Nógrádi Népújság. 1959. január (15. évfolyam. 1-9. szám)
1959-01-03 / 1. szám
4 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1959. január 3. Készülünk a Tanácsköztársaság 40. évfordulójának megünneplésére Történelmünk nagy eseményeiről, azoknak szereplőiről való megemlékezés, a hazafias nevelés egyik fontos eszköze. E gondolat által vezérelve határoztuk el, hogy iskolánkban ünnepségek, megemlékezések, kiállítások rendezésével méltó emléket állítunk az 1919-es eseményeknek. A salgótarjáni bányászok részesei voltak a Tanácsköztársaság küzdelmeinek. Bányászaink hős harcának köszönhető, hogy e fontos bányavidék nem került az ellenforradalmi cseh csa patok kezére. Fontosnak tartjuk tehát, hogy tanulóinkat emlékeztessük e kor eseményeire, előttük világossá te gyük: a munkásság már a múltban is dicső tetteket hajtott végre. A Tanácsköztársaság idején a nép érdekében tett intézkedései azt bizonyítják, hogy egyedül ez az osztály képes történelmi helyzetéből eredően a dolgozók érdekeiért folyó harc vezetésére. A Tanácsköztársaság 40. évfordulójának megünneplésére széleskörű tervet dolgoztunk ki. Mivel a Tanácsköztársaság létrejöttét igen fontos események előzik meg, tervünkben szerepel ezeknek az eseményeknek a méltatása is. így már megemlékeztünk az őszirózsás forradalomról, és a KMP. megalakulásának 40. évfordulójáról. A KIMSZ létrejöttének körülményeit, ifjúmunkásaink bátor tetteit, faliújságcikkekben ismertetjük. A Tanácsköztársaság évfordulójára kiállítást tervezünk. A kiállítás anyagának összegyűjtésében a VII., Vili. osztályos tanulók is részt vesznek. Szeretnénk minél több emléket, egykori szemtanúk által elmondott történetet összegyűjteni. Tanulóink nagy lelkesedéssel fogtak munkához, és máris kecsegtető eredményekről számolnak be. A történelem tantárgyból központilag megrendezésre kerülő tanulmányi versenyben is szeretnénk jól szerepelni. A jó szereplést úgy kívánjuk biztosítani, hogy a VIII. osztályokban a Tanácsköztársaság anyagának tanulása során 1919-es veteránokat hívunk meg a tanítási órákra, akik élményszerüen beszámolnak azokról az eseményekről, amelyeknek részesei voltak. E beszámolók maradandó élmények lesznek, erősítik tanulóink hazafias érzését, és gyarapítják ismereteiket. 1959. március 21-én emlék- ünnepélyt rendezünk az iskolában. E napra színes műsorral készülünk. Tanulóink már tanulják is az énekszámokat, szavalatokat, stb. Az úttörők kitesznek magukért. Változatos programmal készülnek a nagy évfordulóra. Többek között igen érdekesnek Ígérkezik az a tervük, amelynek keretében az 1919-es salgótarjáni harcok néhány részletét akarják lejátszani azon a terepen, amelyen 1919-ben azok lefolytak. A vörös katonák, bányászok szerepét úttörők töltik be, parancsnokaik pedig olyan kommunista veteránok lesznek (Magyar, Baj- tás elvtársak), akik azon a helyen, 1919-ben fegyverrel a kézben harcoltak az ellen- forradalmi csapatok ellen. A forradalmi nyomolvasó mozgalom szervezésében úttörőink szintén gyűjtési munkát végeznek. 19-es vörös katonákat keresnek fel, és tőlük történelmi témájú eseményeket, történeteket jegyeznek fel. Ezzel járulnak hozzá a központilag összeállításra kerülő „Hűség Könyve" sikeréhez. Ezenkívül ének-, szavaló- és mesemondó versenyt rendeznek, melyeknek nyerteseit az iskolai ünnepségen megjutalmazzuk. A felsorolt tervek megvalósításával azt szeretnénk elérni, hogy tanulóifjúságunk tisztelettel tekintsen vissza történelmünk e dicső szakaszára, megbecsülje azokat az eredményeket, amelyeket munkásosztályunk akkor, s azóta kiharcolt. Világossá váljon tanulóink előtt, hogy gondtalan, boldog jövőjüket csak a