Nógrádi Népújság. 1959. január (15. évfolyam. 1-9. szám)

1959-01-10 / 3. szám

1959. január 10. NÉPÜJSÁG 5 /WOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO000-00000000 Sűrű sötét köd ereszkedett a földre, úgy, hogy nappal sem lehetne öt lé­pésnél tovább látni, nem még este, ami­kor az éj leplet bo­rit az amúgyis téli tájra. Ahogy közele­dünk a termelőszö­vetkezet istállója fe­lé, barátságtalan ku­tyaugatás üti meg a fülünket. Nem vala­mi vendégcsaloga- tóan hangzik a sötét éjszakában. Az ideges csaho- lásra felfigyel a jó meleg istállóban te­vékenykedő éjjeli őr, a 62 éves Fülepi Ist­ván bácsi. Nyílik a nagy ajtó és a sűrű ködbe gyéren szűrő­dik ki a petróleum- lámpa halvány fénye. Egy-két szó és a láncrakötött farkas­kutya is megjuhász- kodik. A nyirkos hideg után szinte jól esik belépni a barátságo­san meleg tehén is­c/tz e reg. éjjeli cr tállóba. A tehenek elnyúlva, kényelme­sen, a bőven almo­zott száraz fehérszal­mán halk rágással kérődzenek. A szo­pósborjak ketrecében alig néhány napos kisborjak alusszák az igazak álmát, mint két kistestvér, össze­bújva. A ketrec má­sik sarkából a har­madik borjú riadt kíváncsisággal emeli ránk nagy szemeit. Meg is jegyezzük, bámul, mint borjú az új kapura. Fiilepi bácsi, a kis- terenyei Vörös Októ­ber Termelőszövet­kezet éjjeli őre tud­ja, milyen jelentősé­gű az ő munkája, meg is jegyzi. — Az én munkám a legfontosabb, mert míg a tagok nyugod­tan alszanak, addig én éberen őrzöm a közös vagyont, hogy idegen nehogy kárt tehessen benne. 4 továbbiakban azt kérdeztük tőle, hányszor aludt el szolgálat közben? — Az én koromban már nem olyan köny- nyen megy az alvás, azért is jöttem ide — mondja Fülepi bá­csi. — Mióta itt va­gyok számtalan el­lenőrzést kaptam, mindig ébren talál­tak. Még az ellenőr­ző rendőrök meg is jegyezték: maga min­dig ébren van? — Erre rendszerint mindig ez volt a fe­lelet: ez a kötelessé­gem. A továbbiakban el­mondja az öreg éj­jeli őr, hogy nem egyszer fordult már elő, hogy elszabadult egy-két jószág s azt meg kellett kötni, ne­hogy kárt tegyen a többiben. Volt olyan eset is, hogy össze­gabalyodott a tehén ; kötele s miatta nem , tudott az állat lefe- 1 küdni. Az már csak , a trágyátéetaoihscmn ' természetes, hogy a , trágyát is ledobom a ; jószág alól. Ahogy így mesél a nagy kucsmás éjjeli őr, egyszerre felfi-' gyei, mert újra ku­tyaugatás hallatszik \ kintről. * — Csak az egyik itt lakó tsz-tag ment 1 ki az udvarra — jön \ be nyugodtan. Hogy hányszor jár- \ ja körbe az épületet i egy éjjel? — Nehéz | lenne megmondani, i Annyi biztos, hogy j még tízszer is, pedig i az udvarban három farkaskutya is őrkö- < dik. Ember legyen a j talpán, aki ide beme­részkedik! De ne is merészkedjen, mert , éjszaka nincs itt sen- 1 kinek semmi keres-, nivalója. KATA JÁNOS ^oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo'1 Szerződéses termelés, nagyobb jövedelem Egyre közelebb A többtermelés régóta han- igoztatott jelszava a mezőgaz­daságnak. Ez azonban nem­csak az átlagtermelések foko­zását jelenti, amire az embe­rek legtöbbször gondolnak, hanem azt, hogy a rendelke­zésünkre álló területet a leg­jobban kihasználjuk, hogy az a lehető legnagyobb jövedel­met hozza. Egyik igen jó jö­vedelmi forrás a mezőgazda­ságban a szerződéses terme­lés. Sok egyénileg dolgozó pa­raszt van megyénkben, aki évek óta foglalkozik szerző­déses termeléssel. Cukorrépát, dohányt, szöszösbükkönyt, bí­borherét, lucernát, tavaszbük­könyt és más egyéb szerző­déses növényeket termel. Azoknak a száma azonban már jóval kevesebb, akik szer­ződéses fehérhere magter­mesztéssel foglalkoznak. A szerződéses növények termesz­tése nélkül szinte elképzelhe­tetlen a sokat emlegetett bel­terjes gazdálkodás, a helyes vetésforgó kialakítása, a ta­karmányalap biztosítása. E növények rendszeres termesz­tése nagyban hozzájárul a ter­melőszövetkezetek, szakcsopor­tok és az egyénileg dolgozó parasztok anyagi jövedelmé­nek gyarapításához. Nógrád megye nem tarto­zik ugyan a nagy aprómag- termelő megyékhez, de van­nak bizonyos adottságai és jó talajelőkészítő munkával, rendszeres szerves és szervet­len trágyázással, kedvezőbb Időjárás esetén nagy magter­mést lehet elérni a korábban említett növények bármelyiké­ből. Különösen a pásztói és szécsényi járásban vannak olyan községek — Csécse, Ecseg, Szarvasgede, Hollókő, Nógrádsipek, Varsány —, me­lyek alkalmasak e növények termesztésére. Fekete József K. Csécse községben gazdálko­dik, s rendszeresen termel szerződésesen fehérborét. 1956- ban például két katasztrális holdról 875 kilogramm első­osztályú magot adott a Mag- termeltető Vállalatnak. A szerződésesen termelt fehér­here ára 2600 forint mázsán­ként. Tehát közepes termés esetén is, ha csak négy má­zsás átlagtermést számítunk, holdanként 10 400 forint kész­pénzhez jut a termelő és emellett 8—10 mázsa jóminő­ségű takarmányt takaríthat be egy holdról. Igaz, az 1957—58-as eszten­dőben az időjárás már nem kedvezett ennyire a fehérhere magtermelésnek. Különösen hiányzott a májusi eső, ami e növény fejlődését, növekedé­sét nagyban akadályozta. Az­tán sok termelőnek negyedik éves fehérheréje volt, ami megyénkben már nagyon ke­vés magtermést hoz. Még is nem egy olyan termelő volt az idén, akinek e mostoha körülmények között is a, fe­hérhere átlagtermése 1 má­zsa 5 kilót hozott egy-egy holdról, özv. Matuska IstvánnA Varsányban 800 négyszögöl földjéről 73 kilogramm apró­magot takarított be. Bebizonyosodott, hogy nagy­üzemi gazdaságokban és az apró parasztgazdaságokban is annál nagyobb a jövedelem, minél több olyan növényféle­séget termelünk, amely jól kifizeti magát. Több növény­fajtát jobban el lehet helyez­ni a vetésforgóban, jobban ki­használják a talajban lévő tápanyagot, s változatosabb lesz a takarmánytermelés, mellyel együtt javul az állat- tenyésztés hozama. S nem utolsó sorban ezek a növé­nyek komoly összeget hoz­nak, s így az egész esztendő folyamán egyenletesebb lesz a bevétel, a szerződés megkö­tésével pedig nő a termelés és az értékesítés biztonsága is. ESÖTERHES FELHŐK bo­rítják az égboltot a nógrádi dombok fölött. A magasabb emelkedések körül tépett pa­lástként gomolyognak a felhő­foszlányok. Valami mintha fogva tartaná őket. Sárosain kanyarog az or­szágút a messzeségbe és amint felkapaszkodik a távo­li parton, úgy néz ki, mintha hegyipatak rohanna felénk. Nehéz és nem öröm ilyen­kor a közlekedés a keskeny, sáros nógrádi utakon. A bo­rús időt és a fel-fel fröcs- csenő sarat csak a nógrádi falvak régi házad mellett új településként emelkedő, pi­ros tetejű csinos házak felet­ti öröm felejteti. Nagyot vál­tozott palócföldön is a világ az elmúlt esztendők alatt. Nógrádsáp felé visz utunk. Csakhamar befordulunk a Vörös Csillag Tsz udvarába. Nagy a sár itt is. De nem csoda, hiszen fél éjszaka esett az eső, mely bosszúsá­gunkra most újra szemer­kélni kezd. Sietve igyekezünk elérni a legközelebbi épületet. Szerencsénkre éppen a te­hénistállóba jutottunk. Vá­ratlan látogatók vagyunk. Nem is fogad bennünket sen­ki. De így is van ez jól. Legalább befolyásolás nélkül, saját észleleteink alapján al­kothatunk véleményt egyik feltörekvő tsz-ünk viszonyai­Hövekszik a napraforgó!" termelés Romániában: A napraforgó Románia legelterjedtebb olajos nö­vénye. Szinte az ország minden részén termeszthe­tő. Az utóbbi éveikben jól kihasználták a talajt e nö­vény termesztésére. Az ál­lam támogatásával a ter­melők évről-évre növelték a napraforgó termőterüle­tét úgy, hogy 1958-ra elér­ték a 352 ezer hektárt, az 1938 évi 66 800 hektárral sziemhen. A Román Munkáspárt Központi Bizottságának határozata alapján a nap­raforgó termőterületét 500 ezer hektárra kell kiter­jeszteni. A napraforgó ter­més növelését elsősorban a hektáronkénti átlagter­més növelésével kívánják elérni. A tervek szerint az elkövetkezendő években a hektáronkénti átlagter­més 1200-1300 kilogramm­ra növekszik. A célkitűzések nagyok, de megvalósíthatóak. S mint ahogyan eddig is tették Románia dolgozói a jövőben is minden akaratukkal azon mun­kálkodnak, hogy céljaik ról. Talán csak a földalatti sötétségből napvilágra buk­kanó részére oly öröm az áldott napfény, mint amilyen kellemesen lep meg bennün­ket az istállóiban elénk táru­ló kép. Jólakottan hevernek bőven almozott állásaikban a tsz tehenei. Amelyik áll, külön örömet szerez. A te­kintélyes tej tükrök a nap­nál fényesebben igazolják: a 12.2 literes fejési átlagot és a 8.4 literes istállóátlagot. Ápolt, tiszta voltuk becsü­letes ■ munka dicsérete. Az állások közötti járda tisztára seperve, szinte hívogat újra és újra végigsétálni, a fe­jüket érdeklődve felénk for­dító tehenek között. Ha be­szélni tudnának, bizonyára megkérdeznék: ugye sok min­den megváltozott az utóbbi időben a nógrádsápi Vörös Csil lag Tsz-ben? Valóban a tisz­tára meszelt istállóban pók­hálónak nyoma sincs. Az azelőtt hiányosan ledeszkázott mennyezet most kifogástalan állapotban letapasztva ala­pos biztosítéka a mindig megfelelő istálló hőmérsék­letnek. Szinte nem is hiszi el az ember a rosszemlékű múltra utaló, itt-ott még min­dig elhangzó megjegyzéseket. Szép a borjúké tree állománya is. Látogatásunk hírére sietve Érdekes levelet kaptunk a minap. Idősebb paraszt em­ber írta meg véleményét — ahogy mondja többekkel be­szélgetve —, hogy a község­ben, ahol él, miért nem ala­kítottak eddig a gazdák ter­melőszövetkezetet, pedig azt látják, hogy az út előbb, vagy utóbb ide vezet. A község, amelyikről szó van, nem tartozik a megye jelentősebb községei közé. A felszabadulás előtt az itt élő emberek felét a cselédsors ke­gyetlensége hányta ide-oda. 1945-ben a földosztáskor mint­egy 300 holdat osztottak szét az addig nincstelenek, a föld- nélfcülieik között. Jelenleg 80 olyan családot tartanak szá­mon, ahol a fő jövedelmi for­rást a földdel való gazdálko­dás jelenti. Legtöbbjük 3—8 hold földön gazdálkodik. Ezek mellett aztán vannak olyanok is a községben, akiket a 3 hold eltartani nem bír, s ezért munkát vállaltak a közeli üzemekben, a gyárakban. A község földje se jó, se rossz. Amolyan közepes minőségű­nek tartják. Ezért nem is tö­rekszenek arra, hogy a nö­vénytermesztéstől erőszakolja­nak ki emberfeletti munkával kimagasló eredményeket. A gabonaneműekből annyit ter­melnek, ami saját szükségle­tüket fedezi. Állatokat tarta­nak inkább, s így a növény- termelés jó részét is a takar­mánytermelés képezi, miután rét és legelő igen kevés tar­tozik a község határához. Az állattartás meghozza a maga jövedelmét. Nem egy olyan gazda van, aki 10—18 ezer fo­rintot kap a szerződött álla­tokért. Termelőszövetkezetet — ahogy a levélíró mondja — csak akkor lenne érdemes ala­kítani, ha legelőt, erdőt, gaz­dasági épületeket, meg tudja a csoda mi mindent kapna előlegként a közös gazdaság. Nem célunk most elmonda­ni, hogy jó néhány termelő - szövetkezetünk, amelyek most eredményesen gazdálkodnak, még a mai napig sem alakul­hattak volna meg, ha a ko­rábban felsoroltakra vártak volna. Mert azért nem mind­egyik termelőszövetkezet ka­pott az alakuláshoz kész gaz­dasági épületeket. Meg külön­ben is, a régi uradalmi istál­lók már nem felelnek meg a szakszerű állattartás követel­ményeinek, ezeket a termelő- szövetkezetek az állam segít­ségével átépítik. S ahol oko­san, ésszerűen gazdálkodnak, ezt az „adósságot” fokozato­san törlesztik, emellett a ta­gok is megkapják munkájuk érkeznek a tehenek mellé be­osztott dolgozók. Takács Jó­zsiéi és Nemes Sándor. Alig hogy kezet fogunk ve­lük, máris kezükbe veszik az istállótisztító eszközöket. Igazítják az almot, felsöp- rák a járdán a kihullott pár szál szalmát. — Hogy megy a munka. — kérdésünkre hivalkodás nélkül, de magabiztosan vá­laszolja Takács Jóska: Megy és mindig jobban fog men­ni! Új ember Takács József a tsz-iben. összefogva Nemes Sándorral munkájuk nem­csak biztató, hanem biztosí­ték is arra, kisüt a nap a Vörös Csil’ág Tsz felett. A TEHÉNTSTÁLLŐBÖL a sertésszállásra megyünk. A gondozó, ifj. Surányi József fát vág az erdőn. Éppen ez­ért különösen jól eső érzés tölti el lelkünket a szálláson tapasztalt rend és tisztaság felett. A tisztára sepert, szá­raz járda, a jól épített kut- ricákban jóllakottan heveré- sző anyasertések kifogás­talan, egyik-másik szinte túl jó erőállapota bizonyíték arra, hogy itt is jó kezekben a munka. Az Etelka-pusztán elhelye­zett juhakolhoz már a jó­indulatú incselkedés vágya visz ki bennünket. Va’ohol mégis csak találunk kifogá­solni valót, latolgatjuk az es­után járandóságukat. Dehát nem is ezekről akarunk mi valójában beszélni. A levél tartalmaz egy pár olyan gon­dolatot, ami bizony jellemző a mi parasztjaink gondolko­dásmódjára. S addig, míg e téren felvilágosító, meggyőző munkával váítozást eíérni nem tudunk, nem számítha­tunk nagyobb mértékben a termelőszövetkezetek szám­szerű növelésére. A községben, ahonnan