Nógrádi Népújság. 1959. február (15. évfolyam. 10-17. szám)

1959-02-04 / 10. szám

8 NÓGRÁDI népújság 1959. februá Melegvíz — lehűlt lelkesedéssel Szenzációt keltett az a hir, melyet az elmúlt év tavaszán kö­zöltünk lapunk első oldalán. Címe: „Melegvízforrás Pásztón." S ennek - nem a híradásnak, hanem a víznek - elsősorban a pásztóiak örültek. A helyi tanács lelkesedése nem ismert határt, s már-mtír a község dolgozói megkezdték a medence ásását, mert fürdővíz gyanánt kívánták hasznosítani a természet ajándékát. Ahogy az idő haladt, a pásztóiak lelkesedése is olyan mértékben csökkent. Igaz, még egyszer hallatták hangjukat. Júniusban ugyan­is a Földtani Intézet munkatársai el akarták zárni a forrást, de a helyi tanács kérésére szándékuktól elálltak, méltányolták a helyben lakók érdekét s támogatták a fürdő gondolatát. Ez volt az utolsó eset, amit a melegvíz hasznosítására tettek. Néhány nappal ezelőtt ott voltam a forrásnál, amely gőzölögve ömlött s folydogált csörgedezve a közeli patakocska vizét növelve. Először arra gondoltam, azért vész kárba az értékes víz, mert még a leendő strandfürdő medencéje nem készült el. Sajnos, azonban ilyenről szó sincs. Nem hinnénk, hogy a pásztói dolgozók ne örülnének, ha me­legvizes fürdőjük lenne. Nem lenne társadalmi munkában sem hiány, sőt, még a környék - Hasznos, Mátraszöllős. Tar - dol­gozói is segítenének. Ehhez azonban egyre van szükség, ami ma hiányzik: tűzze a tanács napirendre a melegvíz hasznosításának ügyét, de ne úgy, mint az elmúlt évben.- ág ­— Fogadást adott a magyar sajtó napja tiszteletére la­punk munkatársai részére Cser Gyula elvtárs, a megyei tanács elnöke. — Mirelitté árak árusítá­sát kezdte meg a salgótarjáni 19-es áruda. Ezzel megoldódik a nagyon népszerű gyorsfo­gyasztott áruk iránti keres­let kielégítése. — Pest. Nógrád megye ha­tárőrségeinek kerületi kultúr- csoportjai szombaton tartották Balassagyarmaton kultúrverse- nyüket. A versenyen mintegy hatvan csoport vett részt. — Az ifjúsági segítő bri­gád jelvényt eddig 127 fiatal kapta meg megyénkben. — Fűszerboltot avattak hétfőn a salgótarjáni vásár­téren. Az előzőnél korsze­rűbb és modernebb üzlet megkönnyíti a népes vásár­tér háziasszonyainak munká­ját. — Tizenhárom anyakocát vásárolt az idén az érsekvad­kerti Tartós Béke Termelőszö­vetkezet. Ezzel — az eddigiek­től eltérően — a sertésállo­mány is a tsz-tagok jövedel­mét gyarapítja. — A barátsági hónap je­gyében tartotta meg szom­bat esti táncos összejövetelét a zagyvapálfaivi MSZBT szervezet. — Százharmincezer forin­tot jövedelmezett az elmúlt esztendőben a balassagyar­mati Előre Termelőszövetke­zet kertészete. — Önkiszolgáló cipőbolt nyí­lik rövidesen a megyeszék­hely központjában, a kenyér­üzlettel szemben. — Tizenegy liter a fejési átlag a mohorai Kossuth Termelőszövetkezet tehené­szetében. — A fiatalok és öregek találkozójának megrendezé­sére készül a salgótarjáni tűzhelygyári nőbizottság. En­nek költségeit farsangi masz­kabál bevételéből fedezik majd. — Sütő-főző tanfolyamot in­dítottak Érsekvadkerten az el­múlt hetekben. A tanfolyamra a Dimitrov-pusztai tsz leányai is eljárnak. — 5.02 kilogramm volt a gyapjűhozam julionként a Szügyi Tangazdaságban az elmúlt évben — A vendéglátóipar mun­kájáról tárgyalt hétfő esti aktívaülésén a vendéglátó­ipari vállalat Salgótarjánban. Az aktívaülés ismertetésére következő számunkban visz- sza térünk. — A honti Győzelem Ter­melőszövetkezet az idén 21 te­henet. vásárol s így 50 tehenük lesz. RÁDIÓMŰSOR Csütörtök, február 5. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli ze­ne. — 8.55: Édes anyanyelvűnk.- 9.00: Menyasszonyok, vőlegé­nyek Iskolája. - 9.20: A Gyer­mekrádió műsora. - 9.40: A munkásmozgalom dalaiból. - 10.10: Regényismertetés. — 10.40: Hangszerszólók. — 11.00: Ország­úton. .Tack London kisregénye folytatásokban. - 11.20: Katona­dalok. — 11.30: Ezüstkalászos gaz­datanfolyam. — 12.10: Vidám me­lódiák. — 13.00: Dutka Ákos ver­sei. — 13.10: Részletek olasz ope­rákból. — 14.20: Egy falu — egy nóta. — 14.50: Kórusok. — 15.10: Fiatalok sakkiskolája. — 13.20: A fővárosi zeneiskolaszervezet tanár lóinak hangversenye. - 15.33: If­júsági műsor. - 16.10: Tóth Ár­pád versei ... - 16.15: Szórakoz­tató muzsika. — 16.50: Lányok — asszonyok... — 17.05: Magyar nóták. — 17.45: Két alma. Elbe­szélés. — 18.15: Könnyűzenei hír­adó. — 18.45: Fórum. Ki a huli­gán? — 19.00: Csajkovszkij: Anye­gin. - 22.20: Tánczene. - 23.10: Zenekari hangverseny. — 0.10: Népi. muzsika. Petőfi-ráűió: 14.20: Tánczene. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól.- 15.30: Wágner: A Nürnbergi mesterdalnokok című dalművéből.- 16.15: Mind egy szálig. Elbe­szélés. — 16.40: Fiatalok Zenei Újságja. - 17.10: Az elemek rend- szerezője. — 17.25: Mai szerzők operettjeiből. — 18.10: Rádióegye­tem. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Könnyű hangszerszólók. - 19.30: Ezüstka­lászos gazdatanfolyam. - 20.90: Régi filmek albuma. - 20.40: A törzsgárda. — 21.05: Tánczene. ­21.30: Népi zene. — 21.50: Egy provokáció története. — 22.00: Könnyű zene. — 22.45: Mary Ann és a herceg. Könyvismertetés. Péntek, február G. Kossuth-rádió: 8.10: Vidám játé­kok zenéjéből. — 9.00: Versek böl­csőjénél. Irodalmi műsor. — 9.10: Táncdalok. — 9.50: A Gyermek­rádió műsora. - 10.10: Szimfo­nikus zene. - 10.30: Fúvószene.- 11.00: Rádióegyeíem. - 12.10: Tánczene. — 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 18.15: Szovjet művészek énekel­nek. - 14.10: Uttörő-hiradó. ­14.35: Napirenden ... — 14.40: Szí­nes népi muzsika. — 15.15: A Gyermekrádió. - 15.30: Az Ifjú­sági Rádió műsora. - 16.10: Szív küldi ... — 16.50: A Rádió Ipari Rovata jelenti. - 17.10: Száza­dunk zeneművészete. - 18.15: Sennyei Vera énekel. — 18.40: If­jú Figyelő. - 19.00: Népdal- ős magyamóta-est. — 20.30: Johann Strauss: Szembekötősdi - nyi­tány. - 20.40: Gondolat. A Rá­dió irodalmi hetilapja. — 21.40: Hangversenyközvetítés. — 23.00: Esti harmóniák. — 0.10: Prokof- jév: C-dúr szonáta. Petőfi-rádió: 14.20: Zenekari hangverseny. - 15.00: Téli világ a Bükk-fennsíkon. - 15.15: Köny- nyű zene. — 16.90: Könnyűzenei híradó. — 16.30: Betyárdalok. — 16.50: Indulók és táncok. - 17.10: Lakók az új lakásokról. — 17.20: Szórakoztató zene. — 18.10: Ope­rarészletek. - 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Pergő ritmusok. — 19.40: Falurá­dió. - 20.00: Heti hangverseny- kalauz. — 21.05: Operettegyvele­gek. — 21.40: Riportműsor a le­*SfP30AR5m Nógrádmegyer sportjának fellendülését várják az idén ÉRDEKESSÉG FURCSASÁÍ A Szécsényi járás egyik köz­ségének, Nógrádmegyernek leányai 1955-ben váratlanul betörtek a legjobbak közé a Falusi Spartakiád versenyso­rozatán röplabdában. Ezek a leányok — mint Besse Imre mondotta — először vették ki részüket abban az évben a sportolásból. Soknak még a szülei sem tudták, hogy a já­rási döntők után, — melyet nagy fölénnyel nyertek — Sal­gótarjánban a megyei döntőn sportruhára vetkőzve harcol­tak az első hely elnyeréséért, meg azért, hogy ők vehesse­nek részt az ország másik 18 megyéjének első helyezettjei­vel rendezett küzdelmekben az országos bajnok címért. Sike­rült is nekik megyei bajnok­ságot nyerni. Boldog örömmel, s nagy lelkesedéssel utaztak a fővárosba az országos döntőre. Itt már sokkal nagyobb fel­adatokkal kellett megküzdeni a nógrádmegyeri leányoknak, kiknek végeredményben meg kellett elégedni a 4. hellyel. Akkor azzal az elhatározással utaztak haza, hogy „majd jö­vőre”! Az 1956-os év azonban nem hozta meg a várt sikert. Ugyanis a jó kollektívájú, s összeforrott együttes kezdett széthullani. Egyik-másik nagy leánynak kezdtek udvarolni, többen menyasszonyok lettek, a vőlegények nem és a vőle­gényjelöltek nem egyeztek bele, hogy az ő választottjaik vasárnaponként sportruhába öltözve mutogassák magukat, meg hogy a szabad idejük leg­nagyobb részét ne velük, ha­nem a sportolással töltsék, így a csapat megfelelő után­pótlás hiányában igen gyengén szerepelt, s elment a többi leány kedve is. Feloszlott a röplabdacsapat. Az elmúlt évi spartakiádon már nem indul­tak. Megkérdeztem Besse Imrét, a nógrádmegyeriek egyik lel­kes sportvezetőjét, hogy mi a helyzet most ezen a téren? — Egy évi szünet után öröm­mel újságolhatom, hogy sike­rült feléleszteni a nógrádme­gyeri leány röplabdacsapatot, mely már most részt vesz az „Öszi-téli spartakiád” ver­senysorozaton. A Makó Piros­ka, Horváth Ilonka, Cseh Ilonka, Dénes Magda, Fiikor Magda, Mucs Erzsébet és Hor­váth Erzsébet összetételű csa­pattól sokat várunk mi, veze­tők is, de a község több száz sportot kedvelő dolgozója is — mondotta a sportvezető. — Miért esett vissza közsé­gükben a sportélet az utóbbi két évben, s milyenek a kilá­tások? — tettem fel az újabb kérdést, melyre az alábbiak­ban adta meg a választ Besse Imre: — Sajnos, nem volt olyan ember a községünkben, aki szívvel-lélekkel foglalkozzon a sportoló, vagy sportolni vágyó fiataljainkkal. Nem volt olyan tanító, aki szívügyének tekint­se a sportot nálunk. Mióta Kocka István tanítót elhelyez­ték tőlünk, — aki aktívan kapcsolódott be a sportéletbe, s kinek jó munkája révén egyre aktívabb sportélet bon­takozott ki Nógrádmegyeren —, azóta nagyon visszaesett a sport. Még a legkedveltebb sportág, a labdarúgás is csak tengődött a községben. — A másik oka a visz- szaesésnek pedig az, hogy nincs egy KISZ helyiségünk sem, ahol legalább esténként, vagy alkalomadtán össze tud­nánk jönni a fiatalsággal. Így sajnos, nem tudjuk úgy össze­fogni ezeket a fiatalokat, mint ahogyan kellene. — S hogy milyenek a kilátá­saink a továbbiakban? Arra csak azt tudom mondani, hogy Fuj bíró! . • . és ehhez hasonló bíráló bekiabá­lások nem hangzottak el szomba­ton este a salgótarjáni megye ta­nács nagytermében összegyűlt kö­zel 100 labdarúgó játékvezető felé. Ezen az összejövetelen a sokezer szurkolótól és sportvezetőtől egész évben erősen megbírált játékveze­tőket inkább dicséret és jutalom illette meg. Ugyanis ezen az es­tén jöttek össze Nógrád megye labdarúgó játékvezetői évzáró est­jükre, ahol Máté Sándor bevezető szavai után Szunyogh Tibor, a Nógrád megyei Testnevelési Sport az idei évtől már többet vá­runk a sport terén. A KISZ helyiséggel kapcsolatban saj­nos, még csak reményünk sincs. De ennek ellenére biz­tató az a nagy lelkesedés, amely most tapasztalható a fiataljainknál — mondotta. Ügy hisszük megtaláltuk Koczka István utódját, a most hozzánk helyezett új tanító, Ifi István személyében, aki szin­tén nagyon, szereti a sportot, s ő is sportol, ö össze tudja fogni majd a fiatalokat, s szakszerű tanácsokkal is el tudja majd látni. Szeretnénk már újból jó eredményeket el­érni a spartakiád versenyek alkalmával. Az idei nyári spartakiád versenyeken Rácz Lajostól és Király Páltól vá­runk sikert a 100 méteres sík­futásban. A leányok közül ter­mészetesen a most szépen sze­replő fiatal röplabdacsapa­tunktól, meg Dénes Magdától 100 méteren. Ezenkívül még befuthat egynéhány fiatalunk is, akik most még csak re­ménységek. Ha ez meglesz, amely természetesen csak a versenyző fiataljainktól függ, akkor remélem újból elfoglal­hatja községünk a Szécsényi járás legjobbjai között a he­lyét. Fiataljaink közül esetleg többen is feljuthatnak majd az országos döntőkre, s vihe­tik sikerre Nógrád megye szí­neit. Ezt én is szívből kívánva búcsúztam a leglelkesebb nóg­rádmegyeri sportvezetőtől. — Gregor — Szemüveget Tanács elnöke értékelte a lab­darúgó játékvezetők elmúlt évi munkáját, majd átadta az MTST jutalmát, melyet Csala Andor, Bácskái János, Bures Károly, Szo- póczi János és Dóra József vet­tek át. Ezután Csala Andor, a JT elnöke adta át a játékvezető testület ajándékait a jól dolgozó és lelkes, valamint a jubiláló lab­darúgó játékvezetőknek. .Először Szunyogh Tibort jutalmazták meg az eddigi nagy segítségért és tá­mogatásért, melyet az elmúlt év­Az elmúlt héten országszert' tárgyalták, vitatták azt az érdé kés javaslatot, melyet a szovje labdarúgó szakemberek készülne] eljuttatni a FIFA-hoz — külön böző labdarúgó szabályváltoztatá sokat illetően. Kaposváron az NB Il-es Kinlzí és az NB III-as KMTE a tavas; idényre való felkészülés sorát február 15-én barátságos mérk*» zést vívtak egymással. A Kaper: vári Kinizsi—KMTE összecsap, rendszerint sok embert érdeke sokszor 5—6000 ember is vég nézte a két együttes küzdelmi A magyar szakemberek éppé ezért határozták el, hogy a fe ruár 15-1 mérkőzésen próbálják, a szovjet szakemberek javaslaté Ezen a mérkőzésen tehát láb! rúgják majd be a partvonal túljutott labdát, nem lesz lesáli és megvalósul „gyermekkorur íratlan labdarúgó szabálya: hár korner egy 11-es lesz. A szakemberek, de a labda gásért rajongók nagy tábora kíváncsian várja: mit nyújt m az említett szabályok alkalmaz- sával a legnépszerűbb sportág. A szécsényi járás terület Igen nagy hiba majd valamen- sportkörnél, hogy elhanyagol a tagkönyvek rendezését. Ug>. is a sportkörök vezetősége ni igen sok gondot fordított eddigiek folyamán arra, hót tagjaiknak tagsága rendezve U gyen. Kéthetes, bentlakásos edző i vezetőképző tanfolyamot Indít megyei KISZ még a tavaszi hó­napokban, melyet az ősszel fo| nak megismételni. a kirónak!. késén dolgozó 3 játékvezető: B kai János, Szopóczi János és 1 vócs Gyula vették át a JT ajá dókát. A továbbiakban Szlifk3 Andor, Máté Sándor, Langár Ká­roly, Válóczi Béla, Molnár László, Sándor János, Hegyi Géza, Bá dós Károly, Blaskovics József, r száros László, Papp Gyula, Tég­lás! Ferenc, Lefler Mihály, Maros- völgyi János, Kiss Tibor, Vr beczki J., Baráth G. és Kőváf kaptak még ajándékokat. Az ünnepélyes aktus után vidá* ben nyújtott a Nógrád megyei JT­hangulatban a késő esti órái nek. Ezután a 40 éve működő agi­maradtak együt’t a játékvezetők levíziórol. — 22.00: Tánczene. — 22.57: Régi május. Szombat, február 7. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok ... - 8.25: Népi zene. — 9.00: Üttörő-híradó. — 9.25: A Gyermekrádió műsora. - 9.40: Mesedélelőtt az óvodában. - 10.10: A Rádió Ipari Rovata je­lenti. - 10.30: Szovjet operettda­lok és kettősök. — 11.00: Ország­úton. Jack London kisregénye folytatásokban. - 11.20: Kamara­zene. — 12.10: Népi zene. — 12.45: Mi újság a könyvesboltokban? — 13.00: Operarészletek. - 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50: Szív küldi... - 15.10: Schubert- és Liszt-kórusok. — 15.30: A nemzetközi munkásmoz­galom időszerű kérdései. — 15.45: Tánczene. - 1G.10: Élő szóval — muzsikával. — 18.05: A héten tör­tént ... - 18.15: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 19.00: Tosti-dalok. — 19.15: Dr. Randé Jenő amerikai jegyzeteiből. - 19.30: Szimfonikus zene. — 20.25: Sarokház. Operettközvetítés. - 22.35: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Operakalauz. — 15.20: Horgászok ötperce. — 15.25: Német, és cseh népi tán­cok. — 15.45: Zenekari hangver­seny. — 16.50: Liszt Ferenc, az operaigazgató. Előadás. — 17.50: Garai György hangversenye a stúdióban. — 18.15: A tudomány könyveinek műhelyében. — 18.25: Emil Stern zenekara játszik. — 18.45: Wagner Richard szatirikus írásaiból. — 19.05: Tánczene. — 19.30: Falurádió. - 20.00: A Rá­dió Világszínháza. — 22.45: Zenei műsor. Vasárnap, február 8. Kossuth-rádió: 8.10: Falusi élet­képek. — 8.20: Egy falu - egy nóta. - 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Zenerajongók. — 10.00: Vasárnapi versek. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 11.00: Táncdalok. - 11.30: Magyar tá­jak. - 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. - 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi... — 13.30: Rádiólexikon. - 14.00: Az operett­szerkesztő postájából. - 15.00: Hét nap a külpolitikában. — 15.15: Könnyű zene. — 16.00: Szép esti szórakozás. — 16.15: A kö­zönség kívánságára. - 17.10: Kin­cses Kalendárium. — 18.00: Tánc­zene. - 18.45: A vasárnap sport­ja. — 19.00: Népszerű szimfoni­kus hangverseny. — 20.10: Rónai Mihály András írása. — 20.20: Zenés farsangi krónika. — 21.10: Móra Ferencre emlékezünk... — 21.35: Üj népzenei felvételeink­ből. — 22.25: Vasárnapéji Rádió­színház: Alomital. Rádiójáték. — 23.30: Tánczene. Petőfi-rádió: 8.00: Orgonamű­vek. — 8.30: A > római katolikus egyház félórája. — 9.00: Könnyű dalok. — 9.30: Miska bácsi leme­zesládája. - 10.10: Szív küldi. . . — 11.00: Zenekari hangverseny. — 12.20: Édentől keletre. Stein­beck regényének ismertetése. — 12.50: Művészlemezek. — 14.15: Dudorász Peti. Mesejáték. — 15.05: Wolf-Ferrari: A négy há- zsártos. Háromfelvonásos dalmű. — 17.25: Hangszerszólók. - 18.00: Magyarországi románok. - 18.30: Népi zene. — 19.10: A város pe­remén. - 19.20: Operettrészletek. — 20.00: A zongorairodalom re­mekműveiből. — 20.50: Debrecen irodalmi körében. — 21.10: Esti kórusmuzsika. — 21.35: Mikor az utcán átment a kedves. József Attila verse. - 21.40: Hangver­seny hallgatóink kívánságára. - 22.40: Erdélyi Nóra énekel. lis játékvezetőnek, Lakatos László­nak adott szép ajándéktárgyat Csala Andor. Majd a 15 éve lel­Készülődés SBTC I-SBTC II 6:1 (3:0) A tavaszi rajtra készülő salgó­tarjáni NB I-es labdarúgók. Ka- rancslapujtőn játszották ezt a mérkőzést. Azért Karancslapujtőn, mert egyik salgótarjáni pálya sem volt játékra alkalmas állapotban. Az NB I-es együttes a következő összeállításban vette fel a küzdel­met a tartalékok ellen, Szabó já­Apróhirdetések Figyelem! Fotelok, székek fo­telágyak, sezlonok készítése jó minőségben. Több havi fizetési könnyítéssel. Budapest, Festetich utca 11. Keletinél. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik szeretett édesanyánk temetésén megjelen­tek, részvétüket fejezték ki és fájdalmunkat ezzel is enyhítet­ték, ezúttal fejezzük ki köszöne- tünket. Gyászoló család: id. Gyurics Ferenc és családja Gyönyörű kivitelezésű kárpito­zott bútorok kaphatók kisiparos­nál készen is. Garnitúrák, reka- miék, fotelok, székek, sezlonok. Fizetési kedvezmény. Kívánságra fényképes árajánlatot küldök. Kulinyi László, Budapest, Maja­kovszkij utca 98/a., volt Király utca. családtagjaik, akik valamenny elősegítik megyénk labdarú sportjának egyre szebb fejlődést az idei rajtra tékvezetése mellett: Oláh I, (Cse- kő) — Sándor, Jancsik, Oláh II — Havasi, Dávid — Huszár, Vasas, Csáki, Bodon, Répás. A két csapat összecsapása he­lyenként jó játékot hozott, mely­ben azonban az első csapat csa­társora a féltucat gól ellenére sem volt egészen megnyugtató. A tar­talékcsapat a sok gól ellenére is igen jó edzőtársnak bizonyult. Az NB I-esek védelme örvendetesen állta meg helyét, s máris biztató formát árult el. A gólokat: Vasas (4) Csáki (2), illetve Bablena rúg­ták. Az első csapat csatárai közül csak Csáki lendületét lehet meg­említeni. ^Népújság Az MSZMP Nógrád megyei bizottság és n megyei tanács íapí» Szerkeszti a szerkesztőblzoítsít Felelős kiadó; Cser Gyula Szerkesztőség; Salgótarján, Városi tanáes-küx Telefon: felelős szerkesztő: 11-1« Ipari és mezőgazdasági rovat: lü-TI Pártépítési és belpolitikai rovati 10-64, adminisztráció: 11-39, bá­nyai telefon, kiadóhivatal: lt-U A lapot árusításban és eiőflis* tésben a Nógrád megyei posta hivatalok terjesztik. Előfizetés- dij: l hóra 4 forint. Előfizethet« bármely postahivatalnál és kés- besitőnél Starjáni Nyomda. Fv.: Ella Istváa

Next

/
Thumbnails
Contents