Nógrádi Népújság. 1959. július (15. évfolyam. 52-60. szám)

1959-07-29 / 60. szám

6 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1959 július 29. Elmúlt' korok tanúi: a műemlékek Két hónappal ezelőtt született meg Mátranová- kon az új rob­bantási mód: a kombinált űr­lövés. Az új mód­szer igen jelentős, mert az így jö- vesztett szén da­rabos, amelynek ára magasabb a porszénnél. Ezen­kívül könnyebb a meddőválogatás is. Ami még az új módszer mel­lett szól, jelentős robbanóanyag­megtakarítás mu­tatkozik. Az új módszert a kö­zeljövőben a me­dence többi akná­jában is beveze­tik. Képünkön: Ké­szítik a kombi­nált űrlövés töl­tését. Komoly javulás mutatkozik Salgótarján köztisztaságában Két új köztisztasági ko­csival bővült Salgótarján vá­rosban a köztisztaságot bizto­sító járművek száma. Emellett tervbevették az esőzések alkalmával kellemet­lenségeket okozó víztömegek útjának elzárását. A Pécskő utca és az Arany János utca területén hordalékfogó illetve iszapfogó gátak létesítését I kezdték meg. Segítségükkel minden bizonnyal sikerül megakadályozni, hogy a hegy­oldalakról lezúduló víz a vá­ros főutcáját is elárassza. Folytatják és rövidesen be is fejezik' a Tarján-patak ki­kövezését, valamint a For­gács-patak szabályozását is. Sikeresen folyik a légoltalmi képzés Talán nincs az országnak még egy olyan megyéje, ahol csupán öt olyan község van, amelyben nincs műem­lék. Ha áttekintjük megyénk eddig felkutatott műemlé­keit, láthatjuk, hogy építményekben vagyunk a leggazda­gabbak. A megye minden vára, kastélyok és templomok nagy része védetté, vagyis műemlékké van nyilvánítva. Mit nevezünk műemléknek? A múlt század második felében keletkezett helytelen megfogalmazású műemlék szónak ma sem tudjuk a pontos meghatározását. A műem­lék kifejezést szűkebb értelemben minden olyan épít­ményre, tágabb értelemben pedig minden olyan tárgyra és ingóságra használjuk, melyeknek történeti, régészeti, képzőművészeti, vagy néprajzi jelentősége, értéke van. Ál­lamunk eddig is elősegítette a műemlékek megóvását, ja­vítását, s a jövőben még komolyabb lesz ez a segítség. Ezt támogatni kell azoknak a szerveknek is, amelyek mű­emlék épületet használnak. Alábbi sorozatunkban bemu­tatjuk röviden megyénk műemlékeit. Kastélyok Salgótarján város területén csaknem egy év óta folyik rendszeresen a lakosság ré­szére az atomlégoltalmi tá­jékoztató előadás. A korsze­rű légitámadási eszközök el­leni védelem megszervezése megköveteli városunk la­kossága számára, az atom- védeleínmel kapcsolatos leg­fontosabb kérdések oktatását. Az előadások célja, hogy megismertessük az egész la­kossággal az atomfegyverek általános hatásait, a védeke­zés eszközeit és módjait, va­lamint az egyéni sugárvéde­lem szabályait. Az atomvédelmi tájékoz­tató oktatáson városunk minden 14 évet betöltött lakójának részt kell ven­nie. Az oktatás sikeres lefolyá­sa érdekében a városi lég­oltalmi törzsparancsnokság felvette a kapcsolatot a vá­rosi pártbizottsággal is, és közösen megbeszélve a prob­lémákat fogtunk ezen fel­adat végrehajtásához. Az elő­adások színvonalasabbá tétele érdekében pedagógusokat, ve­gyész- és gépészmérnököket vontunk be, akik egy-egy kör­zetben biztosítják az előadá­sok levezetését. Városunkban 1958. augusztusától 1959. július 20-ig 16 000 fő részesült atomvédelmi tájékoztató oktatásban. A nagyobb üzemekben a vál­tóműszakok miatt két-három azonos, munkahelyenként pár­huzamosan folyó, előadások­ban a félórás munkaszüne­tekben a termelése