a le­vél érkezett, a lakosság fele cseléd volt a múltban. A szűkre szabott kommenciót, a kötelező alázatot ismerik jól. Egyikük sem kér belőle. Ezeknek az embereknek min­den vágyuk az volt valami­kor, hogy egyszer majd föld­höz jussanak, megállapodja­nak a faluban, s éljék, job­ban mondva végig kínlódjék az apró földecskékkel bíró gazdák életét. Mert ember igazán csak a felszabadulás után lett a cseléd. Földet ka­pott, amit ha körülményesen művelt is, csak neki termett. Csoda-e, ha ragaszkodik hoz­zá? S így vannak ezzel azok a parasztok is, akik életükön át gürcöltek, takarékoskodtak azért, hogy öregségükre egy kis házat, földet szerezzenek maguknak, hogy ne ingyen tartsa őket el a gyerek. Mert kegyetlen törvényt diktál sok helyütt még most is a föld. Szécsényben hallottam, hogy egy idős bácsit, miután szét­osztotta földjét a gyerekek között, addig üldöztek, míg az kénytelen volt a szociális ott­honban menedéket keresni. Kissé érzelgős dolgok ezek, de írni kell róluk, mert így vannak a valóságban. Nagyon távol kell élnie an­nak a paraszt embernek a világtól, aki még ma is gon­dolkodik, hogy az apró, egyé­ni parcellákon, vagy a nagy­üzembén eredményesebb-e a gazdálkodós? Hiszen kézzel­fogható az a különbség, ami a parasztgazdaságok és a ter­melőszövetkezetek között van. Nem egyszer adtunk már hírt olyan termelőszövetkezetről, amely egy egész község ke­nyérellátását biztosítaná egy teljes esztendőre abból a kü­lönbségből, amennyivel többet termelt községük egyénileg dolgozó parasztjainál. Igaz is, melyik az a kisparaszti gaz­daság, amelyik felveszi a ver­senyt a megfelelően gépesített termelőszövetkezettel? Ilyen nincs. A gépi munkával egy­szerűen nem lehet versenyre kelni. Meg aztán, ha úgy adódna, hogy gépet kapna az egyéni paraszt, az apró par­hetőségeket miagunik (között Nehéz úton jutunk Etelka- pusztára. Kocsink kereke szin­te agyig süllyed a sárba. Bandi és Sanyi, a tsz két heré'ltje azonban biztos lép­tekkel tapossa a sarat. Jó kondíciójuk biztosíték arra, hogy elérünk a gyér akácos­sal borított „hegy” tövében épült Etelka-pusztára. A puszta lombtalan fáinak ágai mintha üdvözlőén bólogatná­nak. Vagy a sárral, esővel dacoló merészségünket cso­dálják? Szimpatikus ez a kis település. KÉT MÉTERES ŰRIÁS közeleg felénk. Molnár Pista bácsi, a juhász. Magabizto­san, tulajdonosként fogad bennünket, önérzete indokolt is. Amint halljuk, az előző juhász ideje alatt sok baj volt a juhokkal és bizony nehéz volt szemrevaló állo­mányt csinálni a leromlott, veszteségektől tizedelt tálká­ból. Egyenként ismeri juhart. Csak a jó anya gondoskodik úgy a gyerekedről, ahogy Pista bácsi követelődzők a jó szállásért és ábráikért. De látszik is az eredmény. Jólesik hallani a gondoktól beszélő tsz elnök, Gyetván József jövőben bizakodó sza­vait. Igen is elfelejtetjük a rosszhírű múltat. Mos már felfelé megyünk. Vannak még gondjaink. Ezek azon­ban nehéz örökség a múlt­ból. Ha most már felváltja a bírálatot a segítő jóakarat, cellák létét úgy sem hosszab­bítaná meg huzamosabb ideig. Mert nézzük csak komolyan. Az apró földdarabokat géppel művelve, többe kerülne egy- egy termék előállítása, mint amennyiért a parasztgazda értékesíteni tudná azt. Tes­sék, döntsük tehát el, vajon melyik áru lesz kelendőbb: a nagyobb tömegű, olcsóbb, jo bb minőségűbe, vagy pedig a törpegazdaságok kevés és drá­ga portékája? Az elmúlt tíz esztendő alatt termelőszövetkezeteink sokat fejlődtek, gyarapodtak. Ma már például nincs is olyan közös gazdaságunk, ahol ne vezették volna be a rendsze­res előleg osztást. Az Ipoly- menti tsz-ek egyikének elnö­kével beszélgettem, ő említet­te, hogy az idén már 30 forin­tot osztanak havonként egy- egy munkaegységre. Az állat- tenyésztés, meg a szerződött növények jövedelme biztosítja ezt. No, most már ha egy szor­galmasan dolgozó termelőszö­vetkezeti tag jövedelméhez még hozzászámítjuk a háztá­ji gazdaság adta eredménye­ket is, melyik az az egyéni­leg dolgozó paraszt, amelyik jobban jön ki egy-egy hónap­ban pénz dolgában, mint ezen termelőszövetkezet tagjai? Aztán rendszeresítették itt nálunk a termelőszövetkeze­tek a földjáradék fizetését is. Ez természetesen termelőszö­vetkezetenként különböző. Hogy egy-egy termelőszövet­kezet mennyit tud fizetni a tagoknak a bevitt föld után, mindig attól függ, milyen erőt képvisel a közös gazdaság. S még valamit: Honton van egy ismerősöm, idős néni már, aki a ledolgozott esztendők után nyugdíjat kap a terme­lőszövetkezetben. Igaz, egyen­lőre nem futja többre 300 fo­rintnál, de a tagok úgy ha­tároztak, hogy az öregek, szo­ciális juttatásként terményré­szesedést kapnak a gazdasági év végén a termelőszövetke­zettől, ahol eddig dolgoztak. De ebben nem egyedüli az én ismerősöm. Sokan vannak ilyenek Honton, a megyében, de az országban is. Képtelen tehát versenyezni a nagyüzemekkel a kisáruter- melő parasztgazdaság. így van ez az egész világon. S hogy nem bírják a versenyt, előbb, vagy utóbb beleolvad­nak a meglévő nagyüzemekbe. Csak hát másképpen megy ez a folyamat végbe nálunk, a szocializmust építő népi de­mokráciákban és megint más­képpen a kapitalista orszá­gokban.; Vincze Istvánné és tudomásul veszik az or­szágos átlagnál jobb 12.2 li­teres fejési átlagot, ha meg­nézik: dolgozóink munkaered­ményeit, úgy érezni fogják a bírálók is a ködben is sütő Nap munkakedvet fo­kozó áldott melegét és el­hiszik, hogy a nehézségeink ellenére is biztosan felsőrá­kosaink mi is a jó tsz-ek mellé. Csak a szeme ragyog biz­tatóan a közben beérkező Zechner Ernő mezőgazdasági mérnöknek, akit a gödöllői egyetem állattenyésztési ka­rának sikeres elvégzése után éppen a nehézségek vonzottak a nógrádsápi Vörös Csillag Tsz-be. Ma az ő szerény­sége mögül ás kiérzik az eredményes munka adta ön­tudat. Munkakedve, szakmai tudása, amelynél csak a sze­rénysége nagyobb, biztos ígéret a szebb, eredményes jövőhöz. BÁR A NÓGRÁDI DOM­BOKRA telepedett köd ne­hezen akar oszlani, a köz­ség tanácselnökének. Kiss Jánosnak, aki gyakori lá­togatója a tsz-nek, a jövőben bizakodó szavaiból is azt érezzük ki, hogy szétoszlot­tak a Vörös Csillag Tsz egét a múltban oly terhesen megülő sötét felhők, a lel­kekben már süt a nap, mely az elsők közé emelő munká­ra lelkesíti a tsz dolgozóit. Az Állategészségügyi Intézet munkatársai. Kendy András valóra is váljanak: A KÖD ELOSZLIK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents