Nógrádi Népújság, 1958. december (14. évfolyam, 95-103. szám)

1958-12-31 / 103. szám

6 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1958. december 31. Evvégi mérleg 260 ELŐADÁS, 60 000 LÁTOGATÓ AZ ÁLLAMI DÉRYNÉ SZÍNHÁZ MEGYEI ELŐADÁSAIN — A könyv tudatformáló erejéről A z emberek tudatának szocialista átformálása, a dolgozók gondolkodásmód­jának felszabadítása a kapi­talista, kispolgári maradvá­nyokból lépésről lépésre kö­veti életünk szocialista fejlő­dését. Sajnos, politikai és társadalmi előrehaladásunk mindig előtte jár az embe­rek gondolkodásmódjának, szocialista tudatvilágának. Kultúrpolitikai téren nem tu­dunk olyan eredményeket felmutatni, mint egyéb terü­leten. Törvényszerű, hogy a lét határozza meg a tudatot, s a gazdasági eredmények az általános jólét, az élet- színvonal magas fokra eme­lése hozza magával a kultu­rális igényt is. Ez a ku'túr- szomj egyre követelőbben jelentkezik a városi és a fa­lusi lakosság részéről egy­aránt. Nem közömbös előt­tünk, hogy az emberek kul­turális érdeklődését milyen mértékben, milyen igényes­séggel elégítjük ki. Szóra­koztatva nevelni, hatni az érzelemre és ezen keresztül az értelemre. A tömegek gon­dolkodásának átnevelésében, fejlesztésében a közoktatás­nak, irodalomnak és művé­szetnek jut jelentős szerep. Népünk a felszabadulás után döbbent rá arra, hogy a tu­domány és művészet nem­csak egy bizonyos kiváltságos osztály számára hozzáférhető, eloszlott a mitikus köd, amely az elérhetetlenség magassá­gába varázsolta az egyszerű kétkezi munkás e’őtt a tu­dományt. művészetet, sokak előtt a politikát is. U raknak való mesterség­nek, úri huncutság­nak tartotta ezeket és ha az akkori politikát tekintjük, úgy igaza is volt. Űri hun­cutság, amelynek eredménye tudatlanság, szolgasors. A kettő mint jó testvér el nem választható egymástól. Állati értelmi szint, igavonó bo­rom, a kettő eredője a ka­pitalista „jólét“. Az elmúlt rend kultúrpo'itikája ezek alapján érthető, nem is le­hetett más, viszont a mi kul­túrpolitikánk is érthető és nem lehet más, mert célunk a dolgozó emberiség anyagi és szellemi felemelése, a szo­cialista társadalom kialakítá­sa. Ezt a célt szolgálja isko­larendszerünk i«. kultúrintéz­ményeink közül pedig első­sorban a könyvtár. A könyvtárnak kultúrpoli­tikai jelentőségével a Horthy- rendszer is tisztában volt. Mind az iskolai oktatást, mind az egyéb kulturális in­tézményt, köztük a könyv­tárt, mint eszközt használta fel a nemzeti gyűlölködés terjesztése révén az imperia­lista háború előkészítésének szolgálatára, amely végső fokon a német hitleri fasiz­mus igájához vezetett. 1945 után az anyagi ki- fosztottság mellett éreztük a szellemi ürességet is. Ma­gunkra maradtunk. A politi­kai káoszt nyomon követte a szellemi káosz. A szocialista művelődéspolitika kibontako­zására csak a proletárdikta­túra megvalósítása után ke­rülhetett sor. Pártunk, nem­zeti kuhúránk demokratikus és szocialista eredményeire támaszkodva, s hasznosítva a világ ha adó ku.túrájának örökbecsű alkotásait, biztosí­totta a magyar szocialista kultúra fokozatos kialakulá­sát. Ez nem ment máról ho'napra. Sok, sikerekben gazdag politikai harc előzte meg a kulturális konszolidá­ciót. Első nagy eredmény volt az iskolák államosításá­nak végrehajtása 1948-ban, a második pedig 1949-ben a könyvtárak álamosítása. Ez a két pozíció kulcshelyzetet jelentett a kultúrprogram végrehajtása szempontjából. Államunk sok milliárdot ál­dozott könyvekre, hiszen a betű az, amely hivatott a sötétséget és az eszmei zűr­zavart eloszlatni. Kiépült az országos népkönyvtárhálózat, amelyek megteltek haladó szépiroda’mi. szakmai és is- meretterjesz'ő politikai mű­vekkel. Hivatást kapott a könyvtár, pedagógiai feladat áll a könyvtárvezető előtt, aki már nem csupán hiva­talnok. hanem egyik harcosa a szocialista kultúra terjesz­tésének. Sajnos, az 1956-os ellenforradalmi események könyvmáglyái sok helyütt fényt vetettek egyes könyv­tárosokra. A tájékozatlanság, tudatlanság lángjai szöktek magasra Petőfi és József Attila tűzre hányt kötetei­ből. Az elvakultság képrom­bolói járták esztelen táncu­kat. És mindez azért tör­tént, mert figyelmen kívül hagytuk azt a lenini elvet, hogy a kulturális feladatot nem lehet olyan gyorsan megoldani, mint a politikai és katonai feladatokat. Hábo­rúban lehet győzni néhány hónap alatt, kulturális téren azonban hosszabb időre van szükség. Tudomásul kellett vennünk, hogy a burzsoá ideológia gyökerei mélyebbre hatottak, mint gondoltuk, túlsiettük és túlértékeltük a fejlődést. A kulturális munka fő feladatai: a világnézeti nevelés, a tudomány fejlesz­tése, a műveltség színvonalá­nak emelése és az esztétikai nevelés. Ilyen tárgyú könyvek­kel kell a legkisebb nép­könyvtárat is ellátni. Anya­ga mindig teljes legyen, amely idők folyamán bő­vülhet ú.iabb nevelő hatású művekkel. A jól felszerelt könyvtárhoz azonban jó könyvtárosra is szükség van. olyanra, aki tiszteli Petőfit, József Attilát és a haladó irodalom valamennyi nagysá­gát, a szovjet irodalmat, aki­nek hivatása a munkája, akit áthat annak tudata, hogy az ő jó vagy rossz munkája hat a község, vagy város kulturális életére. Feladata a könyv megszerettetése, az olvasó-mozgalom kiszélesíté­se, az írók népszerűsítése, az ismeretterjesztő művek, szak­könyvek propagálása, az iro­daimon keresztül közel hozni a múltat, bemutatni a jelent és tudatosítani a jövőt me­rész távlataiban. Mindenki számára hozzáférhetővé tenni a könyvet, ismerni az olva­sót, annak igényeit, irányíta­ni ízlését, egyszóval: nevelni. Nem propagálni a kispolgári irodalmat, harcolni a zug­könyvtárak el'en, amelyek sok helyütt még mindig mű­ködnek és fertőzik az em­berek erkölcsi- és gondolat- világát. P ártunk művelődési po­litikájának eivej hatá­rozott irányt szabnak kultu- nális tevékenységünk vala­mennyi területén. , Hisszük, hogy dolgozó népünk cselek­vő részvételével az új. a szo­cialista kultúra teljes győze'- met fog aratni a régi, a ka­pitalista kultúra reakciós és elavult maradványai felett.“ Ebből a nemes harcból lel- kesedessél veszik ki részü­ket könyvtárosaink is. Iványi Ödön Nőtanács alakult Cereden A salgótarjáni járásban a napokban megalakult a 45. nőtanács. Oared községben ült össze a mintegy 130 lelkes, pártfogó, hogy létrehozza a község asszonyainak .lányainak kép­visel észérvét, a nőtanácsot. Az alakuló ülésen a községi tanács vezetői is támogatóan vettek részt. A megalakult új szervezet már kidolgozta leendő programját. Legközelebbi tervük a kü­lönféle szakkörök létrehozása, hogy a tél estéken foglalkoz­ni tudjanak a lányokkal, asszonyokkal. JCednti ajándék Kedves kis ünnepségre gyűltek össze a salgótarjáni Csizmadia Sándor utcai Ál­talános Iskola úttörői. Az ünnepeltek maguk az úttörők voltaik. A tűzhteftyígyáni mun- ikásőrök a fenyőfa ünnep al­kalmából a legjobb pajtásokat ajándékkal lepték meg. 27 úttörőpaijtás kapott a munlkásiőr elvtársaktól könyv­jutalmat. Az úttörő pajtások szere­tettel vették át az ajándéko­kat és, szemük csillogásából, arcuk sugárzásából ki ’ehe­tett olvasni, hogy a jövőben még nagyobb igyekezettel fognak tanulni. Az ajándékokat Spagina Béla munkásőr elvtárs adta át és ő mondott rövid ün­nepi beszédeit a tűzhelygyári munkásőrök nevében. Beszélt a múlt rendszer iskolásgyer- mekeim,eik életéről s felidézte azokat a karácsonyokat, ame­lyekben a munkásak gyerme­keinek csak nagyon csekély ajándék jutott. Az úttörők ne­vében Csanády elvtárs, az is­kola igazgatója mondott kö­szönetét a munlkásőröknek. A kis ajándékozási ünnepség baráti hangulatban ért vé­get. Fekete János St. Tűzhelygyár REJTVÉNY FEJTÖRŐK FIGYELMÉBE! A december 20-i VASÁR­NAPI FEJTÖRŐ helyes meg­fejtéséért könyjutalmat nyer­tek: Veres György né Szé- csény, Bokor Pál Mihálygerge, Csapó Lajos Salgótarján. A könyveket postán küld­jük el. Nefhéz számot vetni rövi­den egy év munkájával ak­kor, amikor az a munka sok­oldalú. Hiszen számtalan ol­dalról vizsgálat tárgyává leáll tenni azt. Már pedig feltét­lenül meg kell vizsgálnunk megyénk színházi életének tükrében az Állami Déryné Színház éves tevékenységét. Mindenekelőtt látnunk kell, hogy a színiházi élet me­gyénkben eléggé mostohán kezelt gyermek. Most nemi akarok az objektív nehéz­ségekről beszélni ,inkább ar­ról ,hogy a meglévő nehéz­ségek ellenére is van színhá­zi élet megyénkben. Ennek pedig egyik úttörője a Déry­né Színház. Ha figyelembe vesszük, hogy kultúrotthonainkiban, (ki­véve néhány jól működő üze­mi kultúrotthont. csupán idő­szakos jellegű színjátszó cso­portok működnek, azonnal megduplázódik — egyéb szer­vek mellett — a Déryné Színház felelőssége. Sok községben, ahol " van kultúrotthon, erősen hatnak a zenés darabok, nemegy helyen giccses esztrád-műso- rok, — s ebből nem marad­nák ki városaink sem — ezeken a helyeken komoly eredményként lehat elköny­velni a Déryné Színház tö­rekvéseit. Az 1958-as évben — de­cember 16-iiig — 252 előadást tartottak a Déryné Színház együttesei megyénkben. Szép szám, de a számszerűség mellett fontosabb, az elő­adások tartalma. Állami szín­házról van szó. amelyet köz­pontilag irányítanak, s mond­hatnám bizonyos értelemben azt is. példaként szolgálhat a színház műsorpolitikája, helyi kultúrcsoportjaiink szá­mára. Bár a Déryné Színház törekszik arra — nagyobb­részt az év második felében —, hogy a párt művelődési politikájának megfelelően ál­lítsa össze műsorpoliiitiikáját; ennek a törekvésnek a jö­vőben erősebbé kell válni. A tizenegy vígjáték és ze­nés vígjáték, a hat dráma és tragédia, az eigy színmű és egy szatíra világosan érzékel­tetik, hogy azért még a Dé­ryné Színháznak is van ja­vítanivalója a műfajmegosztás területén. Dicséretére válik a színháznak azonban az, kispolgári igiccs világából szármáznák. Legnagyobb si­kere volt a színháznak Do~ bozy: Szélvihar című drámá­ja, amelyet 15 előadásban mutattak be, s mintegy 3000 ember tekintett meg. Saj- nálnivaló, hogy ezt a drá­mát kevés helyen, míg a János Vitézt 25 helyen mu­tatták be. Sok művelődési otthon igazgatója eléggé felületesen foglalkozott a Déryné Szín­házzal. A színház számtalan esetben nem kapta meg a megfelelő támogatást. Nyil­vánvaló. hogy ezzel ön­maguknak ártottak, s ezen túlmenően tömegeket zár­tak kii a színházi kultúra él­vezetéiből. S mindez vagy értetlenségből, vagy hanyag­ságból, de azt is feltételezem, hogy tudatosan történt. Sok művelődési otthoniban nem érvényesül még az elvtelen -műsorpolrtilka e’leni harc. Ezen segített műsorával a Déryné Színház. Figyelmen kívül hagyva a művelődési otthonok évi összmunkáját — csak a Déryné Színházzal kapcsolatos munkát vizsgál­va —, legszebb teljesítményt Sóshartyánban érte el Bednár László kulitúrigiazigató. D» említésre méltó Kaszás And­rás nemti és Prétor János szécsény.i kultúrigazgatók munkája is. A Déryné Színház az új évben még többet akar ten­ni a vidék népéért. S ez na­gyon fontos. Ez pedig műsor- politikájának színvonalasabbá tételében következésképpen a párt művelődéspolitikát irányelveinek hatókon yabá végrehajtásának megvalósítá­sával érhetik el. A társula­tokról csupán azt lehet el­mondani, hogy minden eset­ben igyekeztek a legjobbat nyújtani. Az év legsikerül­tebb, legmairadandóbb alakí­tása Árva Jánosé, a „Szél­vihar” Csendes Imréjéé. Sokat tett a Déryné Szí- ház azért, hogy a tömegek­hez eljusson a színi kultúra. A jövőben sokkal több támo­gatást érdemel a színház a megyei szervek és a művelő­dési otthonok részéről. A kultúra elsajátítása mindé» ember érdeke, hiszen ez a hatalom megtartásának kér­dését jelenti. Ebiből követ­kezik. hogy ezért mindent hogy a vígjátékok, nem a megtegyunik. P. A. KILENCKOR, ESTE II. A hvszas évek végén ter­hes- napokat élt, a gyilkos erőszakkal bénaságra ítélt kommunisták pártja. De akik megmaradtak, azokban nem tudták elfojtani a tüzet. Ha föld alatt is, de parázslóit... égett a tűz. A rájuk zúduló vihartól szétzilált soraikat lépésről lépésre rendezték. Ez hozta őket a széltől ka­vargó decemberi estében új rejtekhelyükre, a légaknába. Alig két hete láthatatlan harcmezejükön elbukott négy vezetőjük. Rájuk zárult tán örök időkre a börtön nehéz vas kapuja. Elleneik diadal­mámorban égtek. Kékes.- vesztett tébolyuk alábbha­gyott. Mit tudták ők, hogy ezek halhatatlanok, ha ezer halál is leselkedik rájuk. Nem sejthették, hogy az élni akaró emberek millióinak ereje él bennük, ha oly­kor megtorpannak is, de újból erőre kapnak és men­nek, csak mennek előre, egy­re csak előre, hogy végül célba érjenek. Elbuktak vezetők, de ebben a sötét odúban újak lépnek helyükbe. A nyolc ember arcára ár­nyékot vetett a középre tett karbidlámpa fénye. Nehéz lélegzetük ringatta az apró lángocskát és fel-felvillantot­ta komor arcvonásukat. Az egyik megmozdult. Arcának mély barázdái árulkodtak, hogy a legtöbb évet ő hagy­ta maga mögött. Röviden szólt. Három nevet sorolt, hogy lépjenek az elvesztett vezetők helyébe. Majd arról, hogy a három nevet vigyék hírül Budapestre. — Hadd tudják: élünk — lett élővé gondolata. Aztán sorjába rakta a tennivaló­kat. Az üldözöttség minden idegszálukat óvatosságra fe­szítette. Ezért lett Pesttel való kapcsolatuk útvonala Csehszlovákia, Ausztria és innen Budapest. Élt, műkö­dön a dróttalan távíró, amely jelezte: vérre szomjasan őr­zik a Hatvan—Budapesti út­vonalat. Az erre járás élet- veszélyes. A Csehszlovákia felé vezető út pedig a mun­kanélküliség elől való mene­külés képét sejthette. És a határon emberek álltak ké­szen, hogy az áthaladónak egyengessék idegen földön az útját. Majd arról szólt: mire a hajnal köszönti az éb­redőket, j élezze az utcára festett sarló, kalapács, hogy élnek. Az odúba kuporodott nyolc ember igent bólintott. Még a jelölés volt: ki menjen a hosszú útra? Ismét az öreg szólt. — Annak kell vállalni, aki munka nélkül van. Leghihe­tőbben rajta mosódik el a gyanú. Fenyvesi Tibor testén egy meleg vérhúllám szaladt át. fo,­Fejét felemelte, hogy az ár­nyék takarja arcát. Attól a gondolattól, hogy holnap es­te kilenckor a határon kell lennie, belemarkolt a földbe. Vadul lüktetett halántéka, és a hideg falhoz szorította. De ekkor a lakodalmas házból kicsengő muzsikát hallotta. Viharzott egész benseje. — Vállalod fiam? — ér* hozzá a kérdés. A tekintetek rávágódtak nehéz súllyal. Szólni akart, hogy időt kér­jen, csak legalább két napot, hogy maga közelében érezze még egyszer a leány mele­gét, de nem jött hang az aj­kára. Kiszáradt. És akkor ismét rátapadt a kérdés. — Vállalod? A kérdezőnek a félhomály­ban nem látta arcát, de tud­ta ki szólítja. Varga József. Látta a megtört arcon az ag­gódó tekintetet. Majd a töb­biekre gondolt. Valamennyi családos és most tőle várnak segítséget. Érezte, lassan hül benne a vágy, a zene hang­ja is egyre távolodik. Moco­rogni kezdett, kiengedte a kezében már átmelegedett homokot s rekedten szakadt fel belőle: — Vállalom. A visszatartott lélegzetek felszabadultak. A karbidlám­pa lángocskája vadul táncol­ni kezdett. — Bízunk benned fiam — vált könnyebbé Varga hang­ja, majd felszólította őket: — Távozzunk hát! — Nyolc kéz nyúlt a *ény fölé és mind a nyolc szoro­san összefonódott. Varga ke­ze Tiboréra került. A fiú érezte, a megkeményedett te­nyér remeg, ahogy markolja az övét. Szégyen fogta el. Mozgolódni kezdtek és egyen­ként távoztak. Már csak ketten voltak az üregben. Varga József és Fenyvesi Ti­bor. De a fiú nem mozdult. Varga készülődött, de Tibor megmarkolta a karját. — Mondja meg Kakuk Er­zsinek; szeretem. Bízzon ben­nem. — Varga a fiúra me­redt, de szófián maradt. Csak a szorítást viszonozta. Aztán kászálódott. Rövidre Fenyvesi Tibor is ment. Rá­fújt a lámpára, mintha a mellére nehezedő nyomástól akarna szabadulni. Mire ki­ért, már senkit sem látott. A szél még erősebb lett. Rá- rácsapott a hegyoldalra és komor fekete felhőket cibált a csillagokra. Már hajnalodon, mire a faluba ért. Fáradtan