Nógrádi Népújság. 1959. szeptember (15. évfolyam. 70-78. szám)
1959-09-12 / 73. szám
2 NÓGRÁDI NEPÜJSAG 1959. szeptember 12. Eszmei- politikai nevelés mellett szakmai- kulturális képzés is folyik a Szügyi Tangazdaságban A pártkongresszus előtti előkészületek — vezetőségválasztó taggyűlés, a dolgozók kezdeményezéseinek, vállalásának segítése, figyelemmel kísérése — bármenynyire is sok új feladatot ró a pártszervezetekre, nem jelenthet elfordulást az egyéb, állandó jellegű, vagy időszerű feladatoktól. Mert az ilyen uj feladatok mellett még egy sor egyéb teendő is vár a pártszervezetekre. Jól felismerte ezt a dolgot a Szügyi Tangazdaság alapszervezete. Nem feledkeztek meg itt többek között a szívós munkát, türelmet és fáradságot igénylő pártoktatási év megkezdéséről sem és az ezzel kapcsolatos tennivalókról. Hogy ebben jó munkát végez a pártszervezet, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az alapszervezet tagjai 100 százalékos részvétellel jelentkeztek az oktatásra. A 19 párttag kivétel nélkül tanulni akar. Hiszen a Szervezeti Szabályzat is feladatul, sőt mi több, kötelességéül szabja meg a párttagnak az állandó, eszmei, politikai képzést és továbbképzést. A két tagjelölt is önként bekapcsolódott a pártoktatásba. A z itteni kommunisták kétféle oktatási formát választottak. A múlt évben az időszerű kérdések előadásain vettek részt valamennyien. Az idén egyrészük — a már képzettebb elvtársak a marxizmus—leninizmus alapkérdéseivel ismerkednek, ide jelentkezett a párttagok zöme, 12 elvtárs, heten pedig az időszerű kérdések előadásain vesznek részt az idén is. Jó az alapszervezet munkájában az is, hogy a falusi pártszervezet kommunistáival közösen szervezték meg a tanulást. Ebben az alapszervezetben zömmel tsz-tagok és egyéni parasztok dolgoznak. Igen hasznosnak látszik tehát az elgondolás, hogy a tangazdaság kommunistái ismerkedjenek a falusi problémákkal és viszont a falu kommunistái szerezzenek tapasztalatokat a tangazdaság eredményes munkájáról. Jó az is, hogy nem ér véget a közös tanulással kapcsolatuk. Igen gyakoriak az összevont taggyűlések is. amelyen a közös problémákat, feladatokat vitatják meg. A múlt évben az oktatásban jónéhány párton- kivüli dolgozó paraszt is részt vett, ezt a tavalyi jó utat járják az idén is, támogatják, elősegítik a pártonkívüliek tanulnivágyását. A tavalyi jó példa olyan eredményt is szült, hogy a bekapcsolódott egyéni gazdák eszmei-politikai fejlődésük eredményeként sürgősen megkérték a belépési nyilatkozatot, mert megértették, hogy csak a nagyüzemi gazdaság a jövő földművelés egyetlen útja Jó az az elgondolás is — ami szintén hozzájárult az említett eredményhez —, hogy minden alkalommal egy- egy aktuális ismeretterjesztő előadást is megszerveztek az oktatáshoz. Ezek elsősorban a A vezetőségválasztás eseményei az acélárugyárban BEFEJEZTÉK A TAGGYŰLÉSEKET A Salgótarjáni Acélárugyárban e héten már valamennyi alapszervezetben befejezték a vezetőségválasz- lást. Csütörtökön 12 alapszervezetben tartottak taggyűlést. Ezt megelőzően a gyári párt- bizottság titkári értekezletet tartott, amelyen ismertették az abban a három alapszer- vezetben szerzett tapasztalatokat, amelyekben a taggyűlések mái' az elmúlt hét folyamán lezajlottak. A gyár kommunistái már a gyári pártértekezletre készülnek, a pártbizottság pedig az új vezetőségek munkába indításán dolgozik. ISMÉT BIZALMAT KAPTAK A Megyei Építőipari Vállalat 2-es sz. főépítésvezetőségének pártszervezete kedden délután tartotta vezetőségválasztó taggyűlését Nagybá- tonyban. Ez a taggyűlés számos pozitív vonása mellett arról is tanúskodott hogy még sokat kell tenni a párttagság aktivitásának növelése, a gazdasági kérdésekkel való beható foglalkozás érdekében. Egyébként a párttagság ismét bizalmat szavazott a régi vezetőségnek és annak tagjait beválasztotta az új vezetőségbe is. módosítják A KONGRESSZUSI FELAJÁNLÁST A Salgótarjáni Erőműben jövőhéten,' szeptember 16-án kerül sor e fontos eseményre. A vezetőségválasztó taggyűlés egyik érdekessége lesz, hogy a gyár kommunistái az éves kongresszusi vállalás felülvizsgálását fogják javasolni a gyár dolgozóinak. Eddig ugyanis az állandó költségeknél a vállalt 342 ezer forinttal szemben szeptember elejétől már túlteljesítést könyvelhetnek el. Most azt tervezik, hogy az állandó költségekre vonatkozó felajánlást módosítják, felemelik. A párttaggyűlés után termelési tanácskozáson terjesztik majd a gyár valamennyi dolgozó elé a kommunisták javaslatát. OJABB TERMELÉSI SIKEREK A Zagyvapálfalvi Üveggyárban szeptember 18-án tartják a vezetőségválasztó taggyűlést. Párttagok és pártonkívüli dolgozók újabb termelési sikerekkel készülnek. erre az alkalomra. Rendszeresen, napról napra túlteljesítik termelési terveiket. A pártkongresszusra készülve az elmúlt napokban újabb két brigád alakult, amely a szocialista cím elnyerését tűzte ki céluL A kongresszus rtszLelef-ére elkészül a szalmaLercsi párt-ház — ejezés előrt- a művelődési oH-hon bef Egy egész község népét tudta megmozgatni Szalma- teres lakóinak közös terve, a kultúrház felépítése. Az új létesítmény legnagyob értéke, hogy a munkák nagyrészét társadalmi erővel végzik el. Az alapásás már a múlt évben megkezdődött, a társadalmi munkások 400 köbméter földet mozgattak el a 1 'érői. Társadalmi munka g> úmölcse maga a gyönyörű tervrajz is Vadas András most végző fiatal mérnök elképzelése alapján. Több mint félmillió forintot ér majd az elkészülő modern művelődési otthon. Az új létesítmény előcsarnokát üvegből tervezik és mindjárt innen nyílna a szép, tágas pártház is. A község kommunistáinak kezdeményezésére a pártházat a kongresszus tiszteletére még novemberben átadják. parasztokat, mezőgazdasági munkásokat érdeklő mezőgazdasági kérdésekrői szóltak, de igyekeztek nyomon követni és ismertetni a résztvevőkkel a technika fejlődését is. Mivei ez a kezdeményezés jól bevált a múltban, tervezik, hogy az idén is tovább folytatják: A múlt évben a pártszervezet okosan összekapcsolta az oktatást a párttagok művelődésbeni fejlődésével. Mert nagyon lehet helyeselni azt, hogy a kommunisták felelősséget éreznek a párttagok és pártonkívüliek kulturális fejlődésért. A múlt évben azt tették, hogy egy elvtársukat megbízták a kultúra fejlesztésével, elősegítésével színdarabokat rendeztek, betanultak, szerveztek előadásokat. Most ezt az elvtársat — aki egyébként segédpedagógus volt — máshová helyezték. Es eltávozása, úgy látszik, megtorpanást jelent a pártmunkának ezen a területén. Minden bizonnyal megtalálják a helyes megoldást, megbíznak valaki mást, hozzáértőt, hogy a párt művelődéspolitikája értelmében és szellemében elősegítsék itt is a tagok kulturális fejlődését. Eredményesebb ennél és dicséretesebb a szakmai továbbképzés megszervezése. Nagyon jó, hogy felismerték a kommunisták, nem merülhet ki az emberek tanulása az eszmei-politikai neveléssel — bár kétségkívül ez a legfontosabb —, hanem gondot kell fordítani az emberek szakmai munkájának javítására is. Támogatja az alapszervezet