zavarása nélkül jutottak a légoltalmi ismeretekhez a dolgozók. Lég­oltalmi előadásokat tartot­tunk a középiskolákban, ki­sebb vállalatoknál, közületek alkalmazottai részére és az egyes utcák lakóiból alakí­tott csoportok számára is. A hallgatók többségükben szívesen jelentek meg a hívó szóra, mert tudják, hogy a népekre leselkedő atom­veszélyt csak úgy háríthat­juk el, ha kellő ismeretek­kel vértezzük fel magunkat. Aki nem szívesen jött, s csak az idézés hivatalos hang­jának tett eleget megjelené­sével, hamar rájött arra, hogy az előadásokon okulni, tanulni lehet. Megtanulhatták, hogy a feltételezett esetekben is az egyéni önzés, vagy pánik helyett csak a fe­gyelem, józan ész és tudatos összetartás, áldo­zatkészség ad erőt a tá­madás átvészeléséhez és következményeinek le­küzdéséhez. Az atomlégoltalmi tájékoz­tató előadások szervező és segítő munkájában igen lel­kiismeretesen vették ki ré­szüket az instruktorok, rhint a folyamatos munka mozga­tói, továbbá a jól felkészült előadók — pedagógusok, or­vosok, műszaki szakemberek, gyógyszerészek, akik a dolgo­zók iránti odaadásból a bé­kéért való aggódásból időt, fáradtságot nem kímélve szol­gálják és segítik az ismeret- terjesztés fontos munkáját. Az előadáson résztvevő hallgatók részére a befejezés­kor a légoltalmi parancsa nokság igazolványt ad. A tájékoztató előadások még folynak városunkban és szeretnénk azokat az év vé­gére befejezni. Mag Zoltán Amíg megyénk jobbágyai egészségtelen földkunyhókban és faházakban laktak, addig a földbirtokosok a jobbágyok keserves munkája révén, egy­más után építették szebbnél- szebb kastélyaikat. A XVII. századtól korábban épített kastélyt a megyében nem találunk. Nagyon kevés azoknak a kastélyoknak a száma is, amelyek egy-egy földbirtokos kényelmének biz­tosítására a XVII. században láttak napvilágot. Sajnos, az a kevés kastély sem maradt meg érintetlenül napjainkig. Az építési időt követő évtize­dek, majd évszázadok során szinte teljesen átalakították őket. Csupán néhány falma­radvány vagy alaprajz teszi bizonyossá, hogy a kastély a török háborúk elcsendesedése után, de még a XVII. század­ban épült. A berceli Bene-kastély négy saroktornyos elrendezése a Felső-Magyarországról ideke­rült, védelmi célt szolgáló kastélyszerkezetet örökíti meg. A sziráki kastély alap­rajza kétségkívül azt bizo­nyítja, hogy a XVII. század terméke és építkezési módjá­ban a felső-magyarországi várkastélyok típusát követi. Ugyancsak ebben a században kezdik el építeni a szécsényi Forgách-kastélyt is. Ez is, a berceli és sziráki kastéllyal együtt az erre a századra jel­lemző barokk stílusban épült. Megyénkben a kastélyok építése nagymértékben fel­lendült a XVIII. században, a török kiűzése után. A tö- rökdúlás következtében elnép­telenedett falvakat a földbir­tokosok újratelepítették. Az ittmaradt és az újonnan be­települt lakosságnak, mihelyt kissé a termelés megszilár­dult, hozzá kellett látniuk a templomok építése mellett a kastélyok építéséhez is. Az építészeti stílus ebben a században továbbra is a ba­rokk maradt. A felső-ma­gyarországi várkastélyok típu­sának továbbélését az e szá­zad közepén épült cserhát- surányi Jánossy-kastélyon és a mohorai Vay-kastélyon fi­gyelhetjük meg. Ebben a szá­zadban épült a alsópetényi Gyurcsányi- és Prónay, a ka- rancslapujtői Mocsáry-kúria, a keszegi Huszár-kastély és még közel negyven kastély és kúria. A XIX. században az új kastélyok építése toyább fo­lyik. Az előbbi századokban uralkodó barokk