munkásosztály, és annak pártja biztosítja. POSTA ISTVÁN a salgótarjáni Rákóczi úti iskola tanára Ankéttől zárultak a Balassagyarmati Múzeumi Hetek Széljegyzet A salgótarjáni Megyei Könyvtár átlagos havi forgalma — értesülésem szerint - 6-7 ezer könyv. Az olvasók között mindenféle foglalkozású ember előfordul, tanúbizonyságaként annak, hogy a kultúra ma már közkincs. A szépszámú forgalmazott könyv terjesztője lett a régi és az új kultúrának, £ mindennap szaporodik a kiművelt emberfők sokasága. A könyvolvasás azonban — úgy látszik — ferde ambíciókra is hajlamossá tesz egyes olvasókat. Pályatévesztett „ kritikusok” is szerepelnek a könyvek kölcsönzői között, akik a névtelenség, vagy éppen álnév mögé menekülve szellemesnek vélt megjegyzésekkel és széljegyzetekkel csúfítják el a könyveket. A minap kezembe került Szabó Árpád ,,Trójai háború” című könyve. A könyv elején ,,dr. Pálpusztainé” aláírással a következők vannak töltőtollal megjegyezve: ,,Az illusztráció tűrhető, de a regény nem a legjobban Sikerült.” Igen, így, ,,S” betűvel a ,,sikerült” szó, a mondat végén. Ez pedig feltétlenül alapos nyelvtani (és sajtiam) felkészültséget, maga a megjegyzés pedig alig titkolt kritikusi készséget árul el. Miután ezzel ,,S(!)ikerült” felbosz- szántania, továbblapoztam, most már kíváncsian. Nem akarom felsorolni a könyv 145; 271. 304, 315, 341. oldalán únottan elpotyogta- tott megjegyzéseket, de a 143. oldali idekívánkozik: „Hüje- séget írtak ide, ki olvassaaz az is Hűje.” Nem tehetek róla, én is olvastam, mert írok róla. Miután pedig ezzel a ténnyel önkéntelenül is besoroltattam a nagy H betűvel megtiszteltek sorába - s az ilyenektől semmit sem szabad zokon venni — hadd fűzzek én is kommentárt a széljegyzetekhez: Aki az emberi tudás, az alkotó szellem írott lapjaira ,,Hüjeségeket” po- tyogtat, óhatatlanul azzal a négylábú álattal kerül összehasonlításra, amelynek bozontos farka, keresztes háta, hosz- szú füle van, és minden időváltozást hangos iázással hoz a környék tudomására. HABONYI ZOLTÁN A Nógrád megyei Művelődési Osztály rendezésében november 25-én kezdődtek a Balassagyarmati Múzeumi Hetek. A Palóc Múzeum kiállításaim, előadásaim és bemutatóim a Múzeumi Hetek alatt mintegy két és félezren vettek részt. Nagy érdeklődés kisérte a Nógrád megyei képzőművészek VI. kiállítását. Jelentős sikere voCt Virág Endre orgonaművésznek, aki a múzeum barokk orgonáját mutatta be, és a salgótarjáni zeneiskola tanáradnak, akik a 18. századi zeneszerzők műveiből adtak szép csokrot a hálás kő zönségnek. A változatos témájú előadások mindegyikét figyelemmel és érdeklődéssel hallgatta mind az ifjúság, mind a felnőtt hallgatóság. A fiúkollégium diákjai, akik a műsor összeállításában is részt vettek, maguk jelentették be a kollégium vezetőjének, hogy közülük kik, milyen előadásokait szeretnének meghallgatni. Az előadások legtöbbjén a jegyzetfüzetek is előkerültek. A minit később kiderült, az FEJÉR ISTVÁN: Bekötött szemmel A Zagyvapálfalvi Üveggyár színjátszóinak előadása — Valahol Angyalföldön vagyunk. Varga Istvánéknál egy derűs, napsugaras, szeptem- bervégi napon születésnapra készülődnek. Szeretet, béke honol mindenütt. Igen, Ezt érezzük, amikor felgördül a függöny. És a továbbiak folyamán előttünk, szemünk láttára bontakozik ki az ellenforradalom eszmei előkészítése, egy család életébe sűrítve az eseményeket, mégis mindannyiiunk számára felidézve az akkori hangulatot. Itt döbbentünk rá, hogy tényleg ez így volt, most látjuk, hogy hát igen, azokban a napokban mi is sokszor bekötött szemmel éltünk, jártunk az országban. Egy művezető, nagyra- hivatott egyetemista fiának élete tárul elénk, aki fiatalságának minden szenvedélyével beleveti magát az élet forgatagába, szerelembe, politikába, aki éppen azoktól távolodik el, akik legközelebb állnak hozzá. Egy művezető fia elfelejti azokat a körülményeket, amelyek lehetővé tették, hogy ő egyetemista lehessen; bekötött szemmel jár az életben és mire feleszmél már késő: az események magukkal sodorják. Nem látja a körülötte nyüzsgő ellenforradalmat előkészítő, alattomos alakokat és nem döbben rá arra, hogy ha neki igaz szándékai vannak is, a végzet felé rohan: ő csak bábú, eszköz az ellenforra- dalmárok kezeben. A darab végén, valahol Angyalföldön egy kis lakásban, ahol nem régen még a szeretet és öröm tanyázott, a szívekben fájdalom lesz úrrá. A darab 25 szereplőjének többsége fiatal. Meigállták helyüket. Nagyszerű példája volt ez az előadás annak, hogy ha „régi” és „új” szereplők összefognak, maradandó élményt tudnak nyújtani közönségünknék, a dolgozóknak. A Zagyvapálfalvi Üveggyár színjátszói az elmúlt évek folyamán sok értékes darabot adtak elő, mégis az MSZMP kulturális irányelvei — melyet itt széles körben megvitatták — megtörték a jeget: a sok operett és színmű után „politikai” darabokat is bemutattak. Nincs lehetőségem arra, hogy minden szereplőt megdicsérjek. Mégis kiemelek egy .yPégit” és egy „újat”: Varga Pista egyetemi hallgató — Csányi Nándor —, Magda — Ságváriné, Tuskai Manci — alakítása maradandó élmény számunkra. Szabó Miklós pedagógus — rendező új oldaláról mutatkozott be: megmutatta, hogy „politikai” darabot is tud rendezni. összefoglalva: a Zagyvapálfalvi Üveggyár színjátszói bebizonyították: megdőlt azoknak a bekötött szemmel járóknak az elmélete, akik azt mondják, hogy a közönségnek nem kell „politikai” darab. A darab sikerét a zsúfolásig megtelt színházterem közönségének viharos, lelkes tapsa is bizonyította. Keményvári István megyei színjátszó szakreferens egyes előadások anyagát a különböző tantárgyakon belül is megvitatta az ifjúság. A hallgatók érdeklődését nagy mértékben fokozták a művészi színes diapozitivek és filmek. December 20-án a Múzeumi Hetek ankéttal zárultak, amelyen resztvettek a Múzeumi Hetek felnőtt látogatói, az ifjúság, a járású pártbizottság, és az iskolák képviselői. A jelenlévők megállapították, hogy a Múzeumi Hetek műsora igen jelentős kulturális esemény volt, s a megkezdett előadásokat a jövőben is minden hét valamelyik napján rendszeresen folytatni kell. Többen szóvá tették, hogy az illetékesek a jövőben nagyobb gondot fordítsanak a múzeum kiállításainak és előadásainak propagálására. Egyhangú volt az az igény, hogy a múzeum mellett alakuljon meg a Múzeumi Bizottság és az munkaközösségeket hozzon létre, egyrészt a múzeumi rendezvények tématerveinek a kidolgozására, másrészt bizonyos kutatási feladatok elvégzésére. A jelenlévők elhatározták, hogy e célból január második hetének csütörtökén ismét összeülnek. Az ankét résztvevői még arra kérték a múzeum igazgatóját, tegye lehetővé, hogy a múzeum emeleti nagytermében állandó képzőművészeti kiállítás nyíljék. Általános volt az a vélemény, hogy a dolgozók széles tömeged ma már igényt tartanaik a művészeti nevelésre, a művészeti ismeretek megszerzésére. Ennek az igénynek a kielégítését a múzeumtól várják. A felszólalók nézete szerint olyan kiállításokat kell rendezni, amelyek alkalmasak a különböző korúk, képzőművészeti alkotásainak és stílusainak bemutatására. Az ankéton résztvevők még elhatározták, hogy kéréssel fordulnak a megyei, pártbizottság ágit. prop. osztályához és a tanács művelődési osztályéihoz, hogy minél előbb teremtse meg a feltételeit a tervezett kulturális folyóirat és a Nógrádi Füzetek megjelenésének. Kultúr- forradalmunk mai szakaszában már nem nélkülözhetünk olyan sajtóterméket, amelyeknek az a feladata, hogy megyénk sajátos történeti, gazdasági, társadalmi és kulturális kérdéseivel mélyrehatóan foglalkozzanak, ilyen irányú cikkeket, tanulmányokat közöljenek. KILENCKOR, ESTE — Nézd csak ezt a lányt, de lent hordja a fejét. Varga József állt előtte, de csak úgy, ahogy ismerősök szoktak egy szóra megállni. Erzsi szorongva nézte az öreget: vajon mit rejteget ez az ember számára. Nem szokott vele szót váltani. Csak onnan ismerte, hogy Tibor vele dolgozott, és sokat dicsérte jóságát. Az öreg arcán most gyengéd mosoly ült. A lánynak az volt az érzése, hogy ez az ember mindent tud Tiborról. Várakozóan nézett rá. — Na, miért nézel olyan riadtan rám? — Tibort. .. csuklott meg hangja. — Nyugodj meg kislányom — simogatta az öreg a lányt, és mély barázdás arcára mosolyt erőltetett. — Üzenetet hoztam számodra. — A lány tekintete belekapaszkodott az öregébe. — Szeret téged, és bízzál benne. — Megkeményedtek vonásai. — Ö a becsület útját járja. — Akkor miért...? — csuklott el ismét hangja. — Nem szabad sírnod! Figyelnek. Mosolyogj! A lány először rémült arcot vágott, majd fáradt mosolyra nyílt ajka, de feltörő könnye homályt vont szemére. Az öreg keményen morzsolta a szót. — Ki kell szabadítani. Segíts! Alkonyaikor gyere a kúthoz! A lányt félelem fogta el, és állt érzéktelenül még akkor is, amikor az öreg, hogy a pajkosság látszatát keltse, belecsípett arcába, és tovább ment. Zúgott az agya: ki kell szabadítani, de hogyan? Hálásan gondolt Vargára, hogy törődik Tiborral. A becsület útját járja? — szorult meg benne az öreg szava. Ezt már hallotta apjától, amikor alig két hete embereket vittek a faluból. Igaz, apja zsörtölődött, hogy miért mondják, hogy a becsület útját járják, mikor a börtönbe vezet útjuk? Mintha világossá válna előtte, Tibor miért volt akkor ideges. Ö is? Lába remegni kezdett arra a gondolatra, hogy akit elvittek, még egy sem tért vissza. Elindult. Ügy érezte, összeros- kad, forgott előtte az utca. Feje nehéz volt. Az aggódás egészen elgyengítette. A bágyadt napfény erőtlenné vált a leereszkedő ködben. A toronyóra 12-őt kongatott, majd felrángódott a harangszó. A lányra úgy hatott kongdsa, mintha az agyát akarná szétfeszíteni. Az őrszobán Fenyvesi Tibor még mindig a lócán ült a fal felé fordulva. Az agyában ríjogott a gondolat. Ki kell szabadulni. Addig, amíg a parancsnokságra nem viszik. A félelem markolt torkába arra a gondolatra, hogy ott nem hagyják így ülni, kínozni fogják. Ki is kéne már menni, legalább egyet nyújtózkodhatna is. Elkiáltotta magát. — Engedjenek el! Benn mocorogtak. — Hallgass! — De ki kell mennem! — Csend, majd mocorgás, és vala\i morgott. — Kísérd ki. Figyelte megcsörren-e a fegyver. Nem. A léptek már ott csoszogtak mellette. Felállt és elindult. Meggémbere- dett testében elindult a vérkeringés. Ahogy kilépett megcsapta a friss levegő. Nagyot szippantott. Egy halk sikoly ért hozzá és az utca felé rántotta fejét. Az utcán Erzsi állt tágra meredt szemmel, kezét a szájához szorítva. Egyik hajfonata domború mellére tapadt, a másik hátul lógott. Szép volt, ahogy olt állt tágra meredt szemével. Az utca üres volt. Tibor kísérőjére kapta tekintetét. Az is a leányt nézte érdeklődő tekintettel. Fenyvesit megfeszítette az indulat. Hirtelen nagyon erősnek érezte magát. Előrekapta a fejét és a kerítést. nézte. Gondolatában megfordult: ha most átvetném magam és az udvaron át, a kertek alján rohannék, talán sosem fognának meg. Keménnyé feszült teste. Kísérőjének nincs fegyvere — villant fel benne. A másodpercek peregtek. Megint kísérőjére kapta tekintetét, aki még mindig a leányt nézte. Tibor úgy érezte, megkeményedett teste pehelysúlyúvá válik. Egy remegés futott át testén és hirtelen belevágott kísérője arcába, aki hátratántorodott és felordított. Ez a kiáltás mintha megemelné, nekiug- rott a kerítésnek és átvetette magát. Máris a másik ház udvarán volt. Ott megtorpant. Idegszála mérte a másodperceket. Hallotta maga mögött a lépteket zuhogni, csapódik az ajtó és szembe vele is kinéznek az udvarra. Meggörbült háttal, ugrásra készen állt. Méregette az előtte ágaskodó újabb kerítést. Menekülési ösztöne annak is nekiugrasztotta, máris a harmadik ház udvarán volt és rohant a ház mögé, hogy a kertek felé lóduljon. A kertek alól lépések zuhogtak. Megtorpant. Az utcára kapta tekintetét. Erzsi még mindig ott állt. , A kertek felől a rohanás közeledett hozzá. Nem tudta merre fusson. Kétségbeesetten bclemarkolt a fal felé állított nagy vizeshordóba. Üldözőinek futása egyre közeledett. Hirtelen, amit csak egy űzött ember tehet, leguggolt és magára rántotta a hordót. Még egy pillanatra látta a leányt az utcán és sötét lett körülötte minden. Melle majd szétpattant, ahogy lélegzetét visszafojtotta. Egész testéről csurgóit a verejték. Kiabálásokat, lábak zuhogását hallotta, de csak ült mozdulatlanul, megfeszülve, készen arra, hogy nem adja meg magát könnyen. Erzsi az utcáról a fiú minden mozdulatát látta. Azt is, hogy a hordó alá bújt. Amikor az üldözők a kertekben nem találták a fiút, rohantak vissza a házhoz. Ekkorra már az utcán is összeszaladtak az emberek és figyelték a csendőröket, akik az udvaron megtorpantak és tanácstalanul topogtak. Tekintetük a ház ajtaján, majd a padláson tapogatódzott. Erzsit az ájulás környékezte, de belül mardosta: erősnek kell lenni, erősnek kell lenni. Mikor a csendőrök megmozdultak, hogy elinduljanak a házba, akkor a kétségbeesés egy kiáltást nyomott ajkára. — Átfutott a kerteken! — A csendőrök odakapták a fejüket, egy pillanatig rámeredtek és indultak a kertek felé. A leány mellől tágultak az emberek és szétszéledtek. Ö is elindult. Teste olyan volt, mintha megtépték volna. Otthon szinte beleroskadt a sarokba és úgy gubbasztott, mint aki végítéletre vár. Feltámadt a szél Is és megrázta az ablakokat. Csak akkor mozdult meg, amikor a lakásban áramló fény elszürkült. Felkapta a vödröt és elindult a kút felé. Anyja aggódva nézte, apja tekintetét is részvét törte ketté. Vasárnap délután volt. Népes lett az utca. A férfiak csoportokba verődve beszél- gettek. A leányok sétálgat- tak. Kevés figyelmet fordít tottak az utcát őrző csendőrökre. Csak Erzsi szíve dobogott, ahogy elhaladt mellettük. Fojtogató súllyal nehezedett rá a titka. A kútnál vödörrel kezében már várta Varga József. Borús volt az arca. A leány mintha megkönnyebbülni akarna terhétől, súgta: — Kormoséknál a hordó alatt. — Tartózkodj arra. Ha valami történne velünk, menj Básti Sándorhoz és csak any- nyit mondj neki: Kilenckor, este ő menjen a megbeszélt helyre — s magára hagyta a leányt. Erzsiben kászálódtak a gondolatok. — Mibe keveredett? Merre ragadja őt ez az egész? De nem tudott ellentállni, sietett haza. Letette a vödröt és rohant az utcára. Nagy kérdőjelként égette őt; mi lesz? Beállt a sétáló leányok közé, hogy terelődjék róla a figyelem. S vitte a leányokat Kormosék háza felé. Szembe velük három ember jött dülöngélve. Hangos volt tőlük az utca. Az őrs és Kormosék között megálltak, hangos szóváltásba kezdtek. Az utcán lévő emberek torlódtak kóréjük. Már körülfogták ókel amikor az egyik a másik torkának ugrott és cibálni kezd-