azt is, hogy minél többen végezzék el a gazdaságban a mezőgazdasági technikumot. Ezt a dolgozók többsége levelező utón végzi. A nagy kollektívának pedig szakmai előadásokat, tanfolyamokat rendeznek, amelyen az állat- tenyésztéstől a gépszerelésig mindenirányú szakmai továbbképzést biztosítanak. A z már baj viszont, hogy a pártszervezet engedte kudarcba fulladni — a múlt évről van szó — az ezüstkalászos tanfolyamok Ugyancsak baj — és nem kis baj —. hogy az alapszervezetnek nincsen egyetlen női párttagja sem. Tegyen meg mindent a pártszervezet, hogy megtalálja a módját a velük való foglalkozásnak, törődésnek is. U, M. Indul a „Pártmunkások Könyvtára'' sorozat A Kossuth Könyvkiadó újabb kezdeményezéssel kívánja segíteni a pártmunkásokat. Ez év szeptemberétől kezdve „Pártmunkások Könyvtára” címmel sorozatot indít a könyvkiadó. A sorozattal az a cél, hogy a pártmunkások kezébe az alapvető politikai művek mellett eljusson a világirodalom, a klasszikus magyar irodalom és a természettudományos művek legjava. A sorozat keretében csakis politikailag fontos, irodalmi rangú mondanivalóját tekintve haladó és a legmagasabb művészi igényű könyvek jutnak az olvasók kezébe. A sorozat minden darabja alkalmas a politikai és kulturális látókör bővítésére, másrészt az általános műveltség elsajátítására. A korlátozott példányszámban megjelenő sorozattal a kiadónak az a célja, hogy valóban azoknak az elvtársaknak a könyvespolcára kerüljenek a könyvek, akiknek elsősorban szükségük van rá. A sorozat 120 kötetből áll, öt év alatt jelenik meg. A sorozatba kerül 35 alapvető kézikönyv jellegű politikai mű, a világirodalom klasszikus alkotásaiból 40 és a magyar irodalom klasszikus műveiből 35 kötet, valamint 10 kötet természettudományos munka. A témakörnek megfelelően négy színben, vá- szonkötéses, ízléses, művészi kiállításban megjelenő sorozat lesz. A „Pártmunkások Könyvtára” sorozatra való előfizetést csak a területileg illetékes pártszervezet által javasolt elvtárstól fogadja el a kiadó. A sorozatot csak előfizetés útján lehet beszerezni. A megrendeléseket a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége, Salgótarján cjmre kell beküldeni szeptember 15-ig. Az előfizetés havonként történik, s csak azok részére biztosítják a tárgy hóban megjelenő könyveket, akik pontos időben befizettek rá. A teljes sorozatra nem kötelező az előfizetés. Mivel sok olvasónak már van a sorozatban megjelenő művekből, lehetőség van arra is, hogy ezekre a művekre nem fizet elő. Azonban ^3—4 hónap megszakítási idő nem lehetséges, az előfizetésnél. Rendkívül előnyként biztosítja a kiadó az előfizetők részére, hogy az előfizetés során minden esztendőben egy kötetet ingyen ad át annak, aki szereti a könyvet és szívügyének érzi saját műveltségének gazdagítását, politikai ismereteinek szélesítését. Országos kiállításra készülnek ipari tanulóink A MŰM. 211-es számú Iparitanuló Intézetének másodéves kovács tanulói a szünetben sem tétlenkedtek. A nyolc iparitanuló elkészítette a salgótarjáni gyalogátkelőhelyekhez szükséges járdaszegeket és ezért a Salgótarjáni Városi Tanácstól ellenértékként 13 000 iorintot kaptak. Az ipari tanulók hasznos munkával töltötték a nyarat és elkészültek a szeptemberben megrendezendő ipari tanulók országos kiállítására. Mmtegy 17 darabból álló garnitúrát — frikciós prést, hámort, bányaszivattyút, rezgőfűrészt stb. — működő kicsinyített modelleket küldenek fei az intézet fiataljai a kiállításra. Fejlesztik községüket a nógrádkövesdiek (Tudósítónk jelenti Nógrád- kövesdről) Az elmúlt tizennégy év alatt Nógrádkövesd nagy községgé fejlődött. Mintegy kétszeresére növededett felsza- dabulás előttihez. Korszerű ÚJ BOLT — ÁRÚ NÉLKÜL.. Nagy örömmel jogadták Nagybátonyban a bányavárosiak a papír- és írószerbolt megnyitását. A szülök öröme érthető, hiszen úgy gondolták, most az iskolai év kezdetén már nem kell egy füzetért, vagy ceruzáért Salgótarjánba utazniuk, amikor- is többe került az útiköltség, mint a füzet. A kereskedelmi szervek azonban úgy gondolkodtak, elég nagy teljesítmény már az önmagában is, hogy üzletet nyitottak, ízléses cégtáblával, több alkalmazottal. S talán azért, hogy az alkalmazottak el ne fáradjanak, az áruellátás másodrendű dolog lett. Pedig ha ők el is feledkeztek róla, a szülők, a gyermekek tudták, hogy az iskolai év szeptember elején kezdődik. így tehát mi sem természetesebb, hogy a szülők és gyermekek szerettek volna füzetet, ceruzát, tintát és egyebeket vásárolni. A vásárlás azonban nem sok időt rabolt el tőlük, mert a kért dolgok' jelentős részére csak azt a választ kapták: „Nincsen kérem”. Ma már 12-e van, s gondolhatná bárki, hogy közben pótolták a hiányt. Ez tévedés, mert tegnap találkoztam az Állami Áruházban egy szülővel, aki Salgótarjánból vitte iskolás gyermekének a tintát, rajzlapot, ecsetet és különböző füzeteket. Javasoljuk a bányavárosi írószer és papírboltnak, hogy vagy a cégtáblát cseréljék ki, vagy zárják be az üzletet. Igaz, a legjobb lenne, ha gondoskodnának megfelelő árukészletről, ennek örülnének a legjobban a bányavárosiak. — ág — kőbányája van, ahol 300—400 dolgozó kap munkalehetőséget, állami gazdasága, amely kétszeres élüzem már. - Nógrádkövesd azonban tovább fejlődik. Az elmúlt évben egy korszerűen berendezett új iskolát kaptak. A lakosság társadalmi munkával most kerítést épít az iskola körül. Rendbetették az óvodát, amelyre 6—7000 forintot fordítottak. Most végzik a temető elkerítését, ahol 10 ezer forint összegű munkát végeznek. Ebből társadalmi munkával a község dolgozói mintegy 4 ezer forinttal járultak hozzá. Jól folyik a munka a Május 1 Termelő- szövetkezetben is. Már eddig 10 hold területen elvetették a bíborherét. Megkezdték egy 70 férőhelyes istálló építését, amelynek költsége 23 ezer forint. A fejlődésben azonban nem állnak, - meg, mert a jövő évben emelnek egy emlékművet, amelynek Béke emlékmű lesz a, neve és a község központjában helyezik el. Az emlékmű környékét parkosítják. Őrizzük pártunk egységét! A tűzhelygyári pártbizottság üléséről erősebb Salgótarjánban. Bizalmatlanság tapasztalható a pártonkívüliek iránt, nem kielégítő a műszaki dolgozókhoz való viszony sem. A párt- politikai munka tartalmi színA Salgótarjáni Tűzhely- felütötte fejét az intrika, a lés gazdaságosságában nem vonaianak gyengesége, a pártgyár jelentős szerepet tölt be csoportosulás, a munkások le- végeztek olyan tevékenységet, tagok és a dolgozók hiányos nemcsak megyénk, hanem az becsülése, a parancsolgatás és amely megfelelt volna a párt tájékoztatása pedig csak hoz- ország életében is. Termékei mindezek kicsúcsosodása, hogy általános és országos irányvo- zajárultak annoz, hogy kü- hazánk minden részében is- törés állott be a gyári párt- nalának. Ebből adódik, hogy iönbözö pletykák, intrikák üs- meretesek, fontos közszükség- szervezet és gazdasági vezetés amíg a gyár dolgozói az or- sék fel fejüket, hogy a gyár leti cikkek. Ez a gyár poli- egységében, összefonrottságá- szágos pártpolitikáról kedve- életét érintő legfontosabb tikai és gazdasági tekintetben ban. zően nyilatkoznak, addig szá- kérdésekben a párttagok és az is kiemelkedő múlttal rendel- Ezek a politikai természetű mos kií°gást emelnek a helyi összes dolgozók gyakran ta- kezik, a munkásmozgalom szá- hibák eevütt iártak azzal Is vezetéssel szemben. A tűz- láigatásokba bocsátkozzanak. rvs An V\ o ffTTftivi A «tto íiínrUílr n OJ J t holllÖttÓrí miinlzÓcAlr í Affffol ------------------f-__ _ _ ----- _ __ _ __ m os hagyománya fűződik a h aueusztusban to-’ helygyán munkások joggal vállalathoz. Ilyen szempontok nö8veke az év eddigi ?£ várják el hogy azok a hefigyelembevetelevel van külön szében szerzett adósságát Az lyes határozatok amelyek jelentősége annak, hogy eb- első félévben mintegy 2 mii- £»* születnek út lent a gyár- A ben a gyárban lS állandóan lió forint értékű seiejtkár je- ban 18 maradéktalanul való- ules erosodjon a part egysege, a ientkezett, amely a munkakipohtrkai tomegmunka es ma- esésből, fegyelmezetlenségből radektalanul teljesítsek azo- eredő károkkal együtt megkat az előirányzatokat, ame- haiadja az 5 millió forintot, lyek a gazdaságos termelés tekintetében az országos tervből rájuk esik. A Salgótarjáni Városi Pártbizottság részéről az elmúlt hónapban lefolytatott vizsgálat, valamint a megyei párt-végrehajtó bizottság augusztusvégi ülése azonFELISMERÉS ÉS AKARAT , , A hibák kijavítására amelyek lezajlott pártbizottsági arról tett tanúságot, suljanak meg. Ennek* pedig hogy a tűzhelygyár kompolitikai tömegmunka és ma- alapvető feltétele, hogy meg- munistái és mindenekelőtt a-------’ — eseshoi, iegyeimezetiensegooi 6rizzék és állandóan erősítsék kommunista tisztségviselői fela helyi pártbizottság és párt- ismerték azt a veszélyt, amely szervezetek egységét, össze- az elmúlt hónapokban kialaA PART POLITIKÁJÁNAK MEGFELELŐEN! forrottságát, mélyítsék a tö- kult helyzetből következik A megkapcsolatot, mind maga- pártbizottság tagjainak túlsabb színvonalra emeljék a nyomó többsége felszólalása A feltárt hibákat és a jövő politikai munka tartalmát, során kedvezően reagált arra sürgető feladatait tanácskozta Több hozzászóló igazolta, a kemény és őszinte hangra, meg a gyár pártbizottságá- hogy milyen káros, amikor amellyel a megyei és városi nak kibővített ülése szerdán különböző csoportosulások pártszervek a tűzhelygyári ban azt állapította meg, hogy délután. Mind a beszámoló — alakulnak ki, mint ahogy az helyzetet feltárták. Ez komoly a gyár az utóbbi időben a vá- amelyet Matuz «József elvtárs, a tűzhelygyárban is megtör- előrehaladás abban a tekintetrakozásoknak nem felel meg. a, megyei^ pártbizottság ősz- tént. A meglazult egységet ben, hogy a maguk erejéből Mind a politikai, mind a gaz- tályvezetője terjesztett elő —, tovább rombolta némely veze- és a felettes pártszervek sedasági munkában megtorpa- m'nű a hozzászólók a hibák tők helytelen, gyakran már gítségével minél előbb visszaokait keresve első helyen ál- ■apif’ték meg. hogy a gyár hibák, amelyek már 1957 má- vezetése elmaradt a követelnás jelentkezett, sőt azok a káros magatartása. Nem szerezzék régi jó hírnevüket kisebb veszélyt rejt magában és megbecsülésüket. sodik felében komoly gondot ményektől. Sem a pártéletben, az sem, hogy felütötte fejét V1 an szamos olyan megjegyzés hangzott el, ameokoztak a gyár életében, is- sem a vezetők és a dolgozók az álradikalizmus, az elzár- jygjj fontos útravalók a tómét kezdenek félújulni. Ismét kapcsolatában, sem a terme- kózás — sőt talán itt a leg- vábbi munkához. Gyalog Jó-