helyett a klasszicista stílust kezdik al­kalmazni. Ez a század azon­ban sajnos nemcsak az új kastélyok építésének ideje, hanem a régi kastélyok át­alakításának százada is. A nagymérvű gabonatermelés, a piac kiszélesítése, az uradal­mak önellátásra történő be­rendezkedése, lehetővé tette a földbirtokosoknak, hogy a XVII—XVIII. században épült kastélyaikat átalakítsák. Csupán néhány kastély kerül­te el, a kastély értékét nagy­mértékben csökkentő átalakí­tást. Kastélyainknak és kúriáink­nak azonban van egy másik csoportja is. Ezeknek nem is annyira építészeti értékük kívánja meg fenntartásukat, hanem az a tisztelet és meg­becsülés, melyet a rövidebb- hosszabb ideig bennük dol­gozó művész, író iránt ér­zünk. Okvetlen meg kell őriznünk az utókor számára a benczuríalvi kastélyt, a csesztvei Madách- és a hor- pácsi Mikszáth-kúriát, amely­ben Benczúr Gyula festőmű­vész, Madách Imre költő és Mikszáth Kálmán író dolgo­zott. Ezeket a kastélyokat azonban az ő szellemükhöz méltóan kell felhasználnunk. Rendezzünk be és tegyünk hozzáférhetővé egy kis em­lékszobát a művész vagy író bútoraiból, használati eszkö­zeiből, nyomtatásban megje­lent könyveiből. Azonkívül ezekben az épületekben kap­janak helyet a falu kulturális intézményei is. De nemcsak a kastélyok, és kúriák számítanak műemlék­nek, hanem a bennük elhe­lyezett régi bútorok, festmé­nyek és berendezési’ tárgyak is. Ezeket eltávolítani az Or­szágos Műemléki Felügyelő­ség engedélye nélkül nem sza­bad. Ugyancsak tilos az épü­leten külső vagy belső át­alakítást végezni az Országos Műemléki Felügyelőség jóvá­hagyása nélkül. (Címe: Or­szágos Műemléki Felügyelő­ség, Budapest, I., Dísz tér 4—5.) Örvendetes tény az, hogy ma már egyre többen nem a régi világ képviselőit látják kastélyainkban, hanem egy elmúlt kor ízlésének és szép­érzékének megnyilvánulását, melyet meg kell védenünk, őriznünk az utókor számára. ZÓLYOMI JÓZSEF 10 db törzscsalád méh eladó, hunor Cím: Lászlók János aszta­los, Nagylóc. (217) Oldalkocsi eladó, Pannónia, gyártmány, keveset futott. Gáti, Salgótarján, Petőfi u. 2. (218) A 33. sz. Autóközlekedési Vál­lalat gumijavító szakmunkásokat keres. Felvétel bármikor a vál­lalat műszaki osztályán (Salgótar­ján, Központi telep). ooooooooooooooooooooooootxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxMonnnnnnnnnQnQQnQnnnQOQQQQQQQooQ^ooooooooQoooooooorxx; Néhány évvel ezelőtt Budapesten a ligetben volt egy erőgép. Mindig úgy emlékszem rá vissza, hogy szoros em­bergyűrű vette körül, magam is gyakorta eloámészkodtam. A szerkezetet egy fakalapáccsal kellett megütni s az olda­lán levő skála mutatta az ütés nagyságát. Közben a kikiáltó hangja állandóan hangzott: — Tessék, tessék, ki a legerő­sebb?' Ez jutott eszembe a minap, amikor Szorospatakon jártam. Mert itt is nagy küzdelem folyt, ki a legerősebb. Igaz, itt nem volt elmés szerkezet, hiányzott a kikiáltó. Sőt, mi több, a verseny nem is az emberek között folyt. * Szorospatak a Mátra fennsíkján fekszik, itt honosod­tak meg, az ódon tölgyek tövében a kérgeskező bányászok. Harminc év is elmúlt már, hogy megkezdték az első csille szén termelését, s behatoltak a föld mélyébe. Azóta mind a legutóbbi időkig az ember, s a természet békésen meg­fért együtt. Sőt, nem egyszer dúslombú fák nyújtottak hüs pihenést. A föld mélye sem volt kiszámíthatatlan, mint nyitott könyv feküdt művelői előtt. Vannak itt idősek, akik nem emlékeznek arra, hogy az elmúlt évtized alatt a ter­mészet megharagudott volna