vonszol­ta lábát. Az átélt izgalom nehézzé tette fejét, de csak ment-ment, felhajtott gallér­jába húzta nyakát. Észre sem vette, a lakodalmas ház előtt állt, a fa mellett. Hall­gatta a zenét, és nézte az ablakokból kitörő fényt. A szürküle* már vékonyra la­pította az éjszakát, de még mindig mozdulatlanul állt. Már áthült a talpa, a hajna­li párától nehéz lett kabát­ja. Topogni kezdett. S ekkor a másik házra esett teki ste­te. Egy folt bontakozott raj­ta ki. Ahogy vékonyodott a sötét, felismerhetővé riált: pirossal festett sarló és kala­pács volt. Mintha megcsik­landozták volna, felfrissült. Még el is kuncogta magát. Nem vette észre, hogy ez úton közeledve nehéz léptek alatt jajong a kavics. Akkor kapta oda tekintetét, amikor néhány lépésre szuronyokat látott villanni, ösztöne taszí­totta, hogy fusson. De egy pillanatig tétovázott. Amikor ugrani akart, már késő volt, belémarkoltak. A meglepetés elvette minden erejét. Ment, amerre vitték. Csak gondola­tai birkóztak, egymással vi­hart keverve: Kilenckor, es­te ... bízunk benned ... ak­kor útjaink kettéválnak. Elárultak ... ? Még akkor is így kavarog­tak a szavak egymást tapos­va agyában, amikor betusz­kolták az őrs ajtaján és egy lócára, szemben a fallal, le­ültették. Egyre erősebb lett benne: elárultak ...! elárul­tak ...! elárultak ... 1 Csizmák tapostak körülöt­te, fegyverek csörrentek az állványra, szíjcsatok csörög­tek, majd hátbalökték. — Na, ki festett a falra? — Belevágott a gondolat: ezek nem tudják! Megköny- nyebbült. — Nem tudom miről van szó. — Akkor miért álltái ott? — A szeretőmet vártam. — Átkozottak! — morgott a kérdező, és magára hagyták. A lépések a belső szobában elhaltak. Fenyvesinek megfe­szült minden idegszála. Hal­lotta, hogy reccsen az ágy, aztán valaki a fáradtságot hajtva felnyög. Majd nyöszö­rögve kérdi: - Elengedjük? — Csend. Motoszkálnak. Va­laki morog: „Majd délután”. Fenyvesi elnehezült. Aztán így: „De ha jön a váltás, be­vihetjük a parancsnokságra is. Ráfogjuk. Kínlódjanak vele ott...” — röhögés. Az­tán egy nyújtózkodással járó szuszogás, csend. Tibort meg­feszítette a gondolat. Ügy érezte, mintha egy tüzes kő nyomná hátát. Belevágott agyába: meg kell szökni. .. Mire a decemberi nap bágyadt fénye megbirkózott a falura lustálkodó köddel, min­denki tudta, Fenyvesi Ti­bort elfogták. Kakuk Erzsi magába roskadt. Kék szeme elvesztette fényét. A fájda­lom mély karikákat vont alá. Mint ragadozótól búvá ma­dár, menekült apja elöl. Ügy érezte, mintha mély seb sza­kadt volna szívén. Kiment az utcára, és céltalanul bolyon­gott. Messzire kerülte az em­bereket. Elhaladt az őrszoba előtt. Néptelen volt környéke. Csak az ablakok meredtek rá kifejezéstelenül. Felkapta fejét, mintha tekintetével át akarná törni a falat, de meg­rettent. Kiáltást hallott vol­na? Rémképek jelentek meg szemei előtt. Tibor véres ar­cát látta, és vasravert keze nem tudta a csöpögő vért letörölni. Be kéne rohanni, kergetőzött gondolata, de lá­bai, mint akinek nincs aka­rata, vitték őt rogyadozóan lefelé az utcán. Valaki elébe lépett, amire riadtan megtor­pant. (Folytajuk.) Bobál Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents