Nógrádi Népújság. 1959. április (15. évfolyam. 26-34. szám)

1959-04-11 / 29. szám

4

NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG

1959. április 11.

JÓZSEF ATTILA

1905-1937

„Ha bolygók és világok mind kihűlnek, igazságot gyújtván, hűs fényt az Űrnek, komor bolygóm a legszebben lobog.”

(A Kozmosz éneke.)

Küzdelmes fiatalság egy forrongó világban. Gazdasági és politikai harcok edzették, ötvözték életét. Tehetsége keménységgel, helytállással, harcos humanizmussal ötvöződött. Az élet volt a tanítója; kegyetlen tanító. Szinte öntudatlanul élte át a Tanácsköztársaság idejét. Erezte osztályának erejét, nagyságát. Egész életen át szenvedte a bekövetkező bukás fájdalmát. Lázasan kereste a nagy-nagy igazságot, az egyre jobban tárulkozó ellentmondásos világban. Szíve kitárult a szép felé, sünit oly soványan juttatott, az intellektuellek világa. Személyes életének minden szépsége és minden nyomorúsága összefonódott osztálya életével.

A ragyogó tehetség és a nyomorúság, a polgári világ nyújtotta koldussors és a néJOZSEF ATTILA :

pet dúsan megajándékozó költői erő, a bizalom és a meg- csalatás; életének ellentmondásai. Minél mélyebben és szélesebben ismeri meg osztálya életét, érti meg az osztályharc szükségszerűségét, annál türelmetlenebbül követeli osztálya uralmát. Lírájában csodálatos szépséggel ötvöződik az egyéni szerelem, a természet csodálatával, a nép iránt érzett szeretettel. Néha megadással, néha lázadó tiltakozással szenvedi az élet cibálásait.

Emberi és költői magatartásának legjobb vonásait teljesíti ki és teszi további fejlődése tudatos alapjává, találkozása a kommunista párttal. A korábbi tétova ellentmondásosságot, a fájdalom hangját ezentúl felváltja, túlharsogja a biztos erőé.

Üstököst tört össze a bala- tonszárszói tehervonat.

A legutolsó harcos

19 asszony, két napos munkája

Gondosan kitakarított, tiszta iskola tanúsítja Ecsegen a Szülői Munkaközösség áldozatos munkáját. Tizenkilenc asszony összefogott a napokban, s társadalmi munkában kimeszelték az iskolát.

Ügy kezdődött, hogy Al- mási Jánosné a Szülői Munkaközösség elnöke megbeszélte az igazgatóval ezt a sürgős tennivalót. Csak ezután derült ki, hogy a szokásos évi nagytakarításra engedélyezett pénzen kívül nem áll rendelkezésükre pénz. Márpedig ez a munka körülbelül 1000 forintba kerülne. Almásiné elvtársnő, s tizennyolc társa összedugta a fejét. Megszületett az elhatározás, hiszen nem hagyhatják, hogy gyermekeik piszkos tantemekben tanuljanak. Két nap alatt, kedden és szerdán elvégezték a munkát. Ragyogóan tiszta iskola várja a tanulókat hétfőn és tanúsítja, hogy törődnek velük, hiszen még ilyen kis dolgokban is nagy az összefogás ereje.

Pompás, sokszínű tavaszi ruhába öltözött a nógrádgárdo- nyi határ. A haragoszöld őszi vetések és a sötétbarna friss szántások felett önfeledten tavaszt dicsérőn zengi énekét a szántóföldek dalosa, a kék ég óceánjában fürdő kis pacsirta. Míg az ég tengernyi kékjét semmi sem zavarja, lenn a földön szinte óráról- órára változik a kép, bimbót fakaszt a rügy, s virágot a bimbó, s földet mozgat a fényre vágyó vetés.

Távolból, a dombok mögül traktorok pöfögését hozza a szellő. A tiszta vizű kis patak mellett haladva egyre közelebbről hallatszik a zúgás, amelyet az erdő felnagyítva visszhangoz.

Az út mellett az Űj Elet Termelőszövetkezet jól sikerült lucerna táblája húzódik. A sűrűn zöldellő gyönyörű lucerna földet nézve, megpihen a szem, s nem kalandoz a gondolat.

cd n ó qrádg áld&tuj i határban

Fenn a hegyoldalban, a salaljai dűlőn troktorok zúgása és lovak nógatása árulkodik arról, hogy nem messze járunk a termelőszövetkezetiektől. Egy kis erdő mögött látszik is már a hatalmas tábla, amelyet egy bokrokkal benőtt mély árok választ ketté. A termelőszövetkezet három fogata vet itt. Már messziről megismertem a tsz elnökét — Babcsány Pált — nagy karimájú kalapjában. Egy kicsit zsörtölődik éppen.

— Ha ki nem jövök, kétszeres meny- nyiséget vetettek volna el, ugyanis a vetőgépet nem jól állították be. No, most már minden rendben — mondja megnyugodva.

Az elnök arca fáradt. Minden nap hajnalban kel, s öreg már az este, amikor ágyba kerül.

Kellene ide egy mezőgazdász, de hát aki volt, azt is visszahívták.

— Komoly, felelősségteljes munka a vetés — mondja elgondolkozva.

Amikor az embereké vetnek, már az aratásra gondolnak. Ügy akarják elvégezni a vetést, hogy az aratás bőséges legyen. Eddig már. 71 hold tavaszi árpát, 10 kh zabot és 11 kh takarmány bor sót vetettek el.

A takarmány alap megteremtése se elrepülő szó Nógrád- gárdonyban. A tavasz folyamán 160 kh pillangós takarmányt vetnek felülvetés- ként. Eddig már több mint 120 holdon el is vetettek, s így a szántóterület több mint 50 százalékán termelnek pillangósokat.

A tavaszi munkák végzésében hű társ

az érsekvadkerti gépállomás. Hat trakto• ros dolgozik szerte ■ határban a termelő* szövetkezet földjein. Jó hallani, mert ré* gén nem így volt, « tavasz folyamán a gépállomás munkáján val nagyon elégedet* tek. Pápai Lászlót Csábi László és Tóth Ferenc traktorosok tagjai a tsz-nek. Nagy kedvvel végzik munkájukat. Ugyan* ez mondható el a tsz tagjairól is. Az idén a tavalyi 62 forint* nál többet akarnák osztani munkaegysé* génként. A pénzbeli előleg is szép összegt munkaegységenként 25 forint. Van olyan tag, aki havonta 1200 forint előleget is kap.

Az elnök indul ha-< zafelé a gyönyörű ta* vaszi mezőn keresztül, s nagy gondolatok kavarognak a fejében. Virágos kertté, még bővebben termő földekké akarja varázsolni néhány év múlva az egész határt.

KATA JÁNOS

Valami forró, nyári éjszakán gyárfüst ölelt át lomha földszagot s a legnagyobb lélek szökkent belém: az ucca és a föld fia vagyok.

Ma hat földrészre nyílik bimbója — szép szivem óriás, piros virág és villamos hullámok lengetik világbalengő, kitárult szagát.

Börtön, kaszárnya, templom nem elég, hogy a hegyekről ledobja szavam és minden ige fölöttem lebeg és minden más szándék szándéktalan.

Ha én sírok, a világ vére hull, ha káromkodok, minden trón remeg, ha nevetek, az isten is örül s tavaszba szöknek akkor a telek!

Hitem a sors lesz: Szívbéli urunk akar csodátlan, új, legszebb csodát — kaszárnyát, börtönt elrombolnak az arcunkról ömlő, lelkes lavinák.

Minden jövendő tűz is bennem él, hogy az utolsó harcos én legyek.

A simogatás az én lobogóm s minden megindul, hogyha én megyek!

A lelkesedés zengő süvegét égig hajítják a görnyedt napok, ha szivetekben a tükör leszek: az ucca és a föld fia vagyok.

Fenséges az ember. Kategorikus, merész kijelentés ez, amit számtalanszor megcáfol az élet, hiszen igen sok az embertelen ember. Menjünk talán kicsit közelebb ... Van nekünk boldog, kacagó ifjúságunk. Az életet élni tudó fiúk és leányok. Akik ismerkednek az élet értelmével, beleszólnak okos szóval világunk alakításába. Lelkesek és érdeklődők, dolgosak és alkotók.

Nemcsak a maguk önös világával törődnek, de a közösség gondjait is bátran magukra vállalók. Nehézség, akadály, kudarc pillanatnyi elkeseredés csak ötvözi őket a további küzdelemre. Nem dacos válaszként születik az újabb és újabb próbálkozás. Az élet szeretete, mélységeinek fiatalosan kíváncsi kutat ása az indíték.

Az egyszerű ember is megérti az életet, s lehet valaki bármennyire képzett, ha az élet iránti fizikai ragaszkodáson túl lelke nem fogékony az élet harmóniájának lehelet-hangjaira. Megannyi életmozaik tevődik ebből.

Jancsik, Lászlók, Ágik, Évák s még, még... mohó kíváncsisággal vetik bele magukat a lét nagyszerű áramába. Építgetik, gazdagítják saját világukat, merítve az örök példából, mely naponként ad millió és millió ötletet.

Évák?

Véletlen talán legutóbbi találkozásom egy Évával? Talán igen, talán nem. Hisz mennyien birtokolják a mítoszi ősanya szépcsengésű nevét. Ábrándosszemű szőkék, hamis- kás barnák, igéző feketék ...

Ö barna volt. Belépésemkor pénzt számolt. Karcsú ujjaival boszorkányos gyorsasággal forgatta az élet e színes s nagyon forgandó eszközeit. Divatos pulóverben, csinos

kötényruhájában bájosan ült egy íróasztal mögött és mégis szerényen, mint egy ottfelejteti virág. Balkezén karikagyűrű csillogott. Menyasz- szony volt, abból a fajtából, amelyik hűséges és kitartó ét amelyik mégsem zárkózik el a magány megközelíthetetlenségébe.

Később megtudtam, hogy sokat segít az embereknek. Kinek így, kinek úgy. Mosolya, jókedve, derűs hangulatot teremt környezetében. Szerinte oktalan, aki fukarkodik a jókedvvel. Hiszen az önmagát is megfosztja az örömtől.

Egy éve vár a vőlegényére, mert az most katona. S Éva szabad perceiben éveket színez; életük eljövendő éveit. Kislányos romantikája csodálatos gazdagsággal díszíti fel komoly elképzeléseit, amelyek megfontolt tervek alapján szöknek' szárba. Nagyon szeretik a falujában vidámságáért, kedvességéért, becsülik munkájáért, szorgalmáért.

Az emberek szeretete, az élet megértése, számára minden. Együtt érez a fiatalokkal, enyhíti bánatukat s örül mindenki örömének. Ez a nagy emberszeretet vitte őt a fiatalok közé, az ifjúsági szervezetbe, s azóta nem telik el nap anélkül, hogy ne intézne valamilyen fiatalokkal kapcsolatos ügyes-bajos dolgot.

Hamiskás, meleg barna szemét rámcsillogtatta a beszélgetés végén, egy rakoncátlan hajtincset hátrasímított a szeme elől és felsóhajtott:

— Hej, több gondom lesz rövidesen; édes gondok,.. Nem értettem akkor, csak később, mikor megtudtam, hogy egy hónap múlva lesz az esküvője.

PÁDÁR ANDRÁS

VÁRAKOZÁS

ÁLni tudni

E

z a műhely olyan volt a megkormosodott üzemben, akár a kertben a legszebb virághalam. Gyakran Is nyitódott az ajtó a vedégek előtt. Ha külföldről, vagy belföldről érkezett látogató, ide elhozták. Büszkélkedtek vele, hogy az emberi kéz milyen ügyesen kényszeríti a kemély acélt akár egy rózsává, vagy hirtelen ugró, modem toronnyá, szelíd hajlású antik formává. Meg is adták a módját a munkának. Üvegfalak tették szabaddá a fény útját, hogy egyenesen a munkapadra zuhanjon. A padlót fehér, fekete kockalapok frissen mosva tarkították, kiűzve az egyhangúságot. Még a menyeze- ten ívelő transzmissziónak is, mintha telke volna, indulókat pattogott. Akár fehér köp- penyt is ölthettek volna, akik itt dolgoztak. Dehát vasasok voltak ők minden porcikájuk- iban és milyen lenne egy vasas fehér köppenyben? Akár a fekete festékbe öntött tej. No csak ez kéné, akkor oda volna a kivívott hírnév. Mert a hírnevük messze szállt. Akárhányszor tengerentúlról is jött üzenet, hogy kémek a munkáikból.

Azóta magasodott a hírnevük így meg, amióta Víg János és Kormos István, a műhelynek ez a két fürgekezű munkása egymásnak akasztották ügyességüket és

a maguk szórakozására minden nap meglepték egymást valami új alkotással. Munkájuk meg is hizlalta a fizetési borítékot. Ez aztán megmozgatta a többiek fantáziáját is és felcsapott a műhelyben a munkakedv. Egy éven belül, ha valahol munkáról esett szó, mindig úgy állították őket a középre, mint az ügyesség szobrait a reflektor fényébe.

Ez a két emlber ebben a műhelyiben fogta meg először a kalapácsot. Annak már jó húsz esztendeje. És ahogy egy-egy ősz szállal ezüstöző- dött halántékuk, úgy lett egyre biztosabb fogásuk, gazdagabb munkájuk.

Csak hát ujjaink sem egyformák. Amig Kormos kimért mozgásával, mélyrenéző fekete szemével méregette munkáját, addig Víg Jancsi hirtelen mozdulatokkal dolgozott, egy-egy sikert pedig kirobbanó örömmel adott tudtuk Ilyenkor derültté vált kék szeme, mint a felkelő hajnal. Munkapadja is úgy különbözött Kormosétól, mint a háborgó tenger a nyugvótól. Szerszámai szanaszéjjel hevertek, s a szétfreccsenő acélforgácsok fénylettek. Kormos padján rendben pihentek a szerszámok, az acélforgácsot egy ládába gyűjtötte.

A műhely egyik fiatal munkása, akit Belzebub fiának

kM

tartottak, forgott legtöbbet a két ember között. Ha munkája lekötötte és nem válthatott velük szót, fancsalivá lett arca és olyan búsan kapkodta feléjük göndör fejét, mintha bilincsben volna. Most is odaállt közéjük.

— Nem tudom melyiteket kövessem. Víg Jancsi olyan mint a tűz, Kormos Pista mint az víz.

K

ormos csendesen mosolygott, Víg meg hangosan kacagott és széles mozdulatokkal megadta a tanácsot.

— Méregesd', melyik ér többet: a tűz, vagy a víz.

Valaki a műhely végéről odakiáltott: „Majd a negyedéves jutalomnál döntsd el”. Palkovicsnak felragyogott az arca.

— Hű, az anyját! Igaz — derült fel, de azért visz- szacsípett. — Oda nem osztottam kártyát! Azért kösz’ — A műhely megtelt jókedvvel.

Ilyen derültség többször fűszerezte a napot, és frissült a munkakedv. Már ott ült az emberek között a negyedév várása. A tréfa erről pattant és ide fulladt. Az már eldöntött volt, hogy a legtöbb jutalmat Kormos és Víg kapja. Így tartatták rendjénvalónak is.

Huszonhatodika volt, amikor kihirdették az üzemi tanács döntését. Szépen kaptak. Két-háromezer forintokat.

Felsorolták a neveket és a vége felé került a sor Vígre. Neki 3500-at adtak. Utoljára maradt Karmos. Neve említésekor egy mocorgást sem tehetett hallani. Érdekelte az embereket, mennyit kap. Indokolták pontos, termékeny munkáját. Külön szóltak arról, hogy összegyűjti a hulladékot, szerszámai ápoltak és ezzel jelentős a megtakarítása. A többiek helyeslőén bólintottak. Már husszúnak is tartották a dicsérgetést. Tudták, annyit mint Víg, ő is kap. De az ÜB elnök utolsó szavai felébresztették az ellankadó figyelmet.

— Ügy találtuk, Kormost 4000 forint illeti.

Palkovics Tibi elfüttyentet- te magát és felkiáltott:

— Ez igen! Mégiscsak a vizet választom!

Erre mindenki nevetésre fakadt. A jókedv még akkor sem pihent meg, amikor hazafelé indultak. Elkerülte figyelmüket, hogy Víg a bejelentésre elsápadt. Hátra- maradt a műhelyben és zavartan rendezgette szerszámait. A többiek jókedvűen mentek, de azért magukkal vitték, mint amikor egy kelés indulni kezd, hogy Kormos kimértebb ugyan, de egy darabbal sem termel többet, mint Víg. Hát hogy takarékoskodik . . . ? Ilyen a természete. No de hát 500 forint...?

M

agát, Kormost is váratlanul érte a jutalom közti különbség. <5 meglátta az emberek arcán azt a leheletnyi hidegséget. De leginkább Víg Jancsi arcától

döbbent meg, mert ő kereste a tekintetét. Az a szokott mosoly helyett kesernyés volt. KeHemetlennek érezte. Nem is váltott szót, elment a többiekkel.

Másnap szótlanul folyt a munka. A reggelinél is elmaradt a szokott tréfálkozás- Víg éppen hogy bekapta a reggelit, sürgős intéznivalót talált. Munka végeztével a szótlanság már feszült lett. Még a műhelybe áradó tavaszi napfény sem tudta felmelegíteni őket. Palkovics Tibi bejött a mosdóból és nekik kapaszkodott.

— Idefigyeljetek aranykezű emberek! Mindenki megkapta a gubát. Tervezzünk, amíg az asszony a zsebetekbe nem kotor. Ma meggörbítjük az estét. Aki jön, jön, aki nem, annak nyugodalmas jó’cakát!

Helyeseltek. Víg kérdően nézte Kormost, aki szótlan maradt.

— Na, megyünk mesterem?

— Nem, dolgom van... Építek! — tiltakozott Kormos.

— Hiszen most építettél egy új házat?

— Igen, de...

— Na, nyögd már ki! — türelmetlenkedett Víg.

— Garázst a maradékból. Az udvaron.

— Mi a fene!

— Szeretnék egy autót. Ha sikerül — és Kormos félszegen leütötte a fejét.

Ez a beszélgetés halkan folyt a két ember között. A többiek nem hallották. De Víg fanyar képe a kiabálásnál is jobban felhívta a figyelmüket. A műhelyben elült a zsibongás. De mivel nem illik két ember elhalkult beszélgetésébe beleavatkozni, várták mi történik. Senki nem mozdult. De lehetett Palkovics Tibi előtt valamj szabály? Odament ho* zájufc, tarkójára tolta a sapkát és csípőre vágta a kezét.

— Miről sustorognak a* agy-trösztök? Na, mi van veled Jancsi? Vadalmát dugott a szádba Pista?

íg arcát megfestette a zavar. Hogy leplezze, nevetni kezdett. De olyan sutává lett, akár egy rosszul felelő diák. Zavarában hadonászni kezdett.

— Gratulálok! — csapott Kormos hátára. Aztán a még mit sem tudó Palkovicghoz fordult de úgy, hogy a többiek is hallják.

— Pista autót vesz.

Palkovicsnak eddig eltátott

szája összecsukódott és el- füttyentette magát. A többiek mocorogtak. Kormos men- tegetődzött:

— Még nem biztos. Kérdés, az újításom mit ér. — Palkovics a szavába vágott.

— Hagyjuk öregem a to- tyogást a vénasszonyoknak. Arról beszélj, hogy csináltad? Minden szem Kormosra szegeződött, aki egyik lábáról a másikra állt. Magyarázkodni akart, de Víg közbekiáltott:

— Az Isten a sógora!

Kormos rávetette tekintetét. Steme elborult éfe a harag meg«vűrte homlokát. Víg zavartan kerülte tekintetét. A többiek is elfordították a fejüket. Kormos sarkon-