rájuk. Most azonban mintha véget ért volna az egyezség, az eddigi barátok ellenséggé váltak... Itt hamarább leesik az eső, mint a völgyekben, de utána, mintha bocsánatot kérne a jó öreg Nap, úgy tüzel sugarával. Boridat volt már jónéhányszor, sőt, az ég is nem egyszer öltött fekete fátyolt. Talán ez volt az oka, hogy egy hete sem tulajdonítottak különösebb jelentőséget ennek. Mint mondogatták a külszínen, ha esik, hát hadd essen... Most azonban nem esett, hanem szakadt. Való­ságos felhőszakadás keletkezett. A gyorsan lezúduló hatal­mas víztömeg meghizlalta a kis csörgő patakocskát, s az mint rakoncátlan gyermek elhagyta medrét. A lezuhanó víz Északi-táró felé rohant morajló hangjával. Az öreg kompresszórház előtt megáll, nem zuhog tovább. Már nem kell kibővített medre a tajtékzó sárga áradatnak, szinte szégyenlősen bújik el a föld mélyébe... * Szeptember 6. aknán a KISZ-brigád ezúttal is ácsolat- hoz készülődik, mint máskor. Már a tetőgerendát szögezik, amikor először kis, majd egyre nagyobb csöppekben hull rájuk a víz. Gondolkodásra sincs idejük, minek köszönhe­tik ezt a nem várt földmélyi esőt, mert már a cseppek vastag sugárrá dagadtak. Csikortás Gábor és társa azonnal jelentik a hívatlan jövevényt. A hír gyorsan repül tova. Pillanatok alatt megállapítják: a helyzet katasztrofális, a Csörgő-patak megduzzadt vize Vörös-tárónál betört a bá­nyába. Bolygó méhkashoz hasonlított a műhely is. Egyik lapáttal, másik csákánnyal sietett a vízbetörés helyéhez. S a népes csoport alig indult el. amikor újabb veszély fe­nyegetett: a lejtakna felé is megindult a sárgásán gomolygó víz, s a csillejavító brigádnak igen csak iparkodni kellett, Győztesek hogy elkészüljön a betörő víz útját álló gát... A bánya mélyén mit sem tudnak a külszínen történő eseményekről. Tíz óra volt, ilyenkor készülnek mindenütt a robbantásra. Nyugodtan végzik munkájukat most is, pe­dig ha tudták volna, milyen veszély leselkedik rájuk, nem zúgtak volna a fúrógépek, leálltak volna a szállítószala­gok ... * Közben az önkéntesekből álló rohamosztag már ott volt a völgyben, a vízbetörés helyén. A víz már derékmagas­ságig emelkedett, s józan ésszel a gátépítés, vagy új me­der készítés fölösleges lett volna. Hiszen még ekkor nem tudták, hol történt a szakadás, hol ömlik a föld mélyére a víz. A hideg vízben keresték a lefolyást. Idős Szócsik bácsié az érdem, hogy a kutatás hamarosan sikerrel járt. Most már megindulhatott a mentés, a víz útjának eltere­lése. Berecz László sz. b. elnök, Bükkhegyi János bánya­mester, Kovács László KISZ-titkár, Földi István, Porzsik József iparosok és még ki tudná felsorolni a sok szorgos kezet, akik közül nem egy félcipőben, derékig érő jéghideg vízben készítették a folyó új medrét. Ám hiába volt a lel­kesedés, hiába volt az emberfeletti küzdelem, hiába dol­goztak már három órája, a víz útját még mindig nem tudták megváltoztatni. Már-már félő volt, hogy elönti a bányát, s talán haláleset is előfordul. Ekkor gondolt Ko­vács László KISZ-titkár a telepen dolgozó EM. 1. sz. Mély­építő Vállalat dolgozóira. Futva tette meg a hegyen át az utat s szakadozott hangon kérte segítségüket. Oláh László dózerosnak nem kellett kétszer sem mon­dani, mi a baj. Ő és társai pihenőidejüket töltötték, de a hívásra azonnal gépeikhez siettek. Talán soha ilyen gyor­san nem mozogtak még a hatalmas gépóriások, de már- már úgy látszott, igyekezetük kárbavész. A telep után levő kis fahídat nem ilyen súlyra méretezték, s felmerült a kér­dés: mi lesz, ha nem sikerül az átkelés, ha a gépeknek baja lesz. Ismét Oláh Lászlóé volt az érdem, aki nem is­mert lehetetlent, s vakmerőén elindult. Vállalkozása siker­rel járt. Két órára ott voltak a vízbetörésnél. Akkor nem vették észre a magasló vizet, csak utána töprengtek, hogy kellemetlen volt a hideg fürdő. Mert a vízből nekik is kijutott, olyan magasan állt, hogy a gépeket félig ellepte. Most már ember és gép együttes küzdelme üzent hadat a még mindig ömlő víznek. Megállás nélkül folyt a harc, de így is csak este 7 órára készült el az új meder, akkor múlt el a veszély. Csak akkor érezték a fáradtságot az ön­kéntes mentők. Ekkor jutott eszébe Szlivcsák lőmesternek, hogy aludni is kell, mert este 11-kor műszakba indul. Mert délelőtt 10 órától ö is ott volt az önkéntesek között. Amikor mindezeket hallottam, akkor jutott eszembe a ligeti erőgép. Itt a gépet a rohanó árvíz képviselte, de ez­úttal a bányászok voltak az erősebbek. Nem engedték a vi­zet betörni birodalmukba, s ebből a küzdelemből ők ke­rültek ki győztesen... De mi lett volna, ha alulmarad­nak? A mérések szerint a vízbefolyás percenként 800—1000 liter volt. Ez a mennyiség teljesen elöntené a Szeptember 6. aknát. A jelenleg működő szivattyúk nem bírták volna a vízelszállítást, mert az összes szivattyú együttes teljesít­ménye csak 300 liter percenként. Tegyük fel, hogy sikerült valamennyi bányásznak külszínre érnie, de egy gondatlan lépés, vagy esetleges pánik, tömeges szerencsétlenséget idé­zett volna elő. A víztelenítéshez közel 1500 folyóméter cső­vezetékre lenne szükség, melynek beszerelése legalább 10 napot igényelne. Majd ezzel egyidejűleg következett volna a szivattyúk üzembehelyezése. Legjobb esetben is öt nap kellett volna a víz kiszállításához. Ezután kezdődhetett volna a mentés. Az aknában 30—40 villamosmotor üzemel. Ha minden motor csak motorégést szenvedne, annak a javítási költ­sége 200 ezer forintra rúgna. De ami ennél jelentősebb, a vágatokat sok helyen át kellett volna építeni, mert az ácsolatokat kimosta a víz. Az átépítés 200 köbméter fát emésztene fel, melynek értéke 120 ezer forint. A karban­tartás költsége körülbelül 2000 műszakot igényelne s a ki­fizetett bér 180 000 forint lenne. Vagyis csak a karbantar­tás nagyobb munkái, a termelés beindulásáig több mint félmillió forint összeget igényeltek volna. S ami ebben nincs benne, ezalatt egyetlen csille szén sem hagyta volna el a bányát, s egy hónap alatt 1625 vagon szénnel csökkent volna a termelés az akna kiesése miatt. * Ma is a vízbetörésről, a felhőszakadásról, a mentésről folyik a szó a bánya mélyén, a külszínen egyaránt. Sok olyan dolgozóval beszélgettem, akik ott voltak a hősi mun­kában. Arra a kérdésre, hogy miért tették, valamennyien egyöntetűen válaszoltak: Kötelességünk volt. Ezt mondja a dózeros. Oláh László is. Amikor azt kérdeztem, pénzért tette, cifrát káromkodott, majd sértett hangon mondja: Ez becsületbeli ügy volt, pénzt ha adnának, sem fogadnék el. A legerősebb emberekkel találkoztam Szorospatakon. Hogy miben rejlik erejük? Nem beszélned erről, de ott volt cselekedetükben: a saját bányájuk védelmében, mert valamennyien sajátjuknak érzik. A népvagyon védelme szentté vált előttük. Nem mindegy számukra, dolgozik-e az üzem. zúgnak-e a gépek, felszínre kerül-e a szenük. Mert Szorospatakon a közel 100 főnyi önkéntes rohamosztag a népvagyon védelméből jelesre vizsgázott. HORTOBÁGYI ANDRÁS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents