a kollektív egységének biztosításában, műszaki fejlesztésben, a ga; daságos termelésben ebben a évben is maradéktalanul te! jesíteniük kell a rájuk hárul feladatot. Balogh Gyula Egy volt hetes bizottsági tag VISSZAEMLÉKEZIK TIZENÖT ÉVE A PÁRTBAN

Next

/
Thumbnails
Contents